Yindee & Henci

Őszintén szólva tök úgy éreztem, hogy nekem hazudtak arról, hogy milyen jó lesz az egyetem. Azt mondták, hogy tök szórakoztató lesz, meg hogy merőben más lesz a középsuli után... Ehhez képest úgy érzem többet kell tanulnom és foglalkoznom a tárgyaimmal a jó jegyekért, meg gyakorlatilag azért is, hogy egyáltalán a tanárok rám mosolyogjanak, mint valaha eddigi tanulmányaim során. Mondtam Haileenek, hogy ha bejön a kripto biznisz, akkor gazdag nővé teszem és választhat bárkit akihez hozzá mehet - nem kell nekem kerítenem egy milliomost, aki jól bánik vele -, de nem volt elragadtatva az ötlettől, és befektetési tippeket sem fogadott el tőlem, ami egyébként el kellene, hogy gondolkoztasson. Értem én, hogy ne akarjam "eljátszani" a családi vagyont, de egyrészt ez nem játék, másrészt ez a jövő, amit neki is el kellene fogadnia. Ha nem engedi meg, akkor úgyis megcsinálom, csak a háta mögött, és pipa lesz ha kiderül, hogy nem hallgattam rá. Ami amúgy megint el kellene, hogy gondolkoztasson a viselkedésemmel kapcsolatban, de a nővérem nevelt fel, tehát minden az ő hibája. Remélem, hogy most nem csuklasz, Linus.
A másik ötletem az volt, hogy youtuber leszek, amihez talán még hasznos is lenne a szak, amin tanulok, de túl sok energiát igényel rendesen felvenni és megvágni egy videót. Ráadásul a megfelelő minőségű kamera vagyonokba kerül, amivel már nem akarom lehúzni a nővéremet, épp elég hogy hajlandó úgy finanszírozni az egyetemi tanulmányaimat, hogy nem feltétlenül adok bele mindent. Sokkal jobban vonzanak az olyan dolgok, amikben van némi izgalom és nem másfél órákat kell ülni egy helyben.
Igazából hétköznapi dolgok is lehetnek izgalmasak, ha nem ugyanúgy történnek, mint minden áldott nap. Például a múltkori buszutam... Minimum érdekesnek nevezném. Én mondjuk jót szórakoztam a dolgon, még ha meg is lepődtem azon, hogy valaki nyilvánosan a seggemet fogdossa, de ez is bebizonyítja, hogy mennyire ellenállhatatlan vagyok. Apámtól örökölhettem. Lehet, hogy nekem azért fizettek a szomszéd nénik Texasban, mert aranyos kiskölyöknek gondoltak gyerekkoromban, meg ezer éve ismertek már, de apát tuti azért hívták minden duguláshoz, mert túl sok szerelős témájú felnőttfilmet láttak már. Meg kell majd kérdeznem Linust arról, hogy ő mit gondol erről, mert nem szeretnék egyszer arra hazalátogatni, hogy valamelyik néni behálózta apát és már nálunk lakik.
Meg is fogom kérdezni a nővéremet, közvetlenül azután, hogy dumáltam azzal a nővel, aki letaperolt. Ha nem lenne opció, hogy orrba vág miatta, simán gondolnék rá úgy is, mint csaj és nem nő, mert hogy nem lehet nálam túl sokkal idősebb. A nő meg hiába egy fogalom - meg gondolom életérzés is -, attól még olyan érzés rámondani valakire, mintha rögtön lenegyvenévesezném. Nem volt konkrét tervem, amikor elé álltam, de annál boldogabb voltam, amikor előbb vett észre, mint hogy bármit mondhattam volna.
- Szia! - Rögtön jókedvű mosoly terület el az arcomon, az a fajta, amitől hosszútávon fájni kezd az ember arca. Ez volt a beszélgetésünknek az a pontja, amikor el kellett döntenem, hogy milyen taktikát alkalmazok. Az már nyilvánvaló volt, hogy pofátlanul letegeztem őt, annak ellenére, hogy ő meg nagyon illedelmes volt velem. De szerintem azután, hogy megfogta a seggemet, ezen a ponton már túl voltunk. Ez legalább az a szint, mint meginni a pertut valakivel. - Aha, igazából több dolog is van. - Hevesen bólintottam egyet, ami a tincseim átrendeződését eredményezte a homlokomon. Próbáltam nem túlzottan örülni a fejemnek, amikor megpaskolta maga mellett a helyet, szimplán csak ledobtam magam mellé és lehadartam valami 'köszi' félét, hogy ne legyek bunkó paraszt, mert Hailee nem annak nevelt.
- Egyrészt... Engem nem zavar, ha közvetlenül beszélünk, nem doblak fel a campus-rendőrségnek. - Vigyorogva fordítottam oda a fejemet, amíg magyaráztam. Fogalmam sincs létezik-e ilyen testület, de összefutottam már a hitgyülis hallgatókkal, akik meg akartak téríteni. Igazából az is lehet, hogy valami szektáról volt szó, csak elvesztettem a fonalat úgy a második mondat után.
- Másrészt... - Úgy dőltem hátra, mintha valami nagyon hosszú történetet akarnék elmesélni neki, amikor azonban ő is megszólalt, rögtön lehalkítottam a hangom. - Igen? - Vártam, hogy folytassa, amit elkezdett, közben pedig tényleg - de tényleg - nagyon igyekeztem értelmes, mármint komoly és intelligens fejet vágni.
- Nos... - megköszörültem a torkomat és közben lázasan gondolkoztam azon, hogy hogyan is kellene jól kijönnöm ebből a helyzetből. Azzal nem állhattam elé, hogy cserébe én is hadd fogjam meg az ő seggét, mert azt a huszonegyedik században nem illik, meg amúgy is, ott van még az az egész orrbetörős dolog... Szóval más irányba kellett terelnem a beszélgetést a hátsójáról, pedig ki sem mondtam a dolgot. - Igen, én is erről szerettem volna beszélni. - Hazugság. Baromira nem tudom mit akartam neki mondani, egyszerűen csak úgy tűnt itt nem futhat el előttem úgy, mint ahogyan a buszon megtette az elmúlt pár napban.
- Az ilyesmit általában úgy szokták megoldani, hogy ajánlanak valamit cserébe, nem? - Feljelenteni például nem terveztem, ahhoz túlságosan szórakoztatott a dolog. Amúgy is mit gondolna rólam mindenki, ha kiderülne, hogy valaki 'molesztált'? - Nekem van is egy javaslatom. - Úgy tettem hozzá, hogy ne tudjon semmivel beelőzni engem, mert határozottan szerettem volna, ha az én akaratom érvényesül - mint általában mindig, köszönhetően annak, hogy Linus meg apa elkényeztettek. De hát ez még a legkisebb királyfiknál is mindig belefér.

⋈ | 844 | gúnya

- Szia, Dee – játékosan tettem az ujjamat az ajkaim előtt, az arcomon mosoly volt, de finoman megérintettem a mellettem elhaladó lányok vállát. Szerettem a diákjaimat, úgy éreztem, hogy rövid idő alatt sikerült összeszokni. Mivel művészeti szakról volt szó, és nem ezren nyomorogtunk egy előadáson, annak voltam a híve, hogy teljesen hülyeség lenne egymással szőrözni és magázni egymást, ha már majdnem egyidős vagyok a legtöbb diákkal. Onnantól kezdve, hogy lényegében káromkodtam az órákon és megbeszéltük a hétvégi programjainkat, meg próbáltunk egymásnak segíteni az ihlettel is, teljesen felesleges lett volna szívatni őket. A szabály egyszerű volt: ha belépek a teremben, nincs katalógus aláírogatás, egyszerűen csak felírom az embereimet a naplómba, és számolom a hiányzásaikat, de nem kötelezem őket arra, hogy bejárjanak. Teljesen felesleges erőt demonstrálni, mert azzal csak egy pattogó tanársegéd képét kelteném, én pedig részben ezt szerettem volna elkerülni.
A folyosón viszont akkor is formálisan beszéltünk egymással, ha diákként voltam jelen az egyetemen. Mivel gyakorlati óráim nem voltak, szimplán a kedveseim ihletét akartam növelni azzal, hogy megerőltettem magam és vagy szobrokat, vagy festményeket csináltam. Ma mind a kettővel foglalkoztam az óráim előtt, emiatt a könyökömön megkötött az agyag, az államra pedig ráfröcsögött valamennyi a festékből, de a tükrömben – talán a fényviszonyok miatt nem láttam ezt.
Elég hosszú volt a sor a mosdóknál, én pedig nem akartam emeleteket sétálni abban a két órában. Éhesebb voltam, mint amennyire koszos. Hiába tanultam most elsősorban művészettörténelmet, attól függetlenül mind én, mind a diákjaim gyakran voltunk maszatosak. Mivel nem féltettem túlzottan a ruháimat, csak egy kötényt viseltem, miközben dolgoztam az új művemen. Nem mondom, hogy tökéletesen haladtam volna, de határozottan jobb volt a helyzet a múltkori állapotához képest, én pedig csak azért vittem be a saját dolgaimat az óráimra, hogy megmutassam: mi az a teljesítmény, aminél sokkal jobbat várok el a saját diákjaimtól.
A büfénél túl hosszú volt a sor, ezért inkább lesétáltam a campusra, és ott kezdtem el keresni valami éttermet. Teljesen random választottam egy tésztázót, aztán szereztem magamnak még kávét is, mivel az esti műszakom kezdetéig nem nagyon akartam, hazamenni, kihasználtam a jóidőt meg azt, hogy egyáltalán van kedvem most komolyabban foglalkozni a szobraimmal. Sok mindent félbehagytam az elmúlt időszakban, ezzel a szokásommal pedig ideje lenne már felhagyni.
Annyira nem volt meleg, hogy mondjuk a kabátomat levegyem, de szerettem volna kint ebédelni. A legtöbb pad elég vizes volt, szóval jobb híján mégis megszabadultam tőle, a földre terítettem és egyszerűen helyet foglaltam rajta. Akkor vettem észre, hogy az ujjaim is festékesek meg agyagosak maradtak, mikor a mappámba pakolt rajzaimat vettem elő, hogy objektíven megpróbáljam őket szelektálni. Ebbe pedig annyira belemerültem, hogy hirtelen az éhségről is megfeledkeztem, csak akkor pillantottam fel, amikor a semmiből jelent meg egy árnyék előttem.
Egészen elkerekedtek a szemeim, amikor azt a bizonyos srácot pillantottam meg, akit pár napja sikerült megrontanom. Nem tudtam pontosan mennyi idős, csak az arcából nehéz lett volna megmondani, ami kifejezetten zavart. Mindenesetre azt láttam rajta, hogy fiatalabb volt nálam, és mivel nem először találkoztunk – sőt, talán mondhatom azt, hogy párszor összefutottunk az ominózus eset óta – összeszedtem magam, és egy mosolyt erőltettem az arcomra.
- Jó napot – nem igazán tudtam kezelni a helyzetet, szóval egyszerűen csak megpaskoltam magam mellett a kabátomat – Segíthetek valamiben?
Hülyén venné ki magát az esetlegesen erre tévedő kollégáimmal szemben, ha túl közvetlen viszonyt mutatnék vele szemben, hiába voltam most itt gyakorlatilag diákként. Nem sokat számított onnantól kezdve, hogy egy intézménybe fogunk nagyon más pozícióban tartózkodni. Ezek után már csak az lehetne a legrosszabb, ha valamelyik kurzusomra is beiratkozna. Gyorsan szemügyre vettem a kezeit, amik túl tisztának bizonyultak ahhoz, hogy még egy váratlan találkozásunk legyen. Ez engem valamennyire megnyugtatott.
- Ami a múltkorit illeti… - tényleg megszállottan kezdtem el olvasni a büntetőjoggal kapcsolatos dolgokat, mert bár látszott rajta, hogy húsz év felett van, attól függetlenül még nem voltam teljesen biztos a korában – Őszintén nem tudom, hogy mit mondhatnék.
Egy óvatos pillantást vetettem rá. Nem ismertem, szóval fogalmam sem volt arra, hogy miként fog reagálni, de reménykedtem benne, hogy meg tudjuk beszélni, aztán elfelejteni a dolgot, mivel eszem ágában sem volt őt molesztálni.