Nem értettem túlzottan, hogy a "drága" Maureen miért gondolja úgy, hogy a születésnapomat munkával akarom ünnepelni, viszont amikor beszéltünk, nagyon erősködött, hogy ő ma akarja ezt a lányt a kezeimre adni, hogy elkezdjem a kiképzését. Az kétségtelen volt, hogy a ravasz madame a legfontosabb lányait tette ki ennek, a legdrágább és leggazdagabb "étlappal" rendelkezőket, így a jéghegy csúcsáról volt szó. Azonban ez így is egy munka volt nekem és az egyezségünk abban állt, hogy meg is fizeti az óráimat minden esetben, amikor nem érzem úgy, hogy magamévá akarom tenni a kiképezendő lányt, mert ha igen, akkor az volt a fizetség. És én nagyon ritkán nem kaptam pénzt ezért a feladatért... nagyon-nagyon... Viszont Maureen nagyon jól tudott fizetni és igazság szerint egy kellemetlen kártya tartozás miatt nem is jött ez a dolog most rosszul, így lemondtam arról, hogy a délutáni baráti körös születésnapozás után valami vad esti bulit csapjak és inkább a szerénynek nem mondható hajlékomban maradtam, egy frissítő úszást és zuhanyt követően a nappaliban. Kényelmesen, otthonosan persze csak egy világos szürke, kellemesen puha, bolyhos, de szintén nem pont olcsó fürdőköntöst viselve, mást semmit. Kezemben könyv s éppen jókat somolyogva jár a szemem a betűk fekete kígyóin, amikbe de Sade márki éppen azt csomagolta, hogy milyennek képzeli el azt, amikor "mesterművének" szereplői misét hallgatva közösülnek apácákkal, amikor hangokat hallok: fémesek az acél lépcső miatt, majd a kis folyosó köve a lépcsőfordulótól, s végül határozott koppanások az ajtó mahagóni lapján. - Szabad! - szólalok meg kellően hangosan és határozottan, s oldalvást fordulva nézek fel a könyvből. Lássuk, Maureen milyen "ajándékot" talált!
A munkámnak voltak bizonyos aspektusai, amit nem csak hogy nem szerettem, de egyenesen rettegtem tőle. Az, hogy házhoz kellett mennem, számomra, sokkal veszélyesebbnek tűnt, mintha Maureen antikbirodalmának falai közt, használnák ki testi erényeimet. Egyenlőtlen játéknak számított a helyzet, hisz innen nem volt menekvés, akkor sem ha túl megy az illető egy bizonyos határon. Nem voltak szabályok, amik előírták volna, hogy mit szabad, és mit nem. Innen akárhogy visszatérhet az ember lánya, már ha egyáltalán visszatér. Maureen ugyan elővigyázatos volt, és mint legértékesebb portékája, biztos voltam, hogy nem adott volna olyan kezek közé, amik közt akár el is porladhatok. De nem ez lenne az első esett, és a félelemeim ennek fényében nem voltak alaptalanok. Bár ha őszinte akarok lenni, néha még a halál gondolata is sokkal csábítóbbnak hatott, mint az hogy örök életemre egy örök körforgásban ragadjak, amiből egyértelműen csak akkor szabadulok, ha Maureen is úgy akarja. Ő pedig akkor sem fog ereszteni, ha őt éri előbb az élet visszavonhatatlan súlya. Sóhajtva szállok ki a kocsiból, Dean kicsit aggódva nézz rém a volán mögül, én pedig egy szelíd mosollyal próbálom megnyugtatni, kevesebb sikerrel, hisz aligha látta valaki milyen, amikor őszintén mosolyra fakaszt valami. Az épületről túláradó benyomása, csak még feszültebbé tett igazság szerint. Igaz, nem ítélünk meg valakit a házáról, de valamiért rossz érzésem volt az egésznek a látványától. Talán azért, mert már ahogy ránéztem, már az képes lett volna leuralni, és talán a tulajdonosa éppen ilyen személyiségijegyekkel van megáldva, hanem rosszabbakkal. Maureen túl sokat nem mondott, egyszerűen annyit, hogy hozzam a legjobb formámat, ami nála annyit jelentett, hogy mindent és még azon túl is meg kell tennem. Nos ezeknek a mértékét, több ízben tapasztaltam, néha fájdalmas árat fizetve. De ezeket a gondolatokat próbálom vissza szorítani a helyükre, amint ajtót nyitnak és belépek az előtérbe. Én pedig magamhoz híven, minden egyes lépésénél, próbálok egy egyre magabiztosabb maszk mögé rejtőzni, ami bujasággal átitatott fűszerként díszit küllemre. Még utoljára megigazítom magamon, hosszú arany ruhám végét, és futtattom játékosan kócos tincseimen a kezeimet, majd az ajtó lapjához emelem, de megállok a mozdulatban, ahogy meghallom a férfi hangját. Egyrészt azért, mert véggifut rajtam a hideg, játékos táncot járva a gerincemen. Másrészt pedig Maureen is mindig tisztában volt, ha az ajtaja előtt állok. Amikor benyitok, és remegő lábakkal megteszem az első lépést, majd a hang tulajdonosa felé fordulok, először alaposan végig mérem. Nem szerettem, ha a vendégeim, kiváltanak belőlem bármit is, főleg nem elsőre, de a férfi valóban túláradó volt, és még valami egészen más. - Üdv.- egy esetlen köszönés, azt hiszem ez így nem lesz jó. A férfi jelenléte letaglózz teljesen. - Fable vagyok.- csukom be magam mögött az ajtót, majd már kecsesebb léptekel lépek elé, és nyújtom felé a kezemet, miközben arcomat, egy játékos mosoly dísziti.
My mind feels like a foreign land Silence ringing inside my head Please, carry me, carry me, carry me home
A lány félt. Igen, a legjobb szó az volt rá, hogy lány, mert bár túlzottan fiatalnak nem nevezném ránézésre (bár majdnem dupla annyi évet éltem meg, mint Ő), testileg egy érett, szépségében ragyogó nőt mutatott, mégiscsak egy lány volt, ahogy az ajtón benyitva megtorpant. A ruha jótékony redői elrejtettek sok mindent, de a lépésénél egy villanásig láttam a bizonytalanságot, a tétovaságot a mozdulatban, majd az egészhez jött a testbeszéd, az, hogy hirtelen nem volt ura a tekintetének s úgy kellett rám irányítania. Én nem mozdultam, csak megfigyeltem minden apró részletet behatóan és alaposan. Azt elismerem, hogy ez a tekintet sokakat feszélyezett, ugyanakkor kiváltott valamiféle megfelelési kényszert is tapasztalataim szerint. A hangja is csapong, picit megremeg. Maureen, Maureen, miféle báránykát küldtél ide? Afelől nem volt kétségem, hogy a testiségben van tapasztalata, hogy sok dolgot élhetett át eddig, hiszen tudtam, hogy honnan jött. De azt is láttam, hogy ez a lány nem domina alkat, nem érdemes arra tanítani. Minden, ami őt belülről feszítette, alkalmatlanná tette erre, hektikus-hisztérikus lett volna a szerepben. Nem, a szőkeség tökéletes szub alapanyag. Mindez pár lépésből, pár hangból, néhány gesztusból már le is szűrhető, ha az ember tudja, hogy mit nézzen. - Leroy. - mutatkozom be röviden és tömören, ahogy Szodoma százhúsz napját félretéve nyúlok kacsója után erős tenyeremmel s finoman megfogom és kezet csókolok neki, míg sötét szempárom az ő kékségeibe égeti magát. Most Fable számára jöttek el Szodoma napjai. Felegyenesedem, kissé fölé tornyosulva, kezét továbbra sem engedve el. - Illik rád ez a név, valóban mesés szépség vagy. - jegyzem meg, míg másik kezem finoman siklik fel a tarkójára a buján rendezetlen göndör fürtök közé túrva, gyengéden markolva a tövükre, míg ujjbegyeim picit masszírozzák fejbőrét. Lágy, lassú érintés, mégis kellően sok kontroll van benne, amit tekintetem sötét lángjai egészítenek ki. - És mára az enyém. - hagyom, hogy egy temetési dob szárazságával koppanjanak elő a szavak, hogy végigfussanak csigolyáin. Igen, a játék már kezdetét vette, most kezdheti Fable megtapasztalni, hogy milyen egy "különleges" vendég, én pedig figyelem a reakcióit és azt, hogy a vele kapcsolatos okoskodásom miként is válik be. - Nincs kétségem afelől, hogy van tapasztalatod mindabban, ami ilyenkor történni szokott és azt igen jól érted is, viszont az én hmmm igényeim kicsit eltérnek, így most ha nem haragszol nem futunk le üres csevegős kört egy pohár puccos itallal, amibe te szépen bele akarnád fojtani a bizonytalanságod és valamiféle rutin szerű biztonságot adna, nem... - tekintetem nem szavad el az övétől, míg ujjaim kézfejét és tarkóját bizsergetően édesgetik lágyan. - Helyette szabályok vannak. Nem sok, de igen fontosak. Az első: mindenben engedelmes leszel. A második: a helyes tettet jutalom, a helytelent, a kihágást, engedetlenséget büntetés követi. Mind a jutalmat, mind a büntetést meg kell köszönnöd. A harmadik: nem kellenek a nevek, helyette én Kislány-nak foglak szólítani, te pedig Apucinak. Három egyszerű, de alapvető szabály. Elfogadod őket? - kérdezem tekintetét s végső soron őt sem eresztve egy pillanatra sem, hagyva, hogy a zuhanyzás utáni illatom, a közelségem, kisugárzásom körüllengje és a hangom basszusa ott rezonáljon utolsó echo-ival csinos fülecskéiben, értelműk forrón folyékony ólma lassan csordogáljon és ülepedjen le. Nem fair környezet, de... az ilyen vendégek nem fair helyzetben kezdeményeznek. A Mesternek csak a jutalmazásban és büntetésben kell fair-nek és következetesnek lenni. Abban viszont nincs apelláta.
Igyekszem a falaimat minél gyorsabban felhúzni magam köré. Aminek oltalmában, talán az öntudatos énem is rám talál. De védetlennek érzem magamat még így is a férfival szemben. Szinte lyukat éget a bőrömben, és az a magabiztos léha mozzanat, ahogy a kezemet megfogja, csak még jobban igazolja sejtelmeimet. Ajkaim görbületében a mosoly megremeg, és tudattalan mozzanatként harapom be alsóajkamat, mintha csak egy feltörekvő hangot akarnék elfojtani, ami a torkomat marja. Valóban elfojtom a hangot. Ahogy ajkai a bőrömhöz érnek, a cikázó hideg újult erővel jelzi, hogy nagyobb bajban vagyok, mint azt gondolnám. Ennek ellenére tekintetem, mégis szemtelenül méregetik a férfit, és centiről centire memorizáljak arcának minden egyes vonulatát. Mindig s tudtam, hogyan, és miként kell viselkednem egy férfival szemben, de azzal az arrogáns dominanciával, ami már már tolakodó módon csontig hatolt nem igazán tudtam, hogy mit kezdjek vele. Talán kevés voltam ehhez? A kérdés keserű epeként mart meg, és egyfajta kudarc érzet hatását keltette bennem. Amikor azt éreztem, hogy valamihez nem vagyok elég, igyekztem felülkerekedni magamon, és minuntalan döngetni, egy olyan falat, amit talán soha nem törhettem át. Nem akartam egy porszem lenni, amit lesöpör magáról az ember. Gondolataim lavinaként kezdenek rám omlani, ahogy egyre jobban érzékelem azt, hogy valamiféle csapdába sétáltam, és közben minden erőmön felül próbálok úgy tenni, mintha tudnék róla. Ahogy fel áll, felnézek rá. Nem igazán voltam még képes arra, hogy irányítsam az érzelmeimet, ahogy arra sem hogy arcomra ezek az érzelmek ne üljenek rá. Egyetlen szerencsém volt, hogy pontosan úgy nézhettem ki, mint egy szárnyaszegett angyal. Hangja méregként hat a tudattomra, és mintha egy hipnotikus kört vonna körém, ahol csak az ő hangja csendül fel, mély baritonján. A részegítő érzés pedig fokozódik, ahogy hozzám ér, én pedig válaszul tenyeremet a mellkasára tapasztom, míg testemmel egy kicsit közelebb húzódom hozzá, akár egy hízelgő kiscica. - A tied.- ejtem ki búgva a szavakat, ami önmagában zsigerből jött, egy ilyen állítás hallattán. Hisz én senkié se voltam, mégis mindenki szerette hangoztatni. Ahogy viszont folytatja, és már előre leírja tetteimet következetesen egymás után, az valahol megint a büszkeségemet piszkálja meg, mégsem szólok, egyszerűn csak visszakérdezek - Eltérnek?- hangom tétován cseng, amit most már nem is gazán rejtegetek ebben a helyzetben. Furcsa bizsergés mellett, a szívem erősen megdobban. Tudom, hogy a folytatás valami egészen mást ígér, amire én számítok. Ennyire már ismertem, ha valami ennyire eltért a megszokottól. Ahogy kiejti a szavakat, idegenül csengenek a fülemben, de egyben előbbi szavai, valamiféle hitelt is nyernek. Először nem nézek fel rá, csak sötét bőrén írok le apró köröket az egyik ujjammal, ezzel nyerve némi időt magamnak, mintha emésztgetném a hallottakat. - Apuci..-suttogom magam elé ízlelgetve a szót, alaposan megforgatva a nyelvem közt, és amikor a felismerés teljesen a tudattomig hatol, akkor emelem fel rá a tekintemet, és nézek a szemeibe. - Az engedelmesség menni fog, de a te részedről van valami határ? Meddig mehetsz el? Ameddig csak akarsz?- záporoznak belőlem a kérdések, leginkább a kételyeim ebben az esetben.
My mind feels like a foreign land Silence ringing inside my head Please, carry me, carry me, carry me home
Ismertem ezt a búgó, mégis semmit mondó tónust, amit Fable megüt. Az olyan lányok, mint ő, ezt nagyon jól csinálták, kellően fűszerezték buja hangsúllyal és pillarebegtetésekkel, csakhogy filléres volt ez az egész, amitől fel tudtam volna mordulni, de kontrolláltam magam. Nem érti, ez gyorsan kiderült. Az igaz, hogy Maureen sem értette mindazt, ami itt történt egy-egy ilyen alkalommal, de aki a kezeim között megfordult, az többnyire a végén igen eltérően mondta ki ezt a pár hangzós, mégis súlyos szavacskát. Általában olyan mértékig eltérően, mint amit én akartam. A többség esetében beértem egy egyszerű fokozattal. Viszont Fable tekintetében van valami olyasmi, ami azt sugallja, hogy ezúttal lehet majd tovább megyek. - Igen, eltérnek. - biccentek finoman. - Nem vagy te annyira tapasztalatlan, hogy ne legyenek sejtelmeid, de mindjárt meg is magyarázom. - teszem még hozzá, majd neki is állok szépen az alapok felvázolásához. Persze ez csak félig tárgyilagosan történik, merthogy közben nem szűnök meg őt finom érintésekkel egy kis plusz feszültség alatt tartani. Nincs sok anyag közöttünk, csak a plüssös anyagú köntös és az Ő aranyos ruhája, ami elég vékony a köntöshöz képest... a testhő, az illatok, a kisugárzás és a fizikai jelenlét keveredik itt kettőnk részéről egy elegybe, csak míg az övé számomra részleges újdonság, számára ez minden bizonnyal nincs így. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszik, hogy nem jó az illata, hogy érdektelen a puha érintése a mellkasomon, de annál sokkalta több az önuralmam, hogy ez mély benyomást gyakoroljon rám. Kissé kívülről szemlélem a dolgokat, akár egy műkedvelő, aki elemzi a műalkotást. - Látom nem érted mégsem teljesen... kérdésre nem felelsz kérdéssel. - szigorúan gördülnek ki a szavak ajkaimon, míg picit jobban rászorítok szőke tincseire. - Egyébként azt te is tudod, hogy ma itt teljesítened kell és nem okozhatsz csalódást Maureen-nak... így a kérdés részben indokolatlan is. Elvégre Ő már régen megtanította neked, hogy a kliens az első... de mivel látom, hogy még új mindez, megnyugtatásodra közlöm, hogy van határ: komoly bajod nem eshet. Épen és egyben távozol majd. - már az épség persze viszonylagos dolog több tekintetben is, de érteni fogja, hogy mire gondolok. Elnézve őt amúgy sincs sok kétségem afelől, hogy ne esett volna már át keményebb bánásmódon, hogy ne lett volna kuncsaft, aki egy ilyen szépséget a maga akaratára akart volna hajlítani a szánalmas, vergődő kis proli erőszakosságával. - Tehát, a kérdés, amit nem teszek fel többször és végleges: elfogadod? - nézek mélyen a szemébe, ahogy szertartásosan ejtem ki a szavakat s tudhatja, hogy most pecsételi meg mindazt, ami történni fog.
Haszontalannak éreztem magamat érintésének fogságában. Őt nem a nyers, már-már közönséges testi vágy irányította, mert ő maga volt a kontroll. Bevethetem az összes jól ismert mesterkedésemet, ami néhol inkább egy színpadi fellépéshez hasonlított. Ugyan minden férfi számára vonzóvá váltak túl gondolt mozzanataim. Amik minden alkalommal ugyanolyam monotonsággal hatott, mint ahogy most is. Ha egy másik férfival lennék, fel sem tűnne, ahogy az sem, hogy ugyanazok a semmit mondó szavak hagyják el ajkaimat. Nem különböztem a többi lánytól, csak egy valamiben. Külsőségben sokkal megragadóbb voltam, mint a többi nő, de belülről semmi különböztetett meg minket. Talán Leroy is ezt érzékeli rajtam. Mérlegelni kezdek, túlgondolni, és logikát keresni abban, amiben talán nem is létezik olyan válasz, ami a lelkemet megnyugtatná. Éreztem, hogy szorul a húrok. A közelsége kipréselte belőlem az utolsó lélegzetvételt is, majd egy pillanatig bent is tartom, mintha csak valamiféle parancsra várnék tőle. - Valóban, nem vagyok tapasztalatlan.- fújom ki végül a levegőt, míg tekintetemet az övébe függesztem, és próbálok úgy megszólalni, hogy szavaim ne remegve pendüljenek le ajkaimról. - De sejtelmeim, nem hiszem, hogy elég az igényeidnek.- jól tudtam miről is beszélünk, Leroy lényéből áradt az uralkodni vágyás..És talán, ez csak nem egy kósza gondolat volt részéről, hanem be is teljesítette azt. Minél erőltetettebben próbáltam, egy hálás macska képében tetszelegni, és úgy simulni hozzá, ahogy egy rendes kurvához azt illik, mégis úgy éreztem, hogy ő hódít magának teret és nem én. Ha egy hűvös téli éjszaka megszólítana, azt hiszem pontosan ilyen tónusban tenné meg ahogy ő. Borzongás fut végig rajtam, testének hője, pedig ellensúlyozza, azt, amit az egész férfit körül lengte. - Én csak..- a próbálkozás elhall bennem, ahogy kezével erőt fejt ki, és jobban rászorít a kezében tartott fürtökre. Megremegek, de nem félelmemben, felnyögök, de nem azért mert fáj. A testem minden mozzanatára, furcsán reagál. - Rendben..- ejtem ki halkan, jelezvén, hogy megértettem amit mondott, habár az aggódalomra ad okot, ahogy a kéjes öröm végig szánkázik rajtam. - Elfogadom.- felelem, de mintha nem is az én hangom lenne.- Apuci.- teszem végül hozzá fátyolos hangon. Észre sem veszem, hogy kezeim még mindig a mellkasán időznek, és annyira nem vagyok biztos benne, hogy mit fog most tenni. De kezeim nagyon is tudják, hogy mi után ég a tenyerem annyira, így csak óvatos mozdulattal kezdik el felfedezni maguknak kidolgozott hasizmát.
My mind feels like a foreign land Silence ringing inside my head Please, carry me, carry me, carry me home
Fable a megszokások rabja volt. Már abban az értelemben, hogy rutinnal végezte a feladatát, megjátszott átéléssel persze. Nem egyet láttam már Maureen lányai közül és pontosan ismertem ezt. Akár kiábrándító is lehetett volna, csakhogy Fable külseje azért ezt ellensúlyozta és igazság szerint ahogy eddig reagált rám, az már nem volt teljesen szokványos. Ami a tekintetében ül, ami a hangjából egyre inkább kicsendül (felfogva szavaimat a jelek szerint) az valami más volt, valami új: még szinte alig tettem valamit s máris az sugárzott belőle, hogy szüksége van Rám. Ilyet még kevésbé láttam és az okait csak találgatni tudtam, de most nem akartam. - Azok még hasznosak is lehetnek, de nem most... most szépen új fejezetet fogsz nyitni, tiszta lapokkal. - mondom a tapasztalatok kapcsán, bár a lapokat én fogom összemocskolni, ez kétségtelen. Ellenkezése is tiszavirág életű és nem túl heves, a jelek szerint vagy nagyon megértette a helyzetet, vagy... inkább csak magának tartozott a próbálkozással, de Ő sem gondolta komolyan. Most az utóbbira tenném a voksom. Szavai lassan, de határozottan bukkannak elő, legalábbis a beleegyezéshez kellő határozottsággal. - Rendben kislányom. - pecsételem meg én is a sorsát és az egyezséget is azzal, hogy egy csókot nyomok a homlokára, finoman. De csak ennyit. Hiába kalandozik az ő kacsója egyre merészebben, nem mosolyodom el és bár jól esik érintése, de ez most nem ennek az ideje. - Nana... ki mondta, hogy csak úgy kalandozhatsz? A kis praktikáid nem fognak segíteni, ellenben... ez már súrolja az engedetlenséget!. - jelentem ki elengedve őt, lépek hátra és ülök vissza a kanapéra. Tény, hogy a prostis rutin lépései itt most hibának mutatkoznak s ha hozzám hasonlóval akad dolga, nem is érdemes bevetnie őket. - Vetkőzz! - Utasítom egyszerűen, s átható tekintettel figyelem közben, mert nincs kétségem, hogy engedelmeskedni fog. Alaposan megnézem magamnak s megcsodálom tökéletes testét: csodás, telt kerek keblei vannak, jó alakja, csinos, hosszú lábai. Nagyon is tetszik, akárcsak fehér, puha bőre, s ennek örömére aprót biccentek. Kedvem támad belekóstolni, az biztos, de meglátjuk, megteszem, avagy sem... - Egy egyszerű feladattal kezdjük... de mivel már most rakoncátlankodtál kicsit, így jár egy pici helyretétel is! - jelentem ki újra felegyenesedve s egy pillanatra elfordulok oldalra a kanapé melletti kis szekrényhez. Kihúzva a fiókot először egy pár fekete latex kesztyűt húzok fel, majd kiveszem mindazt, amire szükség lesz, síkosító, na meg egy-két játékszer. Mikor ez megvan, újra a lányhoz fordulok s latex-szel borított kezeim simítanak végig az oldalán lentről felfelé, majd telt kebleinek bimbóira egy-egy erre tervezett csipeszt csíptetek. - Hozol szépen nekem egy italt a nappali másik végéből. Egy kis tálcát találsz ott, amire a poharat rakhatod. Keversz egy Cuba Libre-t nekem szépen és idehozod. - sorolom a feladatot a szemeibe nézve, míg latexes ujjaim ölén siklanak végig ezúttal könnyedén. - Ha elrontod az italt, büntetést kapsz. Ha kilöttyinted, szintén. Ha elejted, akkor is. Persze minden esetben más mértékűt. - mondom még, majd a síkosítóval bekent kis játékszert hüvelyébe tolom. - Indulhatsz kislányom! - mosolygok rá egy ragadozó mosolyával, majd visszaülök a kanapéra s várakozom, de feladatát nehezítendő a játékszer távirányítójával bizony el-eljátszadozom, míg mozdulatait figyelem.
A wise girl kisses but doesn't love, listens but doesn't believe and leaves before she is left. ― ♪
Egy egészen kis pillanatig megfordul a fejembe, hogy szavaival ellenkezek. A benne feltörekvő rossz érzés, ami a tiszta lapokat illetti, mást jelentett. Éreztem, hogy Leroy akaratának ereje olyan volt, akár egy fal, ami szépen lassan összezárul körülöttem, én pedig ha akarnék sem tudnék szabadulni. Akarok egyáltalán? - Úgy gondolod az én életemben még vannak tiszta lapok? - nem tudtam milyen az, ha az ember új életet kezd, vagy tiszta lapokkal indul neki akárminek. Hisz az én életem messze állt a patyolat tisztaságtól. Egy folt mindig ott maradt, a múltamból rátapadt sár a lapokra száradt, amiket már soha nem tudtam onnan kiszedni. El kellett fogadnom, hogy ez hozzám tartozik, azt is hogy életem története víz áztatta lapokból álltak. Ennek elfogadása talán a legnehezebb volt életem azon szakaszában, amikor még hittem a reményben, és abban, hogy talán ki tudok törni. Most már nem hiszek. Ez a férfi viszont éles tekintettel méregetett, tanulmányozott, mintha csak egy új fajta felfedezést tett volna. Miért vagyok itt? A zavar egyre jobban kezdett az elmém felett eluralkodni, és a testi reakcióim, csak még nehezebbé tették, hogy tisztán lássam az előttem felvázolt helyeztet. Ösztönből vezérelt szavak hagyták el ajkaimat, amik ismeretlenül csengtek, mégis úgy éreztem, hogy ezt kell mondanom. A kislányom szóra megrezzenek. Nem voltak ehhez a szóhoz köthető emlékeim, és nem is akartam hogy legyenek. Leroy viszont úgy tűnik, túl komolyan is vette a szerepet, egy atyai, szűzies csókkal illette a homlokomat. Ennyi. Semmi több. Elgondolkodva bámulok magam elé. Megfordul a fejemben, hogy talán nem vagyok elég vonzó, vagy talán érdekes. Ettől csak még jobban zavarba jöttem. Így amikor szavai újra utat törnek a fülembe, úgy kapom el a kezemet bőréről, mintha megégettem volna magamat. Valójában így is volt. A szégyenérzett lángra kapott bennem, és úgy éreztem képes lenne az egész testemet porrá égetni. Kezeim önkéntelenül, védekező pozícióba helyezem ölelve a testem egy részét. Mintha ezzel bármit is meg tudnék kímélni. Felnézek rá, amikor a maga magabiztosságával elhelyezkedik a kanapén. A kérésére elég egyetlen mozdulatot tennem, és kioldani a gombot, és a ruha rohamos gyorsasággal simít végig a testemen, hogy aztán a lábaimnál landoljon. Persze a figyelmemet az sem kerülte el, ahogy mélybarna szemeit rám függeszti, és olyan éhséggel mér végig, minta arra készülne, hogy felfaljon. Izmaim erre megfeszülnek, én pedig az alsóajkaimat beszívom, hogy visszaszorítsam, az áhítozó reakciót, ami az egész testemet feszíteni kezdi. Kezd az a bizonyos köd rám ereszkedni, de ahogy a latexkesztyűvel hozzám ér, az egy kicsit feléleszt. Idegen, hideg, személytelen. Az ellenérzéseim egyre csak növekszenek, de nincs időm ezen lamentálni, mert ahogy rám csípteti a mellbimbó csipeszt éles, még kéjes fájdalom vibrál végig a testemen, amire kéjsóvár nyögés tör fel ajkaim közül. Próbálom magam tartani, de újabb ingerrel kell szembesülnöm, hangját pedig csak egyfajta lüktetésben érzékelem néha. Ahogy izmaim odalent tágulnak, újra fel nyögők, csak egy bólintásra futja. Remegő lábakkal indulok el a pult felé, majd amikor mögé érek az első rohamosabb ingerre a pultra szorítok. Igyekszem azt a kevéske hozzávalót összeszedni, és habár jól ismertem a mértékegységeket, tudtam jól, hogy a talán a rumból, kicsit túl sokat tettem. A kólát pedig sikerült, egy picit kilöttyintenem. Mély levegőket veszek, próbálok koncentrálni, de nehéz mert az izmaim szorosan ölelik körbe a kis játékszert, amitől kicsit meggörnyedek. Igyekszem magam összeszedni, úgy megindulni felé, hogy még véletlen se ejtsem le a pohara, vagy rosszabb esetben öntsem rá. Letéve elé a tálcát, először az italra nézek majd rá. A kezeim még mindig remegnek, a testem még mindig peckesen ívbe feszül, és néhol egy halk nyögéssé alakulnak mély lélegzet vételeim...próbálom figyelmen kívül hagyni a fájdalmas kéj egyvelegét, és a várakozás felemésztő hatását, de ez ment most a legkevésbé. - Tessék apuci.- ejtem ki, kicsit sután a szavakat.
My mind feels like a foreign land Silence ringing inside my head Please, carry me, carry me, carry me home
Nem jelent kihívást felismerni, hogy Fable-ben van valamiféle vívódás, egy kis ellenkezési vágy, de végül nem az győz. Persze nem lett volna gond, más stílusú munkát igényelt volna, de most őszintén jobban tetszik, amit tapasztalok. - Nem látszol túl idősnek és ránézésre azt mondanám, hogy én a dupláját éltem meg annak években, amit te. Így még sok van előtted és ez több üres oldal az élet könyvében. - biccentek. Kérdése meglepett és picit el is gondolkodtatott, ami mindenképpen jó. Külseje már felkeltette kissé az érdeklődésem, de ezzel a kérdéssel most újabb jó pontot szerzett. Volt a hangjában valami, amit Maureen többi lányától még nem hallottam. Ezért most először hosszabb választ is fog kapni és ez nem valamiféle parancsolgatás lesz. Nem, ő most kiérdemelt valamit, ami több. - És ez nem valami közhely, mert, bár nem tudom, hogy hány éves vagy Fable, de ha tippelek, ilyesmi életkorban én lapoztam egyet az élet könyvében s végül nem csak egy üres lapot találtam... homlokegyenest megváltoztattam a sorsom. - többet most nem mondok, de talán az érdeklődését ez is felkelti és hangom szilárdságából tudhatja, hogy nem mosópor márkát váltottam. Persze még nem bízom benne annyira, hogy itt mesematinét tartsak neki, de az érdeklődésem felkeltette és nyitott maradok irányában, na meg sokkal jobban fogom figyelni. Beleegyezik a dologba s így végül meg is kezdjük ezt az új fejezetet, én pedig módszeres tapogatózással kezdem felmérni a terepet. Bizonytalanság, félelem van a lányban, de valami izgatottság is és látom, hogy jobban emelkedik a mellkasa, amint megközelítem. Érintésem olyan, ami a latexnak hála ad is és nem is, ahogy a játékszerekkel is ellentétes ingerek csapdájába zárom kicsit. Sőt, még feladatot is kap. Persze nem olyan könnyű az, hogy közben játszadozom vele, hogy a vibrátor váltakozó intenzitással búg ölének mélyén, ahogy a távirányítón picit állítgatom a fokozatot s rezdülései minden bizonnyal csak tetézik bimbóin a csipeszek nyújtotta ingereket, ahogy égető tekintetem is tovább érezheti magán. Meg kell hagyni, hátulról is nagyon tetszik a lány! - Köszönöm! - egy mosoly kíséretében ejtem ki a szavakat s ez most kedvesebb gesztus. A tálca tisztának tűnik, ő pedig olyan édesen remeg a kínos kéjtől, hogy nagyon szívesen belé harapnék! A pohár után nyúlok s belekortyolok, folyamatosan őt figyelve. - Hmmm ügyes vagy kislányom, bár az arány nem tökéletes, de a feladat sikerült összességében. Persze a helyes arányt meg kell tanulnod... de addig is egy kis jutalom! - lehúzom há a kesztyűket a poharat félretéve s az ölembe ültetem és erős tenyeremmel gyengéden simogat i kezdem, míg a poharat újra megragadva iszogatni kezdek és hagyom, hogy feszüljön köztünk a csend. A várakozás is egy eszköz, ahogy a csend is, most ezzel dolgozom meg egy picit a lányt, akiben lágyan bizsereg a játékszer. Persze az ölemben ülve a köntösnek hála érezheti, hogy ő sem közömbös számomra, nagyon nem... de egyelőre a jutalom a közelségem, vágyam tudata, a kesztyű mentes érintésem, az, hogy simogtom éppenséggel. - Ismered a Bibliát alaposabban? Ha igen, akkor el tudnád mondani apucinak a 38. zsoltár első két sorát? - kérdem finoman cirógatva fél kezemmel hátának érzéki ívét, míg az üres poharat félreteszem. A válasza viszont nem lesz olyan könnyű, mert ha netán tudná és megpróbálja elmondani, akkor újra elkezdek a távirányítón az intenzitással úgy játszani, hogy ez ne legyen túl sikeres... nem teljesen fair, de ez a szerep nem a fair play-ről szól. Akkor sem, ha a szavam mkndenkor következetesen tartom, mert az viszont alap.
A wise girl kisses but doesn't love, listens but doesn't believe and leaves before she is left. ― ♪
-Azt hiszem az én üres oldalaimat Maureen már kitöltötte, és ha akarnám sem tudnám kitörölni azokat a szavakat onnan, amiket beleírt.- rázom meg a fejemet, majd elmosolyodom. Maureen gondoskodott arról, hogy a lelkembe vésse, azokat amiket ő gondolt rólam, egy idő után pedig hittem a gondolatainak, mindegy volt mi is volt az a kósza gondolat, ami formálódott a fejében, olyan volt, mintha a sajátom lett volna, és úgy is kezeltem. Lelki síkon soha nem kötött hozzá semmi, csak talán egyfajta elcseszett anya-lánya kapcsolat, ami semmiben sem nyilvánult meg igazából, de valamiért azt akarta, hogy úgy tekintsek rá, mint anyára. Talán ezen részét akarta velem pótolni, ami soha nem adatott meg neki, talán ezért gondolta úgy, hogy egy gyereknek az ő érdekeit kell szolgálnia, és nem fordítva. Csak megrázom a fejemet, a velem szemben álló férfi szavai felkapargatták azon gondolataimat, amin már rég nem rágódtam, és most megint a felszínen lebegtek, megoldásra várva. - 22 vagyok.- válaszolok kirobbanó lelkesedéssel, majd zavaromba lehajtva a fejemet a fülem mögé túrok egy kósza tincset. - Bár nem is kérdezted, sajnálom néha a fel nem tett kérdésekre is válaszolok.- Nem ezért vagy itt Fable. Rovom meg magam gondolatban. Még mindig nem tudtam nem tudomást venni arról, hogy túlságosan is hatot rám a közelsége, és valamiért egyszerre tett zaklatottá, és izgatottá is, ami érdekes egyveleget alkotott bennem. Ezért volt olyan nehéz minden máson felülkerekedve egyszerűen csak teljesítenem azt amit kért tőlem. A bennem pulzáló kéj, ami egyre inkább erősebben kezdett el lüktetni, szinte már fájóan megrázva izmaimat ezzel, csak nehezített azon, hogy bármi másra koncentráljak. A mozdulataim merevek voltak, ujjaim pedig görcsösen szorongatták az üveget, amit képes lettem volna elroppantani is, csak azért hogy kieresszem magamban a bennem feszítő izgalmat. Leroy tekintette éreztem hogy égett, mintha meg akarna vele jelölni, vagy csak egyszerűen a belőle áradó dominanciáját akarta volna még jobban nyomatékosítani, amire a testem vigyázba vágva magát, engedelmesen érzéki hullámzásba kezdett. Nem tudtam magam sem eldönteni, hogy gyűlölőm ezt a helyzetet, vagy még jobban magamba akartam, ezt a betegesen izzó légkört szívni, egészen addig, amíg el nem porladok a nyomás alatt, ami még intenzívebb lett, ahogy vissza imbolyogtam hozzá. Határozott lépteimnek nyoma sem volt, ahogy ide betértem. Térdre tudott volna kényszeríteni pillanatok alatt. Ennek képzete zsigeri izgalommal töltött el, kiszárítva a számat, amit igyekeztem felfrissíteni azzal, hogy végig nyalok picit rajta. Bár a látvány amit nyújtott a legkevésbé sem segített, ahogy az sem, hogy az ölébe ültetett. - Egy picit megremegett a...kezem.- remegő szavaim elakadnak , ahogy megérzem csupasz kezének érintését. Olyan erős sugárzott belőle, amitől vágyképek egész sora kezdte el szétzúzni a még épp gondolataimat. Készségesen kezei alá simultam, míg az én tenyereim zsibbadva viszkettek az érintése után. Tekintetemet végig vezetem rajta, kidolgozott testén, és a mellkasán, egészen kezdek így megnyugodni, amikor megérzem őt odalent. Kicsit fészkelődni kezdek, a hátam ívbe feszülve jelzi ugyan, hogy ez nem jó ötlet, mégsem tudok teljesen nyugodt maradni. - Megérinthetlek? - teszem fel kérdést miközben egy mélyebb levegőt is kiengedek, amit eddig benn tartottam. Melleim egyre inkább feszülni kezdenek a csipesz alatt, ami az összes idegvégződésemet megrángatva felébreszt ebből a réveteg állapotból. Ez a férfi akár lehetne hipnotizőr is. Minden egyes szava, mintha a húsomba marna, és láncon rángatva kedvére használhatná a testemet, jelenleg most ezt sem zavarna, csak használjon. Már-már úgy éreztem magamat, mint aki évek óta éhezik, egy kiadós dugásra. Talán jobb lenne, ha megtalálnám az öntudatosabb énemet, mielőtt beteges mértékig emelném a téteket, már így az elején. - Igen..ismerem.- nyögök fel, mert érzem, hogy a bennem elhelyezett játékszer, most még nagyobb intenzitással kezd el búgni. Megmeredve próbálok magamon urrá lenni, de a forró lüktető érzés végig szánt rajtam, így a szavak el akadva törnek fel belőlem. - Uram..haragodban ..ne..- elhall a hangom, és igyekszem az élvezet hullámait magamban tartani, mielőtt teljes erőből magával ragadna. Körmeimet a saját tenyerembe vájva igyekszek mindent visszafogni, nem akartam engedni az érzésnek, így inkább szembe mentem vele. - Fenyíts meg engem.- sikítom el ezt a pár szót, míg én nem csak fizikailag, de érzelmileg is vívódni kezdek ebben a helyzetben. Harcolok valami ellen, de még magam sem tudtam pontosan, hogy mi az.
My mind feels like a foreign land Silence ringing inside my head Please, carry me, carry me, carry me home
- Előre sosem lehet megírni az egészet. - rázom meg a fejem. - Az igaz, hogy a már megírt fejezetek meghatározzák a következőket, de mindig van más lehetőség. Maureen nem mindenható. - vicces, hogy szinte már az eleve elrendelésről vitázunk, ami akár így egy teológiai vita is lehetne s engem a régi-régi időkhöz, a tanulmányaimhoz vezetne vissza, de ilyen mélységekbe azért nem megyünk. Viszont ennek az árnyalata ott van és ez nagyon is elgondolkodtat, helyesebben felkelti a figyelmem. A fiatal szőkeség a végén még tényleg egy nem várt születésnapi ajándék lesz számomra. S Maureen tényleg nem mindenható. Ennek a jele volt, hogy tőlem is tartott és lehet, hogy erre még jobban fog okot kapni, mert az egyik kis kedvenckéjét csak ideküldte, aki már gyermeki lelkesedéssel pillog rám. Esélyesen úgy, ahogy Maureen-ra eddig még nem is nagyon nézett. - Na, mondom, hogy még nagyon fiatal vagy! - mosolyodom el, ahogy közli az életkorát. Nem rovom föl neki a dolgot, mert volt benne valami olyan édesség, aminek hála ezt még elnéztem. Még... ahogy azt is, hogy bár tényleg fiatal, de az egyértelmű volt, hogy sajnos nem én ronthatom meg és róhatom tele fekete tintával szíve fehér lapjait. Bár, ha belegondolok ez a legutóbb sem volt elég... Fable megkapja az első feladatát, ami alapvetően egyszerű, de az eszköztárral mégis utal arra, hogy mi is vár rá és milyen játékba csöppent. Egyértelműen látszik, hogy van benne erre valós fogékonyság, mert testének kéjes rezdülései elárulják, hogy nem a pénz miatt játssza a játékot. Mármint, hogy ez nem is játék, mert a fájdalom pont olyasmi, ami felülírja ezt. A szenvedés, ha csak ilyen kis formában is, felülírja a szakmájához tartozó játszmázást, ezzel tisztában voltam. Másokat azért küld ide Maureen, hogy ennek az élvezetére neveljem őket először is, de Fable esetében nem pont erre lesz szükség, azt látom. - Azt látom, kislányom... - összeszűkült picit a szemem, ahogy elkezdte kevésbé betartani az előbb megbeszélt játékszabályt. Innentől már koránt sem vagyok elnéző, főleg úgy, hogy még jutalmaztam is... bár a közelsége nekem is jól esik, a merészség, amivel mindezt folytatja, egyáltalán nem illik a helyzethez. Talán mégsem fogta fel a helyét? Nos, majd akkor segítek neki megtanulni! Hibázni emberi dolog, de attól még mindennek vannak következményei. - Nem kislányom, nem érinthetsz meg! És a jelek szerint tényleg van rajtad még képezni való, meg kell tanulnod egy pár leckét! - hangom mélyen és keményen cseng, kezem továbbra is érinti picit, míg másikkal az italomat emelem a számhoz, hogy kortyoljak, bár a leányzó is megérezheti a feszültséget, de más még nem történik. Helyette új feladatot kap, ahol ismét lehagyja a megfelelő megszólítást, de az elismerésem azért mégis bezsebelheti azzal, hogy meg tud felelni a kérdésre. Ezt őszintén annyira nem vártam, de csak még inkább felkelti iránta az érdeklődésem. Persze nem mondja teljesen végig, de ez akkor is több, mint amire számítottam. Kezdem úgy érzeni, hogy ismét egy ritka kincsre: csiszolatlan gyémántra akadtam, akit kicsit formálni kell, hogy aztán nekem tetsző aprólékos, ragyogó fazettás felületű drágakővé válhasson a szőkeség. S talán az enyémmé is? - Jó kislányom, jó! De sajnos nem teljesen... - hajam végigsimít szőke tincsein, majd finoman rájuk markolok s úgy nézek mélyen kék szemeibe. - "[...] ne büntess engem felindulásodban!" ez hiányzik hozzá még, de most meg fogod szépen tanulni. Ahogy azt is, hogy mi a helyes viselkedés a dominánsoddal szemben! Rendben? - kérdem már-már baljósan édesen, hogy aztán a poharat félre tegyem, majd felállva a kanapéról Fable haját továbbra se engedjem el, csak négykézláb helyzetre késztessem és mellette állva vezetni kezdjem így a nappaliból az egyik szoba felé. Szőke fürtjei adják a pórázt, de nem húzom, nem bántom, csak kontrollálom. Ez is a játék része, a pszichikai és a fizikális oldal első összekapcsolása az idézet óta ismét. a "vendégszobába" vezetem, ami igazából egyfajta játszószobát jelent végül is, mert itt sok minden megtalálható, de egyelőre fali panelek, térelválasztók mögé rejtve inkább, így Fable számára nem igazán keltheti egy kínzókamra hatását, még a falak is inkább barátságosan éj kékek, a fények is kellemesen, sejtelmesen terülnek szét. - Térdelj fel kislányom, és emeld a fejed felé a kezeid! - utasítom, haját elengedve, míg előtte állok egy pillanatra, de aztán elfordulok s az egyik panelt kioldva kiveszem az előbukkanó rejtett fiókból mindazt, ami kell. A lányhoz visszalépve összebilincselem csuklóit belül finom plüssel borított bőr bilincsekkel, amiket a mennyezetről lógó lánchoz erősítek (nem véletlenül vezettem alá). És ha ez nem lenne elég, egy karabíneres lánccal összekötöm a két mellbimbójára feszülő csipeszt, annak a közepére pedig egy második láncot kapcsolok, s azt a csuklóihoz erősítem fel. Így a láncoknál fogva a csipeszek felfelé feszítik telt kebleit folyamatos fájdalmas inger alatt tartva, ami csak még jobban fokozódik, ha izeg-mozog. - Jó kislány, bírd még! - simogatom meg közben ismét a buksiját és egy puszit is kap rá, mert mégis az első alkalom és kell ennyi is, még ha éppen büntetést adok. - Miután többszörösen elhagytad a helyes megszólítást, ezt a fájdalmat azért kapod. És még meg is akartál érinteni, úgy kértél, hogy előtte már jutalmat kaptál... a mohóságod is büntetést érdemel. - szemeire egy fekete csipkés kék selyem szemkötőt helyezek. - A látásod ezért veszem el kislányom. - magyarázom türelmesen, míg ismét megsimítom, most az álla alatt húzva végig ujjaim. - Nem mehetsz el... ha el mersz élvezni, akkor ma este már egy falatot s kapsz a testemből, legfeljebb ha eleget könyörögsz és én megkönyörülök, akkor szép tested látványára kiverem és te abból érezhetsz majd valamit. Megértetted kislányom? - kérdem halk, karcos hangon, míg cirógatva susogom neki az utasításokat. Szerintem tudja, hogy ez nem üres fenyegetés a részemről, távol sem! S ha távolság, akkor el is lépek tőle, úgy folytatom. - Miután négy szót kihagytál az idézetből s az Igét pontosan kell mondani, így szavanként tíz csapást fogsz kapni! Minden csapás után elmondod a teljes igeszakaszt! - hangom ezúttal nagyobb erővel tölti be a teret, mert távolabb járok, amíg magamhoz veszek egy könnyebb korbácsot. A lány mondjuk nem áthatja, félelmetesnek is tűnhet, pedig ez egy szolídabb eszköz és inkább bevezető jellege van, de igaz, hogy más minden bizonnyal egy pálcára szavazna ilyenkor. Én azonban nem más vagyok, de ezzel is nőttem mások felé a magam szakmájában! Meztelen talpam határozottan veszi vissza az irányt a puha kék szőnyegen a lányhoz, hogy körbejárjam picit, majd mellé érve most vagyok olyan kegyes és még megszólalok. - Egy! - így picit felkészülési időt kapott Fable, de már csattan is a korbács a hátán. És tényleg inkább csak csattan, hangja nagyobb, mint az ereje. Csíp, de olyan laza csuklóval kapta az ütést, hogy ez még igazán nyomot se hagyjon. S ha elmondta az idézetet, a második is ilyen, ahogy a többi társa is. Tíz csapást a háta kap, tízet a feneke. Azok is finomabbak, ahogy azok is, amik aztán szemből a belső combjaira érkeznek, öt-öt mind a kettőre. Persze azért van némi fekete leves még, mert az utolsó tízes sorozat már kebleit éri, azok hiába finomak, a csipeszek és láncok játéka miatt fájdalmasabbak. Minden csapást számoltam előre, így enyhítve a szemfedő okozta bizonytalanságon, mert így se tudta teljesen, hogy mi történik. De mikor megvolt a negyven csapás, félredobom a korbácsot, majd a szemfedőt is leveszem róla, hogy álla alá nyúljak ismét és felemeljem arcát, úgy nézhessek belé olyan mélyen, ahogy csak tudok.
Kezdőlap
