Hatástalannak bizonyultak a terveim, ami a munkahelyről való meglépést illeti. Két órával előbb? Vagy be sem kellene menni? Egyik sem tűnt túl jó ötletnek, a legutolsó balhém óta figyelnek...Maisie kishúga a szívembe taposott, beleszúrta a mérgezett tört és most úgy néz ki haldoklom. Eszembe jutatta a balesetet, a nő haláltusáját, a hangját, az arcát, a mindent. A kapcsolatunk már a kezdetektől nem volt kiegyensúlyozott, a viták, dühös hallgatások mindennapossá váltak, csak akkor nem ugrottunk egymás torkának, ha kerültük egymást. Igen. De már késő. Egyszerűbbnek tűnik elveszni a munkában, beletemetkezni a teendőkbe, máskor azonban sajnos épp annyira nehéz, mint az első napon, amikor a kisebb bátyám szinte elrángatott a hoteltől, mert egy kisebb jelenetet rendeztem. Néha úgy érzem, kezdek lassan magamra találni, hogy képes leszek rá, átvészelni ezt, élni tovább az életem... Nélküle. Egyben tartani magamat... Nélküle. Nem olyan egyszerű mindez az én habitusommal, lelketlen dögnek nevezem magam, de belül igenis vérzek. A munka és az életem? Gyűlöltem, ha mások belenyúltak a dolgomba és még inkább gyűlöltem segítséget kérni - nem is tettem, amíg nem volt létszükség. Nem szerettem segítséget kérni és még kevésbé beszélni a problémáimról. Nem éreztem jobban magam tőle, csupán kiszolgáltatottnak és valakinek az adósának. A napi telefonálásokat is próbáltam rövidre tenni, hiszen a Hyde tesókkal sem mindennap találkoztam...de ők hívtak mindig. Teszem a dolgom, mert vállaltam, mert érzem, hogy jó vagyok benne, és jó úton járok, és néha észre sem veszem, hogy elmúlt az idő ismét, olyannyira, hogy az éjszaka közepén esek csak haza. Mindenesetre most terveket szövögetek arra a napra. Nem én fogok versenyezni, mást ültetek a volán mögé és őt hagyom nyerni az én felszerelésemmel. Holnap lesz a napja. Eldöntöttem hogy meglépem a dolgokat, feljebb teszem magam a korlátokon és a helyemre emelem magam a “királyok” közé. Meglátjuk mi lesz belőle, de addig is ezer meg egy elintézendő dolgom akadt. Egy jó barátnak írtam SMS-t, hogy találkozzunk, igaz nemrég beszéltünk, de mivel ősrégi barát és megértjük egymást, meg talán ő az egyetlen akire nem húzom fel magam, így meg is bízom benne. Noha a telefonhívásaink kimerülnek évente öt alkalommal, de követjük egymást a neten...majdnem tudunk mindent is a másikról. Akadt még dolgom, mielőtt összefutunk, így kisebb bevásárlást tartottam tartósélelmiszerekből. Emeleti részen vásároltam, ám már lifttel akartam lefele menni a bevásárlóáruházból. Ám nem lett gyors a dolog. Öregasszonyok állták utamat a liftben. Trécseltek. Kínomban inkább újból megnyomtam a lift egyik gombját, hátha valamiféle csodának köszönhetően elindul majd. Természetesen a lift meg sem mozdult, ellenben az én vérnyomásommal, ami vészesen emelkedett az idegességtől. Nem értem rá órákat elpazarolni az időmből, még akkor sem, mikor a vének visszatartották a lift csukódását, mert várnak valakit. Berántottam az ajtónállót, majd nagy hangzavarra végül el is indult lefelé a szerkezet. A morgolódásokat ignoráltam, összesúgtak a hátam mögött, alig vártam, hogy leérjünk. Sietős léptekkel hagytam ott az öregeket, visszafordulva csak bemutattam nekik röhögve, azok pedig felháborodottan kiabáltak utánam, de már nem értettem a nyavalyukat. Távol voltam, igyekeztem a már megjavított kocsimhoz. Hazaérve belepakoltam mindent a szekrénybe, a hűtőbe, majd mosást is indítottam...este fog lejárni, két órás mosásidő... rengeteg ruha. Zsírfoltos, koszfoltos, olajfoltos, hányadékfoltos, meg sorolhatnám, hogy mivel voltak szennyeződve a ruháim. Ezt elintézve átöltöztem kényelmesebbe, majd elindultam megint. Ám ezúttal már a végleges helyszínre tartottam. Három piros lámpa állított meg csupán a haladásban, meg 2 zebra, amin csak azért is csigalassan keltek át a gyalogosok. A kormánykeréken dobolva figyeltem egyesével őket, majd amint áthaladtak már tovább is lendültem. Lefékeztem a kinézett bár előtt, majd megfigyelve a bejáratot tovább is indultam, hogy leparkoljam a gépemet. A hajamba túrtam, majd kipattantam, bezártam a kocsit, végül beléptem a helyre. Vagy én siettem nagyon, vagy ő késik... Mindenesetre leültem egy üres asztalhoz, az oda kihelyezett sóspálcikákból szedtem fel párat míg vártam a srácra. Ropogtattam, majd intettem a csaposnak, két körre két sört kérek majd. Én fizetem mindezt. Igyekeztem ezt a helyzetet valami másnak értelmezni, egy egyszerű baráti beszélgetésnek, aminek a menetét könnyedén befolyásolhattam, nem kellett többet mondanom, mint amennyit akartam. A személyes frusztrációim zavartak ezzel a beszélgetéssel kapcsolatban, nem az, hogy a fickó visszaélhetne a sérülékeny állapotommal. Mintha bármit is tudna...semmit sem. Bár elég sok kép volt rólunk Maisievel a neten, de a kocsik állapota és nyerési sikereim is bőven vigaszt nyújtanak majd. Akad mindenről szófosásom majd, nem kell ez miatt aggódni, csak legyen itt és toljuk meg az éjszakát több féle mód. A kérdés, hogy rátudom-e venni őt pár dologra a későbbiekben.
Az orrnyergem simogatása jobban lekötötte két ujjamat, mint azt szerettem volna. Apám értelmezésében már rég meg kellett volna találnom azt a nőt, aki az életem része, csak én magam sem tudtam róla harminchat évig. Na jó, csak huszonnyolcig, vagy bánom is én. - Még nincs semmi hírem - közöltem vele hatodik alkalommal, mióta New Yorkba érkeztem. Fogalmam sem volt, hogy miért engem állított rá az ügyre ahelyett, hogy kiteregette volna a szennyest mindenki előtt és ő maga kereste volna meg a fattyát. - Keresed egyáltalán? - a kételkedésbe rejtett feddés volt ez apám részéről, bennem pedig egy kissé felment a pumpa. Komolyan, nekem van a legkevesebb közöm a féltestvéremhez és én örülnék a leginkább, ha elnyelte volna a föld még évekkel ezelőtt. Elég volt nekem az, hogy a testvéreimnek is ugyanannyi részesedése volt elméletben a családi vállalkozásunkból, mint nekem - azoknak, akikkel felnőttem és nem nekem kell egy ismeretlen némber után rohangálnom. Még csak nem is Nash-ként vonult be a világtörténelembe, a picsába is! - Szerinted mégis mi a jó életet csinálok itt New Yorkban? Nem csak a tökömet vakargatom, megnyugtatlak. Kéred a számlákat a magánnyomozóktól esetleg, hogy elhidd? - érdeklődtem a kihangosított telefonon keresztül az öregtől, akinek a sóhajtása a túloldalról is fáradtnak és panaszosnak tűnt. Nem tudtam vele most azonosulni. - Figyelj, engedjük el mára ezt a témát. Mi a helyzet Ashby-ékkel? - tereltem inkább a témát az üzletre, de megint a hallgatást kaptam válaszul az első másodpercekben. Apámnál ez sosem jelentett jót, mert ilyenkor mindig azon gondolkodott, hogyan is önthetné a nyakamba a szart általában. Nem volt olyan spontán, mint én, neki a tervezés volt a lételeme minden téren az életében, amitől úgy tűnt, mintha egy helyben szeretne toporogni. Mire méltóztatott válaszolni, a fogkrémet nyomtam a kefére a készülődésem kellős közepén. - Még nem jutottam velük dűlőre. Tomnak határozott elképzelései vannak a partnerséggel kapcsolatban és olyan igényeik, amiket nem hiszem, hogy meg szeretnék adni nekik. Csak akkor invesztálnának be a befektetésünkbe, ha az új formulát nem védetjük le, hanem a kezükre adjuk - összegezte apám vontatott hanghordozással, amit tudtam, hogy nála mit jelent. Magára erőltetett nyugalmat és azt, hogy idegbeteg volt a tárgyalás után, no meg persze örüljünk annak, hogy nem borította rá Ashbyékre az asztalt ott helyben. Véleményem szerint nagy hiba, mert Tomot bármikor belerúgtam volna spártai módszerrel egy szakadékba nagyon szívesen. A fogaimon csúszott végig a nyelvem, hogy aztán a habtól mentesítsem a számat, az öblítés után pedig a képemet is megtöröltem. - Holnap felhívom Cecilyt - döntöttem el. Tom lányával bensőséges kapcsolatom volt, aki ha bármikor hívtam, úgy ugrott, mint egy nyomorult doromboló macska. A lánynak pedig, mint Tom egyetlen lánya, néha nagyobb szava volt, mint a bátyjának, aki ugyancsak apja cégének trónvárományosa volt. Cecily pedig csak sugar daddyket hajszoló egyszerű luvnya, akit úgy rángattam, ahogy kedvem volt. - Az esküvőjére készül, Chris! - apám szava mit sem ért ebben az esetben. - Majd gratulálok neki. Vibrátort küldetek nászaján... - be se tudtam fejezni apám horkantásától és felháborodásától. A telefonhívásunk végigkísérte az elkészülésem és abban a pillanatban köszöntem el tőle kinyomva a telefont, amikor beültem az autóba, hogy a korábban megbeszélt helyszínre korzózzak. New York akkor sem volt kihalt, ha éjjel indultam útnak, ezért csak párszor csúszott végig a tenyerem a kormánykeréken bizonyos helyzetekben türelmetlenül, ahogy elküldtem melegebb éghajlatra azt a faszt is, aki csak az én reakcióidőm miatt nem vitte el a kocsi orrát az értelmetlen előzgetéseinek hála. A középre felcsapott elnézést kérő kezére is csak egy rohadj meg bemutatással éltem, de a kocsi meg én is egyben, karcolásmentesen érkezett meg a megbeszélt helyre. Lendületes léptekkel hagytam mögött, hogy a bárba érkezve körbenézzek. Az alkohol szaga a gyomromig kúszott, a meccset nézők üdvrivalgása pedig a dobhártyámat szaggatta. Sose szerettem, ha a nők malacként visítottak mellettem, de a férfiak favágó stílusa is kiábrándított minden alkalommal. Calebet belőve az asztal vele átellenes oldalán tettem le a seggem, ahogy egy gyors pacsit váltottunk. - Szevasz! Mi a helyzet? - pont akkor érkeztem, amikor szükség volt rám, se előbb, se később, és bocsánatot se kértem, ha esetleg ő már régóta szobrozott itt. - Mit iszunk? Meg.. eszünk. Elfogyott a normális kaja, vagy mi a tököm? - jelentőségteljesen néztem arra a szarra, amit evett. Ha legalább egy fejnyi méretű hamburgert evett volna, még meg is értem.. nem értettem, miért diétázik azon a mocskon élve. Régen nem tolt le ilyet a torkán, ha jól emlékszem.
A fickó végre befutott, lepacsiztunk, majd a morgására csak fintort vágtam. - Ugyan, normál kaja? Még bemelegítésnek se jó. A helyzet meg, kihagyva. - válaszolva az előző kérdésére, majd félretoltam a szárazat, intettem a pincérnek két erősebb ital miatt, majd ha odaért, hát magamnak kértem valami emberesebb ételt, Nash pedig amit ő akart. Én állom a cechet. - Nyúzottabb vagy, mint korábban. - mint mikor legutoljára találkoztunk. Mikor is? Egy éve? Fél éve? - Van valami gyászhíred vagy mi a szar? - teszek fel egy lapos kérdést azt illetően hogyan van a lelki világa, az élete, miként teszi jóvá, vagy ellentétesen. Tekintetem néha elkalandozik a mellettünk elsuhanó embereken, de a figyelmem az asztalpajtáson van. Az italjaink rendben megérkeznek, nagy adag mindkettő, már csak az étel várat magára kicsit. - Beletenyereltem valami nagyobb buliba, jobb mint az autó versenyzés... - nah bumm, bele a közepébe, Nash tudja, hogy azóta nyomom mindezt, mióta a nőm meghalt mellőlem, így aztán a versenyzés az életem részévé vált. Az adrenalin éltet. Szokták mondani. Nem folytatom, érkezik a kajánk, a csaj nehézkesen rakja le elénk a nagy adagokat, majd cukorfalat mosolyával távozik is. Az italomért nyúlok, a másik felé tartom koccintás gyanánt, majd ha megtörtént, gyorsan eltüntetem az ital felét. Kellemes érzés ahogy végig marja a bensőmet, ezt követően visszateszem azt az asztal lapjára. Végig nézek a kaján, a gyomrom is megszólal, a kérdés nem az, hogy milyen íze lehet ennek a húsos cupákos akárminek, hanem az, hogy megtudom-e enni mindet? Legfeljebb elvitelre kérem később. Eltértem a témától, feltekintek Nashra. - Mi a helyzet a munkáddal? Még mindig abban a menő pozicióban vagy? - legalább neki klasszabb a munkája, mint nekem, de az enyém teljesen megfelel, nem kell megszakadnom és rágörcsölnöm semmire se. Ha kell, akkor dolgozok, ha nem, akkor csak kirúgok a hámból. Nem ügy. Az meg hogy akadnak érdekes hobbijaink, majd összeülünk az egyikre. Talán az övére, vadászni még amúgysem voltam.
Sok szemét gördült végig az utakon és nem akartam beállni a sorba, bevallom. Nem hiányzott az, hogy ittas vezetéssel valami baromságot csináljak és apámnak is a városba kellett volna jönnie, vagy az igazi testvéreim egyikének, csak hogy az óvadékot letegyék értem. Ezért is maradtam csak meg az alkoholmentes verziójú piáknál, amikor a pincér leparkolt mellettünk. Ha Hyde-tól ezért kaptam egy ne basszál már ki velem fintort, amiért felnőttem, hát egye fene, vállalom. Elengedve a finger foodok világát a választásom kivételesen bbq-ra esett, a nagyobb adagot kérve ki. Hümmögtem a válaszán, csak hogy aztán meg megmozogjak ültömben a kérdésére. Ennyire nem lehetek átlátszó, az istenért! - Elszoktam New Yorktól - rövidre szabott válasszal éltem csak, mert ha borítom a bilit, akkor azt nem akkor akarom megtenni, amikor amúgy is frusztrált voltam. Tudom, hogy néha elkap az ideg és akkor nem a megfelelő szavakkal éltem, annak meg egyelőre még nem volt értelme, hogy idegbeteget játsszak Caleb előtt úgy, hogy hosszú hónapok óta nem láttuk egymást. Lehet, hogy a nőknél ez a beavatási szertartás megszokott volt, de az érzelmek nálunk kicsúcsosodtak abban, hogy a meccseken, autókon, nőkön és üzleten morogtunk. Általában a szenthármasság nyert a négy lehetőség közül. - Távkapcsolatban élek a munkámmal az asszisztensem és apám közreműködésével. Nem az igazi - toldottam meg a magyarázatot. Igen, szívesebben lettem volna otthon, Kentuckyban. Ez a kétlaki élet már nem nekem való életvitel volt. A szemeim a környezetet vizslatták, amikor az asztal túloldaláról Caleb belekezdett abba, ami érdekelt is, és ha voltak is kérdéseim, egy bólintás kíséretében megvártam, ameddig az ételek elénk kerültek, de csak annyi szünetet tartottam a szemrevételezés és evés közt, ameddig a poharak össze nem koccantak. Nem zabáltam, csak tempósan ettem, de nem akartam annyiban hagyni a beavatást, amennyit hallottam tőle. - Mesélsz is róla, vagy csak belengedted nekem mindezt? - pakoltam le egy lecsupaszított csontot az asztalra pakolt szalvétára, hogy a falatot leöblítsem a vízzel. Mint említettem, veszélyesen éltem, na. - Micsoda ez a nagyobb buli? - érdeklődtem tőle, csak hogy témánál maradjunk és nehogy elkezdjünk valami nem ideillő témába - még ha nem esett nehezemre beszélgetni akármiről, bármilyen témát is hozott volna fel. Ha lehetett, nem kezdtem bele az aggodalmaskodó szarságokba, mert mindig is igyekeztem helyén kezelni az aggódást, de leginkább a probléma megoldást. Felesleges volt idő előtt görcsölni azokon a dolgokon, amik alapvetően nem is az én problémáim és megoldandó ügyeim voltak. Szívesen asszisztáltam, tanácsoltam, de legtöbb esetben megmaradtam a csak mosom kezeim akciónál. Nem látok, nem hallok, senki szarját nem viszem el a hátamon. Maradjunk ennyiben. A feltett kérdésre egyelőre csak bólintottam és csak akkor adtam választ, ha a bálnányi falatot a gyomromban tudtam. - Hmm, ja. Ameddig apám nem hal ki a vezetői székből, maradok is alelnök, ami nem zavar. Egyáltalán - ha bárki is ártott volna a családomnak, biztos, hogy ketté roppantom bárki gerincét következésképpen. Számomra az üzleten túl a család volt a második legfontosabb az életemben a buktatóinkkal és a hülyeségeinkkel együtt. - Ha már nem otthon tologatom magam a gurulós székemben, apámmal azt beszéltük, hogy ideje terjeszkednünk errefelé is, szóval összekötöm a kellemetlent a hasznossal és partnerek után nézek, akik értékesíthetik a whiskyjeinket. Ha az elmúlt években kissé csökkent is a forgalmunk aaa.. pandémiának köszönhetően, nem vagyunk veszteségesek szerencsére - osztottam meg vele az üzlet ezen részét, egyetlen oldalpillantást vetve egy szőkére, aki elbillegett az asztalunk mellett. Ráedzett az idomaira, ez tiszta sor. - Mint kiderült, apám félrelépett és abból a bakiból született még egy gyereke, úgyhogy bővült a család egy húggal - tömtem az arcomba két krumplidarabot, hogy ne csak oldalast zabáljak. - Miatta vagyok itt, apám végrendeletéhez kell a lány. Több körön már túljutottam a magánnyomozóval - a szószban forgattam meg a húsdarabot, amit a villámra szúrtam fel, miközben a hátamat a szék támlájának vetettem. - Ha kellene egy lány a családba neked, csak szólj és ünnepélyesen átadom, nekünk nem kell - nem voltam boldog a dolgok állása végett, nem tagadom.
Elszokni New Yorktól gáz dolog lehet, de legalább a válaszától nem esek hasra, igazából meg sem lepődök. Főleg mikor a távkapcsolati dolgairól beszél...az ő apja legalább a segítségére van mindenben. Az enyém sokszor azt sem tudja melyik fia látogatja... nah igen, itt jön az a dolog a képbe. Féltékenységi roham...nah nem mintha látszana rajtam bármi is ilyenkor. A kaja előállt, a srác kíváncsisága pedig felülkerekedett, ahogy a nagy meló is szóba került. Gúnyos vigyor telepedett a képemre, ahogy abba hagytam a rágást, de pár másodperc volt csupán és folytattam az előző tevékenységet. Előbb beszéljük ki őt, az én dolgom hosszabb volumenű lesz és segítenie kell kicsit. Ha már a bátyáimra nem számíthatok az ilyen témájú feladatoknál. Nash alelnök marad az apja megmurdeléséig, szóval így is úgy is nyeregben érezheti magát. Szóval remek ha van ilyesmi kapcsolatai az embernek. Meglátjuk mihez kezd az infókhoz. A Whisky megfogta a tudatomat és az, hogy terjeszkedni akarnak erre is. Felvont szemöldökkel pillantok rá, ahogy abba hagyom az evést. - Jó társaságod leszek eskü. - értékesítés? Nem, nem az. Hanem, hogy kihirdetem, hogy kurva fasza a piájuk. Oda csődítek mindenkit...na nem mintha az értékesítés téma és része érdekelne, fullra nem vágom, matekzseni vagyok, de inni még tudok. - Azt nem mondom, hogy bevállalnék nálatok is valami melót, de ha akad valami, akkor másodmelónak jöhet... - vontam vállat, majd a tányéromra pillantottam, rátűztem a falatokat a villámra, majd újabb falatot tüntettem el. Nem figyeltem az itt jelenlévő csajokra, faszikra meg nem gerjedek, de nem főzögetni jöttem. Nem akartam elterelni a figyelmem másra. Ha ez megtörténne, Nasht figyelmen kívül hagynám elég gyorsan. Figyelek a kajálás közben rá is, tekintetem rajta van. Született egy húga. Egy féltesó. Hát gratula. Asszem. Bár nem nagyon örvend ennek, inkább lepaszolná. - Hát figyuzz ide, nem tudom hova tenni a húgodat... sokszor a bátyáimmal is törünk zúzzunk... hamar a föld alatt találnád. Tedd valami árvaintézetbe...hány éves a kis szaros? - ha elmúlt 18, akkor már mindegy a dolog, de lánytesóról soha nem gondolkodtam. Saját gyerek? Kell a tökömnek még egy gond. Púp a hátamra. Megeszem elevenen, szóval nem vagyok könnyű eset. Szegény tesók. - Amúgy mi bajod van a féltesó akármiddel? - újabb kérdés, nem vagyok oda az üzleti dolgokért, lehet, hogy ő örökölne? Vagy osztozkodni kell? - Kisegítselek? Fű alatt elrendezhetem neked. - somolygok az orrom alatt, nah nem mintha kinyírnám vagy hasonló, de vannak kapcsolataim, akik odébb tennék a csládfáról elég hamar. A cimboráért bármit bárhogy. De persze csak költői kérdés volt, nem avatkoznék bele a családi perpatvarba, elég a sajátom, nem kell a másé is. A tekintetem lassan a mellettünk lévőket figyeli, távol vannak és elég nagy a hangzavar, hogy rátérjek a lényegre is. Itt nincs sem gyerek, sem halál, sem féltesó, sem a halálból visszatérő családanya... - Az én ügyem kicsit macerásabb ennél... ha összejön...nem épp veszélytelen. De ismersz... - vonok vállat egykedvűen. - Az alvilág érdekel, fegyverek és nem önvédelemre. A héten kezdek neki a beavatás részének...van egy tégla, aki segít ebben, remélem túl is jutunk az előőrsön és hozzá juthatok nagyobb kaliberhez is, mint egy 9 mm. Benne van egy félévem, hogy idáig eljussak, ha elcsesződik, mehet minden a kukába. - és még csak segítségem sincs hozzá, ha bajban vagyok, egyedül leszek mint a kisujjam. Beletenyertem szó szerint a szarba és akkor majd hallgathatom Jude-t, hogy ő megmondta.
Apám megtanított arra, hogy a helyén kezeljem a dolgokat és hogy amikor az üzlet kerül előtérbe, akkor ne vezéreljenek önös érdekek a családi bizniszt háttérbe helyezve. Eszerint jártam el és mindennél fontosabb volt az, hogy az üzlet tiszta maradjon, feddhetetlen és olyan része az életemnek, amit nem itatott át az illegalitás, sem közelről, sem távolról. Védtem, amennyire csak lehetőségem volt rá. Ezért is vontam össze a szemöldökeim a felajánlásra, amire megráztam a fejem. Nem kellett Caleb segítsége ahhoz, hogy terjeszkedjünk, mert a lepárlóüzemnek tisztának kellett maradnia, a minőségi folyadékot pedig nem az utcára kívántam önteni, hanem nívós helyekre szántam. - Ha lenne bármiféle munka hozzá, az csak Kentuckyban lenne. Ha tervezel odaköltözni végleg, akkor jöhetsz. De a többit rendezem majd itt New Yorkban. Korábban voltak már tárgyalásaink ezügyben - nem hinném, hogy Hyde-nak annyira szétcsúszott volna az élete, hogy hátrahagyja a megmaradt családját és búcsút intsen nekik, csak hogy az isten háta mögött kezdjen el dolgozni egy olyan fizetésért, aminél már látott jobbat is. Tudtam, hogy nem volt hülye, de az üzemben nem végezhetett volna labormunkát, nem segíthetett volna be a fontosabb, pénzt hozó területeken sem. Nem mintha a logisztika ne lett volna mindennek a gerince, de őt kamionos élettel elképzelni, igencsak furcsán hatott volna. Mégis hátrahagytam a munka világát, hogy valamennyire rátérjek az életemre is, ahol nem csak csend és nyugalom honolt, főleg nem apám bombarobbantása után. Mondhatnánk azt is, hogy a légy beleszart a levesembe, de amikor az asztal túloldaláról egy újabb felajánlás érkezett a kérdésekkel párhuzamosan, kimérten a támlának kanyarítottam a hátamat, lepakoltam a villámat is a tányérra, a kést pedig lassú ritmusban forgattam meg a kezemben. A szemeim Caleb vonásait mérték fel, az után kutatva, hogy most ugye csak kurvára viccel és épp azért kajál, hogy valamivel fellazítsa a drogok, alkohol okozta faszságot, ami az agyára húzódott. Azt gondoltam, hogy a szavaim nem más halálát rejtették magukban, mert akkor bosszantóan szarul fogalmaztam. A kést felcseréltem a kezemben a kapott itallal, két kortynyi időt nyerve magamnak. - Húsz és harminc között van. Azért kellett magánnyomozót fogadnom, hogy megtaláljam. Ha apám tudná, hogy mégis kiről van szó, akkor hintóval lebegett volna be érte New Yorkba és otthon minimum Versailles-méretű szobát kapott volna. Ha tudná, hogy kiről van szó, akkor velünk nőtt volna fel és nem csak a farka után ment volna - lehet, hogy nem véletlen az sem, hogy egyetlen nő mellett se tudok meglenni huzamosabb ideig. Wren ezért volt tökéletes, mert akkor és ott mehettem félre, ahol csak akartam és ezt a szabadságot meghagytam neki is. Volt egy egyezségünk, amihez mindketten tartottuk magunkat. Legutóbb a Skye-szigetekről osztott meg velem képeket. Félpucéran. Nem az volt a legelső kérdésem, hogy mégis ki a fasz készítette róla a felvételt. - Az örökösödési ügyintézések miatt van rá apámnak szüksége. Meg nekem is, hogy egyáltalán tudjam, kivel kell még osztozkodnom azon, amihez soha az életében nem volt köze egészen eddig - szándékosan nem válaszoltam meg azt a kérdést, hogy eltegye-e láb alól. Voltak határaim, amiknél az a bizonyos vonal olyan stabil volt, mint egy részeg egyenese, de határvonalak voltak és én döntöttem azok sorsáról. Mielőtt még felidegesítettem volna a kialakult helyzetemen, vagy apám tiszteletlenségén anyámmal szemben, inkább hátrahagyva az én részemet kérdeztem rá arra, hogy az ő életében milyen változások akadtak. New York érdekesebb volt, mint egész Kentucky állam és erről nem akartam vitába bonyolódni senkivel sem. A tekintetemet a velem szemben ülőre szegezve hallgattam a szavait, a mondandóját, és talán ennem kellett volna közben. Mégsem tettem egy falatot se az arcomba. - Miért akarsz ezekben részt venni? Nincs elég tartalékod? - érdeklődtem. Nem feltétlenül mondtam volna magam biztonsági játékosnak, vagy fatökű fazonnak, de mint mondtam, határok. A hátam elhagyta a támlát, ahogy az asztalra fektettem az alkarjaimat eltolva a tányért is előrébb. - Ki tud még erről, aki kihúzná a segged, ha szarba lépnél? Vagy teljesen egyedül döntöttél úgy, hogy ezt meg akarod lépni? - érdeklődtem, mert hogy őszinte legyek, a legfontosabb kérdésem mégis csak az volt, hogy mindehhez nekem egyáltalán mi közöm volt? Vagy nála ez a felvezetés volt az, hogy eljussunk addig, legyen nekem is közöm hozzá a jövőben?! Akartam volna én egyáltalán ezt? Voltak dolgok, amiket szemrebbenés nélkül megtettem. Voltak ügyek, amiktől nem maradtam távol. És voltak események, amiket a hátam közepére sem kívántam.
Öltözék Ha költözni kell, akkor az már rosszul kezdődik, az már felejtős is munka ügyben. Nem véletlen maradtam itt ebben a városban és nem véletlen lett az a munkám ami. Gondolkodtam, hogy valami nagyobb és jobban fizetős munkát is ki kellene próbálnom, de mivel ott hagytam a sulit, nagyon sok esélyem nem volt. Talán majd lesz valami, talán nekem is lehet jobb. Majd egyszer. Ha megélem a negyven évemet akkor elgondolkozom a továbbiakban. Addig maradok az aki, változatlanul szar alak mindenki szemében. Nekem megfelel. A családja pedig, meg ez a húg téma felborzolta a dolgokat. Bennem annyira nem, hiszen megölendő, vagy eltüntethető, vagy miért is akarná lepaszolni? De nem tudta hogy kiről van szó és az apja királynőként fogadta volna és együtt nőttek volna fel, ha az őse nem a lomposa után megy... - Aaaaa-ha! - vontam fel a szemöldökömet ezen témát hallva, de nem szóltam semmit, hiszen lerít hogy mennyire kényelmetlen ez a féltesó dolog. De ha egész életében azt sem tudta hova tartozik, akkor minek kell belevonni? Ezek a dolgok totál feleslegesek, de hát ez az én véleményem. - Hát haver... nem irigyellek. A tesó dolgot sem értem, hogy minek kell azonnal elintézni, meg minek kell az örökösi dologba bele vonni, mikor azt sem tudja melyik fán termett... csak felesleges papírboncolgatás! - vontam vállat. - Én biztos nem foglalkoznék vele, az egész örökség az enyém lenne, nem kellene osztozkodni és figyelni a hátad mögé, vajon a hátadba szúr-e valamit, hogy az egész az övé lehessen. - de ez csak az én véleményem, nekem amúgy sem kell nőnemű testvér, bár megkettyinteni bátran lepasszolhatná... bár nem ismerem a némbert, mindenesetre pont ez miatt néznék a hátam mögé állandóan. Az én dolgom ennél keményebb és észszerűtlennek hathat, de nekem meg volt mindenre az indokom. Még akkor is ha néhányan baromnak is néznek érte. Pont mint a bátyámék, akik nem tudnak merre is kacsintgatok sok esetben. - Tartalék? Az édeskevés ami a mellékmelóim nyújtanak. - az autó lopás és túladás sem hoz annyi plusz pénzt, hogy 0-24-ben tolható legyen. De amibe belenyúlnék, kicsit többet dobna a latba. Vagy nem, de ezt ki kell tapasztalnom ugyebár. Kérdéseire nem válaszoltam azonnal. Csak figyeltem a szemeit, az arcát, a nyugodtságát, a kíváncsiságát. Miért mondom el neki? Sokáig amúgy sem eszi itt a fene. A bátyáim nem ismerik. Olyan sűrűn nem találkozunk, hogy beleigyon a levesembe, vagy bárki is rátaláljon, mert tudna valamit. Nem aggódtam ezek miatt, de úgy éreztem, hogy neki el kell mondanom, mert túl távoliak voltunk a másik életéhez, hogy bármibe is belenyúljunk. - Csak én. A döntéseimhez nem kellenek mások. A megosztásom feléd is csak egy morzsája a dolgoknak, veled így is többet beszéltem havi szinten személyesen, mint a bátyámékkal mobilon. Ha nem jelentkezek, akkor... - vállat vontam, az életemet nem tartottam többre. Azóta üldözöm a halált, mióta Maisie a szemem láttára halt meg a veszekedésünk során. - Te legalább nem akarsz lebeszélni, már ez egy jó pont... - dörgöltem meg két kézzel az arcomat, hogy kissé felfrissitsen a mozdulat, majd újra ráemeltem a sunyi pillantásomat. Elmosolyodtam. Na nem mintha bárki másnak is említettem volna mindezt Nash-on kívül. - Nem most találkozunk utoljára Chris. A legközelebbi találkozóra hoz egy üveget a legjobb piáitok közül! - nevettem el magam, hiszen nem mostanában szándékozok kés elé vágódni, még akad egy kis dolgom, de ha újra találkozunk, akkor szívesen innék a piából. A nőt nem akarom, azt hagyja otthon. Mindez egy megnyugvás talán mindkettőnknek.
Az a helyzet, hogy még nekem sem volt olyan ügyem, amikor egy addig nem tudott rokoni szálakat kellett felgöngyölni és pontosan ezért is fordultam szakmai segítséghez, hogy kiderüljön a valódisága az egész múltbéli eseményláncolatnak. Ha apám törődni akart volna a gyerekkel úgy igazán, akkor biiztos vagyok abban, hogy megoldotta volna. Ha tudott volna a gyerekről, biztos vagyok, hogy valamilyen úton-módon kompenzálni akarta volna a saját hiányát a gyereke életében, vagy pedig ha hagyják, benne is maradt volna egy bizonyos szerepkörben. Az, hogy anyám mellett a szememben elismerte a hűtlenségét, kicsit sem tört meg, és egyre jobban azonosulni tudtam a mentalitásával. Félreértés ne essék, anyámat imádtam, ő volt a ragasztó a családban, de nem véletlenül nem szándékoztam elkötelezni magamat valaki biztos mellett. Wren ideális jelölt volt arra, hogy szabadon mehessek és csak akkor legyek vele, amikor mindkettőnknek jó volt. Caleb felvezetése is jogos lett volna, ha egy pénztelen és nincstelen családba csöppent volna bele jogilag, de a gazdagság hátránya az volt, hogy a pénz beszélt minden esetben. Ha pedig apám a szőnyeg alá söpörte volna a gyerek témát, az a későbbiekben támadhatóvá vált volna jogi úton. Senki sem szerette kiteregetni a szennyesét ennyire nyíltan, de olykor meg kellett tennünk. - Bárki hátba tud támadni, nem kell ahhoz semmilyen rokoni szál sem. Sőt, általában azok csinálják a legnagyobb faszságokat az életben, akik tényleg közel állnak hozzád - vontam meg a vállaimat. Mondhatnám, hogy az édestestvéreimben vakon megbíztam volna, mert így is volt. De az üzleti életben elég sok mindennel találkoztam, hogy igyekezzek mindig mások előtt járni egy lépéssel. Minimum annyival. Igazság szerint a hátam közepére sem kívántam ezt az ügyintézést, a felesleges cécót vele no meg az esélyesen kurva nagy szart, amit kavarok ezzel az egész üggyel, csak mert apám nem tudta féken tartani a kromoszómáit mondjuk védekezéssel, de a múltat hiába is akarom már megváltoztatni. Egyelőre azonban még nem akartam az idegrendszeremet kínozni a talán meg sem fog történni kategória problémáival és jobb volt mindent a maga idejében kezelni. Leginkább valahogy. Ahelyett, hogy a magam problémáin keseregtem volna, inkább Calebére tértem rá, mármint a felvetésére arról a bizonyos munkáról. Persze kérdeztem, mert az én koromban már illik előre is gondolni és nem csak a jelent megélni, vagy lehet, hogy csak az én munkaköri dolgaim vetítették előre ezt az egész gondolatmenetet. Csak egy bólintással tudatosítottam magamban, hogy talán az itteni megélhetés többe került, mint nekem odahaza, de ugyan, miért ítéltem volna el? Sokan még negyven éves korukban sem tudták igazán, mihez akarnak kezdeni és ezt nem az ember rontotta el első körben, hanem maga a társadalmi átrendeződések. Inkább kérdeztem és megpróbáltam beszéltetni, mert nagyon jól tudtam, hogy baj esetén egyedül semmit sem érünk el. Érdekelt, hogy mire gondolt és hogy mennyire mélyre akart tenyerelni. Mégis ködösen fogalmazott. Nekem pedig jobb volt tisztán látni a dolgokat. Azzal tudtam valamit kezdeni. - De mindez mit jelent? Mármint értem, hogy a fegyverek világa izgat téged, de kik vannak benne a dologban? - azért is mertem itt megkérdezni, mert senki nem ólálkodott az asztalunk körül. A hangomat persze lehalkítottam a biztonság kedvéért. - Kikkel üzletelnél, Caleb? - érzelemmentes kérdés volt, ettől függetlenül tényleg érdekelt, milyen fronton készülődik. Nem felfedve mindazt, amiben én magam is benne voltam. A vagyonom nem csak apám hagyatékában rejlett, hanem megvoltak a saját magam ügyletei is. - Nem akarlak lebeszélni, egyáltalán. Ha tudod, hogy azt akarod tényleg, akkor csináld - vontam vállat. Nem szeretetszolgálat voltam és a testvérei azért voltak, hogy kihúzzák a szarból. Vagy nem. Azt tudtam, hogy voltak, de hogy kik? Nem is érdekelt annyira. A kijelentésére felvontam a szemöldököm. Az igazság az, hogy nem hoztam magammal egyetlen üveg whiskyt sem a bőröndömben, a saját alkoholunkat meg soha az életben nem venném meg mások boltjaiban, de csak rábiccentettem. Úgyis terveztem, hogy Laurát átreptetem ide egy időre, amíg végre kipiheni a mindennapjait ebben a városban. Jót fog tenni neki is a környezetváltozás. - Ha esetleg addig fajulnának a dolgok, Lexingtonban majd meghúzhatod magad egy időre, csak előtte hívj fel azért. Meg lehetőleg maradj egyben - elmosolyodtam sokat sejtetően, de azért ezzel nem vicceltem. Nem fogok öklendezni, ha sebfertőtlenítés céljából le kell öntenem alkohollal a megcsonkított testét, ha tényleg akkora szarba tenyerelne, de nem kívántam neki mindezt. Mégis tudnia kellett, hogy segítek neki, ha egyedül nem tudja magát kivakarni belőle. - Hogyan jutottál el ide? - a kérdésem az alvilágra irányult. Azt tudtam, hogy nem feltétlenül csak illegális úton szerezte a pénzét, de a különbség jelen volt munka és munka közt. Ha elkezdett beszélni, én menet közben eltüntettem a vacsorám maradékát a tányérról, az üres porcelánt pedig az asztal szélére tolva jeleztem, azzal megvagyok.
Öltözék A hozzád közel állók könnyebben hátba szúrnak. A családod. Az anyád, a bátyád, az apád. A nő, akit szeretsz. Hogy én tartok-e ettől? Kijelenthetem, hogy igen, hiszen örökké ezen kattogok. Mindenki elhagy, elárul, meghal, egyedül maradok. Ez egy félelemmel teli gócpont. A halál nem tántorított még el. Azzal lehetek utána, akit szerettem mindennél jobban. Csak ez valakiknek nem igazán tetszik. Az hogy Nash kiket akar maga mellé, nos...támogatókat és nem ellenszenveseket. Akiket én is akartam magam mellé. A feltett kérdések nem zavarnak, válasz nélkül hagyhatom mert megtehetem. Mert ilyen vagyok és nem tudok változtatni magamon és a viselkedésemen. Sajnos vagy sem ezt az utat választottam és nem hagyhatom magam letéríteni ilyen olyan dolgok miatt. Azért sem szólok, mert a bizalmam felé sem teljes, az árulása abból állhat, hogy beköp a bátyámnak, akármennyire sem ismeri. Szar dolog, ha egy idegent kell magad mellé venned, aki a rokonod, de feleannyira sem ismered, mint mondjuk a szomszédodat. Bizalmat szavazni és beszélni vele... hát nem egyszerű...elhiszem, hiszen jómagam sem osztogatom mindenki felé a bizalmamat és foszlányait. Nash szemeibe néztem, figyeltem azokat, majd egy mosollyal hagytam annyiban az egészet. Nem akartam beszélni pont erről és pont rólam. Felhoztam, mert úgy éreztem, hogy ki kell mondanom, mert belül meg fog emészteni. A bátyámnak erről nem fogok beszélni, hiszen az első dolga lenne kiütni a divatból! Inkább csendesen elintézem és jó is leszek. Egy darabig! A kérdések elzáporoznak a fülem mellett. Kikkel. Lebeszélni nem tudna, max csak a tervezés lesz más. A kivitelezésekkel amúgy is mindig szar voltam. Nem úgy alakulnak amúgy sem mindig a dolgok... ami meg a segítségnyújtásról szól, azon csak elmosolyodom. A zsebembe túrok, előszedek némi pénzt, felteszem a tányérom mögé, majd felkelek. Mögé lépek, meglapogatom a vállát, majd a füléhez hajolok. Hangom mint a márvány, hideg és hűvös, érzelmektől mentes. - Jó volt látni és beszélni Chris! - felemelkedek, majd indulok, a pénz sok, az ő adagja is fizetve van így. Nem nézek hátra, nem nézek vissza, elköszöntem lényegében talán végleg, hiszen ha letérek az útról, őket nem vihetem magammal. Kitapostam azt az ösvényt, amelyen a járás eléggé ingatag lesz, de később, talán felemelkedés várhat. Vagy a sitt.
Kezdőlap
