Hajnali fél 4-kor egy felkavaró álomból riadtam fel. Izzadt mellkasomhoz tapadt a póló, amit viseltem, és szaporán vettem a levegőt, miközben az ablakon beszűrődő fények által gerjesztett árnyakat bámultam a plafonon. Furcsa érzés volt... hosszú pillanatokba került, mire rájöttem, már nem alszom, és valóban a plafont látom. Talán mert a plafonra tekintve, az árnyak közt is az a régi arc rémlett fel előttem... az első gyilkosságom áldozatának arca. Sőt, két arc lett volna az igazi, hiszen egy elcseszett estével rögtön két ember halálát "okoztam". Gyakorlatilag én öltem meg mindkettőt, hiszen a lány is azért halt meg, mert én aznap ott voltam. Nélkülem még ma is élnének, talán mind a ketten. Nem szoktam rájuk gondolni. Általában, igyekeztem elfelejteni az áldozatok arcát. Nem szolgálja az érdekeimet, ha őrzöm őket. Az embernek nem kellenek démonok. A lelkünket üldöző árnyak nélkül is épp elég kemény az élet. Nem is tudom, miért... Vajon az egész ostobaság... csak azért rémlett volna fel bennem, mert Cissy csinos idomai erős hatást gyakorolnak rám? Máskor is jöttek már szembe velem formás domborulatok, és más nők is próbálták már előttem az elérhetetlent játszani, mindig mindegyiket megkaptam, és annyi volt! Talán nem is az a baj, hogy csinos a szakácsnőm... talán inkább azért rémlettek fel bennem a negatív élmények, mert küzdök a dolog ellen. Ha vágyom valakire, és nem kapom meg, az sosem jelent jót, olyankor valami nem stimmel...! Talán a tudatalattim így próbált üzenni nekem... hogy valami nem oké... Vagy... talán csak azt próbálta mondani, hogy itt az ideje átmennem a lányhoz, és bemászni az ágyába! A nyakamat rá, hogy némi ellenkezés és vita után úgyis megadná magát, sőt, készséggel állna neki vetkőzni... feltéve persze, hogy egyáltalán ruhában alszik, és nem anyaszült meztelenül...! Egy bő percig tényleg gondolkodtam a dolgon. Gondolkodtam, hogy ez lehet a megoldás! De végül nem mozdultam. Nem volt jellemző rám, hogy ennyit agyaljak rajta, megfektetek-e egy kívánatos nőt... akkor most miért? Komolyan azt mérlegelem, mire vágyom jobban, a főztjére, vagy a testére?! Ez nem normális... - Valami nem stimmel velem... - mormogtam bele a sötétbe. Felhajtva a takarót, felkeltem, és az ablakhoz sétáltam. Kinéztem az éjszakai városra... Lehunytam a szemem, és újra láttam, annak a régi lánynak a szemeit. A nevéről ma már fogalmam sem volt, de a szemei belém égtek. Milyen félelemmel is nézett rám, mikor meglátta mit tettem... Egy szörnyeteget látott. Jól is látta... Felsóhajtottam. Közben elfordultam az ablaktól, a szekrényhez mentem, és hamarosan már az ágyra dobált ruhákat húztam fel magamra. Az alvásnak már annyi, akkor akár valami hasznossal is eltölthetem az időt - gondoltam magamban, s ahogy az átöltözéssel kész voltam, elindultam kifelé a szobából. Sportruhát húztam, futni akartam. Meggyőződésem volt, hogy az éjszakai fagyos levegő, a "kihalt város" majd jót tesz az én furcsán zsongó agyamnak. Az őrségem egyik tagja épp a lépcsősor előtt sétált el, mikor megjelentem a sor tetején lefelé tartva. Meglepetten nézett rám a félhomályban. - Uram... - kezdte volna, de én intettem, hogy álljon is meg. Egyik ostoba kérdésére sem kívántam időt pazarolni, hogy hova, miért, ilyenkor, egyiket sem szándékoztam megmagyarázni. Egy dolgot kellett tudnia. - Egyedül megyek - mondtam neki, miközben elhaladtam mellette. Ha akarja, a többit kitalálhatja a ruhámból, ha nem, akkor meg nem. Tudtam, hogy nem ez a húzásom lesz apám kedvence, ahogy azt is tudtam, hogy úgyis értesül majd róla, de ebben a percben... egyszerűen nem érdekelt. Bár nemrég még én prédikáltam Elyse-nek, hogy hogyan viselkedjen az öregekkel szemben, de most én is átmentem kissé lázadóba. Egyedül akartam lenni. Csak Kieran-ként. Nem örökös, nem herceg, nem gyilkos, nem... nem az, aki vagyok, hanem csak simán Kieran. Csak egy egészen kicsit. Az akartam lenni, aki az első gyilkosság előtt voltam. Vagy a fene tudja... talán soha nem is voltam igazán én csak úgy én. Hiszen az utamat már születésem előtt kijelölték, sosem volt kérdés, mi lesz belőlem, ha nagy leszek... Három dolog volt mindig is biztos, mégpedig, hogy egy nap gyilkos leszek, vezér, és apa. Aztán persze, majd valamikor halott. Ennyi. Ezek kész tények voltak, nem pedig lehetőségek, és nem is volt az sem kérdés sosem, hogy vágyom-e ezekre, egy dolgot tehettem: beletörődtem. Az utcára érve, a járdán megállva, mindjárt megcsapta a testem a jeges, fagyos levegő. A nemrég, frissen hullott hó ropogott a talpam alatt. Egy-két ember akadt csak gyalog az utcán, pár kocsi ment az úton. De összességében, a városi forgataghoz képest, nyugi volt. Körbenéztem, mélyet szippantottam a hideg levegőből, majd kocogva indultam neki az egyik irányba, csak úgy vakon a világba, hogy szépen fokozatosan egyre gyorsabban és gyorsabban fussak, amerre a lábam vitt.
***
Már kelt a nap, mire hazaértem. Természetesen, mire az ajtón beléptem, minden emberem ébren volt, és némileg feszültnek tűntek. Persze tudtam, hogy miért, hiszen az életben tartásom volt a dolguk. Kevin a telefonját nyújtotta felém, mikor megálltam előtte. Átvettem tőle, majd mindenkit elküldtem a dolgára, én pedig a konyhába mentem egy üveg vízért, miközben a telefont a fülemhez tartottam. Az elkövetkező cirka fél órát apám hangjával a fülemben töltöttem el. Közben felmentem a hálóba, és végigfeküdtem az ágyon. Vicces, mert apám valamiért abban a tévhitben élt, hogy egy nővel voltam. Ráadásul azt feltételezte, hogy olyannal, aki feleségnek való lehet. Elképzelésem sem volt, honnét szedte, de... ha tippelnem kellett volna, azt mondtam volna, talán Kevin mondhatott neki valamit... amin magamban jót mosolyogtam. Hogy még ennyi év után is, Kevin mindent megtesz, hogy megvédjen, még apámmal szemben is... Azt hiszem, Kevin már azokra az időkre készülhet lélekben, mikor én leszek a család feje apám után. Amikor a hívás véget ért, leraktam a mobilt az asztalra, és elmentem tusolni. Forró vízzel áztattam át fagyott tagjaimat, azután újra felöltöztem, ezúttal már nem sportruhába. Fekete farmernadrágot húztam, és hozzá egy kék pólót, arra hasonló, sötétebb árnyalatú pulóvert. Reggeli után szabadtéri programot terveztem, szóval úgy választottam, hogy ne gondolja senki, nem tudom milyen évszak van épp. Bár, engem speciel fűtött az ír vérem is, dehát... vannak, akiknek ez kínai. Mikor készen voltam, fogtam a saját mobilom, és Kevin telefonját is, és azokkal a kezemben indultam el lefelé, megvizslatni, mi a helyzet a reggelivel.
Egész éjszaka csak forgolódtam az ágyamban. El akartam menni lőni, vagy csinálni valamit. Arra is gondoltam, hogy ki megyek éjszaka a temetőbe. De nyilván ezt nem teszem meg. Nem mintha attól félnék, hogy bárki megtámadna. Mert hogy megvédeni magam, azt megtudom. Mégis csak bámulom a plafont a sötétben. Várva azt, hogy elaludjak vagy legalább megnyugodjak. Kell egy pohár víz,- döntöm el magamban. Így dühösen ugrok ki az ágyamból, ami nem is az enyém. Úgy ahogy vagyok egy bugyiban és trikóban sétálok el a konyháig. Az út amit meg kell tennem igazából nagyon rövid. Nem gondolnám, hogy hajnal háromkor bárkivel is tudnék találkozni. Pláne nem ezzel a Kierannal. Gondolom éppen alszik, vagy perverz dolgokat képzel rólam hogy mit tennék meg... Na jó, ha hű akarok maradni magammal, és legalább saját magammal, ha mással nem is vagyok őszinte, de én is sok dolgot elképzeltem vele kapcsolatban. Felváltva azt hogyan ölném meg, és hogyan nem ölném meg. Kezdek teljesen bekattanni és még csak egy napja vagyok itt. Mi lesz itt később?! Valamit muszáj tennem, különben magammal végzek. Gondolkodás nélkül veszek le egy poharat a szekrényből, elmélyülten figyelem ahogyan a víz megtölti az üvegpoharat, majd egy húzásra iszom ki a tartalmát. Pár pillanatig még bámulok a kövér cseppeket, hogyan gördülnek le az üveg vastag falán. Majd vissza rohanok a szobámba, magamra rángatok egy szűk farmert, pólót, pulcsit, felkapom a bőrkabátom, és a motorom kulcsait, majd percekkel később ki lógok a házból. Konkrét úti célom van. Első gondolatom a bátyám lenne, de ő most nem opció semmiféleképpen sem. A következő ami eszembe jut az Zach lenne, de vagy dogozik, vagy valamelyik egy éjszakás kalandját élvezi. Nem mintha ez meggátolna abban, hogy zavarni merjem őt, mert hát nem. Abban is biztos vagyok, hogy bármilyen dögös libát kipenderít ha nem létező lelkem ápolásáról lenne szó. De most inkább egyedüllétre van szükségem. Ezért a temetőbe hajtok. Muszáj beszélnem Vele, tudom, hogy baromság de ez után az éjszaka után úgy érzem, hogy kezdem megcsalni a meghalt vőlegényem. Ami több okból is ostobaság, de leginkább amiatt, hogy nem kötődök ahhoz a felfújt majomhoz. De ez, hogy láttam Kierant elérzékenyülni.... nem tett jót annak akinek látni akarom. Mondjuk ha egy érzékeny meleg pasi lenne, akkor is könyörtelenül ölném meg amikor szükség lesz rá. A sír előtt leülök egy nagy kőre, és a sötétben hallgatom a csöndet, miközben hagyom, hogy a gondolataim csak szárnyaljanak. Hagyom, hogy a tudat, hogy itt fekszik életem nagy szerelme megnyugtasson, szinte elképzelem ahogyan oda lép hozzám, karjaiba von. Ahogy ujjaival játszik az egyik tincsemmel, lágy puszit lehel a tarkómra, ahogy körbe ölel az illata. Az illata, amire lassan már nem is emlékszem, amit lassan eltakar, elfed egy másik illat, ami egyszerre dühítő, izgató és megnyugtató... Már a Nap narancssárgára kezdi festeni a sötét eget Kelet felől, amikor fogom magam és elindulok a piac felé. Még korán van, de mire oda érek már nyitva van, a piaci árusok kint vannak, mindenki üdvözöl. Veszek pár friss dolgot, mivel mire a nagyságos úr felkel készen kell állnia a reggelinek. Egy órán belül már a konyhában is vagyok. Hosszú tincseim laza kontyba fogva, de pár rövidebb szál ki csúszott, egy nálam kétszer nagyobb póló van rajtam, mackó nadrággal együtt. Arra gondoltam, ha Mr. O’Donnell ilyen slamposan lát talán le tesz a hülye tervéről, és nem akar minden áron a bugyimba belülre jutni. Mire mocorgást halok már megterítek az étkezőben, egy személyre, a hatalmas asztalon van minden: tea, kávé, tej, palacsinta, omlett, bundás kenyér. Igen, Kevintől megkaptam mikor szokott az úr reggelizni, és addigra puccba vághattam volna magam, de nem. Olajgőzösen, izzadtan, szét csúszott frizurával várom a főnököm. Ha a bátyám ezt tudná az fix, hogy kapnék érte, hiszen az a cél, hogy elcsábítsam ezt a majmot, hogy a bizalmába férkőzzek. De előbb az kell, hogy ezt a csintalan vigyor ne legyen rám semmilyen hatással. Sajnos az este rá kellett ébrednem, hogy hatással van rám, nem is akármilyennel. -Jó reggelt, Uram,- pillantok fel rá ahogy a gőzölgő kávét is le teszem az asztalra.- Nos nem tudom, hogy kivel vagy hogyan szokott reggelizni, de csak Önnek terítettem,- bájos mosolyt villantok rá, majd komoly arckifejezést erőltetek magamra. -Kérem foglaljon helyet, mit szeretne? Kávét, teát? Sütöttem palacsintát, hozzá készítettem juharszirupot, garantálom, hogy megnyalja utána, mind a tíz ujját,- kacsintok á önfeledten és büszkén, majd megrázom a fejem,- vagyis.... a piacon azt mondták... állítólag,- majd várakozón pillantok fel rá.
Amikor leértem a lépcsőn, visszaadtam Kevinnek a telefonját, és rendes főnök módjára megköszöntem, hogy fedezett, mire ő csak annyit mondott, "Nem tesz semmit, uram!" , olyan stílusban, mintha csak egy üzenetet adott volna át a nevemben. Igen, tudtam, hogy valahol érdekből tette, de értékeltem a hűségét, és hogy használja az eszét, előrelátó, nem csak öt perccel előre képes gondolkodni. Azt én is szerettem, ha valaki gondol a jövőre is. Aztán az étkezőbe mentem. Az asztal már meg volt terítve, ami magyarázta a levegőben terjengő finom illatokat, melyek már a lépcsőn lefelé tartva megcsapták az orromat. Furcsa, de ettől az jutott eszembe, hogy nem volna ellenemre, minden nap ilyen illatokra kelni. Cissy épp kávét tett az asztalra, mikor megálltam annak a túloldalán, vele szemben, és gondolkodás nélkül végigmértem őt. Pólót és mackónadrágot viselt, a haja kissé kócos volt. Se smink, se semmi sallang... Ahogy megszólalt, a szemébe néztem, és voltak tippjeim, mi volt a célja a laza viselettel, de ő meg láthatta a szemeimben, hogy nem jött ám be! A hidegben futás, és az ő ma reggeli viselete sem vált be, még mindig be voltam rá indulva! - Önnek is jó reggelt! - viszonoztam a köszönését, majd a szemem végigfutott a kínálaton... khm... aminek a vége persze ismételten az volt, hogy tekintetem végigsimogatta karcsú alakját, amit szinte élesen láttam a ruhán át is, mintha csak röntgenlátásom varázsolódott volna az éj leple alatt. Tökéletesen el tudtam képzelni teste vonalait az anyag alatt is. És roppant módon kedvemre volt a "látvány"! - Tökéletes - bólintottam, és hagytam némi kis szünetet, hadd töprengjen, vajon a szavaira, vagy a testére céloztam-e... de aztán folytattam, egy kéjes kis vigyorral a képemen -, általában ritkán hívok vendéget reggelire. Főleg egyedül szoktam enni. - És szándékosan nem mondtam ki hangosan, csak tekintetem üzente neki, hogy azért az ő esetében szívesen kivételt tennék, el tudnám képzelni, hogy az ágyban, róla fogyasszam el a reggelim... vagy ő maga legyen a reggeli, attól függően, mire éhezem meg előbb! De az ellen sem lett volna kifogásom, ha végigfekszik nekem itt az asztalon, és róla csemegézhetek most rögtön... láttam már olyan éttermet, ahol meztelen lányok szolgáltak asztal gyanánt... és róluk lehetett elfogyasztani minden ételt. - Hmm... nos... - Miközben elfoglaltam a szokásos helyemet, újra az asztalon sorakozó lehetőségeken futtattam végig a szemeim, és úgy tettem, mintha alaposan meg kellene fontolnom, mit kívánok. Természetesen azt nem kellett, de... ha az ételről volt szó, legalább eljátszottam, hogy gondolkodom a dolgon, hisz nem aggódtam miatta, biztos voltam benne, hogy bármit kóstoljak is meg, az biztosan isteni lesz, ha ő készítette! - A kávé megfelel, és... a palacsinta is jól hangzik. És egyébként... ha jobban meggondolom, hozzon még egy terítéket, és üljön le maga is. Reggeli után velem jön, úgyhogy utána nem lesz ideje enni. Miattam ne aggódjon, karnyújtásnyi távolságban ki tudom magamat szolgálni - villantottam rá egy félreérthetetlen vigyort, hadd érzékelje, hogy ha ő karnyújtásnyira van tőlem, akármi megtörténhet, még az is, hogy elkalandozik a kezem. Persze, futólag rémlett még emlékeim közül, hogy korábban említette, nem kedveli, ha csupán egy feneket és két mellett látnak benne, de... a magam részéről határozottan kivételnek tekintettem magamat, én minden egyéb részét is alaposan megszemléltem a testének, amit pedig még nem, azt kimondottan szívesen megszemléltem volna, de... ha már itt tartunk, a főztje legalább annyira meghozta a kedvem hozzá, mint a teste... Tulajdonképpen, minden, amit ez a nő mondott, tett, viselt, készített, és ami ő maga volt, az mind vágyat keltett bennem. Mintha maga az Ördög küldte volna az utamba, hogy beleőrüljek általa a vágyba, valami iránt, ami nem lehet az enyém! Hosszabb távon bizonyosan nem, rövidebb távon pedig nem elégedtem volna meg vele, azt hiszem... Lehet olyan, vajon, hogy elég ebből a nőből? Nehezen tudtam elképzelni, hogy ne kívánjam tovább, és még tovább, amit tőle kaphatok, kaphatnék... bármilyen téren...! Azt gondoltam, például, hogy vele egyszer lefeküdni olyan lehet, mint ha az ember az élete legfinomabb fogásából csupán egyetlen falatot ehetne, majd többet soha. Mint egyetlen korty a világ legnemesebb borából! Vagy egyetlen szippantás a levegőből, s aztán többé nem venni magunkhoz semennyit! Reméltem, hogy szót fogad a kérésemnek, és ő maga is helyet foglal, s nem igényel majd további győzködést. Akár megtette, akár nem, nem kívántam vitát nyitni az ügyben. Ezt megmutatandó, nem is rá, hanem ezután az ételre fordítottam a figyelmemet. Furcsa, de valóban azt akartam, hogy egyen, mielőtt elmegyünk. Már-már felmerült bennem a gondolat, hogy törődöm a jólétével... - Mmmm... ez valóban igazán mennyei! - jelentettem ki, amint megízleltem az első falatot a palacsintából, a juharsziruppal, melyet ajánlott hozzá. Bár a piszkos fantáziámnak bőven lettek volna még ötletei a szirup felhasználását illetően... de ha már be kellett érnem a palacsintával ezügyben... nos... egyelőre akkor megelégedtem azzal, hogy pusztán az ízlelőbimbóimat kényeztessem vele.
Nos, előre féltem ettől a mai naptól. Már a reggelitől kezdve. Nem tudom hogyan kellene leráznom őt úgy, hogy közben a bizalmába is tudjak férkőzni. Az biztos, hogy jó jel, hogy ennyire oda van értem. Ezt kellene kihasználnom, Alec szerint ha úgy akarom könnyen az ujjam köré tudok csavarni bárkit. Főleg, ha eleresztek egy bájos mosolyt. Talán igaza is van, viszont nem gondoltam volna, hogy ez ennyire könnyen fog menni. Ezzel nem is lenne semmilyen probléma, kivéve, hogy én rám is legalább annyira hatással van rám, mint én ő rá. Ez nagyon rossz hír. Egyedül csak egy valaki volt rám eddig is ilyen hatással. Az nem más volt, mint a meghalt vőlegényem. Szóval úgy kellene hatással lennem rá, hogy közben ő semmilyen hatással nincs rám. De az este amit láttam rajta, a nagy O’Donnell klán üdvöskéje, a királyfija, aki egy könyörtelen gyilkos hírében áll.... kiderült, hogy ami a mellkasában dobog az nem csupán izom, hanem némi érzelem is vegyül ott. Itt nem az a problémám, hogy olyan emberek torkát nehezebb szívvel metszem el akik tanúsítanak bármiféle érzelmeket. CHHH! Itt nem erről van szó! Sokkal inkább arról, hogy ez az apró érzelem nyilvánulás én rám, Katherine Montgomery-re volt valamiféle hatással. Az első gondolatom az volt, hogy elkerülöm nagy ívben, de ez az opció nyilvánvalóan nem játszik. Így továbbra is a vidéki, naiv, kedves Cissy szerepét kell játszanom amivel szép lassan a bizalmába férkőzöm. Nyilván nem fogom hagyni, hogy a bugyimba belülre jusson. Ha megpróbálja hát idő előtt rágyújtom a házát, mielőtt annyira közel kerülne hozzám, hogy ne tudjam ezt megtenni. Hallom a lépéseit és próbálok pókerarcot felvenni, és eldöntöm, hogy amíg reggelizik tartom is magam ehhez. Abban teljesen biztos vagyok, hogy így büdösen, kócosan és... nem mellesleg a kinézetem egy hajléktalan is megirigyelné, csak nem legelteti rajtam az őrjítően kék íriszeit. A flegma, beképzelt O’Donnellnek mindenből minőségi kell, főleg a nőkből. Jelen állás szerint én ebben a pillanatban nem ütöm meg a mércét. Úgy hogy képzeletben vállon veregetem magam, egészen addig a percig míg meg nem jelenik előttem. Ahogyan végig futnak lélektükrei rajtam, és a pimasz vigyorából hamar rá jövök, hogy bizony nem jött be a tervem. A fenébe! Ahogy kimondta, hogy “Tökéletes!” valahogy a belső hangom azt súgja, hogy éppen minden gondolat cikázik a férfi agyában, dehogy a szépen megterített asztalom egyáltalán nincs közte. Egy pillanatra felmegy bennem a pumpa, és el is döntöm, ha most elkezd flörtölgetni velem anélkül, hogy a kajához nyúlna egy ujjal is és közli, hogy inkább rám éhezne.... Hát isten a tanúm rá, hogy az összes ételt ráborítom kezdve az idióta sziruppal amivel órák óta szenvedtem! -Vajon ezen miért nem csodálkozom?- bököm ki az orrom alatt, de nem reagálok a két értelmű megjegyzésére, azt hiszem ez a legjobb mindkettőnk érdekében, főleg az ő testi épsége érdekében. Felvont szemöldökkel és mellkasom előtt karba font kezekkel nézem ahogy piperköcen helyet foglal az asztalfőn, mint valami kiskirály. Végül is mire számítottam? Elvégre kiskirály az otthonában, és egy maffia leendő vezérével beszélek, szóval ennél kevesebbet aligha várhattam volna tőle. Egy pillanatra farkasszemet nézek vele, és ajánlata hallatán eljátszom a gondolattal, hogy élből nemet mondok. De ha túl ellenséges vagyok az gyanús lehet. Meggondolom úgy se hagyna békén, arról nem is beszélve, hogy még mindig el akar vinni randizni. -Rendben, úgy sem hagy békén,- sziszegem az orrom alatt, de ha abban a reményben tette az ajánlatát, hogy majd mellé ülök, hát nagyot téved. A konyhából hozok egy tányért, és pakolok rá némi tojást, és zöldséget, a bögrébe kávét, majd kihúzott háttal elsétálok a másik asztalfőre, és főlényesen pillantok rá, ahogyan leülök vele szemben. -Nos, Mr. O’Donnell reméltem, hogy annyira nem béna, hogy kávét se tud magának önteni. Ez azért kicsit megnyugtató,- vágom rá pimasz mosollyal és azzal a tudattal, hogy a háborút ugyan nem... de ezt a meccsit bizony én nyertem. Ezt kapd ki, O’Donnel, nem jártál túl az eszemen. -És szeretném azt tisztázni, hogy nem tudom mi jár a fejében, de én nem randizom a főnökeimmel, szóval tisztázzuk, hogy nem randizunk. Remélem ezt megértette?!- néztem rá félig kérdőn, félig magabiztosan ahogyan az édes feketémből kortyoltam egy nagyot. Nem győzöm ezt eléggé hangsúlyozni neki.
Kezdőlap
~ xxx ~