A bostoni egységem közös csoportjában a bejegyzések másodperces eltérésekkel villantak fel Mills százados felőlem történő érdeklődése után. Hiányoztak egytől egyig, de a műtét utáni lábadozási idő hosszas folyamatnak ígérkezik és ha nem akarom még inkább meghosszabbítani, akkor most az egyszer felül kell kerekednem a türelmetlenségemen. 'Épülj fel minél gyorsabban, kölyök és értesíts minket továbbra is a fejleményekről.' - adta hozzá Mills még utolsóként, azután hogy a srácok mind kifejezték jókívánságaikat irányomba. 'Alig várom, hogy újra otthon legyek.' a végére én maradtam azzal a megjegyzéssel amivel ők már azóta tisztában voltak, hogy elhagytam Bostont. Nem bántam meg, hogy aznap visszamentem az épületbe és Vanda akkor nem rekedt odabent. Bármennyire is kockázatos volt és meg is lett az eredménye, attól még újra kérdés nélkül megtenném. A lány életben volt és nem sokkal később kiengedték őt a kórházból is. És bár dühített, hogy nem figyeltem jobban a körülményekre, ahogyan az is, hogy elszámoltam az esélyeimet, de arra a napra visszatekintve Vanda életben maradása volt az egyetlen, ami valamit is számított. Időbe fog telni, hogy újra 100%-osnak tudjam az állapotomat, de csakis a cél lebegett a szemeim előtt, amiért bármennyit küzdeni megérte, a köztes folyamattal meg majd csak megbékélek valahogy. Legalább tudom most már, hogy nem csak céltalanul telnek el a napjaim, hanem azért, hogy a végén ott legyek azon a helyen, ami már egy ideje az egyetlen otthont szimbolizálta számomra. Manapság ugyanis az otthon fogalma alaposan összezavaró tudott lenni és erre az új városban lévő időzés a legnagyobb bizonyítékként szolgált. Torrieval összeköltözni nem egy olyan terv volt, amiről lányos zavaromban álmodoztam volna ezidáig, hiszen a múltamban előforduló párkapcsolataimat ismerve sosem jutottam még el a 'felnőtt korszakig.' Nem malmoztam magányomban és gondolkoztam el azon, hogy családot szeretnék a jövőben miután sikerült végleg megállapodni valaki mellett. Az egyetlen hosszútávú kapcsolatom a tűzoltóléttel volt egy lapra hozható, aminek érdekében kerültem minden külsős megmozdulást, ami veszélyeztethette volna a mi idilli párosunkat. A körülmények viszont csaló módon játszottak és mire észbe kaptam már Totóval éltem a mindennapjaimat és az iránta felmerült zavaros gondolataimmal, amiket betudtam egy kezdődő idegösszeomlásnak amiatt, hogy már napját nem tudnám megmondani mennyi ideje nem jártam a tűzoltóság közelében. Kit hülyítek én? 20 napja, 3 órája és 25 perce. A huszonötödik napnál kis vonalkákat kezdek majd húzogatni a letelt napok emlékére... Langmore pár nappal ezelőtt visszautazott Bostonba, mert bár örültem volna neki, hogyha még heteken keresztül egyre mélyebbre süllyedő önsajnálatomhoz asszisztál, de rá kellett jönnöm, hogy velem ellentétben másnak még nem állt meg az élete, én pedig irtó önző lettem volna őt ilyen pofátlan módon kisajátítani. Amúgy is volt elég gondja és abból a múltkori beszélgetősből ítélve, amit Phoebssel sikerült összehoznunk leginkább az jött le, hogy jó ha a haverom a következő hétvégéig kihasználja az idejét amíg a feje a nyakára van rögzítve. Számomra a Die Hard folytatása lett volna közbeavatkozni a kapcsolatukba és bárhogy is nézzük, én köszönöm szépen, de eléggé féltem ahhoz a nyomorult életemet, hogy kiaknázzam a színészi tehetségeimet. A kanapén elterülve merülök bele éppen egy dokumentumfilmbe a macskafajtákról és olyan figyelemmel követem végig a kis négylábú rosszcsontok közötti különbségeket mintha olyan fajta lennék aki képes lenne életbe tartani egy háziállatot. Néhanapján még magamat is nehéz, akkor mit kezdene velem az a kis szerencsétlen? Egy skót lógófülű kapja meg az első főszerepet és a védjegyévé vált buddha-ülés, aminek hatására muszáj az arcomra kiült vigyoromat lecsillapítani egy újabb szem chipssel az ölembe rakott tálból. Éppen arra térne ki a pasas, hogy füleik szerint miképpen csoportosítjuk őket amikor teljes takarásba kerül a tv és épp csak felmérem Finn alakját mielőtt reflexszerűen a hátának vágnék egy chipset a többiből. - Hé törpe..ugye kapizsgálod, hogy még nem vagy tükörből? - Totó nincs itthon, így újabb szem chips repül a tettes felé, miközben jobbra, majd balra dőlök annak érdekében, hogy láthassak is valamit az adásból. Finn nem sok ideje lakik nálunk és szó sincs róla, hogy zavarna a zizzent feje vagy tiltakoznék az ittléte ellen. Amikor felmerült az újabb lakótárs gondolata, abban a pillanatban nem tudtam volna kifejezni mi is zajlott le bennem. Megkönnyebbülés? Még egy (fél)férfi áll a házhoz és nem kell egyedül maradnom egy nővel? Sok beleszólásom amúgy se lett volna, mivel én is csak átmeneti minőségben rontom itt a levegőt, de mivel már hozzászoktam a laktanya miatt a 'minél többen vagyunk, annál családiasabb a légkör' sémához, így Finnel kapcsolatban sem éreztem, hogy tüntetést kellene indítanom, hogy márpedig én kettesben akarok maradni Ariellel. Még a végén hülyeségre szánom magamat aztán aludhatok a sikátorban egy kóbormacskával, ami tuti vadabb lesz, mint egy skót lógófülű. - Nem tennéd le véletlenül a hátsódat? Miattad nem tudom majd megkülönböztetni a füleik alapján a macskákat. - sóhajtva egyet döntöm hátamat a kanapé támlájának, a tálat meg leteszem magam mellé. - Kész vagy már a háziddal? - vigyorodok el egy másodpercre, de közben őt mérem fel és jelenlegi állapotát. Finn józanságával orosz rulettezni lehetne, így keresem az apró jelét is annak, hogy milyen minőségben is fog eltelni a kettesben eltöltendő időnk.
„Mit csinálsz ma azon kívül, hogy bánod, amiért nem veheted igénybe 0-24-ben a társaságom?” Eléggé morcosan ébredtem fel a pityegő hangra, ami az új üzenetemet jelezte. Lényegében már azelőtt tudtam, hogy kitől jött, hogy megpillantottam volna azokat a bizonyos sorokat; Isa megint be volt rám rágva – legalábbis gondolom – mert már vagy két hete ghostingol nekem. Pont úgy, ahogy én is teszem a többi lánnyal, akikről neki határozottan nem kell tudnia… Más kérdés, hogy ennek ellenére minden mocskos részlettel tisztában van. Nem nagyon fáradoztam azon, hogy titkoljam egyáltalán annak a tényét, hogy éppen annál töltöm az éjszakákat, aki a legjobb ajánlatot teszi nekem. Eléggé meghazudtolnám önmagam, ha egyetlen csaj miatt döntenék úgy, hogy lemondok a függetlenségemről, ráadásul mindezt az egyetemi éveim közepén. A fogadás az fogadás, ezt meg kell hagyni… De ennek ellenére is azt gondoltam, hogy nem vagyok annyira olcsó portéka, hogy képes legyek csak egyetlen lány miatt megváltozni. „Nem tudom.” Rövid válasz volt ugyan Braylennek, aki minden bizonnyal már az értesítések között látta azt, hogy mit írtam vissza. Gondolom nem az elfoglaltsága miatt van az, hogy a megtekintésre sem veszi a fáradtságot, így én magam is csak az újonnan megörökölt szobám ágyára dobtam a mobilom, párszor kiropogtattam a nyakam, aztán összeszedtem az ágy végében heverő jegyzeteimet és ceruzáimat. Áldottam az eszem azért, hogy a szénből készült darabot még korábban elpakoltam, ugyanis határozottan lett volna egy kellemetlen kör abból, ha azt a lepedőn törik össze. „Szomorú.” Brayhez hasonlóan én magam is csak később néztem meg az üzenetet, aztán leírtam neki, hogy eléggé el vagyunk maradva középület tervezésből, szóval én a mai napot lehet, hogy inkább kihagynám. Nagyon szívesen töltöttem vele az időmet, de nekem tényleg fontos volt az, hogy jól teljesítsek az egyetemen. Talán előadom a nemtörődöm csávót, de ennek ellenére is, ha már HÖK elnöknek választottak, szerintem valamilyen szinten példát kell mutatnom a hallgatóimnak. Kifejezetten büszke voltam a mérnökeinkre, mert nagyon szépen teljesítettünk, szóval azt hiszem a jövőben büszkén vállalhatom majd, hogy milyen tehetséges mérnökökkel együtt szereztem diplomát. Tökre benne lennék a jövőben talán egy közös tervezésben, de alapvetően azt is tudom, hogy ha a legjobb barátomat nem kapom el és tartom magam mellett, akkor egyedül talán el fogja pazarolni a tudását, amiért nagyon kár lenne. Összeszedtem a törölközőmet, a hónom alá csaptam a laptopomat, amin nem feltétlenül terveztem dolgozni estig. Jó lett volna a digitalizált terveket is elkezdeni, de egyelőre még szarban voltam a programmal, mivel a tanár cseszett elmagyarázni azt, hogy hogyan tudunk rajta tervezni. Nekem jelenleg pedig nem volt egyelőre ahhoz hangulatom, hogy ezzel is foglalkozzak. Talán lassan ideje lenne a memóriaserkentőt beszedni… De egyelőre úgy éreztem, hogy én vagyok az erősebb. A nappaliba menet, egyszerre szerettem volna fel és összevonni a szemöldökömet, amikor meghallottam azt, hogy pontosan mi megy a tévében. Tippelni tudtam volna arra, hogy nem Torrie-t köti le a macskás dokumentumfilmszerű adás, bár… Ha eleget iszik, akkor képes betenni háttérzajnak, nem? Mivel alapvetően eléggé meglepett az, hogy valaki hasonló adóra kapcsolt, nem érzékeltem azt, hogy a kanapén bárki ülne. Értetlenül álltam be a tévé elé, és megkövülve figyeltem, ahogyan a skót lógófülű, szőrös állatok hallószervi jellegzetességeit magyarázták. Lényegében attól tértem magamhoz, hogy valaki – a mély hangból arra következtetek, hogy a ház másik férfi lakosa volt az, vagy Torrie betegen, de ezt inkább neki nem mondanám el, mert a végén agyoncsap – nekiállt chips-szel dobálni. Az első nekem pattanó darabot nem is feltétlenül érzékeltem, a másodikra rezzentem össze csak egy kicsit. - Bocsi – összeszedtem az elszórt chipseket, és mivel jobb ötletem nem volt, a dohányzóasztalra tettem őket. Egyelőre lusta voltam elsétálni a kukáig – Nem sokkal vagy nálam magasabb, Brotyesz… Akkor te egy nagyobb növésű törpének számítasz? Természetesen vigyor volt az arcomon, de nem akartam kísérteni a sorsot. Biztos vagyok benne, hogy van az a szint, amikor már egy Brodie természetű alak is képes valakit móresre tanítani. Én pedig egyáltalán nem akartam még egy félig lábadozó tűzoltóval sem veszekedni, mivel minden bizonnyal én jönnék ki belőle vesztesen. Az, hogy néha emelgetek valamit az edzőteremmel édes kevés volt ahhoz, hogy egy hozzá hasonlóval kezdjek el verekedni. - Miért, szeretnél egy skót lógófülű macskát? – tettem fel a kérdést, amikor lehuppantam mellé, és a chipses zacskó felé nyúltam – Kérhetek belőle? Egyébként szerintem a te természetedhez jobban illene egy kutya. A macskákkal mindig nehezebb. Legalábbis Stavangerben a szomszéd néni macskája határozottan furcsa természetű volt. Egyszer akkor akartam megsimogatni, amikor neki nem volt hozzá kedve, és megkarmolt. - Fogjuk rá –elég erős kifejezés volt, meg az előző este sikerült szétcsapnunk magunkat, ami miatt még most sem mondhatom azt, hogy elememben lennék – Jól haladok vele. Ha arról van szó, tudsz benne segíteni? Elég gonosz volt az arcomon a mosoly, de Brodie valószínűleg tudta, hogy csak ugratom őt. Egyértelmű volt az, hogy sokszor én magam is kevésnek bizonyultam ahhoz, aminek elvileg a szakértőjévé szeretnék válni. - Egyébként is szünetet tartok most – az már részletkérdés, hogy mennyire hosszúra tervezem azt – Szóval beszélnék veled valamiről, ha ráérsz a macskafülek analizálása mellett.
hands out my window, chasin' that sunset, that's more my tempo, that’s more my tempo, but this is all that I am, I only show you the best of me, the best of me
All that talking really getting on my nerves You used to hate on me, but now the tables turn, I don't fuck with you, like, when you gonna learn? They try to show me fake love, but that's the type of shit that make me swerve
I'm talking 'bout the money and your bombs, girl So listen, I'm losing focus every time you speak, girl, submissive, the way that you've been grinding on your teeth, girl, yeah, you're aggressive, the way you throw your body in my arms, girl
★ lakhely ★ :
Manhattan
★ :
★ idézet ★ :
“We- the Folk- don't love like you do,' Locke said. 'Perhaps you shouldn't trust me with your heart. I might break it.”
- Holly Black, The lost sisters
★ foglalkozás ★ :
építészmérnök hallgató
★ play by ★ :
Herman Tømmeraas
★ szükségem van rád ★ :
She's high, she lives in the sky, tonight, she's satisfied, rolling back her eyes, but then she starts to cry, everything is turning to black, all in one night, she just went to heaven and backCount up the bands stickin' up, no rubber band is big enough, chain is so heavy, can't pick it up, came with the gang, a myriad, I seen your whip, hilarious, where is my roof? Mysterious, my whip from Fast & Furious, curtains with yellow interior
Ebben az átmeneti időszakban baromi leleményesnek kellett lennem ahhoz, hogy rájöjjek: mégis mit kezdjek magammal? Az előírt tornagyakorlatokat megcsináltam, ahogyan a kapott gyógyszereket sem sunnyogtam el, de azon kívül olyan tanácstalan voltam, mint Barnes amikor próbálta eldönteni melyik bocsánatkérő verzióval álljon a felesége elé, amiért megint előbb járt a szája, minthogy gondolkozott volna. Az én esetemben kétlem, hogy az őszinte szövegelés vagy a méregdrága ékszer megoldotta volna a problémámat, de legalább átéreztem min mehet keresztül Barnes akárhányszor a házassági krízis magával rántja őt. Az egyetlen amit tudtam tenni az az, hogy rendbe tartom a házat és fejlesztem a főzési tudományomat, amíg a vállam állapota nem javul annyit, hogy hasznosabb része legyek az emberiségnek a levegőpazarlónál. Nem voltam különösen egy mesterszakács, de a teljes sötétség sem vont az uralma alá akárhányszor a konyhába léptem. Már csak meg kellett találnom a mértéket a háromfős ételmennyiség és a lakodalomra készülő adag között. Ha valami jellemző volt rám az az, hogy néha akaratomon kívül is túlzásokba estem és tegnap erősen súroltam az utóbbi kategóriát, így a mai nap a főzés szempontjából szabadnapnak számított. De annyi ötlet jut az eszembe és amíg az egyikről lebeszélem magamat, addig jön egy újabb és rájövök, hogy mindegyiket kipróbálnám. Aztán mire ráeszmélek, hogy mit művelek, addigra készen is van a baj. Azonban még mindig jobb, mint a tükör előtt állva feszíteni arra a zenére, ami sajnálatos módon napok óta nem képes elhagyni az agyamat. Abból csak nekem lenne hasznom, de figyelnem kell a másik kettőre is, akivel együtt élek. Ők pedig kétlem, hogy örülnének a műsorszámnak. Lévén annak, hogy Torrie nem volt itthon, Finn pedig a szobájába volt, a legjobb ötletnek az bizonyult ha átmenetileg elterelem valamivel a figyelmemet és öt perc keresgélés után úgy tűnt a mai nap a macskák voltak a nyerők. Volt időszak, amikor kétségbeesetten akartam magamnak egy háziállatot, de aztán utat tört gondolataim közé a nyers logika meg a józan ész, és eszembe juttatta, hogy az én szegényes otthontartózkodásomat egyetlen kisállat sem érdemelné meg. Szóval megmaradt nekem a távolból rajongás, de hát az is több volt a semminél. Teljes képzavaromat Finn és a tv előtt kóborolok, mert hol máshol? előadása szakítja meg, amire nem győzöm felhívni az ő figyelmét is. Még ha ezt pár szem chips is bánja, de úgy tűnik sikeresnek bizonyul a hadművelet. - Úgy alsó hangon is egy tízessel, de ki számolja? - vonom meg a vállamat lazán, majd el is mosolyodok mellé, miközben arrébb tessékelem magamat a nagy elkényelmesedésből, hogy helyet szorítsak neki is a kanapén. Közben viszont legjobb tudásom szerint megpróbálom jelenlegi állapotát is felmérni, hogy ebből vonjam le a következtetéseket arról miképpen fog ez a beszélgetés közöttünk lezajlani. Bármihez képes vagyok alkalmazkodni, csak előtte jobb figyelmeztetéseket küldeni az agyamnak, mert ő az aki legutoljára kapcsolódik be a játékba. Vicces, hogy ez a munka során egyáltalán nem érződik, de civilben filmet lehetne belőlem forgatni, majd elpasszolni a természeti katasztrófák kategória alatt. - Mondjuk úgy, hogy egyszerre válogatok és fájdítom a lelkemet, mert korábban már lemeccseltem magammal az érveimet, hogy miért nem lenne szerencsés kisállatot tartanom. Ez azóta sem változott. Meg hát nézz rájuk! Imádnivalóak. - foglalom össze ellentétes viselkedésem jól látható következményeit, majd közelebb tolom hozzá a chipses tálat is, közben pedig én is elcsenek egy-két szemet. Nem túl meglepően válik érdeklődővé az arckifejezésem a 'fogjuk rá' elhangzása után, de sokkal biztatóbb, mint amit eleinte vártam. Szívesen rákérdeznék az este részleteire is, de most az egyszer hallgatok arra a belső figyelmeztetésre, ami nem feltétlenül pártolta sosem a túlzott kíváncsiságomat. - Ha szeretnél több kárt okozni a jövődben, mint hasznot, akkor egyértelműen én vagyok a te embered. - jót mosolygok ezen, majd a fejemet támasztom meg a kanapé karfáján. - Egyébként ennyire vészes? - rég volt már az, hogy az iskolai teljesítményeim miatt idegeskedtem, de már az én időmben sem nevezhettük az ott töltött időket olyannak, ami harmonikus hatást gyakorolt volna az idegrendszerre. Ez mostanra biztos vagyok benne, hogy csak még rosszabb lett. A korábbi kifejezés csak még hangsúlyosabb lesz, amikor az ittlétének oka is kiderül. Nem azért, mert hogy ne lennék képes komoly beszélgetésekre, csak általában én vagyok az utolsó ember, akihez ilyen szándékkal ülnék le. Oké, szűkítsük le: ha nem a szex, mint téma kerül most felszínre, akkor jók leszünk. Őszintén idejét nem tudnám megmondani mikor volt utoljára partnerem ilyen célzattal és nem is akarok utánaszámolni, mert félő, hogy elbőgném magamat. Finn előtt azért biztos nem. Öregem, belegondolni is rossz lenne abba a magyarázkodásba, ami azt taglalná, hogy miért törtem le, mint a bili füle. Nem is tudom, hogy a látvány vagy az indok lenne kínosabb. Szóval nincs matek, sem háborús emlékek. - Persze, ki vele. - egy biztató kézmozdulattal is jelzem, hogy minden figyelmem most már az övé és hogy ez még egyértelműbbé váljon, a tv-t is kikapcsolom mellé. - Történt valami? - nem akarok találgatásokba belebonyolódni, de bírtam a srácot és ha valakivel problémája akadt, akkor annak az illetőnek velem is számolnia kellett.
Kezdőlap
