One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága


Kérnénk mindenkit, hogy a könnyebb átláthatóság kedvéért csak rövidebb OOC üzengetésre szorítkozzunk ezen a felületen, a személyesebb hangvételű vagy IC üzenetekhez pedig használjuk a nagy chatet vagy a PM-et.
Új posztok
hozzászólások



Are you my savior, who found me alone? ⁂

the truth untold | Noah & Kian EmptyRhea Osbern
Today at 3:00 am



Elkészültem az elõtörténetemmel...

the truth untold | Noah & Kian EmptyCarley Wilkinson
Yesterday at 7:27 pm



Welcome party!

the truth untold | Noah & Kian EmptyGracelyn D. Lockhart
Yesterday at 6:04 pm



Phoebe & Chester - Fatal shooting at hospital

the truth untold | Noah & Kian EmptyChester Sullivan
Yesterday at 1:33 pm



Here we go again

the truth untold | Noah & Kian EmptyAidan Guinness
Yesterday at 12:42 pm



still with you | Yebi & Natie

the truth untold | Noah & Kian EmptyNatalie Young
Yesterday at 12:00 pm



Kockadobás

the truth untold | Noah & Kian EmptyAdmin
Yesterday at 8:25 am



Rosalie & Cassidy

the truth untold | Noah & Kian EmptyRosalie A. Silvera
Yesterday at 12:15 am



Lopez & O'Neal

the truth untold | Noah & Kian EmptyEzra O'Neal
Kedd Május 04, 2021 5:16 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 17 14
Diákok 26 23
Törvényszegők 8 16
Bűnüldözés 10 11
Hivatal 5 7
Üzlet 18 15
Oktatás 6 7
Munkások 23 17
Egészségügy 15 15
Összesen 128 125
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 3 Bots

Nincs



A legtöbb felhasználó (106 fő) Hétf. Feb. 15, 2021 11:58 pm-kor volt itt.
Discord
csatlakozz hozzánk!


Regisztráláskor felhasználónévnek a karakteretek nevét/becenevét használjátok. Köszönjük. :)

Share
 

 the truth untold | Noah & Kian

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: the truth untold | Noah & Kian   the truth untold | Noah & Kian EmptyHétf. Május 03, 2021 11:32 pm

Kian & Noah
don't decrease the goal, increase the effort.
Azt mondják az évek múlásával minden ember tapasztaltabb és bölcsebb lesz. Olyan dolgokkal kapcsolatban nyílhat fel a szemünk, amelyeket korábban nem észleltünk. Minden vita után előfordul, hogy utólag eszünkbe jut még egy-egy érv, amit bedobhattunk volna és ami talán nagyon más irányba vitte volna az interakciót, vagy akár a mi igazunkat is bizonyíthatta volna. Persze azt is szokás mondani, hogy egy vitában mindig a nőknek van igaza, ami bár sértő ránk férfiakra nézve, mégis megtanultam, hogy bizonyos esetekben nem főbenjáró bűn egyszerűen ezt az elvet alkalmazni. Ha képesek vagyunk feladni azt utolsó szó jogát, sokkal nyugodtabb életet eredményez mindenki számára - édesanyám és Nomi esetében is bizonyított tény ez.
A két férfi között zajló viták már teljesen más kategóriába tartoztak, ezt pedig én magam is érzékeltem a barátaim kapcsán. Noel és Nathan két egymástól tulajdonságaikban és viselkedésükben nagyon különböző ember. Ha a hozzájuk fűződő kapcsolatomra gondolok, mindkét esetben volt mit tanulnom nem csak velük, hanem saját magam kapcsán is. Ha pusztán csak a tényeket vesszük figyelembe, azt hiszem többen voksoltak volna arra, hogy inkább vagyok olyan, mintha Nathan. Hármunkat tekintve nyilvánvalóan mindannyian külön embertípusokat képviseltünk és megvoltak a magunk szokásai, de azt még én magam is határozottan kijelenteném, hogy Nathan és én voltunk a csendesebb típusok, míg Noel mindig is a másik véglet, aki szeret beszélni - amivel semmi probléma nincsen, így szerettük meg. Én mindig is olyan fontosnak tartottam őt, mintha testvérek lennénk, habár amióta nincs New Yorkban, ez egyértelműen megkérdőjeleződhető.
A tény, hogy Noel és én mennyi mindenben különbözünk, azt hiszem tényleg segített abban, hogy a tizenéves tinédzser sráchoz képest most, felnőtt fejjel másképp gondolkodjak arról, hogy tényleg van egy testvérem. Még ha csak féltestvér is, de mégis összeköt bennünket az, hogy az apánk közös. Noelnek köszönhetően sikerült felismernem azt, hogy egy ideális kapcsolatban - legyen szó párkapcsolatról, vagy barátságról - a felek kiegészítik egymást. Noel beszélt, amikor én nem tudtam szavakba önteni valamit és én hallgattam, amikor neki arra volt szüksége. Nem tudom Kian milyen ember, hogyan viselkedik másokkal, vagy épp azt, hogy ő a csendesebb, vagy épp a beszédesebb kategóriába tartozik. Annyit tudok, hogy amikor az emberek általában beszélni szoktak a nehézségeikről, megosztják a fájdalmukat, ő hallgatott, holott minden bizonnyal szüksége lett volna valakire maga mellett. Ebben a helyzetben pedig úgy érzem nekem kellett lennem annak az embernek, aki beszél helyette is. Aki kezdeményez és aki felajánlja a segítségét, még ha a kapcsolatunk nem is indult a legjobban.
- Nem gondolom, hogy egy tizenéves gyerek legfőbb szórakozása az lenne, hogy hasonló történetekkel állít oda teljesen idegenekhez. - Lényegében hazugnak sem gondolom a srácot, de ilyen kijelentéseket csak akkor tennék, ha tényleg, igazán ismerném. - Talán. - Sóhajtva hajtottam előre a fejemet és ingattam meg finom a fejemet. Nem tudnám nővel folytatott vitához hasonlítani ezt a helyzetet. Ez annál sokkal nehezebbnek bizonyult jelenleg. Olyan kimondatlan neheztelés és sértettség van mindkettőnkben, amivel tulajdonképpen nem is egymást kellene céloznunk. Egy oka van annak, hogy mindketten ennyire szerencsétlenül viszonyulunk egymáshoz; apánk. - De legalább tudom, hogy annyit megtettem, hogy elmondtam, amit gondolok. Rajtad múlik, hogy mit kezdesz vele, nekem eszemben sincs rád erőltetni valami olyasmit, amit nem akarsz. - Nem tehettem meg többek között azt sem, hogy az akarata ellenére elrángatom őt valahová - még ha jelenleg ez történt is, kis közreműködéssel a főnöke részéről -, vagy olyasmit várok tőle, amire nem vállalt magára. Akkor nem lennék jobb apánknál.
- Nem te vagy az, akire ebben a helyzetben bárkinek is neheztelnie kell, ezt te is tudod. - Arra akartam kilyukadni ezzel, hogy mi nem vagyunk egymás ellenségei. De mint ahogyan én magam sem tudtam megbocsátani apámnak, megértettem volna, ha Kian is így érez velem kapcsolatban. - Nem a bocsánatodért jöttem. - Ha majd egyszer eljön az a pillanat, amikor vissza kell tekintenem arra, hogy milyen életet éltem és milyen ember voltam, szeretném azt gondolni, hogy igenis fontos pillanat volt ez a mostani. Egyszerűen csak nem lehettem biztos abban, hogy amikor elmegyek innen, azzal távozom-e, amiért megérkeztem. - Nem foglak itt hagyni. - Nem akartam a fejéhez vágni, hogy tisztában lennék vele, hogy hazudik, az érzés azonban mégis ott lehetett abban a bizonytalanul fürkésző pillantásban, amivel rá néztem.
- Mindenkinek szüksége van néha valakire és nem mindig arra az emberre, akihez a legközelebb állunk. - Én határozottan nem tekinthettem olyasvalakinek magamat, akihez Kian közel áll, de ez nem jelentette azt sem, hogy ne tudnék neki segíteni. - Ha velem nem akarsz beszélni, akkor csak keress valakit, akivel megteheted. Vannak, akik aggódnak érted. - Nem csak a színházigazgató. Ha őszinte akarok lenni, én magam is ebbe a körbe tartoztam, de mivel nem kért belőlem, a törődésemmel sem akartam egyel több nem kívánt terhet rakni a vállára. Ha csak annyit visz is haza ebből az alkalomból, hogy a féltestvére megpróbálta kiigazítani, de elgondolkozik azon, amit mondtam neki, azt hiszem már megérte.
Megrezdült a szemem, amikor ellökte magától a kezemet, de igyekeztem továbbra is hideg fejjel kezelni a helyzetet. - Nem kioktatni akarlak - megjegyzésem egészen halk volt, a gondolataim lényegében már azon kattogtak, mit kellene mondanom folytatásként. Hogyan kellene elérnem nála, hogy hallgasson rám, amikor nyilvánvalóan nem kér belőlem. Nem ment, ha azt kértem, tekintsem rám valaki olyanként, akitől tanácsot kérhet és nem ment az sem, ha azt kértem tőle, hogy gondoljuk át, amit osztottak nekünk. Nem mi akartunk féltestvérekké válni, ez a döntés nem a miénk volt, de az nagyon is az lehetett volna, ha ezt a helyzetet megpróbáljuk kezelni. Végső soron nem egymásra kell haragudnunk.
- Akkor ne családként tekints rám. - Jelentem ki egyszerűen. Talán önmagában ez is olyasmi, ami több nyomást rak az ember vállára, mint kellene. Főleg, ha valaki olyan helyzetből indul, mint Kian és én. Úgy érzem bármi hasznosabb lett volna a mi kapcsoltunk alakulásához, csak nem az, ahogyan megismerkedtünk. Ezen persze utólag már nem tudunk módosítani.
- Kian... - A hangom érezhetően lehalkult a korábbihoz képest, az állkapcsom pedig összeszorult. Azok, akikkel napi szinten élem az életemet mind tisztában vannak a vállam állapotával, a műtétem ellenére is. Nem véletlenül kaptam azt az ítéletet, hogy nem űzhetem a kedvenc sportomat profi szinten, a vállam pedig minden alkalommal emlékeztetett erre, amikor a szokásosnál érzékenyebb volt. Néha elég volt neki, ha rossz testhelyzetben aludtam, néha szabályosan be kellett vernem. De soha nem lökdösött még úgy senki, mint a saját féltestvérem most.
Nem tudom mi volt az, ami leginkább kellemetlen érzést keltett bennem; Kian szavai és a szemeiben tükröződő érzelmek, vagy a tény, hogy egyre sűrűbben kellett pislognom a vállam miatt. Úgy jöttem ide, mint az előnyösebb helyzetben lévő nagy testvér, vagy a szimpla ismerős, aki egy nehéz helyzetben felajánlja a segítségét. Most mégis én voltam az, aki szabályosan fennhangon nyögött fel, mint egy sérült állat, akinek a törött lábát tapogatják. A vállamból egészen a nyakamba sugárzó hirtelen fájdalom lenyomata ott van az arcomon is, amit ugyan megpróbálok hamar elrejteni, de tudom, hogy már túl késő van ehhez. Megrándul az ép kezem, amit most a vállamhoz emelek. Mint ahogyan be kell látni, hogy mikor érdemes lemondani az utolsó szó jogáról, azt is mindig fontos tudni, hogy mikor nincs már értelme tovább játszani azt, hogy teljesen rendben lennék.
Megnedvesítem az ajkaimat és próbálom felidézni, hogy pontosan miről volt szó, mit mondott éppen Kian, mielőtt meglökött volna. Összevonom a szemöldökeimet és próbálok a srácra koncentrálni a vállam helyett. - Figyelj... - Sokkal nehezebben tudom kipréselni magamból ezt, mint ahogyan számítottam rá. Az sem lepett volna meg, ha az ökölbe szorult keze célba ér, mert olyan témát feszegettem, amit nem kellett volna. Talán a büszkeségemmel együtt most már azt is el kellene engednem, hogy tudunk még emberekként beszélni egymással. - Nem tartalak fel. Menj, ha szeretnél. - Kicsi hiányzott, hogy szimpla tőmondatokban kommunikáljak vele, a figyelmem túlságosan a kezem alatt sajgó vállamra irányult. Szomorúnak tartanám, ha ez lenne az utolsó interakciónk, de megfogadtam, hogy nem erőltetek rá semmit. Kian pedig ezúttal egyértelműen jelezte, hogy nem kér belőlem.


| 1294 | öltözet


Noah Song
Oktatás
Play by :
Lim Jae-beom
Kor :
25
Hozzászólások száma :
27

the truth untold | Noah & Kian Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: the truth untold | Noah & Kian   the truth untold | Noah & Kian EmptyVas. Márc. 14, 2021 7:11 pm


Noah & Kian

Sok minden történt az életemben. Itt nem feltétlenül a negatív dolgokra gondolok, hiszen egészen pici korom óta csak úgy pörögtek a napok és úgy repült el a világban eltöltött húsz évem, mint amilyen gyorsan végig tudja pörgetni az ember az ujjai között egy könyv lapjait. Én a magam részéről ezzel rendben is voltam, hiszen soha életemben nem tartoztam azon emberek közé, aki csak úgy meg tud ülni a fenekén. Borzalmas irodai dolgozó lettem volna, mert óránként képes lettem volna tíz percig végig bukfencezni az egész helyiséget, felmoppolni a földet a testemmel, és szerintem ez után is gondot okozott volna nekem az, hogy végig üljem a napot. Ha nem lennék egy makacs dög és áruházi eladóként dolgoznék, akkor minden bizonnyal egész nap pakolnám a cuccokat csak azért, hogy hamarabb leteljen a munkaidő.
Mindez nálam azért nem működik, mert gyűlölöm a monotonitás érzését és képtelen vagyok ugyanazokat a begyakorolt mozdulatok végezni hosszútávon. Ha éppenséggel koreográfiát tanulok, az mindig más. Az egy nagyobb célt szolgál, tehát akkor oda tudom tenni magam és folyamatosan ismételgetni a mozdulatokat egészen addig, amíg berögzülnek. Táncot tanulni nem egyenlő a mókuskerékkel.
Ami a kellemetlen emlékeimet illeti… Nos a legtöbbön már túl vagyok. Utólag visszagondolva, nehéz folyamat volt feldolgozni őket, de mégsem érzem azt, hogy most nyomná a vállamat a fájdalmam. Tény és való, hogy a bennem levő üresség, amit úgy érzem, hogy soha semmi nem fog tudni kitölteni már, hát nem a legkellemesebb dolog… De ugyanakkor a fájdalomnál még mindig jobb. Sokan azt mondják, hogy a semmi érzésénél még szenvedni is jobb. Én ezt másképp láttam, de mindenki maga dönti el azt, hogy miként dolgoz fel bizonyos traumákat. Én úgy csinálom, hogy elzárkózom és hagyom magam beletemetni az ürességbe, mert akkor nem tudok megsérülni… Elviekben.
Talán még mindig nem nőttem fel eléggé, ha azt hittem, hogy az engem körbevevő összes probléma fogja magát és megszűnik létezni csak azért, mert becsukom a szemeimet, és a fülemre tapasztom mind a két tenyerem. Ha elég kitartó lennék, akkor el tudnám érni azt, hogy Noah soha többé ne keressen fel. Viszont azok a szavak, amiket gondolatban minden találkozásunk során a fejéhez vágtam, egyszerűen nem jöttek a számra. Talán ez az utolsó lehetőségem arra, hogy megtehessem mindezt és elküldjem őt. Én a magam részéről reménykedtem, hogy képes leszek rá.
Talán éppen azért került Noah megint a szemeim elé, hogy ebben a pillanatban, utoljára csapást mérhessek rá. Pontosan tudtam, hogy mik azok a szavak, amiket a fejéhez kellett volna vágnom annak érdekében, hogy valóban elhagyjon engem. Hazudnom kell neki, nem számít mekkorát. Akkor tényleg nem fog keresni és talán képes lesz élete végéig meggyűlölni engem. A kérdés már csak az, hogy valóban megváltoztam-e annyira, hogy mindezt meg tudjam tenni.
- És csak azért, mert én azt állítom, hogy vérkötelék van közöttünk, már beszélgetnünk is kell? – a hangom ezen a ponton már teljesen érzelemmentes volt – Nem vagy kicsit túl jóhiszemű, ami az embereket illeti? És nem nézel engem egy kicsit semmibe azzal, hogy azt hiszed, hogy nekem ez a tény elég ahhoz, hogy beszélni akarjak veled bármiről is?
A pillantásom elég követelőző volt, ahogyan feltettem a kérdéseimet neki. Valójában teljesen mást gondoltam, mivel én magam tisztában voltam az igazsággal. Viszont annak ellenére sem kívánok rosszat se apámnak, se a családjának, hogy egy féregnek tartom a férfit. Ugyanakkor egymást terhelni a másik jelenlétével részemről teljesen feleslegesnek gondoltam. Felnőtt emberek vagyunk, akik más hibái miatt szenvednek. Nem éreztem volna fair lépésnek azt, ha feltépjük egymás sebeit. Bár ebben a helyzetben leginkább magamat próbáltam védeni… Ugyanolyan önző vagyok, mint annak idején voltam anyával is. Egyszer ez lesz a vesztem.
- Nem mindegy már? – halkan beszéltem, mégis olyan keménység volt a hangomban, hogy szabályosan visszapattantak a szavaim a falról – Ne játszd a mintatestvért, és cserébe én se adom elő a jó embert. Ha azt mondom, hogy megbocsátok és nem kell bűntudatot érezned, amiért annak idején magamra maradtam, akkor elmész és békén hagysz?
Az arcom sem rebbent. Annak ellenére sem, hogy minden porcikám tiltakozott a kimondott szavak jelentőségével. Amikor kiderült ez az egész ő is nagyon fiatal volt, összeomlott az élete és minden bizonnyal gyűlölt, amiért ezt én idéztem elő. Én is gyűlöltem magam miatta. Eszem ágában sem volt az, hogy a fejéhez vágjam azt, hogy akkor szimplán a büszkeségem miatt majdnem meghaltam ötven dollár és a mobiltelefonom miatt, amit elloptak tőlem, hogy napokig az utcán voltam. Mert mindez nem az ő hibája volt és a saját sebeimet sem voltam hajlandó feltépni. Nem akartam magányos lenni, ugyanakkor nem tartoztam a féltestvérem életébe, és ezt el kellett fogadnom. Lesz elég időm nyalogatni a sebeimet miután elment.
- Miért gondolod azt, hogy a fejembe látsz, és pont te vagy az ember, akire szükségem van? – ezen a ponton már képtelen voltam visszafogni magam és felcsattantam. Rengeteg mindent akartam mondani neki, viszont amikor szólásra nyitottam a szám, mégsem találtam a hangom. Megint az történt, mint az eddigi alkalmak során bármikor, ez pedig eléggé felháborított. Az egyetlen dolog, amit jelen helyzetben tenni szerettem volna az a menekülés, de ő meggátolt ebben. Soha senkivel szemben sem voltam erőszakos, azt hiszem még az oviban sem ütöttem meg másokat. Viszont most mégis, a saját féltestvérem kezét erősen löktem el és dühösen pillantottam rá.
- Nem akarlak meghallgatni. Azt hittem, hogy egész egyértelmű voltam ezzel kapcsolatban – pár lépést most mégis közelítettem felé, a kezem ökölbe szorult. Azt hiszem ez volt az a pont, amikor egyszerre akartam magam elsírni és arra kérni őt, hogy vessen véget az évek óta tartó szenvedésemnek és megütni azért, mert olyan dologba akar keveredni, ami nem rá tartozik. Hogy pont ő az, aki arra akar kényszeríteni, hogy megtörjek és a büszkeségemet is elveszítsem ebben a helyzetben. Sűrűn és erősen kellett pislognom annak érdekében, hogy vissza tudjam szorítani a feltörni készülő könnyeimet. Theo elkövetkezendő halálával már tisztában voltam, hiszen az állapota menthetetlen volt. Nem hittem a csodákban, ugyanakkor ebben a helyzetben túl sok munkám volt ahhoz, hogy a síráson járjon az agyam. Most viszont Noah akaratlanul is, de olyan szituációba kevert, amit érzelmileg már nem voltam képes könnyen kezelni. Ennek ellenére sem szóltam közbe, egyszerűen hagytam, hogy elmondja amiért jött, és talán ez az a pont, amikor utamra kellene engednem őt.
- Család? – olyan halkan ejtettem ki a szót, hogy talán ő sem hallotta meg. Épp ezért kellett várnom pár pillanatot azért, hogy összeszedhessem magam és ki tudjam mondani a következő szavakat – Mi nem vagyunk egy család. Hazudtam. Nem tartozol nekem semmivel és nem kell gondoskodnod rólam.
Már egyáltalán nem tudtam annyira összeszedetten beszélni, mint az elején. Pont azért, mert színész vagyok és nem valaki, akinek nincsenek érzései. Valahol jól estek a szavai, viszont ugyanakkor fel is zaklatott az egész dolog. Nem akartam mások terhére lenni miután a saját apám kiutasított a házából. Nem gondoltam magam jó embernek azután, hogy az anyámat gyakorlatilag az akaratosságommal kergettem az őrültbe. Nem a betegsége ölte meg annak idején, az én kapzsiságom végzett vele. Épp ezért sem akartam, hogy közöm legyen Noah-hoz vagy éppenséggel az édesanyjához. Bármit is állít, én akkor is annak a nőnek a gyereke vagyok, akivel az apja csalta az ő anyukáját. Alig egy kartávolságnyira volt tőlem, így életemben először most én érintettem meg őt a vállánál, de egyáltalán nem volt semmi szeretet vagy barátságosság ebben a mozdulatban.
- Nézz tükörbe, aztán pedig rám! Semmi hasonlóság nincs közöttünk, én pedig nem vállaltam a tesztet annak idején. Szerinted miért történt? Szimplán csak kétségbe voltam esve, amiért az anyukám meghalt és egyedül maradtam. Fél év múlva nagykorú leszek, szóval nem kell már gondoskodnod rólam. A lelki világomról pedig főleg nem.
Nem engedtem el, egyszerűen taszítottam rajta egy nagyot a tenyeremmel, ami azután is bizsergett, hogy elengedtem. Talán ez volt az, ami annyi adrenalint adott nekem, hogy emelni tudjam a korábban összeszorult öklömet, de mégis bizonytalan voltam. Én, aki még soha nem ütött meg senkit, ezen a ponton a testvéremet akartam bántani, aki nem tehetett semmiről. Ettől pedig nem éreztem semmit, csak szomorúságot és tudtam, hogy nincsen rendjén a dolog.


1 310 || azért ne hagyj cserben, jó?  the truth untold | Noah & Kian 2081954265   || ruha ||

Kian S. Moon
Mûvészet
Play by :
Lee Sang Yeon ◇
Kor :
21
Foglalkozás :
Színész, revütáncos ◇
Hozzászólások száma :
57

the truth untold | Noah & Kian Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: the truth untold | Noah & Kian   the truth untold | Noah & Kian EmptyCsüt. Dec. 10, 2020 11:14 pm

Kian & Noah
don't decrease the goal, increase the effort.
Sokan vágynak rá gyerekként, hogy legyen egy testvérük. Egy gyereknek mindig könnyebb megérteni egy másik kortársát, sokkal szórakoztatóbb olyanok társaságában lenni, akik potenciálisan ugyanazokat a dolgokat szeretik, vagy legalábbis egy kategóriába sorolható elfoglaltságokat preferálnak. A felnőttek világa értelmetlen, unalmas és egy bizonyos ponton talán még félelmetesnek is tűnik. Túl sok felelősséggel, túl kevés szabadidővel jár és nem jut elegendő idő a játékra. Én magam személy szerint nem tudnám megmondani előfordult-e gyerekkoromban hasonló, kértem-e a szüleimet, hogy szerezzenek nekem valahonnan egy kistestvért, vagy üzleteljenek a Mikulással arról, hogy hozzon nekünk egyet karácsonykor. Ha volt is ilyen, nem számítottam rá, hogy olyan formában fog megérkezni a testvérem, mint ahogyan tette. Kezdetnek például sokkal jobban örültem volna annak, ha a kezdettől tudok a létezéséről és apám nem keveredik olyan kellemetlen helyzetbe, mint amilyet előidézett magának. Gyakorlatilag csak magunkat - Kiant és jómagam - tudom sajnálni, amiért olyan emberben kellett elveszítenünk a hitünket, akiben a kezdetektől fogva bíztunk. Melyik gyerek ne akarná a szüleit tisztelni a leginkább?
Nem állítom, hogy sikerült volna elfogadni a dolgot, vagy hogy ne telt volna időbe mérlegelni a hallottakat - tényeknek semmiképp sem nevezném őket, mert egy ponton túl már minden csak hazugságnak tűnik -, aztán dönteni. Tény és való, hogy kezdetben elutasítottam annak a lehetőségét, hogy valóban lenne egy testvérem. Pontosan annak az idealista elképzelésnek hála, ami alapján a gyerekek kérhetik maguknak, hogy legyen testvérük és azt a szülők teljesítik - nincs titokként kezelve, nincs elhallgatva az egész.
Sokáig meg voltam békülve azzal a gondolattal, hogy olyan embert tekintsek a testvéremnek, aki hozzám hasonlóan egyke maradt, de alapvetően nincs köztünk vérkötelék. Tulajdonképpen ez vett rá arra, hogy a kezdeti elutasításomból az öcsém felé engedni tudjak. Ha más számára képes vagyok megelőlegezni egy olyan szintű kapcsolatot, ami jóformán testvérek között működik, akkor Kiant sem kezelhetem teljesen idegenként. Függetlenül attól, hogyan került az életembe. Talán nem az orvosi pályát választottam, de valami kicsavart és picit talán túlmagyarázott módon mégiscsak olyan hivatást választottam, ahol emberekkel foglalkozom és arra törekszem, hogy segítsem őket. Nyilvánvalóan egy csapat középiskolás diák és az egy szem féltestvérem sokban különböznek és tanárként egészen más kapcsolatom van az első kategóriával... Ugyanakkor mégiscsak azt éreztem volna, hogy emberként bukom el, amikor teljes mértékben elutasító maradok.
Vannak, akik soha nem fogják bevallani, ha segítségre van szükségük. Hiába fulladnak bele a problémákba, hiába igyekeznek árral szemben a végsőkig úszni, a végén elbuknak. Az ilyen helyzetekben azt hiszem nagy segítség, ha áll mellettünk valaki, aki helyettünk is képes szükségállapotot hirdetni. Aki helyre tud tenni és megálljt tud parancsolni a lejtőn való elindulásnak, vagy épp lefelé gurulásnak. Kian számára talán a főnöke volt ez az ember, aki a pozíciója ellenére is tartotta annyiba őt, hogy helyette kérjen segítséget. Az öcsém arckifejezéséből arra következtetek, hogy nem megköszönni fogja a színházigazgatónak, hogy a háta mögött cselekedett. Sőt, épp ellenkezőleg. Menekülni azonban már késő lett volna Kian számára, így csak remélni mertem, hogy egyáltalán végig hallgat.
- Nem arról van szó, hogy kötelességből vagyok itt. - Talán egy kicsit mégis. - Sokkal inkább mert én akartam jönni. Hogy beszéljünk. - Ez sem teljesen igaz, de nehéz úgy megmagyarázni bármit is, hogy az első mondatomat követően gyakorlatilag egy téglafalba ütközöm. Fogalmam sincs mi másra számítottam, sőt talán kicsit meg is érdemlem ezt a reakciót.
- Szerintem tudod miért. Reagálhattam volna másképp is akkor. - Egyértelmű, hogy utólag ez már nem vigasztal senkit, én azonban ennek ellenére is fontosnak tartom, hogy hallja, különben sosem tudná meg. Annak pedig semmi értelme nem lenne, ha én csak úgy elkönyvelném, hogy mennyire jó ember vagyok, amiért átértékeltem a helyzetet.
- Azért vannak olyan dolgok, amiken nem lehet olyan könnyedén továbblépni... - Finoman megingatom a fejemet, Kiant figyelem és az arcára kiülő érzelmeit. Fogalmam sincs hogyan adhatnám másképp a tudtára, hogy ha szüksége van valaki támogatására, akkor szívesen leszek az az ember - részben mert törleszteni akarom azt, ahogyan először fogadtam őt, másrészt mert hiába próbálja bármelyikünk is tagadni - ideértve az apánkat -, testvérek vagyunk.
- Szó sincs itt sajnálatról. Hé! - A karja után kapok, hogy megpróbáljam megállítani. - Csak annyit kérek, hogy hallgass meg, jó? Tényleg nem azért vagyok itt, hogy az idődet húzzam, eszemben sincs olyasmit erőltetni rád, amit magad sem akarsz. - Lényegében ez is két félen múlik - rajta és rajtam. Ahhoz, hogy részei legyünk egymás életének, mindkettőnknek akarnia kell. Nem tudom akkor, évekkel ezelőtt Kian akarta-e, hogy a mi családunk részese lehessen, vagy szimplán csak tudatni akarta, hogy apám nem az, akinek gondolom... Mindenesetre most ő az, aki határozottan hallani sem akar ilyesmiről. Az én véleményem pedig épp ellenkező irányba változott.
- Nem kérem, hogy csináljunk úgy, mintha mindig is jóban lettünk volna. Ha nem akarod állandóan tartani a kapcsolatot, azt is megértem. De ne csinálunk úgy, mintha nem léteznénk a másiknak. - A pillantásom az arcáról a karján feszülő kezemre siklik, majd vissza az arcára. Engedek ugyan a korábbi fogáson, de nem eresztem őt el teljesen. - Legalább azt tudd, hogy ha szükséged van bármire... Kötelezettségek nélkül... Akkor hozzám fordulhatsz. Erre való a család. - Fürkésző tekintetemmel az övét keresem és ezen a ponton már csak abban bízom, hogy ez elegendő ahhoz, hogy megtörjön az a bizonyos jég.


| 846 | öltözet


Noah Song
Oktatás
Play by :
Lim Jae-beom
Kor :
25
Hozzászólások száma :
27

the truth untold | Noah & Kian Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: the truth untold | Noah & Kian   the truth untold | Noah & Kian EmptyPént. Nov. 06, 2020 5:09 pm


Noah & Kian

A magam részéről úgy gondoltam, hogy egészen jól boldogulok. Ugyanakkor ez nem volt teljes mértékben igaz, mivel ha nem vettek volna körül szeretetteljes emberek, akkor minden bizonnyal már rég a föld alatt lennék. Sosem meséltem senkinek arról, hogy anyám halála lényegében a jéghegy csúcsa volt, mert nem szeretek másoknak panaszkodni. Az pedig, hogy a családom lényegében az utolsó pillanatban megtagadta a létezésem, már csak az utolsó csepp volt a pohárban, ami miatt sok rossz dolog történt velem. Voltak olyan élményeim, amiket a legrosszabb ellenségeimnek sem kívánnék és talán jobb lenne kibeszélnem ezeket a dolgokat magamból, mégis őrizgetem a titkaimat. És az utolsó ember, akivel valaha beszélni tudtam ezekről hát... Haldoklik. És valószínűleg rövid időn belül ő is itt hagy engem.
Hogy ez mennyire küld engem mélyre, azt lényegében nem kell magyaráznom. Anya halála után alapvetően nehezen viselem még azt is, ha a környezetemben valaki komolyabban megbetegedik, mégis önzőségnek érzem azt, hogy ezeket a dolgokat mások nyakába raknám. Ezer meg egy lehetőségem lett volna elkerülni mindazt, ami megtörtént velem, mivel ha a gyámügyesek jobban kivizsgálták volna az ügyemet, akkor valószínűleg tényleg apám családja mellett kötöttem volna ki, és hát ki tudja mi történik... Én a magam részéről nem akartam ezen gondolkozni, mert egyáltalán nem tartoztam oda. Ha arra a kérdésre kellene válaszolnom, hogy volt-e hátsószándék abban, amikor apámmal közöltem anya halálát... Nem mondhatom azt, hogy teljesen tiszta szándék vezérelt. Nem a másik családja törődésére vágytam, szimplán csak úgy éreztem, hogy mivel egy ideig a gondunkat viselte anyával, joga van tudni a dolgot. Ugyanakkor a másik fiának és a feleségének is látnia kellett az igazságot. Nem használtam fel anyám halálát, de ugyanakkor egy kis elégtételt éreztem, amiért apám életét úgy döntöttem romba, ahogyan ő magamra hagyott annak idején. Sosem bántottam másokat fizikailag, mert az én specialitásom a szavaim voltak.
Ugyanakkor pontosan tudtam azt is, hogy apám hazugsággal vádolt meg, és soha nem is hittek nekem. Ezért is ért a bátyám folyamatos keresése meglepetésként, mert én az egész dologról lényegében hallani sem akartam. Ha egymás mellé állítanának minket, talán egyedül a magasságunk, meg az ázsiai vonások lennének hasonlóak rajtunk. Az én bőröm színe sötétebb, az orrom nagyobb, az ajkaim teltebbek, illetve Noah-val ellentétben én anya dupla szemhéját örököltem. Alkatilag ő elegánsabbnak tűnik, én egy kicsit nagyobb darab és szívósabb vagyok. Úgy mehetnénk el egymás mellett, hogy senki nem mondaná meg a féltestvéri viszonyt. Én pedig ezt a helyzetet már megszoktam. Nem akartam, hogy felbolygassa bárki ezzel kapcsolatban az állóvizet. Nem érdekelt, hogy általában békés szándékkal keresett engem, én egyszerűen csak be akartam csukni szemeimet, befogni a füleimet, mert úgy nem látom és hallom őt, tehát nincs is mellettem...
Most pedig fáradt voltam. Nem akartam tovább bizonygatni már azt, hogy miért nincsen szükségem rá, és ha Gary nem csapta volna ránk az ajtót, minden bizonnyal egyszerűen kivonultam volna. Ugyanakkor most hasonlóra esélyeim sem voltak. Biztos vagyok benne, hogy addig nem mozdul el onnan, amíg valami beszélgetésszerű el nem indul Noah és közöttem. Egyedül innen nem távozhatok.
Hiába volt egy asztal és székek a teremben, nem foglaltam helyet. Tényleg az volt a tervem, hogy meghallgatom, valami válasz szerűséget odavágok neki, aztán egyszerűen elmegyek. Viszont egészen megsajnáltam, amikor kimondta a köszöntésem utáni első mondatát. Nyilvánvalóan tisztában vagyok a makacsságommal, és neki sem lehetett egyszerű feldolgoznia az egész ügyet, ugyanúgy elszenvedője a helyzetnek, mint én. Ettől függetlenül viszont én nem bíztam benne, mert így vagy úgy, de el lettem küldve... És ő sem hitt nekem. Fordított esetben talán velem is ez lett volna, de jelen helyzetben nem igazán tudtam, hogy mit akarhat tőlem.
- Nézd – sóhajtottam fel halkan, majd megkerestem a tekintetét – Erre az egészre semmi szükség nincs. Nem várok tőletek semmit.
Ennél többet nem is akartam mondani neki, mert számomra így is teljesen egyértelmű volt az, hogy az elmúlt években gondoskodtam a boldogulásomról. Nyilvánvalóan a helyzet lehetne jobb is, de egyértelműen jelenleg az életben maradásom már kész csodának számít. Theonak hála, szerencsére senki sem értesült arról a késelős éjszakáról, ami miatt még mindig van egy varratom. Mindenkinek azt mondtam, hogy egy üvegajtó törött ki és az vagdosott össze, ezért kellett összevarrni az oldalamat.
- Miért kérnél bocsánatot? – volt tippem a miértekre. Ugyanakkor már felesleges volt a múltat megint elővenni, mert azzal csak egymás már talán behegedt sebeit fogjuk újra feltépni. Bármennyire hihetetlen, én nekem nem állt érdekemben szomorúságot okozni neki. Ugyanakkor meg jogom van dönteni a saját életem felett és eldönteni azt, hogy kinek van benne helye, és kinek nincs.
Viszont a következő mondatára felkaptam a fejem és csak hüledezni tudtam azon, amit mondott nekem. A magam részéről nem igazán tudtam hova tenni ezt az ajánlatot, és foglalkozni sem akartam vele, viszont képtelen voltam visszafogni magam. A szám széle egy kis gunyoros félmosolyra rándult, éppen csak egyetlen pillanatra, aztán lassan közelebb sétáltam Noah-hoz és közvetlenül előtte álltam csak meg.
- Van már gyakorlatom mások eltemetésében – jelentettem ki határozottan, egyenesen a szemébe nézve – Túl leszek rajta. Nem tudom ki pletykál neked ilyeneket, de nem kell aggódnod értem, meg tudom oldani.
Ugyanakkor ennek ellenére elég sok minden nyomasztott, ezeknek egy részét pedig nagyon ki akartam mondani, mégis elfojtottam magamban mindent és csak a száraz tényeket közöltem vele, hátha az elég kielégítő lesz a számára.
- Nem olyan ember vagyok, aki sokáig meg tud maradni valahol – jelentettem ki végül – Ha ahhoz van kedvem, egyszerűen csak eltűnök egy hétre, minden szó nélkül. Nem hinném, hogy ilyen problémákat a nyakadba kellene venned arra a kis időszakra, amíg betöltöm a 21-et... Eddig se nagyon érdekelt senkit, hogy miképp boldogulok. Tehát meg fogom oldani, ha emiatt aggódnál, de nincs szükségem a sajnálatodra.
Halkan és nyugodtan beszéltem, de a szavaimban mégis volt egyfajta él. Pár másodpercig, még némán tartottam vele a szemkontaktust, aztán egyszerűen elfordultam tőle, mert nem volt már más mondandóm.


947 || azért ne hagyj cserben, jó?  the truth untold | Noah & Kian 2081954265   || ruha ||

Kian S. Moon
Mûvészet
Play by :
Lee Sang Yeon ◇
Kor :
21
Foglalkozás :
Színész, revütáncos ◇
Hozzászólások száma :
57

the truth untold | Noah & Kian Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: the truth untold | Noah & Kian   the truth untold | Noah & Kian EmptyKedd Aug. 25, 2020 1:19 pm

Kian & Noah
don't decrease the goal, increase the effort.
Nem állítom, hogy gondolatban ne akartam volna legalább háromszor visszafordulni, mielőtt ide jöttem. Egyszer otthon, még indulás előtt, aztán kétszer út közben is, végül pedig még egyszer, amikor átléptem a színház bejáratának küszöbét. Elég sokáig voltam kénytelen rágódni azon, hogy mit is kellene tennem, hogyan kellene viselkednem azok után, hogy kiderült; van egy öcsém. Az egyetlen ember, akivel ténylegesen megoszthattam a gondolataimat, anyám volt, aki legalább akkora csalódásként érte meg az apámmal kapcsolatban kapott híreket, mint én magam. Ötletem sincs ő tudott-e már róla korábban, hogy milyen életet él a férje, vagy hogy van-e másik gyereke, mégis meglepően nyugodtan kezelte a helyzetet, velem ellentétben pedig nem is különösebben tiltakozott a feltételezés ellen, hogy a családunk feje éppenséggel mikor és miről hazudott. Én voltam az egyetlen, aki háborgott és meg akarta érteni, miért hazudna bárki arról, hogy kinek a gyereke és ha apámat tényleg tönkre akarja tenni valaki, miért éppen azzal, hogy másik családot hazudik neki. Ő pedig rá is erősített erre az elképzelésre, sőt, ő maga ültette el a bogarat a fülembe, amikor arról kérdeztem, hogy egyáltalán hogy került elő a másik gyereke.
Az hűtötte le a fejem, ahogyan anyám kezelte a helyzetet. Egyértelműen és visszavonhatatlanul kitette apám szűrét, ezzel is állást foglalva a pletykának vélelmezett tényleges helyzetben. Ezért mentem el évekkel ezelőtt Kian anyjának a temetésére és ezért is van, hogy ő maradt az egyetlen ember, akivel úgy érzem ténylegesen megbeszélhetem azokat a dolgokat, amelyek a családunkban bekövetkezett változásokat és az öcsém létezését érintik. Nomi nem az a fajta, aki különösebben hasznos és bölcs tanáccsal tudna szolgálni, őt már a legelején sem érdekelte az, amin én keresztül mentem. A haverok pedig... Nos, azon a fronton épp elég bajom volt, hogy ne akarjam még pluszban is előadni a hattyú halálát, csak mert problémám adódott az életben.
Azt sem tudom különösebben a saját érdemeim közé sorolni, hogy akár csak egy kicsit is keményen próbálkoztam volna az öcsémmel való kapcsolattartásban, mivel az első alkalommal, amikor megmondta, hogy nem akar engem látni, gyakorlatilag hallgattam rá. A későbbi próbálkozások pedig ugyanúgy elhaltak, mint anya újra meg újra felbukkanó ötlete, hogy jó szakácsot nevel belőlem. Mégis szöget ütött a fejembe a színházigazgató megkeresése. Mindenki tisztában lehetett vele, hogy milyen a kapcsolat közöttünk, hiszen itt volt a legutóbbi találkozásunk is, amikor Kian a fejemhez vágta, hogy nem akar látni. Most mégis ez a csatatér bizonyult a legjobb opciónak arra, hogy viszontlássuk egymást. Ha pedig én voltam az egyetlen ember ebben a helyzetben, akihez fordulni lehetett, akkor nagyobb lehet a baj, mint a legelején gondoltam. Hittem benne, hogy csak mert a mi kapcsolatunk nem alakult fényesen, az pedig, hogy tudomást szereztünk ugyan a másikról, de nem járt nagy egymásra találással, tulajdonképpen csak egy apró bukkanó, attól még van valakije, bárkije az öcsémnek, akire támaszkodhat... Abból, amit sikerült kivennem az egész helyzetből, tulajdonképpen így is volt, pusztán csak nagyot változott a helyzet, amikor fordult a kocka és most már nem Kian támaszkodik erre a srácra, hanem gyakorlatilag szinte fordítva történik a dolog.
Minden alkalommal, amikor léptek zaját hallom, az ajtó felé pillantok, valahogy mégis megérzem azonban, amikor az öcsém közeledik, mert előbb határozott lépteket hallok, majd megtorpanást. Megköszörülöm a torkom, még mielőtt belépne, s azon kezdek agyalni, hogyan is kellene viselkednem. Megemelkedem a székről, amikor belép, holott nem kell hivatalosnak lennünk egymással. - Szia... - újfent megköszörülöm a torkomat, s az arcát kezdem vizslatni, gondolatban már össze is hasonlítva azzal a képpel, ami róla élt a fejemben, a legutóbbi találkozásunk óta. Egészen meglep a változás, habár egyelőre azt sem tudom eldönteni, hogy csak az én emlékeim fakultak meg túlzottan, vagy tényleg ennyit változhatott-e, esetleg csak a smink teszi, ami a szereplés miatt van rajta.
- Kösz, hogy eljöttél... - Magam sem tudom mit kellene mondanom, vagy pontosabban hogyan kellene elkezdenem ezt az egészet, mindaz amit anyámmal beszéltünk meg pedig hirtelen kimegy a fejemből és jobb híján azt sem tudom mit mondjak. Nyilvánvalóan az, hogy akart-e jönni vagy sem, nem volt tényleges opció, mivel Gary és én is tudtuk, hogy ha én próbálom keresni, vagy előre szól, hogy itt leszek, akkor Kian most nem lenne itt, velem egy szobában. - Nem akarlak sokáig feltartani, gondolom dolgod van. Egyrészt... bocsánatot akartam kérni tőled. - Túlságosan forrófejűen álltam ahhoz, amit ő mondott magáról, amikor nem akartam hinni neki, utólag már én is belátom. - Másrészt azt akartam... szerettem volna mondani, hogy ha szükséged van valakire - elhallgatok és nagyot sóhajtok, a jobb kezemet a nyakamra simítom, s megnyomogatom azt. - Hallottam, hogy nincs minden rendben. - Talán egyszerűbb lesz, ha nem próbálom meg úgy beállítani, mintha tudnék minden lépéséről és problémájáról az életben. Viszont azért vagyok itt, hogy felajánljam neki a segítségem, ami talán értékelhető gesztus lesz részéről.


| 773 | öltözet


Noah Song
Oktatás
Play by :
Lim Jae-beom
Kor :
25
Hozzászólások száma :
27

the truth untold | Noah & Kian Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: the truth untold | Noah & Kian   the truth untold | Noah & Kian EmptyCsüt. Aug. 13, 2020 2:01 pm


Noah & Kian

- Kian öltözz át! Valaki találklozni szeretne veled – én a magam részéről mosollyal az arcomon fordutltam Garyhez, amikor bejött az öltözőmbe. Általában ha bejött hozzám, volt valami észrevétele és azt akarta átbeszélni velem. Ezt a többi színésszel is megtette ha elég közeli viszonyt ápoltak. Sosem sikerültek ezek az alkalmak lecseszősre, ellenben rengeteget lehetett tanulni belőlük. A mostani viszont úgy tűnt, hogy merőben más lesz. Nem igazán szoktak engem keresni az előadásaim után, a legtöbb néző ilyenkor hazamegy, illetve páran, akik találkozni akarnának velünk, a büfébe mennek, aztán ott beszélik ki a részleteket. Ilyenkor – már ha nem rendelünk valami kaját magunknak – mi magunk is arrafelé vesszük az irányt és sokszor beszélgetünk az idejárókkal. Voltak olyanok, akik minden előadásra igyekeztek jegyet váltani, na őket már mi is név szerint ismertünk és közülünk páran úgy ültek oda az asztalukhoz, mintha barátok lennénk... Pedig a színházon kívül sosem találkoztunk és más beszédtémánk sem volt a legtöbb esetben.
Pont ezért volt számomra nagyon durván furcsa, hogy valaki látni akar. A legtöbb embernek megvolt a száma, tehát el tudtak érni. Rora havi kiakadása a lakhatásommal kapcsolatban már megvolt, tehát nem is nagyon tudtam ki az isten kereshet. Ugyanakkor eléggé kíváncsi voltam arra, hogy ki jött el. Theo állapota már közelről sem mondható jónak, így rá nem igazán számítottam. Innentől kezdve pedig sok elképzelésem nem volt az illetőről. Talán éppen ezért is váltottam hirtelen én is komolyra és csak gyorsan engedelmeskedtem a kérésre. Nyilvánvalóan nem lenne túl ildomos a Dzsungel Könyvében viselt fellépőruhában tárgyalni. Amúgy sem volt túl strapabíró az, mert lényegében olcsó hatást kellett keltenie, így folyamatosan féltem attól, hogy leszakad rólam a bőr... ágyékkötő? Nem mintha teljesen meztelen lettem volna alatta, de számomra kevésbé lett volna vicces egy szál alsógatyában tolni a második felvonásig... Rosszabb esetben pedig az előadás legvégéig. Tehát csak hallgattam Garyre és mivel hivatalos találkozóban bíztam, rögtön leakasztottam egyet a bent tartott öltönyeim közül, de ő nemlegesen rázta meg a fejét.
- Menj nyugodtan kényelmesben – én pedig engedelmeskedtem, azt a ruházatot vettem vissza magamra, amit idefelé viseltem. Ugyanakkor viszont kezdett egyre inkább gyanús lenni a szituáció. Ha egy barát keres, az miért nem jön be hozzám egyszerűen? Vannak emberek az életemben, aki, már tartózkodtak az öltözőmben, tehát nem ez lenne az első alkalom. Ezt még Mr. Ohtól örököltem meg, tehát most lényegében vele meg a kisfiával osztoszkodunk a helyen. Leginkább a falakat a mi fényképeink is borítják. Viszont pontosan tudtam, hogy ha bármit kérdezek Garytől, nem fog válaszolni. Ismertem már annyira... Amikor ködösen beszélt, akkor lényegében mélyvízbe lökött minket és végignézte a fuldoklásunkat. Emiatt pedig rögtön tudtam, hogy ki a bizonyos személy, aki annyira látni szeretne.
- Nem én... Én nem... – befejezni sem tudtam a mondatot, mert a nálam magasabb és testesebb férfi rögtön a két vállamra tette a kezét és tolni kezdett maga előtt kifelé. Próbáltam megkapaszkodni az ajtófélfában, de mivel a kis műsorunkat többen is figyelemmel kísérték, nem volt választásom és engedelmeskednem kellett a  férfinak. Nem tudhatják meg itt sokan azt, hogy nagyon jó viszonyt ápolunk, mert ez akár katasztrófához is vezethet. Nem akarok az a személy lenni, akivel kivételeznek... És úgy érzem elég jól betartom a férfi szabályait is.
- Miért tetted ezt velem? – a hangom pontosan olyan volt, mint amikor eltiltott egy hónapra az almaevéstől a letört fogam miatt. Attól félt, hogy ha beleharapok a kemény gyümölcsbe, akkor annak nagyon véres vége lesz... Később pedig inkább lereszelték nekem az almát, ami máig az egyik kedvenc gyümölcsöm az eper és a banán mellett.
- Mert rossz döntés lenne, ha egyszer sem hallgatnád meg – ezzel én is teljesen tisztában vagyok még sem érdekelt. Lényegében azok után, hogy apám nemes egyszerűséggel letagadta a létezésem, én nem kívántam több időt szentelni a lehetséges családomra. Ami a többit illeti... A célomat elértem. Mindössze azt szerettem volna, ha apám tudomást szerez anya haláról. Ez megtörtént és soha többé nem kerestem őt. Az, hogy a fia... A bátyám most engem el akar érni... Nem igazán tudom mi lehet ennek az oka. Apánk azt állítja, hogy sosem látott engem, én pedig nem mentem bele a dns tesztbe, mert megalázónak éreztem volna. Innentől kezdve más számára evidens lenne az, hogy hazudtam.
Gary pedig gátlástalanul hagyott magamra a kényelmesen berendezett helyiség előtt. Egyszer láttam apám fiát, de lényegében azon kívül, hogy mind a ketten örököltük a mandulavágású szemeket, semmi sem hasonlít az arcunkon. A magasságunk hasonló, mind a ketten a ráverünk a sztereotípiákra. Viszont amikor utoljára találkoztunk, ő is gyerekesebbnek tűnt külsőre, az én arcom meg egészen pufi volt. Ez valahol az ázsiai gének átka, később kezdünk el férfiasodni nagy átlagban. Most már az én vonásaim is élesebbek és csontosabbak... Erre a találkozóra pedig határozottan nem voltam felkészülve.
Le kellett kevernem magamnak egy pofont annak érdekében, hogy össze tudjam szedni a gondolataimat, rendezzem a vonásaimat és viszonylag magabiztosan léphessem át a terem küszöbét. Mivel a színpadon viselt smink még az arcomon volt, lényegében nem látszottak a sötét karikák a szemeim alatt és kevésbé tűntem nyúzottnak is. Emiatt hálás voltam, mert egyáltalán nem vágytam több sajnálatra, főleg nem etől a sráctól... Pasitól. Apám fiától, akire egyelőre képtelen voltam úgy gondolni mint a bátyámra.
- Szia – lassan léptem beljebb. A hangom az már jóval fáradtabb volt, lényegében egy nagyjából két órás előadáson vagyok túl sokadjára úgy, hogy éjszaka megyek még dolgozni. Az utóbbi időben előjött a stressz okoza orrvérzésem is, mert nagyon sok minden járt az agyamban.
- Gyorsan beszéljük meg – vele szemben foglaltam helyet, hogy kellő távolság legyen közöttünk. Jelenleg akkora szakadék volt közöttünk, hogy annak az áthidalása számomra lehetetlennek tűnt.


912 || azért ne hagyj cserben, jó?  the truth untold | Noah & Kian 2081954265   || ruha ||

Kian S. Moon
Mûvészet
Play by :
Lee Sang Yeon ◇
Kor :
21
Foglalkozás :
Színész, revütáncos ◇
Hozzászólások száma :
57

the truth untold | Noah & Kian Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: the truth untold | Noah & Kian   the truth untold | Noah & Kian Empty

Ajánlott tartalom


the truth untold | Noah & Kian Empty
Vissza az elejére Go down
 

the truth untold | Noah & Kian

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: New York :: Queens :: Múzeumok, színházak, műemlékek-
^
ˇ