Az idegeim a plafont verdesik mire eljutok Manhattanbe a reggeli kis összezördüléseknek köszönhetően. Ha valaki nem tudja tartani a száját, én sem fogom vissza magamat, melynek az lesz az eredménye, hogy egymás ellen nyomjuk a szöveget, és még ez a kis tartozás sem jött jól, melyet az egyik ügyfelem felhalmozott csak úgy jókedvéből. Megesik a szakmánkban, hogy lelépnek az emberek, eltűnnek, eltüntetik őket, de arra a fordulatra magam sem számítottam, hogy Matt úgy dönt, feldobja a talpát még mielőtt lemeccseltük volna a magunk köreit. Nem volt szép tőle, és őszintén talán még gyenge pillanatban pár könnycseppet is elmorzsoltam miatta, hiszen jó ügyfél volt a maga módján. Egy ideje viszont mintha felvágták volna a nyelvét, ez pedig sehogy sem volt ínyemre. Nem tűrtem el a felesleges összezördüléseket, mert bántották az érzékeny lelkivilágomat, és amikor ez bekövetkezett, nem felügyeltem többé a viselkedésemet. Most viszont a sors, vagy valami amihez nem konyítok közbeszólt és úgy döntött, hogy drága tartozásokkal teli ügyfelemet ilyen kegyetlenül elszakítja tőlem. Mit tehetnék? Az élet megy tovább, nekem pedig szükségem van a bevételemre, mert ha nem kapom meg, baromi boldogtalanná válok. Az életem egy kicseszett körforgás, keveredve valami soha meg nem álló mókuskerékkel, és őszintén rosszul vagyok már tőle. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mi a teendő ilyen extrém szituációban? Tehetném, hogy hagyom a fenébe az egészet, nevezhetném járulékos veszteségnek, de ehhez nagyon nincs kedvem, ezért kutakodtam kicsit. Mivel a magunk világában a tartozás olyan, mint egy örökség, apáról fiúra száll meg egyebek, így Matt esetében sem lehetett ez másképp. A görénynek viszont egyetlen hozzátartozója sem volt feltüntetve, pontosabban vagy ők is alulról szagolják az ibolyát vagy kizárta őket az életéből, amit meg is értenék, tekintve a srác idegállapotára. Én sem vagyok normális, a hirtelen haragomról messzemenőkig hírhedt vagyok, de ő túlnőtt rajtam. Az a csávó kész időzített bomba volt keverve a különböző szerekkel, melyeket bezsebelt magának. Nem is értem, hogy hogyan bírhatta ki bárki is mellette, mert bármennyire is meglepően hatott, volt valakije. Egy Sloan Fairmont nevű kiscsaj neve szerepelt legtöbbször mellette, amikor kaptunk egy kis belsős segítséget. Nem rossz, ha a törvény emberei között megfordul egy-két tégla, akik ott vannak, ha szorul a hurok. Mondhatnám, hogy így nem érzem azt a szorítást, hogy bűnt követek el. Segítem a nyomozóurak munkáját. Megkeresem a hozzátartozót, megszabadítom a felesleges terhektől. Akár kikiálthatnának valamilyen hősnek is, de kár, hogy a rivaldafény nem nekem kedvez. Már rég többre vihettem volna mint egy olyan bandának a tagja lenni, akik nem éppen a harmóniáról híresek.
A park felé vezető úton pillantok rá még egyszer a csaj képére, és az információim szerint tájékozódok. Nem vetettem meg az értelmes beszélgetéseket, sőt mi több többször alkalmaztam, mint ahogyan azt kellene, és most is adok egy esélyt Fairmont kisasszonynak, hogy kimagyarázza a csávója baklövését, és megtérítse az utána maradt kárt. Pusztán egy hívásba került, meg valami hihető történetbe a nyomozói munkámról, és a beleegyezés már borítékolva lett, csak annak a bizonyos férfinek kellett a nevét kimondanom.
Nem telik bele sok időbe, hogy észre is vegyem a képről ismert lányt, és meginduljak felé egy kis baráti csevejre, mely ha nem válik be, szintet léphetünk. Mint mondtam, egy esélyt én is adok.
- Sloan Fairmont? – szólítom meg kihúzva magamat mintha valami hivatalos személyiség lennék, közben pont az ellenkezőjét képviselem.
- Niall Egerton vagyok. Telefonon már beszéltünk korábban. Lenne rám pár perce? – nyújtom felé a kezemet bemutatkozásom zálogaként, ami egy hamis nevet is tartalmaz, mely illik a kevésbé suttyó kinézetű ruhatáramhoz, amit a zsaru kapcsolatunktól zsebeltem be.