Szakítottunk. Ennyi. Rövid lett az Én kis tündérmesém. Mardos a bűntudat, a fájdalom, az elveszettség. Marco készen állt arra, hogy lehozza nekem a csillagokat én pedig beijedtem, hogy vajon hány álmatlan éjszakám lenne amikor ő Los Angelesben forgat én meg mondjuk Németországban koncertezek. Fáradt vagyok és nem tudom mennyire tudtam volna odaadni neki magam, hogy támogassam a karrierjében miközben a sajátommal is hadilábon állok.
-Daisy! Dee! Nézz rám, kérlek.-az asszisztensem próbál felkelteni. Ébren vagyok, csak nehezen ér el hozzám a hangja.
-Dee! Kellj fel kérlek. Mindjárt itt vannak a stylistok utána pedig indulnod kell.-zúgást érzek a fejemben és nehéznek érzem a testem pedig 2 napja semmit sem ettem. Lassan kelek fel az ágyról.
-Ezt idd meg.. hallod?-energiaital, lehet hogy még két kanál cukrot beletett, hogy valamitől meginduljon a szervezetem működése. Gyorsan iszom meg és Claire felhúz az ágyamról, hogy átültessen a sminktükör elé.
-Gyertek!-szól ki az ajtón miközben egy két ruhámat összeszedi a földről és eltűnteti mielőtt valóban beértek volna a szobámba. Hallom a pusmogást, a suttogást, szinte a szavakat is értem amivel az állapotomat kérdőjelezik meg. Csendben maradok. Csak ülök ott mint egy baba és saját magammal nézek farkasszemet miközben előkészítenek az esti díjátadóra. Claire előkészíti a ruhámat és a cipőmet, így amikor a haj és a smink kész már csak azt kell felvennem. Pórbálja minden részét a helyére igazgatni rajtam.
-Fogytál?-kérdezi kifejezéstelen hanggal.
-Talán..-vonom meg a vállamat és nem is beszélgetünk többet.
Az Oscar gála mindig jeles esemény. Idén először jelöltek Best Original Song kategóriában, hiszen az egyik kasszasikerhez írtam az egyik legjelentősebb betétdalt. Én erősen kétlem, hogy ezt a díjat bezsebelném, de mások elég bizakodóak.

A helyemen ülve igyekszem nem nézelődni. Tudom, hogy ő is itt van valahol.
-Dee.. ezt vedd be kérlek.-csúsztat át egy tablettát Claire. Meg sem kérdezem mi az csak beveszem és lekísérem a pezsgővel.  Hangulatjavító, nyugtató, valami ilyesmi lehet, hogy összeszedjem magam ha fel kell állnom a színpadra. A poharamat forgatva figyelem a buborékokat a amikor Claire oldalba könyököl.
-Mosolyogj.-Kihúzom magam és előveszem a legszebb mosolyom, hiszen a kamerák vesznek amikor elkezdik sorolni a jelölteket.
-A győztes pedig... Daisy Winterberg!-tapsolnak, én pedig a mellkasomra szorítom a kezem, mintha rettenetesen meghatódtam volna. Felállok és kivonulok a színpadra. Hálálkodva veszem át a díjat és elmondom az előre megírt szöveget. Széles mosoly, csillogó szemek, meghatódott könnyek. Nem érzek semmit, csak a könnyeim őszinték. Megköszönöm még egyszer és levonulok a színpadról. Claire már a folyosón vár és elkapja a derekam miközben én a kezemet a számra szorítom, hogy ne zokogjak fel hangosan. Olyan gyorsan menekít ki onnan mintha lángolna a terem. A műsornak jót tesz. Mindenki azt gondolhatja, hogy ennyire meghatódtam. Már nem is megyünk vissza. Claire inkább arra szánja az időt, hogy valahogy összekaparjon az after bulira.

Az after partira már félig részeg vagyok. Már a másik ruhámat viselem, ami egy jóval könnyebb viselet.
-Dee! Elmegyek egy kicsit. 1 óra múlva jövök... ezt majd vedd be ha úgy érzed, hogy csúszik ki a talaj... jó? Próbálj meg nem túl sokat inni rá..-kérdezi aggódó tekintettel miközben a táskámba rakja a tablettákat.
-Jól vagyok, menj csak..-legyintek egyet mintha tényleg minden szuper lenne. Pedig csak elkezdtem az alkoholban oldódni és a tabletták is hatnak. Elveszek egy pohár pezsgőt és megállok a terem szélénél. A vállamat nekidöntöm az egyik oszlopnak és belekortyolok a pezsgőbe. Vajon feltűnne bárkinek ha egyszerűen eltűnnék?

Van úgy, hogy bármennyire szeretnél valamit, mégsem jön össze. Én nagyon szerettem volna, ha minden tökéletesen működik Daisy-vel. Hosszú idő után végre azt éreztem, hogy van valaki, akivel szívesen leélném az életem. Tényleg azt hittem, hogy ő a nagy Ő és már a közös életünket tervezgettem. Túl korán beleéltem magam és hiába tudtuk az elején mindketten, hogy sok kihívás lesz, ezekkel nem foglalkoztam. Szakítottunk, mert nem működött. Nem összeegyeztethető az életünk. Mindkettőnknek rengeteg elfoglaltsággal és utazással jár a munkája és mindig ütik egymást a programjaink. Nehéz volt ezt megértenem, de sajnos ezzel tényleg nem tudtunk mit tenni. Be kellett látnom, hogy mind a kettőknek így lesz a legjobb.
Hiába tudtam ezt belátni, ettől függetlenül nagyon fáj nekem ez az egész és ez egy nehéz időszak. Nincs kedvem semmihez csak otthon dögleni és leinni magam. Most is épp a kanapémon fekszem sörösüvegek között. Ezek már üresek, de a dohányzóasztalon még van egy teli. Megpróbálok érte nyúlni, de messze van. Egyre jobban nyújtózkodok, addig amíg végül leesek a kanapéról a földre. Erőm sincs már megpróbálni felállni a földről, ezért ott maradok.
- Szedd már össze magad! Mindjárt indulnunk kell a díjátadóra - kiabál rám a legjobb haverom, aki egyben a menedzserem is.
- Te hogy a faszba jutottál be? - ejtem ki nehezen a szavakat, miközben a hónom alá nyúlva emel fel.
- Te mégis mennyit ittál? - rázza meg a fejét.
- Igen - válaszolom röviden és tömören. Ő erre csak nevet egyet és elkísér a fürdőszobáig. Óvatosan ültet be a zuhanyzóba és megengedi rám a vizet.
- 20 percet kapsz, utána el kell kezdened készülni. Elhoztam a ruhád. Az Oscar gálát nem hagyhatod ki! - sajnos most is igaza van, mint mindig. Tényleg nem hagyhatom ki ezt az eseményt, pedig semmi kedvem elmenni rá.

Egy kicsit több időt vett igénybe az, hogy rendbe tegyem magam, ezért kicsit késve, de végül sikerült megérkeznem a gálára. Muszáj eljátszanom a fotósoknak és a többi embernek, hogy jól vagyok és nincsen semmi baj, pedig nincsen így. A képeken mosolygok, de belül sírok. A riporterek ezt pontosan tudják, hiszen a szakításunkról már elkezdtek pletykálni. Ezért is kerülök mindenkit, akinél mikrofont látok. Ha valaki rákérdezne, akkor lehet olyat tennék, amit később megbánnék.
Engem nem jelöltek semmire, így szerencsémre ez az este nem rólam szól, hanem a jelöltekről és a nyertesekről. Nem tagadom, szeretnék majd ilyen díjat, de amíg ilyen blockbusterekben szerepelek és nem komoly, mély mondanivalójú filmekben, addig nem sok esély van rá. A díjátadó nem túl izgalmas, egyedül akkor kapom fel a fejem, amikor meghallom Daisy nevét. Tényleg örülök a győzelmének és álva tapsolva, ujjongva fejezem ki ezt. Ez csak még jobban megerősít, hogy milyen kincset vesztettem el.

Az ünnepség után megpróbálok lelépni, de a menedzserem rám parancsol, hogy az after partyra is maradjak egy kicsit.
- Ő is eléggé ki van bukva úgy látom. Oda kéne menned hozzá - suttogja, miközben a fejével Daisy felé bök. Ő még azt hiszi, hogy van közös jövőnk, de csak nekem árt azzal, ha elhiteti velem.
- Nincs mit vesztened, menj oda! - finoman meglök hátulról, hogy megadja a kezdőlökést. Sóhajtok egyet, de már nem fordulok vissza.
- Szia! - köszönök neki, amint odaérek.
- Csak gratulálni akartam a díjhoz. Megérdemelted - kicsit zavarban vagyok, ezért a hajamba túrok, pont mint az első beszélgetésünknél.  

A teljes összeomlás lehetősége fekete viharfelhőként kezdett egy gyülekezni a fejem felett. Nem most. Nem tegnap. Valamikor a turné alatt kezdtem el észre venni az árulkodó jeleket, amelyek régi ismerősökként tértek vissza hozzám. Felismerem őket. Könnyedén és csalhatatlanul, hiszen egyszer már tarajos hullámként maguk alá temettek. Akkor nagyon nehezen álltam fel, így rettegtem attól, hogy másodjára még nehezebb lenne, így fokozatosan kezdtem elvágni magam az emberektől. Szinte mindenkitől akiket magammal ránthattam volna. Kevesen ismerik ezt a történetet és ők voltak az egyetlenek akiket nem zártam ki teljesen az életemből.
Érzem ahogy Claire napról napra egyre feszültebb lesz, mert nehezen bír talpra állítani miközben a kötelező köröket járatja le velem. Mindig megkérdezi, hogy szeretném-e lemondani a programokat, kicsit elvonulni, de a válasz mindig ugyanaz. Nem. Csinálom a dolgomat, mert így legalább egy kicsit olyan mintha még minden rendben lenne miközben semmi sincs.
Azt hittem Marco lesz a kiút. A mentőöv. De hogyan hihetném el, hogy valaki feltétel nélkül tud szeretni miközben még magammal sem vagyok kibékülve. Nem ránthattam magammal. A karrierje meredeken felfelé ível. Nem kérhettem tőle, hogy dobjon el mindent, mert én nem tudok megállni a saját lábamon, hiszen én sem tettem volna. Mi ezt nem tehetjük meg.
Tudom, hogy most ő is ott van valahol. Ha elfordítanám a fejem talán még meg is találná a tekintetem.
Igyekszem tartani a képet, hiszen annyi szempár és kamera figyel, hogy nem maradhat észrevétlenül az összeomlás egyetlen apró jele sem. A legjobb műsort adom amit csak tudok miközben felállok és a nagy fehéres ezüstös ruhámban a színpadra vonulok. Gondosan ejtem ki a szavakat, hogy minden makulátlan maradjon. A taps, a közönség hálás az erőfeszítésemért és talán egyetlen pillanatig tényleg őszinte a mosolyom. Ez tényleg egy mérföldkő a karrieremben, de vajon ez egyenértékű lesz azzal, hogy ez lesz innentől kezdve a minimum amit elvárnak?
Látom Őt. Észreveszem ahogyan állva tapsol és örül a sikeremnek. Ezzel a szívem is megszorul, nem mintha eddig nem azt éreztem volna, mintha egy satuba szorulva szenvedne. Megköszönöm még egyszer mielőtt elhagyom a színpadot és kimenekülök Claire karjaiban a teremből.
Az afterhez átöltöztetnek, már nincs szükség a túlzó, nehéz, nagy ruhámra, ami egyébként tényleg meseszép volt. Claire úgy terelget, mint a világ lehűségesebb pásztora egészen addig amíg nem szólítja a kötelesség. Egyedül ez még rizikósabb lesz, de mit lehet tenni?
Az oszlopnak támaszkodva várom, hogy a percek tovább másszanak és megközelítsék azt az időpontot amikor már nem kellemetlen távozni. Ünnepelnem kellene. Táncolni és önfeledten szórakozni, de most egyikre sem érzem alkalmasnak magamat.
Az Ő hangja húz vissza a gondolataimból és sűrű pislogással emelem az arcára a tekintetem.
-Szia!-köszönök kissé talán erőtlen hangon.
A hajába túr és nekem megjelenik egy gyengéd mosoly az arcomon.
-Köszönöm.-válaszolok miközben a szemeit figyelem. Vajon ő is annyira szenved, mint én.
-Csak kicsit nagy árat kell ezért fizetni.. nem igaz?-ingatom meg a fejemet.
Szabad kezemmel megigazítom egy kicsit az inge nyakát, hogy ne legyen felemás a kettő.
-Ez az egyik kedvenc színem. Jól nézel ki.-dicsérem meg őszintén és visszahúzom a kezemet. A táskámból kiveszem az egyik tablettát és a nyelvemre helyezem mielőtt leöblítem a pezsgővel.
-Csak, hogy ne legyek másnapos..-mosolygok rá miközben szemrebbenés nélkül hazudok. Nem akarom, hogy tudja, hogy mekkora az a bizonyos lejtő.

Amikor ismét meglátom Daisyt az after partyn, azonnal kavarogni kezdenek bennem az érzelmek. Az elmúlt időszakban a szakításunk miatt igyekeztem elfojtani az érzéseimet, de most, ahogy ismét látom őt, az összes érzés újra felrobbant bennem. A fájdalom, az elszántság és a szeretet mind együtt kavarognak bennem, és azt éreztem, hogy a szíve azonnal felgyullad.
Kell a barátom kezdőlökete, hogy össze tudjam szedni minden bátorságom. Végül odamegyek hozzá és ráköszönök.
A lány tekintete is találkozik az enyémmel és úgy érezem, hogy az egész világ elállt körülöttük. Újra előjönnek bennem az emlékek, az a rengeteg élmény, amit együtt átéltünk, az a rengeteg szép pillanat. Annyira jó volt és olyan tökéletesnek tűnt akkor, de be kellett látnom nekem is, hogy ez így tényleg nem fenntartható.
Mosolyog, de érzem rajta, hogy ez neki sem könnyű. Lehet kár volt ide jönnöm hozzá. Lehet, hogy mindkettőnkben csak újra feltépem a sebeket. Talán jobb lett volna némán elhaladni egymás mellett, de a barátomnak igaza van. Az nem én lennék.
A következő szavait nehéz befogadnom. Nagyon sokat agyalok ezen, hogy a karrier vagy a szerelem a fontosabb. Tudom, hogy a szerelemnek kéne annak lennie és talán ha újra választhatnék azt választanám. Azt az életet élem, amiről kicsi koromtól kezdve álmodoztam, de így hogy nincs kivel megosztani már nem is annyira álom. Csak lesütöm a tekintetem a szavaira, mert erre nem tudok úgy reagálni, hogy ne omoljak össze. Akkor nézek rá újra, amikor megigazítja az ingem. Ez is a közös múltunkat hozza újra elő bennem. Sokszor képes vagyok hülyén felöltözni és régen is mindig segített nekem, ha valamit rosszul vettem fel. Hiányzik, hogy valaki gondoskodjon rólam.
- Köszönöm! Kifejezetten az Oscar gálára küldték nekem, de szerintem máshová is fogom hordani  - - végig simítok az öltönyömön. Nekem is tetszik ez a szín és az anyaga is nagyon jó.
- Én ezt úgy oldom meg, hogy nem hagyok időt a szervezetemnek a másnaposságra - nevetek, de nem túl vidám történet, hogy csak alkohollal tudom elviselni a fájdalmat.
- És mi a terved most Oscar díjasként? Mész turnézni vagy valami más esemény van a láthatáron? - nem szeretném, ha kínos csend lenne, de nem szeretnék már most lelépni, ezért kíváncsiskodok.
- Egy ilyen kis szobrocskát én is el tudnék képzelni a nappalimban -

Szinte folyamatosan fájdalmaim vannak amikor a pirulák nem tompítják le az egész világot körülöttem, de még azokon keresztül is érzem, hogy szinte késszúrásként ér a hangja a fátyolos ködön keresztül. Mégis valahol jól esik, hogy vette a fáradtságot, hogy idejöjjön. Nem volt kötelessége, nem vártam volna el tőle. Nem tudom, hogy vajon önként tette meg ezt a lépést vagy a menedzsere tanácsára, én azért értékelem az erőfeszítést.
Talán át sem gondolom teljesen, hogy mit is beszélek csak akkor jövök rá, hogy elég lett volna egy egyszerű "köszönöm" is amikor lesüti a szemét. Ösztönösen jön a mozdulat, hogy eligazgassam az ingét bár nem utólag belegondolva talán nem a legjobb ötlet, de nem érdekel, úgy nem hagyhattam.
-Akárki is választotta... elismerésem.-bólogatok elismerően. Tényleg jól választottak neki. Azért megnyugtat egy kicsit a tudat, hogy jó kezekben van és nem hagyják, hogy egyedül válassza ki, hogy mit viseljen egy ilyen rendezvényen. Nem sok hibája van, ezt sem nevezném kifejezetten annak, de semmi érzéke nincs az öltözködéshez, ha elegánsan kell megjelennie. Cserébe azonban elég könnyű öltöztetni, hiszen minden jól mutat rajta.
-Az sem rossz taktika.-nevetek vele, de valahogy egyikünké sem tűnik teljesen őszintének, hiszen ő régebben nem sokat ivott, én pedig nem a másnaposságra vettem be a tablettát.
Meglepetten pislogok rá. Mik a tervek? Fogalmam sincs. Szerettem volna kicsit kiszakadni ebből, de a díj után nem sok esélyem lesz erre, ha most tippelnem kellene.
-Gondolom jönnek a talk showk. Ellen, Jimmy Fallon, James Corden, Jimmy Kimmel.. mindenki.. nem akartam most egy darabig színpadra lépni, de ezek után valószínűleg nem lesz választásom.. és mivel az utolsó az Amerikai turné volt ha tippelnem kellene akkor mehetek Európába.-már most rettegek. Biztos vagyok benne, hogy meg fogják kérdezni, hogy csinálhatjuk-e és már most tudom, hogy mosolyogva bólogatni fogok pontosan úgy ahogyan azt elvárják tőlem.
-Ha valakinek akkor neked biztosan meglesz. Talán pont a mostani sorozatoddal.-mosolygok rá bíztatóan. Elég mély témákat feszeget, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy alakítása nem marad észrevétlen.
-Jut eszembe. Milyen LA? Nagy váltás New York után?-Minden bizonnyal az, de lehet hogy jót tett neki a változás.
-A forgatással haladtok?-kérdezem és belekortyolok a pezsgőmbe. Lassan kezd engedni a szorítás a mellkasomban. Örülök, hogy Claire nem hagyott itt utánpótlás nélkül.