”Apuci kedvence” tudom, hogy ez roppantul közhelyesen hangzik, de az vagyok. Én pedig kellő alázattal és tisztelettel, a nagykönyv szerint vissza is élek vele. Nem gondolkodom néha, a szám hamarabb jár, mint az eszem, és időnként túlságosan pökkhendi, na meg persze rátarti tudok lenni. Igen, tisztában vagyok a rossz tulajdonságaimmal, ami persze nem azt jelenti, hogy akár egyszer is megfordult a fejemben változtatni rajta.
Apa katona volt, sokáig az angol SAS kötelékében szolgált, és egészen addig esze ágában sem volt elhagyni a ködös Albiont, amíg az édesanyámat meg nem ismerte. Egy fülledt kubai éjszaka volt, és nem nagyon akart mást apa csak csaprészegre inni magát, meg felszedni valami könnyűvérű senoritát, aztán másnap maga mögött hagyni Havanna nappali fényben lehangoló látványát. Aztán meglátta a legkékebb szempárt ami csak született a földön, és azt sem tudta, hogy melyik bolygón van éppen, nemhogy azt, hogy hova is tartott, vagy mi volt az eredeti terve. Bár ez roppant módon romantikusan hangzik, nem indult az egész így sem másnak csak egy egyéjszakás kapcsolatnak. Aztán több lett. És még több. Anya éppen akkor fejezte be az egyetemet, és rezidensként kezdett dolgozni.
A házasságuk első válságát követően kezdett kapcsolati terapeutaként praktizálni, és tulajdonképpen ezt csinálja a mai napig.
Hogy miért mondtam el mindezt? Hogy lásd, a külsőségekben egyértelműen amerikai édesanyám vonásait örököltem. Míg jellememet tekintve ugyanaz a kissé hanyag humorral, szókimondással és persze fafejű csökönyösséggel megáldott ember vagyok, mint az angol édesapám.
Jól élünk. Hogy miből van a pénz soha nem kérdeztem, és nem is kérdezem. Egyszerűen van és kész. Persze nem vagyok vak, tisztában vagyok az időnként felbukkanó látogatók, különös és egyedi méretre készült öltönyeikben, az alól bármennyire is rejtegetni akart, de nagyon is kilátszó fegyvertokjaikkal bizony nem legális és baráti csevegésre érkeznek hozzánk. Ahogy annak is oka van, hogy néha családostól kiruccanunk Dél-Amerika valamelyik paradicsomi gyönyörűségű városába, ahonnan később apa szokatlanul jókedvűen és még gazdagabban távozik. Én pedig továbbra sem kérdezek, mosolygok, és költöm számolatlanul amit kapok.
Egy dolog van amit kevesen tudnak rólam, bár aki mégis, az kellően bolondnak tart, ha nem lenne már így is legalább hatféle idióta cimke rám aggatva, a beképzelt majom és a flegma picsa mellé grátiszban. Odavagyok a késekért, és mindenféle szúró és vágófegyverért.
Ő az egyik kedvencem Mint egy szépen megmunkált mestermű. Hogy apa mit tud erről? Tőle kaptam az első leckéket, mert szerinte egy nőnek is meg kell tanulnia magát védeni minden helyzetben. Nem mondom, hogy anya kicsattant az örömtől, és azóta sem túlságosan barátkozott meg a gondolattal. Miatta mentem egyetemre, hogy meglegyen az öröme és diplomám legyen. Apa szerint a saját utamat kellene járnom, azt csinálni amit szeretek. Mondjuk az egyetem mellett pontosan azt csinálom.
Élvhajhász hedonista is vagyok egyben, aki nem veti meg a pillanat adta lehetőségeket, és ki is használ mindent, amire csak lehetősége adódik. Nem akarok úgy visszatekinteni az életemre, hogy elszalasztott pillanatok sorakoznak benne, én pedig verem a fejem a falba, hogy miért nem léptem meg, amíg lehetett volna.
Persze az élet kiszámíthatatlan, és ahogyan a bőségszaru hirtelen megtelik, ugyanolyan hirtelen ki is tud ürülni.Velem pedig hamarosan meg fog történni.

Reggel,valahol Manhattan-ben

- Trin, reggel 8 van és te már vodka narancsot iszol?
-Persze, azért van benne narancs.
Képtelen voltam megállni, hogy ne idézzem örök kedvencemet Charlie Harper-t, ha már úton-útfélen megkapom, hogy valamiféle light verziója vagyok, csak nőben.Még nem döntöttem el, hogy kitüntetésnek, avagy súlyos kritikának tekintem a dolgot. Egyelőre félúton járok. Az ágyban kényelmesen elnyújtózó pasassal úgy egy hete futottam.Jobban mondva inkább csak vízszintesben voltunk, de az igazság az, hogy kezdett egysíkúan unalmassá válni, úgyhogy már agyban azt tervezgettem közel huszonnégy órája, hogy milyen módon közöljem vele: ennyi volt baby, lépjünk! A helyzet pikantériáját adja, hogy a keresztneve sem sűrűn jutott eszembe, de az biztos, hogy észbontó volt vele a szex paso dobléra, merthogy volt benne egy kevés latino beütés. De amit napok óta művel, ez a folyamatos számonkérés, kezdett egyre idegesítőbb lenni. Mondom én egy szóval is, hogy rendszeresen felemás zokniba jár, és gyakrabban szellent mint azt a jóízlés megengedné? Nem! Mert csak jól érezzük magunkat meg egymást, és aztán mindenki megy a saját dolgára.
-Kicsit kevesebbet kellene innod!
-Idefigyelj, Peter….
-Patrick.
-Részletkérdés.Szóval ide figyelj Patrick! Nem vagy az apám, a bátyám, a vőlegényem, a férjem, de még egy kurva főnök sem, hogy beleszólj a szokásaimba.Ha nem tetszik, akkor ott az ajtó!
-De ez az én lakásom.
-Ja hogy ja! Akkor én megyek el!
-De én szeretlek, Trin! Törődöm veled.
Apám! Belémfagyott a duma, de még a vodka narancs egy kortyocskája is.Na ez az a szó, amit soha de soha ne mondjon ki senki velem kapcsolatban, még kevésbé tegye hozzá, hogy törődik velem. Bepánikolok tőle, de komolyan.Először is leraktam a poharat, aztán piszok gyorsan dobáltam magamra a ruháimat, miközben koncentráltam, hogy ne vegyem idegesen, zihálva a levegőt. Skera van!
-Most meg hova mész?
-Öhhhmm...már 8 óra, basszus! Találkozóm van aaaaaaz...anyámmal..Bocs Peter, tényleg! Észbontó volt az éjszaka, mint mindig és majd….hát majd beszélünk, vagy valami, és…- komolyan mondom olyan voltam mint egy szóban diszlexiás, aki képtelen a mondanivalójára koncentrálni. Még a bugyimat is fordítva vettem fel, és az elején virított a “Behajtani kötelező!” felirat, amit persze gyorsan átfordítottam, rángattam magamra a farmerem, és azon imádkoztam, hogy ha anya most benn van a rendelőben érjen rá, különben végem van.
-Patrick.
Már szinte meg sem hallottam annyira siettem, de komolyan nem is nagyon érdekel. Olyan szép ívben fogom kivágni az életemből ezt a pasast, hogy öröm lesz nézni.
-Nem mondasz semmit arra, hogy szeretlek? Te nem így érzel?
Kerestem rendesen a kifogáskatalógusban valami épületesen bejövős dumát, de az igazság az, hogy jelen pillanatban tényleg nagyon oda meg vissza voltam magától a ténytől, hogy egy hét alatt képes volt belém szeretni, miközben én még a nevét sem jegyeztem meg. Annyira azért nem jó a pasas, hogy elviseljem az életemben a továbbiakban.
-Én most azt érzem, hogy el fogok késni! Hellobello, Peter!
-Patrick.
Már nem hallottam az utolsó mondanivalóját, mert bezáródott mögöttem a bejárati ajtó. Miközben a lépcsőn trappoltam lefelé, a mobilomat előkapva anya számát tárcsáztam. Második csengetés után felvette, ami azt jelentette, hogy vannak nála, tehát zavarom. Kutyát sem érdekli, én a lánya vagyok, szóval le kell nyugtatnia.Mondtam neki, hogy élet-halál kérdés, hogy egy órán belül nála leszek, még akkor is, ha cserébe végig kell szopnom az összes taxist Manhattenben, vagy egy helikopterpilótát a még gyorsabb odajutás érdekében, de nekem most azonnal szükségem van az anyámra. Tudom amúgy, hogy mire odaérek nagyjából le is fogok higgadni, de amíg úton vagyok, addig sem spirázom magam a dolgon.
Maradjunk abban, hogy a mai napra szájszűz maradtam, de azért így is másfél órába telt mire a rendelőhöz eljutottam. Már ez is haladás.

Dr. Prudence Dunham  rendelője, Staten Island

Ha az ember belépett ebbe a pazarul berendezett, igazán ízléses rendelőbe, az volt az érzése, hogy itt még az is tilos, hogy megpiszkálja az orrát, azt meg meg sem meri kérdezni merre van az illemhely, merthogy az olyan kispolgári.
Kopogás semmi, csak egyszerűen feltéptem az ajtót, és mint valami szélvész zúgtam be a szobába. Anya a hatalmas asztalnál ült, betoppanásomra elkerekedő szemekkel kapta felém a fejét. Vele szemben a vendégmarasztaló fotelekben egy harmincas férfi és nő üldögélt, akik kíváncsian, szintén hátrafordulva vettek szemügyre. Volt is mit. Narancssárga felső volt rajtam, felette kék farmerkabát, egy lila farmernadrág, és egy zöld tornacipő. A hajam ezerfelé, kócosan, de nem is igen foglalkoztatott ez most. Hétvégi bulira azért dögösebben nézek ki. Komolyan!
Amúgy ez a házaspár még fiatal...úgy értem….mi a francon tudtak annyira összekapni, hogy párterapeutára van szükségük? Összevesztek, hogy kell füstölő szex közben vagy sem, vagy a feleség elbaltázta a hétvégi marhabélszínt? Na mindegy, nem az én dolgom.
-Üdv földi halandók!- intettem kezemet a levegőbe lendítve, ami inkább karlengetésnek tűnt, semmint köszöntésnek, és már csak azért is volt ciki, mert afroamerikai házaspár voltak.
-Ne haragudjanak, én tényleg nem akarnék semmi fontosat megzavarni….és hát lehet ezen az egy órájukon múlik az esti etye-petye, de ha maga felvenne valami dögös fehér csipke csodát.- mutattam a nőre, miközben az úgy nézett rám, mintha idegen bolygóról jöttem volna, aztán a férfi felé böktem.
-...maga meg átkarolná, és úgy megsergetné egy forró bachata-ra, hogy csak sisteregne...akkor…-kicsit elhallgattam és ide-oda jártattam a tekintetem. Ajkaimat kidugott nyelvemmel nyálaztam meg, miközben kezemmel a levegőben gesztikuláltam. Menteni kéne a helyzetet ‘asszem. Legalábbis ahogyan anya jelentőségteljesen  rám néz, mindenképpen ajánlatos lenne.
-A bachata egy karibi tánc….kicsit olyan mint a salsa, csak sokkal...Mami, beszélhetnénk? Nagyon fontos!- húztam be a nyakam, és kissé fintorogtam is. Láthatóan tényleg nagyon beszélhetnékem volt vele. A házaspár arcát elnézve vagy az ajánlatomat fontolgatták, vagy azon gondolkodtak, hogy melyik félcédulás házból szalaszthattak.