Makin' it right

Ritka szórásban sikerül teret és lehetőséget adnom ennek a kapcsolatnak. Ha őszinte akarnék lenni (és miért ne akarnék?), nem a bársonyos delírium az egyetlen oka annak, hogy itt vagyok. Hogy így vagyok itt. Már hajnalban össze dobálhatnám a cuccomat és egy könnyű, jellemtelen intés után magára hagyhatnám Samet. De ez még sosem fordult meg a fejemben. Tévedés ne essék, nem alszunk ölelkezve. (Ritkán kiflizem mögé, ha fázom, vagy rémálmok gyötörnek - de eddig még szó nem ért érte.) Túl kedves nekem ahhoz, hogy ilyenfajta bánásmódban részesítsem. Ha szüksége lenne rá, vagy erre kérne, szó nélkül teljesíteném a parancsot. Erre egyelőre azonban nem került sor.
Másnap azonban még reggeli előtt, szokatlanul csendesnek látom őt. Én sem olvasok fel passzusokat a telefonom által felvillantott cikkekből, nem igyekszem eltaposhatatlan optimizmussal bevonni az ügyeim alakulásába. Nem beszélgetünk. Csendes, fürkésző tekintettel figyelem, kavargatva a kávémat. Pedig tudom, hogy nem ér rá egész nap társalogni, ahogy nekem is akad dolgom délutánra. Ennek ellenére a megakadt összeborulásunkról szeretnék beszélni vele. Későn estem be hozzá - ez tény - és biztosan fáradtak is voltunk, de még nem fordult elő, hogy ennyire szótlanul lettünk volna egymás mellett, sikertelenül. Ez pedig nyughatatlanná tett egész éjszakára, elaludnom sem sikerült csak jóval később. Hiszen kevés kapcsolatom van, de azt megbecsülöm.
- Megbeszéljük? - komolyan kérdezem. Alkalmanként előfordult már, hogy feltártam neki a lelkemet - biztosan szakmai ártalom a részéről, hogy ennyire piszok jó ebben -, de ezt most úgy érzem, nem tudom áthidalni. Egyedül gondolkodni, meg téves hipotéziseket felállítani, nem szeretnék. Végigmérem, mintha először látnám, valamivel közelebb fészkelve hozzá, legyen bárhol a szobában. Még a kanál is megáll a kezemben.
- Ugye tudod, hogy bármikor kidobhatsz azon az ajtón? Vagy ablakon. - finom humorral oldanám a kettőnk között meglapuló, alattomos rideget. Megvan a megfelelő szaktudásom és az elszántságom is, hogy kiderítsem mi okozta ezt a fajta új törést kettőnk között. Ha úgy alakul, hogy a lepedő keringőnek vége közöttünk, ám legyen. Sosem voltam erőszakkal a kettőnk kimondott, avagy kimondatlan dolgával, éppen ezért azt gondolom nincs szükség rá, hogy fejben döntsem el mi történt, tévesen leginkább. Ugyanakkor nem okoznék a kelleténél nagyobb fájdalmat vagy súlyosabb – maradandó - sérülést sem azzal, hogy ennyiben hagyom. Barátok vagyunk. Olyan barátok, akik között kétlem, hogy akadna bármi megbeszélhetlen, vagy megoldhatatlan probléma.
- Én is feszült vagyok. Nem voltam teljesen őszinte veled. - olyan ez, mint közlekedni egy járöröző rendőr előtt. Hiába tartod be a kresz összes szabályát, ha a farodba áll, aprónak érzed magad, mint egy bűnöző lángelme, aki az összes szabályt megszegte. És éppen ezt érzem mindig, amikor hagyom, hogy a házasságom kimondatlan maradjon kettőnk között. Hiába súlytalan, nem akarnám, hogy máshonnan tudja meg. Ha mindent is kivennék a kettőnk egyenletéből, a barátságát megtartanám közös nevezőnknek. Abban bízom, hogy ezzel ő is így van.
- Bár ennek semmi köze az estéhez. - vallom be őszintén, barátságos mosolyt küldve felé kíváncsian. A magam részéről inkább a nyugtalanságunk ölte meg a hangulatot, tehát egy tettest már mindenképpen elő tudnék állítani. S ha csak a fáradtság volt a motivációja, annál könnyebb a nyomozást lezárni...

• Samuel  • I know that, birds fly in different directions ♪