family portrait

4 évvel később
Jómagam tipikusan azon személyek közé tartoztam, akik jobban pártolták a szemtől-szemben történő találkozást. A két ember között kialakuló kapcsolatot, amelyet a pillanatnyi beszélgetések hoznak létre és ámbár ezek közel sem hasonlíthatóak össze azokkal a kötelékekkel melyek az idő múlásával akár elmélyedhetnek, de mégis megvan a maguk varázsa. Ennek viszont távolról is búcsút kell intenem, ahogyan a képernyőn keresztül figyelem Mrs. Buckley arcát, aki velem ellentétben olyannyira a technika függősége alatt állt, hogy még ha lehetőségünk is lett volna találkozni, akkor sem ment volna bele a személyes beszélgetésbe. Szívem szerint kitértem volna erre a problémára vele kapcsolatban, de amióta a munkám a párkapcsolatokra/házasságokra koncentrálódott – kevésbé őrültebb világ, elvileg - , azóta muszáj figyelmen kívül hagynom az egyéb más problémákat, helyette viszont azon kell igyekeznem, hogy minél rövidebb idő alatt megoldjam Vanda évek óta haldokló házasságát. Legutóbbi információm szerint a férj két hét múlva elutazik egy másik országba, Vanda pedig pánikszerű jeleket ad amiatt a tudat miatt, hogy talán a párja ezen az úton hagyja majd el őt, így ragaszkodott egy sürgős külön elbeszélgetéshez. Veszek egy sóhajt és nem adom jelét kezdeti tanácstalanságomnak. Az érzés nem ismeretlen, így az évek során elsajátítottam már azt miképpen rejtsem el belső vívódásaimat.
- Egy hónappal ezelőtt is volt egy utazása a férjének, nem? És magához tért haza, ha nem tévedek. – persze, ki az aki a színfalak mögé láthat vagy szemmel tarthatja a férjét, aki mérföldekkel arrébb van? Tehetné természetesen, de nagyon nehezen sikerült csak lebeszélnem Vandát a magánnyomozóról, hiszen így végképpen aláásná a bizalmat a férjnél, ha mindez valamilyen úton-módon kiderülne. Vanda egy nyafogós igennel válaszol és egy pillanatra a fülemhez kapok, mert váratlanul ért ez a két oktávval magasabb hang, ami úgy tűnik nem csak az én figyelmemet keltette fel, de a szőnyegen játszó Josiét is. Rámosolygok a hercegnőmre, de jól tudom, hogy ezzel egy lavinát indítottam el, mert már teszi is le a kezében lévő játékot. Megrázom a fejemet és próbálom őt újfent a játék irányába terelni, de már túl késő: Josie megindul felém. Vanda ezzel szemben pedig könyörgő tekintettel mered rám a képernyőn keresztül. Már amennyit ki tudok venni a közel sem szép minőségéről híres kamerafelvételen keresztül. Már éppen szólásra vetemednék, amikor a kép hirtelen lefagy és a következő pillanatban elveszik a kapcsolat a kettőnk között lévő világban.
- Mi..? Ne… - kétségbeesetten próbálom megfejteni a problémát, de van egy sejtésem, hogy ki kezdeményezte mindezt és hamarosan be is igazolódik a gyanúm, hogy a kapcsolat elvesztéséhez vezető úthoz Josie vezetett hozzá.
- Josephine! – szólok rá és már állok is fel a székemről, ő viszont jót kuncog és hátat fordítva nekem tipeg tőlem távolabb, amennyire csak a kis lábai engedik. Szerencse, hogy két lépéssel utolérem és már kapom fel is őt a karjaimba, melyre egy hangos sikoltás és nevetés a válasz. – Szabad ilyet csinálni, hm? Tudod, hogy anya nagyon nem ért ehhez. – félrebiccentett fejjel méregetem a problémát, végül megadóan sóhajtok egyet. – Apa nem lesz boldog, ugye tudod, hogy megint ilyen problémát csináltunk? – fürkészően merülök el a kék szempárba, ő viszont továbbra is szórakoztatónak találja ezt. Jellemző.
Karomban a szőke csöppséggel keresem meg a telefonomat, hogy kikutatva Mrs. Buckley telefonszámát azonnal a hívás gombra nyomjak rá és sűrű bocsánatkérések közepette hivatkozzak egy közbejött technikai problémára, amihez békejobbként egy másik időpontot ajánlok fel, végül egy kis noszogatás után beleegyezik, én pedig nem tehetek róla, de megkönnyebbülök. Mennyivel könnyebb volt, amikor a rendelőben beszélhettük ezt át, viszont Josie születése óta más módszerekhez kellett folyamodni. A kényelmes fotelemet és kanapémat felváltotta az itthon melege és az olykor szakadozó vagy Josie által eltűnő internetkapcsolat meg egy másfél éves folyamatosan pörgő kislány nevelése, amit igyekszünk a lehető legügyesebben megoldani Jake-el. Egyszerűnek nem mondanám, mégis ha jobban belegondolok, egyetlen momentumát sem cserélném el annak, amit Josie közelében tölthetek, így bármennyi fejtörést és olykor bosszankodást is okoz, ennek ellenére elégedettséggel tölt el ahogyan alakult az életünk, hiszen azokból a pillanatokból, amiket lehetetlen szavakban megfogalmazni vagy érésekkel kifejezni még mindig több van jelen a hétköznapjainkban. Ezek a hétköznapok viszont ha minden úgy alakul jövőhéttől másképp alakulnak majd, hiszen Tessával belevághatunk a projektünkbe és immáron együttes összefogással segíthetünk másokon, ami különös izgatottsággal lát el. Addig még várat magára jó pár bébiszitterekkel történő interjú és a tömény klasszikus zene, ami az egyetlennek bizonyul, mely képes megnyugtatni a kis hercegnőt. Álmomban sem gondoltam volna, hogy csak még nyugtalanabbá válik azoktól a gyerekdaloktól, amik temérdek mennyiségben fellelhetőek, ezzel szemben a zongora hangja és a klasszikus zenék különös világa teljesen jól hat rá. Bárki is vállalja el a közeljövőben Josie vigyázását, valószínű nem árt, hogyha felkészült lesz ilyen téren. A szőnyegre helyezkedek le a szőkeséggel, de őt jobban leköti most az, hogy bújjon hozzám, így nem erőltetem neki továbbá az előbb még szórakoztatónak ható elfoglaltságát. Hamarosan úgyis lefekvésidő, az viszont addig nem feltétlenül történik meg, amíg Jake haza nem ér. Képtelen addig elaludni, hiába nyűgösebb a drágám vagy fáradtabb. Ha apa nincs itthon, az alvás sem nagyon megy. Nagyokat pislog a karjaim között, ez azonban egyből éberebb pillantássá változik, amikor az ajtó nyitódni kezd és már kapaszkodna ki, hogy mászna ki a karjaim közül.
- Pa.. – nyújtózik, én pedig megtartom őt a nagy lelkesedésében.
- Igen picim, apa hazaért. – adok egy puszit az arcára és inkább leteszem a földre, hogy megfogjam a kezét és így menjünk Jake elé.

family portrait

4 évvel később
Elég erősen gyanítom, hogyha összefoglalót kellene adnom az életünkről, valószínű a könnyed szó valahol az utolsó helyen kullogna és jajveszékelve kapaszkodna fel ezen a képzeletbeli listán, hogy utolérhesse sokkal dominánsabb társait. Megváltoztak a körülményeink és már nem csak a kutyáink uralják az életünket, akik kezdetben ugyanúgy feladták a leckét nekünk, de az idő megtanított minket ezt a fajta káoszt a helyén kezelni. Beosztásokat készítettünk és megpróbáltuk beiktatni mindezeket a sűrű munkakörülményeink közé, most azonban egy egészen más változás lépett érvénybe. Josie születése olyan világ felé terelt minket, amely tele volt aggodalmakkal, izgalmakkal, örömmel és fáradtsággal. A könnyű szó ugyan nem szerepelt a hétköznapjaink népes repertoárján, de büszkén illegette magát az első helyen a fáradtság, amit a kislányunk eléggé érdekes alvási szokásai tartották erősen a dobogó első helyén ezzel is jelezve számunkra, hogy egy percig sem fogunk unatkozni, ha Josephine Lesteren múlik az egész. Vele mindennap felért egy felfedezőtúrával a határainkon, de ha feltennék azt a kérdést, hogy: visszamennék-e az időben és változtatnék bármin is, ami idáig vezetett minket, egy határozott nemmel felelnék. Tudtuk nagyon jól, hogy a mi életünk mellett különböző trükkökhöz kell majd folyamodnunk, hogy megoldást találjunk egyes felmerülő problémánkra, de azt nem mondhatta el senki sem róluk, hogy ne szerettük volna teljes szívből a kislányunkat. Egy sok kutyás, káosszal telt családdá váltunk, de a miénk volt és ez az, ami igazán számított. Rendes környéken éltünk, ahol a szomszédok maguk is rendesek és egyben a maguk módján furák is voltak. Segítőkészségük olykor átment kémkedéssé egymás iránt és bár mi annyira nem folytunk bele az életükbe, ők másokéba szívesen megtették. Két házzal lejjebb nagy családosok laktak, Thomas Burke és felesége Kathy a négy kislányukkal, akik abban reménykedtek, hogy a mostani terhességük meghozza nekik a várva várt kisfiút is. Kezdetben mindenféle tanácsot és tapasztalatot zúdított rám, végül pedig átnyújtotta a családi recept alapján készült lasagnet is, amivel azért kedveskedett számunkra, mert tudta mennyire elfoglaltak is vagyunk. Sosem kérdeztem rá mi volt a titkos recept fő eleme, de nézzük a pozitív oldalát: aznap este a vacsora is készen volt. Velük szemben egy kétgyerekes család lakott, Johanssonék, akiknek az volt a mániájuk, hogy minden egyes mérföldkőre, ami fontos volt a gyermekük életében zsúrt rendeztek, ugrálóvárral, lufikkal és bohócokkal – teszem hozzá a frászt hozták rám, amikor a piros orrú förmedvények elsétáltak az utcán -, és az egész szomszédságot odagyűjtötték, hogy együtt ünnepeljük a kicsi Tamara és Jacob első lépéseit vagy első bölcsis napját. Azt hiszem túl sok első létezik a világon és amióta itt élünk, ez bőven bebizonyosodott. Talán egy-két alkalommal mi is átnéztünk mikor időnk úgy engedte, de akkor se maradtunk sokáig. Úgy gondolom egyikünk se ilyen beállítottságú. És amúgy is úgy kell vadászni a kettesben töltött szabad pillanatokat, de Josie születése óta ha összejön, az már magával a csodával ér fel. Aztán itt voltunk mi és a kutyák, akik már az elején bemutatkoztak még mielőtt mi megtehettük volna, de lassan sikerült elfogadtatni őket a szomszédokkal és már ők sem akartak együttes erővel kiűzni minket a környékről. Így bármilyen nehézség is ér minket az életben, úgy gondolom legalább a szomszédság haragjától sikerült megszabadulnunk.
Jake hazaérkezéséig a munkámra is próbálok időt szakítani és pácienseim egyikével megbeszélni a benne felmerült kételyeket a párjával kapcsolatban. Bevallom, az elején eléggé furának hatott, hogy párokkal beszélgetek és a házasságukat igyekszem a felszínen tartani, azonban lassan kezdtem hozzászokni az új körülményekhez. A kislányunk mellett a korábban végzett munkám már nem volt lehetőség, azonban a hivatásomat feladni sem szerettem volna teljes mértékben. Már fiatal korom óta azért tanultam, hogy egyszer pszichológus váljon belőlem és voltam annyira optimista, hogy sosem volt B tervem. El se tudnám képzelni, hogy más munkát is csináljak ezen kívül, viszont nem fogok élből elutasítani minden lehetőséget, ha szembe jön majd egy újabb, amivel könnyebben tudok lavírozni a családom és a hivatásom között. Mrs. Buckley bizonytalansága és a szőnyegen játszadozó szőkeség kettéosztja a figyelmemet egy kis ideig, de Josie tesz róla, hogy ne legyen így sokáig. Amióta ráeszmélt, hogy nem csak kúszva-mászva fedezheti fel a világot, hanem a két aprócska lábát is használhatja ehhez, azóta nem győzünk utána rohangálni. Első dolgunknak éreztük gyerekbiztossá tenni a szekrényeket, konnektorokat és mindent a lehető legmagasabb helyre pakolni, ami veszélyt jelenthet Josiera. Persze ez valahogy sohasem állította meg őt abban, hogy ne kapaszkodjon vagy másszon fel mindenért, ami éppen megtetszett a drágámnak, majd mikor útját álltam neki, jött a jól bevált hiszti a krokodilkönnyek társaságában, amit csak és kizárólag úgy lehetett elállítani, ha zenét kapcsoltunk neki és abból se mindegy, hogy melyiket. Most viszont úgy tűnik szórakoztatónak találja, hogy ismét minden figyelmemet megkaparintotta, azt viszont könnyedén el is dobja magától, amikor meghallja a bejárati ajtó nyitódását, ami egyet jelenthet apa hazaérkezésével. Ez viszont nem csak a mi figyelmünket kelti fel, hanem az eddig nyugodtan pihenő kutyákét is, akik már rohannak is Jake felé.
- Ne.. – ez az utolsó amit kinyögök, de már túl késő. Jake a földön, a kutyák a hazahozott szerzeményen, Josie pedig már siet is az apukájához, aki még mindig a földön ül. – Szia Szívem. – együttérzően rámosolygok egy sóhajtást követően és miután Josie odaért az apukájához, először a kutyákat küldöm a helyükre, végül pedig a szatyor tartalmát is összeszedegetem, ami után lehajolok Jake-hez és egy puszival ajándékozom meg.
- Nem mondhatod, hogy nem vagyunk oda érted. – mosolygok rá kedvesen és bevallom, valahol szórakoztat is ez a helyzet, de ahelyett, hogy nevetésbe törnék ki, a kezemet nyújtom neki segítség gyanánt. – Szeretnél felállni onnan vagy kényelmes? – piszkálódok vele még egy kicsit és a lehető legügyesebb módszerrel igyekszem visszafogni szórakozott vigyorgásomat.  

family portrait

4 évvel később
Jake-el működő kettősünk már Josie születése előtt sem volt nevezhető unalmasnak, hiszen mindig történt olyan esemény, ami a feje tetejére állította a hétköznapjainkat. Kedveltük a közösen megtett utazásokat és a munkánk is hozta magával a maga eseményeit, amelyeknek bevallom volt olyan része is, amely egészében bizonytalanított el még attól is, hogy tovább folytassam a betegek kezelését. Jól éreztem magamat Jake mellett, mert egy olyan lendületet hozott a megszokott és menetrendszerű világomba, amibe az ember lánya könnyedén beleszokik, ha már rég a közepébe találja magát. Mindig is megvoltak a saját problémáink, de ahelyett, hogy ezeket hétpecsétes titokként őriztük volna, mint ahogyan azt korábban már jól elsajátítottuk, inkább megosztottuk a másikkal. Működött közöttünk a bizalom, így ebből kiindulva nem okozott gondot elmélyítenünk a kapcsolatunkat és egy olyan világba száműzni magunkat, ami csakis a miénknek hatott. Szerettem ezt a férfit mindennel együtt, amit az életembe hozott és ezt a közösen eltöltött évek sem változtatták meg, helyette inkább erősítették a közöttünk kialakult köteléket. Néha számomra is hihetetlennek hat, hogy most már egy család vagyunk és egy gyönyörű kislány szülei. Korábban még az elköteleződés gondolatától is rettegtem és próbáltam magamat minél inkább távol tartani azoktól az érzelmektől, amelyek ezt eredményezték volna. Féltem bízni, csalódni, szeretni. Jake mellett azonban megtanultam félretenni aggályaimat, hogy helyüket egészen más érzelmek vegyék át. Szerettem az életünket a maga káoszával együtt, és ennek tökéletes példáját mutatja az is, ami a hazaérkezését követi. A kutyák nem hazudtolják meg magukat és úgy vetődnek gazdájukra – vagy inkább a magával hozott ételre, - mintha hetek óta nem lett volna lehetőségük egymással találkozni. Josie sem bír magával és már szabadulna is ki a karjaim közül, hogy apukája társaságát keresse és határozottan az én szívem is sokkal nyugodtabb érzéssel telítődik meg, ahogyan megpillantom közös házunkon belül az ismerős vonásokat. Egy csókkal köszöntöm meg egy felajánlott segítségnyújtással és még hogy figyelmem több irányba is megosztódjon, a szatyor szétszóródott tartalmának összeszedegetése közben véleményt is fűzök az apró balesetéhez. Mindezt viszont egy egyre nehezebben elfojtott mosoly közben teszem meg.
– Amint látod, minden a régi.. – a fejemet ingatom körbetekintve a másodpercek alatt összehozott rendetlenségen és egy halk nevetés is kiszökik ajkaim közül, ahogyan szemtanúja leszek az idilli jelenetnek, melyet ők nyújtanak számomra. – Egy ideig biztosan nem szabadulsz ezek szerint. – hajolok le még a megmaradt pár dologért és a szatyorba teszem vissza őket, hogy könnyebb legyen átvinni őket a konyhába. – Hallani sem akart róla, amíg haza nem érsz. Tudod, hogy megy ez. Nincs apa, nincs alvás és semmi sem, amiről akár lemaradhatsz. – vonok vállat játékosságot csempészve mozdulatsoromba és már sietek is a konyhába, hogy elpakoljam a hozott dolgokat. Előtte viszont kiöntök a tápból a kutyáknak, akik egyből rávetik magukat és ezzel egy jó ideig a figyelmük sem kalandozik el az evésről. Jó nagyok lettek az évek során és bár az elején tartottam attól, hogy nem fognak összeszokni Jessevel, de szerencsére ez nem így lett. Bele sem mernék gondolni, hogy mi lett volna ellenkező esetben. A kipakolást követően kezdenék bele előszedni a vacsorához szükséges hozzávalókat, de nagyon úgy tűnik kislányunk ma se hazudtolja meg önmagát, mert elég csak valamire nemet mondani és már jön is a művésznő irigylésre méltó hisztije. Így a vacsora készítés minden bizonnyal még várhat pár percet.
- Legutóbb még az volt, de mindjárt kiderítjük. Az előkéje pedig... - körbefordulok, aztán eszembe jut merre láttam utoljára. - A szárítón van. Tegnap sikeresen magára borította az egész vacsoráját. - válaszolok gyorsban miközben felkapaszkodok a szekrényben lévő tányérjáért és az egyikbe az édesburgonyás finomságot keverem ki, másikba pedig olyat, ami sárgarépával van. A kedvenc kanala sem maradhat el és úgy látszik mihelyst felfigyel kívánságainak érkezésére a keserves sírásból már csak ajakbiggyesztés és hüppögés marad hátra. - Nagy színésznő vagy te! - mutatóujjamat óvatosan és egyben játékosan pisze orrához érintem, majd egy közelében lévő széket is kihúzok, hogy könnyebben megejtsük a vacsorát. Jake eközben felsegíti rá az előkéjét, hogy legalább a felsői ne legyenek maszatosak, ha már ő állandóan a feje búbjáig az, majd csak ezután kínálom meg őt az első delikvenssel, mégpedig a tegnapi kedvencével, de csak a fejét rázza és még a száját is összeszorítja tiltakozásképp.
- Josie.. - szólok rá, de hajthatatlan. Heves tiltakozását fejrázással fejezi ki, aminek az lesz az eredménye, hogy most már a kezével tolja el a kanalat, annak meg a tartalma most ő helyette rajtam landol. - Úgy tűnik ez már nem kedvenc. Bepróbálkozol a másikkal? Óvatosan vele, mert a kisasszony harcos kedvében van. - érdeklődve és egyben figyelmét felhívva célzok a sárgarépás újdonságra Jake felé intézve kérdésemet, majd felállok a helyemről és a kanalat elmosva nyújtom át apának a lehetőséget, hogyha úgy dönt szeretné, közben pedig letörlöm a rám borult étel maradékát, habár a hajam is kapott egy adagot belőle. Legalább most már tudjuk melyikeket húzhatjuk le a listáról. A biztonság kedvéért azért magammal viszek törlőt is, hogyha netalántán úgy döntene ez se nyerné el tetszését és rajtunk kötne ki az étel. Nem első és nem utolsó eset, hogy válogatós hangulata egyik hétről a másikra változtatja meg a kedvenc ételét is egyben. Remélhetőleg ez lesz most az igazi, különben hosszú éjszakánk lesz. 

family portrait

4 évvel később
Ahogyan elnézem azt a fajta káoszt, melyet mi már csak egy átlagos hétköznapnak nevezünk, nem bírom ki, hogy ne engedjek meg magamnak egy mosolyt emiatt. Jake látványa a földön, a kutyák izgága viselkedése a meghozott étel miatt és a kislányunk, aki mióta meghallotta az ajtó nyitódását mást sem szeretne, mint eljutni az apukájához egy olyan emlékként raktározódik el, amire szívesen emlékszünk vissza a nehezebb napokon, még ha most egy kis bosszankodásra is ad okot. A segítségemet a darabokra szedett szatyor összeszedegetésével fejtem ki, hiszen úgy tűnik Josie nem szívesen szabadulna sem Jake öléből, sem pedig a kutyasimogatásból, amit néha túlságosan is lelkesen művel és inkább a konyhába állok át, hogy amíg a kis hercegnő lefoglalja magát, addig én is tudjak haladni. A kutyák könnyedén vetik rá magukat az ételre, de nem tart sokáig, hogy Josie is csatlakozzon az éhes-csapat felálláshoz és a maga módján kifejezze mennyire nem lenne szerencsés, hogyha ő most kimaradna az egészből.
- Ha kiesik az egyik, ott a másik. Még szerencse, hogy ezeket el is viseli. – fűzöm hozzá az előke krízishez a véleményemet, abban viszont egyetértek, hogy talán tényleg könnyebb lenne egy olyan anyagút beszerezni. – A napokban úgyis terveztem, hogy teszünk egy kis vásárlókörutat a kisasszonnyal, szóval majd akkor szétnézek egyért. – gondolkozok el és egy kis időre az ételének előkészítésével foglalatoskodok, mert úgy tűnik elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol bármit képes megenni.
- Úgy érzem leszünk bajban mindannyian, ha ők ketten összeszoknak majd. – mosolyodok el egy pillanatra, miközben az asztalhoz lépek és közelebb húzom a széket is, hogy kedvét szegjem Josienak a további sírástól, de úgy látszik ezek nem azok a pillanatoknak ígérkeznek, amikor jó kedvében találhatjuk őt, mert mihelyst megízleli a tegnapi kedvencét, már ismételten eljutunk odáig, hogy nem válnak kedvencévé a megszokott ízek és ezt könnyedén meg is mutatja, amikor rajtam landol az egész. Valahol talán megértem őt, mert elnézegetve az üveg összekevert tartalmát, én sem mondanám biztosra, hogy annyira elnyeri a tetszésemet a hozzávalók listája. Jóllehet akad egy-kettő, ami nála egészen nyerőnek bizonyul.  – Gondolod úgy már jobban fogja kedvelni? – teszem fel kérdésemet érdeklődve, miközben felszínesen ugyan, de nagyjából rendbe szedem magamat. Azonban kételkedésem pár másodperc múlva hümmögésbe fullad ki és még egyszer visszalépek Josiehoz, hogy letörölgessem az arcáról az ételének maradékát. – A fejed búbján is olyan vagy, Maszat. – egy puszival jutalmazom, amiért a továbbiakban már nem ellenkezik az etetéssel kapcsolatban, helyette azonban érdeklődően figyeli a kanalát, ha nem éppen érte nyújtózkodik. Apa az utóbbi időben nagy kedvence lett neki, de ki tudja hibáztatni ezért?
Egy igenre utaló válasszal később szedek elő Jake-nek is egy tányért, és miközben a szalonnának felcsíkozásával vagyok elfoglalva, közben azt is megosztom vele mik történtek ma.
- Képeld, ma megint sikeresen legyőztük az internetet. – óvatosan pillantok hátra rá, mert azt hiszem ez már a harmadik vagy negyedik alkalom lesz? A második után úgy őszintén már ki számolja? Az az egy biztos, hogy belőlem sosem lesz technikai zseni.  – Eléggé nagy meglepetésként ért, miközben az egyik percben még beszélgetni próbáltam, a másikban pedig már csak a lefagyott képpel és a sötétséggel találtam szembe magamat meg a nem létező válasszal, amit a feltett kérdésemre kaptam.  – szórakozottan égnek emelem a tekintetemet és miután a kenyérre helyezem a felvágott csíkokat, le is teszem Jake elé az asztalra. – Jó étvágyat. Neked is segíteni kell? – elmosolyodva adok egy puszit az arcára neki is és elpakolom az előbbi étel- katasztrófa felesleges maradványait, majd elhelyezkedek az asztalnál. – Egyél csak, addig átveszem. – nézek rá hálásan és közelebb ülök Josiehoz ennek érdekében.   – Gondolhatod milyen lehetett utána a bocsánatkérő magyarázatom, amibe a valódi ok közel sem volt benne, de szerintem sikerült kibeszélni magamat. – teszem még hozzá, miközben megtörölgetem kicsit Josie száját, aki a következő kisebb adaggal együtt ismét ugyanolyan lesz. Ezt még úgy érzem gyakorolnunk kell.  – Nálad minden jól ment ma? – kérdezek rá én is egy másodpercre felé pillantva, de közben nem elfeledkezve a kisasszonyról sem, aki bármit is műveljen, teljesen a bűvkörébe kerített. Jó érzéssel tölt el, hogyha hármasban vagyunk, hiszen sokszor eléggé nehezen összeegyeztethető mindez. Az meg, hogy kettesben is legyünk egy kicsit? Az már teljesen más szintű leleményességet és tervezést kíván, de talán az utóbbi időben már ügyesebbek vagyunk, hogy beiktassunk ilyen pillanatokat is a hétköznapjainkba. És általában jól meg is vagyunk, hogyha Josie úgy dönt megbarátkozik az alvás gondolatával, ami természetesebben könnyebben megy neki, ha mindenkit itthon talál a lefekvés pillanatában. Máskülönben jöhet a zene, az esti mesék, amik talán igen, talán nem, de lekötik a figyelmét és a mi ágyunk, ami sokkal kényelmesebbnek bizonyul számára az övénél.

family portrait

4 évvel később
Josie születése óta rengeteg változás állt be az életünkbe és itt nem legfőbb elemként az időnk és alvási szokásaink beosztását emlegetném, hanem ennél sokkal többről van szó. Korábban, amikor kiderült, hogy terhes vagyok, rengeteg félelem lakozott bennem. Képes vagyok arra, hogy megfelelő anya legyek számára? Jól fogom csinálni? Kételyek követtek kételyeket és ez a mai napig sem tűnt el teljesen, jóllehet másfél év már bőven a hátunk mögött kullog. Josie mellett sok minden átértékelődött bennem. A gondolkozásom, a világról alkotott véleményem és még megannyi más, amire önként talán sosem szántam volna el magamat. Minél jobban cseperedik a kislányunk, annál többet tanulunk róla és egyben magunkról is. A döntéseink már nem csak a mi életünket befolyásoljak, hanem ő rá is ugyanúgy hatással vannak, ezért még alaposabban kell szemügyre vennünk mindent. És bár olykor megesik, hogy hibázunk, de tanulunk belőle, hogy újra ne kövessük el ugyanazt, hisz a következő alkalommal már felkészültek leszünk. Mindezek mellett az is nyilvánvalóvá vált, hogy amik eddig természetesnek hatottak, most már a szerencse kérdésévé vált. Elég csak körülnézni, hogy rájöjj, minden második tárgy veszélyes lehet, még ha talán nincs is teljesen így. Az aggódásra való hajlamod a plafont veri és bár legszívesebben letagadnád, de képes egyszerre befolyásolni, manipulálni és levenni a lábadról egy másfél éves kislány és mindezt másodpercek leforgása alatt teszi. Egy hosszas ejtőzés a kádban, valami régóta olvasásra váró könyv társaságában? Esélytelen vagy ha mégis összejön, az valószínű órákon át tartó tervezés és vázlatszerűen levezetett stratégia kérdése. És még szerintem így sem sikerül, csak két oldalt olvasnod mielőtt Josie megmutatná mennyire hangosan is tudja hallatni a hangját. És még akkor nem beszéltem a Jake-el történő kettesben eltött időről vagy egy pihentető alvásról. Igen, úgy érzem az életem..életünk fenekestül felfordult, de nincs egyetlen momentum sem, amit elcserélnék valami másra. Tudom, hogy még hibát fogok hibára halmozni és a döntéseim sem lesznek sokszor ésszerűek, de mint már említettem, egy kék szempár és mellé társuló szőke fürtök teljes hatása alatt állok és nagyon nagy erőre van szükségem, hogy képes legyek figyelmen kívül hagyni.
A vacsorakészítés nem a tervek szerint jön össze és Josie etetése is valahogy hasonlóképpen alakul, bár pár perc és Apa közrejátszásával ez a probléma megoldódik. Jó érzéssel tölt el, hogy Jake itthon van, ahogyan az is, hogy tudunk pár szót váltani egymással. Szóljon az a mai napunk történéseiről vagy csak egyszerű észrevételeinkről, de ezek is olyan pluszt hoznak a hétköznapokba. A bizalmi kérdéseknél az elején sokszor falakba ütköztünk, mára azonban mindent igyekszünk átbeszélni és ha egy akadállyal állunk szembe, próbálunk közösen megoldást találni rá. Persze megesik, hogy nem értünk egymással egyet, de mi abban a poén, hogyha mindig egy és ugyanazon véleményen vagyunk? A lényeg, hogy ez a különbség ne vérjen éket közénk.
- Csütörtökre gondoltam, de lényegében átnapolhatom. Mikor lenne jó neked? - érdeklődve teszem fel kérdésemet, miközben valami gyors vacsorát rakok össze neki és csak azután veszem át tőle Josie etetését, amikor ismételten sikerül csatlakoznom hozzájuk. - Persze, tudom. Elég nehéz neki sokszor nemet mondani. - vallom be gyengeségeim egyikét és odahajolok a szőkeséghez, hogy a magammal hozott törlővel megtisztítsam már a feje búbjáig maszatos arcát és csak ezt követően veszem a kezembe a kanalát.
Nem ez lenne az első és érzéseim szerint az utolsó eset sem, amikor is Josie akadályt képez a munkám és köztem és persze, azzal is tisztában vagyok, hogy ennek sokszor nem éppen van pozitív visszhangja, de valahogy annyira nehezemre esik távol maradnom tőle. Az pedig már törvényszerűség nálunk, hogy mihelyst valami fontosabb dologba kezdek bele, ő akkor dönt úgy, hogy ideje felébredni.
- Bizonyára nem repesnek az örömtől tőle, de gondoltam a kettő együtt akár működhet is. Már látom, hogy nem. - veszek egy sóhajt és közben egy másodperc erejéig elmerülök a gondolataim között. - Holnap szerintem átviszem őt az öcsédhez, mert kétlem, hogy Mrs. Buckleytól újabb esélyt kapnék. - teszem még hozzá. - Úgy vettem észre szeret Hannahval lenni, bár olykor meggondolandó, hogy mennyire szerencsés őket egymás mellé engedni. - mosolyodok el most már, végül viszont elhallgatok, hogy az Ő beszámolóját hallgassam, melynek folytatásában a Jamievel közös projektje is napvilágra kerül, amit érdeklődve követek végig.
- Azta..ennyire jól haladtok már? - kérdezek rá, hiszen korábban már szóba került mindez, akkor viszont még csak terv formájában. Most viszont úgy látszik egyre közelebb a cél. - De te is ezt akarod, nem? Mert ha biztosak vagytok a dolgotokban és készen is álltok rá, én úgy gondolom ez egy jó lehetőség lenne kettőtöknek. Bizonyára kezdetben szokatlan, de hosszabb távon működhet. - osztom meg vele a véleményemet és mivel úgy tűnik Josie már nem kér többet a vacsorájából, ezért a kanala helyett most már az egyik kedvenc játékét nyújtom neki az arcának megtisztítása után, hogy lefoglalja magát, amíg át nem sétálunk a fürdéshez. - Hidd el, örülnénk neki, ha többet láthatnánk mi is itthon, mellesleg ártani neked sem fog. - állok fel a helyemről, hogy elpakoljak magunk után, azonban a figyelmem továbbra is részben Jake-re irányul. - Ha valakik képesek ezt megcsinálni, akkor azok ti vagytok. Sok elintéznivalótok van még vele? - teszem hozzá biztatóan és egy kérdéssel is egybekötve, azonban a bébiszitter témakör ismételt előkerülése miatt egy hümmögés hagyja el ajkaimat.
- Nagyon nem jól, ez már most garantált. - vágom rá egyből, de ezen felbuzdulva folytatom is. - Nehéz olyat találni, akire biztosan azt mondhatnám, hogy képes lesz kezelni őt, bár van egy-kettő, kikre a talán megfelelő szó lenne. - adom tudtára észrevételeimet eddigi tapasztalataimból ítélve. Mindenesetre azért hátha akad majd valaki. - Kathy múltkor ajánlott párat, akikből náluk is megfordultak a lányok miatt, de eddig csak egyikkel volt lehetőségem beszélni, a kis fiatal csajjal, akiről meséltem. Ő annyira nem nyerte el a tetszésemet. - vallom be hiszen úgy éreztem még túlságosan kislány, bár lehet, hogy pont ezért értené meg Josiet? Azért nem szívesen kockáztatnék.

family portrait

4 évvel később
Kétségkívül akadnak még dolgok, melyekkel kapcsolatban magamban kell rendet raknom és ez az este menete alatt sorra ki is derül. Elsőként és talán legnagyobb tényezőként felemlegethető az, hogy mekkora hatással és befolyással bír rám a kislányunk, amelyre Jake is hasonlóképpen felhívja a figyelmemet, mihelyst Josie a szokásos formáját hozva nem szándékozik megkönnyíteni az esténket. Rengeteg időt töltök vele és szavakban ki sem tudnám fejezni mekkora szeretet lakozik bennem akárhányszor megpillantom őt vagy meghallom az édes kis kuncogását. Nem egy nyugodt kislány ez tény és állandóan a csínytevésen töri a fejét, de akkor sem tudnék rá órák hosszat haragudni, hiszen pár perc alatt éles váltást alkalmaz a viselkedésében és ismét azzá az angyali teremtéssé válik, aki minden egyes mozzanatával elbűvöl. Tudom, hogy ennél határozottabbnak és erélyesebbnek kellene lennem vele, de ez néha nem jön össze és ezekben az esetekben Apa a megoldás.
- Holnapra már beterveztem magamnak egy-két itthoni teendőt, amit nem ártana megcsinálnom, szóval még mindig a csütörtök a legesélyesebb. – gondolom át hirtelenjében a teendőim listáját. – Addig még akkor eldöntjük, hogy legyen. – teszem hozzá végül, hiszen jó lenne ha hármasban kimozdulhatnánk és ha nem is olyan programot szerveznénk, de legalább egy nap letudhatnánk mindent. – Sajnos nagyon is jól tisztában vagyok vele. – vallom be a hibáim egyikét, majd közelebb hajolok, hogy megsimogassam a kis szöszink puha arcát, amig Jake egyfajta meglepetésbe avat bele a közeljövőnket illetően.
- Komolyan? – csillannak fel képletesen a szemeim erre a gondolatra és már most alig várom a hétvége közeledtét. Addig viszont még jó pár éjszakát át kell aludnunk, ami nem feltétlenül szokott összejönni, hiszen Josie előszeretettel tesz róla.  – Ez esetben, ha holnap átviszem őt Hannahoz, akkor a szombatot is megemlítem az öcsédnek még időben. Legalább a kicsik is jól ellesznek addig együtt. – nyugtatom inkább magamat ezzel, hiszen szívem szerint a napom minden másodpercét vele tölteném, de muszáj egyfajta távolságot tartanom és megerősödni, ami ebben a helyzetben és ilyen állapotokban kétlem, hogy valaha is összejön majd. És amúgy is, Josie is kevésbé lesz nyűgös, ha tudja, olyan helyre kell mennie, ahol szeret lenni.
Jómagam tapasztalataiból tudom, hogy mennyire félelmetes és egyben nehéz is belevágni egy új dologba, ugyanakkor a vele járó adrenalint, amit az ismeretlen nyújt, nem sok minden válthatja fel. Jó hallani arról, hogy miképpen haladnak az egykoron még csak terveknek ható elképzeléseikkel és kimondott szavaimmal is azt éreztetem vele, hogy pozitívan szemlélem döntéseiket. – Persze, kétségkívül egy óriási változás lenne, de okosabban tudnád beosztani az idődet és ez azért most már sokat számít. – egy mosollyal ajándékozom meg őt, de azért nem hagyom ki, hogy ne évődjek vele. – Egyre többet követelünk a veled töltött pillanatokból és nem fogunk megelégedni csak pár órával. – mosolyom szélesebb ívet ölt az arcomon és bár lakozik a szavaimban igazság, egyáltalán nem számonkérésnek vagy ehhez hasonlónak szánom őket. Eddig is úgy próbáltuk megoldani, hogy a munka mellett a családdal töltött idő se szoruljon háttérbe és bár rettenetesen nehéz ilyen módon manőverezni, azért mindig akadt egy okosabb megoldás a felmerülő problémákra. Azért szívem szerint boldogabbá tenne, ha többet látnám ezt a helyes pofit itthon.
A bizalmatlanság egy olyan rossz szokásommá vált az évek során, amelyet csak nehezen tudok félrelökni, ha szükség lenne rá. Ezért is leszek többnyire ennyire válogatós, hogyha arról van szó, hogy egy idegenre bízzuk a kislányunk felügyeletét. Logikusan átlátom az egészet és tisztában vagyok azzal, hogy olyanok jelentkeznek bébiszitternek, akik értenek is úgymond a gyerekekhez, mégis annyi kritériumot állítottam magam és a döntéseim elé, hogy nehezebbnek tűnik átlátni azokat, mintsem kijutni egy labirintusból. Akadt már nem egy és nem kettő jelentkező és a szomszédok is igyekeztek besegíteni a náluk bevált bébiszitterek ajánlásával, de számomra egyik sem tűnt megfelelőnek. Josie igényeit és szokásait tartom ilyenkor szem előtt és bárhogyan is próbáltam lejjebb adni az elvárásaimból, volt az a határ, ahol már egyszerűen nem ment. Nehéz természetű személy lennék? Elképzelhető. De ha az illető lefagy egy olyan helyzetben, amit a lányunk kreál neki, akkor több problémánk adódik, mintsem hasznunk. – Nekem az önéletrajzos megoldás jobbnak tűnik. Igy legalább mi választhatjuk ki a nekünk tetszőt. Kevesebb macera, mintha az ügynökség küldene ki. – gondolkozok el és bár mélyen belül még mindig bizonytalanságot szül bennem ez az egész bébiszitter-téma, tudom, hogy valahol megkönnyítené majd a dolgunkat. Csak ezt így elsőre nehéz belátni.
Amig Jake a kisasszonyt a fürdési fázis felé tereli, én gyorsan rendet teszek magunk után legalább a konyhába, hogy aztán egy tiszta pizsamát is előhalásszak Josienak a rengeteg babaholmija közül, meg a kedvenc törölközőjét is. Bevallom, nekem is ez áll közelebb a szívemhez, mert van rajta egy kis kapucni-szerűség is, amit macifülek díszítenek. Imádnivaló látványt nyújt benne, hogyha ebbe bugyoláljuk bele. A törölközőt a fürdőbe, a pizsamát viszont már a szobájába viszem be, ha a lefekvéshez át kell öltöznie. – Tiszta törölköző a fürdőben és egy pizsama is a későbbiekre. Meglesztek ketten? Mert akkor megyek és addig eltüntetem a káoszt, amit napközben csináltunk. – érdeklődve hajtom fejemet az ajtófélfának, miközben életem legfontosabb két személyét figyelem.

family portrait

4 évvel később
A kezdeti nehézségek ellenére mégis könnyednek hatnak később azok a pillanatok, amikor így hármasban vagyunk és lehetőségünk is nyílik arra, hogy beszélgessünk. Sokszor elég nehezen tudjuk ezt összeegyeztetni a dolgokat, de már jobban megy, mint az elején és ezt azért pozitív előrelépésnek mondanám - vagyis leginkább ezt szoktam használni, ha egy páciensem kimozdul a komfortzónáiból és felülkerekedik a problémáin. Eleinte furának hatott netes felületen keresztül megbeszélni azokat a dolgokat, amelyek szemtől-szemben sokkal valóságosabbnak és megoldhatóbbnak hatnak. Nehéz volt beleszokni, mégis alkalmazkodni kellett, hogyha nem akartam teljes mértékben búcsút inteni a munkámnak. Éveken keresztül csak ez volt nekem. Csakis ebbe fektettem minden energiámat és erről szóltak a napjaim. Nélküle nem érezném magamat teljesnek és élvezem, amit csinálok. Élvezem az érzést, ami átjár, ha segíthetek valakin és látom, hogy szépen, lassan, de kievickél a partra abból az állapotból, amiből úgy érezte sohasem találja meg a kiutat. Ezek a pillanatok éltetnek és olyan érzéssel látnak el, mintha magam is jobbá válnék általuk, így a lehetőség, hogy teljes mértékben lemondjak erről, egyszerűen elképzelhetetlennek hatott. Ugyanakkor anyának lenni is egy hatalmas élményt hozott az életembe, amelynek minden másodpercét szeretném kiélvezni és felfedezni. A kettő együtt pedig olykor keresztülhúzza a másikat, de ahogyan azt hangoztatni szoktam: végig kell mennünk lépésről, lépésre a folyamaton ahhoz, hogy elérkezzünk a számunkra is kedvező eredményhez. És valahogy ebben a helyzetben is így gondolkozom.
Jake szavai meglepetésként érnek, ugyanakkor boldogabbá is tesznek. Idejét nem tudnám megmondani mikor mozdultunk ki kettesben és bár fura lesz a kis tökmag nélkül bárhová is elmenni, de mindezt félretéve izgatottan várom és ezt képtelen lennék leplezni. - Ez hihetetlen... komolyan megtörténik. Randizunk! - halkan felnevetek, de végül csak visszatérek felnőtt valómhoz. - Azért az elárulod, hogy mennyire öltözzek ki majd? Legyek laza vagy kicsit csinos, esetleg nagyon csinos? - tapogatózok óvatosan a programunk részleteinek megismerésében, ámbár ismerem annyira, hogy nem rontja el majd számomra a meglepetést és sok mindent nem fogok megtudni. Szeretem is ezért, azonban a kíváncsiságom olyan mocsok, hogy szeret az őrületbe kergetni a bennem felmerülő kérdésekkel. Türelem, Madelaine. A türelem rózsát terem vagy pár csodás órát a világ leghelyesebb pasijával, aki történetesen a tiéd. Holnap ugye szombat? Nyugtasson meg valaki, hogy holnap szombat, de ha nem is, addig is azt hiszem beérem azzal, hogy itthon tudhatom Őt.
- Ó, hogy most ő tartozik feléd egy szívességgel. Még mindig működik ez közöttetek? - érdeklődök elmosolyodva, ámbár nekem ezzel különösebben nincsen problémám. Akkor meg főleg nem, hogyha ez a mérleg a mi irányunkba billen. - Mi volt a legutóbbi próbatételed? - kérdezek rá a több részlet érdekében, de közben egy másodpercre sem hagyom figyelmen kívül a kislányunkat, mert azt már jól megtanulhattuk, hogy abból se jó nem sülhet ki. Bár most az étellel való szórakozás jobban leköti, mintsem újabb rosszaságon törje a fejét.
- Nem is gondoltam, hogy holnaptól már életbe lép ez a rendszer, de ha a közeljövő ilyen lehetőségekkel kecsegtet, azzal már bőven beérem. - javítom ki magamat, mielőtt türelmetlennek mutatkozhatnék. - Csak nyugodtan és megfontoltan. Egy ilyen lépést nem szerencsés siettetni. - fűzöm még hozzá, noha tudom jól, hogy ezzel teljesen tisztában van ő is.
Örülök, hogy a bébiszitterek esetében egyetértünk, hiszen így is nehezen adom be a derekamat, ha arról van szó, hogy Josietól távolságot tartsak, ott viszont megkönnyíti, hogy olyanok vigyáznak rá, akikben feltétlenül megbízok. Egy másik személy esetében azonban jobban örülnék, hogyha minden szempontot figyelembe vennénk és aszerint mérlegelnénk, mi a legjobb a lányunknak. Most már csak abban kell reménykedni, hogy az önéletrajzok egyike nyerő lesz majd.
A Josie-menetrend következő lépcsőfoka a fürdetés és ennek Jake a nagymestere, így amíg ő elviszi a kis hercegnőt úszkálni, addig azzal foglalkozok, hogy rendet tegyek a házban, hozzájuk viszont már csak akkor nézek be, amikor egy tiszta pizsamát és törölközőt is sikerül beszereznem a fürdés utánra. A bent fogadott látvány engem is mosolygásra késztet és úgy érzem, a szívem ilyenkor a duplájára nő, hogy elbírja azt a megannyi érzés, melyet ők ketten váltanak ki belőlem.
- Szóval ez a titkos módszered, amiért ennyire oda van érted? - rugaszkodok el az ajtótól, hogy közelebb lépjek hozzájuk, de csak viccelődök vele. Mint ahogyan azt már korábban kifejtettem, nem tudom hibáztatni Josiet. Én is egy árnyalattal másképpen, de oda meg vissza vagyok Jake Lesterért. - Ez a kettőtök nagy pillanata. Legyek annyira kegyetlen, hogy beavatkozzak? - érdeklődésem közben a pelenkát keresem elő, hiszen az előzőből is maradt még egy-két tiszta. - Igen, még akad. - válaszommal és a pelenkával együtt lépek oda hozzájuk és fejemet Jake vállának hajtva figyelem Josiet. - Vajon most milyen hatással lesz rá a fürdetés? Legutóbb elálmosodott tőle, azelőtt meg éberebbnek tűnt. Van ebben valami sorminta?  - gondolkozok el és egy másodpercre Jake arcának vonásait fürkészem. - Nem vagy már éhes? Összedobjak valamit, amíg a fürdéssel vagytok elfoglalva? - kérdezek rá, közben pedig a füle mögé igazítom Josie egyik elkószált szőke tincsét.

family portrait

4 évvel később
Minél többször ad bizonyosságot afelől, hogy nem a felfogásommal és a hallásommal akadt probléma, amikor a randi szó felszínre került közöttünk, annál inkább érzem, hogy kezd eluralkodni rajtam az izgatottság és a boldogság különleges, de egyben jó érzéssel eltöltő keveréke. Idejét nem tudnám meghatározni mikor volt úgy igazából időnk kettőnkre is, így a hétvégi programunk gondolata csak még jelentőségteljesebbé válik számomra. Érdeklődőbbé is válok eziránt és bár sosem tartoztam azon nőszemélyek közé, akik görcsösen követték a divatot vagy órákat töltöttek el a próbafülke és a ruhás sorok közötti ingázással, mindenesetre úgy érzem ez egy elhagyhatatlan kérdésnek ígérkezik. A válasza azonban csak még inkább elmélyíti az arcomon már amúgy is örömmel tündöklő mosolyt.
- Mindent megteszek, hogy ne okozzak csalódást, Mr-Dr. Lester. - nevetem el magamat a megszólítása végett, de a szavaimat a legnagyobb komolysággal értettem. Fejben már valahol a ruháim között járok és a megfelelő után kutatok, ami bizonyára okoz majd a későbbiekben egy jó kis fejtörést. A munkám miatt leginkább a ceruzaszoknyák és a blúzok terjedtek el és csak nagyon ritkán vettem rá magamat, hogy egy tetszésemet elnyerő ruhát is megvásároljak. Sosem azzal volt a baj, hogy ne tudtam volna elképzelni magamat benne, egyszerűen nem találtam olyan alkalmakat, amikor hordani is tudtam volna őket, így többnyire a lebeszélésem leglényegesebb pontja arról szólt, hogy emiatt feleslegessé válnának. Szerencsémre nem mindig voltam ilyen könnyen meggyőzhető és ennek az énemnek a döntései akár még jól is jöhetnek most.
Ugyan gondolataim már csak a hétvége eseményei körül pörögnek, de ennek ellenére a közöttünk felmerülő témákba is jelen vagyok. Minél inkább sikerült kitapasztalnunk a családos élettel járó kötelességeinket, annál előbb jöttünk rá, hogy bizonyos részleteiben nem árt, ha változásokat alkalmazunk és ez leginkább a munka területére koncentrálódott. Különös izgatottságot érzek a Tessával közös terveinket illetően, ugyanakkor teljesen pozitív vagyok az ő elképzeléseik miatt is. Úgy gondolom kezdetben akad majd néhány nehézségünk, de a későbbiekben ha már sikerül hozzászoknunk az egészhez, könnyebb lesz majd összeegyeztetünk az életünkkel, amelynek most már Josie is a része. A másik nagy kérdésre - a bébiszitter témára - adott válasszal azonban még várnunk kell, hiszen ez esetben nem szabad elhamarkodottan döntenünk, hiszen a választásaink már nem csak kettőnkre vannak kihatással.
Ahhoz, hogy könnyedén tudjuk elsajátítani a gyerekneveléssel járó nehézségeket, muszáj volt egy beosztáshoz folyamodnunk és bár olykor ez nem mindig jött össze, akadtak olyan pontjai, amelyeknél szóba se kerülhetett a változtatás. Jake ragaszkodott ahhoz már az elejétől kezdve, hogy Josie fürdetése az ő feladatköréhez tartozik, ezért most sem vágyom arra, hogy megszemélyesítsem az ünneprontó szerepét. Elmondhatatlanul jó érzéssel tölt el, hogy együtt látom őket, habár ezt szavakban való kifejezés helyett sokszor megtartom csak magamnak. Még a végén elbíznák magukat és akkor hogyan bírnék el velük?
- Ez sokkoló...idáig észre se vettem volna, hogy bűbáj hatása alatt állok? - játszom meg a meglepettet, mielőtt egy mosollyal ajándékozhatnám meg őt, de nem feltétlenül akarok belekavarni kettejük pillanatába.
- Bor és sajttál? Igazán csábító zárása az estének. - gondolkozok el, noha ellenemre bizonyára nincs az elképzelés. De majd Josie eldönti milyen mértékben akar hozzájárulni a szülei kikapcsolódásához.
A pelenka kidobása után kezembe veszem a kis tündér törölközőjét, de útközben a szétdobált játékaira is rálelek, így már csak azokkal együtt csatlakozok hozzájuk. - Valahol a szobája és a fürdő közötti folyosón hevertek. Máris adom őket.. - öblítem át a műanyag játékokat gyorsan hideg vízzel, majd csak ezután nyújtom át a kicsinek, aki egyből a babára kap rá. A hajó úgyis a későbbi szerepeket kapja meg a történetben. - Enélkül már nem is fürdés a fürdés. - mosolyodok el és egy kicsit leguggolok hozzájuk, de megtartva a kellő távolságot, mert úgy tűnik Josie lelkes fürdése mindenkit elér. Ez a gondolat pedig éppen elegendő ahhoz, hogy felszínre hozza játékos oldalamat és minden előjel nélkül fröcskölök egy kis vizet Lesterre. - Ott még száraz volt a felsőd. - ártatlan vállvonásomat halk nevetés követi, mielőtt tehetnék pár lépést hátra. - Ne nézz így rám..a kislányodnak tetszik és ha jobban megnézlek.. - biccentem oldalra a fejemet. - ...nekem is. - jól esik néha szórakozottnak lenni így a nap végére és kihasználni ezeket a közös pillanatokat. - Én viszont ha jól hallom a feladatok már várnak rám és kár lenne őket megváratni, nemde? - mentem ki magamat a helyzet alól, mielőtt én is kapnék egy adagot a vizes meglepetésből, de a jókedvem akkor sem múlik, amikor nekiállok az otthonunk rendberakásának és az általa választott 'vacsora' összeállításának.

family portrait

4 évvel később
Kedvelem azokat az estéket, melyeket hármasban tölthetünk el és ezáltal még több élményt adhatunk a családi fotóalbumunk lapjaihoz. Josie eleven kislány, de ugyanakkor tud ennek az ellenkezője is lenni. Ilyen esetekben általában minden iránt érdeklődővé válik és az együttműködésre való hajlama sem hagy alább, ami bárhogyan is nézzük, eléggé nekünk kedvez, ha figyelembe vesszük mennyire is rohamosan szalad az idő az este folyamán. De ahogyan az általában lenni szokott, ez is valami törvényszerűségnek tudható be, ha jól érezzük magunkat és még többre vágyunk ezekből a pillanatokból. A fürdetés Josie egyik kedvenc elfoglaltsága közé tartozik, nekem viszont ilyenkor lehetőségem nyílik arra, hogy az egész nap felgyülemlett káoszt, ami eluralkodott a házunkban, kissé rendbe szedjem. Úgyis tudom jól, hogy másnap mindez kezdődhet elölről, de addig is valamiféle nyugalom és elégedettség érzés keverékével gazdagodok, hogy nem hagyunk rendetlenséget magunk mögött. Mielőtt azonban ennek nekiláthatnék, még egy pár perc erejéig csatlakozik életem két fontos főszereplőjéhez, hogy ugyan némiképp kívülállóként, de figyelemmel követhessem a szívemnek kedves apa-lánya pillanatot.
- Mihelyst elfeledkezik róluk, visszakapod egyből a státuszod. - lépek egy kicsit közelebb és amíg Jake azzal foglalkozik, hogy a kislányunkat leszoktassa a játékainak megevéséről, én egy egészen más terepre terelem el gondolataimat. Valahol a vizes felsők és a szórakozás környékén járok és ha már ennyire adott a helyzet, eszem ágában sincsen elszalasztani azt. Kérdésének kapcsán csak egy mosoly rajzolódik ki arcom vonásaira, válaszomat azonban egy egészen más formában kívánom tudtára adni, melynek következtében képtelen vagyok visszafogni azt, hogy valójában mennyire jól szórakozok mindezen. Minél gyorsabban menteném a menthetőt, mielőtt visszakaphatnám a vizes meglepetést, azonban ami ezután következik bőven elegendő ahhoz, hogy maradásra bírjon és ha nem, hát Jake az, aki rásegít minderre.
- Neem teheted ezt velem, Lester..ez aljas. - gyenge tiltakozás mindez a részemről, mert a közelsége felér egy adrenalinlökettel a hevesen dobogó szívverésemnek, ami a maga módján egyből reagál választottjára.
- Egy pár percig bizonyára meglesznek nélkülem is. - beletörődő sóhaj hagyja el ajkaimat, tekintetem pedig akaratlanul is végigsiklik rajta és csak ezután vezetem vissza tekintetemet a kék íriszekre. - Nem fair?! - kérdezek vissza és a mellkasába bökök játékosan. - Mintha te annyira tisztességesen játszanál. - direkt tapasztom felsőtestére tenyeremet és ott is pihentetem, ameddig csak lehetőségem engedi, de a mosolyt nem tudom eltüntetni az arcomról. Ahhoz momentán túlságosan is jól szórakozom.
- Azt hiszem ezzel az ígérettel még kitudok békülni. - nem engedhetem meg magamnak azt, hogy most elvesszek, de úgy érzem ez már abban a pillanatban dugába dőlt, amikor úgy döntött jó ötlet lesz megválnia a felsőtől. Már éppen rákészülnék, hogy megkapom 'büntetésem' egyik részletét, de Josie nem szívesen ért ezzel az egésszel egyet és elég hangosan ki is fejti véleményét ahhoz, hogy csúfosan visszahuppanjunk a valóságba.
- Nem is tudom melyikünktől örökölhette ezt. - rosszallóan ingatom a fejemet, de itt valahol mindkettőnkre célzok. Ha másra nem, ránk biztosan jellemző volt az korábban, hogy örömmel szabotáltunk mindent ami egy kis örömet hozott volna az életünkbe. - Úgy tűnik újra nyert ügyed van a lányodnál. - nehezen fejtem le róla csak kezemet, de a fenekemre mért ütés hatására csak égnek emelem a tekintetemet.
- Ezt később még lejátsszuk egymást közt, abban biztos lehetsz. - hátrálok pár lépést és jót mosolyogva mindezen célzom meg az első helyszínt, mégpedig a nappalit a rendrakás érdekében.
Mire Jake és Josie végeznek a fürdéssel, addigra nagyjából úgy érzem a nagyon vészesből enyhe fokozatú veszélyeset varázsoltam és még a rögtönzött vacsoránkat is sikerült bekészíteni. Habár még mindig lenne mit csinálnom a házban, de legalább nem esünk orra úton-útfélen a szétdobált játékokban és a kutyák sem éreznek késztetést arra, hogy még inkább eltüntessék Josie játékait.
Szőke tincseimet egy lófarokba kötve sétálok vissza hozzájuk, de képtelen vagyok nem mosolyogni Josie törölközőbe csavart látványán, amelyet csak még édesebbé varázsolnak a frottírhoz tartozó maci-fülek. - Apa ismételten szép tisztává tett. - egy puszit adok puha arcára, de csak nagyokat pislog és Jake-hez bújik. - Ajjaj. Úgy tűnik a sorminta továbbra is töretlen. - célzok itt most a korábbi gondolatmenetemre, amelyet nemsokára biztosan a nyűgösebb, fáradtabb énje vált majd fel. - Átveszem őt, hogy elmehess te is fürdeni. Hátha most könnyebben sikerül rávenni az alvásra. - ölelem magamhoz a kis tündért és bár még az átöltözésen túl kell esnünk, de talán addig még bírni fogja sírás nélkül.