- Biztos, hogy nem akarsz kiöltözni? Nagyon tré vagy így - jegyezte meg Brandon egy pofátlan vigyorral az asztala mögül, és még a kis szivacs labdáját is felém lódította, csak hogy még inkább provokáljon. Pechére elkaptam, és még csak nem is sikerült kiborítania. Szerencsére már hozzászoktam az elmúlt egy évben,  ő mindig így viselkedett, szeretett szurkálódni és beszólogatni.  Ha jó napom volt, olyankor csak elhajtottam a francba, ha rossz napom volt, akkor csak egy lesújtó pillantással jutalmaztam. Ma este viszont elég jó kedvem volt, így csak egy szemforgatásra jutotta, mielőtt visszadobtam volna a labdáját. - Nem akarok kiöltözni, mert nem randizni megyek, csak egy régi barátommal találkozom - szavaimat nyugtázva már lendítettem is vissza neki a labdát, amit sikerrel el is kapott, de úgy tűnt, ez nem terelte el a gondolatmenetét. - Egy régi barát, hiszem, ha…- szavait azonban nem fejezte be, meg is torpant mondandója közepette, mert épp ebben a pillanatban lépte át a küszöböt Ryan. Elég komor volt az ábrázata, pillantásunk találkozott egy másodperc erejéig, de most semmi hangulatom nem volt ahhoz, hogy tovább magyarázkodjak Brandonnak, vagy netán Hanigan-nek.
- A gondolataidat vesd inkább lapra, és írj egy könyvet Bran, most pedig léptem - bájos mosolyt villantva társam felé, meglibbentettem az ujjaimat köszönés gyanánt, Hanigan mellett elsétálva csak biccentettem, s máris nyakamba vettem a várost, eltéve a jelvényemet.
Kocsit nem akartam vezetni már az est során, mert Jake-el volt találkozóm, és ha már ennyi év után újra összefutunk, illene egyet koccintani. Járművel pedig esélyem sem lenne erre. Így maradt a taxi, az állomás pedig Manhattan volt, annak is egy puccosabb környékén ácsorgó kocsma, ami a Night Drive névre hallgatott és lila-kék fényeivel borította be a közeli utcasarkot.
- Kössz, a többi borravaló - kifizetve a taxist hamar kikászálódtam a járműből, egy kicsit már bántam, hogy a téli kabát helyett csak egy bőrdzseki volt rajtam, de úgy voltam ezzel, hogy azt a néhány métert gyalogosan a bárig már kibírom, odabent meg biztosan fűtenek.
Ez így is volt, átlépve a bár küszöbét megcsapott a bent lévő meleg, a helyiséget félhomályba borították a fények, a hétköznapnak köszönhetően viszonylag átlagos volt a forgalom. Zene szólt, kicsit hangosan, de még nem fülsértően, s szerencsére akadt a bárnak egy jobban megvilágított része is.
Belépve pillantásommal azonnal Greg régi cimboráját kerestem, közben ellenőriztem, hogy a zsebemben van-e az a boríték, amit korábban bekészítettem, s nagy nyugalommal lépdeltem tovább, tudva, hogy minden a helyén van. Csak Jake nem. Úgy tűnt, hogy ő még nincs sehol, vagy csak én nem láttam, de nem estem kétségbe, nagylány voltam már, és még egy jelvény is lapult a zsebemben. A bárhoz sétálva le is telepedtem az egyik üres székre, és rendeltem magamnak egy sört, ahogy az egy jól fizető vendégtől szokás. Kicsivel kezdünk, majd jöhet a töményebb.

~ Megjegyzés ~ Szószám ~ ★ ~

New York soha nem lesz a szívem csücske, főleg nem mostanság. Az elmúlt pár hétben az alaszkai levegőt szívtam, és könnyebben olvadtam bele a hidegbe, mint ebben a szmogban létezzek. A napjaim rendszerint a kórház és a lakásom közötti ingázással teltek, feltérképeztem, hogy milyen lehetőségeket tárjak a szőkeség elé, ha végre hajlandó lesz belátni, hogy az ideje véges, és nem azzal fogja tölteni a délelőttjeit, hogy kinyom. A telefonja átirányítás alatt állt, vagy csak az én számomat tiltotta le, de nem is mélyedtem bele mélyebben a miértekbe, mert nekem az volt az elsődleges feladatom, hogy felkészüljek a műtétre. Mentálisan megviselt, hogy megint a halállal kell szembenéznem, sokkal jobban ingerelt, ha ismerősről volt szó, aki közel állt hozzám. Az öcsémmel is rendeződött a viszonyom egy véletlen találkozás folytán, és a heteken át tartó mosolyszünet után már én magam kérvényeztem, hogy rúgjunk be, ha egy estéje szabad lesz. Mindkettőnknek megvolt a maga baja, de a ma este azért különleges, mert egy olyan személlyel fogok találkozni, akit évek óta nem láttam. Az oroszországi küldetésem egy másik életnek érződött ebben a távlatban, de rengeteg emlékkel, és rémképekkel lettem gazdagabb. A betegségemet szinten tartottam, nem estem neki senkinek sem random, azonban féltem, ha megint krízishelyzetbe jutok, akkor már nem fogom tudni megállni, hogy ne mossak be valakinek. Jill az a nőszemély, akihez a barátságon kívül más nem kötött, de az annyira kitartóra sikeredett, hogy a személyes találkozók hiányában is levélformában tartottuk a kapcsolatot. Kedveltem őt, bátor volt és vagány egy olyan szakmában, ahol a férfiak voltak többségben, és nehezen fogadták el a női társakat. Más frontról ismertem őt, sokkal közelebbi térről. A régi bajtársam, aki az öcsémmel volt egyidős…nos az ő halála vezetett el hozzá, és innentől nevezhetnénk ez a kapcsolatot bonyolultnak, de nekem sokat jelentett, hogy beszélhettem az akkori korszakról, a halál közeli élményekről. Greg fiatal volt és energikus, nem érdemelte meg a korai távozást, bíztam benne, hogy meg tudom menteni, de amikor a kezeim között vérzett el, akkor az egyik részem is vele halt. Nem ámítottam a lelkemet, feldolgozni a halálát a mai napig nem tudtam, és nem is akartam volna, mert akkor elismerem a veszteséget. Az érzelmek egy külön életet éltek a testemen kívül, nem mutattam ki őket, és köszönöm ez nekem tökéletesen megfelelt. A szirupos találkozót mellőzve egy bárba beszéltük meg a kora esti programot, de még a telefonon lógok, amikor tudatosul bennem, hogy már úton kellene lennem. Nem aggódom túl a késést, de azt hiszem, hogy nem jó indítás, ha nem tudom kimagyarázni a miérteket. Egy rövid üzenetet írok neki, hogy legfeljebb tizenöt percet kések, de cserébe három körre a vendégem lesz. A konzultáció félig-meddig sikeres, miután a kabátomat az asztalom alól kerítem elő, és a kórházat elhagyva autóba ugrok. Nem realizálom, hogy később nem kellene ebben az állapotban vezetnem, a lényeg, hogy ne csússzak ki az időből. Két piroson hajtok át a biztosért, mire megint ellenem fogad a sors. Kétszer kerülöm meg az épületet, mire akad egy szabad parkoló és betuszkolhatom oda a BMW X7-esemet. A telefont kikapcsolom és a pénztárcámmal együtt szállok ki. A neon-feliratra egy pillantást vetek, aztán benyitok, de a tömeg így sem nagy, bár kicsinek sem mondanám. Az egyik bárszéken tekintem meg a tarkóját.
- Sziaa… - érintem meg a hátát, és megvárom, hogy rám nézzen. Egy széles mosollyal üdvözlöm, miközben megválok a kabátomtól és a mellette lévő helyre dobnám, de máris rendelek. – Ugyanaz lesz, köszi. – mutatok az övére, aztán elveszem a kabátomat és helyet foglalok. – Ezer éve volt…levágattad a hajad? – lepődöm meg, mert nem így rémlett az utolsó alkalomról.

~ Bocsiii    ~572 ~ ★ ~