Bármennyire is szeretek ebben a felhőkarcolós szmogos városban élni, sosem csíptem igazán az esős napokat. Nyomasztóan hatnak rám az ilyen munkával telő hosszú órák, mert úgy érzem, hogy be vagyok zárva egy épületbe, és annyi időre sem szökhetek meg, hogy ne ázzak bőrig. Egyfajta idegességet vált ki belőlem a viharos kedd, és korántsem vagyok boldog attól a tudattól, hogy ma még körbe kell vezetnem egy egyetemistát, alá kell írnom legalább három szerződést, és az újabb esteimet is át kellene vizsgálnom. A fejemben van a jog, az összes paragrafus, de vajmi keveset érnek jelenleg, ha az jár a kis buksimban, hogy apa leszek. Fáradtan dörzsölöm át a borostámat, az ujjaim végig csiklandozzák a néha már őszbe áthajló, tűre emlékeztető kis sörték. Sosem szerettem borotválkozni, nem illett a személyiségemhez, és ezzel még érettebbnek is tűntem. Közel a negyvenhez már nem kellene, hogy érdekeljen mások véleménye, de mindig is megmaradt az az énem, aki nem kapta meg a visszaigazolást. Az anyám halott, nem ölelt egyszer sem úgy, mint egy normális kisfiút szokás, nem mondogatta nekem, hogy szeret, vagy egyszerűen annyit, hogy büszke rám. Apától mindent megkaptunk, nem szenvedtünk hiányt a gondoskodásban, sosem kellett attól tartanunk, hogy az utcán ébredünk…de valahogyan az anyás emlékek kiestek, és ezzel borzasztóan nehéz együtt élni. Sokszor elgondolkodtam azon, hogy mi lett volna, ha egy normális családban növök fel, ahol a karácsonyok arról szólnak, hogy összeülnek a nagyszülők, a szülők, és a csemeték az asztal körül, hogy a gyerekek alig várják, hogy kibonthassák az ajándékokat, és csak azért örüljünk, mert mindenki egy és ugyanazon a helyen van. Keserű a szám íze, ha arra gondolok, hogy hamarosan én is belekóstolok az apaság örömeibe. Eddig ambivalens érzések uralkodtak el rajtam. Semmi sem garancia, hogy az enyém, de belül érzem, hogy pontosan emiatt akart véget vetni az életének tegnap este Mallorie. A mentő még időben érkezett, a gyomrát is átmosták, én meg az ágya mellett virrasztottam, mint egy jó férj. Nem gondoltam volna, hogy ennyire visszataszítja egy élet megfoganása, hogy a drogok fontosabbnak lesz, mint egy dobogó szív. Sosem érdekelt igazán, hogy milyen családból származik, hogy miért került ide…ez már az elmúlt négy évben világossá vált. Mi lett volna, ha aznap este nem fogadom be, és a rendőrökre hagyom? Már valamilyen sikátorban feküdne túladagolva, szétlőtt vénákkal. Sajnáltam…az egyik felem aggódott érte, mert nem ilyen életet érdemelt, én megadhattam neki a második esélyt, de nem élt vele. A heroin, a kis pirulák erősebb vágyódást keltettek benne, mint a tulajdon személyem, aki ott volt mellette. Sawyer figyelmeztetett, hogy nem leszek képes megváltani a világot, és ha valaki nem akarja, hogy segítsenek rajta, akkor azon nem is lehet. Most kezdem felfogni, hogy mibe is keveredtem. Nem izgatna különösebben, ha…nem láttam volna a pozitív terhességi tesztet. Gyűlöltem ezt a bizonytalan süllyesztőt, és azt kívántam, hogy egy rémálom legyen, de nem volt az. Annyi időm maradt reggel, hogy hazamenjek lezuhanyozni, és felhívjam a bejárónőmet a mai napon kivételesen fáradjon át a lakásba. A tegnapi horror történet nem tűnt el egyik pillanatról a másikra, még akkor sem, ha két kézzel itattam fel a vérét a padlóról. A hideg víz felébresztett valamennyire, és kaptam tőle egy lendületet is. Ma érkezik a Thredson lány…az öregnek az unokája. Millie-nek megmondtam, hogy szóljon, ha megérkezett, mert úgy illene, hogy én fogadjam, de semmi kedvem nem volt egy elkényeztetett fruskát pesztrálni, aki csak azért kapta meg ezt az állást, mert jó helyre született. Kicsit tartottam tőle, hogy a nyers stílusom majd kiül az arcomra, de egyelőre jól palástoltam. A laptopom kijelzőjét bámulom, egy csomó kérvény, és táblázat van nyitva előttem, meg a levelezésem is, de mintha egy másik dimenzióban lebegnék. Az asztalon álló telefonért nyúlok, és morcosan szólok bele.
- Egy feketét kérek, de ha lehet, akkor most olyat, ami még meleg, és két cukorral. Csipkedd magad, mert ki tudja, hogy mikor érkezik meg… - folytatnám az előadásomat, de a szőke asszisztensem fojtja belém a szót.  – Mr. Cowen, Ms. Thredson már itt van, és Önre vár. Küldjem be az irodájába, vagy a kettes tárgyalóba? – érdeklődik színtelen hangon. Millie már két és fél éve a jobb kezem, és hozzászokott ahhoz, ha hangulatingadozásom van, de ma még ő is érzékelteti, hogy messzire mentem. Veszek egy mély sóhajt, és begondolom a sötétkék Armani öltönyömet. – Küldje be a tárgyalóba, azonnal megyek. – bontom a vonalat, és felállok a bőrfotelemből. Az ablakhoz sétálok, és a homlokomat az üvegfelületnek döntve pillantok le a lábam alatt elterülő metropoliszra. – Éljük túl. – húzom ki magam, miközben egy éles jobbost veszek, és elindulok a kijelölt helyiségbe, hogy méltóképpen üdvözöljem az új jövevényt, de még le sem nyomom a kilincset, amikor már villámokat tudnék szórni. – Ms. Thredson…öhm ez egy iroda, nem egy szórakozóhely. – és még elég szépen fejeztem ki magam látva, ahogyan kinéz. – Hozassak Önnek egy pulóvert? – hallatlan, de szinte az arcomba üvöltenek az ikrek. Hány éves, huszonegy?!

A mai nap magában is egy káosz, annyi telefont kellene elintéznem, hogy a huszonnégy óra is kevésnek bizonyulna, az új ügyfelekre már nem is mertem kitérni, és ott vannak azok az átkozott szerződések, meg hivatalos okmányok, és a kedvencem…a paragrafusok. Nem véletlenül tartom magam mellett a szőkeséget, hiszen a hajszín most ellentmond annak, ami a koponyájában lapul. Éles eszű, szexi, és baromira tudja, hogy mire van szükségem. Most például egy levél gyógyszerre, meg intravénásan a kávéra. Mallorie esete totálisan felborította a heti tervezetet, és én nem az az ember voltam, aki szerette, ha közbejönnek a „váratlan események”. A terhesség másik tény, de az újabb túladagolás már nem. Egy szó, mint száz, a gépemen pötyögnék, ha nem emlékeztetne a drága jobb kezem arra, hogy ma jelenésem van, és többek között az Iroda vezetőjének az unokája jön meghallgatásra. Állásinterjúnak nem mondanám, még egyetemista, nem valami nagy észkombájn a csaj, természetesen engem csak a jogi képességei mozgatnak meg, de arról az öreg nem sokat mondott. Elmagyarázta nekem, hogy a kislány éppen zűrös időszakon megy keresztül, elveszítette az édesanyját, és az apja sincs képben, ezért ő lenne az, aki némi útmutatást adna neki az élethez való hozzáállásról. Régebben én sem rajongtam, ha kényszermunkákat intéztek nekem, de az apám példáját látva megszólalni sem mertem volna. Három állást is vállalt, hogy tisztességesen felneveljen bennünket, szóval egy szavam sem lehet.
Az Y generáció új felfogással rendelkezik, ők már élményt vásárolnak, gyorsabban élnek, mint mi anno, és úgy gondolják, ha azonnal nem terem meg a lehetőség az évszázad állására, akkor tovább is állnak. Ezt a nemzedéket már nem jellemzi a kitartás, a megbecsülés, mert minden a kezükbe hullott. Általában mindenkinek megadom az esélyt, nem ítélkezem elsőre, de tartok tőle, hogy a kisasszony kínzásnak fogja azt is megélni, hogy el kellett jönnie ma a nagypapa kérésére. Nem tudom, hogy Mr. Thredson merre járhat, de azért tegnap este még hagyott egy üzenetet e-mailben, hogy figyeljek oda a szeme fényére, és ha lehet, akkor már az első nap fogjam be, nehogy üresen távozzon szellemileg. Nem az én posztom istápolni egy közel felnőtt nőt, de a pénz beszél, és a kutya ugat. Befogom a számat, amikor bejelentkezik Millie, hogy megérkezett a delikvens. Be is tessékelhetném a magánbirodalmamba, de ez szentély, és akárki nem teheti be ide a lábát, nem beszélve arról, hogy rengeteg papír, és ügy kézirata van idebent elzárva. Nem óhajtok beavatni mindenkit az adott munkafolyamatokba, ezért szigorúan zárom is a helyiséget, ha nem vagyok itt. Még egy utolsó pillantást vetek az előttem elterülő város képére. Az eső szüntelenül hull, nekem hasogat a fejem. Megigazítom a felső gombomat, és elmondva egy néma fohászt, kulcsolom be az irodámat, és indulok meg célirányosan a kettes tárgyaló felé. Millie tekintete nem sok jóról árulkodik, valószínű lesokkolta a kislány, de engem azért keményebb fából faragtak. Egymásra nézünk, valamit int, de nem értem, de amikor lenyomom a kilincset, és megpillanthatom a kissé hiányos öltözetű sarjat…hogy is mondjam, de leesik az állam, aztán éktelen haragra is gerjedek. Ez az elkényeztetett picsa fogja rabolni a drága időmet? Megmondom én az öregnek, hogy ide nem elég egy mentor, szüksége lesz egy stylistra, meg egy illemtanárra is. A tekintetem sokat elárul, villámokat szórok rá, mint Zeusz annak idején a bűnt elkövetőkre, ellenben a hangom ridegen nyugodt, ha használhatom ezt a kifejezést rá. – Én nem fázom Ms. Thredson, sőt még preferálnám is az öltönyöm levételét, de bizonyos szabályok kötnek.. – mosolyodom el nem túl biztatóan, és tetőtől talpig mérem végig. Érezheti, hogy most túlment, és amire játszott, az részben sikert is ért el. Nem vagyok fából, elég gyakran megbámulom a szép nőket. Nem éppen egy modell alkat, de mindig is szerettem, ha egy nő valamiben elüt az átlagtól, és nem a szokásos kifutópályás megrendelést kapom. Vajon mit szólna a drága ír vezetőnk, aki igencsak nagy hagyományőrző, vallásos vén, ha meglátná ebben a göncben az egekig felmagasztalt unokáját? – Ahogyan kifejezte magát…gyépésnek ugyan nem, de előrelátónak igen. – micsoda választékos szókincs, már majdnem becsináltam magam alá, hogy a mai szleng visszaköszön a szótárából. – A ruha hiányában találok némi problémát, de ha jól érzi magát, és az utcai élet nagy reménysége akar lenni, engem nem zavar, ha gondolja, akkor megadhatja a stricije számát, hátha a legközelebbi ügyfeleknek szervezhetek valami görbe estét. – én is tudom képviselni a másik oldalt, ha már ennyire felvágták a nyelvét a hölgynek. A finomság minden formáját mellőzi, ámbár engem szórakoztat, hogy lázad a rendszer ellen. – Ó, ez minden álma, ugye? Egy papír, hogy nem találtam alkalmasnak az aktatologatásra, meg a kávéfőzésre? Ilyen öltözékben is csinálhatja. – rántom meg hetykén a két vállamat, és megtámaszkodom az egyik bőrfotelnak a háttámláján. – Mert vétkesek közt cinkos, aki néma. Bizonyosan nem ismeri Babits-ot, mert az itteni egyetemeken nem tanítanak magyar irodalmat, de igen hasonlatos mondás. Higgye el, a dess kód mellőzése még nem teszi alkalmatlanná. Mi lenne, ha helyet foglalna, és elbeszélgetnénk egy kicsit? Esetleg hozassanak vizet, vagy jobban feküdne egy kis alkohol? – érdeklődöm a velem szemben lévő székre mutatva, miközben le sem veszem róla a szememet.


♡

Szeretek tisztelettudó lenni, elvárom, hogy velem szemben is a megfelelő hangnemet üssék meg a kollégák, többek között amiatt, mert vezető pozícióban vagyok, és korántsem örülök annak, ha valaki nem ismeri el a hierarchia rendjét az irodán belül. Bevallom, nem szívesen dolgoznék együtt egy olyan lánnyal, aki csak azért van jelen, mert az iroda névadójának az unokája, de egyébként fingja sincs a jogról, és láthatólag a halál, és az unalom között vacillál. Egy kis részem még reménykedik, de hamar oszlanak el a kételyek, amikor meglátom Ms. Thredson hiányos öltözetét, és a mellé dukáló csípős nyelvét. Merész lenne kijelenti, hogy szimpatizálok vele, de ha most nem eme keretek között beszélnénk, akkor talán bókolnék is annak a stílusnak, amit képvisel, de így sajnos maradnak a mély sóhajok, és az a kommunikációs szint, ahol ő is jól érzi magát. Átlátok a szitán, talán bennem volt az is, hogy sokkal meredekebb húzásra számítottam tőle, de kezdetnek az is megteszi, ahogyan megjelent az állásinterjún. Mallorie-nak sem engedném meg, hogy hasonló göncben mászkáljon a lakás négy falán belül, de egy alig huszonhárom esztendős egyetemistától… hát ez minden, csak normális nem.
- Bizony, szabályok kötnek ahhoz, hogy miképpen jelenek meg az irodában. Egy Metallica pólóban nem érezném jól magam, és úgy vélem Ön sem ehhez a kinézethez van hozzászokva a mindennapokban. Kurvák is főzhetnek kávét, csak éppen az ügyfelek néznének ferde szemmel a nagyapja cégére, és elég sokan vissza is lépnének, ha ez lenne a lezser közeg, ami persze sosem lesz az. A hetyke mellű szőke pedig két diplomás csodabogár, szóval bármennyire is dekoratív legyen, nem a hosszú combjai miatt alkalmaztam, ahogyan remélhetőleg magát sem amiatt fogom. – megbámulom az említett testrészét, de merőben más, mint Millie-é, aki elmehetne egy modellügynökséghez is, azonban a kisasszony nem feltétlenül rendelkezik olyan adottságokkal. A tekintetem tüzetesen méri végig, én kedvelem a különleges „alapanyagot”, és a vörös hajával, meg ezzel a lázadó természetével még annak is feltűnne, aki nem akarná észrevenni. – Nem minden jön be, néha muszáj kockáztatni, mert csak akkor tudhatjuk meg, hogy mi lesz az eredmény. Ahogyan parancsolja. – mutatok a szék felé, ha már kényelmetlen a helyzet, és úgy tűnik, hogy nem tetszik neki a válaszom, vagy éppen a viselkedésem. Egy idősebb ügyvéd már régen kipenderítette volna, meg sem hallgatja, hogy miért jött, de szerencse, hogy nem a begyöpösödött százalékhoz tartozom. Szórakoztat a fintor az arcán, ha tudná, hogy hányszor kapom meg, de nem érdekel. Alkalmazkodó típus vagyok, és ha neki arra van szüksége, hogy oldottabb körülmények között csevegjünk, akkor megoldható…maximum később keményítek be. – Simmons hadnagy büszke lehet magára. Mindenkinek megvan a maga fétise, és hiába jófiú… - értem, hogy mire céloz, talán még meg is fenyeget vele, és kérkedni akar, de nálam nem jön be az ilyen. Olyan hátszéllel, mint az övé még gyakornokoskodnia sem kellene, azonban jobb, ha megtanulja időben, hogy a nagy nevek nem mindig érnek célt.  Egy kicsit magyarázok neki, ha már szópárbajozni szeretne, és kétlem, hogy ismerné az idézetet, mellyel előrukkolok, de az álca mögött némi értelmet remélek. Nem most kezdte ezt felépíteni, van egy olyan érzésem, hogy már vérprofi abban, ahogyan előadja magát, és ez a színjáték is előbb, vagy utóbb, de el fog múlni. Végre eljutunk oda, hogy leüljünk, és továbblépjünk, de ahogyan ezt is műveli, mintha otthon lenne, és nem számítana semmi. A dohányzóasztalon heverő lábpár kezdi kiütni nálam is a biztosítékot, és amikor még komolyan is gondolja, hogy alkohollal fogom kiszolgálni, már bennem is felvetül, hogy ez megőrült?
- Scotch…jég nélkül. – úgy teszek, mint aki jegyzetel, de baromira nem áll szándékomban a lovat adni alá, így amikor megérkezik Millie az iratokkal, és találkozik a pillantásunk, akkor biccentek, de egyébbel nem jelzem, hogy a kis vöröske a kibaszott falakat rezegteti. – Egy pillanatra…a kisasszony szeretne egy pohár Titanicot, nekem meg egy bourbon lesz, köszi. Duplán. – a hüvelyk és a mutatóujjammal érzékeltetem az adagot, és ha kifáradt az asszisztensem, akkor figyelmemet a leendő másodasszisztensem felé fordítom. – Nem dugok az alkalmazottakkal. Jobb elkerülni az esetleges problémákat. – kimérten érintem össze az ujjbegyeimet, és a lába mozgását figyelem. Tudom én, hogy arra vár, hogy rászóljak, de ekkora elégtételt egyelőre nem fogok megadni neki. – A szegénység. Nem akartam azt, amit a szüleim csináltak. A joggal sok pénz jár, és van annyi eszem, hogy befektetésként tekintsek a tudásomra. Kaszkadőr…jó, hogy nem pornósztár, Ms. Thredson. – sóhajtok egyet. – Én sem nézném ki magácskából, hogy egyetemre jár, ahhoz túl szabados a szája. A kurva megfelelőbb lenne, de még ahhoz is kezdő…hogy elcsábítson. – felelem neki mosolytalan arccal, aztán elérünk oda is, hogy nem tetszik neki a magázódás. – Akkor sem fogom Tarának hívni, ha az utolsó nő lesz a földön, bár a nő fogalomtól messze áll, inkább kislány a felfogása alapján. A kémia azt hiszem már csodaszámba megy…és a nagypapája nagy reménységnek tartja, ki érti. – dőlök hátra, és az asztal alatt keresztezem a két lábszáramat. Úgy beszél, mintha az élete függne tőle. – Maga állandóan cseveg, nincs szünet, levegővétel? Már kezdem azt hinni, hogy zavarban érzi magát, és sosem lövi le a cserepelőjét. Díjaznám, ha megmaradnánk a Mr. Cowen mellett, mert Jude-nak maximum a barátaim, és a családtagjaim hívhatnak, nem egy ismeretlen…öhm. – éppen ekkor nyílik az ajtó, és fárad be a tálcával együtt a szőkeség. Nem szól, diszkréten helyezi le az asztal közepére a kért italokat, én meg eközben felállok, és odasétálok a hölgy mögé. Az öltönyömet kigombolva válok meg tőle, és terítem a hátára, majd megtámaszkodva a székének a háttámlájában, simán megérintem a vállát. – Meséljen inkább nekem azokról a csúnya jegyekről, amelyekkel bukdácsol a jogot érintő tantárgyaknál. Kellenek a kreditek, nem? Csúnya vége lenne, ha kibukna, és a nagypapa esetleg megvonná a támogatását. – a füléhez hajolok, és eltűröm az egyik égővörös hajtincsét. – A lábát pedig legyen szíves letenni, ha nem akarja, hogy én mozdítsam el onnan. – suttogom a hallójáratába, majd szépen kiegyenesedem, és visszatelepszem a székemre, vele szemben.


♡

Nem szeretek feleslegesen pofázni, és azért sem rajongok túlzottan, ha valaki rabolja az időmet, de mégsem dobathatom ki a főnökömnek az unokáját. Egy részről bosszant, hogy mindenről van véleménye, ha éppen az lenne a téma, hogy miképpen tudna levetkőztetni, szerintem még arra is találna valami megoldást. A szája be nem áll a vörös hajkoronával megáldott nőszemélynek, vagy kislánynak, mert sajnos nem tudom eldönteni azt sem, hogy melyik kategóriába soroljam be. A külsőségekben biztosan leelőzte már jó néhány társát, sőt az eszét használva talán még évfolyamelső is lehetne, de azt hiszem, hogyha valaki nem akarja igazán az eredményes diplomát, azért az egész tanári kar fejen állhatna, akkor sem változtathatná meg a hozzáállását. Sok mindent hallottam a napokban Ms. Thredson jelleméről, akadtak eltúlzott kijelentések, de úgy vélem, hogy a nagyapja egészen jól kiismerte a kincses ládikáját. A szülői háttérbe nem másztam bele, nem az én posztom, hogy valakinek a gyámja legyek, de mindenesetre az apai neveltetés hiánya jócskán meglátszik a kisasszonyon. Tanultam egy kis pszichológiát, meg tudom különböztetni az alap személyiségjegyeket, de ő aztán egyikbe sem sorolható be igazán. Egy tűzről pattant amazon jut az eszembe, akinek ha megtalálják a gyengéjét, akkor visszavonulót fúj, és azonnal megkeresi a menekülési útvonalat. Bárcsak szolgálhatnék hasonlóval, de a lelkemre lett kötve, hogy vegyem fel, és tanítsak neki egy kis jogot, na meg némi jó modort. Utóbbival lesznek gondok, de kár még a jövőn aggódni, mert addig el kell érnem azt is, hogy munkába álljon. Milyen hosszú nap elé nézek, és még jóformán el sem kezdődött.
- Elnézést, hogy méltatlan jelzővel illettem a hadnagyát. A jófiú pedig mégis igaz, ha annyira becsületes. Mit gondolt, hogy arra utaltam, esetleg szereti a kislányokat? Ugyan, tudja jól, hogy ebben az országban tiltanak bármilyen kétértelmű kijelentést, mely a szexualitásra hajaz. Ügyvéd vagyok, ugyan nem büntetőjoggal foglalkozom, de ettől függetlenül még tisztában vagyok a törvényeinkkel. Nem kell ennyire a védelmére kelnie, mert mindenfajta ártó szándék nélkül hagytam félbe a mondatot, Ms. – helyezkedem el jobban a széken, most már úgy érzem, hogy az oviapu jobban illene rám, mint a leendő főnök megszólítás. Millie mindig a legjobb pillanatban időzít, le is adom neki a rendeléseket, melyen a velem szemben ülő rögtön meg is lepődik, és ha nem fűzne mellé valamit, akkor már megijednék, mert azt hinném, hogy benőtt a feje lágya.
- Ó, azt hittem a harminchárom éves férfiak már túl öregek Önhöz, de akkor egy Dicaprio még belefér? – mosolyogva szívatom, mert úgy tűnik, hogy igenis vonzza az idősebb réteg, talán apakomplexusa is van, csak jól álcázza, mint az idegességét. A szőkeség kilibben, a mappa kettőnk között pihen az asztal felületén, de mi lenne, ha nem kanyarodnánk el ismételten?
- Akinek pénzt fizetek, vagy akitől kapok, azzal nem bújok ágyba. Kielégítettem a kíváncsiságát, vagy még akad kérdés a tarsolyában? Szeretné, ha elmesélném, hogy milyen pózokban szoktam közösülni? Nem tartozik a témához, de az öltözetét tekintve talán ez közelebb áll Önhöz, mint a jog, vagy a kémia, mert abban is kételkedem most már. – szórakozok a két kezemmel, de arra már nem felelek, hogy leszólja a választásomat. Én szeretem a bourbont, és sosem hallgattam mások véleményére. Felnőttként az ember már el tudja dönteni, hogy mit szeret, és mit nem akar. Vajon a kislány is letette már a voksát a munka mellett, vagy még izzasztanom kell hozzá?
- Elég nyersen fogalmaz. Elhiszem, hogy lázad, és ha nem olyan, amilyennek látom, akkor kérem, világosítson fel Ms. Thredson, mégis milyen lány? Szorgalmas, kedves, és figyelmes? Kíváncsivá tett, valóban nem tudom eldönteni, hogy mi gondoljak magáról. – tartok egy kis szünetet, ha már elért ahhoz, hogy kifakadjon. Szorul a hurok a nyaka körül, és én roppantul élvezem, hogy centiről centire érem el, hogy a saját próbálkozásába fulladjon bele. Millie behozza a kért italokat, melyre rá is vetem magam, és szolidan felhörpintem a felét, mert szükségem van rá, ha még sokáig leszek összezárva a kisasszonnyal. Az asszisztensem figyelmen kívül hagyja a gyér megjegyzéseket, és angolosan távozik a tárgyalóból. A dohányzóra felhelyezett lábacskák szem előtt vannak. A pulóveres kérést nem tudom teljesíteni, de az öltönyöm is átmenetileg megteszi a hatását, így felállok, és Tara mögé lépve óvatosan, alig érintve őt, terítem a hátára, de hogy nálam maradjon az irányítás, és tudassam vele, hogy itt én vagyok a főnök, a saját szórakoztatásomra az ujjam köré csavarom az egyik hajtincsét, és a füléhez hajolok. Ilyenkor általában a nők csendben maradnak, és a várt eredmény itt sem veszik el. A lába lekerül, és egy fél kezdeményezés hang formájában már el is hagyja az ajkait. – Mit ért az izé alatt? – egyenesedem ki, és megkerülve az asztalt, vissza is ülök az eredeti helyemre. Bólogatok az eszmefuttatásán, még kortyolok is egy keveset a poharamból, majd annak oldalán zongorázok az ujjaimmal. – A törvény néha igazságtalan, a jog meg száraz, ahogyan mondja. Ha mindenki betartaná a szabályokat, akkor nem is lenne munkám, igaz? Minden rendszerben van hiba, és sajnos én is láttam ártatlanokat bűnhődni, és bűnösöket ártatlannak nyilvánítani. A jogot megérteni nem nehéz, sokszor bonyolult, de aki átlátja a káoszt, megtalálja benne a lényeget. Ne higgye, hogy minden fekete és fehér…vagy minden egyértelmű. Mi lenne, ha maga egy bevándorló lenne…és menekülne az országából? Az utcákon harcokat vívnak, minden egyes nap halottak feküdnek maga mellett, látja az erőszak legdurvább kivetüléseit, és csak annyi a kívánsága, hogy nyugodtan élhessen, hmm? Az újrakezdés lehetőségét keresi, de az otthonának nevezett helyen nem kaphatja meg…és van egy másik hely, ahova elmenekülhet, de ahhoz, hogy ez megtörténjen, alkalmazkodnia kell. Minden feladás áldozatokkal jár, de kockázat nélkül nincs siker. Nem akar sokat, csak egy kevés békét. – érintem össze a mutató és a hüvelykujjamat. – Igen, elérte. – egy félmosollyal jutalmazom. – Nem kell szeretnie a jogot, Ms. Thredson, csak találja meg az egyensúlyt. Sok mindent én sem szeretek, de mégis meg kell tennem. A diplomájához kellenek ezek a tantárgyak is. Meg tudom mutatni, hogy ennek van érdekes oldala is, talán még én is tanulhatok magától valamit. Igyon, mert kezd sápadt lenni. – felfelé görbülő ajkakkal öblítem le a maradékot a torkomon. – Egyébként meg a jövő félévtől vendégelőadó leszek az egyetemen, úgy hiszem, hogy még az iskola keretein belül is találkozhatunk. – jegyzem meg mellékesen.

♡

A vízzel semmi bajom, mármint, hogy a kisasszony azt kapja meg, mert abba semmiképpen nem egyeznék bele, hogy alkoholt igyon a nagyapja birodalmának falain belül. Még a végén felhasználná ellenem, és kinézem a kiscsajból, hogy olyan történetet kreál, melynek se eleje, se vége, de meggyőzi a nagyfatert arról, hogy én egy szatír vagyok, és a hamvas pipikre utazom. Mallorie sem kutya, de ez a vörös hajjal megáldott démoni nőszemély eddig túlmutat mindenen, amit láttam. A szövege amúgy is hagyna némi kivetnivalót maga után, de a részletekbe nem merülök bele, és megpróbálom normális mederbe terelni a beszélgetésünket. Egy darabig azt hiszem, hogy menni is fog, de a drága hadnagya után, akit legalább már két alkalommal is emlegetett, fogalmam sincs, hogy kikről csacsog…vagyis eleinte. A Titanicról átugrunk a velem, vagy a nálam idősebb korosztályt képviselő színészekre, és ekkor végképp elveszítem a fonalat. A magam itala kellően lehűt, igaz a fejem amúgy is fáj, mert nem sokat aludtam, és ez a viharos idő is kikészít, de mi lenne, ha végre a tárgyra térnénk, és nem kalandoznánk el újra és újra?
- Tudja, kedves Ms. Thredson valóban nem nézném olyan szemmel a férfiakat, akiket említett, mint ahogyan maga szeretné, de az is jó lenne, ha maga sem gondolkodna olyanokon, hogy éppen melyiket viselné az esti ágybetétjének. A szexuális élete nem tartozik az interjú keretei közé, ahogyan az sem, hogy kiket kedvel, és kiket nem a bulvár világából. Hogyan képes megállás nélkül ellentétekre építkezni? A harminchárom éves férfiakat már az öregbe sorolja, de egy Pritt féle ötvenes színésszel meg ágyba bújna? El sem hinném, hogy lyukat beszél a saját hasába. – emelkedik fel az egyik szemöldököm, és ha ez még nem lenne elég, akkor folytatódik az eszmefuttatás, és komolyan kezdek félni, hogy arra játszik…tegyem ki. Nem fogom meggondolni magam, akkor is itt fog maradni, ha egyesével tépem ki a maradék hajszálaimat, és ha kell, akkor keményebb módszerekhez is nyúlok, hogy legalább egy fél percre befogja a száját. A ruháján már túlléptem, megértettem a mögöttes tartalmat, én aztán kapható vagyok a poénokra, de csak egy szint erejéig, aztán utána isten lássa lelkemet, de még az élettől is el fog menni a kedve, ha végig ezt a magatartást fogja nyújtani. Az ügyfeleim várnak, a szerződések maguktól nem fognak aláíródni, és még számtalan esettel kellene foglalkoznom, nem is említve a fejemben dúló problémák halmazát.
- Nincs szükségem kurvákra, Ms. Thredson, mert amit akarok, azt megkapom, és nem kell fizetnem se érte. – remélem a válaszom kielégíti, mert az tuti, hogy ennél a kislánynál nincsenek tabuk. A nagyapja nem mesélt róla mélyrehatóan, de már kezdem érteni, hogy miért félti, és miért akarja mindenáron, hogy egy kis gyakorlatot szerezzen nálunk. A munka nem öl meg, de erősebbé fogja tenni. A gondolataim között már egy egész feladatlista képződik, nem fogom hagyni, hogy levegőt vegyen, egy kis terhet majd leveszek az asszisztensem válláról, és megtöröm Őladységét is. Mindenkinek van gyengéje, nem vallottam még kudarcot.
- Ó, szóval mégsem megy az a sok partner, és csak a fejében váltogatja őket? Úgy tűnt nagyobb tapasztalattal rendelkezik, de megint csak a szája volt nagy. – mosolyodom el, és végre körvonalazódik előttem is, hogy valójában milyen jellemet takar ez a külső.
- Nem is a kedvességgel építettek birodalmakat régen, Ms. A nyers modoromat meg vegye kitüntető figyelemnek, mert másokat már kipenderítettem volna az irodából, ha hasonlóan viselkedtek volna, mint maga. Bevallom, hogy az őszintesége üdítő, de van egy határ, amit ajánlok, jobb, ha nem lépi át. – nem fenyegetőzöm, ezek amolyan ténymegállapítások, mert én sem szeretem, ha valaki rabolja az időmet, és hülyét kíván csinálni a személyemből. Más eszközökhöz nyúlok, felállok, és másfajtaképpen veszem rá, hogy vegye le a lábát, ha már magától nem óhajtja. A szünet után persze kapom megint magas ívben azt a labdát, és megpróbálja megvédeni magát.
- A kinézete nem változott semmit, az első benyomást rosszra kívánta fordítani, nemde? Könnyen megússza a dolgokat, ha másnak állítja be magát, mint amilyen? Nem is néztem le, tisztában vagyok vele, hogy okos, és bizonyos területeken kimagasló a tudása, de mégis itt van, mert akadnak hiányosságok is, melyet a nagyapja szeretne fejleszteni. – bírom, hogy vörös lesz, a közelségem meg megteszi a hatását. Kénytelen vagyok egy igazi mosolyt is megereszteni a társaságában, amikor azzal jön, hogy milyen hatással vagyok rá. Visszasétálok a helyemre, az első lépéseket megtettem, hogy megakasszam a mondókájában.
- A vízben sok minden más is történik, de ha nem akar vizet inni, akkor legyen a tea. – kompromisszumképes vagyok, ha ő is enged a nagy kerepelőjéből, és lám…azonnal csengetek Millie-nek. – Bocsi, hoznál be egy ice tea-t Ms. Thredson-nak, de jéggel. – bontom is a vonalat, aztán minden figyelmemet a mostani hölgynek szentelem ismét . – Miféle alkut? – érintem össze a két tenyeremet, mert kíváncsivá tesz. Az engedelmesség jó irány, de ki tudja, hogy mit vár cserébe. – Egy filmért cserébe simán betartaná a szabályokat? – ezen már nekem is nevetnem kell, mert sosem kértek hasonlóra sem. – Egy film…hmm. – éppen nyílik az ajtó, és megérkezik a tea is. Az asszisztensemen látom, hogy szeretne velem beszélni, de jelzem neki a kezemmel, hogy még nem végeztünk. Amint becsukódik mögötte az ajtó, máris a kékjeimet a vöröskére vezetem. – Ha a mai napon többet nem fecseg, és neki is áll segíteni, akkor holnap este megnézhetünk egy filmet. Én is tudok engedékeny lenni, Ms. Thredson. Most pedig igya meg a teát, mert hosszú napunk lesz. Délután egy fontos tárgyalásom lesz, és elő kellene készülni rá. Mit szólna, ha segítene? – érdeklődöm, aztán felállok a székről, és kigombolom az ingem felső két gombját. – Hiába esett az eső nagyon meleg van idebent. Millie behozza az aktákat, addig nekem el kell intéznem néhány telefont, de hamarosan visszajövök. – indulok meg az ajtó felé, de a kilincsen megáll a kezem. – Az alku akkor áll, ha mostantól befogja, és segít….különben nem lesz film. – pillantok végig rajta elég lassan. – Jobban járna, ha ebédszünetben elmenne átöltözni. – közlöm még vele, aztán faképnél hagyom egy rövid időre.




♡

Az idő véges, és Ms. Thredson minden üres másodpercet kitölt valami egyéb, nem helyénvaló információval, hogy a kinézetéről már ne is beszéljünk. Örülök neki, hogy a nagypapa házon kívül van, mert csak az ég a tudója, hogy mi lett volna ebből, ha meglátja ebben a göncben. Ismerem annyira az öreget, hogy kiakadjon, bár eddig semmi rosszat sem mondott a féltve őrzött kincséről. Nem dicsérte agyon, nem volt az az ömlengős fajta, de már a hanghordozásából is ki lehetett szedni, ha valakiről jó véleménnyel volt, és akiről nem. Tara az első csoportba tartozott, szerintem bármit megkapott volna, ha kéri, de nem úgy tűnt, mint aki annyira el lenne kényeztetve, és ez nem is baj. A tekintetem többször állapodik meg rajta az eszement alkuja után is. Ki gondolta volna, hogy egyetemista lány fog rávenni arra, hogy azzal töltsem az időmet, hogy megnézzek vele egy filmet? Másnak eszébe sem jutott volna hasonló, hajmeresztő ötlet, még Millie sem próbálkozik vele, erre jön egy új tornádó, és még engem is kiforgat önmagamból, nemcsak a világ négy sarkát. Nem szabad elfeledkeznem, hogy a munka nem vár meg, és jó lenne haladni is vele, így rövidre zárom az egyéb csevegést, és a lényegre térek. Az ajtó felé igyekszem, örülök neki, ha hajlandó már arra is, hogy visszavegyen az alaptermészetből.
- Nem kértem sokra, nem az a fontos, hogy össze keveri-e a papírokat, meg maga nem az az aktakukac típusú…megértettem elsőre is, de megint csak a kifogások jönnek, és nem jutunk egyről a kettőre. Minimalizáljuk a csevegést, és ha lehetséges, akkor ne csináljunk hülyét magunkból, érthető? Itt emberi életekről döntünk, nem holmi drogokat állítunk elő, vagy ismerünk fel Ms. Thredson…ez is van annyira komoly, mint amivel a közeljövőben kíván majd foglalkozni a diploma után. – jegyzem meg kicsit erélyesebben a kelleténél, mert itt értünk el oda, hogy betelt a pohár. Nekem is vannak kötelezettségeim, és jó partner tudok lenni abban, ha puhíthatom, de ne felejtsük el, hogy én leszek a főnöke, és nem fordítva. A gombokkal nem tökölök, kipattintom a felső kettőt, mert az eső ellenére borzasztóan melegem lett, nem viccelek…talán elromlott a légkondi?
- Én is így érzem…fontolja meg, hogy átöltözik. – vetek rá még egy pillantást a vállam felett, és elhagyom a tárgyalót, hogy Millie váltson fel egy időre, mert nekem el kell intéznem néhány telefont, többek között a nagyapjának is be kell számolnom róla, hogy megérkezett a kis pacsirtája az állásinterjúra. A filmre nem is reagáltam neki, mert arra ráérünk holnap is visszatérni, ha aktuális lesz. A folyosó végén fordulok el, amikor előkerül a karbantartónk is.
- Joel…elnézést, de megnézné a kettes tárgyalóban, hogy rendesen működik-e a légkondi. – állítom meg egy pillanatra a férfit, aki még rám se mer nézni. – Igen, uram…azonnal. – biccentek egyet, és végigmérem hátulról a bicegését. – Történt valami a lábával? – szólok még utána, és ezzel megszegem a ki nem mondott törvényeket, hogy érdeklődöm a személyzet után, de néha nem mehetünk el egyetlen szó nélkül embertársaink mellett. – Igen sajnos…kiújult a reumám. Nem panaszkodok, de néha nehéz már itt lenni… - folytatja az orra alatt motyogva. – Megértem…mennyi ideje van még a nyugdíjig? – folytatom a diskurzust zsebre dugott kézzel, miközben megvakarja kopaszodó fejét. – Még három hónap, Mr. Cowen. Utána végre pihenhetek, és meglátogathatom a családomat Floridában…tudja messze élnek a gyerekek, és az unokákat is ritkán látom, na meg a repülőjegy sem olcsó. – sosem nézem még meg az öregemet magamnak, de szimpatikusnak tűnik…az édesapámra emlékeztet. – Bírja ki, az már nem sok idő…és játszhat velük. – mosolyodom el halványan, aztán egy biccentés kíséretében nyitok be a saját irodámba. Szerencsés vagyok, hogy nincsenek anyagi gondjaim, de másoknak már nem jutott a jóból. Megvakarom a borostás államat, és az asztalom mögé telepedve életre hívom a laptopom képernyőjét, majd a telefonommal a főnökömet tárcsázom. – Jó napot…Mr. Thredson…ó igen, megérkezett az unokája. Tara…öhm…érdekes. Ó, nem késett…éppen a Valderrama ügyre készülünk…igen be fogom mutatni neki, ha ragaszkodik hozzá. Az első benyomásom? Hát…szabadelvű a kisasszony, és szeret kockáztatni, de látom benne a potenciált, igen…nem lesz vele gond. Megígérem. – még pár szó, és bontom is a vonalat, miközben az ujjaim a billentyűzeten járnak, és elkalandoztak az egyik légitársaság honlapjára. A Floridába tartó járatok árát lesem…nekem ez aprópénz, de neki egy szép ajándék lesz…majd névtelenül küldetem el Millie-vel. Öt perc alatt nyélbe ütöm az üzletet, és a kártyámmal egyenlítem ki a végösszeget, amikor feltűnik, hogy már jó ideje egyedül hagytam a lányokat, de még sikongatás nem érkezett a túloldalról. A megfelelő mappára bökök, aztán felállok, és kinyomtatok néhány nyomtatványt, meg az ügynek a részletes leírását. A nyomtatóhoz lépve emelem ki a tartóból a papírokat, és készítem össze, majd egy utolsó pillantás után meg is indulok a tárgyaló felé. A kékjeim a bent ülőket fürkészik, amint lenyomom a kilincset, és csatlakozom a többiekhez. – Volt itt a karbantartó? – érdeklődök semleges hangon, majd leülök az előbbi helyemre, és középre tolom az általam összeállított dokumentumokat. – Ms. Thredson, akkor ismerkedjen meg a Valderrama üggyel. Jose Valderrama Bogotában született, és egészen a múlt hónapig az egyik legnagyobb drogkartell beszerzőjeként dolgozott, amíg át nem szökött a kislányával az Államokba. Az édesapát előzetesbe vették, a kislány meg átmenetileg a gyámhatóság felügyelete alá került. Csúnya vádak az édesapa ellen, ráadásul a kislány papírok nélkül van itt…már régen ki kellett volna toloncolni, de kértük egy kis haladékot….ugye maga is kitalálta? Ha visszaküldjük a nyolcéves Carment…a drogkartell ki fogja végezni. A tudomásunk szerint az édesanyja már nem is él. – közlöm vele a tényeket a tenyeremet összeérintve.

♡

Tara & Jude

Ennyi cécót a semmiért, most komolyan. Jól fejbe kéne csapni engem, hogy csak úgy kongana a tököm a nyakamon, hogy azt hittem egy ilyen színházasdival egy ügyvédnél célt érek. Hát mit gondolok én, hogy nagyapánál Petrocelli klónok dolgoznak, akik felveszik a kartonmundért reggelente, és okosak, meg szépek és jól beszélnek, de közben nem veszik észre ha hülyére veszi őket egy csaj? Bevallom alábecsültem, és nem csak Jude-ot, hanem alapvetően azokat, akik itt melóznak. Mondjuk így magamból csináltam hülyét,és nem hiszem, hogy ezzel bármikor is dicsekedni fogok, de az tuti, hogy begyűjtöttem pár büntető pontot az elmúlt órák alatt, és ha elvállalom ezt az egészet, amit persze fogcsikorgatva el fogok, akkor sem mosom le magamról azokat a jelzőket, amiket valószínű gondolatban gyártott rólam a jövendő….hát mi is lesz ő nekem?...főnököm? Mondjuk érdekes algoritmus születne ebből: Jude nagyapa alkalmazottja, én a főnök unokája vagyok, akinek a főnöke, a főnök alkalmazottja lesz. Vágod benne a gubancokat, mi? Na mindegy, lapozzunk, mert nagyon szeretném őszintén, de valahogyan képtelen vagyok befogni a számat, ha úgy érzem provokálnak, és itt sokszorosan úgy érzem. Kezdve azzal, hogy vizet kapok, folytatva azzal, hogy telibekúrt jeges teát kapok, ééééés még folytatva azzal, hogy az itt töltött idő alatt levágott nekem egy olyan látens chipandale showt, így privátban, hogy csak úgy füstölt. Tudom, hogy lassan az agyára megyek, és ha most lenne egy csap a fején, amin a gőzt ki lehetne engedni, akkor a velem töltött idő alatt konstans nyitva lehetne az a csap, levezetendő a felesleget. Persze jól nevelt és kulturált ember lévén, mindent tökéletes udvariasság mögé rejti, és úgy küld el melegebb éghajlatra, hogy gondolatban már csomagolok is.
Azt gondolja, hogy kifogásokat keresek, pedig csak megpróbálom elmagyarázni, hogy ne számítson tőlem többre, mint amire képes vagyok. Jó persze nem azt mondom, hogy nem tudom megcsinálni amit kérne esetleg tőlem, csak...na jó,nincs csak...kifogásokat keresek, mint általában mindig ha nem akarok valamit megcsinálni. Egyetlen dolog van ami miatt most itt vagyok, és próbálok helytállni, az az, hogy imádom a nagyapámat.Ha nem így lenne, akkor még csak meg sem próbálnék kifogásokat keresni.
-Jóvanna, értem én. Ez is komoly, a drog is komoly, maga is komoly, a hely is komoly, a jog is komoly, a moly is komoly…- szúrom be a végére a saját idétlenségemet, és összeszorított ajkakkal próbálom lenyelni a röhögésem. Aztán nagy szemekkel, bűnbánóan meredek rá, és megrázom az üstököm.
-Befejeztem.Esküszöm. Lakat a számon, sitty-sutty!- mutogattam, a szám előtt, hogy éppen lakatot pakolok rá apró ujjaimmal, és aztán a kulcsot szépen a hátam mögé dobom.Dünnyögve morgok, jelezve, hogy a beszédre képtelen vagyok. Mert azért őszintén, tényleg nem akarom nála kihúzni a gyufát, és a filmet sem akarom bukni, amit megígért. Azt sem tudom miért jutott eszembe...igazából azt sem, hogy mi a picsát akarok ettől a pasastól azon kívül, hogy mellette fogok dolgozni, és igyekszem nem felkúrni az agyát lépten nyomon? Lehet, hogy ez egy kihívás, hogy mennyire tudok úgy viselkedni, hogy ne legyenek tőlem és az állandó csicsergésemtől az emberek a plafonon. Végsősoron még félig gyerek vagyok, bizonyos tekintetben meg már felnőtt….meg kellene találnom az aranyközéputat, de annyira nem akarom. Élvezem, hogy még mindig vannak dolgok, amiket elnéznek nekem, csak mert szeretnek...vagy mert olyan ellenállhatatlanul hülye vagyok, hogy az már rémesen cuki. Nem? Nem. Okés, csak gondoltam hátha az vagyok…
Magamra hagy, miközben várok rá és elhatározom, hogy igyekszem a szöszkével is normálisan viselkedni(zárójelben jegyzem meg, hogy ez már csak azért sem sikerülhet, mert a csaj alaphangon úgy néz rám amikor meglát, mintha egy komplett kivégzőosztagot akarna rám zavarni csak a móka kedvéért) meg most már tényleg arra koncentrálni amiért valójában itt vagyok...szóval ebédig próbálok valami rendesebb külsőt varázsolni magamnak, amikor hirtelen nyílik az ajtó. Megdermedek dekoltázsigazítás közben, meg a belépő idősebb szaki is rendesen pislog, mikor meglát. Valami karbantartó félének nézem, olyan idősebb kiadásnak, talán pár évvel lehet fiatalabb a nagyapámnál. A derékszíjról mindenféle ketyere lóg le, a fején egy viseltes, de azért a funkcióját még pompásan ellátó piros baseball sapka mered, eltakarva ezüstfehér üstökét.
-Bocsánat, hogy nem kopogtam, csak….azt hittem nincs itt senki. Mr. Cowen küldött a légkondi miatt.
Vaknak kellene lennem, hogy mikor befelé araszolgat, ne vegyem észre, hogy csöppet húzza a lábát.
-Értem. Csak nyugodtan, mintha itt sem lennék.- felelem, miközben látom, hogy azon gondolkodik mégis miféle nőci lehetek. Olyan aki bajban van és ügyfél vagy valaki más...azt hiszem fejben már örökbe is fogadott, hogy egy kis jónevelést garantáljon, és ne kelljen ilyen göncökben látnia. Na most értem el én is arra a pontra, hogy rémesen hülyén érzem magam az egész attrakció miatt. Nesze neked dress code. Megszivattam saját magam.
A létrával zörömpöl egy darabig, aztán előszed a kis ládikájából mindenféle olyan cuccot amivel legalább ezerféleképpen lehetne megkínozni egy embert a puszta látványával a cuccnak. Én csak üldögélek egy darabig, és egyetlen hang nélkül asszisztálok végig mindent addig a pillanatig, hogy az öreg megpróbálja feltornázni magát a létrára. Valami megmoccan bennem. Hé, ha azt hitted, hogy nincs szívem, akkor közlöm, hogy nagyon is van, csak néha elkóborol a testemben mindenféle hülye helyekre, és nem ott kotyog és zakatol ahol annak kellene.Felugrom hát a székből és segítőkészen szólok a szakinak amolyan hátha alapon.
- Segítsek esetleg?
- Jajj kedves maga meg aranyos, de ez csak az öregséggel járó kehe...reuma.
-Attól még segíthetek. Na mondja milyet cuccot adjak ebből a sok mindenből fel magának, meg fogom a létrát is. Ha gond van szóljon ám!Ne hősködjön! - a nagyapámmal is így szoktam, mert ismerem az öregeket. Be nem vallanák a világért sem ha segítségre szorulnak, de baromi jól tud esni nekik, ha nem egyedül kell valamit megcsinálni. Tököm sem érti őket, de ezek szerint van amiben hasonlítok rájuk.
- Köszönöm.- pillant le hálásan a létra tetejéről majd nekikezdünk. Olyan neveket mond nekem, hogy életemben nem hallottam még a cuccról, de mivel lenézve a magasból szépen elmagyarázza mit adjak fel, hát megértem én azt. Beszédbe is elegyedünk a laza negyed óra alatt amíg végez. Elmondom neki ki vagyok. Ő meg elképed. Nem tudom, hogy a külsőmön, vagy az azzal tökéletes kontrasztban álló viselkedésemen. Lényegtelen. Mondom neki, hogy nem kell ám velem más hangot megütni csak mert én vagyok én meg minden. Az öreg meg mosolyog a bajsza alatt. Jó kis csapat vagyunk, meg kell hagyni, és ezt el is mondom neki amikor dolga végeztével maga mögött hagy engem meg a szobát, meg azt a sok mindenséges cuccot amit a szösszentyű bevonszolt oda nekem. Mire nagyjából eljutok addig, hogy felmérjem az iratok mennyiségét, meg ismerkedjek velük egy kicsit - én vagyok Tara, ti vagytok az iratok, jól megismerkedtünk- vissza is ér Mr Jude is. A karbantartó felől érdeklődik, én meg nagy serényen bólogatok, miközben a rám legalább három számmal nagyobb öltönykabátjának az ujjával hadonászok magam előtt. A kezem csak néha bukkan ki a kabátból, és azt hiszem így ebben a megvilágításban leginkább egy idétlen madárijesztőre hasonlítok, akire ráadták részeges Jack arató bálon viselt, mára kinőtt kabátját.
- Ja itt volt az öreg Joel. Hót jófej. Elmagyarázta milyen a kettes csillagcsavarhúzó, meg hogy néz ki a meleg és hideg kifúvó, amivel a légkondit takarítja, és azt is, hogy a kis akkus csavarhúzóval könnyebb betekerni bármit, mint régen a manuálissal, és nagyon hálás a nagyapámnak, hogy az olyanok dolgát is megkönnyíti amilyen ő is. Fogtam neki a létrát, és mesélt az unokáiról. Hallja, azért rohadt büszke lett volna rám, mert alig szóltam, csak hallgattam a szakit. Mondjuk közben koncentráltam is, hogy ha esetleg a fájós rejjomás lába miatt leesne, akkor el tudjam kapni, és be ne üsse nekem itt valamijét. Már nem sok van neki a nyugdíjig,szóval remélem kevés elromló dolog lesz, és aztán pihenhet a családjával.- mindez így kábé egy, nagyon max két szuszra ömlött ki belőlem, arra az egyetlen kérdésre, hogy volt e itt a karbantartó. Hát na, kihasználtam azt a röpke kis időt amit beszélési lehetőségként kaptam, szóval töménybe zúdult Mr Jude-ra az infó.Aztán meg rám, az üggyel kapcsolatban, amibe be kívánt vonni. Hallgattam szépen csendben, miközben valahol a felénél amikor szóba került a kislány, erőteljesen ráncoltam a homlokom és dühösen fújtattam is egy nagyot.
-Akurvaanyjukat!- szaladt ki belőlem nem túl szofisztikáltan az első gondolat ami eszembe jutott.
- Látja erről beszélek! Erről, hogy a jog nem ismeri annak a lehetőségét, hogy oké, az apja egy aljadék, de a gyerek miről tehet?Képesek lennének így…- emeltem meg a kezem magasra lendítve és oldalt csettintettem egyet, reprezentálandó hogy is képzelem el az egészet, ha ezt a kicsi lányt visszatoloncolják.
-...odavetni egy gyereket, miközben mindenki, de rohadtul mindenki tudja mi fog történni. Olyan ez mint a hülyegyerek, amelyik elindul át az úton, lehajtja a fejét, és azt hiszi, hogy ha nem néz oda az autók majd nem fogják elütni. Ő nem látja őket, ők se látják őt, mindenki megússza. Komolyan….áááá...belémhozza itt az ideget ezzel az üggyel, Mr Jude!- komolyan felcsesztem magam rendesen. Egy gyerek nem játék, azzal nem szórakozunk. Újra szusszantam egy nagyot és azokat a papírokat kezdtem vizslátolni amit a főnököm elém tett. Kis haladékot tudott kicsikarni az igazságszolgáltatástól, kihasználva gyakorlatilag az összes kiskaput.
- Maga nagyon fasza gyerek, komolyan. Ahogy látom minden lehetséges helyre beadott mindent, csakhogy az összes lehetséges időt megnyerje a kislánynak. Komolyan, most nagyot nőtt a szememben. El ne bízza magát!- tettem hozzá tök komolyan, de a hangomban azért megbújt egy minimális csibészség.
- Várjon! Azt mondja, hogy az anyja már nem is él...de nem azt mondta, hogy biztosan, hanem, hogy tudomása szerint. Elképzelhető, hogy él. Vagy ha ő nem akkor a testvére. Ha van az anyának édestestvére, talán rá tudjuk venni, hogy legalább egy ideiglenes gyámságot kérvényezzen. És szerezhetnénk nekik így egy ideiglenes tartózkodási engedélyt veszélyezettség miatt. Nem tudom, csak csapongok. Lehet erre törvényileg nincs lehetőség...de nehogymár egy nyolc éves gyerek szívjon a rohadék drogbáró apa miatt. Ha akarja utánanézhetek a drogosoknál, hogy van e valakinek valami használható informátora a Valderrama kislány egyéb családtagjairól. Tudja….ami esetleg csak fű alatti infó, de mondjuk már a jogászokig nem jut el. Mit gondol?- néztem rá komolyan. Ez a faszi aztán tudja mivel lehet engem megfogni, és felkelteni az érdeklődésem. Egy gyerek gyakorlatilag árván...kell ettől tökéletesebb párhuzam velem?

A munkámmal óriási felelősség jár együtt, de sokakkal ellentétben nekem az emberi kapcsolatok is fontosak. Joel az irodánk egy régi bútordarabja, és nem szívesen vennék fel valami zöldfülűt a helyére, aki még azt sem tudja, hogy mikor illik zavarni egy tárgyalást, és mikor kell a háttérbe húzódnia, mint egy árny. Mindenkinek megvan a maga szerepe ebben a gépezetben, és én mindenkit éppen annyira becsülök, mint a közvetlen a kezem alatt dolgozó ügyvédbojtárokat. Az édesapám is kétkezi munkával kereste a kenyerét, sosem felejtettem el, hogy honnan jöttem, ezért is igyekeztem tisztelettel beszélni a gondokkal is, vagy éppen a takarítónővel, mert nekik volt köszönhető a rendezett munkakörnyezet. Manhattan sokszínű, ebben a városban nincsen vérbeli amerikai, mert mindenki jött valahonnan, én sem vagyok törzsgyökeres helyi lakos. Az irodámban állva, az üvegfelületnek támasztom a jobbomat, és az alkaromra fektetve a fejemet figyelem az alattam elterülő nyüzsgő és pulzáló látképet. Piciny sárga taxik egyvelege tör utat a többi jármű között, megannyi sofőr sürgeti az átjutását a város egyik pontjából a másikba. Szerettem New Yorkban élni, de megvoltak a hátrányai is. Borongós idő köszöntött ránk, búskomor hangulattal övezve, de a főnököm unokája egy pillanatra kizökkentett a problémáim hálójából. Foglalkozhattam volna a pénzügyi üzletekkel, és az otthoni teendőkel, de Ms. Thredson mellett megállt az idő, és úgy éreztem magamat, mint az egyetem elején. Naivan álltam a világhoz, úgy éreztem, hogy egymagam meg tudom váltani, és jót hozok a rossz helyébe. Tele voltam álmokkal, és tervekkel, senki sem tudta letörni a szarvamat, és ez a lendület vitt el a mostani állásomhoz is. Megvan Tarában az a fajta tűz, mely csak kevés ember erénye. A családi háttere is adott az álommunkához, ma mégis az ellenkezőjét láttam a szemében. Nem akar élni a lehetőségeivel, és emiatt titkon csodáltam. A nagyapja fellegvárába egy szál semmiben bejönni, és úgy jelentkezni az irodámba az asszisztensi helyre, hát hogy is mondjam, de kicsapta a biztosítékot. Rendes lány, nem ítélkezhettem volna az első benyomás láttán, éreztem, hogy több van benne, mint egy kivágott felső, és egy rövid szoknya. Makacs, és öntörvényű, nem szereti, ha megmondják neki, hogy mit csináljon…igazi harcos alkat. Tetszett a szájalása, ha nem éppen ellenem használta, vagy a magánéletem feltérképezésére, de még ezek ellenére is kihívást láttam benne. A rendszerben nem fog elveszni, vállalja a véleményét, még akkor is, ha tudja, hogy ezzel nem ér el sikert, vagy nem váltja ki a megfelelő szimpátiát. Millie tuti ki van tőle akadva. Az arcára volt írva, hogy nem csípi a kislányt, meg a szabados viselkedését, de talán nem tépik meg egymást, amíg vissza nem megyek a tárgyalóba. Újabb viharfelhők gyülekeznek az égbolton, és hamarosan Manhattanre lecsap az ádáz eső. Ezzel járt a mai nap, és igyekeztem kihozni belőle a legjobbat, most már nem egy kéz segítségével, hanem kettővel. A mappákkal, a nyomtatóból elvett iratokkal vettem egy mély levegőt, és léptem ki az irodám biztonságából, hogy előterjesszem a mai ügyünket, és kikérjem a véleményeket a kicsit sem hétköznapi esetről. Egy kislány elhelyezése, és élete volt a tét, nem kevés fejfájást okozva nekünk.
A légkondi nem működött, ezért ez az első, amire rákérdezek, és nem a velem szemben ülő szőke felel, hanem az új lány. Nevetségesen néz ki az öltönyömben, de nem szólok érte, jobban jártunk így, mint az alatta lévő öltözékével.
- Ennek örülök, akkor talán nem kell meztelen partikat játszanunk, ha el lett intézve a légkondi. – mosolytalan arccal csukom be magam mögött az ajtót. Joel-nek az előbb intéztem el a repülőjegyeket, nem fogom senki orrára kötni, hogy mivel járulok hozzá a nyugdíjas éveihez. Az apámat látom benne, képtelenség, hogy ne hozzam közelebb a családjához. Nekem is fontosak a testvéri, és a szülői viszonyok, nem érhet véget úgy egyetlen nap sem, hogy ne beszéltem volna a kisebb Hyde kölykökkel telefonon, és ne látogatnám meg az édesapámat minden kedden délután öt órakor az otthonban.
- Bízzunk benne Ms. Thredson, hogy így lesz, de addig is a mi alkalmazásunkban áll, és mi biztosítjuk neki a fizetést. Örömmel hallom, hogy érdeklődést mutat a műszaki ismeretek iránt, de jobb lenne, ha ma délután a jogban merülnénk el. – viszonzom a hosszanti szónoklatát, de belül megmosolygom a kislányt. A nagyapja szakasztott mása, ha mások megsegítéséről van szó. Szerintem Millie még életében nem beszélgetett Joellel, nem hibáztatom érte, valahogyan az emberi kommunikációja nagy része rám vetül ki, és másokkal nem is igazán tart fent semmilyen viszonyt. Sosem kérdeztem rá, hogy ez miért lehetséges. Millie amennyire okos, annyira zárkózott is, nem feszegetem a magánéleti kapuját, ahogyan ő sem az enyémet. Mindenki boldog. Leülök az eredeti székemre, és az asztal alatt keresztezett lábakkal avatom be a Valderrama eset részleteibe a legfiatalabb jelöltünket. Az első reakciója nem lep meg, nem is vártam volna kevesebbet. – Vigyázzon a szájára Ms. Thredson. Valóban nem előnyös a kislánnyal szemben, hogy az édesapja bűnei miatt vezekeljen, de az országok közötti határok sem azért születtek meg, hogy akárkik átsétáljanak rajta mindenfajta igazoló dokumentum nélkül. Megértem a menekülés okát, valószínűleg én sem tettem volna másképpen, hogyha a férfi helyében vagyok, de most én képviselem a törvényt, és a legjobbat szeretném a kislánynak. – foglalom össze a magyarázatot, miközben Millie szépen külön oszlopokba rendezi az iratokat, én meg párbeszédet folytatok a főnököm unokájával. – Köszönöm, de nem magam miatt tettem, hogy dicséretet várjak cserébe. Carmen élete a tét. Igazán szemfüles. – elveszem az egyik poharat, és a bontatlan vizet, hogy töltsek magamnak. – Gondoltunk rá, hogy az anyja életben van, de feltételezésekre nem bocsátkozhatunk a szűkös időkeret miatt. A drogkartellnek nagy befolyásoltsága van odaát, és nem hinném, hogy engednék, hogy békességben átjusson a kedves mama, vagy bármilyen rokon azon a bizonyos határon, ha már egy emberük odaveszett. Hatalmas pénzekről beszélgetünk, nem fogják engedni, hogy Carmen találkozzon…őt is megölik szemrebbenés nélkül. Milyen kapcsolatokkal rendelkezik Ms. Thredson? Még a végén azt kell feltételeznem, hogy rossz úton jár, de… - itt elhallgatok, és mélyen nézek a szemébe. – Mindent meg akarok tenni, hogy Carmen megússza a dolgot. Az apjáért már nem sokat tehetünk, de ő érte…ki lenne az, aki felkutatja ezt? Én is elintézek még néhány telefont, és igen… - éppen időben pillantok át a folyosóra az üvegajtón keresztül, hogy feltűnjön az érkező gyámügyis kapcsolattartónk, és az említett gyermek. Felpattanok a székről, hogy kinyissam a nyílászárót előttük, és betessékeljem őket az irodánkba. – Szép napot Julia…és biztosan te vagy Carmen. – guggolok le a megszeppent kislány elé. Sötét karikák húzódnak a szeme alatt, egy-két vágás is van az arcán, de ettől függetlenül sértetlennek tűnik. Megijed tőlem, azonnal a gyámügyis mögé rejtőzik. – Sajnálom Jude, de még mindig sokkhatás alatt van, mióta az apját letartóztatták. Hamarosan érkezik egy fordító is… - megrázom a fejemet, hogy nem szükséges, és spanyolul szólalok meg. – Szereted a pónikat, Carmen? – nyújtom felé a karomat.

Tara & Jude

Alapvetően esőpárti vagyok, de tegyük hozzá, hogy szarrá ázni New Yorkban az nem ugyanaz, mint szarrá ázni mondjuk a Grand Canyon-ban. És még egy tanulság: ha eső áztatja New York utcáit és te egy megbeszélésre igyekszel, próbálj meg kevésbé ribancnak öltözni, vagy más kibúvót találni,mert egy rossz légkondi alaposan felboríthatja a terveidet. Persze nem csak a légkondi, hanem az is, hogy a reakció nem az volt amit vártam.Igaz, azóta ha lehet így mondani, puhítom ám Mr Jude-ot mint a csutkára tekert rezsó a fagyott vajat, igaz nem túl sok sikerrel. Bár attól függ honnan nézzük. Mondjuk az arcáról leolvasni bármit, kész időpazarlás. Egy pókerjátékos több mimikával rendelkezik permásodperc, mint alapvetően Mr Jude.Jó lenne tudni, hogy akkor most szentabéke, meg okéban vagyunk...jóóóó az addig rendben, hogy beleegyezett a filmezésbe...de hogy már nem olyan morci rám, mint korábban? Nem tudom miért olyan rohadtul fontos ez nekem, elvégre bárhonnan nézzük ő nagyapa alkalmazottja, én meg ugye a nagyapám unokája vagyok (hehe szép is lenne ha másképp lenne) és nem kellene, hogy ez így érdekeljen, de valamiért nagyon rá vagyok kattanva a dologra, szóval ha eddig mufurc kis tüske voltam, meg szájalós kis boszorkány, akkor most átvedlek egy ilyen homemade standup-olásba, bár a humoromat kicsit otthon hagytam. Asszem. A kis kitérő után amikor visszatér és becsukja maga mögött az ajtót egy deka mosolyt nem kapok. Egy morzsányit sem.Hádde mi van, elfogyott?Elvitte a cica? Én ezt bizony nem hagyom szó nélkül, bár azért vissza kell fognom magam, hogy félhangosan az orrom alatt dünnyögjem inkább csak magamnak, hogyaztmondja
- Mondjuk azt megnézném ahogyan lassított felvételben ledobja az inget, szélgép, fehér fény kutyafasza…- és igaz is. A fantáziám meglódul rendesen és nyelek egy nagyot.Mr Jude jó pasi.Ennyi. Tény. Kész. Nincs vita.
-Merüljünk, merüljünk.- adom meg magam és a karbantartóval kapcsolatos témát egyelőre parkolópályára rakom. A szavai alapján úgy tűnt, hogy törődik ő az öreggel, csak nem az a fajta aki ezt a kirakatba pakolja, meg amúgy sem nagyon szeret beszélni róla, szóval nem forszírozom a dolgot. Na ugye, hogy tudok én rendes és szófogadó kislány is lenni? Szökőévente. Mi az a szökőév?
Az eset ismertetése rendesen felkúrja az agyam. Nem kicsit, de legalább nagyon.Ennek igen erőteljes első reakciója ki is szalad a számon, én meg nem fogom vissza magam. A vélemény az vélemény, és amúgy is jelen helyzetben nem vagyunk nyilvános és hivatalos helyen, szóval nem szükséges annyira finomkodni.
-Okés, de akkor is…- hagyom meg a mondatban a hangsúlyt azon a szinten amikor még magamban hozzátehetem, kerülve, hogy hangot is adjak neki, hogy “de akkor is a kurvaanyját”. Millie sertepertél körülöttünk és rendezgeti a papírokat. Már abból ahogyan két kapcsos dosszié egymáson landol, kihallom, hogy a hölgy továbbra sem engedett be a szívébe. Mondanám neki, hogy ne irigyelje tőlem ezt a lazaságot, neki sincs megtiltva. Ha leveti a helyes kis konfekcióból vásárolt kosztümöt és leveti a magasarkút, otthon ugyan senki nem fog rászólni, ha teli torokból üvölti, hogy Boooorrrrn toooo beee wiiilllde. Hogy kinézném ezt belőle? Őszintén szólva hamarabb megtenném akár még a karbantartó Joelből is, mint belőle. Pedig csinos a csaj, istenbizony, miért kell minden csinos csajnak olyannak lenni, mint aki egy hétig citromot szopogatott és élvezte?
-És vágom én, hogy nem maga miatt...ettől még tény. Amúgy meg látja? A törvény nem mérlegel, soha nem szubjektív, pedig vannak helyzetek, amikor annak kellene lennie. Az élet védelme egy alapvető törvény, nem? Akkor ezt hogy írhatja felül az, hogy egy kislányt kidobunk, mert az apja illegálisan lépte át vele az országhatárt? Hol marad itt az ártatlanság vélelme? Hiszen a gyerek nem magától van itt, ergo olyan dologért akarják felelősségre vonni amiről nem is tehet. Egy gyereket ide-oda lehet hurcolni, majd ha úgy gondolják, akkor egyszerűen ki lehet dobni mint egy szemet. Na erről beszélek látja...okééés befogtam a számat, de akkor is el fogom mondani a véleményemet. Mert attól, hogy örökké belémfojtja a szót, még van mondanivalóm. Naszóval, hol is tartottunk?- mélyedek vissza a papírok közé, és hallgatom a továbbiakat, amit Mr Jude előad. Ezúttal nem vágok közbe, nem kontrázok rá. Csak bólintásokkal veszem tudomásul, hogy az anyáról nem sokat tudunk, a drogkartell emberei meg, na igen...azokkal nem jó ujjat húzni, mert nagyjából olyan mintha az ember széllel szemben vizelne, majd megfordul a szél, és azt látja, hogy a másik oldalon is vizel valaki. Gusztustalan hasonlat, de tökéletesen mutatja a helyzet komolyságát, hogy meddig is mehetünk el. Mindenhonnan előugorhatnak ilyen vagy olyan alvilági kapcsolatok, és bármennyire is nagyonfasza csajnak gondolom magam, annyira nem vagyok menő, hogy egy dél-amerikai drogkartellel húzzak ujjat.Valami más megoldásnak lennie kell, hogy ezt a pici lányt ne rakhassák csak úgy ki az országból.
- Ne gondoljon nagy kapcsolatokra.Azért nem vagyok akkora nagyágyú, de ismerek pár aktakukacot, néhány tisztet, akiknek vannak informátoraik. Szívességért szívességet tesznek. A rendőrségen is így működik. Az információ fasza kis valuta arrafelé, és ha megfelelően kufárkodik az ember, akkor egész szépen el lehet lavírozni.Ha érti mire gondolok…-kacsintottam cinkosan majd el is vigyorodtam. Látom ám, Millie, hogy forgatod a szemeidet! Hess!
No mit is mondjak, már éppen kezdtem volna bele abba, hogy intézze azokat a telefonokat addig én meg a szösszentyű és az aktakupacok remek kis triumvirátust fogunk alkotni, legalább lesz időm húzni kicsit a csajszi agyát, amikor is Mr Jude úgy pattan fel a székből, mintha egy rugós kilövő lépett volna működésbe, és rongyol rendesen az ajtó felé. Csak elképedve bámulok utána, hogy miafa….amikor én is arrafelé fordulok, és a belépő különös párosra pillantok. Először a nőre, aki a hivatalnokokra jellemző csinos, és keményített gallérú kiskosztümöt viseli, a haja szép kontyba rendezve. Kedves arca van, és bár nem vigyorog egyfolytában, az jut eszembe, hogy ha gyerek volnék, én is megbíznék benne. Olyan mint Mary Poppins testvére, csak neki nincs az a hülye esernyője. A kislány, aki vele van, kedves arcú, bár csöppet megszeppent, határozottan hispán beütéssel rendelkezik. Érezni rajta, hogy nem csak itt nem szeretne igazából lenni, hanem alapvetően sehol. Mintha elvesztette volna a tájékozódást a világgal, és most keresne valamit, amiben megkapaszkodhat, amiben megbízhat….akiben megbízhat.Nyelek egy nagyot. Most először ideérkezésem óta nem is nagyon tudok megszólalni. Az jut eszembe, hogy én éreztem nagyjából ugyanígy magam, amikor anya meghalt. Nem találtam a helyem, azt sem tudtam hol is kellene lennem igazán, csak azt tudtam, hogy olyan vagyok, mint egy óriási léggömb, aminek valaki elengedte a zsinórját és most szabadon száll a világba.Én is felállok a székből, amiben eddig ültem és hagyom, hogy a sok számmal nagyobb zakó idétlenül lógjon rajtam, amikor Mr Jude mögé lépek és onnan figyelem a kialakuló jelenetet.Biccentek a Julia nevű nő felé, aztán egyenesen Carmen-t nézem, aki tekintetét egyelőre egyikünkről a másikunkra veti, megszeppenve bújva el a nő mögött. Ám a szemkontaktust még kerüli. A gyerekeknél ez a bizalmatlanság jele. A szívem is elszorul ahogyan meglátom az arcocskáját. Bár a sérülések nem tűnnek súlyosnak, azért mindig indulatot vált ki belőlem, ha ilyesmit látok. Ki képes bármiféle módon bántani egy gyereket? A zakóba visszahúzott kezecskéim végén ökölbe szorul a markom. Nagyon szusszanok.
Amikor Mr Jude a kislány felé nyújtja a karját és valamit kérdez - valószínű spanyolul, bár nem értem pontosan, nem igazán beszélem a nyelvet- Carmen picit moccan és testével elbújva Julia mögött csak megszeppent szemeivel figyeli az előtte guggoló férfit. A karján egy ideig elidőzik, mintha elgondolkodna, hogy meg merje fogni vagy sem, végül szépen lassan rám emeli a pillantását. Egyenesen rám, meg az oldalam mellett tehetetlenül lógó zakóujjakra.
Ekkor gondolok egy merészet. Megemelem a jobb kezem és lassan kidugom rajta az ökölbe szorított kézfejem, kiegyenesítve a mutatóujjam, akár egy mozgó pici periszkópot ide oda forgatom.Jól “megnézem” vele magamnak az előttem guggoló Mr Jude-ot, körben a szobát, Juliát, aztán Millie-t és végül magamra vezetem azt, majd idétlen orrhangon elcsodálkozom, egy szép kerek “O”-t formálva ajkaimmal. Újra forog a periszkópom és ezúttal a kislány felé fordítom.
-Tupp-tupp. Hello Carmen. Tupp-tupp. Én Tara vagyok. Tupp-tupp.- egyszerű mondatok, orrhangon, mint egy kissé sok lőrét vedelt manó.Carmen hatalmas, kerek szemekkel nézi az egészet, majd apró ajkait egy furcsa hangocska hagyja el, amit ha nehezen is de mindenki kell, hogy értsen.
-Tupp-tupp.
Elmosolyodom, majd a periszkópot Mr Jude vállára helyezem úgy, hogy alkarból megtámasztom, mintha figyelném a jelenetet, miközben halkan a férfi felé súgom.
-Tuppogjon és beszéljen!
És bár kommunikálni valamennyire sikerült a kislánnyal, még nem mozdult ki a nő háta mögül, igaz jobban sem menekült el előlünk. Várjuk a tolmácsot vagy mit, addig meg talán sikerül elérni, hogy Carment kicsalogassuk magunk közé.

Carmen esete nem hétköznapi, nem minden nap kapok olyan ügyet, ahol az édesapát drogbirtoklás miatt lecsukják, és odahaza éppen emiatt ki is végzik egy gyermeknek az édesanyját. Nem könnyű egy ilyen pici lánynak, egy idegen országban. Nincsenek ismerősei, a rendszer beszippantja, és sokáig nem is húzhatom, hogy a köreinkben maradjon, mert az én kezem se ér el mindenhova, ahova szeretném. Az asszisztensem, és a leendő aktakukacom mellett vitatom meg a teendőket, de még az is kevés lenne, mert minden papírt, és beadványt elküldtem már, ami csak létezik, hogy ne kerüljön rossz kezekbe az ügynek az elszenvedője. Az édesapával nem sok szót váltottam, nem is volt igazán miről, de arra kért, ha lehetséges, akkor tartsam biztonságban a kislányát. A lehetetlent mégsem ígérhetem meg egy bűnös embernek, de azért nekem sincs kőből a szívem, hogy kitegyem egy ekkora veszélynek az áldozatot. Az ottani helyzet siralmas, annyi a bevándorló amúgy is az országban, a legtöbben a feketemunkából élnek meg, vagy eladják a lelküket is, hogy jobb életet teremtsenek meg az utódjaiknak. A gazdaságról nem ejtenék sok szót, a háttérből tudjuk, hogy kik az igazi uralkodói a nemzetnek, és azok nem a parlamentben mozgatott bábok, csip-csup hatalmukkal. Az asztalnál ülve a tekintetem hol a szőkeségre vándorol, aki precízen készítette elő a dokumentumokat, nem szokása csalódást okozni, mondjuk mostanában elég szótlan, és a múlt héten kért egy nap kikérőt is, ami nem jellemző Millie-re. Kedvelem, és tisztelem is, soha nem kell szólnom, hogy mit kell elintéznie, ismeri az ügyfeleimet, a kívánságlistámat is, de akkor is szokatlan volt, hogy egyedül töltöttem a fél napomat az irodában. A telefon állandóan csörgött, annyi e-mailt kaptam, hogy szerencse, ha a felére sikerült reagálnom. Jobban megbecsültem azóta, ugyan nem dicsértem túl gyakran szóban, de éreztettem vele, ha bármire is szüksége lenne, akkor nyugodtan szóljon nekem. A pénzt nem emeltem ki, de tudja, hogy nem vagyok szegény, ezért ha mégis arra kérne, hogy adjak neki kölcsön, akkor szemrebbenés nélkül megtenném érte. Azon egyedek kevés táborát erősíti, akikért tűzbe tenném a kezemet, hát nem is lehetek vele hálátlan, ha egyszer a segítségemre szorulna. A kékjeim az újdonsült gyakornokomon állapodnak meg, akinek az állásinterjú alatt sem állt be a szája, többször kiverte nálam a biztosítékot, de valahogyan Carmen helyzete még őt is csendre inti, vagyis szerintem a szavakat keresi, hogy mivel tudná a felháborodását kifejezni. Nem hagyom, hogy belém fojtsa a szót, a végére érek a mondandómnak, és ha ezután bármelyikük is úgy érzi, hogy meg kell osztania velem valamit, akkor állok elébe, ellenben csak bámulok magam elé.
- A törvény felett nem állhatunk Ms. Thredson. A kislánynak nagyon kellemetlen a helyzete, de nem az első, ami megrenget. Gondoljon bele, hogy hányan kényszerülnek arra, hogy elhagyják a hazájukat, mert éppen háború dúl a saját földjükön. Egy idegen országban más törvények uralkodnak, és ez alól még Carmen esete sem képez kivételt. Megilleti az ártatlanok védelme, és mindent meg fogok tenni azért, hogy ne juttassam vissza Kolumbiába, de az nem megy csettintésre. Az apja bűnös, és illegálisan tartózkodik az államokban, ahogyan a kislánya is. Senki nem fogja azt nézni, hogy mennyire szerencsétlen az ottani helyzet. Legjobb esetben is minimum huszonöt évet kap a drogbirtoklásért, de ki tudja, hogy milyen bírót fognak kisorsolni mellé. – hallgatok el, és összeérintem az ujjbegyeimet. Elő kellene vennem az alvilági kapcsolataimat? Jó dolog, ha érzelmileg érintett leszek? Nem kerülhető ki, ha meglátom a gyermeket, de jó lenne, ha nem az emóciók vezérelnének.
- Igazán köszönjük az információkat Ms. Thredson, de ekkora szívességet ne kérjen senkitől, majd megoldom. – nem kötöm az orrára, hogy milyen úton és módon fogok eljutni oda, de nekem is megvannak a magam informátorai, és ha kell, akkor a hazai terepet is meg tudom mozgatni, hogy kiderüljön mennyire súlyos a szituáció, és mennyire kétséges a jövője a kis Valderrama-nak. Julia a semmiből jelenik meg a kislánnyal, és bár számítottam rá, hogy látogatást fognak tenni, arra nem, hogy ez éppen most fog megtörténni. Felugrok, és méltóképpen üdvözlöm őket, néhány szót váltok is a régi ismerősömmel, akiben legalább annyira megbízok, hogy tudjam, a kis Carmen jó kezekben van.
A kislány egyáltalán nem érzi magát biztonságban, ezért a gyámügyis kolléga mögé bújik, amire csak némán pillantok össze Juliával. Azonnal megfogja a kezét, ezért jómagam is amellett maradok, hogy leguggoljak, és így kommunikáljak a kicsivel. Nem szeretném megijeszteni, de biztosan mindenkiben az ellenséget látja. Mozdulatlanul tartom a karomat felé, és az ő anyanyelvére váltok, de nem reagál semmit, csak kikukucskál a menedéke mögül. Tara sem tétlenkedik, valahogyan mögém keveredik, Millie a széken ülve figyel bennünket. Fogalmam sincs, hogy mire készül a gyakornok, de amikor elkezd hangokat is kiadni, akkor felszalad a szemöldököm. Mit akar ezzel elérni? Sikerül a lányka figyelmét magára fordítania, ami már nagy lépés azt hiszem….így sodródom az árral. EZ a „tupp-tupp” idegesítő, és ahogyan elváltoztatja a hangját is, szerintem egyetlen felnőtt sem bírná ki sokáig, ha ennek lenne kitéve, de Carmennek tetszik. A válasz nem marad el, így már rajtam van a sor, hogy elcsodálkozzam. Menjek bele a játékba? Nem ellenkezem, csak fogom magam, és amikor a vállamra támaszkodik Tara, akkor megpróbálok nem túl komoly hangon megszólalni.
- Tupp-tupp Carmen, Én Jude vagyok. Nincs kedved egyet játszani velünk? – érdeklődöm, és visszahúzom a kezemet, hogy magától tegye meg az első lépést. Szégyenlősen rázza meg a fejét, de a kíváncsisága nagyobb, ezért kilép Julia takarásából, a kezét viszont nem hajlandó elengedni.
- Tupp-tupp nem vagy szomjas? – nem akarok angolul kommunikálni vele, ezért spanyolul adom elő a történetet. Itt már hezitál, és az asztalra bök a vízre.
- Idejössz? – tartom ki a kezemet felé, hátha felbátorodik. Néhány másodpercnyi szünet után elindul, és ettől nagyot dobban a szívem.