Allen Brooklynban született tanár házaspár gyermekeként. Jó ideig szüleivel élt, akik igyekeztek nevelni, gondját viselni, tanítani az életre, bár gyermeküknél gyakran falakba ütköztek. Mikor Allen tizenkét éves volt, elvitték egy pszichológushoz, ahol megállapították, hogy egy a fiúk Asperger-szindrómás és bizonyos fokban autisztikus.
A szülők igyekeztek mindent megtenni annak érdekében, hogy segítsék a fejlődését a világba, a beilleszkedést, de csak részleges sikerrel jártak. Allen mindig is egy kis kakukktojás volt a világban, amiben élt, de egy kis színfolt is.
Mikor a fiúk elérte a 21. életévét a szülők elküldték otthonról, vettek neki egy kis lakást Brooklynban. Nem azért, mert nem szerették, mert mai napig imádják egy szem gyermekük, de már nem fiatalok és nagyon jól tudják, örökre úgysem lehetnek mellette, meg kell tanulnia önállóan beilleszkedni, önállóan boldogulni az életbe.
Allen nehezen viselte az elválást, de napi szintű kapcsolatban áll szüleivel és rendszeresen látogatják is őt két-három naponta.

Mindig is tudományos érdeklődésű volt, így nem véletlen, hogy egyetemi szakjait is a természettudományok szeretete határozta meg, ám 2-3 évnél egy egyetemi szakon sem tudott kibírni. Mindent szeretett volna azonnal és hamar, így kétszer is egyetem váltott és háromszor is szakot cserélt. Jelenleg a Columbia Egyetem fizika hallgatója, viszont ezúttal tervez megragadni ott, amíg le nem doktorál.
Dolgozik is, de már vagy öt helyről kilépett, és négy munkahelyről küldték el. Most hétvégi pincérként dolgozik, de javarészt szülei pénzéből él. Igaz, nem nagy igényű.

A társadalomban rendszeresen zavarodott, képtelen normálisan értelmezni a testbeszédet, a gesztusokat, a mimikákat. Igaz, hogy jó párnak már megtanulta a jelentését, de még mindig sokba belezavarodik. Képtelen értelmezni az iróniát, a szarkazmust, a cinizmust. Nem érti a vicceket és nem tud a dolgok mögé nézni, csak a frontális értelmezést képes megérteni, ezért nem érti a több jelentésű kifejezéseket, az átvitt értelmet és nem képes a szavak mögé látni. Van, hogy sértéseket bóknak, dicséretnek vesz.
Nem tud hazudni és mindig mindent kimond, amit éppen gondol, vagy érez.
Naív, akinek könnyű elnyerni a bizalmát, bárki hamar barátjának tekint. Ha össze is vesznek, vagy meg is haragszik, fél nap után képes újra kibékülni. Nem nehéz az orránál fogva vezetni, bár azért ismeri annyira a törvényt, hogy ne menjen bele nagy hülyeségekbe.

Nem ura érzelmeinek és nem is érti őket. Két érzelmet tud csak megkülönböztetni: Szeretet és boldogság – Harag és bánat. Tudja mikor melyiket érzi, de ennyi.
Kontroll nincs benne, így senki ne lepődjön meg, ha érzelmekben tör ki és néha észre sem veszi magát. Van, hogy egyik percben zokog, másikban nevet, vagy éppen háborog, mint a tenger. Sokszor úgy kell őt lefogni, vagy babusgatni, hogy nyugodjon meg.
Az érzelmek világa és annak felfedezése nem az ő világa. Nem képes rá.
Még nem érzett szerelmet és nem is tudja mi az. Még nem volt sem lánnyal, sem fiúval együtt, teljesen szűz minden téren. Igaz, vonzódott már lányokhoz is és fiúkhoz is, ahogy vonzódott nála jóval idősebbekhez is, de mivel nem ismerte fel, hogy mit is érez, csak azt, hogy "boldog mellettük", így nem is lépett semmit, de ők sem lépték át felé a barátság vonalát. Allen nem is igazán van tisztában azzal, hogy ő esetleg meleg, vagy biszexuális, vagy más irányultsága lenne. Igaz, nem is nagyon gondolkodott még el rajta és pornó filmeket sem látott még soha, szülei pedig nem is mertek vele soha beszélgetni a témában.
Az új érzelmek gyakran pánikba ejtik.
Többször volt pszichológusnál, speciális nevelőknél, fejlesztőknél ám mindig kisírta, hogy ne kelljen többet mennie.

Kifejezetten intelligens, nagyon sok mindent tud és nagyon művelt is. Széles tudományos ismeretei vannak, ideje nagy részét igyekszik olvasással tölteni. Olyan az agya, mint a szivacs, bármit megjegyez és nagyon hamar. Elég egyszer-kétszer elolvasnia valamit, vagy hallania és szóról szóra vissza tudja mondani hónapokkal, de talán évekkel később is.
Szokásainak és rituáléinak rabja.

Mikor meghallottam a kopogást az ajtómon nem kellett túl sokat gondolkodnom, hogy tudjam ki van ott. 15:25 perc volt, én pedig pont erre az időpontra beszéltem meg egy találkozót édesanyámmal és édesapámmal. Főleg, hogy apa négyszer koppantott az ajtón, tudta, hogy ez a mi titkos koppantási számunk, amiről tudom, hogy nem idegen van odakinn.
Elolvastam még a fejezet utolsó két sorát, csak utána voltam hajlandó felkelni a fotelomból. Nem hagyhattam, hogy ne érjek végig, azt nem szabad. Ha elkezdünk valamit, be is kell fejezni. Ezt ők is tudták, biztos meg is értették. Tudták, mérhetetlenül rosszul éreztem volna magam, ha nem tudom befejezni. Betettem a könyvjelzőt és letettem az asztalomra: Brian Greene - Az elegáns univerzum.
A bejárati ajtóhoz mentem, kinyitottam nekik. Ők voltak, pontosan érkeztek. A pontosság nagyon fontos, ha megbeszélünk egy időpontot, akkor ragaszkodni kell hozzá. Tudtam jól, néha hamarabb jönnek, nehogy késsenek. Tudtam, néha inkább ott állnak az ajtóban öt percet és csak akkor kopognak, ha az óra pontosan azt az időt mutatja.
-Szia Drágám!-Mosolygott anya, apa pedig derék módon vállon veregetett.
-Látom szép rendben van a lakásod. Még mindig olyan rendszerető, tisztaság kedvelő vagy, mint régen.
-Miért változtam volna, apa? Ez így van rendjén.
Biztonság kedvéért azért megnéztem én is magamnak a szobát, amit frissen takarítottam ki tegnap este. Mindennek meg volt a maga helye, de mintha az ablak kilincse nem lett volna teljesen behajtva, így löktem rajta befelé. A hiányzó fél centit.
-Mi jót csinálsz? Találtál magadnak valami új hobbit?
-Nem. Olvastam. Vettem egy új könyvet.
A nappaliban leültek. Allen a fotelba, szülei pedig a kanapéra.
-Hogy megy a munka? Szereted csinálni?-Kérdezte anya kedves mosollyal. Igazából csak aggódott, nehogy rosszul érezzem magam ott. Ha kellett volna, biztos küldött volna több pénzt, amíg találok jobb helyet.
Igazából nem nagyon szerettem. Zavart, amikor sok volt a vendég, nem szerettem a használt tányérokhoz nyúlni, a paradicsomszószos szájú emberekre nézni, a beszélgetéseket hallgatni, a csámcsogást és az evőeszközök csörömpölését. Rosszul éreztem magam, szerencsére csak heti két napot kellett mennem és úgy vettem észre a főnök kedves ember és megértő.
-Nem szeretem. Zavaró ott minden.
Tudtam anyát és apát,  megviseli, amit hallanak. Tán láttam is rajtuk, de ebben nem voltam biztos. De tudtam mit érezhetnek. Egyszer hallottam, amikor rólam beszélgettek. Hiába voltam 24 éves, nekik még mindig kisgyerek voltam és tudtam, mert hallottam, amikor mondták, hogy beteg vagyok. Amikor nem tudták, sokat hallgatóztam, tudni akartam mit beszélnek rólam.
-Kicsim, akkor lépj ki. Ne kínozd magad.-Mondta anyám kedves mosollyal.
-Nem lehet. A főnök rendes. Nem léphetek ki minden honnan.
-Kapsz több pénzt. Nem fog fájni nekünk.-Felelte apa is.-Találj egy jobbat. Sikerülni fog.
-Lehet rosszabbat találok. Ahol több az ember, több a hangos zaj. Ha ledoktorálok, akkor majd én is híres tudós leszek. Addig lehetek pincér.
Nem tudtam megállapítani mit látok a szüleim arcán. Nem tudtam zavarodottak-e, boldogok, vagy mást éreznek. Azt gondoltam, ezzel talán boldoggá tehetem őket. Végtére is az az álmuk, hogy egyszer beilleszkedem és helyt fogok tudni állni. Soha nem ígértem nekik semmit, most sem ígértem, hogy nem lépek ki. Csak megpróbáltam reményt adni nekik, hogy nem fogok menekülni. De nem tudtam, hogy meddig leszek képes elviselni az olasz étterem légkörét.
Gyenge voltam. Ők is tudták, hogy gyenge vagyok. Idő kérdése volt, hogy feladjam.
-Jó az egyetem? Itt tetszik?
-Igen. Tetszik.-Feleltem anyának őszintén.-Itt akarok doktorálni. Vannak barátaim is. Az előadások közötti szünetekben szoktunk találkozni.

Pontosan három órán át voltak nálam látogatóba, után elmentek. Délután hat óra huszonöt perc volt. A könyvemre néztem, majd a konyha irányába. Kivettem a hűtőből egy ételhordót, amiben az az étel volt, amit az étteremben kaptam. Lasagne. Legalább anyának addig se volt gondja rá, hogy ételt hozzon, nekem pedig nem kellett elmennem venni magamnak. Főzni azt ugyanis nem tudtam, mindig elrontottam valamit, vagy megsérültem.
Megmelegítettem a mikróban és elfogyasztottam, melyet fürdés követett. Alapos fürdés, hajmosással és felvettem a hétfői pizsamámat, amiben lefeküdtem, hogy alvás előtt folytassam a könyv olvasását.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Az biztos, hogy az élet számodra egyáltalán nem lehet egyszerű. Még a legkisebb, legegyszerűbb dolgok is igazi kihívás elé állíthatnak téged. El sem tudom képzelni, hogy a mindennapi életben, ami másnak természetes vagy megszokott, neked milyen kihívásokat rejtegethet. Minden elismerésem azért, mert nem adod fel és a lehető legtöbbet hozol ki a helyzetből amiben élsz. A szüleid biztosan mérhetetlenül büszkék arra, hogy néha erődet felülmúlva is képes vagy megállni a saját lábadon. Egy szülőnek fontos, hogy tudja, amikor már nem lesz, a gyereke akkor is képes lesz az önálló életre. Mindent kihozol az életedből, amit tudsz még ilyen szigorú keretek között is.
Nincs is más hátra, mint a foglalások, majd hódítsd meg New York utcáit, hogy minél több tapasztalatot szerezhess még az életben.
Színt és rangot admin fog adni.

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!