Mikor ismeretlen emberek körébe kerülök, távolságtartó vagyok mindenkivel. Nehezen nyitok az emberek felé, de ez nem volt mindig így. Gyermekként nyitott személyiség voltam. A társaságok középpontja, aki minden baromságba benne volt. Ez ma is igaz. Ha valami őrültséget találok ki, és azt mondják, nem merem megtenni, én bebizonyítom az ellenkezőjét. Emiatt sokszor bajba kerültem gyermekként, és nem egyszer tört el csontom, ám mégsem bántam meg semmit.
Nagyon makacs vagyok. Amit el akarok érni, azt akár másokra is rá tudom erőltetni, ám ez nem csak ennek a tulajdonságomnak köszönhető. Remek rábeszélő kézségem van.
Az élet sok mindent megváltoztatott. Kezdjük azzal, hogy az egykoron vidám, bolond kisfiúból mára forrófejű felnőtt lett, aki ha valaki felbosszantja, képes asztalt borogatni, vagy ha férfi, akkor verekedni is. Nem jó ötlet hergelni.
Ha valakit megkedvelek, akkor tudom a legjobban megbántani, ugyanis akkor mindig túlzottan őszinte vagyok vele, és nem törődöm olyan apróságokkal, hogy az igazság mennyire fog fájni az illetőnek. Ezáltal sok barátot, és barátnőt veszítettem már el, de valaki éppen emiatt van velem jóba.
Nagyon szeretek motorozni, illetve motorokkal foglalkozni. Mivel értek is hozzá, ezért  a rezervátumban, ahol születtem saját autó és motor szervízt hoztam létre. Ám most, hogy el kellett jönnöm, Manhattanben is leginkább ezzel szeretnék foglalkozni, ezért az otthonomhoz közel kibéreltem egy garázst, ahol egy szűk körnek szerelem a járgányát, illetve ahol tárolhatom a motorom. Ez azonban egyenlőre csak kereset kiegészítésre elég. Vállalnom kellett mást is, így most fő állásban éjszaka bartender vagyok New York egyik elit bárjában, illetve nappal pincérkedik egy kávézóban.


Lehunyt szemmel hallgatom a tűz ropogását, és apám kántálását. Megnyugtat az indián zene, főleg, amikor nagyapámtól hallom. Amikor abbahagyja, már csak a tűz hangját hallom, és a háttérben egy bagoly hangos huhogását. Felnyitom a szemem, és a velem szemben ülő Kimberly-re tekintek. Félmosolyra húzódik a szám. Tán még sosem látott ennyire nyugodtnak. A tőlem öt évvel fiatalabb nő kacéran felhúzza az orrát, és visszafolytom a kitőrni szándékozó nevetést.
-A legendák körbevesznek minket. Megtalálhatók mindenhol. A fákban, a levegőben, és a vízben is. Családunk története régmúltra tekinthető vissza.
Mason Clearwater-t tekintik a legbölcsebbnek, amellett, hogy a legidősebb mindannyiunk közül. Ismeri az összes családunkhoz köthető legendát, és amikor összegyűlik a rezervátumban élő öt család, mindig nagyapa szokott mesélni a legendáinkról.
-Évszázadokra visszamenőleg itt élnek a családjaink. A Clearwater-ek, az Uzumeti-k, a Wolfheart-ok, a Sadwillow-ok, és a Fishbone-ok...
Nagyapa mindig az említett család felé fordította a tekintetét. Tudtam, hogy most mi fog következni, hiszenmár számtalanszor hallhattam a történetünket.
-Azonban a legenda szerint éppen a Clearwater-ek vezetése idején hatalmas szárazság uralkodott. A közelben levő tó szinte teljesen kiszáradt, és elkezdődött az éhezés időszaka. A négy család fellázadt a Clearwater-ek ellen, ezért a vezető, vagyis Ohiteka Clearwater vándorúthoz készült. Arra kényszerült, hogy elhagyja szeretett otthonát. Ám az előtte való éjszaka ellátogatott az erdő legvaskosabb törzsű, és legmagasabb fájához, az öreg tölgyhöz, és fohászkodott hozzá. Egészen addig nem hagyta abba az imádkozást, míg végül össze nem esett. Ekkor fantasztikus dolog történt. Villámok csaptak a tölgyfába, és hamarosan az eső is esni kezdett. Azonban nem ez volt az egyetlen csodálatos dolog, ami történt.
Nagyapa ajka halovány mosolyra húzódott, miközben rám tekintett, és én visszamosolyogtam rá, majd belekortyoltam a kezemben szorongatott dobozos sörbe. Most jön a mese része. Ebben sosem hittem, habár nagyapa meg volt győződve arról, hogy ez is megtörtént.
-Ohiteka sólyomként tért magához, és egész családja azzá változott, míg az Uzumeti család minden tagja medve alakját vette fel. A Wolfheart-ok farkasokká lettek, a Sadwillow család mosómedvévé, a Fishbone család pedig aligátor halként jelent meg. Ohiteka megmentette a népe életét, ugyanis ezentúl sosem volt szárazság, és könnyedén élelemhez juthattak, ha felvették az állati képüket. A Clearwater-eket pedig kinevezték a vezető családoknak. Ohiteka leszármazottainak azután vezetni kellett a törzset.
-Akkor most Nash-nek kellene vezetnie minket, Mason bácsi? -vágott közbe Jace, mire a haverok felnevettek, ahogy én is. Mindenki tudja, hogy nem vagyok vezető jellem. Csak egy egyszerű, laza srác vagyok motor háton.
-Nem is tudja, milyen jó vezető lenne, fiam. -nézett Jace-re, majd büszkén a szemembe nézett.
-Kösz, nagyapa. -mosolyogtam rá, majd megemeltem a doboz sört felé,és belekortyoltam. Nem volt túl jó ötlet. Egyrészt motorral jöttem, másrészt az este végére már egyáltalán nem voltam szomjasnak mondható.
-Nem is vagyok annyira berúgva. -mondtam artikulálatlanul, miközben kezemmel a haverok felé legyeztem, összeráncolt homlokkal. Mielőtt felvehettem volna a bukósisakot, a körülvevők között átfúrta magát Nicole, és hirtelen megcsókolt, miközben a többiek hangosan kiáltoztak. Mikor végre kaptam levegőt, rávigyorogtam a lányra, és felemeltem a kezem, mintegy integetés képpen.
-Holnap beszélünk. Hello mindenki. -köszöntem, majd magamra vettem a bukósisakot, és bizonytalanul elvezettem a motort. Út közben elgondolkodtam. Vajon apám miért lépett le olyan korán? Mondjuk anya szúrós tekintete, amivel apámat ajándékozta, nem is csodálom, hogy inkább elmenekült. Már hét éve, hogy a kettejük kapcsolata tönkrement, mégpedig azért, mert túl sokat veszekedtek, ezért jobbnak látták, ha inkább külön válnak az útjaik. Nehezen viseltem, hogy az emberek, akiket szeretek, elválnak.
Ezen elmélkedve nyitottam be a ház bejáratán.
-Apa, itthon vagy? -kérdeztem, miközben besétáltam a nappaliba, és a fa asztalra dobtam a kulcsokat. A hálószoba felé léptem, és nem is kopogva benyitottam rajta. A meglepettség egy pillanat alatt ki is józanított. Apám Mrs Uzumeti előtt térdelt, és éppen egy gyűrűt húzott az ujjára.
-Apa, te mióta vagy együtt Mrs Uzumeti-vel? -szegezem neki azonnal a kérdést, és azonnal Cassie Naira Marshall jut eszembe.

11 évvel ezelőtt
-Cass, felpattansz?
Az éjfekete motor oldaláról a földnek támaszkodtam, és Cassie szemeibe fúrtam az enyémet. Szinte szikrázott kettőnk között a levegő, amióta egyszer csak betoppant az életembe az édesanyja, Mrs Uzumeti oldalán.
Eleinte távolságtartó volt, ám aztán egyre több dolgot megtudtam róla.
-Nem szoktam felengedni senkit a motoromra, de te kivétel lehetsz. -kacsintok rá elvigyorodva.
-Milyen nagylelkű vagy... -forgatja meg a szemét csípőre tett kézzel, majd átemeli a lábát, és a fejére teszi a bukósisakot. Én is követem a példáját. Kereken tíz perc múlva már a központban voltunk. A kedvenc helyemre vezetett az utunk. A kis kocsma barátságos atmoszférája mindig arra késztetett, hogy inkább ide jöjjek a többihelyett, ahol általában bunkó, részeg fazonok vannak.
Kértem Cass-nek, és magamnak is csapolt sört, és az egyik asztalhoz ültünk. Pár óra múlva jókedvűen nevetgéltünk, ám aszemem sarkábólláttam, hogy valaki közeledik.
-Hello. Nem akarsz átülni inkább hozzánk? -fordított hátat nekem a fazon, és csakis Cass felé fordult.
-Ne haragudj, de kihagyom. -válaszolt Cass, és már azonnal rám nézett, de a pasas nem tágított.
-Hidd el, jól fogsz járni, csak gyere. -mondta az alkoholtól bűzlő, és megfogta Cass csuklóját. Azonnal felkeltem, és a vállánál fogva magam felé fordítottam.
-A hölgy nem akar veled menni. Velem van. -nyomatékosítom a "velem" szót, mire a férfi felém ütött, és majdnem sikerült is megütnie. Olyannyira felment bennem a pumpa, hogy megfogtam a grabancánál fogva, és kivezettem a helyről. Kint a kocsma előtt kezdtem el ütni, de Cass kiszaladt hozzám.
-Nash, hagyd. -jött mögém, és megfogta a vállam. Rövid ideig még ütöttem a fejét, ám mikor finoman lehúzott róla Cass, abbahagytam a verekedést...