- Volt játék, nincs játék - sóhajtok egyet, miután úgy dobta el az újonnan vett játékát, hogy azt többet nem fogja látni. Néz is felém, még izgatottan, nem esett le még neki, hogy annak a játéknak annyi. Kortyolok egyet a kávéból, otthon készítettem, termoszban viszem magammal, s nem volt kedvem kocogni a fekete ördöggel, most csak sétálok. Az éjjeli munka elhúzódott, de mióta ő is lakója életemnek, a reggeli alvást megszakítja, mert minden reggel leviszem. Megtanultam, kemény leckéből, hogy vigyem le. Bánta eddig már a párnám, ajtóm, studió berendezés is, pedig az utóbbiban elég jól megtanult már közlekedni. Az elején még lelkesen elvitte magával a kábeleket, fényt borított, megrágta a cipőket, felettébb boldogítva ezzel nem csak engem. De ravasz, olyan ártatlanul lelkes nézéssel tud nézni, hogy képtelen rá az ember haragudni főleg, hogy a kárt ki is fizetem, ha nem az én holmimban keletkezett - Tucker, ne csináld már - tudom, hogy érti, mit mondok, a szemei tükrözik, a teljes testtartása. Fogalmam sincs, miért döntöttem úgy, hogy hozok egy menhelyi kutyát, hiszen vele nehezebb elhúzni a csíkot, ha gáz van. Mégsem tudtam elmenni mellette. Meg most sem, mert húzni kezdi a pórázt, amit eleve nem szeretek, szeretném, ha kedvére rohangálna, így inkább magamhoz intem, és leszedem a pórázt, mire megrázza magát. És elkezd menni mellettem. - Szép, ezért kellett eddig húzni? Azért megsimítom a fejét, s megvakarom a füle tövét. Kell útközben labdát szereznem, ha már a rágcsa csontot úgy elhajította, nem megyek utána a csatornába. Szerencsére van egy stand, ahol van olyan laszti, amit szeret rágcsálni, így ha elhajítom, biztosan vissza fogja hozni. - Ha ezt is úgy eldobod, hogy nem tudom visszaszerezni, nincs másik labda - nézek rá, aki csillogó szemekkel várakozik, dobjam már el. - Felőlem... - azzal jó messzire hajítom, de már látom, előbb meg kellett volna néznem, merre is dobom, mert hiába drukkolok némán, ha a másik nem veszi észre, akkor abból koppanás lesz. Kiáltani meg hiába kiáltok, van itt hangzavar. Tucker meg már robog, ami szerintem meg egy másik élmény lesz annak, akit remélem, nem talál el a labda. - Bocsi! - emelem fel a kezem, akárhogy is történik, mert azért Tucker rohanása sem egy esti mese, amekkora termetűvé nőtte ki magát, s csak akkor rohanok, ha valóban eltalálta a labda, ellenkező esetben csak sietek. - Ne haragudjon, jobban oda kellett volna figyelnem, hova is dobom a labdát.
Szabad vagyok, most nincs munka, ergo azt csinalok, amit csak akarok. Nekem ez mar szinte furcsa, olyan idegen. Legszivesebben beosonnek a korhazba, hogy segitsek egy kicsit, de a fonok ugyis csak letolna, amiert nem pihenek. Egyesek szerint tulzasba viszem a munkat, de ha valaki engem kerdezne, nincs igazuk. Amugy is, az miert lenne gond? Hisz sosem hibazom, nem panaszkodhatnak. Egy bogre kave tarsasagaban azon morfondirozok, mihez kene kezdeni. Friss levegore biztosan vagyom, talan futok egyet a parkban, es ha mar ott vagyok, lehet szerzek valahonnan egy kis fagyit is. Egyaltalan lehet mar kapni?! Ugy megkivantam, mintha legalabb ezer eve nem ettem volna. Szereznem kell egyet! Amint eldontottem, mi is legyen a program, johetett egy gyors zuhany, majd a sportos szett kivalasztasa. Leggings es egy nem tul vastag sportos felso. Remelem nem fogok fazni.. Ha pedig megis, johet meg egy kis futas, egeszen hazaig. Biztosan feltalalom magam, ahogy eddig is. Nem ebbe fogok belehalni. Hajamat talan lofarokba kene kotnom, azonban nem teszem, jo lesz igy is. Miutan mindennel megvoltam, kisetaltam a lakasbol es nem agyaltam tul sokat. Fules, zene, futas. Mar a parkban vagyok, amikor leall a zene. Valaki nagyon keres, ugyhogy fogadom a hivast. - Igen?! - szolok bele enyhen lihegve. Termeszetesen a hugom az, pedig mar remeltem, hogy a korhazban van ram szukseg, de nem.. Ugyan miert is lenne?! - Ugye nincs baj?! - kerdezek ra azert aggodo hangon. Egeszen addig nem nyugszom meg, mig el nem meseli, milyen banalis dolog miatt hivott. - Rendben, mindenkepp hivj majd! - mosolyodom el szavai hallatan, aztan bontjuk a hivast. Lassitok a tempon, immar setalok, kozben megy a zene es azon agyalok, honnan a francbol kene fagylaltot szereznem, es ekkor nem csak egy laszti talal el, de meg egy kutya is nekem rohan. Egyikre sem szamitottam, mire pedig kiszurtam a rendkivul gyors es cuki negylabut, eselyem sem volt. Habar nem sokon mulott, hogy a foldon vegezzem, azonnal egy mosoly huzodik a szamra, amint vegigmerhetem a gyonyoru bundast. - Semmi gond. - legyintek lazan. Aki ennyiert be tud ragni, az eleg szivtelen, de persze az is lehet, hogy csak azert gondolom igy, mert en imadom oket. Ha nem kene ennyit dolgoznom, biztosan befogadnek egyet a menhelyrol, igy viszont.. csak ulhetne a lakasban, kinozni pedig nem akarom. A fulesem - amit sikeresen elhagytam - csak Isten tudja merre lehet, de most ez sem erdekel. - Mi a neve? - kerdezem a ferfitol, mikozben a kutyajat figyelem ragyogo szemekkel. Kicsit mintha meg lenne elegedve magaval, hisz tokeletes munkat vegzett.
Nézem a jelenetet, és csak azt tudom megállapítani, hogy a mondás, mely szerint, amilyen a kutya, olyan a gazda is, tökéletesen igaz állítás. Nem, nem a szeleburdi kifejezés ugrik be egyből, hanem a pancser. Egyedül talán az eddigi munkámban nem panaszkodhatom, hogy pancser vagyok. Minden másban hűen tükrözöm a mostani tettemet, és persze Tuckerét is. Mert nem, minek látni egy embert, aki jóval nagyobb nála, minek? A labda legyen meg. Ilyen voltam én is azzal a megbízással, és ide is jutottam. A labda alapján annyira nem tanultam belőle. Tucker pedig nem tud dönteni a labda, és az ütköző között, rohanna, aztán megtorpan, lelkesen visszafordul, mintha invitálná játékra, én meg majd kiköpöm a tüdőmet, mert amilyen, tuti biztos rá fog ugrani, és cserébe kapni egy hatalmas nyelves kutyapuszit is. Kondiban vagyok, de ha az életemért kell futni, elmúlik minden bajom, azt már tapasztaltam. Végül három kör után úgy dönt, a labda nyert, és persze, mert én is odaérek addigra, így inkább elnyargal. Mert azért azt tudja, hogy ezért kap pár nevelő szót. - Nem esett baja? Csoda, hogy nem sodorta el, amilyen habókos tud lenni. De.... - nem kell a térdemre támaszkodni, pár mély korty levegő, és máris jobb lesz. - én inkább a saját tettemért kérek bocsánatot. NIncs mentségem a bénázásomra. Nagyon sajnálom. Keresem rajta a labda találkozási nyomát, de nem látom, igaz, ha puklija nő az embernek, nem két percen belül jön elő. Zavarban vagyok, ahogy felteszi a kérdést, a fonalat elvesztettem, amit még mondani akartam. - Tucker. Hirtelen ötlettől vezérelt örökbefogadás, de akkor még belefért a kezembe. Most meg én nem az.... - inkább nem folytatom, mert az ágyam lenne a szó, és hát nem igazán jó így nyitni. Zavartan elmosolyodom. - Biztos minden rendben? - nézek rá, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve nézek rá. - Tudom, hogy éppen fut, de ha gondolja, s befejezte a kört, meghívom valamire. Bármire. Ez a legkevesebb - és addigra én is látni fogom, hogyan van. [/i]- Persze, csak ha nem tartom fel. [/i] Tucker közben visszaérkezik a lasztival, fel-feldobálja közben, majd egy határozott mozdulattal, a saras labdát a mellettem lévő cipőjére... szándékszik tenni, mert ahogy meglátom, mit tervez, ránézek. - Tucker, nem a cipőre, nem... - intem, és hajolnék le, hogy elkapjam, mielőtt a cipőre kerülne a labda, s Tucker elégedett boldogsággal ülne le elé, várva, hogy dobja el. - Szerencse, hogy visszahozza és még oda is adja. Néha nem úgy, ahogy szeretném, mondjuk - volt, hogy háromszor elment előttem, dobálgatva a labdát, majd elszaladt. - Ne dőljön be az elszaladásának, előre szólok - direkt kivárja, hogy odaérjek hozzá, aztán tovább rohan. De valahol voltunk. Jaigen. Zavartan a fülem mögé söpröm jobb oldalamon a hajam. - De, ha nem akar velem találkozni, és később mégis gond lesz - tapogatom a kabátom, végre megvan a tárcám, ahonnan kiveszek egy névjegykártyát. - kérem, hívjon fel, vagy írjon - aztán megállok. - Ugye, nem voltam most sok? - jövök zavarba ismét.
Vegigmerve a kutyust, szinte azonnal beugrik valaki, akit igyekszem minel elobb kiverni a fejembol. Szerencsere nehany masodperc alatt sikerul is, hisz mazlimra amugy sem hagynak unatkozni. Ranezve ismet apro mosoly huzodik a szam sarkaba. Oke, talan kisse neveletlen, de fiatal, elettel teli, jatekos eb, aki rohan a sajat feje utan, nem torodve massal, csak a jatekkal. Most komolyan.. ki tudna neki ellenallni vagy haragudni ra?! - Hol hagytad a jatekot? - kerdezem szelesen mosolyogva a negylabura. Kicsit gyanusnak tartom, ahogy ram nez. Tul jol ismerem a kutyakat, az ilyesmit konnyen kiszurom. Ordit rola, hogy agyal valamin, nekem pedig azon jar az eszem, mire gondolhat. Csak akkor emelem le rola a tekintetem, mikor megpillantom a rohano ferfit. Nem is tudom, melyikuk fut gyorsabban. Talan a bundas a nyero. Igen, ove lesz az elso hely. - Dehogy, nincs gond.. - neki viszont ahogy nezem nem artana egy kis viz, illetve nehany mely levego. Szivesen megkinalnam egy kis vizzel, de most termeszetesen nem hoztam magammal. Mivel erdekel a mondandoja, igy bologatva hallgatom, ahogy elmeseli, mikor fogadta orokbe Tuckert. Vegre mar tudom a "tamadom" nevet. Mar szora is nyitnam a szamat, hogy megjegyezzem, milyen szep is az orokbefogadas, amikor feltunik, hogy nem fejezi be az egyik mondatot. - Az..? - kerdezem vigyorogva, mikozben a ferfi szemeit furkeszem. - Persze, minden.. na meg ha kesobb feltunne egy kissebb serules, gond nelkul ellatnam. - bar ennyitol szinte biztos, hogy nem lesz bajom. Ennyit igazan kibirok. - Tudja.. epp azon agyalok, hol kaphatnek a kozelben fagylaltot.. - vallom be, hogy szivesen bunoznek, holott meg nincs is itt a nyar. - Nincs otlete? - gyerunk, legyen, legyszi. - Nincs dolgom.. - teszem hozza egy aprocska mosollyal az arcomon. Kivetelesen nincs, hisz amugy reg ezerrel dolgoznek. Szemeim azonnal a kutyara siklanak, ahogy boldogan megerkezik azzal a bizonyos labdaval. Az nyilvan nem a tisztasagarol hires, de igy megy ez, nem most latok ilyet eloszor. Persze nem ismerem olyan jol, mint a gazdaja, igy eselyem sincs a fejebe latni, de sejtem, hogy nem a szep szemunkert jott ide. - Pedig milyen szepen mutatott volna rajtuk egy-egy folt. - huzodik mosolyra a szam. - Nezze a pozitiv oldalat.. ez mar fel siker.. - meg mindig sokkal jobb, mintha meg sem fordulna a fejeben, hogy visszahozza. - Rendben, majd igyekszem. - pillantok a ferfire, egy szeles mosollyal az arcomon. Egesz helyes, a kutyaja pedig irto aranyos. Szep kis paros, az mar biztos. - Egy nevjegykartya mindig jol johet. - mar ha nem talalunk valahol egy kis fagyit. - Miert lett volna? - kerdezem meglepetten, apro mosollyal a pofimon.
Gyorsan végigmérem, még ha nem is vagyok orvos, megszokás. Akkor nyugszom meg én is, ha látom, minden rendben van. - Az jó, örülök - egyenesedem inkább ki, mélyeket lélegezve, hogy minden visszaálljon a normális kerékvágásba, most, hogy nem szükséges már startra készen állnom. Nem sikerült lecsípni mégsem, vagyis éppen pontosan a kíváncsiságot keltem fel benne. A vigyort látva azonban megjelenik az arckifejezésemen a "mindent bevallok", humoros oldala. - Áá, hát - vágom tovább az arcot, mely a beismerésről szól. -az ágyamba. Valahogy nem hatnak a varázsszavak, hogy ne menjen fel, és hogy ha már fenn van, akkor lemenjen. Pedig nagyon hadakoztam ellene, mert azt tanultam, hogy kutya, állat nem ágyra való. És nem a nézésének nem tudtam ellenállni, hanem annak, amikor kikukucskált a paplan alól boldogan. Így vettem még egy takarót, az alá bebújhat, s úgy alszik, ahogy kedve van. Szerencsére nem rajtam alszik, mostanra már azért nem csak egyéniségben lett súlyos. - Azt nem szeretném, mármint, majd rászólok Tuckerre... hátha használ -Tucker időnként süket, mint a bot. Még el is hinném, ha közben nem lenne a szemeibe írva, hallotta ám, csak nem érdekli. Szerencsére azonban, ha valóban komoly dolog van, hallgat rám. - De nem rosszindulatból teszi. Kölyök még. A kérdésre elgondolkodom. - Fagylalt? - egy irányba nézek. - Van pár a park déli részénél, de ha érzésre kíván menni, ajánlom az Amsterdam Avenue-t. Ott szinte minden sarkon árulnak fagylaltot, nem jégkrémet. Elmosolyodom, hogy nincs dolga, mármint olyan értelemben, hogy most ráér. Ha elfoglalt lenne, a telefonszámon fel tud hívni, vagy írni, amikor kedve lenne beváltani az ígéretet. - Ez esetben meghívom -és ebből nem fogok engedni. Nem feltétlenül Tucker miatt. Szeretném megköszönni a kedves hozzáállását és reakcióját. És persze felettébb örülök, hogy a nagy vidámságában nem ugrott rá, hogy boldogan úgy adja oda neki a labdát. - Óóóó, deeehogy - nevetem el magam. - Ez a ravaszság és trollság finom és alantas művészete. És a cipője egészen biztos foltos lesz, ha nem kapja el időben, amikor pillanatok alatt kiköpi a labdát a szájából. Felhúzom a nadrágomat, éppen annyira, hogy jól lehessen látni a cipőt. Ez a sétáltató cipőm, mert nincs az az idő, amit azzal tölthetnék, hogy levakarjam a koszt, és tappancsainak nyomát, amikor belefeledkezik a játékba. - Hajlamos vagyok sokat beszélni - felelek zavartan, de főleg azért zavartan, mert zavarban vagyok, és akkor sokat beszélek. - De csak nem munkában - ott inspirálnom kell másokat, vagy figyelnem az érzéseikre és azt simítani, hogy meglegyen a fotó. - A fagyizók felé is vehetjük az irányt - mutatok az Avenue felé, s ha Tucker kiköpte végre a labdát, s alkalmi társunk elkapta, tudja, merre fogunk majd haladni. - Mindig erre fut? Mármint... sokat járok erre, és bár tudom, hogy sokan járnak a parkban, vannak megszokott idejük az emberek többségének, mikor jön ide - még mielőtt félreérthető lennék.
Kezdőlap
- Volt játék, nincs játék - sóhajtok egyet, miután úgy dobta el az újonnan vett játékát, hogy azt többet nem fogja látni. Néz is felém, még izgatottan, nem esett le még neki, hogy annak a játéknak annyi. Kortyolok egyet a kávéból, otthon készítettem, termoszban viszem magammal, s nem volt kedvem kocogni a fekete ördöggel, most csak sétálok. Az éjjeli munka elhúzódott, de mióta ő is lakója életemnek, a reggeli alvást megszakítja, mert minden reggel leviszem. Megtanultam, kemény leckéből, hogy vigyem le.
Szabad vagyok, most nincs munka, ergo azt csinalok, amit csak akarok. Nekem ez mar szinte furcsa, olyan idegen. Legszivesebben beosonnek a korhazba, hogy segitsek egy kicsit, de a fonok ugyis csak letolna, amiert nem pihenek. Egyesek szerint tulzasba viszem a munkat, de ha valaki engem kerdezne, nincs igazuk. Amugy is, az miert lenne gond? Hisz sosem hibazom, nem panaszkodhatnak.