Kvíz: Milyen feleség vagy?

Nos, a legjobb nem lehetek, mert az már Robin, de talán második legjobb? Nem mintha az internetes kvízek határoznák meg, mennyire vagyok sikeres a magánéletemben, de ez is egy nagyon eseménydús nap a laborban, és Robin szerint túl sokat nyomkodom a telefonomat értelmetlen játékokra pazarolva a szabadidőmet, úgyhogy... Íme valami értelmes!

#1. Szombat délután 3 óra van. Hol van a feleséged?
a.) Nem tudom, nem érdekel pfff, ez aztán a példaértékű házastársi hozzáállás!
b.) A TV előtt ücsörög és élvezi az ebédet, amit neki főztem legyünk őszinték, a fagyasztott, elősütött pizzát be tudom rakni a sütőbe, de többel jobb, ha nem kísérletezünk
c.) A gyerekek futballmeccsén van, ahogy mindannyian öhm, igen, egy lassan esedékes téma, de még nem tartunk ott...
d.) Együtt kertészkedünk, egymás oldalán nem igazán vagyok az a kertészkedő típus, és abban sem hiszek, hogy folyton egymás nyakán kéne lógnunk csak azért, mert házasok vagyunk, de szeretek Robinnal lenni és szeretem a közös hobbijainkat, amihez ez áll a legközelebb, úgyhogy dé

#2. Hogyan ünneplitek meg a házassági évfordulótokat?
a.) Túl elfoglaltak vagyunk ünnepelni oké, kedves A, ilyen hozzáállással nem fogod sokra vinni életed szerelme mellett!
b.) Megtervezünk egy közös hétvégét együtt, távol mindentől oké, ez éppenséggel nehéz, mert a bé és a cé nem igazán zárják ki egymást. Sokkal inkább a közös szórakozás és az élmények híve vagyok, mint a romantikáé, de ki ne venne virágot a kedvesének az évfordulón? Mármint, nemsokára mi is egyévesek leszünk, és... Hm, legyen a bé.
c.) Virágot küld nekem és romantikus randevúra megyünk
d.) Milyen évforduló?

#3. Összeszedsz egy durva megfázást. Mi történik?
a.) Elszabadul a pokol, mert a feleséged egy szendvicset sem tud összerakni ezen jót nevettem, mert egyébként magamra ismerek bizonyos dolgokban. Robin nélkül elég elveszett tudok lenni. Tudok magamról gondoskodni, nyilván, korán meg kellett tanulnom, mivel a családomra már elég fiatal koromtól kezdve nem számíthattam, mégis úgy érzem, ha Robin nem lenne, teljesen elvesznék és idővel tényleg éhen halnék, meg az utcán kötnék ki.
b.) Készítek egy listát a feleségemnek, hogy mit kell csinálnia nah, ez megint Robin inkább, én nem vagyok ennyire összeszedett
c.) A feleségem hősként ápol, míg meg nem gyógyulok makacs tudok lenni és nehezen ismerem be, ha beteg vagyok, ilyenkor tényleg szó szerint ágyba kell zavarni és oda kell kötözni, hogy ne akarjak állandóan felkelni. Nehezen viselem, ha babusgatnak, vagy megpróbálják gondomat viselni, mert túl nagy a büszkeségem és túlságosan megszoktam, hogy nem számíthatok másokra... De Robin rá tud venni, hogy nyugton maradjak, és egyszerűen imádom.
d.) A feleségem hagyja, hogy a gyerekek azt egyenek, amit akarnak, és egész nap tv-t néz kicsit aggódom déért, mármint létezik ilyen kapcsolat?

#4. Ezúttal a feleséged betegszik le. Mit teszel?
a.) Megsértődök mi a fene, A?!
b.) Indulhat a harc a túlélésért
c.) Teletömöm C vitaminnal, gyógyszerekkel és ágyba parancsolom bár a bé és a dé sem olyan rossz, határozottan cé. Nem látszik rajtam, de eléggé féltem a szeretteimet, és még ha ügyetlen is vagyok benne, akkor is igyekszem gondoskodni róluk a magam módján. A levesemtől lehet, hogy rosszul lenne, de ha lebetegedne, bármit megtennék, hogy jobban legyen.
d.) Olvasok neki az ágya mellett

#5. A feleséged munkába indul. Hogyan búcsúzol el tőle?
a.) Egy "szeretlek!"-kel elköszönünk egymástól
b.) Átadom neki a becsomagolt ebédjét, az elviteles kávéját és az iratait
c.) Észre sem veszem, hogy elment otthonról
d.) Ájulásig smárolunk az ajtóban yep, és ha van még tíz percünk, az nagyon-nagyon sok mindenre elég...

#6. Egér a konyhában! Mit teszel?
a.) Addig visítok, amíg a párom meg nem öli ewh. nem, Ru sosem bocsátana meg, ahogy a macskánk sem, ha eleszem előle a vacsit.
b.) Együtt kitessékeljük, aztán egymást nyugtatgatjuk fél órán keresztül
c.) A macska majd elintézi miért kéne mindent túlgondolni és túlreagálni? Igaz, hogy a gyerekünkként imádjuk azt a dagi szőrgolyót, de attól még pontosan ez az elsődleges feladata
d.) Megölöm, duh! (oké, a kapcsolatunk elején ez is előfordult)

Eredmény: Tüneményes feleség vagy! Ugh, csak rá kellett volna nyomnom, hogy öljük meg azt az egeret... Két szív egyszerre ver! Ti ketten mindent együtt csináltok és egész nap üzengettek egymásnak. Teljesen magad alatt vagy, ha egy napnál több ideig vagytok távol egymástól. Ő a legjobb barátod. Dupla ugh. Oké, egy kicsit zavarbaejtő ilyesmit csinálni a munkahelyemen, meg aztán egyáltalán nem vagyok... "Tüneményes"?! Igaz, hogy az érzelmek fontos szerepet játszanak a kapcsolatunkban, és tényleg Robin a legjobb barátom, de... Ugh. Nem is lógunk állandóan egymáson, a személyes tér és a saját magánéletünk megőrzése igenis fontos.

Vajon neki mi jönne ki? Elküldöm, hátha kitölti.

Mire felébredek, Robin már nincs mellettem. Az álommaradványok ködfátyolán keresztül, erősen hunyorogva próbálom leolvasni az éjjeliszekrényen vibráló óra számlapjáról az időt, hogy aztán fáradt, kialvatlan sóhajjal visszatemessem az arcom a lepedőbe. A kiskifli alakú hely mellettem már egészen kihűlt, de a párnája még őrzi a samponja édeskés illatát. Ritkán van lehetőségem ilyen sokáig aludni, az elmúlt évek alatt eltérő bioritmusunk nagyjából egymáshoz csiszolódott; én lemondtam a délig alvásról, hogy a feleségemmel együtt kelhessek, ő pedig kitolta az estéit, hogy néha együtt darálhassuk le éjszakába nyúlóan a kedvenc sorozataink új részeit. Ma azonban megengedhettem magamnak, hogy sokáig aludjak, hiszen már extrán korán el kellett indulnia itthonról a családjához, nekem pedig kifejezetten hosszúra nyúlt a munka tegnap, és csak jóval éjfél után kerültem ágyba. Így hát kiélvezem a büntetlen lazsálást és heverészést, kényelmesen elnyújtózom a bíbor takarók alatt, míg rá nem eszmélek a keserű valóságra: nincs, akinek jó reggelt csókot adjak és aki ágyba hozná a reggeli kávémat. Bármilyen szexi is lenne, ha a cukros-tejszínes nektár két lábon beillegne az ajtón, arra valószínűleg várhatnék még egy darabig, ezért nyögve és kelletlenül ugyan, de kikászálódom az ágyból.
A lakás szokatlanul csendes, nem szól a rádió, amire Robin körbe szokta táncolni a konyhát reggelikészítés közben, nem nyávog az a kis dagi sem sürgetőn, hátha neki is jut valami a finom falatokból. A nappali üresnek és magányosnak hat az asztalon hagyott bögrével és a kanapéra szórt távirányítóval, és egy pillanatra elrévedek azon, hogy a fenébe bírtam ki ilyen hosszú időt Robin nélkül.
Egy bögre kávé, két vajas pirítós és háromszoros macskaetetés után kénytelen vagyok elindulni. A bőrdzsekimet veszem fel és csak hanyagul a nyakam köré tekerem a sálat, amit, ha itt lenne, Ro már rögtön elkezdene igazgatni és közben megfenyegetne, hogy tüdőgyulladást fogok kapni... Kihasználván azonban átmeneti szabadságomat, tinédzseres lázadással még sapkát és kesztyűt sem húzok, csak elköszönök fogadott, négylábú gyerekünktől és zárom magam után az ajtót. Még sok dolgom van, mielőtt este csatlakoznék a Spencer családhoz.
Az összegabalyodó párokat és családtagokat figyelem az utcán, miközben fázósan zsebre dugom mindkét kezem. A téli hideg pirosra csípi az orrom, a tegnap esett hó koszos fehérsége beborítja a járda mellett parkoló autókat. Némelyik szélvédőn már megfigyelhető egy-egy obszcén rajz vagy minta. Míg arra várok, hogy a gyalogátkelő lámpája zöldre váltson, az egyik érintetlen ablaktörlőre kaktuszt rajzolok. Két ööö... Virágtartóval. Gömb virágtartóval. Mutatóujjamról a havat a farmeromba törlöm, majd a zebrán átvágva besorolok a járdán egy háromfős család mögé. A szülők közrefogják az iskolás-forma kislányt középen, aki épp a nagyi pulykájáról és a sok ajándékról csacsog, amit majd kapni fog. Egy pillanatra felrémlik előttem a gyerekkorom, amikor még az én kezemet szorították így a szüleim és próbáltak rábírni, hogy nyugton maradjak és ne robbanjak fel késő estig, mikor végre kibonthattam az ajándékokat. Ezzel együtt az is bevillan, ahogy apám rám üvöltött, hogy neki nincs többé lánya, mielőtt anyám zokogásának aláfestőjével az orromra csapta volna az ajtót.
Leszegem a fejem, mélyebbre fúrom a kezem a kabátzsebemben és megelőzöm a családot.

Órákkal később a Spencer család ajtaja előtt állva képtelen vagyok rávenni magam a kopogásra. Újra és újra a korábban látottak pörögnek le előttem, mint egy diafilm, melynek beakadt a szalagja. Már nem tudom felidézni, miért mentem el a régi házunkhoz. Minden karácsonykor megteszem, mióta kitagadtak, mintha azt remélném, egyszer majd az ünnepi hangulat csodát teremt, felfigyelnek rám és behívnak maguk közé. A valóság azonban az, hogy vagy jó fél órát ácsorgom térdig a hóban, beázik a cipőm, átfagyok teljesen és közben azt nézem, a szüleim hogyan rajongják körbe az unokahúgomat, aki a feldíszített fa körül szaladgál, miközben a bátyám és a sógornőm a kanapén borozgatnak, az öcsém pedig a likőrös szaloncukrokat dézsmálja a sarokban. Figyelem, hogyan nevetgélnek egymással, hogyan énekelnek a kislánynak, akit eddig csak a születésnapjain láttam - összesen négyszer -, és minden olyan idilli, mintha a Reszkessetek betörőkből tépték volna ki. Leszámítva, hogy én nem vagyok köztük.
Pont azért, mert én nem vagyok köztük?
Aztán amikor már úgy érzem, eleget láttam és gyanús, hogy hamarosan kiszúr egy szomszéd és rákérdez, miért bámészkodok befelé egy idegen ház ablakán, halkan a bejárati ajtóhoz settenkedem és becsúsztatom az ajtó alatt a szokott borítékom. Egy teljesen hétköznapi levél és kártya, rajta karácsonyi jókívánságokkal és az elérhetőségeimmel, melyekre eddig még sosem érkezett válasz, majd még egy futó pillantással felkaparom törött büszkeségem és hátat fordítok a háznak.
Robinnak nem szoktam elmesélni. Épp elég, hogy meg kell küzdenie a saját családjával, a nővére rikácsolásával, amit már az utca végéről is hallani véltem. Nem hiányzik neki, hogy még az én harcomat is a vállára vegye. Megrázom hát magam, törlök egyet az arcomon, eltüntetve csalódottságom minden nyomát, aztán a tőlem telhető legnormálisabb mosollyal megnyomom a csengőt. Néhány túl rövid és túl erős öleléssel, és túlságosan nem jól megjátszott "boldog karácsony"-nyal később már a konyhába menekülök az idősebb Spencer lány fennhangú rikácsolása elől, ahol végre megpillantom az egyetlen olyan pontját az életemnek, amiért megérte végigkínlódni az elmúlt évtizedeket.
- Hát itt van az én dögös szakácsnőm!