Miss Adler & Dr. Carter

2023. 03. 10.
Manhattan – Thomas Street 33.
Reggeli órák, délelőtt 07:30 környéke.

Dr. Carter leparkolt a Thomas Street 33 alatti főhadiszállás parkolójában, felment az igazgatóságra, kopogott és mikor bebocsátást nyert Harrison Tropper asztala elé ült.
-Dr. Carter.-Emelkedett kicsit fel a székéből.
-Mr. Tropper.-Fogott kezet felettesével.
Tropper visszaereszkedett a székre, Dr. Carter könyökébe köhögött kicsit, az igazgató pedig elkezdte bevezetni az ügynököt az esetbe.
Néhány képet tett le az asztalra.
-Dr. Jacob Francis, Manhattani ügyvéd. Dr. Utah Notrhon, Brooklyni ügyész. Dr. Zachary Palm, Brooklyni ügyvéd és Dr. Sandra Plum, Bronxi ügyész. Ők az eddigi áldozatok. A halál ideje és körülményei le vannak írva, ám egy dolgot szóban is ki kell emelnem. Megmérgezték őket. Az, hogy mikor és hol azt nem lehet tudni, nincsenek róla információink.
A mérget még nem sikerült teljesen analizálni, de az bizonyos, hogy új fejlesztés. Még nem találkoztunk vele eddig. A vese súlyosan károsodott a halála előtti órákban, majd elpattantak az erek a szívében és ez okozta a halálát. Na már most itt jön egy érdekes részlet az eseményekben. Van egy német cég, akik Berlinből szállítanak New Yorkba gyógyszer alapanyagokat. Ez a Chemikalien des Neuen Lebens nevű vállalat. Hajóval szállítanak, majd a Staten Islandi kikötőben egy kamion veszi át. A cég New Yorkban egyedül a Michael Drugs Chemicalsnak szállít, a kamion is a cégé és a saját sofőreik végzik a szállítást. 2023. 02. 18.-án ez a bizonyos szállítmány eltűnt. A Staten Islandből Queensbe tartó bekötő úton vélhetően az éjszaka óráiban a kamion kerekei kidurrantak és kisodródott egy fának. A sofőr és kísérője eltűntek, mai napig nem tudunk róluk semmit. A gyógyszer alapanyagok eltűntek.
Ami miatt pedig erre kitértem, hogy a listán szereplő alapanyagok, amiket a Michael Drugs fel akart használni saját fejlesztésű gyógyszereihez, éppen olyan anyagok voltak, melyek alkalmasak az ilyen fajta mérgek előállításához. Nem az összes, csak egy része.
Arra gyanakszom, hogy a Michael Drugs szándékosan játszotta el ezt. A méreghez szükséges anyagokat elvitték egy előállító helyre, a többit pedig egy raktárba, majd pedig értékesítik. A tulaj, Michael Penninman nem tűnt túl meghatódottnak az eset kapcsán.
A komplexuma az esetnek pedig a következő. Dr. Penninman már régóta jó kapcsolatot ápol a Neuen Lebensszel, szóval ez már egy nagy múltú kapcsolat és mint említettem, ő az egyetlen, aki New Yorkban kereskedne velük, noha a környező államokban sem igen tudok más viszonyokról. A halott ügyvédek és ügyészek pedig kapcsolatban álltak már Penninman termékeivel. Több peres ügye is volt már, sokan azt állították, hogy a gyógyszerek olyan mellékhatásokat okoznak, melyek nincsenek feltűntetve, továbbá egyes embereket egy életre megnyomorított. Ebből következik, hogy a szerek nem voltak kellően kipróbálva forgalomba helyezés előtt. Egy másik érdekes fejezet Dr. Penninman részéről, hogy mikor 2019-ben megvizsgálta az adóhivatal a cégét, több tisztázatlan pénzösszeg is hevert a számláján, továbbá olyan kiadások kerültek elő, melyekre nincs magyarázat. Egy példa, a pénz eltűnt a számláról április 8.-án, de se számla a kifizetésről, sem blokk, se semmi. A pénz leemelték, majd készpénzben kiadták. Ez három és fél millió dollár volt akkor. A számlájára '19 szeptemberében öt millió dollár került, de igazolni nem tudta, a számlát, amiről utaltak egy hónapra rá megszüntették.
Elmondható, hogy Dr. Penninman életében ezek a személyek csak negatív foltok voltak.
-Hogyan úszhatta meg a büntetéseket?
-Nem úszta meg. Kifejezetten nagy pénzbírságot kapott és két hónapra be is záratták, majd több termékét be is vonták.
-Elég enyhe büntetés.
-Jók voltak az ügyvédei és gondolom a kenő pénz is szép összeg volt.
-És a Neuen Lebens?
-Látja Dr. Carter, erről keveset tudok mesélni önnek. De biztos vagyok benne, hogy komoly dolgok vannak készülőben. Akár tömeges mérgezések is kezdetét vehetik, ha elkezdik nagy tételben gyártani és a laboránsok szerint az sem kizárt, hogy aerosol képében is be lehessen vetni. Azt pedig ön is pontosan tudja mekkora kockázatot jelentenek a vegyi fegyverek a nemzetbiztonságra. Most 13.-án fog érkezni egy következő szállítmány, érdemes lesz ránézni. Az FBI már tud az érkezéséről. Pakoljon be rendesen, nem fog egy hamar visszatérni Queensbe.

Queens – 12:10

Dr. Carter összecsomagolt néhány ruhát, a bőröndöt betette csomagtartójába. Két másik táskát is behelyezett, melyekre a nyomozásai során szüksége lesz, majd egy kisebb táskát is, melyben cigaretta és alkohol volt.
Megebédelt és elindult Brooklynba, hogy találkozzon a helyi FBI embereivel, akik a nyomozást vezetik. Az út normál esetben olyan huszonöt percet vett volna igénybe, ám Juliant soha nem érdekelte a szabályos közlekedés. Ahol lehetett gyorsabban hajtott a megengedettnél, előzött, ahol nem lett volna szabad és még a nyakát, vállát szaggató fájdalom sem tudta kizökkenteni, hogy hibát vétsen a ralizásban. Pedig mellkasa is kellemetlenkedett. Olyan negyed óra elteltével már át is lépte a Brookylni határt.
Mikor telefonja megcsörrent, félre állt egy motel parkolójában és felvette.
-Dr. Carter. Most értem el Brooklynt.
Az igazgató felelt neki.
-Az FBI újabb halottra lelt. A nyomozók most mennek a helyszínre, a rendőrség már biztosította a környéket. Miss Adler is a helyszínre megy, ott találkoznak. A cím: Franklin Ave 772. A Braboncino Pizzéria közelében lesz. Egy lakótelep. Hetedik emelet, nyolcas ajtó.
-Rendben. Köszi az infót.
Dr. Carter kinyomta, eltette a mobilt, majd bevett néhány gyógyszert, melyeket RedBullal küldött le. A fél dobozt a pohártartóba tette, majd szájába vett egy cigarettát és a helyszínre hajtott.

Brooklyn – Franklin Ave 772.
Déli órák – 12:45

Julian fekete CT4-es Cadillac kocsija leparkolt a tetthelyhez legközelebb eső parkolóban, kiszállt, megigazította magán kopott, de jó állapotú zakóját, hanyagul, de lezseren kötött fekete nyakkendőjét, mely alatt egy fehér ing volt, melynek felső gombja ki volt gombolva. A ruha jól kiemelte vékony, de sportos alkatát. Kezébe vette RedBullját és kifújt a füstöt. Lezárta a kocsit és megindult a tetthely felé.
Mikor elérte a kordonszalagot egy utcai kukába dobta az energia addigra üres dobozát, a rendőröknek felmutatta címeres igazolványát, akik beengedték. Amerre csak járt, füstszagot hagyott maga után.
Betoppant a szobába, ahol a halott bírónő. Dr. Jane Grace karcsú teste hevert.
-Na ez a nő sem fog sokat kopácsolni a bíróságon.-Mondta, mikor odalépett Miss Adlerhez. Óraszíján elnyomta a cigit, majd zsebre dugta a cikket.
-Dr. Carter, Nemzetbiztonsági hivatal.-Mutatta fel jelvényét fapofával, mintha ő lenne a világ legkomorabb nyomozója, ellenben a morbid beszólások nem álltak tőle távol.
Kopottas, de jó állapotú ruházata pedig nem éppen javítottak az esetleges negatív első benyomáson, ám láthatóan senkinek a sokat mondó tekintete nem érdekelte különösebben.
-Biztos megszakadt a szíve a legutóbbi ítéletnél. Tudjuk már merre járt a halála előtt? Érdekelne hol kapta meg a dózisát, amitől elpattantak szívében a húrok. Biztos nem itthon mérgezték meg.

...

Dr. Carter & Miss Adler

Bíbor típusú találkozások

- Újabb holttest. – közli Antony, és kiveszi Jennifer kezéből az ismételten üressé vált csészét, aki egyáltalán nem ellenkezik, sőt az arca még össze is rándul néma hálálkodásában. Lustán tovább járnak ujjai a billentyűzeten, mintha nem lenne számára nyilvánvaló, hogy helyszínelés lesz. Legalábbis egyetlen porcikája sem lelkesedik azért, hogy felkelve a székéből elinduljon.
- Tudjuk, hogy ki az áldozat? - nem pillant fel sem Antonyra, sem másra az irodában. Az igazság az, hogy ez az eset már bőven túl nyúl rajtuk, és tulajdonképpen csak vakon tapogatóznak. Bárki is az elkövető, elég okos (és/vagy gazdag hozzá) hogy elrejtse a nyomokat maga mögött.
- Dr. Jane Grace, bírónő. – Stan kel fel az asztal mögül, hogy Adler asztalára simítsa a nő aktáját. A tekintete felfut az oldalakról a kollégáira, majd rosszallóan megcsóválja a fejét. - Ügyvédek, ügyészek és most egy bíró. – öblös sóhaj, majd sarkon fordul, hogy ismét helyet foglaljon és folytassa a nyomozást.
- Jó, hát az nyilvánvaló, hogy a gyilkosunk nem pékárusokra vadászik. - a tekintete körbe szalad a nőről leírtakon, de semmiféle gyanúsat nem talál. Legalábbis annál gyanúsabbat nem, hány elvarratlan szála maradhatott. Hiszen bíró. És azok között is, - bár nem szép dolog házon belül mutogatni - tudni illik, hány korrupt és kenhető van. Egyáltalán nem lepné meg, ha kiderülne, hogy a nőnek vaj volt a füle mögött. - Van a bírónő és a korábbi áldozatok között kapcsolat? Mármint a foglalkozásukon kívül? - felszegi állát, kérdőn nézve a társai után.
-Igen, ő is kapcsolatban állt már Penninman termékeivel... – keserédes, féloldalas mosoly ugrik Antony ajkaira. Jennifer lemásolja azt. Mintha lassan, de cserébe pontos vonásokkal épülne fel az a bizonyos kártyavár. A problémát inkább az jelenti, hogy nincs közvetlen bizonyíték, csak megérzések és tippek. Ebből pedig nem lesz sikeres ügylezárás.
- Franklin Ave 772. A nemzetbiztonság is oda küldi az emberüket. – nos, ettől a hírtől enyhén összezsugorodik a nő gyomra. Habár nincs oka rá, hogy tartson tőle, vagy bármelyik másik ügynökség embereitől, de amikor össze kell dolgozni, az egyet nem értés lehetősége miatt a nyomozás sikerességének esélye csökken.
- Szóval újabb nagy halat kell horogra akasztanunk. - kiissza a teát, majd a csésze feneke koccan az apró tányéron. Porcelán. Végül felegyenesedik és belebújik a dzsekijébe. Barna zuhatagját a lapockájára dobja, ki a kabát alól. - Maradjatok elérhetőek. - kéri, de hangja parancsoló. Végül az övére akasztja a fegyverét, jelvényét és már sarkon is fordul a slusszkulccsal matatva kifelé menet.

Brooklyn – Franklin Ave 772.
Déli órák – 12:45

- Gondolom ő is kapott a koktélból... - se nem kérdés, se nem kijelentés, inkább mint egy hangos, érzelemmentes tényközlés. A bírónő teste mellé lép, közvetlenül az oldalára. A sápadt arcáról nem olvasni le, hogy utolsó perceiben miféle kínokat élhetett át. Márpedig a szívrobbanás nem kellemes érzés - Jennifer legalábbis úgy véli. Inkább halna meg golyó által, nos az gyorsan végez a sebesülttel. Feltéve, hogy pontosan céloznak a fegyverrel.
A megerősítést azonban nem kapja meg a helyszínelő kollégáktól, mert a válaszadásra kapott idő közben felbukkan egy enyhén dohányfüst szagú férfi. A fekete humorára Adlernek összefutnak szemöldökei, de nem ítélkezőn, inkább elgondolkodón.
- Valóban nem. - tekintetével végig követi a férfi mozdulatát. Nem különösebben kíván foglalkozni vele, se nem tenné szóvá, de az, hogy a zsebébe ejti a csikket, hagy némi kivetnivalót maga után. Ennek ellenére magára erőltet egy mosolyt, amikor a bemutatkozás megtörténik.
- Adler, FBI. - feleli hasonlóan ridegen. Elgondolkodik rajta, hogy jelvényt villantson, de végül nem másolja le a mozdulatot. A nemzetbiztonságiaknak meg van a maga stílusa - legalábbis Jennifer mindeddig azt tapasztalta, hogy hozzájuk képest kisiskolásoknak gondolják őket. Meglehet, hogy csak a rosszul sikerült közös munkák miatt, de nem sikerült belopniuk magukat a szívébe. És ezzel nincs is baj. Elvégre nem barátkozni jöttek.
A kérések/követelések közé beékelt gunyoros megjegyzésből máris jellemvonást készít fejben a férfiről, de ennek nem adja semmi jelét. Nedvesít ajkain, majd mély levegővel támaszt vázára, mielőtt beszélni kezd.
- Úgy tudjuk az irodájából hazafelé jövet csak egy helyen állt meg méghozzá a sarki közértben. Vett egy nívósabb vöröset és mirelit kaját. Betörésnek nyoma nincs, sem az ajtók, sem az ablakok nem sérültek. Tehát megkaphatta a mérget a munkahelyén is... Az első pár órában hasfájás a tünet. - vállat ránt, majd arrébb lépve megkerüli a női testet - Lekértük már a látogatói listáját, illetve a kollégák a kamerákat is ellenőrzik. Mindent és mindenkit csekkolnak éppen. De egyelőre nem találtak semmit. Ebben az épületben nincs kamera. Lehetséges, hogy itt történt a mérgezés... Ha beengedett valakit, akit teszem fel ismert?! - újra lezuhan a tekintete a halott nőre, majd vissza fel a férfira.
- Mire van még szüksége Dr. Carter? - kérdi kíváncsian.

Miss Adler & Dr. Carter

Dr. Carter figyelmesen hallgatta az FBI-os nő által közölt információkat, majd pillanatok múlva levonta a maga elméletét.
-A közértet kizárhatjuk. Esélytelennek érzem, hogy valaki megmérgezett volna egy üveg bort, hogy aztán megvegye. Senki nem tudhatta előre, hogy megveszi-e és ha igen, pont azt a bort veszi le, amelyikben a méreg van. Ráadásul ha csak nem gyárilag került bele a méreg palackozás közben, túl körülményes megoldás lenne.
Kézenfekvő lenne arra gondolni, hogy a munkahelyén történt, de hacsak nem aerosol formájában történt egy privát helyen, akkor nem hiszem, hogy bárki is kockáztatta volna a lebukás lehetőségét, főleg egy olyan helyen, ahol kamerák milliói figyelnek. A magam részéről fenntartom a lehetőséget, hogy megállt még valahol. Benne van a pakliban az is, hogy valakit időközben felvett egy olyan helyen, ahol nem volt kamera és ő mérgezte meg. Akár itthon is történhetett az eset, de azért vannak kételyeim, mert itt szemmel tudta tartani azokat a személyeket, akik vele tartózkodtak egy légtérben. Nem tehettek csak úgy bármi mérget az élelmiszerbe. Ha pedig erőszakkal adták be neki, arról tudnia kéne. Még ha le is ütik, noha szemmel láthatóan nem történt testi erőszak, a méreg nem hat azonnal, hívott volna segítséget. Ráadásul egy ekkora lakóépületben, ahol bármikor láthatják a mozgolódást.
Az ügynök gumikesztyűt ragadott és elkezdte áttúrni a szemeteseket. Sehol nem talált műanyag és papír csomagolásokat, poharakat, étkező eszközöket. Tehát semmi eldobhatósat nem rendelt, vagy vett. A bort már megitták, de volt még benne egy kevés.
-Gondolom már tervben van, de azért én is mondm: Laborba vele. De szerintem nem lesz benne méreg.
Visszament a nő közelébe.
-Kávék, teák, ételek, italok. Honnan szokták venni a bíróság emberei? Otthonról visznek, rendelnek? Melyik étterem, melyik kávézó? A kávét helyben főzik? Meg kell tudnunk mik voltak Miss. Grace szokásai, hogy aznap hol itta, hol vette a kávékat, mit ivott, hol evett, honnan evett, stb. Könnyen lehet, hogy valamelyik helyen, ahonnan beszerezte, ott mérgezték meg, bár bizonyítékot rá aligha fogunk tudni szerezni. Az étkezőbe van kamera? Ha nincs, talán ott is beletehették az ételbe-italba. Volt privát irodája? Ha igen, lehet a légkondiból jött ki az aerosolos változat. Ebben a a korán érkezett melegben már néhol bekapcsolták a hűtést, lehet valaki élt a lehetőséggel. Azok az irodák és folyosók elég nagy üvegablakokkal rendelkeznek, ott megugrik a hőség.

...

Dr. Carter & Miss Adler

Bíbor típusú találkozások

A maga sztoikus nyugalmával követi tekintetével a férfit és hallgatja némán. Ha egyet nem is ért, vagy szívesen irányítaná a jelenlévő kollégákat, a nemzetbiztonságiakkal nem szórakozhat. Anthony talán nyers, éles megjegyzéseket szúrna Dr. Carter elemző, hangos gondolkodása közbe, de Adlernek meg van az a jó tulajdonsága, hogy tudja mikor kell hallgatnia.
- A munkahelyén bőven lehetett rá lehetősége az elkövetőnek, hogy megmérgezze a nőt. Ráadásul ismerve az eset korábbi áldozatait, valószínűnek tartom, hogy nyugodt szívvel kockáztatott az illető, már ami az aerosolt illeti. Hiszen ott bárki, aki belélegzi csak járulékos veszteség, nem valódi kockázat. - fűzi hozzá maga is a gondolatait. Jó eséllyel mindössze csak két lehetőség van a nő szerint. Vagy a munkahelyén, vagy itthon történt a szérum beadása. Eszébe jut a békejobb lehetősége, hogy talán azért engedett be valakit, mert az már előre megpróbálta puhítani őt, s egy nívós bor mellett lett volna a békülésük megpecsételése, de ennyire vakon nem tippelhet. Hangosan legalábbis nem.
- Talán azért nem hívott segítséget, mert nem volt lehetősége rá. Meglehet, hogy a gyilkos nem kockáztatott, s nagyobb dózissal adott a nőnek. - vállat ejt szelíden, arcán a gondolataiba merülés tiszta jegyeivel. Újra körbe sétálja a nőt, nyomok után kutat. Bármit. Egy szellemértintés is lehetett végzetes. A test mellé guggol, egyik térde valamivel fentebb van, mint a másik.
- Igen, uram. Miss Adler már elküldte. - feleli a szakértő, aki további nyomok után kutat közben. A nő arcára gyengéd mosoly ül, örül, hogy bizonyíthatja, nem kispados. Nem mintha szükség lenne rá.
Lentről tekint fel a férfira. Aprókat bólint követve az eszmefuttatását, végül nedvesítve ajkain megcsóválja a fejét. - A kollégái kihallgatása már történik, máris dobok egy üzenetet, hogy a szokásairól is faggassák ki őket. Akkor talán előrébb leszünk ezügyben. - lassan felegyenesedik a test mellől, majd a készülékén kocognak puhán az ujjbegyei, ahogy üzenetben kiadja a parancsot. - Nagyon nehéz lesz bizonyítékot találni, és hacsak... - de a mondatot nem tudja befejezni, ugyanis a háta mögött lévő ablak üveg szilánkosra törik, amint egy golyó hatol át rajta. Az éles törésre emlékeztető hang után a mintákat vevő kolléga bizonytalanul lassan dől el oldalra. A halántékából apró pötty keletkezik, amelyből bíbor sugárban folyik a vér, s tekintete rideggé válik. - El az ablakoktól! - kiáltja el magát, hogy a helyszíni akcióhoz kevésbé szokott kollégákat a sokkos állapotból kirángassa. Már akit lehet.
A fegyvere a kezébe kerül, és háttal a falnak préseli magát. Onnan figyeli a többieket, majd próbál óvatosan kilesni. De újabb lövés. Ezúttal szerencsére nem talál el senkit a vadászuk. - Azonnal erősítést kérek. Franklin Ave 772. - szól a készülékbe ingerülten, majd újra megpróbál kilesni az ablakon, hogy legalább a lövés irányával tisztában legyenek.

Miss Adler & Dr. Carter

Julian nem teljesen értett egyet a nővel és ennek hangot is adott.
-Nem, az elkövető alapos és módszeres, nagyon körültekintő, még nyomot se nagyon hagy, a mérgezéseit pedig alapos módon szervezi meg. Az ilyen elkövető nem hagy járulékos veszteséget. Főleg nem az ötödik esetnél, amikor az első négy halottnál sem hagyott. Ha nem számítanának neki az életek, robbantana. Olcsóbb, gyorsabb, hatékonyabb. Egy mérgezésnél túl lehet élni, ha időben orvost kap, benne van a pakliban, hogy meg sem issza mondjuk a mérgezett kávét. Mégis, a gyilkos sikerrel jár. Pontosan tudja, hogy mikor kell megtennie. Az előállítása pedig munka igényes, körülményes és költséges. Nekik sem ingyen van az anyag és a munkaerő. A tettes kellően kifinomult, intelligens és csak azokat öli meg, akik a listáján vannak. Ha olyan kaliber lenne, akiről te beszélsz, akkor robbantana. A robbantósokat nem érdeklik a veszteségek, olcsó és hatékony módszereket használna. Bármí meglepő, igen, a bomba olcsóbb.
Lepillantott a testet vizsgáló nőre.
-A gyilkos a munkahelyén ölte meg. Mindegyik áldozatot. Figyelte őket, ismerte a rutinjaikat, szokásaikat, étkezés, ivás, mikor-hová mennek. Akárki is a tettes, vagy ismerte az áldozatokat, vagy alaposan kifigyelte őket, hosszú ideje tervezte. A tettes olyan valaki, aki feltűnés mentesen el tud vegyülni a jogi körökben. Bejár a bíróságra, ügyvédek és ügyészek köreiben morog. Az is lehet, csak megbízásból teszi és a felbujtó más. Tehát lehet két tettest keresünk.

Mikor látta, hogy a nő mondani akar valamit elhallgatott, figyelmét neki szentelte, közben rágyújtott, ám lövés dörrent el. Az egyik nyombiztos holtan esett össze, Julian pedig azonnal fegyvere után nyúlt.
Elterelte az embereket az ablaktól, Adler mellé simul és azonnal szétnéz a szobában. Az erősítés úgyse ér ide időben. A lövés minden bizonnyal a szemben lévő épületből érkezik, ami emlékei szerint szintén egy lakótelep, ami kb. Nyolc emeletes lehet, mellette pedig egy két szintes butik, a butik felett pedig négy szint lakás van.
Julian a kilőtt ablakhoz ugrott, majd mikor meglátta szemben lévő egyik támadót rálőtt, de a társa egy fedett helyről lőtt. Egyikük lövése sem talált. A szegély kellően vastag volt, elfért rajta rendesen. Ismét rálőtt, a támadót el is találta a mellkasa felett, aminek hatására elejtette pisztolyát és ha minden igaz térdre is esett. A másik férfi lőtt, de Julian addigra már a tűzlétrán futott lefelé. Utána lőttek egy harmadik helyről, egy ablakot sikerült eltalálni, az üveg pedig az ügynökre hullott. Apróbb darabok, meg egy-két nagyobb. Hogy felgyorsítsa az eseményeket a tűzlétra korlátján lecsúszott két szintet, a kanyarban leugrott a létrafokokra és meghúzta magát, noha az üvegek picit megvagdosták a tarkóját.
Szemeivel észre vette, hogy a támadók egyike be akar lőni az ablakon, ahol az FBI-osok vannak, így fegyverét arra irányította és sikeresen fejbe is találta a férfit, aki lezuhant a tetőről agy telefonfülke tetejére.
Maga alá pillantott. Még négy emelet volt hátra.
Felállt az ablakpárkányok egyikére és elrugaszkodva leugrott, zuhanás közben pedig elcsípett egy lámpaoszlopot és lecsúszott rajta. Átfutott a túloldalra és berontott a lakótelep ajtaján, futólépésben eredve meg az emelet felé a lépcsőn.
Szemben vele jött le pár ember, de arrébb lökte őket. "félre" hangzott el tőle.
A hatodik emeleten járt már, amikor valaki letarolta. Az NSA ügynöke háttal repült az ablaknak, kitört az üveg és félig ki is esett. Támadója rávetette magát, hogy kitaszítsa, ám Carter mozdulata gyorsabb volt. Elmarta a nyakát és a támadó tarkóját felütötte egy keretben maradt, repedezett üvegdarabra, ami bár halálos sebet nem ejtett, sőt, ettől össze is tört, fájt annyira, hogy megbénítsa pár pillanatra. Julian beakasztott lábait egy fűtéscsőbe, majd hátra húzta a támadót, aki lezuhant egy erkélyre, valószínűleg több csonttörést szenvedve. Fentről rálőttek, de a golyó csak karcolta a vállát. Gyorsan visszalendült a folyosóra.

...

Dr. Carter & Miss Adler

Bíbor típusú találkozások

- Talán így van. - jelenti ki teljesen fölöslegesen, hiszen a férfi mentálisan már előre elkönyvelt forgatókönyvet írt az eset - esetek - kapcsán, s mint olyan úgy fest másodvéleményre szüksége nincs. Ettől függetlenül Adler persze nem nyomja el a belső megérzéseit, úgy dönt legfeljebb több hangot már nem ad a gondolatainak.  
Előbb a közelebb lépő Dr. Carter lábbeliére ugrik pillantása, majd onnan fel, egészen az arcáig, hogy a szemébe nézhessen, meghallgatva a gyanakvását. Aprókat bólint helyeslőn, miközben lustán, szinte vontatottan felegyenesedik. Arra azonban, hogy további eszme cserét folytassanak, idő nem marad.
A lövés után már semmi esély rá, hogy a gyilkosság körülményeivel foglalkozzon, hiszen a helyszínen újabb történik. A nő rögtön falhoz csapódik, fegyvert ránt és próbál kifigyelni, miközben óvatosan parancsot oszt saját emberei körében. Úgy tűnik, hogy a támadóik nem elégszenek meg annyival, hogy egy emberük életét ontották, helyette tovább ostorozzák őket. Erősítést kér. Nem egészen maguk miatt, inkább ha a támadók szökni próbálnának ellenkező irányba, legyen ott, aki várja őket.
- Várjon! - szól a férfi után, akinek már az árnyékát sem tudná elkapni. Felszisszen, majd fedezni próbálja a férfit. Idő közben persze rá jön, hogy semmi esélye nem lesz megvédeni, vagy legalábbis segíteni, ha a lépcsőházban, vagy már a másik épületben történik a lefegyverzésük. - Maradjanak a földön, úton van az erősítés! - kiabál oda a kollégáknak, majd az ablakok mentén, apróra görnyedve kifelé indul. A férfival ellentétben ő nem kifelé, inkább lefelé szalad a lépcsőn, benn az épületben. Sietősen szedi a lábait, térdemeléssel. Kapkodja a levegőt, a mellkasát megdolgozza, bár hozzá van szokva, ilyen téren már igazán edzettnek számít.
Kirongyol az épületből, de szinte azonnal lelassít, mintha láthatatlan falnak ütközne, amikor az egyik kísérő helyszínelőt az épület aljában találja. Rögtön mellé zuhan féltérdre. - Hall engem? - kérdi, két ujját annak nyakívébe nyomva, pulzus után kutatva, amit nem lel. A lövéseket hallván, felkapja a fejét és türelmetlenül, már szinte bosszankodva szitkozódik, persze csak némán, amiért a nemzetbiztonság embere nem volt képes beavatni őket a tervébe. Természetesen nyilvánvaló volt, hogy nincs szüksége segítségre, de ettől az egész ügy most egy merő káosz a nő szemében.
Végül úgy dönt tovább indul a férfi mellől, hogy elinduljon a cél felé és segítsen elkapni a támadókat, de akkor egy talpig feketébe bújt alak andalog ki a járdára elé, fegyverét a nőre szegezve. Így Jennfier egyelőre féltérden marad a holttest mellett.
- Hát nem tanulnak semmiből? - kérdi, ekkor újabb lövés a pasas háta mögül, ami valószínűleg Dr. Cartert veszi célba.
- Ki maga? - Adler most is, mint mindig sztoikus nyugalommal kérdez, habár a körülmények adnának némi idegeskedésre okot.
- Számít az? - elneveti magát, pökhendin. Magas, karcsú, talán kopasz, de ezt nehéz lenne megállapítani egy olyan sapkában, ami jól elrejti a sajátos vonásait.
- A dolgomat mindenesetre megkönnyítené... - mosolyog rá biztatón, hátha előcsalja belőle a bizalmát.
- Szóljon annak a másiknak, hogy álljon le. Mind álljanak le. - közelebb lép határozottan, a fegyverét továbbra is a nőre szegezve. Jennifer türelmesen, mozdulatlanul fürkészi. Kezében ott lóg a fegyvere, de az még egyelőre (talán) takarásban maradt, s úgy lóg a félig emelt térde mellett. Legalábbis nem kérte, hogy dobja el... Ebből következtet rá.
- Sajnos nincs rá hatásom. - vallja be őszintén, mire a férfi még egyet lép és indulatosan lódít egyet a fegyverén, mintha azzal hathatna a nőre. - Ugye tudja, hogy ebből nem fog kimászni? Vannak térfigyelő kamerák és az erősítés úton van, de ha... - azonban nem tudja befejezni a mondatot, mert a másik épület hatodik emeletén darabjaira törik az egyik ablak üvege, ami mindkettejük tekintetét odavonzza. Ez az a pillanat, amit Adler kihasznál és talpra ugrik, hogy a férfire ugorva lefegyverzéssel próbálkozzon.
A dulakodás hevességében végül a fegyvereik a betonon landolnak. A férfi magasabb, termetesebb tőle, s úgy fest, nagyon is érti a dolgát, ami a közelharcokat illeti. Így hiába minden kiképzés és gyakorlat, ha túlerővel kell szembenéznie. A férfi fölé magasodik és fojtogatni kezdi, nem foglalkozik olyan világi dolgokkal, mint hogy látják, vagy hogy mennyire lehet mocskos a keze. Adler egyik tenyere annak csuklójára mar, de a rángatózás és az oxigénvesztés közben is jól tudja, hogy nem fogja így legyűrni magáról - hát megpróbálja a lábait használni, átellenes kezét. Mindhiába. Sötétül, halványul a kép. Végül egy lövés dörren el, valahol a feje fölött. S bár megrezzen, sérült állapotában nem tud azzal foglalkozni, hány bíbor csepp pattan szét körülötte, s miképpen zuhan rá az alak. Fekszik tétlenül, levegőért kapkodva, mint egy partra vetett hal. S csak az ismerős, Anthony láttán nyer némi józanságot az elméje, ahogy az lerúgja róla a szívén lőtt gyilkost, majd felsegíti őt.
- Köszönöm, jövök eggyel. - nyögi, szinte csak prüszkölve. A kolléga már a fegyverét is a nő kezébe nyomja, makogva valamit szívességekről és arról is, hogy örül, hogy időben érkezett. De végül választ nem kap, mert Jennifer már úton van Dr. Carter után. Felfelé a lépcsőn, még enyhén bódult állapotban.

Miss Adler & Dr. Carter

Az ügynök kipillantott az utcára, ahol már csillapodtak a dolgok és úgy néz ki Jen megúszta a kis akciót. Jobban tette volna, ha marad a fenekén az épületben. Igaz, tudott volna neki segíteni, de ebben Tony már megelőzte. Mázlista egy nő, most a vesztébe is rohanhatott volna.
Maradt, ahol volt, ha már az FBI-os hölgy mindenképpen követni akarta. Megvárta, hogy együtt tudjanak a bérgyilkosok nyomába eredni.
-Igazán nem kellett volna utánam jönnie.-Szólította meg, mikor sikerült beérnie.-De köszönöm, hogy ennyire lelkesen igyekszik fedezni. Csak óvatosan. Még engem is meg tudnak lepni néha.
Egy szál cigit vett a szájába, majd rágyújtott.
-Remélem nem akar kioktatni, hogy mekkora zűrzavart keltettem és meg kellett volna várni az erősítést. Mire azok megmozdulnak, már ki is nyírtak minket. Nekem pedig nincs kedvem várni, hogy szitává lőjjék a bírónő lakását és minket is.
A beszélgetés hangja felkeltette egy bérgyilkos figyelmét. A folyosó kanyarulatából ugrott elő. Julian a fegyverére fogott és a földre szegte, a lövés lyukat ütött a metlakiba. A férfi szabad keze lendült, Julian szemhéja felszakadt az ütéstől. Elengedte a pisztolyt és gyomorszájon ütötte a férfit, majd állon. A férfi lába lendült, Dr. Carter elkapta azt és megrántotta. A férfi elvágódott a földön, Julian egy erős ütéssel eltörte a térdét, mire a férfi ordított fájdalmában. Pisztolyát a dokira szegezte, majd Jennre, de Julian kirúgta azt a kezéből.
Végre élve lekaptak egyet.
Felhúzta, majd lefejelte, amitől a pasas lekábult. Julian lehamuzta a bérgyilkos mellkasát.
-Hol van ilyenkor Anthony?-Kérdezte.-Be kéne vinni. Nekem nincs bilincsem, nem élek ilyenekkel.

...

Dr. Carter & Miss Adler

Bíbor típusú találkozások

Kissé méltatlankodva húzza fel magát az utolsó lépcsőfokra. A férfi kinézete már önmagában ellentmond azzal, hogy nincs szüksége erősítésre - nem különben a nő nyaka is. Jó kis csapat munka, zúzódásokkal és vágásokkal teli térnek majd vissza a munkahelyükre. És természetesen Adlert mindenképpen elő fogják venni, hogy mi volt az akadálya annak, hogy együtt dolgozzon a férfival? Arra senki sem lesz kíváncsi, mi a magyarázata.
- Elnézve, azt gondoltam jól jöhet a segítség. - int egyértelműen a férfi vállára, majd vesz egy türelmetlen levegőt, ahogy a folytatást hallgatja. A megérzése beigazolódik, a férfi jóval képzettebbnek gondolja magát. És ilyenkor egy olyan maximalistának, mint amilyen Jennifer is, nagyokat kell sóhajtania, hogy még véletlenül se tűnjön fel senkinek, hogy esetleg sérül az önbecsülése. - Az a dolgom, hogy fedezzem. Ezért küldtek ide. - magyarázza egy savanyú mosollyal, de nem különösebben felejti a férfin a tekintetét, helyette a lépcsőházat fürkészi, feltérképezi.
Nem kerüli meg a férfit, hogy haladjanak tovább, mert nem akar tiszteletlen lenni, de annak a következő szavai láthatatlan falakba ütköztetik. - Eszem ágában sincs! Maga a rettenthetetlen, legyőzhetetlen ügynök, én csak teszem, ami tőlem telik. - persze, ha egy csapatban dolgoznának, vagy közelebbi ismerősök lennének, Adler biztosan nem hagyná annyiban. De szerencsére nincs erről szó és a kapcsolat csak ideiglenes, kényszerből fakadó. Nem tudna hozzá szokni, hogy folyton valaki után loholjon. Arra már volt egy férfi az életében...
A következő pillanatban újra vége szakad a felhőtlen cseverészésnek közöttük, mert rájuk támadnak. Úgy alakul, hogy bár fegyvert ránt, nem kerül sor rá, hogy lőjön, vagy hogy beavatkozhasson, mert Dr. Carter precízen lefegyverzi és végső soron le is teríti az alakot. S amint ez megtörténik, a nő már térdel is az alak oldalára.
- Gondolom lentről fedez bennünket. - prüszköli a választ, majd térdre ereszkedik. Lecsatolja az övéről a bilincset, amit előbb meglóbál a levegőben, hogy Julian is jól lássa, ellenben ő él vele. - Ügyes volt. - ismeri el, majd miközben rácsapja a bilincset annak az egyik kezére, a másikkal a lépcsőhöz láncolja vele.
Felegyenesedve felpillant a férfira. - Tessék. - nyújt egy kendőt a mellkas zsebéből a férfinak, annak a szemére. - Anthony, Dr. Carter elkapott egyet. Lépcsőház. Mi tovább megyünk. - beszél a készülékébe, majd megkerüli a dokit és előre startol, ne gondolja róla, hogy esetleg csak hátvédként szerepelhet.

Miss Adler & Dr. Carter

-Csak karcolás.-Utalt a vállát ért sérülésre, ami nem volt súlyos. Köhögni kezdett, de rövid úton abba is hagyta. Tarkójára nyúlt, tenyere véres lett. Az ablak darabok megvadosták, de semmi olyan sérülése nem volt-szerinte-, amit egy kis csapvíz és egy kis fásli ne tudna rendbe hozni.
-Senki nem mondta, hogy rettenthetetlen és legyőzhetetlen vagyok. Én is emberből vagyok, csak igyekszem kihozni a legtöbbet abból, ami vagyok. Ha már megvannak a képességeim, fejlesztem és élek velük. A képességekkel.
Figyelte, ahogy megbilincseli a férfit. Ő nem szokott bilinccsel élni, az esetek nagy részében nem sok ellenséges személy marad életben, aki összefut vele, aki pedig túl is éli, azt helyben faggatja ki. Jelen esetben ez nem volt opció, a férfit be kellett vinni és az FBI módszerei szerint szóra bírni.
A kendőt elvette, megtörölte sebét, majd a nő után sétált, aki úgy tűnt átvette a vezető szerepét. Julian követte őt, nem állt szándékába elé vágni. Tán sok emelet már nem is volt hátra és az ügynök úgy sejtette, a tetőig talán nem is nagyon fognak újra ellenségbe botlani. sokan már nem lehetnek hátra.
-Szerintem már a javán túl vagyunk. Viszont szerintem ez meg volt szervezve. Biztos vagyok benne, hogy aki megölte a bírónőt, jól tudta, hogy ide fognak jönni helyszínelni, teljesen nyilvánvaló volt. Talán még rám is gondoltak. Mire ideértünk, ezek a bérencek már be voltak ide települve. Vártak magukra, vagy ránk, mindünkre. Akárki is a felelős, el akart tenni lábalól pár embert itt a társaságunkban. Gondolom magával az élen.


...

Dr. Carter & Miss Adler

Bíbor típusú találkozások

Aggodalmassá válik tekintete, ahogy megpillantja a férfi bíbor tenyerét. Rosszallóan fújja ki a levegőt, más esetben biztosan rá parancsolna, hogy most azonnal forduljon vissza, vagy legalább hadd lássa el ő, de mivel ismeretlenek egymás számára, csak halkan jegyzi meg;
- Kérem, ha végeztünk nézesse meg. - nem teszi hozzá hangosan is, hogy aggódik a férfiért. Ha vannak még pár emelettel fentebb (és ki tudja, hányan vannak, ha vannak) és esetleg újabb "csak karcolás" éri, Adler nem bocsájtja meg magának, hogy nem volt határozottabb most.
Tekintete mindvégig a férfin ragad, ahogy beszél hozzá. Nem kérhet bocsánatot, mert már kimondta a szavait és elég megmondó nőszemély, utólag már hiába is magyarázkodna. Ráadásul mindketten tudják, hogy van abban igazság, amit mondott, hiszen a férfi egyedül belevágott egy ismeretlen, nem kevéssé veszélyes akcióba. Ez bizonyítja már önmagában, hogy rettenthetetlen.
- Nem megsérteni akartam. - ezt viszont kimondja, miközben felegyenesedik hozzá a megbilincselt alak mellől. Tényleg nem sértésnek szánta, de ami a gondolataiban életre kel, azok általában az ajkain át hangerővel távoznak is. Meggondolatlan talán, de nem egy konfliktus kedvelő. Éppen ezért gondolja ezt tisztázni.
Apró, alig észrevehető mosollyal nyugtázza, hogy elfogadta a kendőt a férfi. Ez már egészen jó jel. Úgy dönt, előre lép mellette. Nem vezetni akarja ő az akciót, inkább csak kevésbé sérülten inkább fedezni. Ha elől, akkor onnét. A válla fölött pillant csak hátra, mikor Dr. Carter beszélni kezd. Aprókat bólint, ő sem gondolná, hogy túl sokan maradtak még - de lepték már meg ilyen helyzetekben. Az utolsó szavaira lelassít, értetlenül ráncolja a szemöldökét közben.
- Velem? - ismétli el, közben persze halad tovább a lépcsőfordulóban. - Ennyire nem vagyok fontos. Ráadásul még semmi sincs a kezükben. Az egyetlen változás a helyszínelésen Ön volt. Talán inkább maga volt a célpont. - az utolsó ajtó a legfelsőn résnyire nyitva van. Lelassít előtte, majd egy kérdő pillantást küld az ideiglenes partnere felé. - Most fedezzen maga... - inkább kérő, mint parancsoló. S ha a férfi nem ellenkezik, vagy nem ront be ő, akkor Adler kirúgja az ajtót. A lakás azonban túl csendes és üres. Helyenként fegyverek vannak elszórva, mintha leejtették volna azokat. A nő előre indul, de bármelyik szobán is halad át éppen, ellenségnek nyoma nincs. - Itt tiszta. - szól hátra, majd lelassít az ablak előtt, ahonnan az első lövéseket küldték. - De legalább egyet elkapott. - félmosollyal néz a férfira, majd a fegyvereket, nyomokat kezdi el feltérképezni. - Szeretné esetleg ön kihallgatni? - kérdi közben.

Miss Adler & Dr. Carter

-Nem tud megsérteni. Nem vagyok az a sértődős fajta.
Tovább haladtak, ám valahol nem tudott egyet érteni Jenny szavaival.
-Viszont az én jöttömről senki nem tudhatott. Az utolsó pillanatban dőlt el, hogy nekem is oda kell mennem, ahol a gyilkosság történt. Mindenki abban a hitben volt, hogy az FBI központban találkozunk. Én is és a feletteseim is. Hirtelen jött a helyszínelés, nem tudhatták, hogy én is oda fogok menni, mehettem volna és várhattam volna a központban is.
Az ajtóhoz érve engedelmesen fedezte, de úgy tűnt, hogy erre nem volt szükség. A helyszín üres volt, csak fegyverek voltak ott.
Átfésülték a környéket, de úgy tűnik már minden ellenség elhagyta a helyszínt. Vagy meghalt Julian által. Kivéve az az egy élő.
A kihallgatás lehetőségén elgondolkodott.
-Még nem tudom, de lehetséges. Nem tudom mennyit tudhatnak. Szerintem kezdjék el maguk, utána menet közben elválik kellek-e hozzá. Minden esetre én is ott leszek és hallgatom majd a beszélgetést és ha úgy látom, közbe fogok avatkozni és átveszem a beszélgetést.
Lefelé menet magukkal vitték az elfogott férfit, aki odakinn elnyerte méltó helyét a rabszállítóban, a többi bérgyilkos pedig a halottas kocsiban.
Vetett néhány pillantást a helyszínre. Azaz az utcára, a környékre, majd fel az ablak felé, ahol a bírónő holtteste volt. Már nem látta értelmét egyik helyszínt sem megnézni magának, így inkább a kocsija felé ment.
-Akkor menjünk be a központba.


...

Dr. Carter & Miss Adler

Bíbor típusú találkozások

- Hát ez egy remek tulajdonság a mi szakmánkban... - félmosollyal kostatálja. Ahány elítélt, kihallgatott és vádlott szórja rájuk az átkokat és mindenféle szitokszavakat, nem hátrány, ha valakinek nincs erre érzékenysége. Adler sem egy sírós típus, a napját pontosan meg tudja mondani mikor hullottak utoljára könnyei. De nem fordult elő, hogy egy sértés okozta volna. Az persze más kérdés, hogy mennyire lehetnek teljesen érzéketlenek.
- Ezt nem tudtam. Nekem eleve azt mondták, hogy itt találkozunk, ezért gondoltam. De talán csak maga az FBI van útban nekik. Egy ideje már nyomozunk az ügyben. Jelzőérték. - heves gesztikulálással magyaráz. Igazság szerint bárki is volt a célpontjuk, embert veszítettek ma nekik hála. Nem csak a bírónő meggyilkolása miatt kerülhetnek majd súlyos ítélet alá, hanem amiatt is, hogy hivatalos személy életét ontották.
Nincs senki az emeleten, de Adler azért jelez a kollégáknak, hogyha van még ember, akkor jöjjön ujjlenyomatokat venni, csomagolni. Minden nyom célra vezethet. Talán most hibáztak. Bárcsak úgy lenne...
Aprókat bólintva fürkészi a férfit, mikor a kihallgatásról beszél. - Lehetséges, hogy semmit sem fog mondani. Az ilyenek jobban félnek a felbérlőjüktől, mint tőlünk. - vállat ránt szelíden. És igazság szerint tényleg úgy gondolja, hogy nem fognak megtudni semmit. Tudják, hogyan falazzanak egymásnak. És azt is, hogy az ilyen nagy kutyáknak a börtönben is kezük van, ha köp, vége a dalnak.
A helyszínen a nagy nyüzsgés és jelentések közepette végül csak biccent Dr. Carter felé. A kiért orvosok mindkettejükre szívesen ránéznének, de Adler csak türelmesen legyinti őket. Julian bizonyára nem fogja a mentőautó hátuljában lógatni a lábát, úgy ő sem. Bár érzékennyé vált a nyaka, nem érzi szükségét, hogy most rögtön ellássák. Amint a férfi autóba száll és a rabbal is elindulnak, úgy Jennifer is visszaindul a központba.


- Nem mondok semmit maguknak. Azon kívül, hogy elmondom, hogy nem mondok semmit. - prüszköli a férfi. Adler szemben ül vele, türelmesen hátra dőlve a székében.
- Tehát lemond az enyhítő körülmények lehetőségéről? - szinte unottan kérdi.
- Kamu. Nincs is olyan. Ha pofázok, végem. Ha nem, még lehet akkor is. - annak ellenére, hogy kijelentette nem beszél, úgy tűnik beszédesebb alak. Adler a válla fölött az üveglap felé les, mely mögött a főnöke ácsoroghat.
- A vád gyilkosság, valóban túl nagy jutalomra nem számíthat az infókért cserébe, de a legrosszabbat még elkerülheti. - vállat ejt, mintha számára mindegy volna. A férfi úgy fest gondolkodóba esik.

Miss Adler & Dr. Carter

Julian annyit elfogadott a mentősöktől, hogy fertőtlenítőt és némi gézt és kötszert tegyenek a sebeire, de semmi mást. A nap még úgysem ért véget.
Köhögve ült az autóban, de különösebben nem érezte rosszul most magát. A köhögés rövid időn belül elmúlt, ám mellkasa szinkronban fájt a vállával és a nyakával, viszont nem igen foglalkozott vele, egyszerűen elengedte az érzést maga mellett és a nyomozás dolgaira koncentrált.
-Ez nem igaz. Megölt egy hatósági személyt és ki tudja még kiket, de biztosan hamar meg lesz a lista. Ráadásul egy kormánymegbízottat is.-Utalt itt saját magára.-Ígyis-úgyis halálbüntetést fog kapni a bíróságtól. Nincs vesztenivalója. Ha erre magától nem jön rá, majd felvilágosítjuk. Meg kell neki lengetni a vádalku lehetőségét. TALÁN megússza életfogytiglannal és kap hatósági védelmet. Akkor bizonyára megered a nyelve, hisz ő is biztosan élni akar.

Mikor megérkeztek és Jen magára vette a szerepet a kihallgatóban Dr. Carter és még pár ember az üveg mögül figyeltek és hallgattak. Benyomta a gombot a falon, hogy a hangszóróból a kihallgatóban hallják, amit mondd.
-Hé öregem. Igen is van. Ha most befogod, akkor többrendbeli emberölésért és hatósági személy ellen elkövetett emberölésért a bíró tuti beültet a viliszékbe. Ha pedig valami csoda folytán sikerülne megszökni, valaki biztos golyót küld a fejedbe, mindegy, hogy ki. Ám, ha elmondod nekünk ki akarta, hogy kilyukassz bennünket a cimboráiddal, akkor gondoskodunk róla, hogy ne rázzon meg az áram, hanem csak kényelmesen ücsörögj egy cellában valamelyik sitten. Ez csak megéri, nem? Nem te lennél az első, van, hogy egyes sorozatgyilkosok azért nem ültek még rázós székbe, mert elmondták hol vannak a hullák. Tőled csak egy nevet kérünk, semmi többet. Amíg el nem kapjuk a pasast, addig biztosítjuk a védelmét. Kap egy magánzárkát és őrizetet, nehogy megszellőztessék a koponyáját. De ha inkább a halálbűntetés kell, nekem úgy is jó, majd megszerzem máshonnan a nevet. Én csak magának akarok jót. Ha holtan akarnám látni, akkor kitörtem volna a nyakát, amikor rám támadt.
A pasas elgondolkodott. Hol az üveg felé, hol Jen felé nézett és vacillált mit kéne tennie. Meghalni nem akart, de bizalmatlan is volt.
-Nevet nem tudok. Nem közölte. Férfi volt, kissé öreges hangú. A Rachel's vendéglőben keresett fel. Sötétített szemüveget és textil szájmaszkot viselt. Fekete öltönyt és vörös nyakkendőt viselt. A haja őszes volt, de nem volt frizurája, mert hátra zselézte a haját. Szerintem ötvenes pasi lehetett. Hozott egy borítékot, benne előlegnek 450 dolcsit. Azt mondta, ha sikerül az akció, hoz még 1000 dolcsit. Az volt a munkánk, hogy megöljük magát és Dr. Cartert. A borítékban ott voltak a fotók, szerintem valahonnan csak kinyomtatta őket. Saját magáról nem beszélt semmit, de úgy tűnt engem és magukat már alaposan ismert.

...

Dr. Carter & Miss Adler

Bíbor típusú találkozások

- Legyen igaza Doki. - sóhajba ölelten feleli. Nem hisz abban, hogy ezután a pont után bárki még hisz abban, hogy a börtönben rohadni élete végéig jobb, mint kapni egy golyót a fejbe. Ráadásul, ha szövegelni is fog, nincs rá garancia, hogy igazat fog mondani. Lehet benne, nevezhetjük részigazságnak. Az élni vágyás persze adhat némi motívációt, de onnantól kezdve, hogy köpni fog, szintén halott. A bérlők könnyen bejutnak a börtönbe - bejuttatnak embereket -. S ilyenkor van az, hogy megmagyarázhatatlan esetek történnek. Lásd öngyilkosság a vádalku bejelentése után. Jennifer emiatt kételkedik, de hinni szeretne abban, hogy beszélni fog. Így végül már az autóban félre teszi a pesszimizmusát.


Ez a szilárd elhatározása, hogy optimista lesz azonban nem nyújtózik el túl sokáig. Türelmetlenül rugózik az asztal alatt, miközben kifejezéstelen tekintettel mered az előtte ülőre, aki váltig állítja, hogy hitetlen és néma marad. Adlert egyébiránt nem bosszantja, inkább csak mozgatja az a fajta habitus, miszerint szívesen tarkón ragadná és az asztalba csókoltatná a fejét. Egy kollégájukat is elveszítették ma - érthető, ha nincs túl jó kedvében. S már épp fel is adná, amikor Dr. Carter átveszi tőle a beszédet. Elfojt egy mosolyt szája sarkában, igazság szerint hálás a férfinak, hogy beleavatkozik.
Talán maradna arcán ez a fajta bazsalygás, ha végül a válasz nem lepné meg olyannyira. Bizonyára nem csak ő van így ezzel - hiszen a férfi állította, hogy arról senki sem tud, hogy ő is a helyszínen lesz.
- Ez pontosan mikor volt? - szól közbe.
- Három-négy napja?! - feleli hadarva, látványosan gondolkozva a konkrét napon. A nő nedvesít a torkán, fészkelődni kezd a székében. Aggasztó, hogy a saját nevét is visszahallja valakitől, aki ennyi sikeres gyilkosságot megúszott - mindeddig.
- Honnan tudta, hogy mindketten ott leszünk a helyszínen? - kérdi türelmetlenebbül, mint eddig. A férfi úgy fest nem akar válaszolni, vagy legalábbis habozik jól láthatóan. - Tudta? - kérdezi ismét, ezúttal másképpen, de már előre dőlve az asztal felé.
- Magukra voltunk állítva. Én követtem Cartert, Brad meg magát. Brad volt az egyik pasas, akit Carter kinyírt. - magyarázza, hevesen gesztikulálva közben. A nő újra a válla fölött hátrapillant az üveg felé, egyértelműen a Dokinak célozva a pillantását - miszerint senki sem tudta, hogy ott lesz, tehát igaza volt a Dokinak.
- És a többiek? - kíváncsian felfut a szemöldöke, hisz többen voltak, mint ketten.
- Vérdíj van a fejükön. A legtöbb fejvadász most magukra hajt, mit gondol?! - arcára kaján vigyor ül, amitől Jennifer gerince mentén hideg futkos. Aprókat bólint, majd hátra dől a székében. Tehát a veszély még él.
- Nincs több kérdésem. - jelenti ki a fickónak, és a háta mögötti teremben összegyűltek felé is. Lassan felemelkedik, ha a Doki még kérdez, természetesen ott marad, kivárja. Ha nem, akkor átsétál hozzá és a feletteseikhez.

Miközben a nő beszélt a férfival, Julian mindent alaposan megrágott magában. Ezek szerint követték őket, csak azt nem tudta a fickó vajon hol akadt rá. Minden bizonnyal volt valaki, aki köpött az NSA-ból, hogy ide fog jönni, akkor pedig egészen Queens óta rajta lehetett. De nem! Ez a gondolat abszurd volt. Évek óta ismeri a főnökeit és bízik bennük. Soha nem árulták még el, soha nem adták még el az ügyet, soha nem lettek volna képesek spiclinek állni, a halálba küldeni. A leg logikusabb az a gondolat, hogy lehallgatták a beszélgetéseit és úgy tapadtak rá.
Egy frekvencia sem lehet elég biztonságos, ezt Julian is tudta. Mérnök volt és fizikus, ezer éves jártassága volt már a technológia terén. Ha nagyon akarta volna, ő is le tudta volna hallgatni a többi NSA ügynököt. Nem kis meló, de ha valakinek van elég pénze és tudása, az bármikor képes lehet a rádiófrekvenciát elkapni.
Nem kérdezett többet, hagyta, hogy Adler kijöjjön hozzá.
-Lehallgathattak, amikor Tropper igazgatóval beszéltem telefonon, onnan tudhatták, hogy érkezem. Idéző jelesen nem volt nagy titok, hogy a nemzetbiztonság nyomoz, ezek pedig már egy ideje szaglászhattak. Óvatosabbnak kell lennem.
Elővette telefonját és felhívta a felettesét.
-Harrison. Elcsíptek minket, de most megúsztuk. Lehallgatják a beszélgetéseimet, mostantól más frekvencián kell tartanunk a kapcsolatot. Amit lehet, csakis írásban kommunikáljunk, abból is egy nehezen visszakövethető, automatikus törlődő siteon, hogy ne maradjon nyoma.
-Rendben van, Dr. Carter. Jól vannak?
-Csak karcolások.
Nem fecsérelte az idejét azzal, hogy sokat beszélt, hamar lerázta a felettesét, majd az üvegfalon át a bérgyilkosra nézett.
-Nem kerülhet börtönbe. Egyelőre nem, még szükség lehet rá. Vigyék a fogdára, három óránként őrség váltást akarok, senki sem lehet mellette hosszú távon. Látogatókat, sőt, a fogdát nem is közelíthetik meg illetéktelenek.-Mondta Carter, amik bár talán szigorú feltételek lehetnek és kellemetlen lehet az FBI-nak, hogy máris úgy dirigál, mintha ő lenne a miniszter, de el kellett fogadniuk, hogy most ő a főnök. Neki van a legmagasabb rangja és intézkedési joga. Most pedig az volt a legfontosabb, hogy az egyetlen információ forrásuk a lehető legtovább maradjon életben.
Adler felé pillantott.
-Akkor mi megyünk a Rachel's-be. Lehet sok értelme nem lesz, de ha beszélünk a személyzettel, talán kapunk jó leírást a pasasról és talán megtudunk ezt azt. Lehet valaki hallott a beszélgetésből információ foszlányokat. Elhozzuk a kamerák felvételeit, azt is meg fogjuk nézni.
Tény, ami tény volt, saját életét rövidítette meg vele, főleg, hogy a tüdejét már egy ideje zabálta a rák, de rágyújtott egy szál cigire, miközben megszívta és kifújta a füstöt a kijárat felé indult. Hiába, a nikotin vágy nagy úr. Erősebb, mint az élete. Már, ami maradt belőle hátra.
-Egy kocsival megyünk. Menjünk az enyémmel.

~ megjegyzés ~ ★ ~