decided to fly through the air

and live in the sunlight and enjoy life as much as I could.

Nem szokásom öltönyt húzni, de a magánfuvar megkívánta. Talán ha jól domborítok a nap folyamán, akkor meglehet kicsit hosszabb időre is megkapom a melót, és nem csak erre az egy alkalomra. Beálltam a tükör elé, miközben megigazítottam a nyakkendőmet, végignéztem arcomon, kicsit beletúrtam hajamba, hogy azért még is csak álljon valahogy, majd vetettem egy pillantást az alvó feleségemre, aztán a konyhában a pultra tettem egy üzenetet, miszerint, magánfuvart kaptam, és majd érkezek.
Szóval a lift előtt várakoztam egy keveset, zsebembe ejtett kezekkel, a csendes sötétségben. Itt nem zavart senki, nem kellett kínos beszélgetéseket folytatnom senkivel. Szóval aztán a liftben az andalítónak szánt számomra idegőrlő zene kísért végig magányos utamon lefelé a parkoló szintre, ahol kocsiba pattantam, és hajtottam Queens-be a hangárhoz, ahol aztán egy kávé társaságában megrohamoztam a gépet. A Jet tökéletes volt erre a célra. Kényelmes, tágas, és pont arra a célra való, hogy a magán utasok kényelmesen érezzék magukat egész út alatt. A legjobb szolgáltatást akartam nyújtani az ilyen utakon.


Megkaptam a kellő engedélyeket, s egy gyorsnak mondható tankolás után indulhattam is, hogy a megfelelő időpontban landoljak a reptéren, s találkozzak a másodpilótával, ami meglepő volt a számomra, hisz nem szoktam másodpilótát alkalmazni. Annál sokkal profibbnak éreztem magam. Meglehet kicsit befigyel az egó a múltamnak köszönhetően, de nem érdekelt.
Szóval landolás után kiszállva a fickóval találtam szemben magam, kivel kezet fogtunk, majd átnyújtott egy pohár kávét, mit hálásan fogadtam.
- Kösz ez jól jön! - vettem el aztán bele is kortyoltam, majd váltottunk pár szót, az utamról, a gépemről, milyen motor van benne, meddig bír elmenni egy tankkal, hány utas fér el benne, mikre mindenre készségesen feleltem.
Épp elfogyott a kávém, és visszaértünk a gép mellé a papírok intézése után, mikor a távolban feltűnt az utasom. Ismerős volt az arca, de megjegyzést nem tettem, ahogy nem is kezdtem el izgatott lenni. Annál jóval profibb voltam.
Aztán a másik nő bemutatott minket egymásnak, már amennyire ezt lehetett annak mondani, majd elfogadtam a felém nyújtott kezet, melyet határozottan, de nem túl erősen, és nem is felsőbbrendüsködőn fogtam meg. Megengedtem magamnak egy kedves mosolyt irányába.
-Üdvözlöm kisasszony! - még a fejem is megbillentettem kicsit, aztán a mellettem lévő másodpilótára pillantottam, s közben elengedtem a lány kezét, majd tekintetem újfent rá emeltem.
-Izgul kicsit igaz? - arcvonásaim egy pillanatra, megkomolyodtak, majd bíztató mosoly jelent meg arcomon. - A legjobb statisztikával rendelkezem. Ne féljen! Sima utunk lesz hazafelé! Az engedélyek megvannak, akár fel is szállhatunk a gépre. A minibár tele van, bátran szolgálja ki magát. -aztán a fiatalabbra pillantottam, ki mellettem álldogált. - De őt nem viszem magammal. - ingattam meg a fejem, aztán már indultam is el felfelé a lépcsősoron, hogy aztán a tetején megálljak, és ha megindult felfelé, akkor a kezem nyújtsam felé, hogy segítsek belépni a gépbe.
Közben a csomagjaik is felkerültek az őket megillető helyre, majd én magam is elfoglaltam a helyem a pilótafülkében.
Az ajtót nem csuktam még magamra, hisz leellenőriztem a rendszert. A hajtóművet, a világítást, a rádiót, amit meg is ragadtam, és kértem engedélyt a felszálláshoz, majd kikeltem a helyemről, és hátramentem a lányhoz.
-Ha felszálltunk, nyugodtan bejöhet a pilótafülkébe. Majd szólni fogok mikor hagyhatja el a helyét. 10 perc, és indulunk. Addig nézzen körbe bátran. - ismét megengedtem magamnak egy kedves mosolyt, majd visszamentem a helyemre, fejemre feltettem a fülesem, vártam a jelre, mikor lesz szabad a légtér a felszálláshoz, mit szerencsére valóban 10 perc után, egy utasszállító landolását követően már indulhattunk is.
- Megkérném kedves utasaimat, foglalják el a helyüket, és kapcsolják be az öveiket. Míg a piros lámpa világít, kérem ne kelljenek fel a helyeikről! - szóltam bele a hangosbemondóba, majd indítottam a hajtóművet, s kezdődhetett a felszállás. - Szép sima utunk lesz.. - morogtam ezt már magamnak, miközben rápillantottam a radarra, majd mikor már a levegőben voltunk, kapcsoltam magamnak egy kis zenét odabentre, régi szokásomhoz híven, s élveztem a repülést.

decided to fly through the air

and live in the sunlight and enjoy life as much as I could.

Elsőre kedves lánynak tűnt annak ellenére, hogy nem épp a hétköznapi emberek közé tartozott. Hírességek mindig is más világba tartoztak, s a legtöbbjükkel nagyon elszaladt a ló.
-Tudja, aki nem fél a repüléstől, az őrült. - kacsintottam egyet, aztán kedvesen elmosolyodtam, aztán kijelentettem, hogy a zöldfülüt nem viszem magammal. Nyilván megvolt rá a magam oka, főleg, hogy nem akartam még vissza is fuvarozni.
Szerettem repülni persze, de a felesleges utakat ki nem állhattam.

Mikor megindultunk felfelé, felsegítettem a fedélzetre a hölgyet, aztán elmondtam a szükséges információkat, majd a pilótafülkében foglaltam el a helyem. Az ellenőrzés után pedig kezdhettük is meg az utunkat, hogy minden a lehető legsimábban menjen. Szerettem a békés utakat, főleg, ha az időjárás is úgy akarta, hogy a gép ne rázkódjon.
Azt kevesen fogadták el.
A felszállás sem volt rosszabba szokásosnál, szerencsére nem voltak légörvények, így a gép sem dobálózott, szóval valóban úgy alakult minden, ahogy azt megígértem.
Miután már fent voltunk utazó magasságon, kikapcsoltam a piros lámpát, kicsit lehúztam fejemről a fejhallgatót, aztán hagytam, had töltse be a zene a teret, már ami a saját részemet illette.
Kis ideig voltam egymagam, mikor kopogás törte meg a zene ritmusát, mit azonnal lekapcsoltam, de nem szóltam ki semmit, csak mikor belépett, emeltem rá a tekintetem.
-Üdv! - ismét egy mosoly, majd állítottam kicsit a műszereken, aztán hagytam had üljön le a mellettem lévő ülésre, aztán bekattintottam kis ideig a robotpilótát.
Nem akartam kérdezősködni, hisz úgy voltam vele, jobb a nyugalom, és a tudat mindenki számára, hogy itt lehet csendben is üldögélni, és nem kell kényszerből szólni a másikhoz, csak élvezni a messzeséget.
Aztán a lány megtörte a csendet, épp mikor ismét megfogtam a kormányt.
-Mesélhetek. - bólintottam, aztán letettem a nyakamba a fejhallgatót. - Nem mindig csináltam ezt. Legalább is ebben a formában nem. - magyaráztam, miközben elvettem magam mellől egy üveg vizet, s kibontottam magamnak, majd ittam egy kortyot. - A haditengerészetnél szolgáltam… Repülős hadosztály. Vadászgép pilóta voltam. - pillanatnyi szünetet tartottam, kortyoltam, majd visszazártam az üveget. -Idén lesz 11 éve, hogy magánpilóta lettem. De mint mondtam, a lehető legjobb a statisztikám. Repülni meg, nos jó néhány mérföld van már alattam. - a gondolatra elmosolyodtam, aztán mivel recsegést hallottam a fülesből feltettem a fejemre, végighallgattam az időjárási előrejelzést, rápillantottam a radarra, majd megköszöntem az infót, aztán az utasomra emeltem tekintetem.
- Szép idő lesz végig. Napsütés, semmi felhő. - próbáltam biztatni, hogy kevésbé látszódjon feszültnek. - Tudom nem az én dolgom, de minden rendben? - hiába nem akartam, azért még is megkérdeztem. Nem éreztem rá késztetést, de még is ha valaki feszült, olykor sokkal jobb elterelni a figyelmet, persze az is lehet, hogy megkapom majd, nem az én dolgom, és foglalkozzak inkább a saját problémáimmal, ám az esetben sem fogok megsértődni, csak elkönyvelem, hogy itt a létező határ, és tovább nem kell feszegetni.
-Kényelmes ott hátul? - kérdeztem végül, őszinte kíváncsisággal, hisz nem is olyan régen újíttattam fel a gépet, szóval mindennek a lehető legjobbnak kellett lennie.

decided to fly through the air

and live in the sunlight and enjoy life as much as I could.

-25 évet. Belegondolni is hosszú! - mosolyodtam el megingatva a fejem. Igaz szerettem volna többet. Még többet, még nagyobb célt elérni még sikeresebbnek lenni, hogy aztán öregkoromban elmondhassam elértem valamit. - De ne nézzem olyan öregnek… bár magához képest… - megingattam a fejem.  - 19 évesen kezdtem igazán ha a tanulmányokat nem számítom bele… - számoltam kicsit magamban újfent, aztán megemlítettem mennyi ideje dolgozok így, és nos, tényleg rengeteg idő volt, de ez volt a mindenem a családomon kívül.
- Otthonra is szép időt jósoltak mára. -biztatón elmosolyodtam. Igyekeztem kedves lenni, és nem tolakodó, vagy éppen túlságosan udvariaskodó. Nem akartam, hogy azt gondolja, rá akarok akaszkodni, csak éppen olyan régóta voltam magánpilóta, hogy hozzá kellett szoknom a beszélgetéshez, akár csak egy taxisofőrnek, főleg, ha sétarepülővel tesszük meg az utat.
A Jettel azonban eddig nem sokan jöttek be hozzám. Talán a lány volt az egyetlen, akit beengedtem ide.  Főleg, ha nem nézzük Kat-et, vagy Kenny-t.

Aztán rákérdeztem, hogy minden rendben van e, és elég hosszú választ kaptam, de nem zavart, hisz nem volt előttünk akadály. Nem volt másik gép sem a légtérben, és szerencsére a madarak is elkerülték ezt a magasságot, szóval a műszerek gyors végigvizsgálása után tudtam ráfigyelni. Majdhogynem mint a terápiákon, amikre olykor elhívnak, hogy megtartsam őket.
-Nem lehet egyszerű élet. De akad még ilyen cigány élet… a tengerészetnél, hosszú hónapok teltek el úgy, hogy csak egymás arcát nézhettük… - magyaráztam, bár magam sem tudtam miért is mondtam el mindazokat. Talán egyszerűen megérkezett a kedvem a beszélgetéshez. - Tudja, így vagyok a repüléssel. Szabadságot ad. Nincs más, csak a végtelen kékség, és a gondok is odalent maradnak, míg idefent a szabadság vár. - kékjeim a messzeségre szegeztem, aztán ismét felpattintottam az üveg tetejét, ittam pár kortyot, majd visszatettem magam mellé.
Ellenőriztem az üzemanyagszintet, ami bőven kifog tartani hazáig, majd megengedtem magamnak egy újabb mosolyt.
-Ez nem panaszkodás. Egyszerűen csak egy kis pihenésre lenne szüksége. Legyen akárki az ember, pihennie mindig kell. Nem csak a munka… még akkor sem, ha tökéletesen érzi magát az emelvényen. - persze ezt pont én magyaráztam, aki képes volt minimális alvással is elvállalni egy fuvart, vagy éppen vaksötétben repülni, amikor senki más nem vállal el egyetlen fuvart sem.
Kicsit később megkérdeztem minden rendben van e, s kellő kényelemben van, mire szerencsére igen volt a válasza, majd érkezett egy meglepő kérdés, de nem botránkoztam meg rajta. Kíváncsi fiatal lány volt. Legalább is én annak láttam.
-Van igen… hamar eljött a család az életemben. Egy csodás feleség, és két gyerek… nagyok már… úgy ahogy. - feleltem őszintén, vetve felé egy pillantást. - Na és maga? Várja otthon valaki? -tudakoltam.
Nem állt szándékomban elpletykálni senkinek sem, maximum csak egy kellemes beszélgetésnek gondolom majd, ami ad némi figyelem elterelést, és némi megnyugvást, hogy nem fogja végig izgulni az egész utat, csak mert nem az a pilóta vagyok, akihez hozzászokott.
- Majd szólok! - aztán eszembe jutott egy kérdés. - És mi a helyzet az állandó pilótájával? - tudakoltam. Persze számomra furcsa volt ez a magázódás, hisz egy ideje már nem abban a közegben mozogtam, de nem kérhetek meg egy hölgyet, még akkor sem ha ennyire fiatal, hogy tegeződjünk, hisz azt a hölgynek kell kezdeményeznie.
Hogy miért jutott eszembe a pilóta kérdés? Meglehet egyszerűen csak kíváncsi voltam.  

decided to fly through the air

and live in the sunlight and enjoy life as much as I could.

Kimondva rengetegnek tűnt az az idő, mit katonáskodással, és repüléssel töltöttem, ám mégsem akartam volna elcserélni semmivel sem. Elégedett voltam azzal, ahogy alakultak a dolgok, leszámítva azt a „kis” gikszert, ami közbeszólt az egészbe.
Igaz, mondhatni olcsón megúsztam, hisz nem kellett levágni sem a karom, sem a lábam, és bele sem akartam gondolni, hogy akkor lehet már feladtam volna mindent, és véget vetek az életemnek.
Végezetül persze tökéletes volt maga a gondolat, hogy a lány belépett hozzám, hisz beszélgettünk egy keveset. Megismerhettem a név mögötti embert, még akkor is, ha olyan hatalmas ismeretség nem lesz belőle ilyen rövidke idő alatt.
Aztán igyekeztem kicsit jobb kedvre deríteni, és szóba hoztam az otthoni időjárást, miszerint csodálatos lesz az idő, bár nem egy alkalommal fordult már elő, hogy nem sikerült eltalálniuk a jósolgatásukkal, mire is kell az adott napokban számítani.

Szavaira megengedtem magamnak egy mosolyt, majd ő következett egy kérdéssel, ami arra késztetett, hogy összeszaladjon a szemöldököm, és elgondolkozzak, vajon mennyi volt az a bizonyos annyi, ám a végén arra jutottam, jobb nem feszegetni semmiféle határokat, és maradhatok a diplomatikusabb válaszoknál.
- Elég sok bevetésen voltam. - bólintottam. Igaz pontosan is megtudnám mondani a számát, és az utolsó apropójára is tisztán emlékeztem, de a titok az titok. Mindenki előtt.
-Lehet ostoba kérdés, és nyilván a riporterek is folyton ezzel jönnek… de én nem hallgatok ilyesmit… - vetettem rá egy futó pillantást, majd leellenőriztem a műszereket. - De mindig Énekesnő akart lenni?
Nem voltam az a pletykás fajta, szóval valóban csak a kíváncsiság hajtott, s hogy kicsit jobb belátásom legyen rá, a személyére. Sétarepülések alkalmával is a kérdéseimmel szoktam oldani a feszültséget, s a végén, még a legfélősebb utasom is mosolyogva nézett kifelé a mélységbe.
Persze meséltem neki a repülésről is, s jóleső érzés volt hallani, mennyire nem riasztja, ám a legnagyobb megkönnyebbülését akkor sem tudta überelni.
Aztán következhetett részemről egy újabb indiszkrét kérdés, mire meglepően őszinte választ kaptam, s bólintottam.
-Próbálja meg. Lehet egy egyszerű vacsora a négy fal között, ahol nem lesi ki senki. - javasoltam, persze meglehet nem is volt kíváncsi a véleményemre. - A beszélgetés egy dolog… de ha érez iránta valamit, addig kell lépni, míg másvalaki le nem csapja a kezéről. - toldottam meg a mondanivalómat, pedig általában ilyen „tanácsokkal” nem szóltam együtt élni, ám a lány hangjából is lehetett érezni, odáig lehet azért a fickóért.
A neve annyira nem volt ismerős, bár lehet láttam is pár filmet a munkásságával, de azokban sosem voltam olyan jó. Részemről leragadtam a fantazi filmeknél, a jó krimiknél, és a szuperhősöket meghagytam másnak, bár régebben Kenny-vel eljártunk moziba, ám ez a programunk valahogy az utóbbi időkben elapadt.
A kíváncsiság furkálta az oldalam a másik pilótával kapcsolatban, szóval rá is kérdeztem, s tartalmas válasz érkezett.
-Ha beszél vele, jobbulást kívánok neki! - mosolyodtam el együttérzőn, aztán egy pillanatra csacsogtam a rádiómon, elmondtam merre járok, milyenek a látási viszonyok, és hogy körülbelül mikorra saccolom az érkezésünket, aztán ismét a lány felé pillantottam. -Egy idő után mindenből kiöregedünk, de ha tehetném, sosem hagynám abba a repülést. - tudtam, hogy megfog érteni ezzel a nézetemmel, hisz ha a színpad jelentette számára a szabadságot, és a kikapcsolódást, akkor mondhatni mind a ketten ugyan annyira szerettük a munkánkat, és ugyan úgy beleadtunk mindent.
-Csábítóan hangzik! Egy állandó fuvar mindig jól jön az embernek!
Aztán jött a kérdés, amin elmosolyodva emeltem rá tekintetem.
-Az igazat megvallva, nem akartam felajánlani, gondolván, hogy ugyan olyan fennhéjázó vagy, és nagyképű mint a legtöbb híresség, de kellemes csalódás volt részemről… -biztató mosoly került arcomra, majd hozzátettem. - Mint ahogy Te is nyugodtabbnak tűnsz, mint az elején, mikor felszálltál a gépre.

decided to fly through the air

and live in the sunlight and enjoy life as much as I could.

Egy kis beszélgetés mindig jól jön, ha a feszültséget kell oldani, és úgy éreztem a lányra ráfér az ilyesmi. Ráfér, hogy valaki úgy kezelje mint egy valós embert, és ne egy tárgyként gondoljon rá. Egy tárgyként, amit csak kihasználni lehet.
Szóval kérdezett, én válaszoltam, s meglepetésemre a kérdéseimre ő is készségesen válaszolt, pedig elsőre úgy gondoltam, bizonyára elhajt majd a sunyiba, ám nem így történt.
-Kedves történet. - mosolyodtam el. - Klassz ha az ember számíthat a szüleire, és bíznak az emberben, hogy képes rá.

Igaz nem követtem figyelemmel az ilyen tehetség kutatókat, valahogy nem tudtak lekötni sohasem, de át tudtam érezni, milyen lehet elsőnek lenni valamiben. Főleg ha arra gondolok, számomra mennyire hihetetlen volt, mondjuk akár apának lenni is. Félelmetes érzés volt, hogy eztán felelős leszek valakiért. Nem akartam elrontani semmit sem.
Aztán adtam egy kéretlen tanácsot, de azzal sem hajtott el melegebb éghajlatra, hanem normális választ kaptam, így kezdtem valóban úgy gondolni, hogy akadnak kivételek a csillagok világában.
Persze ha azt nézzük, hogy magam sem épp az átlagemberek közé tartoztam, s mégsem hordtam fent az orromat, valahogy még hihetőbbé tette az egészet.
-Remek! Remélem jól fognak alakulni a dolgok! - jegyeztem meg egy kedves mosollyal az arcomon, aztán megkaptam a sanszot egy állandó fuvar lehetőségére, és nem mondhattam rá nemet, ő pedig ígérte, intézkedik ez ügyben. Ezt akár még bóknak is vehettem, hisz akkor meg volt elégedve a fuvar minőségével.
Aztán ismét kicsúszott valami olyasmi a számon, aminek talán nem kellett volna, de újfent bizonyította, hogy nem olyan mint a többi.  Még nem szállt el vele az a bizonyos ló.
-Akadt egy két érdekes fuvarom. Fogalmazzunk úgy. De neveket nyilván nem mondhatok. Tudod, a kötött feltételek. - utaltam itt arra, hogy alá kell írni titoktartási szerződéseket. Nem mintha én annyira pletykás lennék, meg aztán a repülés alkalmával én sem azzal szoktam elfoglalva lenni, hogy az épp aktuális utasom mi a fenét művel az utastérben.
-Egyszer az utolsó pillanatban mondtam vissza egy fuvart… - morogtam az orrom alatt, miközben ismét ellenőriztem a műszereket. - Nem érdekelt mekkora ember, de az Én gépemre drogot nem fog hozni senki… - a nevére sem emlékeztem az alaknak, csak a dolog miértje maradt meg bennem. Igaz cserben hagytam, ám amit a váró mosdójában láttam éppen elég volt ahhoz, hogy összetépjem a szerződést és hazarepüljek.
Aztán témaváltásképpen megjegyeztem, hogy mennyivel nyugodtabb lett, és meg kell mondjam, kifejezetten örültem neki. Bók volt számomra, hisz amennyire feszült volt az elején, most annyira oldottnak látszott.
Szavaira elmosolyodtam, s egy pillanatra ráemeltem kékjeim.
-Rossz indítás egy út elején, az biztos! Én nem szoktam ilyet mondani. Bár tény, hogy nagy igazság van benne. - ismét elmosolyodtam, majd elvettem magam mellől az üvegem, ittam pár kortyot, majd visszatettem a helyére. - Szeretem, ha jó a közérzete az utasaimnak, így csak a sokadik alkalom után kezdek trükközni. - kacsintottam egyet, csak hogy tudja, nem gondolom komolyan, s nevettem is egyet. - De a trükköket a helikopterre, és a sétarepülőre tartogatom. Ezzel a szépséggel finoman kell bánni. - szerettem a gépeimet. Mindnek megvolt a maga története, miképpen keveredett hozzám, s a mai napig tisztán emlékeztem azokra a fickókra, akiktől megvettem őket.

decided to fly through the air

and live in the sunlight and enjoy life as much as I could.

Szavaira elmosolyodtam, hisz eszembe jutott, milyen rég nem látogattam már meg a szüleimet, és telefonon sem mostanában beszéltünk. Rossz gyermeknek éreztem magam, aki hanyagolta a kedves szülőket, kik mindig csak jót akartak a számára.
-Akad egy megoldásom a számodra. - ráemeltem egy pillanatra tekintetem. -Elég nagy ez a gép… ti meg nem vagytok sokan. Mit szólnál hozzá, ha legközelebb elvinnénk Édesanyádat? Lehet hülye gondolat, de ha hiányzik, és kevés időt tölthetsz el vele… - nem fejeztem be a gondolatot, hagytam, hadd eméssze az egészet, hisz neki kellett eldöntenie mit is szeretne, vagy éppen mit engedhetne meg magának

Aztán meséltem neki egy rossz élményről, ami inkább a pasasnak volt rossz, és nem nekem., bár megkaptam fenyegetésben, hogy többet nem repülhetek, mert ő azt majd elintézi. Nos én azóta is repülők, őt meg lehúzták a vécén…
-Elszáll velük a ló. - bólintottam, majd feltettem a fejemre a fülest rendesen, lejelentkeztem, közöltem a látási viszonyokat, és hogy minden rendben van eddig.
-Daisy, most kicsit lejebb kell ereszkednünk, egy utasszállító miatt… megtennéd, hogy bekötöd magad? - mutattam az övre, majd beleszóltam a mikrofonba, és a hátúllévőket is erre kértem. - Most akkor kicsit ereszkedünk. Nem fog sokáig tartani. - mosolyodtam el, s higgadt voltam végig. Persze kezébe nyomtam egy fejhallgatót, hogy addig tegye fel ő is, majd nekifogtam a manővernek, mit persze sikeresen végre is hajtottam, majd kis idővel később, mutattam egy irányba, ahol feltűnt a hatalmas utasszállító, mihez képest az én gépem apróléknak számított.
Aztán hátraszóltam, hogy ismét el lehet hagyni a helyüket, majd levettem a fejemről a fülest, és a lány felé tekintettem.
-Egy idő után szerintem élveznéd. - villantottam egy mosolyt. - De tény, hogy nem mindenkinek való.
Eszembe jutott a pasas, akitől a helikopter vettem. Nos ő sem fogadta a legjobban azokat a manővereket, amiket végrehajtottam akkor.
Kérdésén egy kicsit gondolkodnom kellett. Őszintén akartam felelni, átgondolva, és nem csak rávágni épp az aktuális kedvencemet.
-Az igazat megvallva, mindet szeretem, de a kedvencem a vadászgép volt. - az emlékre elmosolyodtam, s emlékeztetett is arra, hogy mennyire hiányzik azaz időszak. - Leszállni egy mozgó leszállópályára, ahol nem véthetsz hibát. Igazi adrenalin fröccs volt a javából. Remek gépek, és azok a srácok… le a kalappal elöttük. - elmosolyodtam, aztán megingattam a fejem.
- Ha az enyéim közül kellene választanom, jelenleg a Helikopter mondanám.
Meglehet túlságosan fűtött az adrenalin, és eszembe juttatta a katona éveimet, a kiképzéseket, és hogy hány órát kellett gyakorolnunk ahhoz, hogy képesek legyünk egy esetleges golyózápor kellős közepén is stabilan letenni a gépet. Megszerelni, helyrehozni ha valami elszaródik benne. Odafigyelni minden jelzésre, és tudni mikor melyik gombot kell megnyomni.
Mindegyiket szerettem. Megvolt a maga szépsége a Hercules- nek is, és a sétarepülőnek is. Bár az igaz, hogy az én helikopterem nem egy Black Hawk, de ha egyszer újra vezethetnék olyat, örök életre hálás lennék érte.
-Már nem vagyunk olyan messze. Mond csak… a szüleid is Manhattanben laknak? - kérdeztem kedvesen, s érdeklődéssel. - Ha gondolod és ha más is megengedi, szívesen odahozatom őket a reptérre… - ajánlottam fel a lehetőséget, hisz Charles eltudna értük menni, s lehetne egy kellemes érkezése, s élménye a lánynak az útról, és a szolgáltatásainkról.

decided to fly through the air

and live in the sunlight and enjoy life as much as I could.

-Talán ha édesapád eljönne, ő is vele tartana. - mosolyodtam el. - Meg aztán, tapasztaltad, hogy nyugalmas az utunk, és jó kezekben vagy idefent. - nem magamat akartam fényezni, egyszerűen csak mint tényt közöltem, hogy bizony itt remekül ellenne még az édesanyja is, és nem lenne mitől tartania. Talán még azt is elfelejtené, hogy repülőn ül.
Végrehajtottam egy egyszerű manővert, ami számomra tényleg csak kisujj gyakorlat volt, aztán megmutattam neki a mellettünk elrepülő hatalmas gépezetet, s szavai ismét mosolyra késztettek.
-Igen. De ezt sosem szabad biztosra venni. Mindig ott kell lenni fejben teljesen.

Elég egy kis elkalandozás, és megtörténik a baj. - persze eddig én egyszer sem kalandoztam el. Igaz akadtak extrém körülmények, mint például egy kisebb turbulencia, vagy hatalmas vihar, ami a semmiből jött, de sosem zuhantam le. Leszámítva azt az alkalmat, ám mind önhibámon kívül esett.
Említést tettem a kedvencemről, és még ennyi idő elteltével is a vadászgép volt a legfőbb élményforrás.
-Igen. Bár berepülni egy háborús övezetbe, helikopterrel sem kis dolog. Pillanatok alatt felszökik az adrenalin, és alig várod, hogy elhúzhassatok onnan. - elmélkedtem, majd témát váltottunk, és felajánlottam, hogyha szeretné odavitetem a szüleit a reptérre, hogy tudjanak kis időt együtt tölteni, ám azok nem ott laktak, így az egész megrekedt ugyan ott. - Ha hamarabb mondtad volna, szívesen elvittelek volna oda. - mosolyodtam el kedvesen.
Tetszett, hogy ennyire megnyílt felém, hisz talán elkönyvelhettem, hogy nyert ügyem van, és nincs olyan félelmetes fizimiskám, hogy bárkit is rémülettel töltene el a megjelenésem. Figyelmesnek kell lenni, és nem csak saját magunkkal foglalkozni.
Mindig is úgy gondoltam, jobb jót tenni másokkal, és mosolyt csalni az arcukra, sem mint hagyni, hogy feleméssze őket a búbánat. Elég volt hozzá a gondolat hogy Jack sem hagyott engem a nagy rakás szar alatt, ahová bekevertem magam, és ahonnan talán ki sem tudtam volna mászni. Ahhoz Kat kevés volt. Főleg, hogy meg sem tudtam nyílni felé, és a szemébe mondani, kudarcot vallottam.
Igaz, azóta a kellő szakaszok megtételéhez, elmondtam neki mindent, de mindez már történelem volt.
Mikor kikapcsolta az övét, ráemeltem tekintetem.
-Menj csak! Örülök, hogy benéztél! - mikor kiment, ismét kapcsoltam magamnak valami zenét, ellenőriztem a műszereket, s igyekeztem mindent kézben tartani, hogy az a kis idő, ami hátra volt az útból, minél nyugalmasabban teljen el, és tényleg úgy távozhasson, hogy elégedett volt a szolgáltatásaimmal.
Röpke két óra múlva, felvettem fejemre a fejhallgatot, bekapcsoltam a mikrofont.
- Kedves utasaim! Megkezdjük a leszállás Queens-ben. Kérem foglalják el helyeiket, és csatolják be öveiket. Zökkenőmentes leszállásunk lesz Daisy! Ne aggódj! - jegyeztem meg mellé, aztán beszéltem a légiirányítóval, ki megadta a leszállási engedélyt, majd megkezdtem az ereszkedést.
A fülem eldugult egy pillanatra, de a rágó csodákra képes, s persze a cukorka sem utolsó ilyenkor.
Sima puha landolással tettem le a gépet a reptéren, s a kifutópálya mellett, Charles már egy termosz kávéval a kezében várakozott rám.
Miután rögzítette a gép kerekeit, leállítottam a motort, majd felkeltem, s kiballagtam a pilóta fülkéből.
-Megérkeztünk. - mosolyodtam el, aztán nyitottam az ajtót, leengedtem a lépcsőt, majd leballagtam azon a pár fokon, s hamar meg is kaptam a kávémat. - Charles!! Gondolat olvasó vagy! - villantottam egy mosolyt, ő megveregette a vállam, majd eloldalgott, hogy kiszedje a csomagokat a repülőről, én pedig segítettem leszállni a hölgyeknek.
Szép sima út, sima landolással. Tökéletes időjárást fogtunk ki, napsütéssel, bár az idő még nem volt a legmelegebb, de legalább sütött a nap.

decided to fly through the air

and live in the sunlight and enjoy life as much as I could.

-Talán ha édesapád eljönne, ő is vele tartana. - mosolyodtam el. -Nem mindenkinek való a repülés. - bólintottam, aztán megengedtem magamnak egy apró mosolyt. Akadt pár olyan ismerősöm, akit hétökrös szekérrel sem lehetett volna rávenni arra, hogy feltegye a lábát egy repülőgépre. De nem vetettem meg őket érte. Mindenkinek megvan a maga fóbiája, hisz akad olyan ember is, aki nem mer alagútba bemenni. Mondjuk én se szeretnék ott ragadni, de a sivatagot azért jobban utálom.

-Rendben! A pihenés fontos. -bólintottam, aztán hagytam, had menjen a dolgára, majd az út hátralévő részét egymagamban töltöttem.
Landolás után segítettem kiszállni a hölgyeknek, míg Charles kipakolta a cuccokat, aztán zsebembe ejtettem jobbomat, s úgy álltam várakozva, vajon mi lesz a továbbiakban.
Mikor meghallottam, hogy szinte semmit sem pihenhet, gondolatban kicsit sajnálkoztam, hisz szegény lány olyan sokat melózik egy ilyen fellépés alkalmával, hogy igazán kijárt volna neki a pihenés.
Mikor megköszönte a szolgáltatást, és megölelt, egy pillanatra meglepődtem, de aztán egy mosoly keretein belül, viszonoztam az ölelést amit kaptam.
-Rendben! Várni fogom. Egy élmény volt Daisy! Visz lát legközelebb! - ismét elmosolyodtam, majd intettem egyet, aztán zsebre tettem kezem, majd indultam meg az iroda irányába, hogy beírjam az adatokat, a menet időt, és minden kellő információt.
Jóleső érzéssel töltött el, hogy valaki ennyire megbízott bennem mindjárt az első alkalommal. Valamit akkor sikerült nagyon jól összehoznom, szóval elégedett lehettem magammal. Charles örült a hírnek, hisz ezáltal talán átléphetünk egy határt, és nem csak hébehóba lesznek magán utasaink ezután.
Bár tény és való, hogy a Hercules-el jobban szerettem közlekedni, ám az ilyen utaknak is megvoltak a maga előnyei. Világot látni, élvezni a messzeséget. Meg aztán nem is kell egész nap a reptéren várakoznom, hisz megtehetem azt is, hogy várost nézek, esetleg veszek ezt azt, majd időre visszatérek a géphez. Tökéletes!
Kellemes élménnyel gazdagodva térhettem vissza a munkámhoz, s a tapasztalattal, miszerint nem minden sztár hordja fent az orrát, s akadnak közöttük olyanok, akikkel érdemes leállni beszélgetni.