Miért lett éppen ételkritikus?
Ez nagyon egyszerű. Nem tudtam választani az írás és a főzés között. Kislánykorom óta kísért a konyha, a nagyszüleim pékséget működtettek, a szüleim pedig kávéházban utaztak. Nehéz elválasztani a szenvedélyt és a munkát, ha az egész életemet végigasszisztálták. Az írás pedig egy igazi kaland volt számomra. Szerettem megosztani a gondolataimat, az ötleteimet a nagyvilággal. Eme két örök hobbinak a keverékéből jött létre a hivatásom. Most sem döntenék másképpen.

Milyen érzés kétlaki életet élni?
Eleinte nehezen küzdöttem meg az időeltolódással, hiszen New York és Párizs nem kifejezetten vannak közel egymáshoz, de úgy néz ki, hogy az amerikai életforma mellett teszem le a voksomat. A férjemmel felépítettünk egy egész birodalmat, de a lányaink végett ideje megállapodni és őket előtérbe helyezni.

Harminc felett lett anyuka, ez milyen kihatással lett az életükre?
Megtanultam türelmesnek lenni. A viccet félretéve óriási kihívás volt az ingázó életmód mellett még az anyaságba is belecsöppeni. Nem mondanám, hogy könnyedén ment, de nem cserélném el egyetlen pillanatát sem. Üröm az örömben, hogy ikerlányokkal még hatékonyabb logisztikázást jelentett az úton levés. Azt hiszem Naya és Kira élvezik a szüleik mozgó létét, de ezt tőlük kellene megkérdezni. Mindenesetre nem hátrány, mert öt évesek és máris három nyelven beszélnek, habzsolják az életet.

Hogyan ismerkedett meg a férjével?
Nem fogják elhinni, de a főnököm volt. Nála tanultam meg a konyhai művészet alapjait, aztán úgy hozta a sors, hogy a mesterdiplomám megszerzése alatt mind a ketten Amsterdamban dolgoztunk és tanultunk. Imádtam, ahogyan csokit készít…egyszerűen a rabja voltam az édességnek, és hát a közös vonzalom hozott össze bennünket.

Mit csinál szívesen, ha akad egy kis szabadideje?
A lányaimmal vagyok. Nem tudok elég időt tölteni velük a rengeteg utazás mellett, de mindent megteszünk, hogy ne érezzék a hiányunkat. Na és a csokoládé…gyűjtöm őket. Meg sem merem számolni, hogy már mennyi különlegesség van a birtokomban. Nekem az ékszer másodlagos, hamarabb mondok igent egy fehér csokoládéra eperrel.

Hogyan képzeli el magát öt év múlva?
Visszavonultan, a családom körében. Bevallom, hogy imádom a munkámat, de ezt sem lehet a végtelenségig csinálni. Háttérbe állnék, és egy saját bloggal szórakoztatnám magamat, miközben a hétköznapi anyukák életét élem. Egyszerű, de nagyszerű.

Mi a legnagyobb félelme?
Ha elveszíteném az egyik családtagomat. Tavaly temettük el a nagyanyámat és az egész család megsínylette. A munkával nem állhattunk le, de a szívem egy darabkáját temettem el vele együtt. Nem mondanám, hogy fel tudtam dolgozni, még nem telt el elég idő azóta. A szeretete tart életben.


A reggelekben mindig az a jó, hogy együtt van a család. A konyhában mozgok a reggeli lefőtt kávém pillanatától fogva. Szeretek korábban kelni, mint a többiek, mert így van még időm benézni a lányokhoz, esetleg betakarni őket és egy puszit nyomni a fejük búbjára, mielőtt Joackim is felébredne és elindulna az őrület. Szigorú időbeosztás alapján dolgozunk, a délelőttök és az óvodafelelős általában én vagyok, vagy Moira a bébiszitterünk. A második  kezem, nélküle azt hiszem már régen nem léteznénk, és felborulna a megszokott rend. Három éve vettem fel, mint a segédemet a két kis ördög mellett, és azóta majdnem minden egyes nap velünk van. Rávettem a férjemet arra is, hogy költöztessük hozzánk, de még nem adta be a derekát. Borzalmasan könnyen szoktam bele abba, hogy velünk van, és amikor tavaly két hétre beteg lett, azt hittem, hogy lemondhatok az egyik fontos írásomról, éppen csak, hogy elkészültem határidőre. A kezemben gőzölgő feketét apránként kortyolgatom, miközben a laptopomon görgetek lefelé és a képernyőn feltüntetett szerződés részleteibe merülök bele. A lábamat keresztezem a pult alatt és kijelölök két sort is, amit át kellene beszélnem az egyik érintettel, de hirtelen megzavar az alsó gatyában megjelenő férjem.
- Jó reggelt…miért nem keltettél fel? Már hat óra is elmúlt. – minden alkalommal ezzel kezdi, ha tovább alszik, vagy netalántán elfelejt valami fontos találkozót. Kibúvót keres a felelősségvállalás alól. Könnyebb egy harmadik felet hibáztatni, mint beismerni, hogy késő típusúak vagyunk. A szemüvegem alól pillantok rá futólag és mutatok a kávéfőzőre.
- Már lefőztem neked is egy adagot és jó reggelt. – üdvözlöm átmenetileg, aztán visszatérek az eredeti elfoglaltságomhoz, hogy még a reggeli előtt be tudjam fejezni az átböngészését ennek az irománynak.
- Te mindig tudod mi kell nekem. – álomittas mosollyal keveredik oda a géphez és a felső szekrényből előhalászva az egyik kedvenc bögréjébe (A legjobb apa felirattal) tölt magának egy kis indítót. A tomporával a konyhaszekrénynek dőlve kortyol bele, de meg is égeti a száját.
- Ez forró még. – morran fel és azonnal kiköpi a földre, így teljes figyelmet követelve tőlem. Hümmögve veszem le a szemüvegemet és hajtom le a laptop tetejét.
- Megszokhattad volna, hogy melegen iszom, vegyél ki egy kis tejet a hűtőből. Remélem nem felejtetted el, hogy ma délután te mész a lányokért, mert kimenőt adtam Moirának. – hangoztatom a teendőit, és felkelve a helyemről kerülöm meg a pultot, hogy kivegyem neki az emlegetett tejet.
- Az nem fog menni. – törli fel a kiköpött kávéját, miközben kikerüljük egymást, én meg elkészítem neki a megfelelő arányokban a kávéját.
- Na és miért nem megy Joackim? Két hete szóltam, hogy ez a te köröd lesz. – hangsúlyozom ki. – Soha nem vagy partner abban, hogy megoldjuk a gondokat. Szerinted nekem nem lehet fontos találkozóm vagy eseményem? A lányok nem csak az enyémek. – tolom elé az italt, és kikapom a kezéből a rongyot is.
- Mi az bal lábbal keltél fel Dia? – érdeklődik immár megszerezve a jótékony napindítóját, mialatt engem fürkész.
- Elegem van abból, hogy mindig csak a munka a fontos neked. – az alsó szekrényhez hajolok le egy kis tisztítóért, de még így is tisztán hallom a megjegyzését.
- Ma délután tanfolyamot tartok, és erről is szóltam neked. Nem mehetne el az anyád értük? Nem fog senki sem belehalni, ha nem én megyek értük. Estére itthon leszek. – kortyolgatva sétál át az egyik székhez, majd kíváncsiságból kinyitja a laptopom fedelét és beleolvas az éppen félbehagyott munkámba.
- Mi ez? – förmed rám, mire sikerül felállnom és elpakolnom a széthagyott tisztítószereket.
- Ki mondta, hogy belenézhetsz a gépembe? – sietek oda és elvenném tőle, de nyíltan szembesít az ott leírtakkal.
- Mikor akartad közölni, hogy bevállaltál egy főzőműsort, mint zsűritag? Nekem papolsz arról, hogy nem tudok értük elmenni, és itt van… - mielőtt engem kezdene szapulni kinyögöm, amit akarok.
- El akarok válni Joackim. – tüstént abbamarad minden mozgolódás, csak a síri csend ékel közénk egy kis zavart.
- Mi…hogyan? – értetlenkedve néz rám hosszasan, de a lányok is felébredtek és mindketten egyszerre jönnek be a konyhába.
- Apa….úristen apa….itthon vagy. – utat engedek a kis ördögöknek, hogy az apjukhoz rohanhassanak, addig szépen csendben leülök, hogy megírjam az üzenetem végét, és csak utána nézzek még egyszer a férjemre, akit most ért utol a házasságunk valósága.