Be kellett ugranom az escort ügynökséghez, mert több adminisztrációval is el voltam maradva, főleg, ami az Adrian-es, európai kiruccanást illette. Tudom, hogy akkor mondta, hogy eléggé elfoglalt lesz a következő hetekben, hónapokban, de arra nem számítottam, hogy ennyire eltűnik majd. Talán tényleg túl sokat gondoltam bele kettőnk helyzetébe vagy túl közvetlenül viselkedtem vele a legutóbbi találkozásunkkor és úgy vette, hogy ezzel megszegtem a szerződésünk bizonyos pontjait. Nem hibáztatnám érte, hiszen nehezen tagadnám le, hogy nem érzek iránta többet. Az ügyfeleim közül ő volt az egyetlen, aki sohasem próbálkozott be nálam, aki nem akart szexuális szolgáltatás venni és aki nem kérte, hogy játsszam el a fülig szerelmes barátnőt. Ő neki tényleg csak kísérőnek kellettem, aki segítette túllendülni a fel-felbukkanó pánikrohamain. Én voltam a hülye, amiért azt hittem, ebből valóban kialakulhat valami. Félreértelmeztem a jeleit, a viselkedését, mindent. Naiv, ostoba liba voltam, most már igazán beláthattam volna ezt.
Dühösen, gondolataimba temetkezve sétáltam a Central Park egy eldugottabb részén. Nem vágytam semmiféle társaságra, sőt mi több, szerettem volna, ha elnyelt volna a föld. Többször nyomkodtam a telefonomat, mire egy gyenge pillanatomban felhívtam Adrian-t, de nem nagy meglepetésemre csak az üzenetrögzítője fogadott. Ugyan nem néztem ezt ki belőle, de ha tényleg így fog lerázni és véget vetni az egész "üzleti" kapcsolatunknak, akkor ő nem az a férfi, akit annak idején megismertem. Emiatt pedig legszívesebben elsírtam volna magam. Elhagyottnak, becsapottnak éreztem magam, mindennek tetejében még utálni is kezdtem önmagam. Hisz pontosan tudtam, miről szólt ez az egész, a kezdetektől fogva szigorú szabályaink voltak, kötött minket a megállapodás és mindent be is tartottunk egészen az európai útig.  Aj, hogy lehettem ilyen hülye?
Megbotlottam egy nagyobb faágban, aminek következtében én ugyan nem estem el, de a telefonom kirepült a kezemből, amiért lehajoltam. Amint elértem a földet, olyan érzésem támadt, mintha valami elsuhant volna a fejem fölött. Felemelkedtem és felnéztem a fa törzsére, amiből egy nyílvessző állt ki. Szemeim kikerekedtek, a légzésem pedig szinte azonnal felgyorsult, ezt az ütemet a szívem dobogása is egyenes arányosságban követte. - Jézusom! - szakadt fel belőlem az első gondolatom, majd gyorsan pördülve egyet a tengelyem körül, körbenéztem, vajon honnan jöhetett a nyílvessző.
- Hahó! Van itt valaki? - kiabáltam és óvatosan, enyhén előre dőlve sétálni kezdtem az egyik irányba. - Én itt vagyok és az előbb kis híján eltalált az egyik nyíllal! - kiabáltam továbbra is, hátha az illető meghallja, hogy nem egyedül tartózkodik ezen a területen és ad nekem némi előnyt, hogy eltűnhessek innen. - Megtenné, hogy nem lő addig, amíg itt vagyok? - kérdeztem, de igazából nem is nagyon számítottam válaszra. Mert hát... ilyen is csak velem fordulhatott elő, hogy fényes nappal a Central Parkban majdnem kettéhasított egy nyílvessző. Kivel mással is történhetett volna ez, ha nem velem?