When I'm drunk, talking shit You don't judge, you don't trip Even though I'm a misfit
! nyelvezet
Mindig is imádtam a házibulikat. Érzed az iróniát a hangomban, ugye? Ne érts félre, megvan ennek is a varázsa. Amikor ismerős a banda, legalább minden második-harmadik arc haver, amikor jó a zene, nem rohansz bele harmadjára is egy okádó tizenévesbe és a mosdóban nincs fojtogató fűszag. Utóbbinak hajlamos vagyok megbocsátani - de mégis ki engedett be ide tizennyolc éveseket? Hova a faszomba keveredtem? Valószínűleg csak túl szigorú vagyok. Esélyesen több értelme volna a dolognak, ha ismernék bárki mást is a munkatársamon, Lucán kívül, aki egy gyenge pillanatában elhívott én pedig egy annál is gyengébb pillanatomban beleegyeztem. Ennyire nem kéne, hogy motiváló legyen az az ingyen pia, hm? Rendben, beismerem. Talán valamelyest tényleg rámfér a szocializálódás, még ha egy átlagos nap után abban az istenverte boltban bőven úgy is érzem, egy csorda gázolt át a szociális gátjaimon. Nem biztos, hogy a legegészségesebb életmód minden egyes estét otthon tölteni egy macskával, ami nem bírja befogni a száját és állandóan az arcomba akar mászni, de hé. Végülis. Kurvára jó így nekem, hm? Ezt a sok faszságot meg egész biztosan csak az alkohol csalogatja ki belőlem. Az üveg hűvös, nedves szája végigsúrolja ajkamat, ahogy picivel lejjebb biccentem azt hogy végigpásztázhassam a tömeget a lépcsőkorlátnak támasztott háttal. Azt az egyként hullámzó, abszolút ismeretlen tömeget, amelynek részletei itt-ott megmosódnak és elhalványodnak, és habár néhány perccel - vagy talán egy órával - ezelőtt még nagyon lelkesen kutattam benne Lucát, mostanra már elhagyott a motiváció. Az érkezésünktől számítva nettó tizenöt percbe került, hogy abszolút felszívódjon, én pedig egyedül maradtam. Egy üveg vodkával. Vagy franc tudja... lehet, ez már a második. Figyelem az odalent táncoló tömeget, hallgatom a zenét, ami szinte a bőrömön dübörög és végigolvaszt valami az alkohol ízével együtt jellegzetes bizsergést a gerincem mentén. Szeretem ezt az állapotot; elbaszott házibulik ide vagy oda, van ez az érzés, amikor a vér száguld a testedben, amikor a gondolatok kellemesen cseppfolyóssá válnak, amikor még a lélegzetnek is más ritmusa van és amikor a keserű vodkának egyik pillanatról a másikra elkezd vízíze lenni. Valószínűleg ez az a pont, amikor már fájdalmasan egyértelmű, hogy nagyon rossz lesz holnap, de mégis... Van, amiért megéri, ugye? Nem vagyok benne biztos, hogy normális. Ez az érzés, amiben megtalálod magad és amire ráfüggessz, de nem; nem lehetek én az egyetlen, aki ennyire élvezi a pillanatot, amikor kiég az agya, ugye? Amikor felmondják a szolgálatot az agysejteid és végre néhány pillanatra elhallgat az a sosem tágító, végtelen ellenség a fejedben. A saját elméd. Ez az állapot gyönyörű. Páratlan és egyedülálló, és mégis... olykor akadnak akadályozó tényezők. Mint mondjuk az a túlságosan dübörgő, éles zene, amitől lassacskán zeng a fülem - nem, véletlenül sem az alkoholtól. A lökdösődő, kuncogó párok, akik minden irányból jönnek és egy perc nyugalmat nem hagynak annak a nyomorult lépcsőnek, amit pont azért néztem ki, mert csendesnek tűnt. A csávó pedig, aki hirtelen takarja ki a lenti táncoló nép képét, éppen, amikor már kezdtem élvezni a különböző formákat és hullámokat, amelyek a szemem elé csúsznak? Kurvára a semmiből jött. - Hé, nem láttál egy szőke csajszit? Kék szemek, cuki pofa, jó kis segg... szőke... Megemelem fél szemöldökömet, ahogy pillantásom lassacskán felvándorol a csávó arcára, bármiféle válasz előtt pedig újra az ajkamhoz emelem az üveget egy kortyért. - Nem. A srác elégedetlenül mordul egyet válaszomra, minden reményem ellenére azonba nem tágít; továbbra is előttem áll és túlságosan közel van és túlságosan sörszaga van, hogy az már egészen hányingerkeltő. - Ravasz kis csibék, szeretnek elszökni, huh? Elkezd rekedten röhögcsélni a saját poénján, én pedig belefintorgok az üvegbe. Ravasz csibék... mi a faszom... Azelőtt nyúlok ki és tenyerelek rá a korlátra, hogy tovább gondolkodhatnék, ahogy pedig mozdulok, azzal határozottan hátrálásra kéztetem a részeg, sörszagú hősszerelmest is. - Sok sikert a csibédhez, haver. A lépcső tetejére érve vág csak fejbe igazán a szédülés; az addig is hullámzó világ hirtelen úgy kavarodik fel, mintha csak szélvész csavarodott volna körém, én pedig lehunyom a szememet egy hosszas pillanatra, nekitámasztva vállamat a falnak. Ez a buli tényleg nem volt jó ötlet. Kurvára nem volt jó ötlet. Azt a büdös... kell egy ágy. Valami vízszintes. Valami, amitől remélhetően nem dobom ki a taccsot úgy az elkövetkezendő három percben... Zsong a fejem, ahogy felpillantok és elindulok előre; ujjaim a kilincseken simítanak végig és csak akkor torpanok meg, ahogy az egyik ajtón keresztül kuncogások és nyögések helyett hirtelen csend sugárzik ki... már amennyire a lentről dübörgő zenétől létezhet a csend, de hé? Egy próbát igazán megér. Ha odabent sötét van, halkan, megkönnyebbülve felsóhajtok és beljebb lépek. Ha senkit nem sikít rám a pillanatban, hogy átlépem a küszöböt, belököm az ajtót magam után és a maradékot már csukott szemmel teszem meg, hogy a szoba közepén lévő ágyba dőljek, aminek az előbb homályosan bemértem a körvonalait... hogy aztán matrac helyett valami egészen másra érkezzek. Így érzés alapján? Fájdalmasan gyanús, hogy egy emberi testre. - Mi a faszom?! - hördülök fel és azonnal arrébb kanyarodok, szerencsére a francia ágy másik felére és nem a földre, közben meg egyszerre próbálok felülni és előszedni a telefonomat a hátsózsebemből, hogy a betolakodóra világítsak, ha kell, és nem hányni. A faszomba már... Kurvára utálom ezt az egész bulit.
Szeretek bulizni. Ha csak tehetem, elmegyek. Most is itt vagyok egy elvileg, főiskolásoknak szervezett házi buliban. A barátnőm tesója egy kurzusra jár a fő szervezővel, akinek a lakása ma szülőmentes. Pontosabban az egész hétvégén az. Az elején még úgy volt, hogy csak főiskolások, de mivel nem volt ajtónálló, főleg másfél óra múlva, így körülbelül az nem jött, aki nagyon nem akart. De bánom is én. Legalább is az elején még így gondolom… A hangulat egészen jó, jó sokan vagyunk, és a zene is jól összeszedett. A barátnőmmel kivételesen nem úgy jöttünk le, hogy bepasizunk, vagy legalább is ez nem volt tervben. Jó pár pohár tömény után viszont neki egy kicsit másabb lett a nézőpontja, én pedig nem szóltam bele. Az alapszabályok azért adottak. Figyelünk egymásra, és mivel ő az egyik emeleti szoba felé indult, így gondoltam, hogy túl nagy baja nem lehet. Bedrogozva nem volt, az meg, hogy mennyire volt részeg, hogy felmérje, mire készül önszántából, az majd holnap kiderül. Minden esetre magától ment fel, bár azért egy párszor támogatni kellett, hogy ne fejjel előre essen fel a lépcsőn. Én találtam más társaságot, akikkel tudtam táncolni és inni. Nem mondom, hogy józan voltam, de azért még bőven tudtam magamról, és a körülöttem lévő dolgokról. Ezért azt is felmértem, hogy az új „udvarlóm” nem jön be. Nem várom el, hogy valaki józan legyen egy ilyen buliban, de nem szeretem, ha a lélegzetétől jobban berúgok, mint attól a piától, amit én elfogyasztottam. Ráadásul szerintem még középiskolás volt. Mit kezdjek vele? Nem leszek a pótmamája. Keresgéljen a saját korosztályában, engem meg hagyjon lógva. Viszont a „nem akarok veled táncolni”, „nem érdekelsz”, „keress mást, és engem hagyj békén” mondatok nem jutottak át az italgőzös fején. Végül végelkeseredésemben úgy ügyeskedtem a többi, velem egy körben táncoló csajjal, hogy elkeveredtem mellőle, így szem elől tévesztett. Ezzel a szőke hajjal pedig eléggé kirívok innen (is), így hosszú távon nem ez volt a megoldás. Sosem volt bajom a hajszínemmel, eddig még sosem akartam véglegesen megváltoztatni. Egy szilveszter volt, amikor színes, kimosható spray-vel fújtuk be rózsaszín és lila csíkosra, de az azért más volt. Buli volt, az összes barátnőm megcsinálta, és másnap reggel mindenki kimosta. De most tényleg elgondolkoztam azon, hogy befestem barnára. Nagy nehezen, pártól-párig bujkálva mentem fel a lépcsőn, hogy az a tuskó, jobb szót nem találok rá a beszólásai alapján, ne vegyen észre. Az egyik szoba ajtaja nyitva volt, így gondoltam, hogy azt még senki sem foglalta el, így besurrantam rajta, majd villanyt kapcsolva körbe is néztem, hogy valóban üres. Bezártam az ajtót, lekapcsoltam a villanyt, és eldőltem az ágyon. Ha itt maradok egy kicsit, akkor talán józanodik a tag, és/vagy keres helyettem mást. Azt, hogy el is fáradt a lábam ebben a cipőben, csak akkor fogtam fel, amikor lehúztam, és leültem a nagy francia ágy egyik felébe. Majd a telefonomon lévő üzeneteket nézegetve, felhúztam az egyik lában keresztben a másik alá, a hátamat pedig a támlának döntöttem. Majd ezt megunva, csak néztem ki a fejemből a sötétben, és reménykedtem benne, hogy nem keres itt senki. Egyszer csak nyílt az ajtó, de a kintről beszűrődő fénytől nem tudtam jól megnézni, hogy kiféle-miféle. Amikor becsukta az ajtót már láttam, hogy egy srác az, és először azt hittem, hogy megtalált a rajongóm, így csöndben maradtam. Amikor viszont felmértem, hogy a testi adottságai nem egyeznek a másikéval már késő volt megszólalnom, mert egyenesen az ölembe dőlt. - Nem az - szólalok meg halkan, és az éjjeli szekrényen lévő, halvány fényű lávalámpát kapcsolom fel. - De kérlek halkabban - szólok halkan, mert nem akarom, hogy megtaláljanak, így csitítani próbálom. - Jól vagy? - kérdezem bizonytalanul, mert a gyér fényben sem úgy tűnik, mint aki nagyon a toppon van.
When I'm drunk, talking shit You don't judge, you don't trip Even though I'm a misfit
! nyelvezet
Szóval van ez a dolog az alkohollal. Én sosem úgy indulok neki, hogy akkor most hamupipőkére iszom magam, oké? Tényleg nem. De azt hiszem, a pia egy mumus; nem az a fajta, amitől rettegsz, hanem amely természetellenesen és feltűnés nélkül vonz be a pályájára hogy egy idő után nem vagy benne biztos, hol vagy, miért, és miért is ne lennél ott? Egy idő után természetesnek tűnik és átveszi az uralmat a gondolataid és az ösztöneid felett, és ilyenkor általában már baj van. Nem vagyok az a fajta, aki hányásig issza magát. Vagy aki megőrül az alkoholtól és hirtelen már épp csak a bútorzatra nem veti rá magát. Én felejteni szeretek; ez az én furcsa, ravaszul vonzó mumusom és akármennyire szánalmas vagy elkeserítő is, szimpla igazság. Az egész élet szánalmas és elkeserítő, végülis. Szóval itt vagyok én; a szám vodkaízű és a torkom ég és egyszerűen elszállt minden, ami miatt aggódhatnék. A gyerekkori gondolatok, amik újra és újra és újra megkísértenek, napszaktól és helyzettől függetlenül, mint vérszomjas bestiák? Bye. Az a kellemetlenkedő hang, hogy mégis mi a kurva anyámat csinálok én ebben az életben és úgy amúgyis, mi értelme van bárminek is? Híre sincs. Csak a zene, az égő torok, az irritáló, csibék után kutató emberek maradtak és a hányinger. Ó, istenem, a hányinger. Mit is mondtam a hányásig ivásról, huh? Tök mindegy. Nem fogok hányni. Talán kellett volna egy kis kaja, de tök mindegy, egy kis vodka még senkit nem csinált ki, ugye? Valószínűleg a világ is csak azért forog ennyire, mert olyan kibaszott csajos zene szól, hogy az már szinte félelmetes és a maradék férfiasságom így reagál rá? Ez szexistán hangzott, ugye? Egészen biztosan. Nem áll szándékomban senkinek az estéjébe beleállítani, szóval hihetetlen hálás tudok lenni annak az üres szobának, amibe benyitok végül. Az ágy sötét sziluettje hívogatónak és kényelmesnek tűnik, és biztos vagyok benne, hogy ez meg fogja oldani minden problémámat... Ha nem egyenesen valaki ölébe borulnék. Ugyebár? Elégedetlenül nyöszörgök fel miközben próbálok arrébbgörbülni és közben nem tenyerelni rá társaságom combjára vagy valami rosszabb helyre, de mentségemre szóljon? Nem látok semmit - és meglehet nem azért mert olyan sötét van, de a szememet is lehunytam az eldőlés pillanatában és azóta nem nagyon sikerült kinyitni. Kurva életbe. - Huh? - kérdezek vissza, a gondolatok szétzáporoznak a fejemben és őszintén, már nem is tudom igazán mire válaszol a lányhang... megszólaltam egyáltalán az imént? Valószínűleg. Egészen biztosan. - Oh... - fogom be a számat kissé duzzogva, ahogy csendesebbre int, közben pedig - mellette feküdve a matracon a hátamon, nem is próbálva meg valamivel kényelmesebb pózba vergődni magam - lassacskán kinyitom a szememet és a fénytől kissé hunyorogva, de felpillantok a lányra. Figyelmem egy pillanatig elpihen a szőke tincseken és kéknek tűnő íriszeken, hogy a kérdésre nem is reagálok azonnal, csak kinyitom a számat. - Én? Aha. Naná. Makulátlanul. - Megköszörülöm a torkomat, a hátsózsebemből kihúzott telefonomat lelököm magunk közé az ágyra, és mélyen beszívom a levegőt. Rendben. Így nem is olyan rossz, hm? - Hé? Szőke haj, cuki arc... nem téged keres valami csávó odakint? - Leheletnyit oldalra döntöm a fejemet. - Mit keresel egy sötét szobában egyedül amúgy i... óóóó, előle bujkálsz, mi? - Hirtelen vigyor gördül az ajkamra, habár persze teljesen lehetséges a dolog, hogy nem is ő az és fogalma sincs, miről hadoválok, de azért na. Az én fejemben logikusnak tűnik a dolog, és ez pillanatnyilag elég. Kezd sajogni a nyakam a póztól, ahogy felfelé bámulok a lányra, így megpróbálok feljebb könyökölni, de a világ ettől ismét megkavarodik, én pedig grimaszolva lehunyom a szememet és megállok a mozdulat közben. - Faszom... - dünnyögöm. - Oké, szőkelány. Bocs, hogy csak ilyen bunkón rádtörtem, de mit szólnál, ha egy kicsit megosztoznánk ezen az ágyon? Csak egy... egy kicsit... - óvatosan mozdulok feljebb, hogy a fejemet a párnára tegyem és meg sem kísérelek felpillantani a forgó világra. Őszintén? Jelen pillanatban inkább csak küzdök az életben maradásért, és hát ha ezt egy idegen csajjal egy ágyban csinálom? Hát legyen.
Nem szeretek és nem is szoktam szétcsúszni egy-egy buli alkalmával, bár a piát bírom általában. Volt már, hogy egy pohár bortól is pont annyira berúgtam, mint amikor sokat iszok, mert annyira fáradt voltam, de akkor nekem ott volt a határ. Még nem hánytam alkoholtól, mert azt még férfinál is túlzásnak tartom, de egy nőnél pedig egyenesen kiábrándítónak. Ma nem akartam pasit felszedni, csak egy jót bulizni. Most nincs kedvem, hangulatom ehhez normális pasival sem. De a mostani rajongóm még ezt a kategóriát sem üti meg, így mondhatni, akkor se kéne, ha egyébként lenne kedvem egy pasihoz. Végső elkeseredésemben, mivel hazamenni nem akarok, így az emelet felé véve az irányt, lógok meg a kölyöktől. Az, hogy milyen hangok jöttek a többi szobából, arra most nem akarok gondolni, csak jó szórakozást kívánok mindenkinek. Nem akarok belegondolni, mert a barátnőm is ott van az egyikben. Viszont örülök, hogy még van egy üres, csendes szoba, ami remélem, hogy jó búvóhelyként szolgál. Amikor nyílt az ajtó, két eshetőséggel számoltam. Az egyik, hogy egy újabb pár próbál elrejtőzni a kíváncsi szemek elől egy kis egyedüllétre vágyva. A másik, amitől jobban féltem, hogy a holt részek kölyök talált rám. Igen, azt hiszem, megvan a neve, „kölyök”. Viszont meglepetésemre egyik, a fejemben megforduló lehetőség sem következett be. Egy másik srác sétált be a szobába, és ugyan azzal a lendülettel el is dőlt az ágyon, egyenesen az ölembe. Annyira nem vettem zokon, mert nem úgy tűnt, hogy szándékos lett volna, és elég hamar arrébb is gördült. Káromkodására viszont ettől frappánsabb válasz nem jutott az eszembe, bár nem is úgy tűnt, hogy nagyon felfogta volna az első mondatainkat. Ezzel szemben nagyon úgy tűnik, mintha kérésem, miszerint kicsit próbáljon halkabb lenni, rosszul érinti, és megsértődik. Tényleg elég rosszul néz ki, mármint, úgy rosszul, hogy nincs jól. Válasza bár, állítja, hogy jól van, annyira nem győz meg, de nem akarok vitázni vele. De ugye nem fog lehányni? Itt van egy ajtó, ami valószínűleg a fürdő, de akkor sem hiszem, hogy ki tudnám rendesen mosni a ruhámat. Meg egyébként sem lenne kellemes élmény egyikünknek sem. bár rajta lehet segítene. Hunyorog a fénytől, de nem kapcsolom le a lámpát, mert csak elsőre lehet kellemetlen, hiszen tapasztalatból tudom, hogy egy piros, gyenge fényű lávalámpa erősségét a legkönnyebb megszokni. A teljes sötétség viszont még olyan pillanatokat eredményezhet, mint az érkezésekor. - Teli találat - nézek rá kicsit kétségbe esetten. - Akkor ezek szerint még nem tett le rólam - keseredek el még jobban. - Egészen jól forog az agyad, ahhoz képest, hogy miként dőltél az ágyba - mondom most már egy enyhe mosollyal. Pia és/vagy fáradság az, ami kiütötte, akkor sem biztos, hogy valaki így összerakja a képet, de neki sikerült. Ilyen állapotból pedig az alap agykapacitásra ritkán lehet következtetni tapasztalataim szerint, most viszont úgy tűnik, hogy egy zsenivel állok szemben, pontosabban vagyok egy ágyban, mert ha ilyen állapotban ennyire forog az agya, akkor normálisan nem is merek belegondolni mennyire éles lehet az agya. Nem úgy tűnik, mint akinek feltett szándéka lebuktatni, mert mozogni is alig bír, de azt hiszem, hogy ezt jobb most tisztázni, többek között. - Semmi baj - mosolyodok el. - Csak ne buktass le, ne hányj le, és maradjon köztünk egy kis távolság. És akkor minden maradhat így. Így rendben leszünk? - kérdezem kedvesen. - Egyébként Karin vagy Szöszi - mutatkozok be továbbra is suttogva. Szerintem az a minimum, hogy tudjuk egymás nevét, ha már egy ágyban vagyunk. - És téged, hogy hívhatlak? - kérdezek rá kedvesen.
When I'm drunk, talking shit You don't judge, you don't trip Even though I'm a misfit
! nyelvezet
Az alkohol és úgy alapvetően a házibulik valami mocsok gusztustalan dolgok. Tényleg. De az ember valami érthetetlen okból betegesen vonzódik mindenhez és mindenkihez, ami kicsit is roncsolja, hm? Nem voltam még olyan buliban, amiben valaki ne zokogva-okádott volna valamelyik sarokban. Jobb esetleg a fürdőben. Nem mindegyikben. Olyanban, amiben ne tört volna el egy-két üveg... valaki arcán, esetleg. Két egymást tépő lányzó is meglehetősen jellemző látvány, de hé? Az esetek többségében azért a felfestett jeleneteknek nem én voltam a főszereplője - akármennyire is meglepő. Pláne, úgy mondjuk... így most. De igazából, basszameg. Egy kis alkohol még senkit nem ölt meg, ugye? Egy kis hétvégi parti, aminek egyébként semmi értelme nincs és kurvára egy lelket sem ismersz... Miért is ne? Ha mondjuk nem egyedül, hányingerrel végezném egy szobában, hát valószínűleg tényleg nem is bánnám a dolgot annyira... abban a szentségtelen pillanatban. Mentségemre szóljon, hamar rájövök, hogy nem vagyok egyedül. Mármint hamarabb, mint ami reakcióidőt amúgy tippelnék jelenleg magamnak, tekintve, hogy abban sem vagyok biztos, hány ujjam van és miért, de végülis... Kicsit jobban csengenek azért még a szavai a fejemben, mint az normális lenne, de azért nem vagyok teljesen önmagam vodkaízű darabkáira csúszva; a szervezetem már régi ismerősként köszönti az alkoholt és a rosszullét csak valami elillanó valami. Nem tervezek idehányni. Ennél azért több méltóság szorult belém... bár franc se érti, minek és hogyan. Őszintén, abszolút tipp és semmi több a felismerésem, de ahogy a lány megerősít, önfeledten és győztes módjára elvigyorodok, mintha csak feltaláltam volna valamit. - Hé? Egy kis alkohol semmiben nem gátolja az agykapacitásomat... - a szóba azért ha finoman is, de beleakad a nyelvem -... Egy zseni vagyok. És valószínűleg én lennék az első is, aki pont egy ilyen állításra pofánröhögöm magam, de hé. A vodka tényleg csodálatos dolog. - Amúgy meg - folytatom teljesen belefeledkezve a győzelmembe, miközben visszahunyom a szememet -, nagyon sajnálom. Tényleg sikerült kifognod valami végtelenül gázos figurát... az ilyenekkel kik hitetik el, hogy jóképűek? Mondjuk van, akinek az is elég, ha benne van a suli kosárcsapatában, pedig csak azért vették be, mert leszo... uh... És valószínűleg karma, de olyan élesen hasít bele a fájdalom a fejembe a mocorgástól, hogy inkább befogom és megpróbálok lélegezni meg túlélni. Talán tényleg kéne egy kis víz. Talán. De mellőzni ezeket a heves mozdulatokat legalábbis egészen biztosan. Ez az ágy meg amúgy is tökre kényelmesnek tűnik, nem? A szőke meg kedvesnek, legalábbis még nem rúgott le az ágyról vagy zavart ki, hogy neki most nagyon fontos ügyletei vannak egyedül - bár tegyük hozzá, több szempontból is előnyös, hogy nem tette. Mert akkor talán tényleg lehányom. Arra a "semmi bajra", habár az arckifejezését nem is látom, de erőtlen kis mosolyt villantok felé. - Tökéletesen rendben, ne aggódj, itt minden bent marad... óóóó, Szöszi! - ráharapok alsóajkamra, ahogy a lelkesedés kicsit hangosabbra csattan a kelleténél, meg amúgy franc se tudja, minek örülök ennyire. - Bocs. Menő név, passzol. August vagyok. Nagyon örülök! Végül csak kinyitom a szemem, és egy kis szükséges koncentrációt követően felé nyújtom fél kezemet, s lássanak csodát? Már én is suttogok. Nagyjából. - Mondd csak, Szöszi, ismersz itt valakit, vagy téged is csak elrángatott valami beszámíthatatlan munkatársad, aki aztán felszívódott, és ezen a ponton már tipped sincs, hogy amúgy mit keresel itt? - elmélkedek halkan. - Csak mert same. Éljenek a megbízhatatlan munkatársak, huh?
Józan vagyok. Ittam, de józan vagyok. Most én vagyok az, aki többé-kevésbé vigyázok a barátnőmre. Legalább is, hogy nagy baja ne legyen. Ő most, bár nem mondta, de kicsit néha úgy éreztem, hogy szét akar csúszni, és ehhez kell egy felvigyázó. Nem vagyok a nyomában, de, hogy drogot ne tegyenek az italába, vagy ne rabolják el, arra odafigyelek. Ha házon belül van, akkor úgy érzem, hogy nem lehet baja. Ezért sem vehetem az irányt a kijárat felé, amikor mágnesként próbál tapadni rám egy kölyök, hanem az emelet felé sunnyogok. A viszonylag csendes, sötét szoba, kicsit megnyugtat, és bár hamar vendégem akad, és úgy néz ki, hogy könnyedén és barátságosan fogunk tudni megosztozni a helyiségen. Vagy legalább is eddig úgy tűnik, hogy nem az a célja, hogy a „negatív” felhanggal döntsön ágyba, bár szó szerint az ölembe veti magát. A srác elég sokat ihatott, de még így sem bunkó, agresszív, udvariatlan, vagy bármi hasonló. Azt, hogy már nem szomjas, leginkább a mozgása, az enyhén, már amennyire a gyér fényben megállapítható, keresztbe álló szemei, és, hogy néha azért össze- összeakad a nyelve, az árulja el. - Ezzel nem is tudok vitázni - mosolygok rá kedvesen. - Én is így gondolom - egészítem ki. Valóban zseni lehet. Az, hogy megerősít, hogy a rajongóm ultragáz, kicsit sem nyugtat meg. - Gőzöm sincs - válaszolok arra a kérdésére, hogy ki hiteti el, hogy egy ilyen figurák jó pasik. - Nála most lehet az alkohol - húzom el a számat, és egészen halkan válaszolok. - Jól vagy? - kérdezem csendesen, mert elég hirtelen hagyta abba beszédet, a mozgást, és a testtartásából arra következtetek, hogy valamije nagyon fáj. Hogy a gyomra, a feje, vagy valami más, azt már nem tudom. - Ssssss! Halkabban! - suttogom erőteljesebben neki, amikor valamin nagyon fellelkesül. - Köszi! - fogadom a bókot. - Én is örvendek! - fogadom a felé nyújtott jobbot. - Szegény! - mondom sajnálattal. - Nem, az én barátnőm még itt van… - és hagyok egy kis hatásszünetet - valamelyik szobában, másodmagával - és a hangomon is hallatszik, hogy vigyorgok. - De ettől jobban nem akarok belegondolni - hozom össze a szemem és ráncolom kicsit az orrom. Csak ne jelenjen meg a lelki szemeim előtt, hogy mit csinálnak! Nem vagyok prűd, de erre nem vagyok kíváncsi. - Szerintem Te józanodni, és egy jót beszélgetni maradtál? - kérdezem bizakodóan, kedvesen, és mosolyogva. Közben pedig óvatosan mozdulva a táskámért nyúlok, amiből előveszek egy bontatlan palack ásványvizet. - Kérsz vizet? - kérdezem kedvesen, felé nyújtva az üveget.
When I'm drunk, talking shit You don't judge, you don't trip Even though I'm a misfit
! nyelvezet
Nem tudom, pontosan mit vártam ettől a bulitól, de akárhogy is; elérkezett az a pont, ami után mindent meg kell tennem, hogy inkább hazajussak, és hát az nem lesz egy egyszerű manőver ennyi alkohol után, de őszintén. Semmi kedvem már itt maradni, akkor sem, ha alapvetően amúgy szerencsém van a szőkeséggel mellettem az ágyon, mert amúgy tényleg ráborulhattam volna valami félmeztelen párra is, aztán a felállással úgy abban a lendületben, akadhattak volna problémák. Pedig milyen kibaszott vicces lett volna, hm? Inkább nevetséges, egészen, de végülis ez az én formám, ez az az általános forma és sablon, ami ráhúzható az életemre - nem, mintha nem lennék hatalmas részben, vagy talán teljes egészében okolható érte -, szóval, tényleg. Mi a fene történik odafent, hm? Nem vagyok biztos abban sem, hogy az alkohol olyan hűséges jóbarát, mint amilyennek gondoltam, mert amíg egy időben felejtetett, úgy mostanában néha a felszínre rángat bizonyos emlékeket, amiknek kurvára lent kéne maradnia. Még annál is jobban. És én igyekszem nem gondolni arra, hogy mennyire szánalmas… mennyire kibaszottul szánalmas így, egyedül, még ennyi idő után is. Én tényleg igyekszem nem gondolni rá, mert az én hibám az egész, az egész, az elejétől a végéig, és ebbe nem fér bele az önsajnálat semmilyen formája, de mégiscsak fáj, olyan nyersen és olyan élesen, mintha nem telt volna el az a három év. De egyszercsak jobb lesz majd, ugye? Bárcsak tudnám, hogy mi segítene rajta - mert ha nem az alkohol és nem a józanság, hát mi más maradt? Azon azért vigyorgok, hogy a lány egyetért, mert hát na. Lehet, hogy egy gusztustalan féreg vagyok, csak úgy alapjáraton, a mellékelt elbaszottsággal szinkronban, de azért az agyam még fényesen jár, ugye? Ugyee? - Aha, aha, persze - igyekszek biztosítani Karint arról, hogy minden rendben, miközben amúgy megborul körülöttem a világ, de hé? Volt már rosszabb, tényleg. Szóval néhány hosszú, mély, és benntartott lélegzet, aztán már stabilabbnak is tűnik a világ. Valamennyire. Fogjuk rá. - Bocsiiii - sutyorgom oda neki a leszidásra, bár már azt is elfelejtettem, miért kell… ó, tudom, tudom, hát ott garázdálkodik odakint az a szőkeherceg, aki épp minden erejével és utolsó agysejtével meghódítaná Karint, értem én, megvan, emlékszek! Ezt meg azért mégsem hagyhatjuk, legyek akármennyire is részeg vagy sem, a hölgyek erényei és igényei az elsők. Ez a baj a hetero fiúkkal, hm? Tiszteletlen, nemet nem ismerő, öntelt kis pöcsök. Az összes fiú az, igazából. Miért ilyen kibaszott nehéz a világ? Sokkal könnyebb lenne a lányokhoz vonzódni… bár ezzel valószínűleg épp totálisan meghazudtoltam az utolsó gondolatot, de végülis. Mindegy. - Óóó! Értem én. Akkor legalább valamelyikünk jól szórakozik, hm? - Halvány kis félmosolyra húzom a számat. Arra meg, ahogy összeráncolja az orrát, halkan felnevetek. Tényleg halkan! Mostmár óvatos vagyok, tényleg. - Ááá, őszintén, Karin? Fasz se tudja, miért maradtam. Az, hogy belédbotlottam, majdnem szószerint, hah, hát az valami fura véletlen, mármint ne érts félre, örülök neki, kedves lány vagy. Más valószínűleg már rég kizavart volna, vagy lerugdosott volna az ágy alá, legalább. - Halkan sóhajtok, és lassacskán feljebb helyezkedek a matracon. - De amúgy leginkább már csak haza szeretnék jutni, haldoklik ez a buli. - Felcsillan a szemem a víz látványára, és nyúlok is érte, hátha az majd mégjobban észhez térít valamennyire. - Áh, egy igazi angyal vagy, de komolyan! Köszönöm. Iszok egy kicsit, és úgy tűnik, a matrac meg a víz lassacskán kezdi megtenni a hatását, mert habár még kicsit szédülök, a gyomrom már kevésbé kavarog, és az azért sokkal aggasztóbb probléma volt. Visszanyújtom Karinnak a palackot, és közben fel is pillantok az arcára. - Lehet, hogy tényleg mennem kéne. Te? Meddig maradsz itt, amíg a lehető legtöbben eltűnnek? Ha szeretnél kilopózni, megkereshetem neked a srácot, és lefoglalom egy kicsit.
Nekem jó életem van, mert szuper a családom. Most igaz, hogy több ezer kilométerre vagyok tőlük, de még így is támogatnak. Persze bármennyire is legyen jó az életem, nálam is van, hogy melléfogok, és egy-egy rossz döntést, vagy egy szakítást szétcsúszással akarom feledni. Szóval megértem a barátnőmet. De tudom, hogy ilyenkor mennyire szükség van egy „józan”, megbízható másik félre, aki úgy vigyáz az illetőre, hogy közben nem fojtja meg. Én is így teszek most, így hagyom, hogy kitombolja magát, de biztos távolból ott vagyok, ha kellek. Nálam otthon ez általában a bátyám volt, aki még,ha ő is bulizott és csajozott, a fél szeme rajtam volt. Ezért is választok egy először magányos szobát, amikor rajongóm akad, de nagyon örülök a társaságnak, főleg, hogy ennyire normális. A mellettem fekvő srác be van csípve, és néha tényleg úgy néz ki, mint aki pillanatokon belül rosszabbul lesz. Tudom milyen, amikor az alkohol próbálja átvenni teljesen felettünk az uralmat, és néha még mi sem tudjuk, hogy ezt milyen formában szeretné, mert hol szédülünk, hol a gyomrunk kavarog, hol minden egyszerre. A kérdéseimmel a hogyléte felől pedig részben azért bombázom, hogy tudjam, mire van, lenne szüksége. Mondjuk, ha hányingere van, nem viszem friss levegőre az ablak mellé, hogy üljön ott egy széken, azért figyelve, hogy ne essen ki rajta, hanem inkább a mosdóba irányítom el; és fordítva. - Rendben - mosolygok rá végül, amikor biztosít arról, hogy jól van. Akkor is csak elmosolyodok, amikor bocsánatot kér a hangoskodásért. Igazából nem haragszom, mert tudom, hogy nem neki volt ilyen kellemetlen élménye most, mint nekem, és az alkohol általában kihat a hangerőre is. - Remélhetőleg - vigyorgok rá cinkosan. Az, hogy mennyire szórakozik, szórakott most jól, az majd lehet csak alvás után, ha kijózanodik, fog kiderülni. - Normális vagy, így nincs okom kizavarni, ráadásul, örülök a társaságnak - mosolygok ismét rá. Arra, hogy nem tudja miért maradt, én sem tudok mit mondani. - Ugyan! Ez természetes - hárítom hálálkodását. A víz pedig úgy tűnik, hogy jót tett neki. - Hagyjuk itt kézközelben - teszem magunk közé a párnákhoz stabilan. Akár nekem, akár neki van szüksége rá, nem kell keresgélni, elkérni. - Én nem megyek a barátnőm nélkül, mert jobb, ha itt vagyok, és nem próbál egyedül hazajutni. De írok neki, hogy még itt vagyok, és megvárom - és már pötyögöm is neki a gyors üzenetet. - A srác bár normálisnak tűnt, azért abban az állapotban, ahogy láttam, még a saját hazajutása is bajos lesz - vigyorgok rá. - Hívhatok egy taxit neked, de lehet, előbb józanodnod kellene még egy kicsit, hogy biztosan fel is vegyen - mondom óvatosan. A taxisok nem igazán szeretnek olyan személyt felvenni, akiről úgy tűnik, hogy az alkohol miatt, a rosszullét kerülgeti. - Addig meg mit szólnál egy privát bulihoz, hogy feldobjuk a hangulatot, bár most ötletem nincs, de Te hátha tudsz valamit, hogy a hazameneteledig mivel lehetne elütni az időt? - ajánlom neki hirtelen ötlettől vezérelve. Majd megcsippan a telóm, és barátnőm írt, hogy „Aszok, de majd kelcsfe későb”. - Azt hiszem, hogy én még vagy két órát hagyom aludni a barátnőmet - vigyorgok Augustra, és megmutatom neki a helyesírásmentes üzenetet. A zene még azért dübörög lentről, így biztos, hogy nem ért véget a bulit.
Kezdőlap
