Egyáltalán nem azért jártam be annyira szorgosan az összes órámra, mert annyira komolyan vettem volna hirtelen a tanulmányaimat. Sokkal inkább volt most már szó arról, hogy ténylegesen szerettem volna azt, ha Joon nem egy buta és sekélyes lánnyal van együtt, mert az egyszerűen nem volt hozzá való… Korábban is sokat számított nekem az, hogy az emberek szemébe ne pusztán egy kislány legyek, aki semmit sem tud a világról és hatalmas szemeket meresztve, naivan áll az egész világhoz. Azonban a marketing pont nem az a szakterület volt, ahol az elmélet nagyon mérvadó lenne. Az, hogy szerzek itt egy diplomát, nem jelent semmit, mivel az értékesítési modellek folyamatosan változnak és megújulnak. Innentől kezdve a csapatom vezetőjeként nekem is részt kell majd vennem bizonyos képzéseken, ugyanakkor remek szakemberekkel fogok együtt dolgozni, akik önmagában voltak annyira jók, hogy engem is rendesen be tudjanak avatni a munkába. Szóval ennek a papírnak a megszerzése egyáltalán nem arról szólt, hogy ténylegesen a szakmámhoz passzoló tapasztalatokat gyűjtsek össze. Szimplán csak egy beugró volt ahhoz, hogy később tök más dolgokkal foglalkozzak.
Emiatt meg is értettem, hogy Leila nem feltétlenül járt be annyi órára, mint mondjuk én. Észre is vette, hogy ebben elég rendesen megváltoztam, azonban amióta ismerem a barátom, egy kicsit átértékeltem sok mindent magamban. Az, hogy ő mindennap gyakorlatilag a napi kenyeréért dolgozik teljesen más volt, mint amiben mi éltünk. Számomra biztos hely volt a cégnél, én pedig ezt nem akartam feladni. Túlságosan belekényelmesedtünk mindannyian az anyagi helyzetünkbe, ezért bárki bármit mond, szerintem egyikünk sem tudná gyakorlatiasan élni az életét. Ennek ellenére a mindennapjainkat elszórakoztuk, ami miatt a lány és az én szüleim is a másikra mutogattak. A Hong család szerint a lányuk azóta nagyon rossz, hogy velem megismerkedett, az én őseim pedig azt állították, hogy Leila terel engem rossz irányba. Végső soron barátok voltunk, ezen meg pont nem pár mumifikálódott, üvöltő anyuka és apuka fog változtatni.
Pont ezért is szedelőzködtem össze, amikor megláttam a nekem írt üzenetét. Valamiben mind a ketten nagyon hasonlítottunk, ez pedig az volt, hogy egyszerűen nem voltunk hajlandóak csak úgy hozzámenni valakihez. Leila mondjuk minden bizonnyal nem volt annyira reménytelenül romantikus, mint én, nem akart mindenáron szerelmes lenni. Szimplán csak hajtotta a saját függetlenségét, ami számomra volt idegen, de talán pont ez a különbözőség hozott minket közelebb egymáshoz… Nem tudom mit gondoltunk annak idején. A lényeg, hogy szüksége volt rám, én pedig összeszedtem a pasztellszínben játszó mappáimat, füzetemet és tollaimat, meg minden egyéb cuccot, ami baromi haszontalan, de cuki volt és elkérezkedtem a tanártól. Természetesen sürgős ügyre hivatkoztam, mert mi mást tehettem volna, ha vészhelyzet volt.
Hiába próbáltam gyorsan odaérni az otthonukhoz, volt némi forgalom. Úgy voltam vele, hogy ha elkapnak gyorshajtásért, akkor legrosszabb esetben majd behajtom a pénzt Leilán, mivel az ő seggét igyekszem most megmenteni, ez volt a minimum. Az tuti volt, hogy hozzánk nem mehetünk, mivel anyám kívülről fújta, hogy mikor hol kell lennem, de ez nem jelentette azt, hogy nem találunk valami megoldást.
Mikor lefékeztem az otthonuk előtt, párszor még átsimítottam a tincseimet, illetve kicsit lejjebb toltam az orromon a napszemüvegem, majd a vállamról ledobtam a kabátom és elindultam az otthonuk felé. Minden bizonnyal meg fogja lepni a szüleit az, hogy valaki csengetett, mert több vendéket biztosan nem vártak. Vagy, ha így is volt, nem rám számítottak. Amint kinyílt az ajtó, én igyekeztem elővenni a legudvariasabb hangomat, de azért szemrevételeztem azt a bizonyos vőlegény jelöltet.
- Jó napot Mr. és Mrs. Hong – még én is majdnem elhánytam magam attól a negédességtől, ami a hangomban volt – Leila itthon van? Programja lett volna velem ma.
Már láttam azt, ahogyan szólásra nyitja a száját az apja, viszont amint felbukkant a lány én oda sem figyelve futottam hozzá. Emiatt történhetett az, hogy véletlenül – persze tuti, hogy így történt – a vállammal megütöttem a férfit, akit a lányra akarnak tukmálni.
- Csakhogy hajlandó vagy rólam tudomást venni! – nem akartam jelentet rendezni, de talán túl hangos voltam és túl szemrehányó is – Nem tudom, hogy képzelted azt, hogy egyszerűen csak ellógod a mai alkalmat, de vedd tudomásul, hogy nem vagyok hajlandó mindent egyedül megcsinálni.
Az ujjaimat úgy fontam a csuklójára, mintha tényleg mindenáron ki akarnám rángatni a házból, miközben sértődött arccal meredtem az apjára és a nevelőanyjára.
- A lányuk megpróbálta ellógni egy mestermunka elkészítését, amit számon fognak kérni rajtunk. Szóval engedelmükkel elvinném most. Egy évet csúszna a diplomájával, ha nem tennék így, szóval köszönjék meg.
Még mielőtt választ kaphattam volna, egyszerűen elkezdtem kifelé vonszolni a lányt. Nyilvánvaló volt, hogy a mestermunkánktól még kifejezetten messze vagyunk, de ezeket sosem osztjuk meg a családunkkal. Jobb hazugság most nem jutott eszembe, szóval a barátnőmet egyszerűen csak vonszoltam az autóm felé, mint egy kiskutyát.

öltözék ✿ megint rossz fát tettél a tűzre     ✿ 764 ✿ taliga ✿