Lindy and Fabien

“say what you want I'll listen”

Minden tett mögött van egy tudatos döntés, legalább ezt gondoltam én, de még a mai napig nem jutottam dűlőre abban, hogy mit tehettem én, amiért azon a bizonyos estén Lindy úgy távozott ahogy. Utána akartam menni, esküszöm, hogy utána akartam,  de mire feleszméltem, hogy mi történt eltűnt és én ott álltam az utcán nem értve semmit, mint valami hülye. Anyámék azóta is nyaggatnak vele, hogy mi történt, de nem tudtam rá válaszolni. Nem kerestem őt, mi több, még a számát is töröltem, hogy ne akarjak vele kapcsolatot létesíteni, mert ismerem magam. Túlságosan is lelkiismeretes vagyok még akkor is ha egy kicsir megbátnva éreztem magam a történtek miatt. Nem éreztem jogosnak azokat amiket mondott, sosem akartam őt megfektetni, eszem ágában sem volt, barátkozni akartam, tudni, hogy hogy van, de a szavaiból tudtam már akkor is, hogy neki ez a fajta közeledés teljesen ismeretlen, amit sajnáltam is.
Követtem el hibát ebben a két hétben, túlságosan is azon járt az agyam, hogy elfelejtsem, de nem tudtam minden reggel benne volta fejemben és ezt el akartam felejteni, elmentem bulizni és olyanoktól kértem tanácsot, akiktől nem kellett volna, igazság szerint pillanatnyi megkönnyebbülést mindig hozott az amit mondtak, a csajok majd segítenek, igen addig ameddig tart és utána én csak bűntudatot éreztem, amiért mással voltam, pedig aztán köztem és Lindy között semmi sem történt, így nem is tudtam hova tenni ezt az érzést. Valahol mélyen azt tudtam, hogy Caesarhoz menekült, ezért amikor felkeltem és nem egyedül tettem meg nem éreztem semmit, tudtam, hogy így van jól és felesleges is ezen agyalni. Azt hiszem továbbléptem, nem ment könnyen, de megtettem, minden a lehető legjobb mederben folyt, anyámék hazautaztak én meg dolgoztam tovább és igyekeztem magam mögött hagyni a két hétben felszedett rossz szokásaimat.
- Luca, kérlek készítsd elő majd a jövőheti meetingre a prezentációt, ma nem hinném, hogy bemegyek ki akarok venni egy két napot, megy nélkülem az iroda? - kérdezem kültpien, hiszen pontosan tudom, hogy menni fog minden és miután pozitív választ kaptam, megköszönve tettem le a telefont, hogy a következővel egy nagy adag fánkot rendeljek az irodába az alkalmazottainak, akik most is szuperül dolgoznak,amikor nekem nincsen erőm bemenni.
Ma nem volt kedvem az emberekhez, senkihez, de egy kis futás sosem vett el belőlem csak adott, így futócipőt véve indultam el a parkba, a fülemben a zenével, ami mindig kikapcsol és egészen addig futottam, ameddig a nem is olyan régi múlt jelent meg előttem teljes valójában és döntötte le minden eddigi erőfeszítésem a felejtés  útján.
- Lindy?- állok meg előtte, mert ha akartam volna sem tudtam volna észrevétlenül elfutni mellette.

BEE

Két hét telt el azóta, hogy eltűntem arról a rendezvényről, két hete elmondtam Caesar-nak, hogy megpróbáltak megerőszakolni és ez mekkora törést okozott. Egy hete pedig Garreth bilincsben hagyta el a kórházat. Kiderült, hogy nem én voltam az egyetlen, akivel ilyesmiket tett, valakivel tovább is jutott. Ez pedig megkönnyebbüléssel járt. Bár nehezen tudok tovább lépni és elengedni a múltat, még így is, hogy tudom egy ideig a börtönben fogja élni az életét. De legalább már kicuccoltam Kiki-től és a lakásomat is rendbe tettem. Szörnyű, hogy beléptem arra a helyre, ami eddig a menedéke volt milyen állapotok uralkodtak. Minden széttörve, a régi telefonom is a földön volt. Pont ott, ahol három napig feküdtem kék-zöld foltokkal borítva, míg rá vettem magam, hogy segítséget kérjek. Mire mindent pótoltam és a helyére került legalább terápiának mondhattam el. Hiszen egy új élet kezdődik számomra. Ahol nincs olyan ember aki zaklatna. Csak én és Fahéj. Igen, anyám visszahozta a kutyámat és újra boldogsággal töltötte el a mellkasomat, hogy van akiért felelősséget vállalhatok. Hiányzott az a kis bolond. Bár a cipőim nem örülnek neki, már vagy négy párat kellett kidobnom, mert megcsócsálta őket. Legalább rendre int, mert ha nem teszem el őket szinte azonnal, hogy lekerül a lábamról a fenevad már a szájába kapja és elrohanva rágja millió darabra.
Ez a nap is olyan volt, mivel már igényli a sétát és persze újabb pár cipőm vált kukáévá, így felkapva jó pár réteg ruhát és a hámot is rá varázsoltam a kislányra már indulhattunk is. Legalább kellemest a hasznossal. Az első fánál elintézve a szükségleteit dobtam el a kedvenc vörös magas sarkúmat. Na ezért már igen csak fáj a szívem. Így utunkat cipőboltba terelgetem, ahol örömmel dagonyázzák meg a kutyát, míg én pótolom a hiányosságaimat. Kész anyagi csőd lenne, ha aggódnom kellene a pénz miatt. Így legalább öt pár lábelit véve pótolom is készletet. Fizetve már indulunk is tovább. A kocsiba bedobálva a szatyrokat veszem elő a labdáját, hogy a közeli parkban kifutkossa magát, legalább egy délutánt éljenek túl a cipők! Ha kifárad legalább elfekszik és én addig eltudok pakolni.
Amikor már beérünk elég sokan vannak, de úgy vagyok vele, hogy míg itt a kölyök, addig nem kell mással foglalkoznom. Már szét ugrálta a kabátomat, hiszen tudja a zsebembe rejtőzik a boldogsága kulcsa. Mikor olyan helyre érek, ahol bátran labdázni lehet, nem kell tartani, hogy másik eb vagy gyerek támadja le az enyémet. Sokadik körében van, mikor eldobva a labdát nevetve figyelem, ahogy felbukik. A nagy játékba nem is figyeli, hogy merre szalad és egy buckán fent akad.
- Gyere szépen, hozd a labdádat – biztatom, hiszen olyan, mint egy gyerek, várja, hogy az anyja megdicsérje vagy biztassa a továbbiakban. Bár váratlanul a nevemet meghallva pördülök a hang irányába. Tudom kié a hang és kissé szíven üt a látványa, főleg, hogy a pórázt is elejtem, amit azonnal felveszek.
- Fabien! - nézek rá hatalmas szemekkel, nem számítottam rá, hogy megjelenik. Igazán zavarba kerülök, ahogy Fahéj megjelenik a lábamnál a labdájával és elvéve tőle dobom el újra, ezzel kis időt nyerek magamnak.
- Hogy vagy? - remek kezdés. Azt se tudjam mit mondjak neki. Hiszen a gondtalan életem pillanatok alatt köddé vált és már meg is jelent az első borús felhő. Kihitte volna, hogy pont itt fogok vele találkozni vele. Kell egy új parkot keresnem.

     Lindy and Fabien

“some things never change”

Sokszor hallottam már anyámék szájából, hogy majd ha egyszer betoppan a nagy ő érezni fogom, és én sokszor hittem, hogy most ő áll előttem, amikor bemutattam neki egy két lányt. Egyik sem volt több, mint gyors flört és egy sima szakítás, ami után nem maradt más, mint illatok a lakásban és hajszálak a párnán. Nem akartam nagyon beleélni magam egyikbe sem, nem voltam oda a futó kalandért, de egy éjszaka még nem a világvége, csak amikor az ember érzi, hogy nem megy egy csók és utána lefagytam, mert már éreztem a megcsalásból adódó csalódottságot, amit én okozok, holott nincsen semmi okom rá, nem tartozok senkihez, és ez egyszerre szabadít fel és emészt meg belülről.
A futás sokszor segít, mert azt érzem a fejem ezer felé áll, azt hittem jó ötlet lesz máshoz menekülni a gondjaim elől, de nem is igazán gond az ami bennem van sokkal inkább zavarodottság, amit tisztáznom kell és ha ez megvan akkor rendbe leszek, remélem és csak bízni tudok abban, hogy Lindy is jól van. Annak ellenére, hogy tudom már mit gondol rólam, bár eléggé tévesen, de ezt már nem hiszem, hogy valaha ki tudom majd neki magyarázni.
Jobban meglepődök, amikor a gondolataim tárgya hirtelen mutatkozik meg előttem, azt hiszem hasonlóan lepődik meg amikor a póráz is kirepül a kezéből, majd megjelenik egy kutya a lába alatt, akinek a jelenléte talán oldja egy kicsit az egész helyzetet.
Kérdésére felnevetek olyan igazán kínosan, mert nem tudom, hogy erre hogyan kellene felelnem. Mondjam azt, hogy szarul, mert fogalmam sincs hogyan és mivel húztam ki belőle az utolsó találkozásunkkor azt amit, de ezt nem mondhatom, mert azzal megint ugyanazt érném el és nem kapnék választ. Valójában nem is tartozik nekem magyarázattal, bármi is volt az, ami akkor történt, előttem jobb ha tisztázatlan marad, mert nem érzem, hogy bele akarok folyni abba, ami már hetek óta jobban emészt, mint eddig bármi. Igyekeztem őt lezárni magamban, hülye módszerekkel, de végülis az edzés és a futás segített, erre megjelenik és megkérdezi, hogy hogy vagyok.
- Nem tudom Lindy, eddig egészen kezdtem összeszedni a gondolataimat és magamat, nem gondoltam volna, hogy pont itt fogunk találkozni. - már a nyelvemen van, hogy bocsánatot kérjek, de nem teszem, mert nincs miért, nem követtem el semmit, csak rendes akartam lenni, de neki ez nem annyira jön be, mi több menekül előle.
- Figyelj én nem akarok belőled semmi rosszat kihozni lehet, jobb ha most megyek. - mondom neki,de nem mozdulok, végig őt nézem és igyekszem mozgásra bírni a lábaimat, pedig az agyam már régen azért kapálózik, hogy kérdezzem meg ő hogy van, de félek mit képzelne emögé a kérdés mögé megint.

BEE

Mikor lezárul az életem egyik szakasza akkor érzem meg, hogy milyen újra építeni az életemet. Újra élvezni a napsütést, vagy az emberek pezsgését. A félelem még bennem bujkál, azt nem lehet csak úgy semmisé tenné. Főleg, ha egy év telt el úgy bennem, hogy már attól frászt kaptam, hogy a telefonom megszólalt volna. Bár igyekszem arra koncentrálni, hogy milyen jó dolgok is történtek velem ezekben a sötét időkben. Hiszen Arthur-ról kiderült nem is olyan mufurc, egész jó társaság, főleg ha vásárolni kell menni, Kiki is építgeti az életét és azt hiszem a legjobb tanácsokkal tud ellátni, amiket nem vagyok rest viszonozni. Neki is kell egy csöpp segítség ahhoz, hogy a boldog élete még boldogabb legyen. Aztán ott van Caesar, aki szintúgy berobbant az életembe és lehető legjobbat akarjuk kihozni egymásból. Mert mindketten ugyan olyan fafejűek vagyunk. Na meg persze Luana. Ő a legszínesebb foltja az évemnek, ahogy a maga módján sikerült megváltoztatni a hozzáállásomat a világ felé, és megnyitni egy kiskaput, hogy talán jobb lenne a jó kislány szerepet levetkőzni. Ha úgy vesszük igyekszem mindenkinek a tanácsát megfogadni, de közben nem elveszteni saját magamat.
Fahéj mindenhova elfutkozik míg én az új életemen gondolkozom és fáradhatatlanul hozza vissza a labdáját, amit persze követel is, hogy dobjam el. Még mindig abban reménykedem, hogy sikerül úgy kifárasztanom őt, hogy a nap többi részét átaludja. Tényleg egy kis örökmozgó. Igazi terapeuta. Bár lehet, hogy kicsit többet fizetek rá, de kirángat a négy fal közül és a napsütés simogatja a bőröm, ahogy a friss levegő is csiklandozza az arcom.
Bár nem számítottam arra, hogy bárki ismerősbe futnék bele, még is van egy hang, amit több száz közül is megismernék. Látom rajta, hogy épp annyira van zavarba, mint én. Kérdésemre a nevetésétől összerezzenek. Nem hittem volna, hogy ennyire emészti a történtek. Persze nem volt a legjobb távozásom, főleg, hogy a szülei is jelen voltak. Rengeteg kérdés maradt közöttünk függőben és ezt talán tisztáznunk kéne. Bár a válaszán enyhén meglepődöm. Mert nem éreztem volna, hogy miattam esne darabjaira. Barátoknál előfordul, hogy simán elmegy az egyik fél. Mármint az én barátaim megszokták, hogy egyik napról a másikra köddé válok és majd csak felbukkanok. Erre az ő figyelmét is felhívtam. Szeretek elvonulni és megemészteni a dolgokat. Viszont enyhén szemrehányóra sikerül ez a beszélgetés.
- Sajnálom, nem akartalak megbántani és a szüleidnek is kérlek mond meg, hogy ne haragudjanak rám – igyekszem a legjobb formámat elő szedni, de persze Fahéj minden alkalommal oda böki az orrát, hogy eldobjam a labdát, amit büszkén cipel a szájába. Így csak újra elhajítva azt rázom meg a fejem, ahogy lépnék egyet felé, de csak sután maradok egy helybe.
- Beszéljük meg – azt se tudom, hogy is kéne neki állni. Miközben látom és érzem az ellenszenvet, ami belőle árad. Ezt eléggé elcsesztem.
- Sok rossz dolog van a hátam mögött, de most már ott is maradnak. Megoldottuk. Csak idő kellet és még kelleni is fog – sóhajtok egyet, ahogy zsebre dugom a kezeimet és a földet nézem zavaromba.
- Bár megértem, ha te nem szeretnéd, vagy épp feltartanálak – a számat rágcsálva pillantok fel a szemeibe, talán beszélgetésünk óta először, hiszen kerültem, hogy azokba a kék szemekbe vesszek.

     Lindy and Fabien

“SAY WHAT YOU WANT I'LL LISTEN”

Szeretném rendbe tenni magam, azt hiszem komolyan szükségem lenne lassan valakire, aki ezeket a felesleges belebezséléseket kipofozza belőlem, vagy csak lebeszél arról, hogy mindent én rontok el. Mert miért is tenném ez,  lehet Lindynél elrontottam, amit ki szerettem volna deríteni, de talán nem voltam elég kitartó, nem úgy, mint amikor bementem hozzá a kórházba, ott kellett volna annyiban hagynunk, egy egészséges kapcsolatot teremtettünk ott, beszélgetünk és ennyinek elégnek kellett volna lennie. De voltam olyan vakmerő, hogy bevállaltam egy igazából vadidegennel próbáltam meg úgy nyitni, ahogy neki nem volt jó nem ismertem fel mi az ameddig elmehetek és túllöttem a célon. Sokszor magamat hibáztatom, sokszor meg nem értek semmit, de hiszek abban, hogy a futás ezen is segít, mert ez segít gondolkozni, végigvinni lehetetlen dolgokat a fejemben és a megoldást megtalálni. Mindvégig az járt a fejemben, hogy tisztáznom kell, egyszer és ha nem akar utána velem találkozni mert egy szemétnek gondol akárcsak amikor elment, akkor tiszteletben kell tartanom és elfogadni, de már elérni sem tudom.
Mégis a sors dobott nekem egy mentőövet, ami önző dolog, hogy valamilyen téren örülök neki és zavarba is hoz. Megkérdezi hogy vagyok, őszintén akarok válaszolni, de nem igazán jönnek ki kedves szavak a számon, pedig nem célom megbántani. Jobban érdezek az,hogy ő hogy van, hogy tudok e segíteni bármit, de nem tudom mivel tennék jót neki, nem ismerem őt, mint kiderült semennyire sem. Nem tudom mikkel kellett eddig szembenéznie és miért olyan amilyen, mikor hogyan viselkedjek vele, és most, hogy itt áll előttem rájövök, hogy akarom, akarom tudni, hogy ő milyen mégsem úgy viszonyulok hozzá.
Szeretem az állatokat reflexből a kutyára pillantok elmosolyodok, pedig mennem kéne mert nem akarom bántani, nem akarok megint olyat mondani, amivel kiakasztom.
- Szó sincs erről Lindy, nem bántottál meg, csak nem értem mit tettem amivel ezt váltottam ki. - vallom be neki, hogy nem az bántott hogy elment, hanem az, hogy én bántottam őt valamivel. Nem mozdulok, pedig a szavaimmal már elköszöntem tőle és igazából eléggé megőrülök, amikor beszélni akar, de nem tudom mit mondhatnék.
- Már az elején láttam, hogy nem sok kedved volt az egészhez, nekem kellett volna azt mondani, hogy ne gyere, tisztában vagyok vele, hogy önző voltam és elrángattalak, amit nem értek, hogy miért nem mondtad, hogy nem akarsz jönni? Attól félek adtam valami okot neked, hogy ne merj velem legalább a velem kapcsolatos dolgokról őszintén beszélni. Nem akarom, hogy olyan legyen a téma, ami neked nem esik jól. - amikor rám néz végre érzem, hogy a feszültség mintha tévozna a testemből, holott még korántsem tudom mi történik most. - Sétálunk egyet? Szerintem a kutyád nem annyira díjazza, hogy itt álldogálunk. - mutatok a szőrmókra, aki ismét visszatért a zsákmányával.
- Tudom, hogy már unalmas kérdés tőlem, de te jól vagy? - nem vagyok megsértve a szüleim sem, csak a válaszokra vagyok kíváncsi és lehet nem is kellene következményekkel foglalkoznom, hiszen ha nem kérdezem mi van vele sosem tudom meg, ideje nem megijedni attól ő mit szól majd a kérdéseimhez, csak feltenni neki.

BEE

Azt hiszem talán igaza volt mindenkinek, hogy előbb kellett volna segítséget kérni. Még mielőtt fizikálissá vált az egész történésem. Még is szégyelltem magam. Arról nem is beszélve, hogy volt elég teher a barátaim vállán, vagyis még mindig van. De nem akartam még egyet rájuk tenni. Bebeszéltem magamnak, hogy képes vagyok erre egyedül is. Büdös nagy pofon kellett ahhoz, hogy rájöjjek ez nem így van. Kiki rohant, hogy támaszom legyen. Talán az a fájdalom kellett ami a szemében volt, mikor meglátott abban az állapotban és igen, kellet az is, hogy Fabien egy olyan mondatott ejtsen el, amitől minden emlék azonnal a felszínre tört, hogy tudjam ki az az egy ember, aki ítélkezés nélkül képes olyan támaszt nyújtani nekem, hogy szembe szálljak a démonjaimmal. Nagyot kell nyeljek, ha arra gondolok, mennyi ember életét tettem tönkre, hogy nem figyeltem rájuk. Egy kis segítséget igényelve megváltozott a világom. Már nem rettegek. Csak azt bánom, hogy ezzel Fabien életét romboltam porig vele. Mert még én sem tudtam mit akarok magamtól.
Persze erre a gondolat menetre megjelenik és úgy csapódik bele újra az életembe, mint egy gömbvillám és igyekezve nem feszülten viselkedni, még is úgy tűnik, hogy ez nem jön be egyikünknek sem. Mindketten be vagyunk feszülve ettől a találkozástól. De én ezt nem szeretném. Hiszen egy szép barátság volt kialakulóban. Amit megint én csesztem el. Ahogy szoktam.
- Nem tettél semmit. Fabien, hidd el, hogy minden tökéletes volt. Anyukád tényleg elbűvölő hölgy. Ahogy az esemény is káprázatos volt. Csak egy mondat volt, amitől minden olyanná vált, mint egy horrorfilmben – megvonom a vállam. Mintha semmiség lett volna, hogy szó szerint tönkre vágtam az estéjét azzal, hogy olyanokat vágtam a fejéhez, amik csak az enyémekben voltak jelen. - Nem akartam olyanokat mondani, visszagondolva nem is volt valós állítás – szontyolodom el egy pillanatra, mert tényleg visszagondolva nagyon gyerekesen viselkedtem. Még ha akkor ott pont így láttam megfelelőnek a helyzetet.
- Elszerettem volna menni. El se hiszed mennyire meg kellett tudnom azt, hogy képes vagyok emberek közé mennem – sóhajtok egyet, ahogy megint magát okolja és újra meg újra elhajítom a labdát, amit Fahéj szorgalmasan vissza hoz és mikor megállok a menetembe, hogy vele foglalkozzak. - Inkább hálás vagyok, mert az adta meg minden löketet, amire szükségem volt. Hogy lezárjak egy olyan részt az életembe, amihez nem volt bátorságom. Segítséget kértem. Ami nem tudod elképzelni mennyire nem volt egyszerű. De igen. Ott volt az, hogy nem akarok továbbá így élni. Hanem megszabadulni mindentől és újra élvezni az életet – tekintek fel rá, kissé zavaros szemekkel, még is ellágyulok, ahogy tekintetünk egymásba akaszkodik és kissé megnyugodva nézek le Fahéjra, aki ott toporog a lábunknál. Elveszem a labdát, amit a zsebembe eltüntetve akasztom a hámra a pórázt, ahogy letérdelek az eb mellé.
- Fabien, bemutatom Fahéjt, Fahéj, ő pedig egy nagyon kedves barátom, legyél jó kislány, köszönj neki – nevetve nyomok egy puszit a puha bundás buksijára és Fahéj azonnal pacsira adja magát. Ezért szeretem a kutyákat, olyan okosak és legalább szót fogadnak.
Ahogy kiegyenesedek és meghallom a kérdését csak elmosolyodom. Leginkább azért mert most őszintén tudok rá válaszolni.
- Igen. Teljes mértékben jól vagyok – bólogatok párat, ahogy Fahéj már meg is indul a járdán, hogy sétáljunk, így követem a kutyát.
- Nagyon utálsz? - húzom el a számat, hiszen nem csodálkoznék rajta ha így lenne, mivel elég látványosan hagytam faképnél. Még ha nem is szándékoztam megbántani.

     Lindy and Fabien

“SAY WHAT YOU WANT I'LL LISTEN”

Valamit megtanultam azzal kapcsolatban, hogy Lindyvel nem tartottam a kapcsolatot egy ideig. Nem kell senki után futni, megvannak a magam dolgai is és a sajátjaim is, ha a sors úgy akarja, hogy találkozzunk, akkor fogunk, mint most. Bár a helyzet egy kicsit kínos, mégis jókor jött mert rá kellett ébrednem, hogy nem az volt az utolsó állomás, hiába viharzott el úgy ahogy azon az estén.
- Ne vonogasd a vállad te lány, mert az a mondat ami most be sem ugrik ezek szerinte elég mély sebet ejtett rajtad. - nevetem el magam akaratlanul is a reakcióján, mert nem fér nekem össze azzal, amit mond, de ha így tudja kezelni most ennyi idő után, akkor már remélhetőleg túl van rajta én meg nem fogok ezen lovagolni, mert nem akarom megint elrontani. Bár már nem igazán tervezek vele semmit, nem azért mert nem örülnék ha egy normális beszélgetés is lefolyna köztünk, inkább csak azért, hogy a maga után menjen minden vagy inkább úgy ahogy neki kényelmesebb. Kettőnk közül azt hiszem én vagyok a kiegyensúlyozottabb és ez nem baj mert mindenki tud azzá válni csak idő kell, meg talán egy megfelelő ember, aki ebben segíti.
- Nem voltál kész akkor még az emberekre, de ez nem baj, lesz még ilyen buli és tartozol nekem Lindy Lockers, ne felejtsd ezt el. - megint csak nevetek, nem feszülök be mellette, pedig kínosnak éreztem az elején az egészet, de már leengedett a mellkasomból a szorítás, de nem tudom mi vette át, valami ismerős érzés, amit az elmúlt két találkozásunkkor éreztem, ami jó. - Na jó nem, viccelek, semmi kényszer, ha egyszer készán állsz sem egy zűrös családi ebédre viszlek, csak gondoltam egyszerűbb ha olyannal megyek, akiről nem feltételezik rögtön, hogy gyereket szül nekem. - ez egy elég szar magyarázat, de barátként akartam ott lenni vele, azt akartam,hogy ő is élvezze és bár feltűnt, hogy nem annyira kellemes neki, megbeszéltük, hogy ott leszek mellette, de lelépett. Talán egy jó jelzés volt, hogy ez még korai még a barátságunknak is.
- Akkor most már élvezed az életet ugye? - kérdezem kíváncsian fürkészve, nem rá kérdezve arra, hogy mennyire segített neki a segítsége, mert nem fogok ebbe belemászni ha ad magából még egy kicsit akkor meghallgatom, de most nem akarok jobban belefolyni.
Rájöttem, hogy változnom kell, és nem azzal leszek nyerő ha kedves leszek és mindig az fog érdekelni, hogy mit akar a másik, hanem elmondom én mit akarok mert ez így fair mindenkivel szemben. Ha nem tetszik a másiknak van lehetősége lépni és nem mennek a felesleges körök.
- Szia Fahéj! -mosolygok a kutyára és megsimogatom a buksiját, mielőtt a gazdája szeretetébe kezd fürdőzni, aki csóválva néz hol rám, hol a gazdájára. - Majdnem olyan szép mint a gazdája. - ja ez egy igencsak félresiklott bók volt, mert ezt már soknak érzem,de nem mutatom ki csak lazán kezelem a szavaimat és próbálom nem kínosan érezni magam és szerintem egészen jól is sikerül.
Amint elindulunk úgy érzem itt az ideje őszintének lenni.
- Nézd Lindy, őszinte leszek veled, nem nagyon tudom mit is mondhatnék most, nem teljesen úgy alakult a kapcsolatunk ahogy, nem annyira volt egyértelmű nekem sem az egész. Mi lenne ha csak egyszerűen nem azzal alapoznánk meg a kapcsolatunkat, hogy Caesar hívására mentem érted, hanem hogy találkoztunk itt a parkban, miközben én futottam, te meg futtattad Fahéjt. Nem leszek hős lovag, nem hívlak randira, de mit mondasz egy véletlen találkozáshoz holnap reggel is itt? - most nem lerázni akarom a jelenlegi találkozónkról, mert nem sietek sehova, de jobb ha tudja, hogy a most elkezdjük megbeszélni ezt akkor látnia kell, hogy nem fogom eldobni a fogalmam sincs mit köztünk, barátság, több, kevesebb, parkos ismerősök mindegy, ameddig tudunk beszélgetni addig én itt leszek minden reggel, aztán meglátjuk mennyire megy ez nekünk.

BEE