Ahogy meghallom az ébresztő fülsüketítő hangját egy mély kurvaanyázással fejezem ki nem tetszésemet. Legszívesebben a másik oldalamra fordulnék, és a párna is nyilvánvalóan a fejemen kötne ki, de lássuk be, ez nem az én munkamorálomra jellemző. Elvégre, akármilyen hihetetlen is, de az esetek, úgy… kilencven százalékában rendesen eljárok munkába, hogy fedezzem a szükséges költségeket, a maradék tíz százalék viszont akkor lép érvénybe, ha a lustaságom nagyobb, mint a kitartásom. De ma, lássatok csodát, hosszas nyűglődés után, de megválok szeretett, számomra kényelmes, ámbár mások szerint igen kényelmetlen francia ágyamtól, és nekilátok a reggeli teendőknek. A reggeli kávé, egy szál cigivel jelenti számomra az elengedhetetlent, melyet javarészt, az időtől független a kisebb erkélyfélén szoktam elfogyasztani. Mélyeket szívok a drága cigiből, mellé jókorákat kortyolok a fekete kávéból, melybe általában egy kanál cukrot szoktam tenni, hogy némileg legyen valami édeskés íze. Hatalmas mennyiségben szoktam belőle fogyasztani, általában egy nem szokványos méretű bögre színültig telik vele, elvégre reggel hattól estig bent kell robotolnom a Hotelnél. Lássuk be, nem ez az életvitel, amit anno még kiskoromban megálmodtam magamnak, az szerint most egy jól kereső, nagy valószínűséggel rendőr, vagy tűzoltó lennék, de e helyett nézzük csak meg, hogy hol tartok. Jó, nyilván ez mind az én hibám...de lehet közre játszik az is, hogy nem volt anyám és kicsit elzüllöttem. Először is, nézzünk körbe a lakásomon, mely tulajdonképpen egy hálószobából áll, egy konyhából, egy egybekötött nappalival, és onnan nyílik még egy fürdőszoba is. Egy TV is ott díszeleg a sarokban, talán két hete kapcsoltam be utoljára... Autó híján, gyalogos úton és tömegközlekedéssel szándékozok eljutni a Hotelhet, miközben békésen, zajtól mentesen el tudok szívni még egy-két szál cigarettát, hogy teljesen nyugodt idegállapotban tegyem be a lábamat a többiek közé. Egy idő után ez a pillanatnyi békesség úgyis tovaszáll. Apró kis pitiáner dolgokkal is, pillanatok alatt ki lehet ebből az állapotomból zökkenteni, nem is kell azzal évekig húzni az agyamat, elég nekem egy-két perc is, máris előjön belőlem az állat. Kiszemeltem a napokban egy méregdrága autót, olyannyira megtetszett, hogy szó szerint vágytam rá. Akármi is történjen az akció után. Az én autóm egy katasztrófa, nemrég volt vele egy balesetem, szinte totálkáros lett.... Ám még van egy pár dolog addig, így azokat próbálom meg lerendezni. Apám a legelső a sorban, kedd van, látogatás. Sose hagyom ki, így ma sem okozok csalódást az öregnek. Így is túl gyorsan felejtett el pillanatokat az életéből, amikre én magam tökéletesen emlékszem...szóval újra újsággal a kezemben érkezem meg hozzá. Csintalan mosolyával fogad, ám nem szólal meg, ugyanott ül a kedvenc foteljében, ahol mindig hallgatni szokott. Legalább ezt nem felejtette el. Leülök drága foteljének karfájára, közel hozzá, majd csókot nyomok a fejére. Aztán olvasni kezdek, híreket, jelenlegi időjárást, horoszkópot, a sztárokról pletykákat. Jelenleg kettő újság van nálam, így van mit olvasnom, ráadásul tudom mi az, ami érdekli. Teljesen nyugodt vagyok, nem dohányoztam azelőtt, hogy ideérkeztem, piás és drogos állapotom nulla, tudom, hogy mit csinálok és ez egy jó dolognak számít. Ez az egy óra keddenként nem oszt nem szoroz, ennyit megtehetek az öregért, főleg ha nem köp be a másik két gyerekének, hogy itt jártam. Mondjuk az újságokat itt szoktam hagyni, elég egyértelmű árulkodójel lehet. Kit érdekel? Amint kiléptem a főajtón keresztül az utcára az első dolgom az a cigaretta volt. Egy órán keresztül kibírtam az apám miatt, ez kurva nagy haladás részemről, szóval félsiker. Az öreg sose szerette a cigit, legalábbis nekem állandóan mondogatta még régebben, hogy úgy elver majd érte, ha rászokok, mint a büdös szart lapáttal. Ez bennem maradt, szóval tiszteletben tartom. Még rágót is rágtam emiatt csendesen...hogy mit meg nem tesz az ember a szeretteiért...rohadt életbe. A telefonomat előkapom a farzsebemből, pontos vagyok, mint mindig, így lépek is el tovább a helyszínről. Küldtem egy SMS-t egy cimborának, hogy ma estére szükségem lenne rá, illetve felhívtam a kisebbik bátyámat is, hogy milyen programja lenne...ám nem vette fel. Vissza sem hívott, így biztos elfoglalt a szentem. Pénz kéne persze, de azt általában Judetől kérek, a másik testvér nem nagyon adakozó, az apámat meg nem lopom meg. Sose gondoltam ilyesmire, szóval dicséretre méltó a viselkedésem. Még most. Na de egy másfél óra múlva? Na jó, azt átcsúsztatom estére, ma még dolgozom egy keveset, így igyekvősre veszem a lépteimet, hogy a késést megelőzzem. Letolok a puccos helyen vagy öt órányi melót, közben azon agyalok, hogy az a hiper szuper járgány vajon most merre lehet... és hogy kinek a tulajdonában állhat? Mondjuk utóbbi annyira nem izgatja a fantáziámat, szóval csak a kocsi fészkelte be magát a tudatom alá. Most ezen fogok kattogni órákon keresztül, szóval veszett ügy a koncentrálás és baszhatom a borravalót is. Beérve, rögtön köszöntöm a többi munkatársamat, váltok velük néhány szót, de aztán, lévén jó munkaerő vagyok, beállok a helyemre. Egy ideig egy helyben ácsorgok, majd a haveromat kezdem keresni, aki, jó szokásához híven, nagy valószínűséggel még mindig az igaz csirkefogók álmát alussza. Ő az eddigi leglustább élőlény, akivel összesodort a víz, és ezt többször meg is említettem már neki, de az még mindig nem akarta megfogadni a tanácsomat, miszerint jobb fizetést is kapna, hogyha időben bevonszolná azt a lusta seggét. Fél óra… általában ennyi időt szoktam neki adni, hátha valami csoda folytán belibben azon a szaros ajtón. De nem, ez az „égi áldás” még ma se köszöntött be. Mérgesen, egy mély levegővétel kíséretében rántom elő a telefont, kikeresem annak a nyomoroncnak a nevét. Érdekel-e, hogy éppenséggel felébresztem talán a legédesebb álmából? Nem túlzottan. Hagyom, hogy a telefon csöngjön, szinte már fülsüketítő a sípolás a fülemben, majd végre egy ismerős hang is beleszól. - Jó reggelt Csipkerózsika...bevonszolnád végre a segged?! - próbálom mély levegőkkel nyugtatgatni magam, de hangom még így is az idegesség skáláján mozog. Leteszem a mobilom, majd nekiugrok a mai napnak. Legalább hamarabb eltelik. Este 10 óra is elmúlt már, mikor kitettem a lábam onnan, mondván mára végeztem, lassan este 7 óta senki sem érkezett. Szóval megindultam a jármű legutolsó látott helyére. Bő háromnegyed órán keresztül haladtam a célig, de szerencsém volt. Ott volt a drágasság. Senki sem volt körülötte és azt sem néztem meg hogy hol is áll a drágasság. Nem érdekelt. Jobban megnéztem magamnak. Még jó hogy tetszik! Egy korlátozott gyártású négyüléses hibrid, amelyet a svéd Koenigsegg autógyártó gyárt! 70 kg bütykös dugattyús motor hajtja! 196 hüvelyk hosszúságú, 51 hüvelyk magas, 4080 font súlyban van. 400 km/h-s tempón furikázhatnék vele! Kb 700 millió dollárból sikerülne szereznem egyet...de akár el is vihetném, megtarthatnám, el is adhatnám! Olyan fajta izgatottság lesz urrá rajtam, ami nem sűrűn, így a kocsi feltörése sem akadálya. Bepattanok, kizárok mindent a külvilágból, a panel alatt kutatok a kulcs hiányában, közben a tekintetem hűen kutatni kezd belül. Pohártartó, amely hűtve és fűtve is lehet használni. Háromzónás klímarendszer, elektromosan állítható ülések és prémium audiorendszer 11 hangszóróval. Mi ez ha nem atomkirályság? A motor felberreg, majd egy örömujjongás kíséretében már nyomom is a gázpedált. Gyors kormánykorrigálással kanyarodok, majd hajtok is el azonnal. Ki fognak nyírni, de ez minden pénzt megéri. Nagyjából bő egy órás vezetés után álltam meg egy kihaltabb helyen a Central Park egy sötétebb megvilágitatlan pontján, persze a tekintetem figyelte a lehetséges veszélyforrást, de nyugodt volt minden. Sóhajtva dőlök hátra, övet sem kapcsoltam, feleslegesnek tűnt...az életemmel szeretek játszani, ha meghalok az az én nyomorult döntésem volt. Ez a kis gyönyörűség meg.... kettő másodperc alatt gyorsult fel százra! Tisztán látom magam előtt a gazdagságom. - Nem vagy semmi baby! - dícsérem meg a járgányt, majd hajamba túrva előkaparom a cigarettás dobozomat és rá is gyújtok. Kicsit várok, aztán lépek is le, meg kell várnom, hogy a szomszédom aludjon, elég szar lenne ha látná, hogy milyen kocsival mennék haza. Le kéne szerelnem a rendszámát is...át kellene vizsgálni egyéb szerkentyűk miatt is...
Az életem, a tevékenységeim, az, hogy ki is vagyok, külsőleg megítélve folyamatos változásokon mennek keresztül. Na, nem azért, mert én ezt így akarom, mások próbálnak átformálni. Ez elsősorban történetesen az én drága „jó” apám. Természetesen szeretem és régebben még tiszteltem is őt, hiszen tudom, hogy számára mennyire fontos a család és a mi biztonságunk. Viszont, amikor kamasz koromban kiderült számomra is a fájóan sötét igazság, valami megváltozott bennem irányába. Még mindig próbálok neki megfelelni, családi nyomásra továbbra is kénytelen vagyok beilleszkedni a köreikbe, de legbelül tudom, hogy én nem vagyok olyan, mint ők. Legalább is remélem. Félreértés ne essék, számomra is ők az elsők, bármit megtennék értük szintúgy, de bizonyos formában azért szeretném élni a saját életemet is, több-kevesebb sikerrel. Ellentétben az apám irányában táplált rendhagyó érzéseimmel, a bátyám, Robert iránt semmi sem rendült meg bennem, habár ő is teljesen benne van apám piszkos ügyeiben, sőt, egyszer ő veszi majd át a helyét. Azt hiszem, az ő jelenléte az, ami miatt jelenleg nem lázadozok. Próbáltam én, mindent elkövettem annak érdekében, hogy kitörjek a família által erősen megformált keretek közül: külön költöztem, önállóan egyetemet választottam, mindhiába, apám keze és irányításmániája így is utolért. Így csinált belőlem egy téglát, aki habár befejezte a Rendőr Akadémiát és akár jogosan is ülhetne a New York-i rendőrség falai között, mégiscsak egy maffiózó lánya, aki neki kémkedik és simítja el a dolgokat, ha kell. Az utóbbi időben ráadásul egyre gyakrabban kér meg különféle feladatokra, bár szerintem csak szeretne engem is egyre jobban belevonni a családi ügyekbe. Találkozók, megbeszélések, papírok aláíratása-írása – igen, kaptam már én is felhatalmazást tőle, repesek! -, szállítmányok eljuttatása A pontból B pontba, meggyőzni embereket az apám igazáról, mondhatom szép kis lista. A rendőrség berkein belül pedig esetleges személyek adatainak lenyomozása – nem mintha a hacker-re nem lenne minden hájjal megkent -, de főként apa nyomainak eltüntetése, hogy még véletlenül se tudják lekapcsolni őt és a bandáját. Egyetlen egy dolgot nem tud irányítani, mégpedig a szabad akaratomat. Nem tudja tőlem elvenni azt az érzést, ami bennem is csak nemrég fogalmazódott meg, hogy én igenis megszerettem ezt a rendőri szakmát, és ha nem éppen apámnak kell, hogy legyek a szeme és a füle, akkor én élvezem ezt, sőt, még ennél többet is érzek. A ma estém meló után ismét csak apámról szól. Az álcége, amit a nagyvilág ismer és az ügyei maffiavezérként sok idejét elveszik, Robertnek és Matt-nek szintúgy, ezért, ha valami szolidabb és kegyesebb üzletről van szó, akkor azt a kis Brooke intézi… Már jó ideje próbál meggyőzni egy Central Park melletti étteremtulajdonost, hogy adja el neki a helyet, hiszen jó fekvése miatt könnyen megközelíthető üzletelő központnak tartja azt. A cég tulaja természetesen érthető módon nem akar megválni a helytől, ami a családjában generációról generációra szállt, de apám is hajthatatlan. A fater akármennyire is barbár tud lenni, első körben még ő is a helyes úttal próbálkozik, azaz velem. Én pedig csak ajánlani tudom a férfinek, hogy írja velem alá azt a rohadt papírt, ha még egészségben akarja leélni hátralevő életét. - Én őszintén, teljesen mértékben megértem magát és az álláspontját, de maga pedig azt értse meg, hogy ha apám meg akarja szerezni ezt a helyet – nézek körül a kissé olaszos hangulatot megidéző, sárga és narancssárga festékkel burkolt, olasz ételeket gipszből megformáló figurákkal díszített étteremben -, akkor vagy így, vagy úgy, de meg fogja! Tisztában vagyok vele, hogy milyen érzés lehet ez számára, amikor egy olyan dologtól kell megválnia, ami az egész életét jelenti számára. Biztos vagyok benne, hogy kiskora óta tudta, hogy ez a hely egyszer az övé lesz, hogy egyszer ezt majd a gyermekei öröklik meg. Benne van nem csak az ő szíve és lelke, hanem az egész rokonsága keze munkája. - Gondoljon most a családjára, hogy ők mennyit szenvedhetnek az által, ha maga továbbra is így ellenkezik. Tőlünk pedig szép summát kapna, többet, mint amit maga az étterem ér, és ezt maga is tudja. vesz magának belőle máshol egy másik hasonló helyet, vagy akár épít. Vehet egy helyes kis villát a családnak esetleg autót a fiának és nyugodtan élhetnek élete végéig – magyarázom neki meggyőző tekintettel. Tényleg azt akarja minden porcikám, hogy aláírja az adásvételi szerződést, és nem apám boldogsága miatt, hanem, mert azt akarom, hogy ne essen bántódása. - Maga nem olyan, mint a többi – mondja halk, remegő hangon az 50–es éveit taposó, sötét hajú férfi bizakodó tekintettel. - Adna nekem még egy napot, hogy megbeszéljem a feleségemmel? – kérdezi továbbra is riadt hangon, mire én csak bólintok. - Akkor holnap visszajövök, és csak ajánlani tudom, hogy igen legyen a válasza – mondom határozottan, majd felállok az asztaltól és ugyanilyen határozottsággal kisétálok az étterem falai közül. A mai estét minden esetre sikernek tudom elkönyvelni….legalább is addig, amíg a parkolóhoz érek, ahol a kocsimat hagytam… Vagy nem is itt hagytam? Érzem, hogy az idegtépő percek egyre gyorsabban repülnek, a gondolatok cikáznak a fejemben, és kell számomra némi idő, amire képes vagyok felfogni, hogy ezt bizony valaki csúnyán elkötötte. - A rohadt életbe! Ezt nem hiszem el! – mormolom bele az éjszakába, de közben már kattog is az agyam és a telefonomért nyúlok a dzsekim zsebébe. Az, aki ezt tette, fogalma sincs róla, hogy kivel áll szemben. Fogalma sincs arról, hogy mekkora darázsfészekbe nyúlt azzal, hogy egy zsaru kocsiját nyúlta le. Viszont jelen pillanatban, nem a rendőr énem fog ténykedni, hanem John Hamilton lánya. Na, igen, sose mondtam, hogy szent vagyok, s bármennyire is gyűlölök közösködni a családdal, első körben most mégsem a rendőrséget csörgöm fel, hanem apám hacker-ét. Ilyen esetekben sokkal hatékonyabb, mit a rendőrség, nem kell megkerülnie az ágas-bogas szabályrendszert, csak simán meg tudja nézni az utcai kamerákat, majd pedig megszerzi az infókat a kis szarkáról. Más esetben biztos, hogy nem Crypto-hoz fordulok, de mivel az én imádott kocsimról van szó, kénytelen vagyok. Sosem voltam az a telhetetlen típus, sosem éltem vissza a családom vagyonával és nem szórtam ész nélkül a pénzt, habár megtehettem volna. Csak egyetlen gyengém van: az pedig az autók. Az általam kinézett Koenigsegg Gemera nem a leg-feltűnésmentesebb autó New York utcáin, már ami az árát illeti, nem is rendőrhöz való, de egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne szerezzem meg. Egyszerűen imádom! Külsőre nem tűnik annyira különlegesnek, ezért biztos vagyok abban, hogy aki meg merte léptetni, ért a kocsihoz. Pár perc múlva már nevem is van, és kiderül számomra, hogy az autót egy bizonyos Abraham Hyde vitte el. Már csak abban tudok reménykedni, hogy egyelőre nem adta tovább, de ha úgy is van, akkor is visszaszerzem az én drágámat. Még aznap este, miután egy másik autót szerzek apám garázsából, megkeresem a pasas lakóhelyét. S mit látnak szemeim? Az autóm a lakás közelében parkol érintetlenül, legalább is kívülről úgy tűnik. Azonnal be kellene csöngetnem hozzá, de az kevésbé lenne frappáns megoldás, helyette megfigyeltetem a helyet éjszakára, s csak remélni tudom, hogy addig nem megy sehová, mielőtt munkába menne. Mert igen, kideríttettem azt is, hogy hol és mikor dolgozik ez a barom. Aludni természetesen alig tudok, hiszen csak arra tudok gondolni, hogy ez a szemét pasas még egyszer hozzányúl a kocsimhoz. Másnap már kora reggel a parkolóban várakozok, persze csak egy bizonyos távolságból, és csak akkor lépek, amikor a pasas a várt időben megközelíti a Gemera-t. - Veszed le róla a kezed! – csapom vissza az autó ajtaját, mikor a másik megpróbálja azt kinyitni, és elállom útját, hogy az elkövetkezőkben még csak véletlenül se férjen hozzá. Közben ugrásra készen figyelem a férfit, ha netán el akarna futni előlem és az igazságszolgáltatás elől. - Ugye, tisztában vagy vele, hogy ez nem a te autód és ez bűncselekmény? – kérdezem gúnyos hangnemben, és igazán kíváncsi vagyok rá, hogy mi a magyarázata a tettére. Közben érzem, hogy belül megnyugszom, ahogy kezemmel a szürke gyöngyházborításhoz érek és végigsimítok az autómon. Azt hiszem, még egy csókot is nyomnék rá, ha éppen nem állna itt ez az Abraham. Nem bírok magammal, jobb kezem a kocsi kilincsére szökik és gyorsan felnyitom az ajtót, hogy lecsekkoljam, nem tett-e kárt belülről sem, azonban azonnal megcsapja az orromat valami áporodott füstszag, amitől újra felmegy bennem a pumpa. - Te rá mertél gyújtani odabent? – meresztem rá szemeimet elkerekedve. - Mi vagy te, valami autó tolvaj? – szegezem neki a kérdést, hiszen nem olyan egyszerű ám feltörni ennek a márkának a biztonsági zárát, majd már készülök elővenni a jelvényemet, de még megvárom a reakcióját.
[url=ZENE LINKJE]ZENE CÍME[/url] ⁞ SZAVAK SZÁMA ⁞ MEGJEGYZÉSED HELYE ×
Még jó hogy Manhattanben élnek haverok, akik ha tartoznak, akkor szívesen vendégül látnak. Merjék visszautasítani a kéréseimet... az egyikük közel lakik a Central parkhoz, szinte 3 percnyire, így örömömet leltem benne, hogy nem az autóban kellett éjszakázni. Jól elrejtett helyen parkoltam, ráadásul megvannak a szokott időpontok, hogy mikor merre mászkálnak, így kora reggel újra visszatérhetek. Imádom az álcímeimet, így a haverok is olykor tudnak segíteni. Ez is olyan. Kora reggel van, de már felspanolva megindulok a kocsi irányába, hogy tovább álljak vele, azonban nem számítottam vendégre. Nőre meg végképp nem. Felszegett fejjel figyelem a nőt, az arcát, a szemeit, a tekintetem végigmustrálja, hogy lássam kivel is van dolgom. Nem tetszik ez az egész...sem ő, sem az, hogy itt van, hogy megneszelte valahogy hogy hol a kocsi. Szóval tőle csórtam? Akkor jó, azt hittem valami hapsisabb lesz az illető, de így rendben leszek. Ő annyira nem. Kérdésére csak fintort vágok, azonban nem mozdulok az autó mellől, attól független, hogy ő már megelőzött ebben. Bűncselekmény...az, hozzászoktam, ez a munkám, ezzel élek, ez van. Ebből táplálkozom. Ahogy felnyitja az ajtót és benéz, kárt nem láthat, max csak szagokat érezhet, nem egy cigit szívtam el benne, szóval oda annak a friss illatnak. Engem nem zavar. A saját autómban cigi szag van, ez meg sem közelíti azt. - Láncdohányos vagyok...képzelheted, hogy nem egyre gyújtottam rá...de kiégett ott oldalt a kárpit. Ezer bocs... - vonom meg a vállam, majd a zsebembe nyúlok a doboz cigimhez, hogy rágyújtsak. Ezelőtt gyújtottam rá mielőtt ideértem volna. - Ja. Autó tolvaj... és te? Csak nem valami rendőrségi besúgó? Bilincsbe versz? Még csak az kéne kisanyám! - szívok egy mély slukot, majd nekidőlök a kocsi oldalának háttal, lábamat is felteszem rá. Csak kényelmesen. Dühös vagyok és frusztrált, hogy ide ette a fene ezt a nőt, de majd csak lerázom valahogy... - A te tulajdonod...volt? - érdeklődöm, na nem mintha sajnálnám az egész dolgot, amit elkövettem, nem sérült meg senki. Még. De ha tovább húzza az agyamat, azzal, hogy itt tart és nem vihetem tovább a szépséget...nem csak én, de még ő is bajban lesz. Nem szeretem a kotnyeleseket, sem a mindenbe beleütöm az orrom típusú csajokat...rendőrt hív? Tegye, de utána hamar a földön fogja találni magát, engem meg sehol a kocsival együtt. Nem reménykedek testvéri segítségnyújtásban, nem akarok balhét a tesók meg én köztem ez miatt, így nem teszem majd említést sem erről.
Az utóbbi időben már szinte semmi nem tud meglepni és felbosszantani. Azzal, hogy egyre inkább belelátok abba a feneketlen mocsokba, ahová a családom bebocsátást „engedett” – mintha legalább is én akartam volna. Minden esetre a lelketlen gyilkosságok, a kegyetlen testi sértések, zsarolások, törvényszegések, amiket látok, kezdenek egy kissé megváltoztatni, lassan engem is beszippantani, és már úgy érzem, nem az a kis báránylelkű teremtés vagyok, amilyen fiatalabb lánynak voltam. Bármennyire is próbálom becsukni a szemem, egyre inkább magam előtt látom ezeket a mások által elkövetett tetteteket, olyannyira, hogy lassan már nem is lepnek, lassan már olyan normálisnak tűnik mindez. Néha úgy érzem, ködfátyol lebeg szemeim előtt, melyen már képtelen vagyok tisztán látni, és néha csak robotszerűen, utasításra létezem. Talán pontosan azért van ez is, hogy a jelenlegi autólopást nem tartom valami nagy és bonyolult ügynek. Egy percig sem fordul meg a fejemben, hogy nem találom meg időben az elkövetőt, hogy nem találom meg az én csodajárgányomat, s a némi, de elegendő infó alapján azt sem, hogy netalán nem tudom ezt megtorolni azon a pasason, aki le merte nyúlni az autót. Az egész amolyan rutinnak mondható ügy a számomra az életem minkét oldalát tekintve. Kizárólag azért bosszant fel ennyire a dolog, mert pont egy olyan tárgy lopását követte el, ami nagyon közel áll a szívemhez. Manapság a bátyámon és Bulleten, a kutyámon kívül nem igazán tudom, hogy kiben bízhatok, hogy kiben higgyek, ezért inkább nem is próbálok meg közel kerülni az emberekhez. Így ezt a hiányt valamilyen hobbival kell pótolnom, melyek közül az egyik legkedvesebb számomra az autók és autók vezetése. Nos, ez a szerencsétlen pasas ebbe rondított most bele, s nem is sejti, hogy mekkora darázsfészekbe nyúlt, amikor pont az én Koenigsegg –met nézte ki magának. Csak azt még nem döntöttem el, hogy pontosan, hogyan toroljam meg: a kedves családom vagy a rendőrség módszereivel. Ahhoz elég szükségem van pár percre, hogy kiismerjem azt a fiút. A nagy „bemutatkozást” azonban nem is sokat várat magára, és amit megszólal ez az Abraham és meglátom szenvtelen képét, azonnal le tudom szűrni, hogy egy igazi seggfejjel van dolgom. Na, persze, ezt sem bánom, hiszen én csak nagyobb élvezettel zúzom le őt. Ahogy az autómhoz ér, nem is akaródzik elmozdulni mellőle, mintha legalább is az övé lenne, de azért sikerül felvennem egy olyan pozíciót, ami lehetővé teszi, hogy ne tudjon beszállni a vezetői ülésbe, ha arról lenne szó. Egy ideig figyelem őt, a lazaságát, magabiztosságát, azt a gátlástalanságot, amire szükség van ahhoz, hogy még csak rosszul se érezze magát, amiért lopáson kapták. Látom rajta, hogy nyilvánvalóan fogalma sincs arról, hogy ki vagyok, hiszen egyáltalán nem tart tőlem, sőt, pontosabban azt érzem, hogy lovon érzi magát. Innen azonban gyorsan le fog pottyanni, ezt garantálni tudom neki. Csak dühösen összeráncolom szemöldökömet, amikor arról kezd el beszélni, hogy hány cigarettát szívott el az autómban. Habár abban is biztos vagyok, hogy szándékosan akarja felhúzni az agyamat – ami egy pillanatra sikerül is neki -, egy pillanat erejéig el is képzelem magam előtt, hogy hogyan gyalázhatta meg a bőr üléseimet, illetve az autó belső terét. Másrészt azonban ezer ilyen pacákkal találkoztam már, aki kispályán mozog, mégis játssza a nagymenőt, sőt, nála sokkal rosszabbakkal is, azért azzal is tisztában vagyok, hogy nem adhatom meg neki azt az örömöt, hogy felidegesített. - Inkább nem akarom elképzelni, de…semmi gond, majd a börtönben ledolgozod, vagy valahol…ha már ennyire sajnálod - vetem oda inkább csak suttogó hangon, amikor megmutatja, hogy hol égette ki a kárpitot az autón, miközben nyelek egyet ezzel elnyelve a kifakadást is a jármű kára miatt. Természetesen az anyagi kár nem igazán érdekel, hiszen nekem a pénz semmi gondot vagy határt nem jelent, de az már nem az eredeti kárpit lesz, így nem is ez az autó. Viszont egy ilyen alaknak ezt nyilván nem fogom elmagyarázni. Nem megyek bele, mit jelent, ha valaminek eszmei értéke van. A kérdésem, miszerint ő egy autó tolvaj-e, inkább csak költői volt, és természetesen tudom is rá a választ azokból az alapinfókból, amiket ilyen rövid idő alatt Crypto-tól kaptam. Részletes elemzéshez egy kicsivel többi időre van szükség, de az is meglesz, mire kelleni fog nekem. Arra, hogy én mi vagyok egyelőre nem áll szándékomban beszámolni, mivel nem akarom azonnal lelőni a poént, ha már ennyire nagy arca van az ürgének. Csak hagy higgye azt, hogy nyeregben van. A következő mondatával azonban sikerül ismét eléggé felspannolnia az idegrendszeremet, amikor múlt időben említ meg engem, mint a saját autóm tulajdonosát… - Igen, az ÉN autóm is, még mindig! – rázom meg a fejemet hitetlenkedve, s közben jó erősen megnyomom az egyes szavakat, amikor körvonalazódni kezd bennem, hogy ez az Abraham bizony nem szándékozik önszántából lemondani a szerzeményéről. Egyszerre bosszantó és vicces is a helyzet. - Mit képzelsz, hogy majd megtartod magadnak? Tudod, a magadfajtának sose lesz ilyen autója – kezdek bele kissé lenéző hangnemben – nem mintha lenézném azokat, akiknek nincs pénzük, mindig is távol állt ez tőlem, de ide most ez a stílus kell. – A Te és a hozzád hasonlók csak ideig-óráig birtokolhatnak egy hasonló kincset, de soha nem lesz teljesen az övéké. Velem ellentétben, akinek még tíz ilyenje is lehetne, ha akarná. - Tudtad, hogy attól, hogy ellopod valakitől, még nem lesz a tiéd? – ingatom meg a fejemet miközben hol rá, hol pedig a kocsira pillantok, közben gunyorosan elmosolyodok. - Mondd, csak miért pont az én autóm kellett? Nem találtál valami hasonlót ott, ahol parkoló fiúként dolgozol? – kérdezem tőle grimaszolva, majd ismét elkomolyodva méregetem őt. - Tudod, így is rohadtul elfoglalt vagyok, ma még aludni se tudtam, miattad, rabolod az időmet, így ez a sztori nem végződik jól egyikőnk számára sem – folytatom tovább színpadiasan, de az a valóság is az, hogy erre a szituációra most egyáltalán nem volt szükségem. Ennél égetőbb problémák is körbevesznek mostanság. Csak szépen elsunnyoghatott volna, de ő nem! - Ja, majd elfelejtettem, le vagy tartóztatva, nagyfiú! – vágom aztán hozzá diadalittas képpel, ha már így bevallotta tettét, és végre meglebegtetem előtte a nyomozói jelvényemet.
[url=ZENE LINKJE]ZENE CÍME[/url] ⁞ SZAVAK SZÁMA ⁞ MEGJEGYZÉSED HELYE ×
A telibe füstölt kocsi gondolata felidegesítheti őt, azonban én sem vagyok a gyávábbik fajtából, hogy ezt eltusoljam, vagy át hamisítsam. Csak egy nő, aki visszakapná a tulajdonát. Visszakapná, mert az nem fog olyan könnyen menni akármit is akar majd tenni. Nehéz eset vagyok, bassza fel az agyam és megmutatom, hogy könnyedén kórházba juttathatok egy nőnemű lényt. Nem okoz gondot... Nem fogom ennyiben hagyni, bárhová elvihetem, van pár rejtekhely a környéken, akár át is festethetem, vagy átszervezhetem a rendszámát. Ami épp kapóra jön, kapom majd a nyaklevest érte, leszarom, ez vagyok én. Darál itt nekem a börtönről, hogy majd ott elrendezhetem...meg a fenéket, mire bármi is történe, hűlt helyem lesz. Azt meg hogy mi a “munkám”, sosem tagadtam, vagy legalábbis nem volt okom eltusolni olyanok előtt, akik amúgysem mernék kiadni a dolgokat. Ő is ilyennek tűnik, az oké, hogy elkapott, de ez még nem ok arra, hogy be is mártson. Vannak fenyegető pioritások az életemben, alkalmazok is olyan eszközöket, amikkel nyerhetek. Meg persze a negatív oldalát is szoktam nézni a dolgoknak...mikor már túl késő persze. De ez sem mindig van így. A kinek az autója dolog lepereg rólam. Minden autó az enyém amit megérintettem. Ma délében ez az autó már a következő tulajdonosánál lesz, nekem meg sok zsé üti a markomat. Nincs is baj ezzel. Szúrósan figyelem a csajt, kezeim ökölbe szorulnak, fintort vágok, kezdek ideges lenni és nem tetszik a kialakult helyzet. Sem a szavai. - A magam fajtának?! Mégis miféle magam fajtának?! - emelem fel cseppet a hangomat ezen hallatára. További szavait hűvös szemekkel figyelve őt hallgatom végig. Kussolva. Nyugton maradva. Ez nagy szó azért nálam. Szarul esik, mert igaza van, még ha nem is adok okot ennek hamisítására...ám ő mindezt honnan verte ki? Mintha már azt is tudná, hogy lényegében mivel keresem a kenyerem és ki vagyok név szerint. Akkor szarban vagyok viszont ha ez így van. És voala...kiejtette a parkolófiú szót. Felszisszenek. Elpillantok róla. Utánam járt? Honnan tudta ki lopta el? Nem is találkoztunk! - Igazán aludhattál volna... - addig meg leléptem volna végleg a kocsival, erre jön a nagy dumával, hogy lett volna jobb dolga is. Hát anyád kiscsillag. Húzz el... visszapillantok rá, főleg mikor meglebegteti a jelvényét az orrom előtt. Ridegen figyelem a jelvényt, majd ráemelem hideg pillantásom. Ha össze jön a gyors mozdulat, akkor félre lököm az autótól, hogy beszálljak, nem vagyok rest rúgni sem, így ha minden jól megy akkor el is hajthatok. Még akár meg is ijeszteném, hogy elütöm, de csak el kell ugrania. Azonban ha már megakadályoz mindennemű mozdulatban, hát bukta....
Sok mindent láttam és tapasztaltam már életem során a családom üzelmeinek "köszönhetően", de bevallom, ilyen szituációba még nem sikerült keverednek. Még soha nem loptak el tőlem semmit, pláne nem ilyen pofátlan módon, ahogy ez a fickó teszi. Az elkövetkező percekben az arckifejezése továbbra sem változik, ami azért rohadtul bosszantó is. Nem azt várom tőle, hogy bocsánatot kérjen a tette miatt, még csak azt sem, hogy bűnbánatot gyakoroljon, de az az elszántság, amit látok rajta, legbelül engem is feldühít és egy kicsit el is bizonytalanít. Pontosabban az a fő problémám vele, hogy azt látom rajta, egyáltalán nem akar lemondani a Koenigseggről, márpedig ezzel én is pontosan így vagyok, hiszen az én tulajdonom. Nem is értem, miért köti az ebet a karóhoz ennyire, amikor tudván tudom, hogy nincs az a hely, ahol ne találnám meg őt, vagy a rendőrség vagy az apám emberei. Esélye sincs. Persze nem csak ő hoz ki engem a sodromból, sőt, azt tudom mondani, hogy az őt illető szavaimmal, őt jóval inkább kivonom nyugalmi állapotából. Persze, ezt egyáltalán nem bánom, hiszen minél inkább ideges, annál előbb vét valami hibát, ami számomra kedvezően hathat. - Ja, tudod, a magad fajtának - válaszolok rezzenéstelen arccal vissza. Biztos vagyok benne, hogy érti, legalább is valamennyire, hogy itt mire célzok, de abban is biztos vagyok, hogy ő ezt a világért sem ismerné be magáról. Ő azt gondolhatja magáról, hogy különleges, hogy a rendszer felett van, de szerintem meg ez egyáltalán nem így van. Hol is van egy egyszerű kis autótolvaj egy gondosan felépített bűnszervezet fejéhez vagy akár. Egyáltalán nem ijedek meg, amikor felemeli a hangját velem szemben, hiszen számomra ez is csak az előbbieket bizonyítja. - Tudod, piti kis bűnöző, aki rászorul arra, hogy már dolgait vegye el. Mert gondolom, ha lenne rendes munkád, akkor nem kellene ezt is csinálnod. Persze, tudom, gyönyörű ez az autó, de akkor sem a TIÉD - ingatom meg a fejemet gunyorosan. Igazából nem vagyok az az ember, aki ok nélkül a másikon gúnyolódik, de azt hiszem, van az a pillanat, amikor erre van szükség, és ezt most az. Közben a tekintetét figyelem és száz százalékig biztos vagyok benne, hogy nem tetszik neki, amit hall. Érzem a levegőben, érzem a zsigereimben, hogy hamarosan történni fog valami, nem sokára kirobban ez a konfliktus és akkor nagyon gyorsan kell cselekednem. Szinte még élvezem is a dolgot, szeretem, amikor az adrenalin mozgolódni kezd a véremben, még annak ellenére is, hogy történetesen a kedves autóm a tét. Látom az újabb rezdülést is az arcán, amikor rájön, hogy pontosan tudom, kicsoda őt, amin alig láthatóan mosolyra is húzódnak ajkaim. Ekkor azonban bekövetkezik az a pillanat is, amire "vártam" - tudom, itt az ideje a letartóztatásának. Azonban ahelyett, hogy jó fiúként viselkedne és vállaná tettének következményét, ehelyett egy erős és em is annyira váratlan mozdulattal félrelök engem az autótól. Habár számítok erre a cselekedetére, az lökését mégis megérzem, hiszen valószínűleg jóval nagyobb a testtömege, mint az enyém. Harctudásomnak köszönhetően, azért sikerül megtartani az egyensúlyomat és az autó hátsó oldalának tudok támaszkodni. Ezalatt azonban a férfinek sikerül beülnie az autómba, viszont tudom, nem hagyhatom, hogy tovább álljon. Minden erőmet és gyorsaságomat összeszedve, az autó elé kerekedek, és elő kapva a fegyveremet a szélvédőre tartom, pontosan az arca irányába. Ha eltolat és szükséges lesz, akkor kénytelen vagyok feláldozni a kislányt és kilövök a kocsi egyik kerekét, igazán jól célzok... Igazán fájdalmas lenne számomra ez a tett, de itt már nem csak magamról, hanem a hivatásomról is szó van.
[url=ZENE LINKJE]ZENE CÍME[/url] ⁞ SZAVAK SZÁMA ⁞ MEGJEGYZÉSED HELYE ×
Kinek a tulajdona? Ki lopott kitől? Loptam? Csaltam? Hazudtam? Kit érdekel? Sosem érdekeltek azek a dolgok, a mának élek, az adrenalin éltet buzgón, ez sem különb. Ha ma meghalok miatta, hát akkor úgy lesz, nem félek, mert már eldöntöttem, hogy nem fog érdekelni. Vágyom a halált. Nem erőszakosan, de nem futamodok meg előle. Szavai haragra gerjesztenek, elborul az agyam, nekem csak ne okoskodjon, ne akarjon feljebbvalónak tűnni. Utálom, ha valaki nagyobbnak hiszi magát, csak mert jelvénye van, csak mert bilincse és egy jól működő rendőrségi munkahelye van. Szarok rá. Az sem szokott érdekelni, hogy a bátyáim mennyire sikeresek, akkor egy idegen lutri ezekhez képest. Én én vagyok, kopjon le rólam. Annyi mindent úgysem tudhat rólam. Ha tudná, hogy attól mert nőből van...nem akadályoz abban, hogy meggyepáljam. Sikerül ellöknöm a tagot, mondjuk annyira nem, mert képzettebb, mint az elsőre gondoltam volna, így ahogy bevágódok az autóba, már a kábeleket piszkálom meg újból, hogy indítsam. Elkapni? Nah abból nem eszik! Nem adom magam olyan könnyen, még akkor sem, mikor fegyvert szegeznek a fejem felé az autó elejéről. Csak egy pillanatra fagyok le ahogy realizálom, hogy mi is történik, elgondolkodom egy másodpercre, de a szavai visszhangot ütnek a fejemben...a magam fajták. Gúnyosan elmosolyodom, hiszen a magam fajtákkal még nem találkozott, hiszen ha az megtörtént volna, akkor tudná, hogy a mai napja nem épp szerencse nap. Gázt adok. Pontosan! A gázpedálra taposok és ha nem tűnik el oldalra olyan klasz mód, akkor elcsapom... a lövést ugyan meghalom, csudajó reflexe van, lezárom az autó minden oldalát, ahogy az autó abroncsa megadja magát, ahogy egy fának ütközöm a nemfigyelésem végett. Két kézzel a hajamba túrok, riadtan verdes a szívem a bordáim között, tekintetem ridegen figyeli a kormányt, majd jobb kézzel verni kezdem minden erőmmel. - PICSÁBA! PICSÁBA! PICSÁBA!... - üvöltözöm mindezt ismételve az ütések számával, nem foglalkozva semmivel sem körülöttem. Biztonságban vagyok, ám itt nem maradhatok örökké. Lépnem kell. El kell innen tűnőm, bár a csaj jól tudja akkor is, hogy hol keressen fel. Tudja hogy hol lakom, tudja hol dolgozom, tudja a kibaszott nevemet! Pár másodperc orditozás és csapkolódás után elér valamiféle transz, nyugton maradok, mozdulatlan, magam elé meredek, alig veszek levegőt. És ha tudja hogy apám hol van? Őt csak nem keverhetem ebbe bele... rohadt életbe. Sakk matt!
Szavaim hatására az arca első körben érdektelen és közönyös, viszont azért én se ma jöttem le a falvédőről. tehát tudom, hogyan lehet az ilyen barmokat felbosszantani, ami kisvártatva sikerül is. Habár jómagam is nehezen viselem el, hogy ennyire érdektelenül viselkedik, és itt állunk ketten, miközben ő sajátjának érzi az ÉN autómat. Hát, hogy létezik a világon ekkora pofátlanság, és hogy történhet meg ez pont velem!? Természetesen igénybe vehetném a családom embereinek segítségét, azaz különféle "szolgáltatásait", de az emberségem ezt még mindig nem engedi meg nekem, vérontást pedig végképp nem szeretnék. Amikor a szavaim hatására se adja át az autót és nem futamodik meg, hanem helyette nekem támad és megpróbálni félrelökni az útból, az a pont, amikor már engem sem érdekel semmi, csak az, hogy megállítsam őt. Nem is tudom, hogy hogyan sikerül ilyen rövid idő alatt feltápászkodnom és az autó elé alá, amíg ő már bent is van, de minden esetre megtörténik. Nincs más választásom, mint fegyvert rántani, és ha kell akár lövések árán is megállítani őt. Viszont nem számítok arra se, hogy mennyire gátlástalan ez az alak, hogy akár még képes lenne elgázolni engem annak érdekében, hogy megtartsa magának a kocsit. Ezek után másodpercek alatt történik minden és nem tudom azt sem, hogy sikerül félre ugranom, amikor a pasas a gázra lép és megpróbál elgázolni, de végül is a másodperc tört része alatt megtörténik, miközben elesek és még pördülök is egyet a földön. Viszont a fegyverem még most is biztosan tartom a kezemben, és miután palacsintaként pördülök egyet, az autó kerekei felé célzok, majd sikeresen ki is lövöm a jobb hátsót. Ezek után pedig azonnal felpattanok, de azonnal le is fagyok, amikor meglátom, hogy mi történik az autómmal. Nehezen tudom elhinni, hogy mindez valóban megtörténik. A levegő nélküli kerék egy idő után blokkolja az autó egyenletes útját, majd mivel a jármű irányíthatatlanná válik, az jókora erővel egy közeli fának csapódik. Első körben képtelen vagyok bármire, így csak bambán bámulok a szétzúzott aranysárga gépre. Hirtelen azt se tudom, hogy sírjak-e a dühtől, vagy már csak nevessek, hogy kora hajnalban, még munka előtt mik történnek velem. Tisztában vagyok vele, hogy valamit most azonnal tennem kell, és először ahelyett, hogy odamennék és leordítanám ennek az Abrahamnak a fejét, inkább előkapom a mobilom, és értesítem az őrst. - Halló, itt Miller! Autólopás van folyamatban az E 72end St.-en! Azonnal erősítést kérek! - magyarázom bele határozottan a készülékbe, majd még hozzáteszem. - Küldjenek mentőket is, mert azt hiszem, a tolvaj megsérült! Csak azután sétálok oda az autóhoz, hogy megnézzem, mi a helyzet odabent, de amint meglátom, hogy dühödten a kormányomat csapkodja, ismét csak elfog a düh. Azonnal megpróbálom felnyitni a ajtót, és eltökélt szándékom, hogy kirángatom a betolakodót, de hamarosan rá kell jönnöm, hogy azt bizony belülről bezárták, így én is követve a példáját, dühömben tenyeremmel jó nagyon csapok a vezetői ülés melletti szárnyra. - Fú, ezt nem hiszem el! - mormogok magamban,miután meggyőződök arról, hogy a pasasnak az ég adta világon semmi baja, de aztán sikerül újra összeszedni magam pár nagyobb levegővétel után. - Hey, ha befejezted ezt a kis hisztit vagy inkább idegbeteg kirohanást, akkor előbújhatnál végre a kocsimból - mondom neki határozott, ám nyugodt hangon. - Feltéve, ha nem szeretnéd, hogy a kollégáim vagy mentősök szedjenek ki onnan, mint egy ovis kisgyereket. Meg innen amúgy sincs hova menekülni - teszem még hozzá, miközben még van lelki erőm arra is, hogy rákacsintsak azok után, hogy ilyen állapotban kell látnom Koenigsegg-t.
[url=ZENE LINKJE]ZENE CÍME[/url] ⁞ SZAVAK SZÁMA ⁞ MEGJEGYZÉSED HELYE ×
Dührohamom van. Csapkodom a kormányt, hogy némileg legalább egy árnyalatnyit lenyugtasson. De nem megy, mert ez a kis zsarucsibe is pofázik mellettem. Ridegen emelem rá a tekintetem. Próbálok rá figyelni, persze, a kocsi miatt van ráizgulva ez semmi kétség ez leesett nekem is rögtön. Visszaakarja kapni. Azt is tudom, hogy innen nincs kiút. Kocsi nélkül kell elmenekülnöm. Az megint csak nem menne, a fegyver nála van. Nem a nőtől tartok, nem akadály. A fegyvere viszont az. A kocsijára is rálőtt. Felém is megtenné. Amikor a zsarukkal és mentőkkel jön, szinte ráordítok. Elég aggreszívan ami azt illeti. Felbaszta egy pillanat alatt az amúgy is labilis állapotomat. - KUSSOLNÁL BASZOD? - erősítést hívott! Nah bumm! Akkor most mi legyen? Erősködjek még? Vagy könnyebb ha megadom magam? Mintha az ilyen állapotban lehetséges lenne...kattog a szívem ezerrel, ahogyan levegőért is kapok, ahogy elfordulok a nő irányától. Ráhajtom a fejem a kormányra, de mivel a másodpercek csak pörögnek és az erősítés is lassan ideér, felszisszenek, rávágok egy utolsót a kormányra. Majd nyitom is egy mozdulattal az ajtót, hogy erővel szálljak ki onnan. Nem kell segítség, nem kell hozzám érnie, úgyis elcsapom a kezét, bármit is akar tenni. - Kurvára rosszul jársz velem kislány! Nem kell a jogaimról papolnod, tisztában vagyok a szövegeitekkel! Kihagyhatjuk a szájtépést! - nem próbálom menteni amit még talán lehetne, köpöm felé a szavakat, még fenyegető testtartást is felveszek, az arcom is undorítóan dühösre formálódik. Végig siklik a csajon a tekintetem, a kezében látom a fegyvert, ennek ellenére sem emelem a magasba a kezeimet. Ahhoz túlságosan felhúzta az agyam. Hallom a háttérben az érkező segítséget, ha elfutok sem úsznám meg egy ejnyebejnyével, így csak nekidőlök a hátsómmal az autójának, karba teszem a karomat és próbálom összeszedni magam. Nem megy, így előkapom a dobozom, cigire gyújtok és mélyeket szívok belőle azonnal. Nem engedem, hogy bárki is elvegye tőlem ezt az élményt, az se érdekel, ha az erősítés ideér a közelbe akkor mi lesz. Hogy lépek le? Hogy fizetem ki a bírságot? Mennyi napra akarnak lesittelni? Ugye nem akarják hívni az apámat? Lassan azt sem tudja, hogy kicsoda! A bátyáim....ne akarják őket felkeresni ezzel...pedig valakit fel kell hívnom a kettősükből. Nem fogok szappanokat szedegetni és nem akarom, hogy tágítsák a lyukamat. Szabad kell maradnom! Nem bilincselhetnek le. A nikotin némileg elzsibbaszt, apró leheletnyit nyugtat is mellé. - Van esélyem a nem lesittelésre?! - morranom oda a csajnak, mielőtt bárki is érkezne a társai közül. Talán 1 % akadhatna, ami felé fordulhatok és nem kell a Hyde tesókhoz fordulnom. Tudniuk sem kell majd erről...
Sosem voltam az a hisztis fajta, vagy aki különösebben kimutatja az érzelmeit. Még akkor sem voltam az, amikor mindenki azt hitte - velem együttvéve -, hogy én vagyok apuci pici lánya és enyém az egész világ. Persze, nem mondom, hogy könnyen vettem, amikor megtudtam az igazat a családomról, de valahogy sikerült áthidalnom ezeket a nehézségeket is. Pontosabban túltettem magam rajta. Attól fogva pedig, hogy én is belecsöppentem apám világába, egyre jobban megtanultam kezelni ezeket a negatív érzelmeket is. Azért is állok most itt tétlenül, amikor ez a fickó valami dührohamon megy keresztül, hiszen én sosem engedtem meg magamnak hasonlót. A kettős élet miatt pedig végképp kontrollálnom kell minden gyanús érzelemkitörést, viselkedési formát. Az életben annyi csalódás ért, annyiszor elvették már tőlem az álmaimat, hogy akkor legalább a büszkeségem akarom megtartani. Egyébként számomra is rohadtul dühítő, hogy éppen az én autóm kormányát csapkodja ilyen erőteljesen, meg egyébként az is, hogy így tönkre vágta az új járgányomat, de tudom, hogy ezen jelen pillanatban nem változtathatok. Így csak a jelenre koncentrálok, arra, hogy most mi és ki vagyok, és mit kell tennem. Az elsődleges célom pedig most sittre vágni azt a barmot mielőbb. Egy idő után szerencsére abbahagyja a csapkodást és rám emeli tekintetét. Ó, ha most a közelben lenne egy szakmájának élő pszichológus vagy pszichiáter, hogy ki tudná aknázni tudását és micsoda végeláthatatlan orvosi analíziseket és anamnéziseket tudna végigvezetni, amikor meglátja a fickó arckifejezését. De még én magam is jól látom rajta, hogy most mennyire dühös rám - meg talán az egész világra, s azt is látom rajta, hogy jelenlegi állapotában bármire képes lenne. Csak akkor rándulnak meg saját arcizmaim, amikor valami alpári módon rám szól, hogy kussoljak, de ez a felszólítás lepereg rólam. Tovább várakozok, miközben fejét a kormányra hajtja. Még mindig úgy terpeszkedik az én autómban, mintha bármi köze is lenne hozzá, mintha az övé lenne. Fáj látnom, amit tett vele és azt is, ahogy birtokolni próbálja, mint egy makrancos kisgyerek. Aztán végül megtörténik a "csoda": kinyílik a kocsi ajtaja és kiszáll belőle a pasas. Nem áll szándékomban segíteni neki vagy kiráncigálni onnan, habár most legszívesebben tarkón csaptam volna kifelé jövet. Viszont úgy vagyok vele, hogy elég nagy csapás neki az is, hogy megállítottam. Persze, ahogy érkezik kifelé, én készen állok minden eshetőségre, arra is, hogy szökni próbál vagy nekem ront. A fegyveremet természetesen továbbra is felé tartom, majd csak elfintorodom, amikor megszólal - bár ne tette volna! - Ó, most megfenyegetett az ember, akit elkaptam? - kérdezek vissza gúnyosan, hiszen, ha azt gondolja, hogy félek tőle vagy rám tud ijeszteni, akkor nagyon téved. Na, jó, talán egy kicsit, mert azt hiszem, belőlem még mindig hiányzik a gátlástalanság, de ezt ő véletlenül sem láthatja rajtam. - Most meg kéne ijednem? Lehet, hogy pont te vagy az, aki rosszul jár ezzel a kislánnyal. - Abban biztos vagyok már, hogy hallottad párszor ezt a szöveget - teszem hozzá ugyanolyan gúnyosan, mint az előbb arra célozva, hogy elnézve őt, szinte biztos vagyok benne, hogy nem először fog rendőri bilincs kerülni a csuklójára. Habár egyébként arra kíváncsi lennék, hogy egy ilyen alak miért van még egyáltalán szabadlábon. - De a szabály, az szabály! - Csak azért is eldarálom neki a szokásos szöveget a jogairól, csak azért is, hogy érezze, itt most nem ő irányít. Nem azért, mert azt gondolom, bármi értelme is lenne. Azon már meg sem lepődöm, hogy nem emeli fel a kezeit, miközben rá tartom a pisztolyomat. Egyelőre nem szólok semmit, hiszen sose volt célom az erőfitogtatás. Nekem már elég az is, hogy kiszállt az autóból és többé-kevésbé hallgatott rám. Mikor meghallom a kollégáim és a mentőautó szirénáját, akkor még magabiztosabb leszek, és lassan leeresztem a fegyveremet, majd óvatosan a bilincsért nyúlok. Viszont mielőtt befejezhetném a dolgomat, észreveszem, hogy a pasas szintén valamiért kotorászik a zsebében. Gyorsan, ugrásra készen ismét előkerül revolverem, de aztán csak konstatálom, hogy rágyújtott ez az idióta. - Na, ne már! - szólalok meg szemeimet megforgatva. Éppen egy letartóztatás közepén vagyok, erre ő neki áll cigarettázni, ráadásul úgy, hogy engedélyt sem kért tőlem, hogy esetleg megteheti-e. - Nem érsz rá erre a sitten? Ott úgyis lesz jó sok szabadidőd. Viszont az ezután feltett kérdése egy kicsit meglep és egy pillanatra el is gondolkodtat. Mindig is orvos akartam lenni, be is iratkoztam az orvosi egyetemre, jártam is oda addig, amíg apám nem döntötte el helyettem, hogy én valójában "rendőr szeretnék lenni." Szóval mindig is volt bennem az emberek irányában valamiféle humánus késztetés. Természetesen nem lelem örömömet abban, ha embereket látok bezárva, még akkor sem, ha azok megérdemlik. - Tesssék? - kérdezek azért vissza, hogy biztosan jól hallottam-e, amit kérdez. - Nem gondolod, hogy ezt az esélyt akkor eljátszottad, amikor szlalomozni és autós üldözőset kezdtél el játszani a kocsimmal? - kérdezem felvont szemöldökkel. - Na, inkább fordulj meg szépen, amíg megbilincsellek! - hangom utasító, de nem gonosz. Nem akarok egyelőre semmiféle tettlegességet alkalmazni, csak várom, hogy megtegye, amit kérek tőle, amúgy sincs sok már választása...
[url=ZENE LINKJE]ZENE CÍME[/url] ⁞ SZAVAK SZÁMA ⁞ MEGJEGYZÉSED HELYE ×
Nem szokott érdekelni a törvény jobb és bal keze, messziről tojok arra, hogy a csaj a rend éber őre. Nem tud rám ijeszteni, megoldom a dolgokat, ha meg nem, hát Sawyer majd tesz róla, hogy kint legyek. Judenak nem kell erről tudnia. Általában elkerülöm az ilyen tipusú konfliktusokat, de úgy tűnik a csaj tényleg mindent kinyomozott utánam, hogy így eltudjon kapni. Rohadjon meg. Túl sok infót lopott el. Azonban fenyegető mozdulatokat nem teszek felé, csupán az idegességem leplezném azzal, hogy cigire gyújtok. Nem tetszik neki, engem meg pont nem érdekel a dolog. Hallottam párszor a szövegüket igen, de nem sokáig hesszeltem bent sosem. A rám tartott fegyver sem érdekel, nem használhatja, csak ha megtámadnám, szóval nem tartok efféle felesleges dologtól. Én nem teszek felesleges dolgokat, ő nem puffant le. Nem lépek meg, nem lő belém, nem esek neki, nem tehet semmit! Bosszantó persze, hogy a fegyvert markolássza, kellemetlen, de tudom, amit tudnom kell erről. Ezért is merek rágyújtani, meg különben is! Szopjon telibe érte! Láncdohányos vagyok, szükségem van erre, vagy kifakadok és baja eshet. Jobb így! Neki is, nekem meg főleg! Neki nem tetszik, a kifakadására csak elmosolyodok, de a füstöt sem rá fújom, majd újabb slukkot szívok. Szükségem van erre, szóval az egy perc még nem lesz olyan nagy csúszás számára sem. Amikor utasítani kezd, hogy forduljak meg, csak akkor forgatok szemet, utolsó slukk, eldobom, kifújom a füstöt, majd megfordulok. Ráérős mozdulatokkal nyújtom hátra a kezeimet, hogy a csuklómra helyezze a fémkarikákat. Figyelem a felmentősereg érkeztét, a mentőt és a további rendőri felhajtást. Nyaljanak sót. Nem kellene kitudódnia ennek az egésznek, mégis van egy olyan érzésem, a kisebbik bátyámmal nem ártana beszélnem, még mielőtt elfajulna mindez. Miért Sawyernek? Mert Jude így is mérges rám ezek miatt, hát ha még ezt is megtudja, a háta közepére sem fog kívánni és baszhatom ha segítség kell majd. - Egy telefonhívást megengedhetnél...- morranok oda, amíg a bilincset rám erőszakolja.
Rendkívül unom már ezt az értelmetlen időhúzást a részéről, ami kifejezetten jól megy neki, ha más már nem is. Ez mellett érzem azt is, hogy egyre türelmetlenebb leszek. Nem róhat meg érte, idáig nagyon jól viseltem a gyerekes játékait, túl sokáig is. Nem elég, hogy egy autótolvajról van szó, engem személyesen is megkárosított. Így hát az mellett, hogy most még ki kell őt hallgatnom, fel kell vennem és meg kell írnom a jelentést, jegyzőkönyvet, még azt is meg kell néznem, hogy mi maradt meg a kocsimból, a szeretett Gemera-mból. Habár szerintem semmi használható, de ebbe bele se akarok vagy merek gondolni. Az időhúzás után habozik még egy kicsit, de végül is úgy tűnik, megadja magát legalább is egy időre. Amikor hátat fordít nekem és kezeit a megfelelő helyzetbe mozdítja, gyors és erőteljes mozdulatokkal pattintom rá mindkét csuklójára a jéghideg bilincset. Egy kicsit megkönnyebbülök, amikor végre megérkezik ez erősítés, azaz a kollégáim és a mentősök, hiszen úgy vagyok vele, hogy ha szökni próbál, akkor se nekem kell tovább ezt a macska-egér játékot játszani. Viszont mikor már végzek a bilincsbe verésévél és egyúttal megérkeznek az imént említettek, még egy utolsó kérése van felém. Vagy nem is tudom, minek nevezzem ezt, hiszen a kérést az emberek kedvesen, de legalább is alázatosan, bűnbánóan teszik, nem pedig ebben a vadbarom stílusban, amit ő produkál felém. - Hát hogyne engednék! - válaszolok kapásból miközben ajkaim gúnyos mosolyra pördülnek. - Majd az őrsön természetesen felhívhatsz valakit, aki rendez neked egy ügyvédet, hacsak nem felel meg a bíróság által kirendelt ügyvéd. Ezt te döntöd el - teszem hozzám már sokkalta hivatalosabb stílusban. Nehogy már megsajnáljam, miután lelkiismeret-furdalás nélkül teljesen tönkrevágta a tulajdonomat. - Na, itt van az autó tolvajunk! - szólok oda a társaimhoz, amikor ellepik a helyszínt. - Ültessétek be a hivatali jármű hátsó ülésére, mindjárt jövök én is, csak még megejtek egy hívást a másik autóval kapcsolatban a vontatóknak - utasítom a beosztottaimat, miközben zsebemből előhalászom a mobilomat. Nem, a történtek után biztos nem engedem el velük egyedül, mert van egy olyan érzésem, hogy képes lenne újra megpróbálni a szökést. - Ja, és előtte mindenképpen vizsgálják meg a mentősök is az úriembert, azt hiszen nagyon beütötte a fejét, talán valami gyógyszerre is szüksége lesz - teszem hozzá kárörvendő stílusban miután átadtam nekik ezt az Abrahamot az előbbi hisztijére célozva, amikor ököllel telibe csapkodta a jármű kormányát. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy nem szerzett semmi komoly fizikai sérülést, az ami pedig az agyával van, nem mostani károsodás.
[url=ZENE LINKJE]ZENE CÍME[/url] ⁞ SZAVAK SZÁMA ⁞ MEGJEGYZÉSED HELYE ×
A bilincs a helyére kattan, jogom van telefonálni és ügyvédet rendezni. Hurrá. Hogy oda ne rohanjak! A bratyók ki fognak nyírni, de fel kell hívnom egyiküket. Nem akarok napokat bezárva lenni a rácsok mögött, ki kell találnom valamit...valami jó ki sztorit, amit el is hisznek. Talán az igazság lenne a legkönnyebb út. Valóban. Pillantásom az érkezőkre siklik, ahogy felénk igyekeznek, ahogy a nő kiosztja az észt. Ültessenek be a járőr autó hátsójába, de előtte nézessenek meg a kiérkező mentősökkel. Szúrós pillantást vetek felé, már- már oda ordítanék neki valami frappánsat, de összepréselem az ajkaimat vékony csíkká és a nyelvemre harapok. Pedig úgy ki kívánkozna! Megérdemelné a némber! Átvesznek ketten is, majd kísérni kezdenek az éppen nyíló mentőskocsi felé, hogy a hátuljára leültessenek. A doki megvizsgál szinte tetőtől talpig és rohadt együtt működő vagyok. Tudok én ilyet is, naná, attól függ kivel és hogyan. A csajszival nem leszek ilyen könnyű eset, ami azt illeti a többiekkel is. Hallom a teljes nevem és a teljes listát rólam. Hol dolgozom, hol lakom, miket követtem el...van amit nem tudnak rám aggatni, így arról nem is esik szó. De arról igen, hogy kicsit agresszív vagyok, hogy párszor láttak versenyeken...amik persze illegálisak, de eddig nem kaptak el miatta. Nincs bizonyíték...látás alapján meg nem kaphatnak el érte. Ez van... nincs semmijük ellenem. Kivéve most. Lassú voltam, már rég elkellett volna tűnőm, valami azonban visszatart. Valami, ami gátat szabott ennek az egésznek. Tényleg kell telefonálnom. Elmerengek, amig vizsgálnak, amíg írják rólam a dolgokat. Végül a járőr kocsihoz kísérnek és a hátuljába ültetnek. A tekintetem ridegen siklik az elkapómra, majd csukódik az ajtó is. Hátra dőlök, majd figyelem a zsarukat, hogy még ki merre mit szeretne. És tényleg ennyivel abba hagyom? Elengedem az autót? Nem, itt még biztos nincs vége, ahhoz túl nyugodtan ücsörgök a történtek fényében. Itt még biztos lesz akció...hiszen akarom! Kilőtt kerekekkel? Hát aztán?! Teszek fel másikat és mehetek is. De ki kellene szabadulnom előtte még...de ha most, akkor tudják kit, s hol keressenek és ezzel talán mindenkit is belesodrok a hülyeségembe. Türelem Brake! Türelem és meglesz a jutalmad! Így is lesz. Csak pár nap és újra láthatom azt a csodát ott. Igen. Semmi csinnadratta, semmi ellenkezés, csak haladjunk, hogy minél előbb kiszedjék a seggem. Azt a pár napot fél lábon is kibírom, utána meg mindent bele. Gúnyos mosolyom előkerül, ahogy előre pillantok, a tekintetem megcsillan, ahogy a gondolataimat máris tervezgetésbe szövöm át. Jó lesz ez.
Kezdőlap
