Szombaton reggel egyszerűen égbekiáltó bünnek érzem hogy fent legyek már kora hajnalban. Illetve, még mindig, mert őszintén szólva még igazán le se feküdtem, csak aludtam egy két órát futólag és ennyi elegendő az alapvető működéshez. Na persze, mindig akad valami ok rá hogy fenn legyek. Most éppen az hogy egy nem igazán gyakori eset van itt, nem szokásom hogy fotózásokat vállalalok. Caitlin mégis valami ismerősöm ismerősének az ismerőse és így mégis hagytam magam meggyőzni hogy bevállaljam a reggeli gyötrelmet. Gyűlölöm a korán kelést és a tömeget is. Az első kávém után vagyok és úton. Laza szakadt farmerben és edzőcipőben igyekszem a park felé ahová megbeszéltük. Mivel viszonylag híresebb a tag ezért a korai időpont és nem kellene nagyon feltűnőnek sem lennünk. A fekete pólóra egy könnyű dzsekit húztam fel, és így legalább véd a hidegtől is amennyire itt fúj a szél. Fülemben gomb fülhallgató és lustán sétálok át a parkon, kicsivel korábban a megbeszélt idő előtt. Még van időm elszívni egy cigit és a kezemben tartott papírpoharas kávét is kortyolgatom, ahogy lekanyarodok a szökőkút felé, ahol találkoznom kell a csajjal. Rákerestem a neten és a facebookon, elég jól megy neki ez az énekesdni de nem feltétlen az én stílusom amit képvisel, én a keményebb vonulatot képviselem. Nem rossz, de nem is az a legjobb kategória amire én vágyom. Lassan idő lesz és kiveszem a kis fülest hogy visszategyem a tartójába és elkezdem keresni a tekintetemmel. Elég figyelemfelkeltő jelenség ami azt illeti és nem is kell sokat keresnem a lányt, mert meglátom közeledni. Elmosolyodom a jelenségre és elnyomom a cigit. Mindkét gépem elhoztam magammal és még a telefonom is hogy össze tudjam őket hangolni. - Szia! Milo vagyok - mutatkozom be, bár gondolom ezt magától is tudja, hogy kivel volt megbeszélve a találkozója. Nem sokkal alacsonyabb nálam, de nem is mozgat meg különösebben. Inkább arra próbálok koncentrálnihogy ne aludjak el egy álltó helyemben és hogy hamar hazajussak a kedvenc játékomhoz és a sörösdobozomhoz. - Szóval, mi a program? Milyen képeket szeretnél a hajnalhasadásban? - kérdezem, mert nem érdekel hogy miféle sztárpalánta, én nem fogom emiatt magázni mert egykorúak lehetünk.
Az egyetemen érdeklődtem kicsit, hogy ismer-e valaki fotóst, aki nem béna és nem is profi vagy ha utóbbi, nem olyan híres még. Nem a pénz miatt, de nem akarok arrogáns alakokkal dolgozni, mert hát hiába az OKJ modellkedésből, nem éreztem úgy, hogy tényleg annyira a szakmában lennék. Korán kelek, mert úgy beszéltem meg vele, hogy hajnalban fotózunk, amikor a város még alszik. Persze korán ki is dőltem, mert ha én nem nézek ki jól, akkor oda az egész. Nem agyonretusált képeket szeretnék kapni, ahol fel sem ismerem magamat. A kávémat beleöntöm egy termoszos pohárba és úgy indulok el gyalog a parkba. Egy fekete félig boszis kalapban és napszemüvegben. Az egyik magas talpú cipőmet vettem fel fekete szakadt nadrággal, ami alá egy harisnyár is húztam, ami illik a szetthez, mert nem szeretnék felfázni. A felsőm meg egy ujjatlan fehér feliratos póló, meg egy fekete bőrdzseki. Bár szokásom késni, sokat, most sikerül csak két perccel később érkeznem, pedig otthonról jöttem nem is olyan messziről. A fényképezőről gondolom, hogy ez a jóképű srác lesz a fotós. Rá nem lesz nehéz szépen mosolyogni legalább, bár nem társkeresés miatt jöttem és nem is célom az ilyesmi. - Szia! Cait, csak így röviden. Nem tudom miért mutatkoztam be, szinte reflexként jött, de mindegy is, legalább normális és nem olvad el tőlem, számomra ez sokat jelent. - Nos, szeretnék olyan képeket, ahol egy padon ülök és a felkelő nap fénye látszódik a képen, meg ilyen ülős, állós képeket, ha van valami jó elképzelésed, akkor nyugodtan mondd te is és hálás lennék, ha segítenél beállni is a képekhez, ha nem gond. Én ahhoz képest, hogy elég korán van, lehet jobban pörgök már a kávém miatt, amit a kezemben szorongatok. Ahogy látom nála is van valami. Elő is veszem azért a telefonomat, hogy mutassak hasonló képeket másokról, hogy mire gondoltam pontosan. - Ismerem ezt a parkot, szóval tudom, hol vannak olyan helyszínek amik kellenek, csak remélem, hogy csövik nem lesznek a padok közelében. Na igen, bár lehet Milo simán elküldené őket a fenébe, de csak nem minden pad foglalt miattuk, meg lehet inkább valami bokor aljában vagy padon alszanak inkább.
Nem kell sokáig keresnem a lányt akit eddig csak névről és képről ismertem, most teljes valójában sétál felém és mint férfi alaposan meg is szemlélem miközben közeledik, ahogy elnézem ő is kávén él. Máris szimpatikusabb. Nem értem az olyan embereket akik tudak élni koffein nélkül, és vigyorogva szaladnak már hajnal ötkor. Belegondolni is rossz. Meg abba is hogy itt vagyok istenverte korán és nem az ágyamban de kellenek nekem is a referencia munknék és ilyen félhírességgel összefutni jót tesz a hírnevemnek. Zenekarokat is soktam fotózni, és így haverkodtam össze a kedvenceimmel is. Feltörekvően de lelkesek és haverok, szoktam velük lógni és nekik nem is számolok fel semmit, csak legyen ingyen a belépőm, és rendben vagyunk. - Oké, Cait. Az én nevem elég rövid hogy becézni lehessen, de ha találsz rá formulát, nem bánom - válaszolok ahogy belekortyolok a papírpoharas kávémba. Jó nagy adag Starbucks-os kávé, szóval még tart egy darabig de mi is itt leszünk még szerintem egy kicsit. - Ahha. Ahhoz egy pad kell igazából. Meg lehet csinálni úgy is hogy ülsz rendesen, aztán majd oldalasan félig feltett lábbal és elnézel a napfelkelte felé - gondolkozok el máris, egy elindulok az egyik ötletem szerint alkalmas parkhoz. - Én is ismerem. Nem te vagy az első és nem is az utolsó aki itt szeretne fényképezkedni szóval már tudom mit merre érdemes kezdeni. Na gyere, vágjunk is bele és reméljük kitart a kávénk is - mosolyodom el ahogy bevárom mert innen nem messze pár méterrel arébb van az a pad ahol kezdeni terveztem és mikor odaérünk szerencsére üres is. - Ott is van. Látod? Ha velem szembe ülsz le pont mögötted kel a nap - mutatom ahogy lepakolok mert mindent hoztam magammal biztos ami biztos alapon. Az egyik táskát kibontva máris a fényképezőm után nyúlok, és amíg ő nézelődik és szerelem a masinát, pár spontán fotót is lövök. - Cait! - szólítom meg és ahogy rám néz, abban a pillanatban kattan is a masina. - Ez a szetted lesz végig vagy hoztál váltást is? - kérdezem hogy ne legyen feltűnő. Majd a végén közösen megnézzük a képeket is. Paparazzi fotós vagyok főleg, így fontos hogy másnak ne tűnjön fel ha fényképezek és ezért is jók a képeim.
Ez a reggel az enyém és ez az első saját programom, amit én szerveztem meg saját magamnak. Általában a managerem intéz mindig mindent, de már nagyon kivagyok a fotósoktól, akiket talál nekem. Ha félhírességnek nevezne engem, akkor biztos felvonnám a szemöldökömet, mert eléggé befutott vagyok, csak nem az ő stílusában, de hát most, hogy rockosodni fogok, ki tudja mi vár rám. Azonban a modellkedéshez nem értettem, de szerettem volna magamról képeket, amiket közzétehetek majd, ezzel növelve az ő nevét is, mert minden képhez betaggelem majd. - Köszi, majd gondolkozom, hogyan lehetne becézni mégis. Mosolyodom el, mert tényleg nehéz lenne becézni, amúgy meg jó neve van. Kicsit irigylem, hogy Starbucks-os kávéja van, de az enyém sem olyan rossz azért, csak hát már a felétől felébredtem. Szerencsére a profizmus beszél belőle és már tudja is, hogy valósítsa meg a képet, amit tök normálisan el is magyaráz és ötletel. Nagy kő esik le a szívemről, hogy ráakadtam, csak a képei is legyenek ennyire jók és mással nem is fotóztatnék. Persze nem vagyok olyan, aki minden héten új képet akar magáról, de alkalomadtán azért jól jönne pár kép. - Az jó, te is a közelben laksz? Vagy csak sokat fotóztál itt? Érdeklődöm, mert csak nem tilos barátkozni egy kicsit, elvégre nem egy idegenre szeretnék nézni, mikor fotókat készít. - Az enyém biztos kitart, szerintem túl erősre sikerült, mert a felétől már felébredtem. Kicsit meglöttybölöm a termoszomban lévő finomságot, ha elfáradnék tuti jól jön és ez nem is fog kihűlni sem. közben haladunk és megérkezünk egy padhoz, ahol szerencsére nincs senki. - Igen látom, rendben. Odasétálok és leteszem a kávémat a pad másik végébe, mint ahová ülök, hogy ne legyen képbe, bár elég jól néz ki, simán lehetne kellék is. Leülök és hátradobom a hajam, majd kicsit lehúzom a felsőm cipzárját. Levenni még elég hűvös reggel van, de legalább lesz változatosság, ha azt is leveszem. mikor megszólít felé fordulok mosolyogva. Amikor fotóznak annyira mosolyogni akarok, hogy nem jön össze általában, szóval még jó, hogy nem tudom, hogy paparazziként csak úgy lövi a képeket amúgy is. - Ez lesz, de majd leveszem a dzsekimet. Nem vagyok annyira merész, hogy egy parkban öltözzek át. Nevetem el magam, mert képtelenség a dolog, még nagyon melltartós kép sem készült rólam, bár a fűzősökben látszik minden... Na mindegy, nem vagyok annyira magamutogatós fajta lány. - De csinálhatunk reggeli kávés képet is itt talán. Oldalra nyúlok az italomért és megemelem és a lehunyt szemmel szippantok egyet a finom illatból, mikor letekerem a tetejét és a pára az arcomba csapódik kicsit. Mikor érzem a nap melegét a kobakomon, akkor megfordulok egy kicsit, pont most nem takarja felhő, szinte tökéletes. - Akkor kezdjük? Fordulok Milo felé és pózolok is kicsit elgondolkodó arccal, ha igent mond.
Nem esett jól felkelni, de a csajszi olyan összeget ajánlott amiért még nekem is megéri felkelni és kicsit odatenni magam a józanság szigetén, mert amúgy nem vagyok valami szentéletű és mint mindenki én is pénzből élek. Mondjuk nem kevésből, de legalább van megtakarításom is. Kávéval felszerelkezve értem ki a parkba és szerencsére nem kellett sokat várnom a modellemre. Utálok várni, és elvárom a pontosságot. Ha én az tudok lenni, akkor legyen más is az. Ez kevéske elveim egyike amit be is tartok tisztességesen. - Nem baj ha nem jut eszedbe semmi, szerencsére így is elég rövid - mosolyodom el ahogy belekortyolok a papírpohárba és körülnézek ahogy felvázolja hogy mit szeretne. Semmi extra, mondhatni rutinmeló leesz egy két helyszínnel és perspektívával. Meg lencsékkel. Mindent meg tudok neki valósítani amit szeretne. Sok modell kéri ezt. Felkelő nap, park, zöld háttér, fa és néha valami vidámabb is. Vagy elhagyatott helyek, szellemházak és temető. Vannak ilyen standard melók is. Nem kell hozzá sok kreativitás, de jól fizetnek. - Hm, fél órányira innen. Könnyű idejutni mert elég központi hely szóval... - vonom meg a vállam könnyedén, ahogy lassan elindulunk. - Ez is meg az is végül is. Nem te vagy az első, és nem is te leszel az utolsó aki ilyesmi képeket szeretne, szóval már egy kicsit ismerem a parkot. Tudom azt is hogy arra felé, két sarokra van egy kürtöskalácsos bódé és finomat sütik - mosolyodom el könnyedén, semmit mondó mosollyal. Nem kell nekem mindig elbűvölőnek lennem és nem is vagyok. - De jó neked, én nem ébredek fel még - sóhajtok fel ahogy ezt bizonyítva iszok is egy kortyot. Aztán leteszem én is a kávémat magam mellé és a gépem után nyúlok hogy elkattintsak pár paparazzi fotót. Nem is kell pózba állnia, mert nekem ez így természetes. - Jól van, ahogy akarod. A dzsekivel is lehet majd variálni hogy rajtad van, nyitva a zipzár vagy csak a fél válladon van - sorolom neki és figyelem ahogy elhelyezkedik a padon, és a legjobb képeimet már el is lövöm. Természetes, nem mesterkélt, és őszinte. Nincs benne feszesség, és merevség. - Persze, lehet ezt is - emelem fel a gépem és mintha már most is fotóznám, mozgatom egy kicsit. A legjobbak úgyis megvannak. - Ahha, én kész vagyok. Na akkor nézz el oldalra lécci, mintha onnan remélnéd életed szerelmét - kezdek bele és remélem enyhe mosolyt is csalok az arcára. Menet közben néha még instruálom, kéz, fejtartás, természetesség, de lesznek jó képek is, a nyilvánvalón túl. - Na, most fordulj felém. Ülj rendesen, kicsit keresztbe tett lábakkal, a kezed a pad karjánán lazán, mint az ilyen világchilles csajok, és fordítsd oldalra a fejed - mutatom is neki hogy mit csináljon, persze egy kcisit rájátszok hogy viccesebb legyen és természetes mosolyt kapjak el.
Csak elmosolyodom, ha jó barátok lennék talán elsütném a poént, hogy addig jó, amíg csak a neve rövid. Ja jó lenne valakit ilyen beszólásokkal kínozni, persze nem rosszindulatból, olyan kell, aki érti is ezt a féle tréfát. Nem haragudnék meg a visszaszólásért sem, mert hát az ilyen általában kölcsönös dolog. Nem kérek túl nagy dolgot tőle, mert hát a legegyszerűbb képek lehetnek a legjobbak, bár nekem annyira nem megy a természetesség a kamera előtt. Lehet túlságosan megszoktam a sztáros életem. - Áh, az jó, akkor tényleg nem jöttél messziről. Lehet kicsit erőltetett a beszélgetés, de valahol el kell kezdeni és hát lehetek én bármekkora nagy sztár, aki nyilatkozik bárhol is, az nem személyes dolog. Ott mindenkihez szólok általánosságban, nem olyan személyes. - Igen, én is sok ilyesmi képet találtam már és nagyon tetszik, szeretnék magamról is ilyen képet. Kicsit behúzom a nyakam és felemelem az egyik vállam, mert hát ez elég önimádóan hangozhat, de igazából ajándéknak szánnám majd később a képet valakinek, aki a szívemhez megtalálja a kulcsot és magához láncol majd. Romantikus és nyálasan hangzik, de melyik nő nem vágyik a szerelemre? - Kürtöskalács? Oh, annyira imádom, majd elmehetnénk, szívesen meghívlak rá. Megkívántam az édes ételt és szinte érzem az illatát is egyből. Emlékszem, hogy mikor megéreztem, mindig felsikoltottam, hogy kérek, bármi is ez, amit érzek a levegőben és persze meg is kaptam, mint mindent, amit kértem vagy akartam. Ez a része kicsit kiábrándító, de tény, hogy sokáig csendben maradtam, miközben azzal tömtem a pofim. - Általában mindig meg van a nyolc óra és nekem az bőven elég, hogy kipihentnek érezzem magam, de fejben azért nem pörgök fel olyan hamar, ott jól esik a kávé, bár most ez kicsit erős lett. Meglötybölöm a termoszos poharamat. Enyhén mosolyra húzom a szám, amikor beleiszik a kávéjába, elég álmos lehet, de azért eléggé ébren van, hogy tudjon fotózni. - Igaz, sokféleképpen szerepelhet a képen a dzseki, ebbe még vele sem gondoltam. Pedig annyira egyszerű az egész és logikus. Ennyire nem lehetek buta, lehet csak a kreativitás ezen része nincs meg bennem, de még meglehet úgy érzem. A derekamra kötve, a fejem felé emelve, hogy árnyékoljon, sőt még szemből meg is ölelhetem, mintha valakitől kaptam volna. Amennyi variáció, annyi jelentése van, ez valami fantasztikus. - Bárcsak. Nevetek fel kicsit szarkasztikusan, mikor oldalra nézek és onnan várom életem szerelmét. Vágyakozva és reménnyel telve nézek oda, majd utána inkább erőltetett mosollyal, mert nekem még sose volt pasim és néha úgy érzem, nem is lesz, nem létezik, kit nekem teremtettek. Ezen azért elég hamar túl is teszem magam, mikor valami más kerül szóba és mivel élvezem a gép kattogását, legalábbis lelki füleimben, mert amúgy ezek már nem olyan hangosak, így jó kedvem lesz. - Rendben. Kicsit kezd előtörni belőlem a sztáros oldalam, magabiztosan pózolok és őszintén mosolygok mellé. Kis önbizalom kellett csak, ami közben feltört bennem, szóval a képek biztos jók lesznek. Régen nevettem már ennyit, az arcomhoz is nyúlok, hogy kicsit megnyomkodjam, mert már fáj. - Azt hiszem itt meg is vagyunk a képekkel, megnézhetem őket? Kíváncsiskodom és felállok, megigazítom magamon a ruhát , ami felcsúszott azt lehúzom, ami meg lefelé, azt fel, majd a hajam a kezemmel összefogva hátradobom, a hátamra, nem kell mindig elől lógnia. - Elmehetnénk a kürtöskalácsos felé is, ha útba esik. Nem tudom, hogy ő mennyire éhes, mert én nem vagyok az, de úgy ennék és persze közben talán a képeket is megnézhetem és beszélgethetünk is. Kár, hogy az albumjaimnál nem ilyen srácok fotóznak, biztos sokkal jobb lenne az eredmény és nem azért lenne nehéz a választás, mert egyik sem tetszik annyira, hanem pont fordítva. Túl sok is tetszene. - Hű, rég nevettem ennyit, rendesen fáj az arcom! Nem panaszkodni szeretnék, örülök neki. Kicsit hálásan mosolygok Milora, mert tényleg jó arc, örülök, hogy belementem ebbe.
Amíg beszélgetünk a random megmoccanásaiből is lövök pár képet, persze úgy hogy ne lehessen észrevenni és hacsak nem vérbeli fotós nem fogja kiszúrni mikor hol az ujjam a gépemen. Többek között ezért is olyan jók a képeim, mert akiről készül nincs rá felkészülve és nem egy erőltetett mosolyt villant, hanem igazit és a mozdulatai is természetesek. El kell tudnom csípnem ezeket, hiszen ezért tartanak jónak és emiatt ritkán vállalok próbatermi fotózásokat, bár a Delirium Tremens minden albumborítója az én művem és valahol lábjegyzetben a hangyalfsznyi betűk között ott figyelek én is mint közreműködő pedig mondtam nekik hogy hagyjanak ki engem ebből. Noel ragaszkodott hozzá hogy ott legyek. - Nem. Meg azért elég központi hely, és a környéke rengeteg ilyen egyetemista barát hely van, mint mondjuk a Starbucks is - teszem hozzá ahogy megemelem a papírpoharam, amivel próbálok túlélni ebben az istentelen időpontban. A válaszára mosolyra rándul a szám széle. Nem egy egoista picsa, csak azaz egészséges önbizalom, ami még a helyén van. - Nincs ezzel semmi baj. Természetes dolog hogy a ember szeretne néhány előnyös képet magáról, és szerinted úgy nézek én ki mint aki ítélkezne bárki felett is? - nevetek fel rekedten mert elég csak rám nézni és az amerikai keresztény szülők rémálma lehetek. Felnyírt haj, bőr és fém és vad szemek, tetoválások és piercingek... Az ördögi férfi. - Ahha. Hm, jól van végül is ha megkerüljük azta sarkot úgyis eljutunk a következő helyszínre, nem kell nagy kitérőt tenni - gondolom végig gyorsan, ahogy átlátom a parkot. Általában reális és spontán gondolkodom, így nehezen követhetné le bárki is akár a napirendem is. - Jah nekem tizennyolc isk evés lenne, de insomniás vagyok és négynél ritkán alszom többet szóval... cserébe viszont több időm van minden másra - vonom meg a vállam, és durván kávé függő lettem, de hát ez ezzel jár. Nem panaszkodom, az sosem volt jellemző rám. - Ugye? Nyugi, nem lesz két egyforma képed - nyugtatom meg ahogy lövök még párat a beállásaira de a legtöbbet akkor amikor instruálom hogy micsináljon és őszintén nevetgél rajta nem vág komoly képet. Persze, olyasmit is csinálok azért, hogy legyen. - Jó. Most ugyanígy oldalról várd életed szerelmét fehér lovon vagy sportmotoron, és húzd fel a kabátod a szád elé, mintha így el akarnál bújni, de mégse... - mutatom is mire gondolok, és így is készítek pár képet. Nem kerül semmibe. - Persze. Pár így gépem nem olyan jól látszik, de majd átküldöm mindet és kimazsolázod melyiket szeretnéd utómunkázni egy kicsit. Jók lettek de egy kis munka azért még van vele de az egy két nap és megvan, semmi komoly - nyomok rá a mappára és ahogy mellém ér, meg is mutatom neki főleg azokat amiknél nem tudta hogy fotózom. - Remélem lesz olyan ami tetszik - mert igyekeztem előnyösen kattintgatni, és alig lett rossz. Mutatom neki a képeket és közben lassan haladunk a kalácsos felé. - Persze. Mondjuk nem vagyok olyan kajás de egy nagyobbat elfelezhetnénk, na? - ajánlom mert én a fahéjasat szeretem a legjobban. Mindenfélét amibe fahéj van de az almás pite az abszolút favoritom. Főleg ahogy a nagyi süti az isteni. - Ennek örülök, csak aztán nehogy rám fogd hogy miattam lettek nevetőráncaid - fenyegetem meg felemelt mutatóujjal ahogy elvigyorodom.
- Igen, a Starbucks nagyon jó hely. Nem túl őszintén el is mosolyodom, nem a hely miatt, mert azt jónak tartom tényleg, hanem azért, mert én nem sétálhatok csak úgy be oda minden reggel, anélkül, hogy ne ismerjenek fel és valaki ne tenné közzé. Hamar híre menne és sokan csak azért mennének oda reggelente, mert én is megyek nagy eséllyel. Szörnyű a híresség ezen része és persze veszélyes is, hiszen mindig vannak elégedetlen rajongók is, akik képesek hülyeségekre is, csak hogy velük foglalkozzak. Az otthoni kávé sem olyan rossz, de biztos, hogy nyugodtabb bárminél. - Nem, de ezt te is tudod. Igazából nem közzétenni szeretném, hanem valaki olyannak adnám, aki fontos számomra. Persze ha lesz valami nagyon jó, akkor azt kiteszem lehet, de arról szólni fogok előbb. Hiába fizetek egy fotóért, akkor sem én vagyok a művész és ha megosztom akkor általában kérik, hogy jelöljem be őket valamilyen néven, amit szívesen meg is teszek. Engem nem zavar, ha valaki a védjegyét ráteszi, csak ne arra a képre tegye, amit ajándékozni szeretnék. - Remek, én nem sokat járok ki ide, nem ismerem az egész parkot. Viszont nagyon szívesen ennék kürtöskalácsot, mert már az illatától megéheztem. Nem vagyok az a lány, aki vigyáz az alakjára, szerencsére nem is kell annyira odafigyelnem, mert hamarosan el kell kezdeni az edzéseket és a táncokat megtanulni a turnéra. - Az nem túl jó, nem tudom hogy lehet kibírni úgy egy napot. Én régen egy videójáték miatt nem aludtam rendesen, csak pár órákat, majd meg haltam három nap után és vagy egy napig húztam a lóbőrt. Régen volt, de szép is volt, kellemes emlék és mosolyt is csal az arcomra, miközben elnézek felfelé a fák lombjai közt, kezd felkelni a nap, olyan szép látvány. - Szerintem nehéz két egyformát csinálni, de nem lehetetlen. Van aki direkt négyesével lövi a képeket, ott lehetséges ez, de kétlem, hogy Milo így dolgozna. Pózolok, nevetgélek és néha kicsit komolyabban nézek, de még akkor is vidám vagyok. Szinte látom magam előtt azt a férfit, aki a szívem elrabolta és eszembe jut, hogy milyen jó is volt vele. Mélyet sóhajtok és felhúzom a kabátom a szám elé. Nagyon hiányzik, de csak este látogathatom meg, amikor végez, nem szeretném munkaidőben meglepni, elvégre dolgozik és szereti, amit csinál, nem állíthatok csak úgy be, hogy velem foglalkozzon. - Nem baj, kicsibe is jól látszik azért pár dolog. Mellé állok és a képeket nézve elégedett vagyok, a fények is pont jók meg minden, csak remélem, hogy nagyban normális fejet vágok, mert minden más rendbe van. Előnyös képek és nem olyan műek így első ránézésre, mint a sutdiós képeim. - Ezek nagyon jók lettek! Mondom vidáman és talán kicsit hangosabban, mint az alap beszélgetés, de hát annyira elragadt a dolog. alig várom, hogy lássam majd nagyban is ezeket és remélem lesz még alkalmam vele együtt dolgozni később is. - Rendben, én sem vagyok olyan kajás, de szinte megéheztem, ahogy megéreztem az illatot. A kalácsoshoz közeledve kicsit gyorsítok, de azért nem rohanok oda, mert ahhoz nagyon reggel van még nekem is. - Fahéjas, vaníliás vagy kókuszos legyen? Titkon remélem az elsőt választja, mert én azt szeretem, de ha mindegy neki, akkor is azt választom, az biztos. Mikor odaérünk kérek is egy nagy fahéjasat. Most készülnek el pont és megpörgeti a fahéjban, becsomagolja és már kézhez is kapjuk. Kifizetem és az aprót természetesen nem kérem, mert nem szeretem és biztos jobb helyre kerül nála majd este záráskor. - Ugyan, nem vetemedek ilyen aljas dologra, inkább örülök, hogy jól szórakozunk fotózás közben. Tudod a studiókban nagyon komoly mindenki és faképpel képesek arra kérni, hogy mosolyogj, úgy még ha viccet is mondana se menne. Megszagolom a friss fahéjas kalácsot, majd megkezdem és letörök egy kis falatot belőle, majd odatartom Milo felé, hogy ő is szakítson belőle magának. Kicsit meleg még, de nem éget, szóval ehető pont, csak lassan és szépen, nehogy megfájduljon a hasam. - Máskor is vállalnál fotózást velem? Persze nem ilyen korán reggel és nem most rögtön. Remélem nem érti félre, de jó lenne olyannal dolgozni, akivel szórakozás az egész és tényleg jó képek készülnek. A modellkedésemnél is a porfóliába jól jönne több kép, amik ha elég jók és másnak nem sikerül azt kicsalnia belőlem, hát magára vessen.
Feltűnik az őszintétlen mosolya, de hát belegondolva van is benne valami hogy nem mindenkinek olyan gondtalan az élete. - Nem gyakran mehetsz be ilyen helyre úgy hogy ne ismerjenek fel, igaz? - kérdezem, mert mondjuk az egy dolog hogy én nem ismertem fel elsőre, de a rajongók éles szemét sose kerüli el semmi. Hihetetlen mennyiségű faszságot képesek összehordani a semmiből is. Én is szoktam olvasni a kedvenc bandáimról a híreket és néha elképesztő nagy hülyeségek és a zenekari tagok nem győzik cáfolni. - Nem lehet mindig könnyű ismertnek lenni - jegyzem meg, bár nekem nincs ilyen gondom, mert nem vagyok az, és sose leszek. Mármint hányan ismernének egy tehetséges fotóst is, most úgy komolyan? Nem olyan sokan. - Lesznek olyanok is, amiket szabadon kitehetsz, és lesznek olyanok is amiket majd szerintem csak a neked tetsző emberek akarsz mutatni - válaszolok, ahogy lassan haladok a parkon keresztül, mellette de megállok amikor a képeket akarja látni. Természetesen joga van hozzá hiszen ő kérte őket, és ha nem tetszik neki valami, akkor azt is látnia kell. - Én már viszonylag megismertem az egészét. Régebben nagyon szerettem, de mostmár... túl elfoglalt vagyok hozzá - sóhajtok fel, meg kedvem sincs hogy kitegyem a lábam otthonról. A pénz miatt viszont kell, és nem keresek rosszul ezzel a szabadúszósdival. Voltaképpen még jónak is nevezném, és nem kell aggódnom, és a bankszámlám sem éppen sovány. - Én tudok aludni, és nem esik nehezemre néha tíz órát is aludni egyhuzamban. Bár mondjuk elég keveset alszom amúgy, és ritkán van esélyem ennyire de azért ha túlhajtom magam, szökőévente előfordul - válaszolok, de én videojáték miatt biztos nem éjszakáznék. - Nem, nem lehetetlen de nem is könnyű ha a modell mozog, vagy épp nyűgös - teszem hozzá, mert volt ilyen munkám is. Nem élveztem túlságosan, de sokat fizetett és ismerősön keresztül jött a felkérés, azokat ritkán utasítom vissza. - Hát jó. Tessék. Nézd, ezzel tudsz előrébb menni - mutatom neki és a kezébe adom, hadd lapozgassa és nézegesse a képeket amiket lőttem róla. Nagyon természetesek lettek, még azok is amiknél dirigáltam hogy hol és hogyan tartsa magát, és merre nézzen. Több variációt is csináltam. - Akkor felezzünk el egyet. Nekem a fahéjas a kedvencem, de a dióson kívül szinte bármelyik jöhet, de azt nem bírom - teszem hozzá, és türelmesen megvárom amíg megveszi a kalácsot hogy aztán lassan tovább indulhassunk a parkban. Ahogy kínálja nekem, én is letörök belőle egy darabot és elrágcsálom. Fortó, mert nagyon friss, de nagyon finom és omlós. Lassan eszegetem, nehogy felforduljon a gyomrom, mert még mindig nem az igazi teljesen. - Az ilyen profi, portfólió fotósokkal az a baj hogy nagyon komolyan veszik magukat pedig nem ezen múlik hogy milyenek a képei. Nem feltétlen az esköz és a körülmény teszi a legjobbá a képeket. Sok múlik a hangulaton is - válaszolok neki két rágás között és lassan odaérünk a második helyszínünkre is. Ott is lepakolok, és beleiszom a kávémba. - Szoktam én is stúdiófotózni zenekarral. A Delirium Tremens zenekarnak én vagyok a hivatalos fotósa, bár még nem olyan ismertek de azért feltörekvőek és jók - teszem hozzá, ahogy eszegetek még egy kicsit, de a többit rá hagyom. Nem enném meg előle az összeset.
A kérdésére elmosolyodok, mert úgy fest jobban figyel rám, mint gondoltam és lebuktam. - Igen, igaz. Persze ez régen sem volt másképpen, csak tudod mindenkinek az hiányzik, ami nem adatik meg. Már kiskorom óta híres vagyok, mint a leggazdagabb emberek gyereke, bár ez csak a sznob társadalomban számított, a közembereket nem érdekelte a gazdagok családja, csak az, hogy miért van ennyi pénzünk és biztos nem nehéz munkával szerezték. Igazuk is van, a legtöbben csak öröklik ezt, mint én is, de nem tehetek róla. - Nem is olyan nehéz, hiszen nincs sorban állás és könnyen bejutok bárhová, ezért persze le kell mondanom sok dologról, de szerencsére nem mindenről, ami fontos, arról sosem mondok le. Az már más kérdés, hogy rólam könnyen lemond mindenki általában, ezért is költöztem külön a szüleimtől. Nagyon nem jó érezni, hogy nekik a szeretetet a pénzt jelenti és azzal akarják megoldani. Sajnos barátok terén is elég üres a listám, de majd ez is meg fog változni, most, hogy mindenki neten ismerkedik, csak nem lehet olyan nehéz összebarátkozni valakivel. - Ezek nagyon jók lettek, nagyon tehetséges vagy. Valamiért úgy voltam vele, hogy mint egy kezdő modell majd kapok szintén kezdő fotóst, aki még gyakorol. Viszont pozitív csalódás, hogy egy mondhatni profit kaptam, aki előnyös fotókat készít rólam és tetszenek a képei is, valahogy több élet van benne, mint bármely mostani képembe, ami megjelent rólam. - Mivel foglalkozol a fotózás mellett? Tényleg érdekel, hogy mi köti le jobban, mint a fotózás, valami hasonló művészi beállítottságú dologra gondolok, amihez nem kell emberekkel foglalkozni, csak otthonról tud dolgozni. - Értem, néha mindenkinek kell egy kiadós alvás, csak sokaknak, akiknek szüksége lenne rá, nincs ideje ilyesmire. Szomorú igazság, de sajnos ez van, nem mindent tudok megoldani, de a saját embereimre odafigyelek, hogy ne legyenek túlterhelve és kipihenhessék magukat. fontosnak tartom, hogy attól, hogy aranykanállal a számban születtem még megmaradjak az emberségemnél, talán ettől is vagyok más és ezért nincs gazdag barátom sem. - Ez vitathatatlan, de a nyűgös emberekkel nem is szívesen foglalkoznak általában mások, mert azoknak soha semmi sem elég jó. Nem szeretem a hisztit én sem, persze vannak olyan élethelyzetek, ahol elfogadhatóak ezek a reakciók, sőt még természetesek is. A havi női bajok mondjuk csak félig sorolhatók ide, nem erre gondolok, de mennyivel szebb és jobb az élet, ha a sok negatívságot kizárjuk. - Köszönöm. Kedves tőle, hogy odaadja nekem a kamerát, de így csak könnyebb néznem és nem kell annyira ráhajolnom sem, kevésbé értik félre a helyzetet, meg én sem mászok bele mások aurájába. Kicsit lassabban is lépkedek a képeket nézve. Azon már meg sem lepődöm, hogy miért ad oda nekem egy ilyen drága gépet, elvégre nem az vagyok, aki elrohanna vele. - Nagyon tetszenek, alig várom, hogy nagyba is lássam majd. Visszanyújtom a fényképezőt, amint végzek és elég izgatott vagyok a képek miatt, még sose éreztem magam így, fura. - Nekem is a fahéjas a kedvencem, de szerintem sokan vagyunk így. Nem bevágódni szeretnék nála, azért teszem hozzá, hogy sokan szeretik még ezt biztosan, így nem olyan flört szerű az egész, mert az kínos lenne, így, hogy már van, akit szeretek, meg nem is ismerem és neki is biztos más jön be. - Igen, meg a tehetségen is, mert lássuk be, környezetet meg hangulatot lehet teremteni, lehet méregdrága gépe, ha nem tud egy éles képet sem csinálni vagy olyat, ami elkapja a pillanatot, mert nem látja a tökéletes szemszöget. Meg is vonom a vállam, miközben közömbösen beszélek a profi fotósokról, legalábbis azokról, akik annak mondják magukat, de nem nyerte el egyik munkájuk sem a tetszésemet. - Tényleg? Az tök jó! Szerencsések, hogy te vagy a fotósuk. Letörök a kalácsból, majd leteszem, hogy nyugodtan vehessen majd belőle még, nekem ez a két falat bőven elég volt és amúgy is, hazafelé is tudok még venni, ha nagyon kéne. - Majd rájuk keresek otthon. Bár lenne olyan zenekar, aki női énekest keres, de ez olyan ritka. Ahol kell, ott meg vetkőzni is kell hozzá, na azt meg elfelejtheti mindenki! Az én zenészeim idősebbek és családozni akarnak, szóval kell a helyükre keresnem valakiket vagy saját magam kell eladni más zenekarnak. Bármit el tudok énekelni, ha kell, de a legszívesebben a saját számaim énekelném a nagyközönségnek. - Akkor itt folytassuk? Lassan éled a város. Leguggolok bekötni a cipőm, mert kilazult és közben felpillantok felé, hogy mi legyen. Amint megvagyok és felállok, akkor megyek is pózolni a kisebb tóhoz, ami körül kerítés van. Erre fel is lehet ülni, ráállni egyensúlyozva meg nekitámaszkodni többféleképpen is. Tökéletes és jó szögből a nap is pont jó helyen van egyedibb képekhez, aminek mondanivalója lehet, egy szép idézettel mondjuk. Ahol nem én vagyok a lényeg, én csak körvonal vagyok csupán, semmi több.
Mintha lett volna benne egy kis lemondás, és ki van élezve a fülem az ilyenekre, de szerencsére nekem nincs ilyen bajom, mert annyira híres még nem vagyok hogy az emberek csak úgy felismerjenek, inkább egy bizonyos kör ismer mert a zenekarok között elég nagy az átjárás és barátságok, és tudják hogy kikkel szoktam lógni és hogy az album borítók mega banda képek és promók az én kezem nyomát viselik, és mindenhol benne vagyok a hangya betűkbe bár mondtam nekik hogy nyugodtan kifelejthetnek onnan, nem fogok megsértődni de mégse tették, és ragaszkodtak hozzá. - Gondolom. Bár nem tudom, mert én sosem voltam híres vagy keresett de azt hiszem én nem is akarok, nem tudnék mit kezdeni a hírnévvel és csillogással. Nem állna jól nekem - válaszolok, hiszen nem irigylem senkitől, egyszerűencsak jó nekem az én kis életem, mindentől mentesen, így sem hagynak nyugodtan, és az az átkozott szürke szempár... kísért. Nyomorult. - Igen, de cserébe ott van a közös kép, autogram... egy egyszerű kávét nem tudsz megvenni néha magánemberként, mert már megy a sztorizás hogy hol láttak és kivel. Ez nem zavar téged? - kérdezem ahogy haladunk a második hely felé ahol fotózzunk, és a kérdésére a kezébe adom a gépem, és megmutatom hogyan tud lapozni. Természetes, élettel teli képeket készítettem, mert a művilágra senki nem kíváncsi, én az én jóságom abban rejlik hogy paparazzi fotós vagyok, az ember nem számít képre ha nem tartom a szemem elé a készülékem és nem állok be mindenféle hülye pózba hogy lőhessek egy-egy képet. - Leginkább ezzel, paparazzi fotós vagyok, de mellette festek és grafikai tervezést is csinálok megbízásra - válaszolok ahogy hátrasimítom a hajam az arcomból hogy ne legyen útban. Kezd megnőni, lassan el kell mennem levágatni. - Alapból insomniás vagyok, és nehezen alszom, de van amikor tudok elég sokat egyhuzamban is, ezek ilyen szökőévente előforduló ritka alkalmak - teszem hozzá a szavaira. - Nem, de a nyűgös emberek általában elvárják másoktól hogy minden figyelmüket nekik szenteljék, és nem szeretem az ilyen fontoskodó alakokat. Hálás vagyok hogy ilyenekkel nem kell dolgoznom, mert nem vállalok el minden felkérést, és jobb szeretem az ilyen ismerősök általi ajánlásokat - mosolyodom el, hiszen Caitet egyenlőre semmi bajom nincs, és nem egy egoista nőszemély, egészen kellemes beszélgetőtárs is. Már amennyire én kommunikatív vagyok ilyenkor. - Egy két nap múlva el fogom küldeni őket nagyban is, és majd kiválogathatod hogy melyikeket szeretnéd hogy utómunkázzam meg egy kicsit - mert ez benne van az árban is, és amúgy is a portfóliófotózás lényege hogy legyenek olyan képek, amik nagyon profik és jó vagyok benne hogy PS-el kicsit rásegítsek a fényekre de ne vegyem el a természetes hatást. - Igen, a fahéjas a legjobb ezzel egyethérthek - morgom már a végét ahogy beleharapok a kalácsba és élvezettel rágom meg, mert ez a legjobb. Tényleg nagyon jó íze van, nem hazudtak a haverok. - Pontosan. Nem szeretem az ilyeneket - teszem hozzá, mert nem vagyok én olyan profi de azért a magam nemében eléggé jól csinálom a dolgom. A dícséretre elmosolyodom, mert ők jártak inkább rosszul egy ilyen morgós fotóssal. - Feltörekvő banda, de szerintem tehetségesek és jóbarátok vagyunk és én csinálom nekik mindig a promó képeket és a plakátokat és cserébe minden koncertjükre ingyen jegyet kapok tőlük - azaz semmibe nem kerül nekem sem, és nekik sem, mégis mindketten profitálunk belőle hogy fotózom a bulit. - Csak nyugodtan. Delirium Tremens a nevük- mondom megint, hogy ne merüljön feledésbe és már a gépem babrálom, az utolsó falat kalács mellett. Persze van még, de azért dolgoznom is kell hogy legyenek használható képek ha már ilyen istentelen órán ide kellett jöjjek. Ahogy cipőt köt, már lövök is egy két sorozatot hiszen ahogy felnéz rám annyira természetes és aztán ahogy odasétál, és éppen fordul megint elkapom. - Ahha. A tó mellett guggolj le, és mintha bele akarnál nyúlni.... aztán lehet majd a korláton ülve is, meg állva és jó lenne egy körvonalas képet is csinálni a napba. Na jó, állj meg ott, és majd folytatjuk - mutatok a napos oldal felé és kissé hunyorgok hogy lássak bármit is, de a legjobb fotókat azért ellövöm, és közben instruálom is hülye poénokkal hogy nevessen is egy kicsit. Aztán a kis korláthoz irányítom és adok pár útmutatást neki hogy hogyan álljon be és most énis többet mozgolódok hogy jó képek legyenek, de ritkán állítom oda csak úgy valahová, igyekszem beszélgetni és közben keringek körülötte és néha változtatok a gépem helyzetén is hogy jó képeket csinálhassak.
- Nos, én sem tudok mit kezdeni vele, csak kerülgetem a nyilatkozatokat meg mindent. Szeretek énekelni, azért csinálom csak, mert másoknak tetszik, amit csinálok, de nem vágytam a csillogásra. Válaszolok neki, mert én megértem, miért nem vágyik erre bárki is, mégis sokan irigykednek rám és átvennék a helyemet, amit szívesen átadnék, de már elkéstem vele. Nekem is valami Hannah Montanás parókás és elmaszkírozott álca kellett volna, de ezzel elkéstem és most már csak arra jók az ilyesmik, hogy elrejtsem magamat mások elől. - Általában autós drive-okban szoktam megfordulni, szóval nem nagyon adok okot a sztorizgatásra és autogrammot osztani csak előre meghirdetett helyen szoktam és a koncertek után, szóval nem vagyok annyira téma, bár szeretnék, hogy az legyek. Nem véletlen kértem ide ilyen korán, szóval érezheti, hogy elég tudatosan kerülök mindent, ami címlapra tehetne, nem beszélve arról, hogy nem is keresem a nagy embereket, hogy velük dolgozzak, a kisembereknél meg alaposan utánajárok, mennyire megbízhatóak általában. - Igazi művész lélek vagy, az tök jó. Én is az vagyok, csak én a zenében és a dalszerzésben vagyok kiemelkedő, de a képalkotás és fényképészet is egy szakma, ahogyan az írás is. Regényt nem tudnék írni, de azért a kisebb versek mennek. - Nos igen, teljesen meg tudlak érteni, nekem elég volt csak látni az ilyen alakokat és már messziről kerültem is őket, ha lehetett. Nem szeretem sem a nyűgős, sem az öntelt embereket, mert mivel többek ők nálunk? Ugyan már, nem mindenki a tehetsége miatt lett híres, hanem a sok műbalhé és a vetkőzés miatt. Persze mindenki a kellemeset jobban megjegyzi, ezzel én sem vagyok másképpen, csorgatom is a nyálam, ha úgy van jó pasik után a filmekből. - Remek, jó gyorsan dolgozol, de én tudok ám várni, nem várom el, hogy mindent egyből megkapjak. Persze kíváncsi vagyok, de a jó munkához idő kell és nem várhatom el senkitől hogy csak ezzel foglalkozzon van olyan is, hogy élet, amit elég sokan tudnak nyugodtan élni is, hírverés nélkül. - Ne értsd félre, amúgy izgatottan várom, hogy nagyban is láthassam a képeket, csak nem kapkodok és nem határidőre készülnek a képek. Ahhoz képest, hogy milyen csapnivaló vagyok ismerkedésben és beszélgetésben, ahhoz képest elég közlékeny vagyok és persze nem magamról beszélek, de volt azért erre is példa, sikerül olyan témáknál megmaradni, ami nem rólam szól. - Rá fogok keresni erre a Delirium Tremensre, most már érdekel milyenek lehetnek és persze a képeik is megnézem. Közlöm és természetesen meg is jegyzem a nevüket, mert tényleg érdekel kik lehetnek ezek és hát még előzenekarnak is felkérhetem őket, ha nagyon nem ütközik a két stílus. Nekem teljesen mindegy általában, kik az előzenekar, de miért is ne hívjak meg olyanokat, akik már feltörekvőben vannak és valami ismerősömnek az ismerősének az ismerősei. Nem mellesleg a fotós már most érzem, hogy remek munkát végez és biztos a banda is örülni fog, ha egy stadionban léphet fel. Utána azonban jönnek az utasítások, így sokáig nem gondolkozok ilyesmit és ez még a jövő zenéje, még előbb hallgassam meg miket is játszanak és mennyire illik be a képbe nálam az ő zenéjük. Követem az utasításokat, előbb a napos körvonalas kép jön, utána megyek a tóhoz és hát nem csak úgy csinálok, mint aki bele szeretne nyúlni, majd egy kavicsot is eldobok kacsázni és megfordulok, amikor sikerül legalább négyet pattannia a tó felszínén a kis kavicsnak. Nagyon örülök magamnak, mert nem szoktam ilyen ügyes lenni, de most sikerült. Utána a korláthoz állok és ott pózolok és oldottabban nevetek is a hülye poénokon. Lassan azonban az emberek kezdenek felébredni és egy pár már jön is oda hozzám, nem is foglalkozva Miloval, hogy fotózna, csak beállnak elé, hogy aláírást kérjenek meg közös szelfit. Miután megvannak én el is indulok a fotósom felé, hogy azt hiszem ennyi volt, mert ha ezek bejelölnek a képen, akkor hamarosan jó páran meg fognak itt jelenni. - Azt hiszem elég kép készült és itt a vége, nem szeretnék több rajongói szelfit meg ilyenek. Köszönöm szépen a lehetőséget, nagyon élveztem. Mondjuk nem lenne ellenemre, ha el akar kísérni kifelé a parkból és még beszélgetne, mert jó társaság és én is régen éreztem magam ilyen nyitottnak, mint most. Van benne valami szimpatikus, amitől megnyíltam, jó fej srác.
- Néha sokkal nehezebb - gondolom - mint ahogy látszik. Az a legfontosabb hogy az ember jól érezze magát miközben dolgozik. Mert van az a régi elcsépelt mondás ugye hogy ha élvezed a munkád akkor egyetlen napod sem kell dolgoznod - sóhajtok fel, ahogy kicsit gesztikulálok mert enyhe gúnnyal mondom ezt, de nem bántóak. Egyszerűen csak néha nincs humorom az Élethez, vagy éppen túl sok van és az is fekete. Ebben jó vagyok és a fotózásban is, de azt is inkább a kihívások miatt csinálom és azért választottam a paparazzi fotózást. - Ahhoz képest szépen csillogsz - mosolyodom el ahogy a képekkel foglalkozom, és visszanavigálom magam a fotózáshoz, és elmentem a fájlokat későbbre hogy ki tudjuk majd válogatni mi az ami neki is tetszik és mi az amit dolgozzak meg hogy professzionális legyen. - A menedzsmented szeretné nyilván, mert mindig kell valami csontot dobni a médiának amin rágódhatnak. Lehet ez valami szép dolog, vagy egy botrány és csók valahol... Néha elég csak rosszkor rossz helyen lenned és rádhúznak bármit amit akarnak. Ilyen szempontból utálom a médiát, de valahol meg... a rossz reklám is reklám, és akik eddig nem ismertek rád keresni hogy mégis ki a fene vagy - sóhajtok fel, nem pont róla beszélve, hanem úgy nagy általánosságban mert azoknak a hiénáknak semmi sem jó, és mivel paparazzi vagyok pontosan tudom milyenek is, mert néha el kell viselnem őket, és úgy tennem nekem is mintha véletlenül lennék ott ahol. - Az vagyok, annak minden előnyével és hátrányával - mosolyodom el kissé keserűen, de ismerem a magam határait és attól hogy művész vagyok, nem szállok el, de tény hogy sok mindent máshogy gondolok mint az átlag emberek és emiatt sokszor utálat tárgya is lehetek vagy éppen kirekesztésé. Nem igazán érdekel. Már nem. - Én is próbálom kerülni őket, néha sikerül néha kevésbé. Irritálnak az ilyen emberek mert csak energiavámpírok - teszem hozzá ahogy elhúzom a szám a gondolatra. Ismerek, és ismertem is ilyen embereket és nem vagyok rá büszke hogy én is ilyen voltam egy ideig. Julien mellett nem igazán ért boldogság, mégha akkor azt is hittem hogy mindenben kiváltságos vagyok. Az voltam, bár nem kértem sosem hogy az legyek, és utálom magam érte minden egyes percben amit ében töltök. - Én is izgatott lennék ha ilyen jó modellt álltam volna a fotósomnak - nevetek fel könnyedén, den em veszem sürgetésnek. A maradék kávémat kortyolom el, ahogy kidobom a papírpoharat a szemetesbe. - Nyugi, nem veszem sörgetésnek, és tényleg gyorsan dolgozom az ilyesmin, ha megvan hogy pontosan melyik képet szeretnéd utómunkázni. Mindet odaadom, de az árban benne van hogy megcsinálom tökéletesre szóval... - mosolyodom el ráemelve szürke szemeim. A fekete karikákat általában szemceruzával tüntetem el, így egészen emberinek látszom. - A képeik javarésze a facebook oldalukon van, de lassan feláll egy saját kis oldal is, amit megdizájnolok, de még nincs meg az alapja és a weblapkészítéshez nem igazán értek - de ami már megvan azt szívesen megformázom, mert az más, ott van már mivel dolgozzak, és tudom melyik elem, melyik csak azt nem, hogy ezek hogyan állnakössze egy egésszé. - Úgy úgy, jajj nagyon jó - kommentálom néha, hogy fenntartsam a mosolyt az arcán és sosem akkor fotózom amikor direkte rám néz, de akad olyan kép is azért. Végül is, a kacsázást is sikerül lekapni és ahogy az emberek odamennek hozzá, háttérbe húzódom kicsit, és így is lövök pár képet ahogy a rajongókkal van. - Jah, hát felébredt a város... - értek vele egyet ahogy elcsomagolom a gépemet és összeszem a kellékeket is a közelből, és rápillantok. - Menjünk. Ha van egy kis időd és beülhetünk valahová és kiválaszthatod a képeidet vagy ha sietsz akkor elküldöm neked az egész mappát mindenestől - kérdezem ahogy elindulok arra, amerről jöttünk.
- Igen, nem könnyű, de amíg még a mérleg arra dől, hogy élvezem, addig a többi kellemetlen dolog nem fogja a kedvem szegni az is biztos. Persze nekem aztán mindegy mennyit keresek, mert alapból is olyan vagyonom van lekötve, hogy életem végéig a kamatból megélnék magas színvonalon. Nos, emellett tényleg nem esik nehezemre eladományozni a bevételeit a koncertjeimnek meg ilyenek, bár sokan inkább költik el ilyesmiket luxus hajókra meg ki tudja mire. - Hú, köszi vágom rá a bókra, láthatóan zavarba hoz, mert én nem azért mondtam és hát ez betalált. Nem szállok el a bóktól, inkább a hajamba túrva kicsit elfordulok, mert nem szeretném a képeken viszont látni a kissé kipirult arcom és megszeppent pislogásom. Azt hinné, hogy hozzá vagyok szokva, de alapjáraton, mint ez nem, csak olyankor, ha épp mikrofonnal a kezemben egy színpad közelében vagyok. - A menedzserem megérti, hogy nem kérek a nyilvánosságból, nem erőlteti. Dedikálni szoktam csak elmenni lemezkiadókba és ennyi elég bőven, ott kevés rossz dolgot tudnak rám húzni. Amúgy meg igen, nagyon sok a rosszindulatú sajtós és sokan le is paktálnak velük, hogy lejárató cikk készülhessen más hírességről. Mennyi ilyenről hallottam, ezért is kerülöm a bulikat, ahová csak úgy meghívnak, elvégre a legtöbbön ott a drog meg a tömérdek pia, ami engem annyira nem vonz és remélem nem is fog. - Minden csak nézőpont kérdése. Nekem nem tűnik se hisztisnek és még türelmes is, aminek nagyon örülök, mert hát kezdő vagyok modellkedésben és már annyiszor felidegesítettem a fotósokat, hogy nekem úgy nem tetszik a kép, ahogyan neki. Nem tudom mi a jó abban, ha számomra előnytelenül fotóznak le, kiemelve a melleim meg ilyenek, mintha csak az lennék. Nem szeretem a szexista képeket, jobb szeretem, ha a teljes egészen van a hangsúly és nem ragadnak meg egy-egy testrészt. - Remek. Ismét bókol, de nem úgy, mint aki be akarna vágódni nálam, hanem olyan tök természetesen, csak úgy megjegyzi, engem meg megint zavarba hoz, bár nem annyira, mint az előbb, mert kezdem megszokni lassan. A hajam alját simogatom a kezeimmel, miközben megissza a maradék kávét, majd kidobja az üres papírpoharat. - Mennyi képünk van eddig? Tudom, hogy sok szokott lenni ugyanabból a pózból, de százból általában öt kép, amit választhatok, most meg amennyi tetszik. Persze azért nem élek vissza ilyesmivel, ha kell inkább fizetek még a többért. A szürke szemei igazán különlegesnek tűnnek, nem sok ilyen színűt láttam eddig, de neki jól áll, azt meg kell hagyni. Helyes srác, művész lélek és fotózik is, kész főnyeremény is lehetne, ha csak ezek számítanának. Amúgy is az én szívem másért eped. - Szerencsére vannak sablonok, csak egyet kell megvenni és ennyi, bár még én sem csináltam honlapot, inkább megbíztam vele valakit. Nyilván, én meg a technika annyira nem járunk kéz a kézben, még a mobilomat sem jelszavazom le, mert elfelejtem a kódot, az ujjlenyomatot meg elmenteni annyira pepecselős volt, hogy hagytam a fenébe. Aztán minden jónak vége van egyszer és ez köszönhető a rajongóknak, akik odajönnek hozzám. Persze kedves vagyok velük, mert szeretem őket, de ahogy sikerül, akkor szabadulok is, mert hamar híre megy egy postnak és akkor ennyi volt az egész. Szerintem készült elég fotó, amiből tudok majd válogatni. - Ja, sajnos... sóhajtok fel és fel is veszek egy napszemcsit és egy kalapot, hátha jobban elrejt majd a szemfüles rajongók elől. - Abba a hotelba beülhetünk és meg tudjuk nézni. Mutatok előre, az otthonomra, de persze a lakásba nem terveztem felmenni, nekem elég az étterem is, de könnyen szerzek tárgyalót is ha kell, elvégre ez a mi szállodaláncuk egyik ötcsillagos tagja. Ott még kivetítőn is meg tudjuk nagyban nézni a képeket, ha úgy van, csak hát én nem értek annyira ahhoz, hogy mivel kell összekötni a gépét meg ilyenek. - Mire van szükség, hogy nagyba meg tudjuk nézni a képeket? *Érdeklődöm, ahogy arrafelé haladunk és valahogy nem a főbejárat felé indulok meg, mert én nem ott szoktam bemenni. - Öhm, erre megyünk be, nem szoktam a főbejáratot használni. Ott könnyen kiszúrhatnak a turisták és nem lesz nyugtom az is biztos, szóval ha jön velem, akkor egy mellékajtón megyünk be, amit kártyával nyitok ki és egy folyosón találjuk magunkat, ahol liftek vannak meg ajtók. Az egyik ajtón benyitva meg egy kisebb, olyan tíz fős moziterem féle tárgyalóba nyitunk be, ami üresen áll és van itt mindenféle kütyü a kivetítőhöz. Számítógépre van kötve, azon meg van mindenféle bemenet csatlakozó az asztalon. - Szerintem te jobban értesz hozzá. Mutatok az asztal felé, ahol a számítógép is van, amihez a kivetítő van csatolva. Ott vannak az asztalon a lámpák világításának a kapcsolói is, a hangulat meg a vak sötét és a vészkijárat világítás is.
- Akkor remélem még sokáig arra fog dőlni a mérleg nyelve hogy élvezd amit csinálsz. Én el se tudnám képzelni hogy ne fotózzak, és fessek, bár nem terveztem hogy világhírű festő leszek vagy ilyesmi, de meg tudok élni ebből a kettőből, és ez bőven elég - válaszolok neki, mert fontos hogy azt csináljam amit akarok. Nem akarok egy olyan munkát csinálni, ami tele van megkötésekkel, szabályokkal. Itt én osztom be az időmet, és én döntöm el pontosan mikor és mit csinálok. Már nem tudnék alkalmazkodni másokhoz és nem is akarok. Most már semmit nem akarok. - Ez az igazság - teszem hozzá aztán túllendülök rajta, mert látom hogy zavarba jött, pedig csak egy ártatlan megjegyzés volt. Nem akarok semmit tőle, meg úgy amúgy sem, senkitől. Nem hinném hogy lenne olyan a világon, aki velem akarna kapcsolatban élni. Alkalmatlan vagyok rá és nem is vágyom. Már semmire sem igazán. Van, aki tett róla. - Ritka az ilyen menedzser. Nekik is az az érdekük többnyire hogy a banda, akit pátyolgatnak, sokszor legyen beszédtéma, és mindegy hogy milyen kontextusban. A rossz sajtó is sajtó, ahogy mondani szokták - teszem hozzá, de meg tudom érteni miért óckodik tőle. Nem nézem olyan típusnak aki oda lenne az italért, vagy a keményebb szerekért, márpedig a világ egy idő után bedarálja az embereket, akkor is ha nem akarják. Sok híres zenekarral volt ez a helyzet. - Ez is igaz - hagyom rá, mert mindent többféle szempontból lehet nézni, és néha az én szemszögem annyira más mint másoké hogy ebből vannak a problémáim és hogy antiszocnak mondanak, meg érdektelennek. - Van egy pár. 170 eddig - válaszolok neki ahogy rápillantok a számlálóra. Ez még semmi, van amikor kétszer vagy háromszor ennyi is készülhet. Időtől is függ hogy mennyit fotózunk, de most nem volt azért olyan sok, és csak két helyszín volt igazán, bár közben is készítettem képet amit úgy éreztem hogy le kell kapjak. - Jah vannak, csak meg kell találni azt, amit a leginkább tetszésre lehet szabni, és szerencsére én nem értek hozzá. Én a képeikért felelek csak, de azért teljesen - mosolyodom el, hiszen jó haverok, és mindig a legjobb képeket készítem, amit lehet. Sokat gyakoroltam rajtuk amúgy is, és mondhatni ők az egyik fő művem. A legtöbb képem és montázsom belőlük van és a vizsgamunkámra is őket akartam felkérni de... nem jutottam el oda. - Nem baj, a lényeggel úgyis megvagyunk és eltelt a napkelte és sok jó képünk lett így is. Valahol meg tudjuk őket nézegetni - értek egyet ahogy összepakolom a kis táskámat és viszek magammal mindent. Rutinosan tudom mit melyik kis zsebbe szoktam hajtogatni és már mehetünk is. - Van nálam egy notebook, azon is meg tudjuk nézni, de igazából mindegy. Egy rendes laptop is elég, vagy asztali gép aminek van usb csatlakozója - manapság meg már mindennek van és így tényleg bárhol meg tudunk nézni bármit. - Szóval már ilyen vip vendég vagy, hogy nem is a főbejáraton közlekedsz? - kérdezem kis mosollyal, de követem befelé, hogy megnézzük nagyobb formában is a képeimet, ne csak a kamera miniatűrjén. - Mindenhová van bejárásod? - kérdezem ahogy körülnézek a kis helységben ami egy kis moziteremnek is megfelelne, de alighanem konferenciaterem. Na, nekem mindegy. Leteszem a táskám. - Hm, nézzük. Kell egy csatlakozó és egy... áhá, megvan. Melyik itt a projektor? Oh megvan. Na már csak... - morgolódok egy két percig mire mindent mindennel összedugdosok és kiveszem a kamera memóriáját hogy bedugjam a gépembe hogy látszódjon is. Belépek. A képem Sidi, egy fekete maine coone macska és az asztal képernyője viszonylag letisztult. Redszerezve tartom a dolgaimat mappákra lebontva, mert amúgy sose találnék meg semmit ha nem így tennék. - Na itt kezdődnek - nyomom le az entert és megjelenik az első kép amit a padnál készítettem.
- Köszönöm és reméljük neked is mindig arra dől majd a mérleg nyelve, hogy élvezheted sokáig azt, amit szeretsz csinálni. A megélhetésem már a születésemkor biztosítva volt, szóval szerencsére a piszkos anyagiak nem fogják beárnyékolni ezt. Persze rajongók nélkül is szerintem elég jól elboldogulnék, mert attól még van kinek énekelnem, a Fortune bárról írt dalom is nagyon jól sikerült és bár a nagyközönségnek írtam, inkább megtartottam magamnak és ha fel is veszem, biztos csak egy valakinek küldeném el. A bók zavarba hoz, szóval inkább próbálok nem reagálni semmit rá, mert nyilván nem udvarolni akar ő sem, csak bókol, mert szoktak ilyet az emberek, főleg ha pont jó szóhasználattal lecsaphatják a labdát, ami be is talált. - Az első ilyen kacsa hír elég nagy munkájába fájt neki is, hogy semmissé váljon, szóval ez elvehette a kedvét vagy nem tudom, de szerencsére nem nyaggat ilyesmikkel. Szerencsés is vagyok Jasonnel ilyen téren, mert olyan, mint a főnököknek egy jó titkárnő, mindenért szól többször is, meg hozzáfér a naptáramhoz és feltölti, mikor hol kell majd lennem és kivel és miért találkozok. Neki is könnyebb nyomon követni engem, mert nekem előre be vannak írva, hogy mikor megyek be egyetemre és mikorra nem szervezzen semmit nekem. A szabadidőm meg eszerint osztom be úgy, ahogy szeretném. Leginkább otthon szoktam lenni és új számokon dolgozni, nincs kivel kimozdulni, de most már ott van M és remélhetőleg minden megváltozik ettől a tényezőtől. - Az elég lesz szerintem, bár ha nagyon akarnánk sem maradnék szívesen tovább. Láthatóan nem szeretem, ha felismernek és körbevesznek többen és nincs testőr a közelemben, aki azért odafigyel, hogy tömeg ne alakuljon ki és ne ragadjak be közéjük. Jó itt még nincs szó ilyenről, de ahogy haladunk kifelé, úgy pár kis csaj jön csapatostul és szinte sípolnak, hogy Caitlin Star valahol a parkban van. Én meg lehajtott fejjel húztam el mellettük. Még a hideg is kiráz tőlük, tök jó, hogy rajonganak értem, de utálok látványosság lenni. - A képek sokat számítanak, hogy milyen képet alakítanak ki egy együttesről vagy énekesről. Nyilván a sok cicis kép csak azt bizonyítaná, hogy a testével akarják eladni, de vannak az igazán ijesztő képek is, amik inkább azt sugallják, hogy jobb ha távol maradsz, de azért szerethetsz. - Remek, akkor irány a hotel. Mutatok előre és mikor nem a főbejáraton megyünk be elmosolyodok, a vip vendégen, miközben megválok a sapkától és a napszemüvegtől is. - Igazából, a szüleimé a hotellánc, szóval eléggé vip belépőm van mindegyik hoteljukba, de ez pont az enyém. Kicsit halkabban mondom, nem akarok dicsekedni, de ez az igazság, nem is nagyon nézek rá közben, csak lepakolok egy székre és hagyom, hogy felfedezze az informatikai részleget. - De szép cica -jegyzem meg, miközben leülök és kezdődik is a képnézés. A kezemben van egy kis távkapcsoló, amivel tovább tudok lépni a következő képekre. Hát mindegyik jó kép, nem könnyű válogatni. - Hű, nagyon jók lettek, nehéz lesz választani. ismerem el, tényleg nagyon tetszenek a képek, de azért van, amit fixre tudok mondani már most, hogy kérni fogom, mert annyira jók. - Imádom a munkádat, még sokszor fel foglak keresni szerintem. Jelentem ki az utolsó képekhez érve, ahol a rajongókkal vagyok már, valahol itt lesz a vége úgy is és az első képre ugrunk vissza. El tudnám nézegetni még ezeket jó darabig, de nem akarom feltartani azért a fotósom, mert biztos nem csak ezt tervezte mára. - Emailben majd átküldöd a képeket, hogy átnézzem őket még? Ami biztos hogy kell, azok ezek átadok neki egy papírt, amire felírtam a számokat, hat kép fix, hogy kell, de azért lehet még kérnék hozzá mást is, de nekem sokáig tart az ilyesmi, szóval jobban járunk, ha kicsibe megkapom a képeket nézegetni. - Felírtam az email címem is, ott általában mindig elérhető vagyok, ha bármi van.
Elmosolyodom halványan a kedvességére. - Igen, én is remélem. Ha már nem fog többé boldoggá tenni a fotózás és a szerkesztés, akkor nem fogom csinálni, és keresek valamit, aminél ugyanazt érzem mint most. Hogy szeretem, és nem teher, nem "munka", nem kényszer... - válaszolok neki ahogy lassan befejezzük, mert kezd fletűnni az embereknek hogy ki sétál a parkban és nem örül neki túlságosan. Megértem, én sem örülnék neki ha felismernének úton útfélen ha mondjuk híres fotós lennék. Még jó hogy csak bizonyos szegmens talál meg engem. Akiknek paparazzi kell, és az egyik legjobb. - Elhiszem. Egy hírt nehezebb eltüntetni a hálóról, mint létrehozni és az emberek előszeretettel terjesztenek valótlanságokat. Mondjuk nem értem miért jó ez nekik,de hát ők tudják... - vonom meg a vállam, mert szerencsére én nem olyan körökben forgok ahol jellemzőek lennének a lehúzó pletykák. Sokkal inkább más húz le, de annak nincs köze a munkámhoz, sokkal inkább a magánéletemhez és annak egy olyan részéhez amiről nem igazán szívesen beszélek. - Látom, a keselyűhad már beindult, és lett pár közönségtalálkozós képed is a végén, szóval mehetünk részemről - egyezek bele, és követem kifelé a parkból. Arra megyek, amerre vezet és lassan a hotel felé sétálunk. - Tudom. A legtöbb fotós, aki csajokkal foglalkozik arra megy rá hogy miniruciban legyenek, és kitolják a melleiket és feneküket. Mintha a testük miatt hallgatna valaki zenét. Pedig baromira nem ez számít és mi például még félmeztelen képeket sem lőttünk sose a bandáról, pedig lenne azért mire büszkének lenni asrácoknak de érted nem ez a hangsúlyos. Az emberek nem látnak tovább az orruknál, mintha attól hogy valaki nem olyan szép vagy tökéletes, nem lehetne tehetséges zenész... - sóhajtok fel kissé lemondóan. Az emberek többsége ostoba, és nem foglalkozom az ilyenekkel. Nem érnek annyit hogy idegesítsem magam miattuk. Nincs erre energiám. - Oké - hagyom hogy vezessen, és amikor megjegyzi, igazából már nem is csodálkozom. Másképp nem lenne vip kártyája a tárgyalókhoz is. - Értem. Szóval az éneklés mellett szállosatulajdonos is vagy. Nem rossz párosítás - elismerően hümmentek, miközben már a számítógépet üzemelem be hogy nagyban láthassa a képeket. - Kösz. Ő Sidi, a macskám és mint látod.... baromi fotogén - mosolyodom el, mert ő az egyetlen aki igazán hiányzik. A nagyi után természetesen. Ők ketten jelentik nekem mindazt amit családnak nevezhetek még. Elindítom neki a vetítést és innentől már tud lapozni maga is, ebben a mappában csak ő van benne, az ő képei. Jók lettek, van benne pár erős, és kontrasztos kép is. - Nos, örülök hogy tetszenek. Bár amúgy.... hogy is jutottál el hozzám? - kérdezem, mert nem emlékszem hogy ismernék bárkit akit ő is. Pedig valaki biztos ajánlott, másért el sem vállaltam volna. - Persze. Ha van wifi, akár már most is átküldöm neked - kilépek a vetítésből, és feljegyzem a számokat amiket mondott. Első körben én is ezeket jelöltem volna be. - Oké. 10-15 képet szoktam megszerkeszteni, és tisztázni szóval... válassz nyugodtan még később is - beírom az email címét és a tömörített fájlokat már küldöm is neki. - Na, elvileg nálad vannak a képek, azért csekkold légyszi. Ha kellenek a képek akkor küld a sorszámát, és pár napon belül visszaküldöm utómunkázva - kapcsolódok le a wifiről és kihúzom a kis notebookom is a projektorról hogy eltehessem. Perceken belül minden a helyére kerül. - Nos, nem rabolom tovább az idődet, örvendtem. Majd hívj/írj ha kellenek még képek - kapom fel a dzsekim, és a táskám. - Maradj csak, kitalálok - indulok el, hogy aztán otthon visszasüppeshessek a kényelmes kanapémra és már az épület előtt rá is gyújtok. Ahh, de kellett....
Kezdőlap
️️