Megvan az a szám, amiben valami magasan rezgő férfihang azt énekli hogy “belőled kijózanodni fáj”? Azt hiszem ilyen volt nekem is az a bizonyos másnap. Ritka morcin ébredtem, és volt valami keserű mellékérzésem, hogy egyedül.Mondtam már ugye, hogy kurvanagy hiba valakit felengedni a lakásomba, akivel nem tervezek a jövőre nézve semmit, és akivel egy óránál többet szándékozok szex címszóval tölteni? Valami utazásról álmodtam, egy lerobbant almazöld pick-up anyósülésén csücsülve, a végtelen arizonai sivatagon át. Két pofára majszoltam a hamburgert és nevettem. A kocsit Elias vezette. Bassza meg! Sokszorosan is. Egy...nem….kettő aszpirinnal indítottam a napot, meg egy lágytojással, és üres pirítóssal. A cetlit valamikor zuhany után vettem észre és rögtön belevágott az agyamba a gondolat, hogy összegyűröm és félrehajítom. Nem megyek. Elég volt az, hogy itt érzem még a saját hülye tusfürdőm illatát az ő testének illatával, és ahogyan körbenézek a lakásomon leginkább egy betörésre emlékeztet, amit én követtem el saját magam ellen, miközben még valamennyire rendet is dobtam. És érzem minden érintését. Nem, nem akarom! Egy órán keresztül tébláboltam fehérneműben és olyan lassú, chill zenét hallgatva, amitől leginkább bőgni szerettem volna a saját baromságomon, meg azon, hogy mennyire elcseszettül hülyén tudom intézni az életemet. Nyomott volt a hangulatom száz szónak is egy a vége, úgyhogy elkezdtem gondolkodni melyik csajszit hívhatnám át, hogy segítsenek a döntésben, meg meghallgassanak. A srácok szóba se jöhettek, nekik valahogy nem volt most humorom azt ecsetelgetni mekkora érzelmes kis hülygyerek tudok lenni egy átlagos egyéjszakás után. Jóóóóó nem volt átlagos de akkor is! Blue kilőve. Szerintem hasonló másnapossággal küzd és ha a sejtéseim igazak akkor Vér lakásán tespednek a kis matracon. Carol még csak most fordul a másik oldalára….és akkor beugrott: Linda! Bizony az a Linda, aki úgy néz ki mint egy két lábon járó csokoládé Barbie, és akire pasi kérdésben lehet számítani, mert amíg én agyalok, ő felvázolja, hogy az aktuálissal éppen milyen fázisban tartanak. Szóval jó tanáccsal nem feltétlen tud ellátni, cserébe lukat beszél a hasamba, ami most jól jön, mert addig sem nekem kell. Két óra múlva libbent be egy észbontó babakék mini szoknyában, rózsaszín masnival a lehetetlen göndörségű hajában, és olyan széles mosollyal lóbált egy üveg kólát, meg egy zacskó haribót, hogy menten lecsókoltam volna az alapozót az arcáról. Kóla és gumicukor. Én ezzel józanodom, és ezt ő nagyon jól tudja. Két ruhakupacra heveredtünk én meg meséltem. Az egész estéről, éjszakáról...bizonyos részeknél erősen gondolkodóba esve, miközben Linda hallgatott és valami két napos popcorn-t csipegetett egy zöld műanyag tálból. Én vedeltem a kólát, és ettem a gumimacikat serényen. - Szóval most az a kérdés, hogy te vagy Neo Trinity-je, vagy inkább visszamész és beveszed a kék kapszulát és úgy teszel mintha meg sem történt volna az egész?- sommázta a maga módján Linda, amire csak egy szemforgatást kapott. - Mondd, te tényleg nem figyelsz? Én nem Trinity vagyok, csak az istenverte vörös nyúl. - Az fehér volt. - Kurvamindegy! A lényeget vágd már le anya! Itt ez a papír, egy étteremről. Semmi telefonszám érted, semmi, hogy felhívjam és azt mondjam bocs de ne várj, nem megyek. - Akkor ne menj! - Legyek bunkó? -Mikor okozott ez neked problémát? -Hát kösz. - Úgy értem….hé te vagy Tara Thredson, aki gondolkodás nélkül nem hív fel senkit másnap, akit nem érdekel ha a srác öt órát vár rá a zuhogó esőben, vagy szarrá fagy a havazásban. Te simán átgázolsz a srácokon, pasikon ha éppen úgy hozza kedved, mi most a baj? Álltam, csípőre vágtam a kezem és körbemutattam a szobán. Hát nem igaz, hogy nem látja, hogy itt hagyta mindenhol a nyomát, mint valami pecsételő macska...baszki, mindenhol itt van. Abban biztos voltam, hogy én ide faszit többé fel nem hozok. Linda bedobott a szájába egy kukoricát és elnyúlt a szőnyegen. Öhm, ott nem kéne, ott éppen azt hiszem ott éppen...ijjj na ez a baj, hogy képtelen vagyok elvonatkoztatni. Most még. Ez kemény lesz. De nézzük a jó oldalát. Volt egy remek éjszakám, minek problémázok ezen ennyit? - Oké, akkor nem megyek!- jelentettem ki határozottan, mire Linda megvonta a vállát és egy sima okéval konstatálta. Na ne már, hogy ez így ilyen könnyű legyen! - De mit vegyek fel? - Most akkor mégis mész? -Nehheeeeem tudooooom!- nyafogtam, és azt hiszem kezdtem olyan lenni amilyen Linda, ha éppen agykiakasztó fázisba lép az érzelmi élete. Jó végülis elmehetek. Beszélünk egy jót, és legalább személyesen meg tudom mondani neki, hogy ne keressen többé. Nem kell nekünk kötelező jelleggel haverkodni, csak mert egy irgalmatlan jót szexeltünk, és hát mellékesként ő az önvédelmi oktatóm. Majd átkérem magam máshoz vagy nem tudom. Szóval még mindig ez a bizonytalanság uralkodott rajtam amikor két liter kólával, három csomag gumicukorral és Linda jótanácsaival felvértezve ötkor taxiba szálltam és úton voltam az étterem felé.Brooklyn. Néha megfordultam erre, mert volt egy szuper gokart pálya, ahol hajnal háromkor is lehetett baromkodni, mert non.stop volt, meg azt hiszem volt pár remek éjszakám is a srácokkal a romkocsmák valamelyikében. És azt hiszem egy karácsonyi bankettet is szerveztek ide, amikor Nanu-t búcsúztattuk, aki két évre Ázsiába utazott, hogy meglátogassa a nagyszüleit, és szívjon magába egy kis finom japán kultúrát, meg jó sok szakét. Legalábbis remélem. És azt is, hogy ha visszajön hoz nekem olyan cuki cseresznyevirágos zuhanyfüggönyt, amiért oda meg vissza vagyok. Na de nem is ez a lényeg, hanem a megérkezésem után kifizettem a taxit és egy óriási sóhajt követően beléptem a helyre. Tényleg tök egyszerű volt, átlagosnak is mondanám, és abszolút nem éreztem magam sem alul sem túlöltözöttnek.Nem jött elém semmiféle pingvin figura aki olyan helyeken szokott téblábolni, ahova a nagyszüleimmel járunk. A frászt hozzák rám mindig, amikor keresem őket, és elém lép valami hajlongó sakkfigura és azt kérdezi miben segíthet? Na itt ilyen nem volt, és nyújtogattam a nyakam rendesen, hogy megtaláljam Neo asztalát. Hátrébb volt, már egész a helység belsejében. Én meg nagy vidáman lendítettem a kezem és zavart de széles vigyorral integettem, amikor a mögöttem elhaladó, tálcával megrakott felszolgálót egy laza mozdulattal majdnem beküldtem a sarokban kókadozó fikusz közé. Az egyensúlyérzéke kötéltáncosokat megszégyenítő volt, én meg úgy ugrottam oda, hogy szerencsétlen fickó attól félt a nagy segíteni akarásban sikeresen befejezem amit a kalimpálással nem sikerült. - Bocsi! Egyben van minden? Maga is? - Igen kisasszony!Csak...nem kell segíteni, köszönöm, megoldom. Hát oké, azért megvártam amíg a virágcsodából kihámozza magát tálcástól, mindenestől, és Elias asztala felé indultam, miközben az előbbi incidens miatt behúzott nyakkal a vállaim köz nagyon szégyenlős vigyorgások közepette haladtam felé. Látta az előző jelenetet, ahogyan mindenki más aki itt tartózkodott és oda sem kellett néznem, tudtam, hogy a fél étterem rajtam röhög. Kit érdekel? Szeretek hatásosan érkezni. - Hát hello!- így egyszerűen, érted. Nem kell nagyzolni, meg semmi, csak köszönni. Megálltam az asztala mellett és a székre tettem a tenyerem. Végignéztem magamon: egy sima kék póló egy farmerkabát meg egy ugyanolyan farmer volt rajtam, rikító sárga converse csukával. A hajam most összefogtam lófarokba. - Azt írtad nem kell öltöny nyakkendő, és meg is könnyebbültem, mert hát szarban lettem volna ha kell. Ugyanis egyiket sem tartok otthon.- hadonásztam a kezemmel, majd mielőtt még valakit sikeresen lecsaptam volna, kihúztam a széket és leültem vele szemben. - Őőő jól nézel ki. Úgy értem...az előző tizeniksz órát figyelembe véve, mióta utoljára láttalak.- kicsit megemeltem a hátsóm, és közelebb húztam magam az asztallapon hozzá. Súgva mondtam a levelének végére írt sértést. - Nekem nem szokott folyni a nyálam alvás közben. Máskor kevesebbet szívj, akkor nem haluzol hülyeségeket!- visszahelyezkedtem a székbe és vártam. Nem tudom, hogy mennyire kínos a szitu, figyelembe véve a tapasztalatomat annak tekintetében, hogy mikor vacsoráztam egy pasival, akivel alig egy napja még elég keményen egymást faltuk fel...nos ez esetben elmondható, hogy a tapasztalatom ebben a kérdésben: zéró.
Oh tonight you kill me with your smile, so beautiful and wild
Lenne egyetlen egy kérdésem az univerzumhoz: azt az ősünket, aki kitalálta a munkát, a többiek miért nem verték azonnal, első felindulásból agyon? Ezredévek nemzedékeit kímélték volna meg megannyi kínlódástól ezzel a nemes, emberbaráti cselekedettel. Többek közt engem is. Azon kevesek közé vagyok sorolható, akik szeretik a munkájukat: ha már nem lehetek zsaru, akkor legalább valami hasonló területen mozogjak, elvégre az is az állampolgárok védelmének keretei közé tartozik, hogy általam esélyt kaphassanak az önvédelemre, és súlyos esetekben ezáltal talán a túlélésre is. Szóval, nincs bajom a munkámmal - kivéve az ilyen napokon, mint a mai. Ami persze a mögöttem álló éjszakának köszönhető, a bizonyos ital-szex-fű szentháromságnak. Megszámolni se tudnám, délutánig hány zuhanyt vettem, és hány kávét döntöttem magamba, hogy rendbe csapjam magam fizikálisan és mentálisan egyaránt, mégis amikor az első anyuka a földre vágott a tatamin, elgondolkodtam rajta, hogy én most szépen elnézést kérek, fekve maradok, és szunyókálok nagyjából egy óracskát. Na persze nem tettem meg - hogy aztán a mozgás, vagy az idő térített-e magamhoz nem tudom, de mire bezártam az ajtót az utolsó hölgy mögött is, már valahogy frisebbnek és józanabbnak éreztem magam, mint a délelőtt folyamán. De az sincs kizárva, hogy a drukk okozta a hirtelen kijózanodásomat, bár persze ezt akkor se ismertem volna be, ha a teljes spanyol inkvizíció törte volna rám az ajtót nagy hirtelen: de az igazság az, hogy egész nap ott motoszkált a tudatom mélyén, hogy vajon Gyömbér kisasszony mit szól a meghíváshoz. Ennek a történetnek alján már csak egy lábjegyzetként szerepel, hogy nemes egyszerűséggel nem értettem magamat, meg a viselkedésemet. Nem vagyok az a típus, aki egy egyéjszakás kaland legvégén belerúg a nőbe, de még ilyet sem tettem soha - vacsorameghívás szex után? Az átlag férfiaknál ez előtte megy, amolyan beetetés gyanánt. Ha a nő igent mond az étteremre, már csak némi sármon és rátermettségen múlik kidumálni a bugyijából, mi viszont fordítottunk a sorrenden. Igaz, Miss Thredsonnak sem volt ellenére a vehemencia, amivel egymásnak estünk egy jóleső, és hosszas előjáték végén. A dolognak talán egyszerűen, mindenféle agyalás nélkül az a kulcsa, hogy Gyömbér kisasszony nem mondható egy átlagos lánynak, éppen ennek okán az éjszakánk és az egész szituáció sem volt átlagos, ez pedig felborítja az ismert szabályokat és kliséket. Hatkor már benn ülök az általan említett étteremben. Kedvelem ezt a helyet, semmi cécó meg fakszni, ide bármikor és bármilyen cuccban be lehet ülni, ugyanakkor nem is egy osztályon aluli csehó. Az asztalfoglalással sosem volt gondom, lévén hogy a felszolgáló régi barátom, gyerekként egy utcában laktunk, rúgtuk a bőrt, meg törtük az ablakokat a környéken - hát senki nem születik zsaruban, kölyökkoromban minden heccben benne voltam. Szóval a lényeg, hogy asztalfoglalás terén sosincs gondom, elég csak egy telefon, és Dylen gondoskodik arról, hogy legyen helyem, most sem volt ez másképpen, és remélem hogy Miss Thredson megjelenik, ellenkező esetben egy hétig hallgathatom majd Dylen heccelődését, erre meg nem vagyok vevő. Néha túlzottan elszalad vele a ló. Csak egy koktélt rendelek, azt kortyolgatom, közben sűrűn pislogok az órára, mert a mutató egyre jobban közelít a hatos számhoz. Nekem ez az éjszaka alighanem az agyamra ment, mert mégis, mi a francért izgulok ennyire, és mi történik, ha nem jön el? Volt egy csillagos ötösre értékelt éjszakám, és kész. De a fenébe is, ez a nő olyan, mint a hűsítő szellő egy forró nyári napon: jóleső és kellemesen borzongató. Hóbortos, laza, kapkodó és hebrencs a maga módján, a szája néha be nem áll, mégis talpig nő, és azt hiszem, hogy pont ez a különös kettősség a vonzereje. Az a vonzereje, amely olyannyira erős, hogy képes volt engem egy ilyen meghívásra rávenni, sőt még arra is, hogy kissé jobban dobogó szívvel figyeljem az ajtót, hogy mikor nyílik, és mikor lebben be rajta a már ismert téglavörös hajzuhatag. Ki is volt az a regényhős, aki mindig percre pontosan érkezett? Ha olvasmányos emlékeim nem csalnak, akkor talán Monte Christo. Nos, nem tudom Gyömbér kisasszony olvasta-e a hányatott sorsú hős kalandjait, de az órámon a mutató épp a hatosra ugrik, mikor az apró alak átlépi a küszöböt, és a szeme azonnal skennelni kezdi a helyet. Csakhamar meg is talál - nem akkor népsűrűség az étteremben, hogy ez megoldhatatlan nehézségű feladat legyen - aztán felém iramodik, és ugyanazzal a lendülettel összeakad a pincérrel. Járnak egy tangó-salsa keveréket gyorsan, legalábbis előírt táncmozdulatokkal kerülgetik egymást, a felszolgáló meg úgy dől hanyatt a bukszusba - közben egyensúlyozva a tálcát - mint Neo a Mátrixban, amikor kikerüli a lövedékeket. Gyömbér kisasszony igyekszik segíteni, nem javít a dolgon, én pedig a tenyerembe temetem az arcomat, és rázza a vállaimat a hangtalan nevetés. Igen, ez Miss Thredson - minden mozdulata, megnyilvánulása, a bénázásai. Ez a nő tényleg olyan, mint a tornádó - visz és tarol mindent, ugyanakkor mindenkit lenyűgöz a létezése. Engem legalábbis tökéletesen. A fel-felhangzó, fojtott nevetés, amely Gyömbér kisasszony útját kíséri, már elhalkul, mire az asztalomhoz ér, aztán mindenféle felesleges bevezető nélkül odazuttyan a velem szemben lévő székre. Még jó, hogy itt nincs olyan pincér, akinek az a feladata, hogy a vendég hátsója alá igazítsa a széket, mert ez esetben most munka nélkül maradt volna. Addig a néhány másodpercig, míg látom Tara öltözékét, elégedetten állapítom meg, hogy megbeszélés nélkül is összeöltöztünk: a farmer mindkettőnknél kipipálva, a különbség annyi, hogy rajtam egy sötétzöld póló virít, a cipője rikító sárgája viszont még az asztallapon keresztül is kiégeti a szememet. - Párhuzamos univerzumba vitt a ma éjszaka - szólalok aztán meg. - Azt hittem, a bókolás a férfi feladata, de mindenesetre köszönöm. Ha délelőtt láttál volna nem ezt mondod. A mosott rongy a legjobb jelző, amit találhattam volna magamra - ismerem be, aztán kajánul elvigyorgom magam. Tudtam, hogy a levelem végére biggyesztett utolsó mondat betalál, és ha nem is jött volna ma el, az egyetemen fixen talált volna alkalmat a törlesztésre meg a nemtetszése kifejezésére. Válaszként felemelem a kezem, vízszintesen elhúzom először a vállam környéke, majd a hasam előtt. - Innentől idáig... - suttogom legalább olyan csendesen, ahogy Gyömbér kisasszony tette - így folyt rám a nyálad egész éjjel. Bár ezt meg tudom érteni, álmomban is hatással vagyok a nőkre - szúrok oda még egyet, aztán hátradőlök a széken, a vigyorom mosollyá szelidítve nézek Miss Thredson vakító kék szemeibe. - Örülök, hogy végül úgy döntöttél, hogy eljössz. Fogadok, hogy hosszas hezitálásba telt - nem ismerem még annyira Gyömbér kisasszonyt, de abban biztos vagyok, hogy átrágta magában a dolgot, érdemes-e idáig utaznia, és látnia engem, és az is fix, hogy kb félpercenként váltogatta az álláspontját. - Ne haragudj, hogy elkezdtem nélküled - mutatok a koktélra. - De csatlakozz. Igaz, itt nincs Borisz bá' meg az isteni gondűzői, de Dylen barátom a maga nemében legalább olyan minőségű italokat tud keverni. Csak mérsékeltebb észvesztő eredménnyel - te jó ég, dumálok össze-vissza. Zavarban érzem magam... de nem tudom miért. Azt sem tudom, hogy tényleg zavarban vagyok-e. A szentségit, ez a nő teljesen képes elvenni a maradék józan eszemet is.
Hát na, nem szokásom sehova egyszerűen érkezni. Nem mintha külön keresném a lehetőségét a hatásos belépőnek, ez valahogy egyszerűen adja magát. Mintha a természet ezt így belém kódolta volna. Pedig nem ártana összeszedni magam, mert ez itt most, akárhonnan nézzük egy randi. Mármint nem abban a klasszikus vörös rózsás értelemben...mondjuk a vörös rózsát pont ki nem állhatom. Margaréta és liliom már inkább. Ne kérdezd miért, egyszerűen csak mert ezek a virágok úgy jobban megfognak mint a klasszikus rózsás felállás.Szóval nem úgy randi, ahogyan a nagykönyvben meg van írva, és igazából azóta, hogy elindultam sem tudtam eldönteni, hogy mégis mi a francot keresek itt, minek kellett eljönnöm...és ja, ahogyan Linda mondta, nekem nem okoz soha problémát lógva hagyni egy faszit. Most mégsem teszem. Egyszerűbb lenne, mint az első percekben feszengeni, mert érted. Először szokott ez lenni és csak utána a szex, nem? Mármint nálam nem szempont, nem szokásom senkivel vacsizni járni, kivéve a srácokkal, de az is kimerül az egészségtelenül imádnivaló sajtburikban és krumplikban és a beteg mennyiségű karamellel leöntött vanília fagyikban.Így aztán ez a hely, ahova Neo meghívott nekem már majdnem ötcsillagos, vagy nem tudom ezeket a csillagokat hogy osztogatják az éttermeknek. Utoljára azt hiszem tavasszal voltam étteremben Chicagoban, Szent Patrik napján a nagyszüleimmel. Igaz ott azért megadták a módját. Kiskanál, nagykanál, leveskanál, halvilla, húsvilla, desszertvilla….komplett gyilkolószettet rámoltak az ember elé és annyi volt az evőeszköz, hogy a kaja már alig fért oda. Remélem itt megmaradunk a klasszikus három darabos megoldásnál, és még megfejeljük egy desszertkombóval, de semmi flanc. Az elég akkor ha hazautazom a nagyiékhoz. Azért azt nem felejtem ám el, hogy Elias is kiröhögi a Hattyúk Tava Öt Percben kis előadásomat a pincérrel karöltve és kicsit azért ráncolom is a homlokom mikor az asztalhoz igyekszem, de ez inkább már afféle “vegyük poénra” vigyorgással párosul amikor odaérek. Szóval hát itt vagyok, teljes terjedelemben, igaz gondolkodtam azon, hogy egy papírmasé figurát küldök magam helyett….neeeeem csak viccelek. Inkább azon meditáltam jó sokat, hogy el sem jövök. Tény. És ha még öt percig szerencsétlenkedem, és még öt percig kitart a gumicukor akkor lehet nem is jöttem volna. Vagy nem tudom. Azt hiszem ez az a szitu amiért kurvára kár lett volna ha kihagyom. Bár azért tököm se tudja miről is beszélgessünk mi ketten. Mert beállva ez nem okozott problémát. Akkor fossa az ember a szót akkor is ha nem muszáj. Meg az egész estének van valami hangulata, amikor már nem olyan élesek a fények, érted. Amikor kicsit el tudsz mögé bújni. Jobban belegondolva anya halála óta ezt csinálom. Bújkálok az emberek elől. A kapcsolatok lehetősége elől, bár azt hiszem ez utóbbi elől mindig is bújkáltam. Nem kell, nincs rá szükségem és nem azért mert ne érezném egy ilyenben jól magam, hanem mert egyszerűen képtelen vagyok megmaradni hosszú távon a hátsómon egy helyben. Becsapni meg azt hiszem nem akarok senkit. Néha a képedbe vágott őszinteség kiurvára tud fájni, de ha jobban belegondolsz sokkal jobb mint hosszú hónapokon át áltatni valakit, amiről tudod, hogy nem is úgy van, ahogyan ő azt hiszi. Nem tudom mennyire vagyok világos, vagy érthető, de az a lényeg, hogy emögé a találkozó mögé sem gondolok többet. Eljöttem, mert nem hagyott telefonszámot, amin visszamondhattam volna, és mert meg akarom neki mondani, hogy okés, hogy ezt most így itt szépen megejtjük de a jövőben hanyagolni kellene. Csak hát érted, amikor így néz rád, hát próbáld már meg lekoppintani. Hé nekem sincs ám kőből a szívem, és többek között...na látod többek között ezért sem akarok ilyenekbe belemenni. Mert végül sosem én vagyok aki kiviharzik, hanem a másik közli, hogy nem akar többet. Igaz ez is egy jó megoldás, legalább nem én érzem szar alaknak magam, hogy pontosan ezzel a céllal indultam neki én is. Hogy most ilyenben reménykednék? Mármint, hogy Neo előjön ezzel? Ahha, azt hiszem. Hogy ez mégis miért esne szarul, na ez az amire jelenleg nem tudom a választ. - Jajj hagyd már ezt a hímsoviniszta dumát! Egy férfi annyi mindent csinálhat még a bókoláson kívül. Például cipelheti a jegyzeteimet, amikor megvásárolom a campuson, és olyan dögnehéz...a tudás ereje mi? Lehet szépen bicepszre gyúrni...aztán megmasszírozhatja a talpamat, mert éppen elfáradtam….vagy főzhet nekem valami finom teát, vagy felrakhatja a függönykarnist.- vigyorgom nagy szélesen...igen bizony a nagy hevességben sikeresen gallyra csaptuk az egyik ablakon a karnist, és ez reggel tűnt csak fel. Bár nem esett le, de a szentlélek tartja a helyén. - Mosott rongy, amivel felmosták az egyik állandóan használt metroszerelvény, és még a falhoz is csapták? Hm...most hogy mondod el tudlak képzelni olyan állapotban. És tudod mit? Nem tetszenél. Én sem tetszek olyankor magamnak. Sima ügy.- vonom meg a vállaim és a hangomból érezheti, hogy felvettem a csipkelődős tangát ma is. A nyáladzós részre elkerekednek a szemeim, és előre nyúlva meglegyintem az orra hegyét is ahogyan hátra igazodik. - Hát ha hatásnak találod, hogy egy fogzó csecsemővé válik egy nő a közeledben, akkor légy rá büszke. Azért a másik hatás jobban elviselhető. De ne örülj ennyire magadnak. Minden múlandó. Azért nyugtass meg, csakhogy különlegesnek érezzem magam: nem minden nőt hívsz el vacsorázni akit előtte azért rendesen a mennyekig reptetsz.- vigyorgom nagy kajánul, és csak ekkor esik le, hogy ez utóbbi mondatom végénél érkezett meg az asztalunkhoz a pincér és állt meg a hátam mögött, diszkréten köhintve. Húbaszki. Ez mit settenkedik itt mögöttem? Fordulok egyet finoman hátra, majd mintha magyarázkodnom kellene már bele is kezdek. Ez valószínű ilyen kényszeres dolog nálam vagy nem tudom. - Mennyország….tudja...ilyen csupasz seggű murillo angyalkák, meg fanfárok, meg szentpéter kislábujja, vattacukor felhők…- á baszki, egy kavics értelmesebben pislogna, mint ez a fickó, aki azért, ha jól látom vigyorog a bajsza alatt. Érti, persze, hogy érti a szitut, csak éppen a jólneveltsége valószínű azt diktálja, hogy ne kommentálja a szövegelésem. - Ismeri a Blue Helena koktélt?- bólint. Hú, ez azért egy elég nagy respect, mert ez egy játékból való, méghozzá egy igen pofás játékból, szóval meglep azért, hogy a fickó tisztában van vele milyen is. - Akkor egyet kérek szépen. Olyan kacskaringós szívószálat is tegyen bele léccike! Meg kék napernyőt. Imádom a napernyőket!- teszem hozzá mint egy lelkes kisgyerek, és a pasi újabb somolygás közepette elsétál a rendelésemmel. Ha esetleg Elias is kért még valamit, akkor az övével is.Visszafordulok felé. - Gáz vagyok, mi? Na mindegy, hol tartottam? Jah igen...Hát az, hogy itt vagyok, az egy fél csomaggal kevesebb gumicukornak és egy három decivel kevesebb kólának köszönhető. Délig józanodtam. Aztán is nehezen vakartam össze magam. A fejem olyan, mintha egy csapat törpe kalapálós táncot ropna dél-olasz ritmusokra. A Tarantella Napoletana ritmusára...úúúú baszki!Tüpp türüpp tüpptürüpp...mindegy!- legyintettem, majd kényelmesen hátradőltem és próbáltam valamiféle kulturált ülési módozatot találni. - Amúgy miért is vagyunk most itt? Nem mintha ne lett volna jó meg minden...csak tudod, ez így elég idegen nekem. Szóval...fúúú hogy kell ezt szépen mondani? Iszonyat jó volt, jó pasi vagy...csak…- na hát kétségbe vagyok esve. Csak mi? Csak ne találkozzunk többet? Nem tudom, tényleg nem. - Ez a vacsi nem passzol hozzám érted. Én egy hülye egyetemista csaj vagyok, állandó érzelmi labilitással. Te meg hát azért jó pár évvel idősebb nálam és ááááá...ne hidd, hogy nem volt jó, csak érted én nem akarok semmi komolyat. Oké?- na most lesz a pofáraesés ha ő is azt mondja, hogy ő se. De remélem ezt mondja és akkor valamennyire megnyugszom.
Oh tonight you kill me with your smile, so beautiful and wild
Egy tökéletes világban minden egyszerű, magától értetődő, és problémamentes lenne. Egy tökéletes világban nem lenne bűnözés, nem lőttek volna mellkason, és nem tették volna pokollá az elmúlt egy évemet. Egy tökéletes világban a szülők nem halnának meg korán, talán lennének testvéreim is, megtanultam volna milyen szeretni és szeretve lenni, nem érezném magam egy rakás szerencsétlenségnek, akiből nehéz érzelmeket kicsikarni. Egy tökéletes világban Miss Thredsonnak lenne lelki téren annyi tapasztalata, hogy megérezné, ha valaki kedveli őt. Talán akkor is főiskolára vagy egyetemre járna, jókat szórakozna a barátaival, nagyokat nevetne és nem lennének sötét titkok a múltjában. Egy tökéletes világban én talán bankár lennék, vagy ügyvéd, egy kedves kertvárosi házzal a tulajdonomban, és talán egyszer valaki várna is haza. Egy tökéletes világban nem rohannánk vakon az ital és drog nyújtotta mámorhoz, hogy túléljünk, ameddig sikerül. Egy tökéletes világban mi ketten soha nem találkoztunk volna, soha nem éreztük volna azt, amit most. De akkor mégis, miféle tökéletes világ lenne az? Igen, a mi világunk messze nem tökéletes, de vannak momentumai, amik képesek átmenetileg azzá tenni. És azok nem a tudatmódosító szerek, a gondűzők vagy a fergeteges szeretkezések, a dolog ennél prózaibb és szívet melengetőbb. A titka egyszerűen személyekben keresendő, viselkedésben, szavakban - pillanatnyilag Gyömbér kisasszony teljes valójában. A locsogása, az apró kis szurkálódásai, a nevettető apró kis bénázásai olyanok, mint egy koktél összetevői, magukban nem érnek túl sokat, de az összhatás fejbevág. Ez a nő olyan, mint egy tollas, csiripelő kismadár, vagy mint egy csobogó hegyi patak, mintha valami mennyei "Borisz bá" ott a felhők fölötti végtelen messzeségben szintén mixelt volna egy gondűzőt a világnak, csak épp életet is lehelt volna belé. Berúgtam tőle, jó értelemben. És ahogy a jó dolgokkal ez lenni szokott, az ember ismét újra és újra akar belőle. Most például nem látok semmi mást, csak a széles vigyorát, amellyel önmagát neveti ki az előbbi produkciója miatt, amelyben kéretlen és akaratlan partner lett a pincér is, aztán mikor lezuttyan velem szemben, megvillan a tekintetében valami, amit már tegnap is láttam, valami dacos fény. Ezt már ismerem, ezzel igyekszik a tanácstalanságát és zavarát leplezni. Nem érti a helyzetet, és nem tudok segítségére lenni ebben, mert én magam sem értem. A tegnap este más volt, mindaz amit magunkba öntöttünk vagy szívtunk, elmosták a valóság körvonalait. A mai este eltérő, mert a világ szilárd és éles körvonalakban karol bennünket át. Nézzük, hogy ebben a messze nem tökéletes világban hogyan boldogulunk egymással, Miss Thredson és én. - Szó sincs hímsovinizmusról - rázom a fejem. - De lássuk be, vannak szabályok és udvariassági formulák az életben, ide tartozik a bókolás honnan hová tartó iránya is. Nem is értem, miért kell nektek aki cipekedik, főz vagy szerel, a manapság marha divatos emancipáció jegyében. De a masszázst illetően jó vagyok, az tény - teszem hozzá. - Talán egyszer még lesz alkalmad megtapasztalni - mosolygok, ahogy előrenyúlva az orrom hegyére koppint, mint a macska, amikor játszik. - Ami pedig az alvási szokásaidat illeti, tényleg nyáladzottál, nem hazudok. De még úgy is édes voltál. És ne hasonlítsd magad babához. A babák általában sírnak, alszanak, és ha éhesek, akkor... - hallgatok el hirtelen. Na igen, amit azzal a szóval illetnek, amit a babák akkor csinálnak, az nekünk tegnap éjjel elmaradt. Ez így perverz? Persze, áthallásos értelemben gondolom, nem gerjedek kisgyerekekre. - Akkor nem gondűzőket nyakalnak - vágom ki magam a kissé zavarba ejtő szituációból, amin a Miss Thredson elszólásán vigyorgó pincér sem segít. - Miért lennél gáz? - kérdezem kissé értetlenül, mikor a felszolgáló végre elszambázik az asztalunktól, a sunyi vigyorával egyetemben. - Ha valaki annak tartana, akkor sem veled lenne baj, hanem annak a bizonyos illetőnek az ízlésével - fűzöm tovább a szavakat, aztán megemelem a koktélomat, amit kortyolgatok. - A tegnap éjszaka után én az alkoholmentes formációnál maradok. Neked egy törpe kalapált a fejedben délelőtt, én meg olyan hangokat hallottam belülről, mintha a koponyámban Godzilla dugna egy tankot. Összehasonlíthatatlanul jobban jártál nálam - iszok bele a poharamba, aztán néma csendben hallgatom, és emésztem a szavait. Pár évvel vagyok idősebb nála? Mindössze öttel, az isten szerelmére! Mindketten betöltöttük a huszat, nem igazán hiszem, hogy ez olyan sokat számítana. - Ez a helyzet nekem is idegen - mondom aztán az asztalra könyökölve, belemeredve Gyömbér kisasszony tiszta kék szemeibe. Tény hogy hülye helyzet, te jó ég, úgy viselkedünk mindketten, mint a 14 éves tinédzserek az első randijukon. Bár ha valakinek olyan intenzíven taposták meg az egész életét, és önérzetét, ahogy nekünk kettőnknek, talán ez nem is megy csodaszámba. - Nem szoktam lányokat vacsorára hívni. Régebben egyszer-kétszer volt rá példa, de akkor... - igen, akkor még együtt éltem Sarah-val. Az más helyzet volt. - Legfőképpen egy egyéjszakásnak tervezett éjszaka után nem szoktam elhívni őket sehová. Ilyen a férfi gondolkodás, miért fektessünk erőfeszítést abba, amit már megkaptunk? - vonok vállat. - Más esetben talán most sem tennék ilyet. De a tegnap éjszaka teljesen más volt. BESZÉLGETTÜNK. Na jó, mást is csináltunk, de beszélgettünk. Tudod, mikor csináltam ilyet utoljára? - kérdezem. - Az egyetlen, akivel beszélgetni tudtam valaha, az az apám volt, amíg meg nem halt. Tudom jól, milyen vélemények keringenek rólam az egyetemen, hogy szűken mérem a szót, és karót nyelt faszi vagyok. És ez teljesen igaz, de tegnap valami mégiscsak más volt. Tegnap éjjel kibaszottul megjártam a mennyországot, minden értelemben. És az, hogy te meg én... szóval, feltette a pontot az egészre. Azért akartalak látni, mert azt szerettem volna tudni, hogy te is jól érezted-e magad velem. És azért is, mert - veszek nagy levegőt - mert szeretnék találkozgatni veled. Olyan együtt lógás, mint tegnap, csak kicsit mégis más. Úgy értem... - fejezem be aztán a szavakkal folytatott meddő küzdelmet, és inkább befogom a számat, mert ez az egész elég zavarosnak tűnik még a saját szememben is. - Ha nemet mondasz, megértem. De gondoltam, adok a dolognak egy esélyt - teszem hozzá még zárásképpen. Nem tudom, mi mást mondhatnék még, de azt hiszem, hogy amire készültem elmondtam, vagy legalábbis igyekeztem. Lássuk, ezek után Miss Thredson hogy gondolja a dolgokat.
Nem mintha zavart volna, hogy valaki vacsorázni hív, meg kedves próbál lenni velem, miközben én úgy hárítok folyamatosan mint egy jól képzett bal hátvéd az egyetemi csapatban. Csak egyszerűen nem akartam, hogy azt gondolja, ez úgy valaminek a kezdete lehet. Valahogy nem akartam megbántani, ami tőlem amúgy elég szokatlan megmozdulás. Jó, nem azt mondom, hogy egy szívtelen kis krumplibogár lennék, vagy olyan aki az összes lehetőséget kihasználja, hogy valakibe belerúgjon, de akkor sem állt távol tőlem az a viselkedés, hogy szó nélkül vágok egy hátraarcot, ha úgy érzem a szitu nekem nagyon nem fekszik. Az igazság az, hogy az egész hezitálásom arra vonatkozóan, hogy eljöjjek ma vagy sem kicsit engem is megdöbbentett. És ezt nem foghatom Lindára, aki szerintem telepatikusan nagyon arra próbált rávenni, hogy eljöjjek...hanem ez az én döntésem. Jobban belegondolva semmit nem veszíthetek, de ettől még bennem van az, hogy még az elején tisztázzuk a játékszabályokat, és akkor senkinek nem fog fájni. Mondjuk a helyzetek többségében mindig ezt szoktam aztán az a vége, hogy a legtöbb pasinak az agyáig nem jut el az infó. Bukta, de ez van. - Nana! Nekem az emancipuncikhoz végképp semmi közöm! Én szeretem ha egy pasi udvarias velem, megdicséri a szépen fésült szemöldököm...hehe- vigyorogtam nagy vidáman, és hoztam a szokásos formámat, amit már előző este tapasztalt tőlem. Blue időnként álmatag letargiában vergődve meg szokta kérdezni, hogy mégis hol a tökbe kell engem kikapcsolni, vagy lemeríteni bennem a duracellt, de nem tudom. Azt sem, hogy honnan van bennem ennyi energia. Valószínű köze lehet ahhoz, hogy nem tömöm magamba tonnaszám a zöldséges íztelen salátának gúnyolt szarokat, nem eszem az egészségesség jegyében mindenmentes kreténségeket. Igaz ez az alakomon is meglátszik, mert olyan vagyok néha mint Dionnüsszosz díszhordója, vörös kiadásban. De szeretem a gyorskajákat, és a húst. Nem számolom a kalóriákat, igaz tisztában vagyok azzal melyik ennyire káros, de az igazat megvallva ha mindig csak azt nézném mit szabad és mit nem, akkor egyáltalán mi a pokolnak élek? -Az udvariassági formulákat hagyjuk már! Amikor egy faszi szépen mosolyogva kinyitja az ajtót előttem, de közben azt motyogja, hogy menjek a halál faszára zabot hegyezni, annak aztán sok értelme van. Mondja ki amit gondol, és ha nem akarja kinyitni az ajtót, ne tegye, csak azért mert olyan kurva udvarias akar lenni!- magyaráztam nagy gesztikulálásokkal kísérve a mondandómat. Ahhoz képes, hogy ír származású vagyok, néha olaszokat megszégyenítő vehemenciával megyek neki mindenkinek, és tolom a képébe a véleményem. Időnként tudom, hogy sértő is vagyok, és van olyan helyzet, amikor jártatom a csipogómat, és közben kiderül, hogy valami elég komolyba tenyereltem bele. Na az rém ciki! Mindenkinek vannak problémái, ami kívülről ugye nem látszik, és persze nincs akkora empátia bennem, hogy észrevegyem ha valakinek nem esik jól amit mondok. Időnként önző vagyok belátom, és csak a saját szövegelésemre figyelek, későn esik le a másik reakciója. Mondanám, hogy próbálok ezen a rossz tulajdonságomon változtatni, de ki a tökömnek hazudjak?Ha én elviselem így magam, akkor más is viseljen el. Én vagyok magammal többet, szóval….hát jah. Hol is tartottam? Ó igen, pont azt ecsetelgettem Eliasnak, hogy közöm nincs a mai feminista hormonzavaros, kefélésmentes nőimitátorokhoz. - Ahhhh….a talpmasszázsért egyszer szavadon foglak. De nem ám hülyére csikizni a kis tappancsaimat!- emeltem meg a mutatóujjam figyelmeztetően, de rém mókásan grimaszolgatva, még az apró fitos orromat is felhúztam. Közben a pincér némi kis apró vigyorgással kísérve felveszi a rendelést, és elsétál, én meg ugye megpróbálom elmagyarázni Eliasnak, hogy mit is várok ettől az egésztől. Illetve hát nem tudom mennyire sikerül, mert a végére rendesen belezavarodom. Tényleg nem akarom megbántani. Őrült aranyos cukorpofa, de ettől többet én tényleg nem akarok. Fiatal vagyok még egy fix kapcsolathoz, és ha tudom is, hogy okés, menjünk bele, a végén elég szar lenne az elválás. Amilyen kis lelkis tudok lenni, tuti, hogy hetekig zabálnám vödörszám a csokifagyit, amit amúgy utálok mint a bűnt, pisztáciát ropogtatnék esténként, és sajnáltatnám magam Lindával és Carollal felváltva, időnként áthívnám Scotty-t, hogy vigasztaljon meg...úgy nagyon vigasztaljon meg, hogy egy hétre kitartson. Felhívnám Freudot és amíg tart az akksi arról beszélnék neki, hogy egy csődtömeg vagyok, aki képtelen egy tisztességes párkapcsolatra. Mondjuk lehet az is vagyok, nem tudom. Én vagyok a menekülő ember az ilyen dolgokban. Persze lehet, hogy Elias sem akar többet, akkor meg nem tudom minek parázok erre rá ennyire? Szóval elmondom a magam kis verzióját, ami másképp nézne ki alapesetben, de hát azért én is komolyodom idővel, meg még...hát nem tudom. A tegnap éjszaka elég erőteljes nyomot hagyott bennem...szó szerint, mert baszki, ez a pasi olyat tett velem, hogy húúú….a gondolatra az összes érzékszervem görcsbe rándul, és igencsak vissza akarna menni az agyam a tegnap estére egy végtelenített loop-ba tenni az egészet onnantól, hogy rommá zúzzuk az első felszabadult csókban a nappalimat, odáig, hogy robbant velem az egész világ, és én semmit nem láttam csak azt, hogy ott van előttem, és egy csókba fojt éppen bele. Hát mit mondjak, a legszebb halál lenne!És a másik, hogy beszélgettem vele. Mindenféléről.Ez is új volt nekem. Tulajdonképpen bizonyos értelemben felfedeztem magam általa és ez kurva jó érzés volt. Szóval kíváncsian várom, hogy ő mit gondol, meg hát igazából mi volt az oka annak, hogy elhívott ide. Valami biztosan van, hiszen ha azt akarta volna, hogy esélyem legyen lemondani, meghagyja a számát. De nem tette meg, szóval...na mindegy, nem kell ezt túlkombinálni. Hallgatom. Tényleg, nem szólok közbe. Csak az arcommal reagálom le időnként amit mond. Például mikor azt, hogy a pasik ezt fordítva szokták. Én is vállat vonok vele együtt. Na ja. Nem csak a pasik szokták így, hanem a csajok is. Megvan, megvolt, ennyi. Nincs tovább. Akkor, pillanatnyilag megvolt az érzelem is, meg minden, tokkal vonóval. Felvonom kérdőn a szemöldököm és megrázom a fejem mikor azt mondja, hogy mikor is beszélgetett utoljára. Hát jah...én állandóan pofázom, szóval nálam ez nem újdonság, de az mindenképp értékelendő, hogy ha mással nem is, velem megtette. És igen: nem csak én beszéltem, hanem ő is. Mosolyogva sütöm le a szemeim, játékosan bazsajogva nézek vissza rá, amikor arról magyaráz, hogy megjárta velem a mennyországot. Hát igen, ez bizony kettőnk nagy túrája volt, és ha lehetett volna én megjártam volna vele reggel is, sőt bérletet is váltanék úgy még pár alkalomra. Aztán eljutunk oda, hogy miért is vagyunk most itt. Találkozgatni. Jól érezni magunkat. Chillelni időnként közösen. Nem hangzik rosszul. - Én….én jól éreztem magam veled. És nem csak azért mert velem ellentétben te tényleg tudsz énekelni, és nem csak azért, mert remek kis cuccoskát szereztél.- emelem meg a kezem és vigyorogva olyan mozdulatot teszek mint aki éppen a szájához emel egy szál cigit, megszívja, majd kifújja a füstöt. - Hanem mert nem görcsöltél rá a témára...nem akartál mindenáron lehorgonyozni mellettem, de nem is az volt a cél, hogy megdugj és lelépj.- hoppsz, az utolsó mondatrésznél nem vittem lejjebb a hangom, és a szomszéd asztaltól a középkorú házaspárnak tűnő valakik kezében megállt a kés és a villa, és rám néztek. Behúztam a nyakam, és azt hiszem nyakig vörösödtem. Hát okés, még szoknom kell ezt a vacsorás dolgot, és a hangerőszabályzón is dolgozni kicsit.Lejjebb tekertem magamon a volumét és úgy folytattam. - Szóval nem kapkodtál….bár bevallom nem egyszer sírva vakartam volna a padlót, hogy ne húzd az agyam tovább...de na érted mit akarok mondani. Ez így jó volt, és ez bármikor jöhet. Még abban is benne vagyok, hogy összeülünk néha vacsit csinálni otthon, meg filmezünk, meg elmegyünk síelni Aspenbe...de a nagyszüleimnek nem foglak bemutatni, ahogyan én sem akarom, hogy a családod megismerjen. Ez ilyen lazulás oké? És nem….érted...nem lehetünk szerelmesek! Ez ki van zárva!- úgy jelentem ki, mintha ezt olyan marha egyszerű lenne kivitelezni, de ezt adott pillanatban én komolyan így is gondoltam. Közben megérkeznek az italok, és a Blue Helena elém kerül tökéletes kiadásban. Kék...baszki olyan kék, hogy beleharapnék! - Ez kurva jó!- jelentem ki felpillantva a pincérre, aki egy mosolygással biccent felém. - Örülök kisasszony, majd továbbítom a mixernek a dicséretet. - De szó szerint ám! - Úgy lesz! Apró kis közjátékunk végén távozik, én pedig Neo felé pillantok és a fejemmel a koktélomra bökök. - Na, egy nyalintást, egy kortyocskát? Csak az íze kedvéért. Ilyen még szerintem úgysem ittál. Tudtad, hogy egy számítógépes játékból van a recept? Csodálkoztam is, hogy itt ismerik.- csicseregtem tovább nagy vidáman. Hát, nagyon úgy néz ki, hogy belemegyek egy olyan dologba, amiről fogalmam sincs, hogy hova vezet. De úgy szép az élet ha zajlik, nem?
Oh tonight you kill me with your smile, so beautiful and wild
Tökéletes nap. Mert annyi jó dolog történt. Élmények. Egy találkozás. Beszélgetés. Új dolgok. És élveztem. Jól éreztem magam. De mégsem ezektől volt tökéletes. A legszebb pillanata az volt, amikor valami más történt. Megmagyarázhatatlanul más. Az, amikor az egyik lélek megérti a másikat. Amikor mosolyt tud csalni az arcodra, megnevettet, és érzem, ahogy szívemben felenged a jég, múlik a feszültség. Igen, ez jó volt. Titokzatos csoda. És ahogy lenni szokott, a jó dolgok nem mindig hatalmasak. Néha elég hozzájuk százhatvan-egynéhány centiméter meg egy vörös hajzuhatag. Két szétnyitott női láb. Egy kis évődés, ami ennél többe fordul a végén. Egy vacsora, aminek most bármi lehet a vége. Egy lezárás, vagy egy folytatás - nyitott vagyok bármire. Igaz, a második verziónak jobban örülnék. Ha bárki más lépett volna oda hozzám a bárban, hogy egy karaoke-partira rávegyen, röviden elküldtem volna melegebb éghajlatra, és eszemet vesztve menekültem volna a csehó legtávolabbi sarkába, sűrűn hátranézve, hogy nem követnek-e. Tulajdonképp most sem tudom, miért mondtam neki első szóra igent. Talán azért, mert olyan életerő és energia sugárzik belőle, ami óhatatlanul is magához ránt, mint a mágnes a vasat. Vagy talán azért, mert az első pillanatban ott suttogott az agyam mélyén a kisördög, hogy ebből nem csak egy ötperces éneklés lehet fenn a színpadon, hanem egy észveszejtő kefélés az este folyamán. Bejött. Nem tudom, őt mi motiválta, hiszen lett volna ágymelegítője arra az éjszakára - Scott-nak, vagy hogy is hívták a srácot? - mindegy, nem számít. Azt sem tudom, most miért van itt, ötven-ötven százalék volt az esély arra, hogy ma reggel letöröl az emlékeiből, úgy ahogy a naptárban a lejárt nap papírját dobja a kukába az ember. De úgy hiszem, ő is legalább annyira jól érezte magát velem, mint én vele. Egymásra találás? Nem a klasszikus értelemben persze, aminek ásó-kapa meg nagyharang a vége. De szükségünk van egymásra. Nekem is rá, és neki is rám. Azza pedig, hogy belibbent ide az étterembe, és rá jellemző "Tarás" módon locsog és szertelenkedik egész jó esélyt kaptunk az újrázásra. - Nem téged neveztelek emancipált cicának - emelem fel két kezem a megadás pózában, mintha fegyvert szegezne a fejemhez. - Általánosságban beszéltem. És ami azt illeti, én nem a szépen fésült szemöldöködet dicsérném meg. Van más, ami sokkal jobban tetszik nekem benned - nyomom meg kissé kétértelműen az utolsó szót. Szerintem fakír, akit Miss Thredson éjszakai teljesítménye hidegen hagyott volna. Nekem az eddigi numeráim számát és minőségét tekintve simán fenn áll a dobogón. - Figyelj, ha van valami, amit elszúrtam, közöld - ráncolom kissé a szemöldökömet. Nem rémlik, hogy udvariatlanságot követtem volna el vele szemben, max azt vetheti a szememre, hogy reggel nem maradtam ott összetakarítani a romokat, vagy hogy nem kapott esélyt rá, hogy ébredés után megint elmerüljünk egymásban. Arra még nem volt példa, vagyis lehetőség, hogy ajtót nyissak előtte, a bárban később jött utánam, nála meg betörő módjára lopakodtunk a házinéni elől, plusz nála volt a lakáskulcs. De a Lokálban kifizettem a fogyasztást, később kávét főztem neki, és még dugás közben is azon igyekeztem, hogy elsősorban neki legyen jó, és csak utána nekem. Sajnálom, nem születtem a Windsor-családba, nem folyik az ereimben kék vér, nem neveltek szigorú etikettre kölyökkorom óta. A magam hétköznapi módján erre vagyok képes. - Szóval talpmasszázsra sóvárogsz? - zökkenek vissza a jelenbe, elvigyorodva a lelkesedésén, meg a fintorgásán. Hihetetlenül aranyos a maga szeleburdi, nagydumás mivoltában. - Sajnos abban nem vagyok otthon. A felsőtestre specializálom magam. A hátra, meg... előre is - teszem hozzá egy kaján pillantás kíséretében. Na jó, most állítsam le magam, mert ha eszembe jut, hogy milyen érzés volt a két telt és feszes melle a tenyeremben, fél percen belül olyan erekciót fogok produkálni, hogy felborítja az asztalt. - Ha egy átlag lány lettél volna, akkor sem az lett volna a célom, hogy tíz perccel orgazmus után már el is tűnjek - mondom én is legalább olyan hangosan, mint Gyömbér kisasszony. Látom, hogy a mellettünk ülő házaspár a szavai hallatán úgy mered rá, mint az inkvizítor az eretnekre, telve megbotránkozással, ez viszont olyannyira tetszik, hogy úgy döntök, társulok a polgárpukkasztáshoz. A társalgásunk viszont ekkor kb két perc erejéig meg is szakad, mert Miss Thredson szívélyes üdvözletét és elragadtatását küldi a mixernek, a maga sajátságos módján. Komolyan, ezt a lányt ki kellene találni, ha nem létezne! - Nos... - veszem fel újra a fonalat, mikor a pincér távozik. - Nézd, volt már elég komoly kapcsolatom, és istentelen pofáraesés lett a vége. Épp akkor nem állt mellettem, mikor a legnagyobb szükségem lett volna rá. Nem csak te félsz belebonyolódni ilyesmibe - mondom, miközben beleiszom a koktélomba. - De igen, ilyesmire gondoltam, amire te is. Nem ígérem, hogy elveszlek feleségül, vagy ilyesmi... de kicsit többet szeretnék, mint egy egyszerű dugás - hangosítok kissé az utolsó szónál, és rámeredek amolyan "csakazértis" pillantással a szomszédos házaspárra. Na, ezek a templomban egy hétig gyónhatják, amiket most hallotak. Vagy épp lelkesen mesélhetik a legközelebbi baráti összejövetelen a mai fiatalok botrányos modorát. Ja, hát telibeszarom. - Szóval az én terveim között is ilyesmi szerepelt. Mozi, filmnézés mondjuk nálam, vacsora, szórakozások és minden egyéb, ami... khm... mindkettőnk számára kielégítő - na, ez kétértelmű, tessék kedves szomszédos pár, lehet azon agyalni, úgy szántam-e a szavaimat, ami a tényleges és mögöttes értelmük. - Van kedved vacsorázni? Elvégre többek közt ezért is hívtalak - mondom aztán hirtelen. - Nem egy gourmet-étterem, az tény, nincs kaviár meg homár, de az átlagos vacsora terén jókat tudnak alkotni - biztatom Gyömbér kisasszonyt. Talán jobb is lesz, ha közbeiktatunk egy étkezést, legalább lesz ideje agyalni a szavaimon, meg a történteken. Nem szeretném, ha később azt vágná a képembe, hogy olyasmire vettem rá, amiben ő nem akart száz százalékosan részt venni.
Bevallom tök őszintén cseppet sem voltam éhes. A gyomromban még élet-halál harcot vívott egymással a temérdek gumimaci és a közel két liter kóla amit lenyomtam. Igazából lehet rendesebb kaját kellett volna ennem, de ha délig én bepuszilok egy hambit, tuti, hogy két órán belül meg akarja nézni a fajanszom szép és mintás erezetét. No way! Szóval okés, hogy vacsiról volt szó, meg minden, de azt gondoltam, hogy majd elszórakozom pár süteménnyel, esetleg egy kis főtt krumplival vagy nem tudom...de azért érted megsérteni sem akartam Neot. Nem tudom mi nálam ez a hirtelen jött együttérzési hullám, ahogyan azt sem értem még mindig, hogy mi a francot keresek itt, legfőképp miért bólogatok olyan lelkesen arra az ötletre, hogy ő meg én valami laza kapcsolatfélébe bonyolódjunk. Nem téma. Addig biztos nem, amíg az éjszaka közepén nem hív fel, hogy biztosan otthon vagyok e és nem valamelyik épületes haveromnál töltöm az éjszakát. Mert legyünk őszintén cölibátust nem vagyok hajlandó fogadni. Az a faszi még nem érkezett meg, és lehet meg sem született, aki miatt hajlandó lennék a függetlenségemet feladni. Ez nem valami olyan duma, hogy örök életemre szingli akarok maradni, és kínomban megenni a macskakaját, csak mert éppen lusta voltam főzni egymagamra. Vágyom én is arra, hogy majd egyszer...de az egyszer az nem most van. És amilyen nagy igényeim vannak néha, meg amilyen szeszélyes tudok lenni, jobb is ha megmaradok egy darabig a kereső fázisban. Bólintok amikor megemeli védekezésül a két pracliját. - Na helyes is! Nem vagyok az a fajta csaj, aki minden héten kijár tüntetni az őserdőkért, vagy odaláncolja magát valami fához, mert nincs jobb dolga. És nem fogok azért vegán meg laktózmentes szarokat inni, mert ez ma olyan “menci”- emelem még a két kezem és a levegőben macskakörmöt imitálok, a hangomat pedig egy értelmi szintben óvodai agykapacitással rendelkező szöszkére módosítom és majdhogynem nyávogom ezt az egyetlen hátborzongatóan irritáló szócskát. - Van más? Ne idegelj, ne csigázz! Mi mást szeretsz bennem, he?- ingerelem kicsit előrehajolva. Persze jó, vágom én mire gondol, és lássuk be az alapján amekkora dugást produkáltunk, és aminek a hatása azért még érződik, valahol teljesen természetes velejárója ez az egész beszélgetésnek. Kicsit pikírt, kicsit pofátlan, és naaaaaagyon szexi...igaz Neo is az. Jó, okés, azt már elemeztem, hogy alaphangon nem az esetem. Úgy értem az izmai nagyon frankón rendben vannak, ahogyan a földredöntési képességei is...hehe, minden értelemben. De ha jobban belegondolok én más tipusú srácokra bukok. Bár azért erős kijelentés lenne azt mondani, hogy van kifejezett fixaideám. Mondjuk a barna haj elég erősen nyom a latba. Imádom a barna hajú pasikat. Szerintem szívdöglesztőek. Az sem számít, hogy tizenkettő egy tucat rohangál belőlük, nincs attól felemelőbb, mint amikor a kávészín tincsek közé fúrom az ujjaimat. Phu...melegem lett, mi van kinyomták a klímát? - Várj, hagy találjam ki! Odavagy a görbe lábujjaimért! Sajna nem a természet remeke. Gyerekkoromban képtelen voltam megszokni, hogy anya szinte heti rendszerességgel rendezte át a lakást, és a nagy böhöm fotelek mindig máshova kerültek. Az évek alatt szinte az összes lábujjamat sikerült rajtuk eltörnöm, vagy megrepesztenem, így aztán úgy néznek ki mint az olajfák az Olajfák hegyén...tudod ahol Jézus annyit prédikált. Ahw...komolyan a nagyim meg Freud karöltve lennének büszkék rám, amiért ilyen kurva művelt vagyok teológiailag.- forgattam meg a szemeimet, és a játék kedvéért még legyezgettem is magam a nyitott tenyeremmel, a szempilláimat rezegtetve, aztán röhögve csak megcsóváltam a fejem. - Hát...elszúrni? Nem hiszem, hogy bármit elszúrtál. Leszámítva azt, hogy kifogyasztottad a rémes tusfürdőmet, ami kiváló amúgy másnaposság ellen, mert ha bekenem vele magam tuti, hogy elvonja a figyelmem a háborgó gyomromról...és várj, elvitted a Sean Connery-s hálópólóm, azt majd szolgáltasd vissza. Szeretem az öreget! Nagy forma!- közelebb hajoltam az asztal lapján, két kis karomra támaszkodva. - Nyugi, csak szívatlak! Nem volt semmi amit elrontottál volna. Az már más lapra tartozik, hogy ilyen szituban még nem nagyon volt részem. Mármint...szóval te voltál az első faszi aki nálam járt. De ezt azt hiszem már mondtam is. A mellettünk ülő asztalnál azt hiszem a Biblia szakkör két prominens személyiségét sikerül kiakasztani azzal kapcsolatban, hogy az előző éjszaka eseményeit taglaljuk, de őszintén szólva nem érdekel. Elias hívott ide, nekem nem a törzshelyem, neki kell esetleg ide máskor is visszajönni, és hát...ha úgy emlegetik, mint az orgazmusról ódákat zengő lány a felcicomázott koktéljával...szóval, hogy ez volnék én, és velem volt, az sem zavar. Tulajdonképp biztosan benőhetne annyira a fejem lágya, hogy foglalkozzam időnként a környezetemmel, de valahogy képtelen vagyok rá. Miért botránkoznak meg az emberek az ilyesmin? Ha valakinek jó kedve lenne mellettem és éppen arról beszélne mennyire bitang jó éjszakája volt, együtt örülnék vele. Jó oké, aláírom, nem kérdezném a részletekről...ilyen hibába egyszer estem Blue kapcsán….hát mint mondjak? Többet tudtam meg a barátnőm perverzióiról, mintha megnéztem volna a “Mélyen szántó sunák 8.” rendezői verzióját. - Na figyu. Én komoly kapcsolat nélkül is kiállok azért aki esetleg fontos nekem, akit tartok annyira, hogy figyeljek rá. Mert érted bele lehet valakinek a lelkébe gázolni sok mindennel, és lehet egy orbitális veszekedést dugással zárni, és lehet dugás nélkül is orbitális veszekedést generálni…- a Biblia szakkörösök szúrós pillantással illetik az előttük heverő ételt. Már ránk se mernek nézni? Na mivan, csak nem haragszol a brokkolira? Nem csodálom, rém szar az íze, én utálom. Meg nem enném! Legeljenek a kecskék! - De az a lényeg, hogy mindezeken túl is ha valaki igazán fontossá válik, akkor tök mindegy, hogy most együtt vagyunk úgy rendesen vagy csak kicsit rendesen érted...szóval azt akarom itt neked pofázni, hogy attól, hogy csak ilyen lazaság van közüttünk, attól ha bajban vagy rám számíthatsz. Nem vagyok valami épületesen jó a rosszkedv klasszikus kezelésében, de ha szükséges bármilyen idióta programot leszervezek csak ne kelljen a sok szarra gondolni. Úgy értem, hogy én inkább az vagyok, aki figyelmet elterel semmint belemenne ilyen mély lelkizésbe. Tetszik amúgy, hogy belemegy a szomszéd asztalnál ülők szivatásába. Mondtam már, hogy bírom ebben a pasiban azt, hogy eddig semmiféle agyament ötletemre nem mondott nemet? És még a fonalat is felveszi ebben. Jókat kuncorászok, amikor felsorolja milyen programok várhatnak majd ránk, és mivel nem kért a koktélomból, veszem a bátorságot, hogy egyedül szürcsölgessem. Mármint szó szerint szürcsöljem. Tudjátok. Szépen erotikusan pofátlanul kapod be a szádba a szívószálat, azt a kacskaringós világoskéket, és jó mélyen beleszívsz, mintha éppen a Vörös...akarom mondani a Kék tengert akarnám egy tüdőből kiszivattyúzni. Közben a szívószálat összecsippentem ujjacskáimmal, és sandán, laposan Eliasra pillantok. -Ó nekem teljesen kielégítő lesz…-nyeltem egy hatalmas kortyot -...ha csak egyszerűen letörlöd az állítólag csorgó nyálamat a szám sarkából. Rém kedves lenne tőled.- röhögtem el magam, majd elengedtem a szívószálat, és kissé elhúztam a szám. - Hát a homár és a kaviár gondolatára is felfordul a gyomrom, szóval ha lenne sem kellene. Nincs az a tengeri herkentyű amire rá tudnál venni. Előbb vágódom fel az asztalra és nyomok egy twerkelős popsirázós szörnyedvényt, semmint megkóstoljak bármit, ami a vízben úszkál. Szárazföldi legyen, vörös vagy fehér húsú állatféle. A zöldség nasi, a tésztát imádom. Szóval ha van valami tésztás, paradicsomos bazsalikomos tudjaatököm mi...akkor az jöhet. Olyan olaszos izé. Mellé sárkánygyümölcsös limonádé, vagy gránátalmás….vagy tudod mit? Jöhet mindkettő. Olyan szomjas vagyok egész nap, hogy a Hudson folyót ki tudnám vedelni...na jó, azért azt nem, mert elég szenny van benne, meg legalább ugyanannyi hulla is valahol a mélyén.- a szomszéd asztalnál a nő egy hatalmasat sóhajt a szómenésemre, mire kuncogva közelebb hajolok Eliashoz, és úgy suttogom tényleg csendesen, hogy az emlegetett ne hallja. -Ha itt a szomszédban a nő tovább szuszog eskü hiperventillálni fog, akkor aztán nyújthatjuk az elsősegélyt.- hátradőltem kényelmesbe, közelebb húztam a koktélomat és megint kortyoltam, miközben a szabad kezemmel elől ilyen össze-vissza mozdulatot tettem,mint egy eltévedt karmester. - Szóval valami tészta...szószos tészta, az jó lesz. Ejj, jó nagy feneket kerítettem neki, de azt hiszem ezen tulajdonságomat már nem fogom megváltoztatni. Nem vagyok egyszerű eset és jobb ha ezzel Neo is tisztában van még az elején. Na nem mintha már nem kapott volna belőlem ízelítőt tegnap. Mindenféle értelemben. Hehe.
Oh tonight you kill me with your smile, so beautiful and wild
Éhes vagyok. Ez ugyebár normál keretek is között is megszokott emberi dolog, és könnyen orvosolható. A ma délelőtt folyamán az étkezés meg én nem ápoltunk túl közeli viszonyt, mert a másnaposság nem a legjobb állapot arra, hogy erőszakos aktust hozzunk létre a gyomorral, ugyanis félő, hogy ezen szervem nemes egyszerűséggel egy vulkánkitörés jellegű lázadással reagált volna az ötletemre. Már a tegnap este felhajtott gondűzők sokasága is sok volt neki, mert lássuk be, mi ketten annyit öntöttünk magunkba, hogy abban egy kisebb tengeralattjáró simán megfordulhatna. A ma estig tartó józanodás legnyilvánvalóbb jele viszont a - szerencsére - nagyon halk, és diszkrét korgás, amely felőlem érkezik, valahonnan az asztal alól. Szóval igen, éhes vagyok, bár előbb jobbnak tartottam néhány dolgot tisztázni Gyömbér kisasszonnyal. És ha nagyon őszinte akarok lenni: nem csak a szó kulináris értelmében érzem éhesnek magam. A csaknem egy évvel ezelőtt történtek kemény nyomot hagytak az életemben: az azóta is engem követő kísértet pedig elzárt az emberek világától. Néha úgy éreztem magam, mintha címszereplő lennék a Legenda vagyok című filmben - bár nekem nincs kutyám, csak egy Qwerty névre hallgató halam, de a lényeg ugyanaz. Ki vagyok éhezve mindarra, ami az előző életemnek része volt: az emberi kapcsolatokra, a szórakozásra, egy nőre. És Miss Thredson van annyira őrült, jókedvű, egy két lábon járó energiabomba, amelyre a legnagyobb szükségem van, és akivel el tudnám képzelni az elkövetkező heteimet, vagy akár hónapjaimat. Még akkor is, ha tökéletesen nyilvánvalóvá teszi, hogy ne is álmodjak többről. Néha azt mondják, a kevesebb több, lássuk ez érvényes lesz-e a kettőnk viszonyára is. Tudom, hogy ő is szeretne néha valakihez hozzábújni, valakivel együtt nevetni... meglátjuk, hogy mi lesz majd aztán kettőnkből később. Egyelőre még a küszöbön toporgunk, olyan ez, mint mikor a látogatónak ajtót nyitnak, de még nem lép be a lakásba, pedig mindketten tudjuk, hogy ez a következő, és ez a látogatás lényege. Ez a mai vacsora tökéletes alkalom lesz arra, hogy tisztázzuk, mit várunk el egymástól, és hogy elkezdjünk valamit, valamit ami már valójában tegnap este elkezdődött. Szóval ez végeredményben folytatás, vagy tudja az ördög. Bárhogy is, a személyisége mit sem változott: nagyszájú, meggondolatlan, polgárpukkasztó, én pedig lelkesen segítkezem neki ebben. Fogadok, hogy élvezi ezt a jellemvonásomat, látom a megcsillanó szemein meg a félig-meddig elfojtott vigyorán, hogy bennem tökéletes partnerre lelt ebben. És természetes nem hagyja ki azt sem, hogy engem csipkedjen meg a szavaival, meg az utalgatásaival, szemöldökömet ráncolva gondolkodom rajta, vajon mit követtem el, és mit szúrtam el, mert a jelek szerint adtam okot rá. - Nyavalyás, idegesítő boszorkány - dünnyögöm aztán az orrom alatt mikor leesik az egycentes, hogy szórakozik velem. Legszívesebben a térdemre fektetném, hogy elfenekeljem, na persze nem szadista, sokkal inkább erotikus értelemben, igaz megnézném a mellettünk ülő házaspár fejét. Ezek szerintem már attól, amit eddig hallottak is egy hétig fognak mea culpázni a legközelebbi templomban. - Ha nő lennék, csak a rémesnek mondott tusfürdődet használnám - mondom aztán a szám sarkában bujkáló mosollyal. - Viszont Sean Connery-ről lemondok. Nála jobb hálótársat is találok. Már találtam is - fűzöm tovább a szót. - De feltettél egy kérdést, és szeretnék válaszolni. Nem, nem a görbe lábujjaidat kedvelem benned a legjobban. Megnevettettél. Tudod, ez mikor sikerült utoljára valakinek? Ne, ne is akard megtippelni - csóválom a fejem. - Azért kedvellek, mert jókedvű vagy. Mert egy éjszaka alatt képes voltál nekem megmutatni mást a sötétségen kívül, amelynek már szinte részévé váltam. Nem azt várom el tőled, hogy a pszichiáterem legyél, vagy fogd a kezem, ha túl mélyre esnék. Csak annyit, hogy segíts visszatalálni az életbe. A bolondozásokba, a szórakozásba és mindenbe, ami ezzel jár. Tetszik a nagy szád. Még akkor is, ha nem minden értelemben sikerült megtapasztalnom - hallgatok el. Tovább taglalni ezt a dolgot annyira felesleges lenne, mint a megosztás gomb a pornóvideók alatt. - Igyekezni fogok, hogy ez a kapcsolat mindkettőnk számára KIELÉGÍTŐ legyen - nyomom meg a hangsúlyt, szemem sarkából a bigott pár felé tekintve. Azok már felénk se mernek nézni, de úgy szúrják a villájukra a köretet, mintha a brokkolin akarnának bosszút állni. - Egyébként eszem ágában sincs letörölni a nyáladat. Tudod, úgy általában még jobb - hunyorgok kajánul, de aztán úgy döntök, megkönyörülök a szentfazekakon, mert míg a pasas láthatóan sápad, a nő arcszíne már lassan egy uborka zöldjével vetekszik. Ha meg tényleg rosszul lenne, hát tőlem el is fog patkolni, mert nincs az az isten, hogy mesterségesen lélegeztessem, a száján az enyémmel. Brrr! Ezt ahogy látom, Gyömbér kisasszony is belátja, mert ezúttal tényleg a kajára tereli a hangsúlyt, én meg egyetértek. Még kb negyed óra, és engem lehet defibrillálni, mert elvisz az éhhalál. - Nos, akkor azt hiszem, mindketten bolognai spagettit kérünk húsgombóccal. Nekem egy újabb alkoholmentes koktélt, a kisasszonynak pedig egy sárkányos, meg egy gránátos italt. Tudja, szereti maga köré gyűjteni a rokonságot - mondom a felhúzható rugós játékként odapattanó felszolgálónak, és magamban szakadok a nevetéstől Gyömbér kisasszony pillantását látva. - Szóval... - dőlök hátra a székben, miután a pincér - a röhögést palástolva - a bajuszát rágcsálva eltiplizik az asztal mellől - arra gondoltam, vacsora után talán lenne kedved feljönni hozzám. Van otthon filmem, bemutatlak Qwerty-nek, és amúgy is, Sean Connerry már vár rád - mondom vidáman. Hogy kilátja-e a szavaimból a hátsó szándékot? Nagyon remélem, hogy igen.
Nem tudom ki hogy van vele, de amikor az ember elmegy egy ilyen randevú félére, akkor két dolog szokott benne lenni: vagy túl akar lenni rajta mint egy vakbélműtéten, vagy azon agyal, hogyan hozhatná ki belőle a legtöbbet. Amikor elindultam otthonról, én az első kategóriába soroltam magam, most, hogy ideértem már inkább hajlok a második felé, és ennek oka elsősorban a velem szemben helyetfoglaló pasas személye.Alaphangon minden lehetőséget megragadnék arra, hogy elmarjam magam mellől. Úgy értem fel tudom én venni a fullbunkó stílust, de persze Neo nem ezt érdemli. Ő tényleg mindent megtett azért a múlt éjjel, hogy frankón jól érezzük magunkat….egymást. Szóval mégsem lenne olyan tuti dolog csak egyszerűen elküldeni őt azzal, hogy egyetlen numerának az élettörténetét sem akarom megismerni. Néha úgy indul érted, hogy jól érzitek magatok, és mire kettőt pislogsz, már ott van nálad egy váltás zokni, meg egy rém randa kék fogkefe, és egy kávésbögre valami übermacsó felirattal. Ó nem, idáig nem akarok eljutni. Nem csak vele, hanem úgy alapvetően senkivel. Noha tisztában vagyok vele, hogy a párkapcsolati szokásaim, és a lehetőségeim elbaltázása már önmagában is megér egy misét amúgy, egyelőre nem áll szándékomban változtatni rajta. De persze a lazaság, vagy a kötetlenség nem áll tőlem távol. Nem tudom, azt már említettem, hogy szerelmi klausztrofóbiám van? Ha bezárnak egy érzelmi dobozba, megfulladok. Ugyanez a helyzet, ha valaki állandóan ellenőrizgetni akar. Nem kell! Bevallom én őszintén bárkinek, hogy nálam szabadabb szellem kevés létezik, és a hűség olyan távol áll tőlem, mint a szolgadémontól a feszület...nem szabad bennem megbízni semmiféle formában, és komolyan sem lehet venni ilyen téren. Igaz ha engem ejtenek pofára,a világ legnagyobb tragédiájaként szokásom megélni. Nagyjából két óra leforgása alatt kihalok az emberiség körforgásából. Visszazuhanok a null agyi kapacitásba. Merthogy ugyanezt fordított esetben már nem viselem olyan jól. Önző volnék? Igen, de én legalább beismerem. Persze nem tagadom, hogy ettől még nem változik semmi azzal kapcsolatban, hogy ha nyúlcipőt akarok venni, olyan gyorsan elskeráznék innen is,hogy észre sem venné senki, hogy itt voltam. Kivéve a pincér, meg a sarokban árválkodó, majdnem feldöntött fikusz. Az ajánlata több mint jó, és első nekifutásra keresem is benne rendesen a buktatót. Úgy értem, hogy hol van rejtett csapda benne, vagy mikor fog azzal előrukkolni, hogy csak szivat, és arra volt csak kíváncsi, hogyan reagálok. Persze ilyesmiről szó sincs, szóval lapozzuk is át ezt a parámat.Mondjuk szivatásban nekem sem kell menni a szomszédba és hatalmasat vigyorogni azon, amikor Elias az orra alatt dünnyög valami mókásnak tűnő sértést. Nem szokásom az ilyesmit a szívemre venni, kapok én ettől cifrábbakat is, szóval elrendezem egy vállrándítással. -Mégis itt ülsz ezzel az idegesítő boszorkánnyal egy étteremben, szóval nekem te csak ne magyarázz!- a hangom huncut és nagyon is tisztában vagyok vele, hogy érti ő is a tréfát. Valami különös, és vidám évődés ez, amit a magam részéről pokolian élvezek. Azt meg még inkább, amilyen hatást a szomszéd asztalnál ülőkből kivált. Persze nem akarok én náluk katolikus infarktust okozni, és azt sem szeretném, hogy holnap még a gondolataikat is szentelt vízbe fürösszék, de azt sem hiszem, hogy az ember ne tárgyalhasson meg kötetetlenül bármit és bárhol.Igazi amerikai vagyok, és hiszek a szólásszabadságban. Ennyi. Ha nem tetszik van még szabad asztal odébb lehet ülni a zöldségekkel együtt. Neo olyan monológba kezd, hogy először csak nagy szemeket meresztek rá, aztán mosolyogva hajtom le a fejem...na jól van már, még elhiszem, hogy egy istennő vagyok, ne csináljuk már, hát mindjárt összepirulom a tangámat is itten...de nem tagadom, hogy a büdös nagy egómnak jól esik a dolog. Egy pasi bókokkal halmoz el, hát hülye vagyok én, hogy helyreigazítsam? Hé hapsikám, van rajtam jó pár kiló felesleg, idétlenül hörögve röhögök, amikor elfeledkezem magamról, télen ha hideg helyről meleg helyre megyek taknyos lesz az orrom mint a háborodás, cukorral eszem a baconos palacsintát és….ja és folyik a nyálam, ha kurvajót álmodom. Mondjuk ez utóbbiról ő tehet. Úgy kiütött mint egy két lábon járó, szexi, humán-defibrillátor. Aztán persze folytatódik az évődés, és miközben beszél, néha én is elröhögöm magam csak úgy előre dőlve megpróbálva visszafogni, hogy kiszakadjon belőlem valami orbitális nagy hahota. Inkább együnk, addig is valami hasznosat csinálunk, mert ahogyan megállapítom, végigértünk azon az egészen, hogy megpróbálunk valami ilyen lazaságos kapcsolatfélét. Mármint olyan értelemben, hogy kiélvezünk benne mindent amit lehet, és kerüljük a negatívumokat. Remélem felfogta, hogy semmi érzelmi túlzsongást és féltékenységet nem akarok. Én sem fogok. Szerintem ettől jobb ajánlatot egy pasi sem kaphat. Noha azért el kell ismerni, hogy amennyire az önállóságról, meg a szabadságról alkotnak időnként hagymázas elképzeléseket, olyan szépen nyomják telibe a saját hangzatos szónoklataikat. Tisztelet persze a kivételeknek, és remélem Elias is idetartozik. Azok alapján amiket elmesélt, és még ha úgy is tűnt, hogy nem figyelek rá, pedig amúgy de, eléggé levágtam, hogy valami komoly trauma érte és most szeretné újra élvezni az életet. Hát rajtam ne múljon….megsergetem én őt a pozitívumokban, mint a függönyöket a mosógép ezerhatszázas fordulaton. A pingvin megjelenik az asztalunk mellett, bár nem tudom hogy került ide. Szerintem kimaxolta a teleport képességét, vagy nem tudom, titokban ő a Flash, tököm se tudja, de ott áll hogy felvegye a rendelésünket. Elias szépen sorolja,én meg engedelmes kislányként hümmögök és bólogatok. - Lehetőleg kurvasok húsgombócot. Nem tudom, itt mennyi a normál húsgombóc adag egy spagetti mellé? - Nyolc, kisasasszony. - Óóóóó hát az egy anorexiás bébipóknak sem lenne elég, duplázzák meg! - Tizenhat gombócot egy adaghoz? - Jah. Látom megy a matek. A nyolc duplája felénk tizenhat. Hacsak nem más bolygón és más számrendszerben számolunk. Újabb kis intermezzó a pincér meg közöttem, aki hamarosan távozik az asztalunktól, én meg Neo felé pillantok és kissé bandzsalítva, utánozva a pincér hangját elmélyítem a sajátomat és mellé még a fejem is hasonlóan ingatom. - Tizenhat gombócot egy adaghoz? Blaaaaaa…- hagyom abba az idétlenkedést és elnevetve magam kortyolom a koktélom maradékát, miközben fenyegetően ingatom meg a jobb kezem mutatóujját a pasi felé. - A sárkányos poénért még kapni fogsz ugye tudod?- a szívószálat lassan engedem végig a számon, miközben laposan és akár egy kis szelíd őzike, hatalmas szemekkel nézem Eliast.A mozdulat egészen másra hajaz, amire kellőképpen még rá is játszom.Végül egy mély és alapos korttyal engedem le az itókát a torkomon. - Nyammm...ez valami isteni!Váááááváááávááárj!- most jut el az agyamig, hogy a vacsora után felmegyünk majd hozzá, ahol megismerhetek valami olyan nevű valakit, akinek úgy hangzik a neve, mintha valaki dühösen rácsapott volna a billentyűzetre. - Sean papa vár rám, az addig oké. De ki az a Qwerty...baszki ne mondd nekem, hogy valami plüssjankó, amit gyerekkorod óta őrizgetsz, és azt se, hogy valami felfújható gumibaba...Qwerty...te szopatsz, mint a klaviatúrán a betűk. Háááhááá menj már!- nevetgélek folyamatosan, miközben a fejem rázom. A szemem sarkából veszem az adást, hogy a mellettünk lévő asztalnál a katolikus szekció fizetni készül és távozni. Remélem nem mi...illetve én üldöztem el őket. Mondjuk ha igen, az sem igazán hat meg.Helyette folytatódik a szómenés….kicsit amolyan zavarodottság leplező szinten. Mert ha ő meg én egy légtérbe kerülünk, méghozzá úgy, hogy a kulturált jólneveltség kritériuma nem dong a fejünk körül mint most, esélyesen nem filmezni fogunk. Illetve pontosítok: nem CSAK filmezni. -Mit fogunk nézni? Ugye nem valami übergagyi romcsi filmmel akarsz elkápráztatni? Valamiért az a téveszme él a faszik fejében, hogy a csajok odavannak a cukroszirupos szarságokért...namármost elmagyarázom neked- emeltem meg a kezem, összecsippentve az ujjaimat, csuklóból ingatva a kézfejem, felvettem a “majd-én-elmagyarázom-neked-kicsi-csacsi” stílust. De semmi cinizmus, én ezt hótkomolyan szoktam tolni, mint most is -...ez így van. Csakhogy mi csajok az ilyemit szeretjük egyedül nézni, vagy legfeljebb a csajokkal, és közben szeretünk szenvedni, hogy mi mennyire szerencsétlenek vagyunk, hogy nem találtuk még meg a hercegünket. Szóval pasikkal nem nézünk romcsi filmet, mert akkor nem lehet szenvedni.- fejeztem be végül miközben leengedtem a kezem, és birizgálni kezdtem a terítő sarkán a kis rojtokat. -Tényleg azt akarod, hogy felmenjek hozzád amúgy?- csaptam bele a kérdésbe úgy a semmiből, mert az agyam most dolgozta fel, hogy hát...szóval ez a dolog nem újdonság nekem így első rohamra….csak hát, ez a vacsora még okés….de ha lerohanom ha beléptünk az ajtón mit fog gondolni rólam? Na jó nem fogom lerohanni, moderálom magam. Asszem menni fog.
Oh tonight you kill me with your smile, so beautiful and wild
A csodacső jut eszembe, a régi gyerekkori játékom. Egy műanyag henger volt, ha az ember megrázta és belenézett, gyönyörű képekett látott, olyasféléket, mint egy mandala. Órákon át gyönyörkedtem az újabb és újabb ábrákban - egészen addig, míg arra nem sarkallt a kíváncsiság, hogy szétszedjem, megtudni, mi okozza a csodát. Csak apám kalapácsa kellett, még néhány erősebb ütés - a csodacső szétesett. Csiszolt lencse hullott elém, tükördarabok, körömnyi, fényes és színes papírszeletek. Nem álltak össze soha többé képekké. Most úgy érzem magam, mintha hirtelen elém került volna ez a régi emlék, a csodacső, nem komplett mivoltában, hanem darabjaiban látom, és nincs teljes egésze: az egyik papírdarabon a régi életem van, a másikon a rendőrség, a harmadikon Sarah távozása, a negyediken a mostani munkám, és így tovább. Jelenetek a múltamból. Kaparászok a roncsok között, és próbálom egésszé rendezni őket, mint egy kirakós játék darabjait: összekutyulva csak káosz az egész, átláthatatlan összevisszaság, mígnem az ember addig tologatja és pakolgatja, míg egy-egy jelenet meg nem jelenik általuk, mégis a darabok legtöbbje a homályba vész. Szinte csak a mostani részeket látom élesen, köztük is azt a szeletet, amely Gyömbér kisasszony arcát hordja magán. A fenébe hát a többivel, az értelmetlen ábrákkal, koncentráljuk most erre az egyre. Elhívtam Miss Thredsont egy vacsorára, kétesélyes volt, hogy megjelenik-e egyáltalán, de úgy hiszem, az ösztönös női kíváncsiság jobban hajtotta, mint a vágy, hogy lógva hagyjon az étterem előtt. Totális bizonytalanságot láttam rajta, mikor végül leült velem szemben, vagy talán inkább óvatosságot, pedig velem nem kell vigyáznia, nincsenek hátsó szándékaim. Én egyetlen hatalmas gyomrost kaptam eddigi párkapcsolataim során, ő többet, bár kisebbeket, az eredmény egyre megy. De a fenébe is, bizalom nélkül van értelme egyáltalán bárminek? Nem tudom, valójában mit is akarok tőle. Azon kívül persze, hogy jó együtt lógni vele, kedvelem a jókedvét, a fékezhetetlen stílusát, az ide-oda szópingpongjainkat, még a folyamatosan dumáló száját is. Azt hiszem, ő az a típus, akiről a mondás azt tartja, hogy halála után a nyelvét még külön kell agyonverni. Szóval, nem tervezek én házasságot vele, meg gyereket, és halálos ágyig tartó összetartozást, egyszerűen csak azt akarom, hogy bízzon bennem, és érezze jól magát velem. Na meg persze fordítva is. Summa summárom: folytatást akarok, bármit is jelentsen ez. Ezért is hívtam ide, hogy mindezt elmondjam neki, és adjak neki egy esélyt arra, hogy átrágja magában a dolgokat. Tudom, elmondta, hogy nála a hosszú kapcsolatok szinte a sci-fi kategóriájába tartoznak, de az emberek és a véleményük mindig változik, mint az időjárás. Miközben hallgatja a szavaimat, két szemöldöke között apró ránc jelenik meg a homlokán, és úgy néz rám, mintha nem tudná eldönteni, komolyan beszélek-e, vagy a Bumm, szívtál műsorba kapott belépőt. - Az az idegesítő boszorkány felforgatta a tegnap estémet. Jó értelemben - vonok vállat. Egyébként viccnek szántam a szavaimat, mert míg más lehet, hogy falra mászna a folyamatos dumálástól, én nagyon bírom ezt a jellemvonását. Ez jelenti nekem a - hogy is hívják? - üdítő változatosságot. Én meg simán felveszem a fordulatszámot, abban is, hogy közös erőfeszítéssel kezdjük a teljes idegösszeroppanás szélére sodorni az asztalunk mellett ülő két lábon járó Szentírás-párost. Egészen addig, míg azok fel nem adják a meddő küzdelmet, magukba tömik a vacsorát, és úgy távoznak, mintha sündisznó nőtt volna a székükön. Ahogy kilépnek, egymásra vigyorgunk Gyömbér kisasszonnyal, látom az orra hegyén, hogy ő is élvezte az előbbi helyzetet, úgy ahogy én, ha most nem velem szemben ülne, az asztal másik oldalán, akár még össze is pacsizhatnánk a sikeres küldetésre. Közben persze elmondom Hamlet nagymonológját, Elias-ra átalakítva, de nem gyötröm Miss Thredsont azonnali válaszért. Nem vagyok türelmetlen típus, és egyébként is, hagy emésszen. Tettem egy ajánlatot, a döntés az övé, nem fogom belehajszolni semmibe. Szerintem ezzel ő is tisztában van, és amíg megrágja az elhangzottakat, úgy dönt, hogy ha már ide hívtam, hát legyen most már a vacsoráé a főszerep. Csatlakozom hozzá, de persze nem lenne saját maga, ha nem fejelné meg a rendelést, szinte duplájára. - Csatlakozom. Én is 16 gombócot kérek - közlöm a pincérrel, még mielőtt távozna - meglehetősen elképedve - bár ez valószínűleg Gyömbér kisasszony kapacitásának szól, nem az enyémnek. - Egyébként közlöm veled, hogy imádom, ha egy nő normálisan étkezik - intézem a szavaimat immár Tarának, mikor ismét kettesben maradunk. - Lemarom magam a salátázó libáktól. Egy nő igenis tudja élvezni az életet... bármi is kerüljön a szájába - teszem aztán hozzá, valami angyalian ártatlan ábrázattal. Na persze a revans se sokat várat magára. Ahogy bekapja a szívószálat, és közben a szemembe pislog, hogy láthassa a reakciómat, a vérnyomásom kapásból egy százassal emelkedik. Atyaég, ez a nő tényleg ki fog engem készíteni! Viszont mikor felinvitálom magamhoz, értetlenkedni kezd, hogy Sean Conneryn kívül kinek akarom még bemutatni, én meg hangosan elnevetem magam a találgatásán. - Azért ez egy elég abszurd elképzelés- rázom a fejem nevetve. - Nem, nem őrizgetem a régi játékaimat, és nem alszom velük. Felfújható babáim sincsenek. Tényleg, nem is tudom, miért nem vettem még egyet. Se duma, se rémes család, költenem se kell rá - csinálok úgy, mint aki komolyan eltűnődik a lehetőségen, aztán megcsóválom a fejem, hogy Miss Thredson még csak véletlenül se vegye komolyan a hülyeségeimet. - Qwerty egy sziámi harcoshal - árulom el végül a rejtvény megoldását. - A régi szomszéd csaj bízta egyszer rám, 24 órára. Amiből persze az lett, hogy másnap kiköltözött, a hal meg maradt nálam. Akkoriban már egyedül éltem, szóval ő volt az egyetlen társam a magányban, nem volt szívem továbbadni. Egy ideig nem tudtam, hogy nevezzem el, aztán ránéztem a laptop billentyűzetére, és voila... - tárom szét a kezeimet. - Jó fej egyébként, már amennyire egy hal lehet. Oké, nem csinál sokkal többet annál, hogy úszkál meg eszik, de mindig meghallgat - vágok egy kis fintort amikor rájövök, hogy ez most hogy hangozhatott. De az vessem követ rám, aki nem szokott dumálni a házi kedvencéhez. - Egyébként nem szoktam romantikus filmeket nézni. Nőkkel pláne nem. A horror jobban bejön. Tudod, olyankor sokkal jobban bújnak hozzám, mint valami giccsparádé láttán - bólogatok. Ja, ez bevált recept. És copyright. - És igen, tényleg szeretném, ha feljönnél. Nézd, ez nem kötelez semmire. Csak együtt lógunk, és kész. Az lesz, amit te szeretnél - és ezt pontosan így is gondolom. Ha csak filmet szeretne nézni, az se lesz ellenemre. Nem szokásom eszközként használni a nőket - de azért reménykedem, hogy nem ennyivel ér véget az este. Mondanék még mást is, de befut a pincér a kajával, ami a dupla adag húsgombócnak köszönhetően lavór nagyságú edényben érkezik.
Ha azt mondom szeretem felforgatni mások életét, nem is járok olyan messze az igazságtól.Persze mindezt teszem abszolút jószándékkal, meg azért hogy nevetni lássam az embereket. Régre nyúlik vissza ez a dolog, és tulajdonképpen a mamám volt az akinek ezt a tulajdonságomat köszönhetem. Ő mondta mindig, hogy a szomorúság azoknak való, akik megszülettek, de nem tudnak mit kezdeni az életükkel, hát keserűséggel pakolják tele a képzeletbeli batyujukat. Szóval örömre és nevetésre fel! Mindig kerestük az alkalmat, és ha nem volt, hát teremtettünk. Hiányzik. Nagyon! A nevetések is vele, meg úgy alapvetően azok a pillanatok. Sosem beszéltem erről még senkinek, és nem is hiszem, hogy nagyon fogok, főleg azért nem mert képtelen lennék megfogalmazni, meg aztán nem szeretem ha elkettyenve lát bárki, szóval a lehetőséget kerülöm. Inkább abban a szellemben élek, amiben a mama nevelt, hogy ugyebár a keserűség azoknak való, akik kurvára unatkoznak a saját életükben. Nem tudom a jelenlegi életvitelemhez mit szólna, hiszen tudta rólam, hogy alapvetően nagyon is ragaszkodó alkat vagyok, csak éppen a félelem is dolgozik bennem rendesen. Nem akarok….mármint senkihez úgy ragaszkodni, hogy aztán ha el kell engedni, akkor úgy fájjon, hogy beledöglök. Kell a francnak! Helyette megragadom az ilyen lehetőségeket, amilyet például Neo is kínál. Na nem mintha olyan sűrűn akartak volna velem így járni, vagy minek nevezzem ezt….de érted, ha már így alakult, akkor élvezzük ki minden pillanatát. Vigyorgom is rendesen, meg beszélek annyit, hogy ha így folytatom akkor gyomorkihüléssel fognak kórházba vinni, de én általában mindig beszélni szoktam akkor is ha éppen nincs miről. Persze tetszik, hogy Elias folyamatosan évődik velem, és baaaaahhh azért józanul is meg kell állapítanom, hogy észbontóan édes a mosolya, ami arra ingerli az embert, hogy még jobban vigyorogjon. Ha így folytatom, akkor körbe fog futni a szám a fejemen. Nem mintha az olyan nagy gond lenne, csak rettenet hülyén fogok kinézni. Jó érzés, hogy felveti a témát, aztán valahogyan ott hagyja lógva. Mármint nem kérdezget állandóan, hogy akkor okés a dolog, meg effélék, mert ettől még rendben vagyunk. Bár őszintén szólva még nem nagyon tudom, hogy mi lehet a közös témánk olyan esetben, amikor nem vagyunk részegek és nem szívtunk el valami mókanövelő cuccot...jobban belegondolva elég külön világ vagyunk ő meg én, de ezek a világok miért ne találkozhatnának? Mikor velem együtt tizenhat gombócot kér és távozik az asztalunktól a pincér nagyon röhögök. Ha ezek kihozzák valóban amit rendeltünk, akkor az egy hatalmas lábas lesz, tele gombócokkal. Hogy nekem jó étvágyam van, ahhoz nem fér kétség. Csak rám kell nézni. Itt egy kis hurka, ott egy kis hurka...de ahw, gyűlölöm a koplalást, egyszerűen felbaszom az agyam attól ha van valami előttem és nem ehetem meg, mert mondjuk kettővel több kalória van benne mint a megengedett. Ugyan ki nem szarja le, de őszintén? Megvonom a vállam, ajkaim kicsit lebiggyednek, aztán még rá is játszok a dologra, hogy hörcsöggé fújom az arcom, majd ide-oda illegetem a fejem. Végül kifújom a levegőt. - Hát ha valaki tőlem normálisabban étkezik az már festi magát! Mondjuk ez meg is látszik. A hörcsögök meg én egy dologban hasonlítunk: raktározzuk a kaját. Csak amíg ők a pofazacskójukban, én az úszógumijaimban. De nézzük a jó oldalát, így tuti nem fogok elsüllyedni, ha már úgy úszom mint a kutya amelyiket a vízbe vágták és rühelli azt.Merthogy úszni azt nem tudok.- megrázkódom, aminek csak egy része szól a víznek, a másik része a salátás megjegyzésre. - Brrrrrr...utálom a salátát, mindenféle formában. Komolyan, mint egy biofűnyíró.A saláta gondolatára is kiráz a hideg, a mozzarellától hányingerem van, a saláta öntetek meg úgy néznek ki mintha egy kamasz futballcsapat a mosdóban kiverte volna. De tényleg! Okés, van aki vega, meg vegán...ezt sem értem mondjuk. Mármint okés, tiszteletben tartom, de baszkiiiiii, hogy lehet kihagyni az életből a husit? Mi a pöcsömnek van tépő meg rágó fogunk? Jah és tegyük hozzá…- emeltem magasba a jobb kezem mutatóujját magyarázásképpen. Te jó ég, megint pofázási kényszerem van, le kéne állni, de ha már ennél a témánál vagyunk, ezen elég gyorsan be tudom pörgetni az agyam és mondom ha kell ha nem -...hogy a hús elhagyása az étrendből kimutathatóan pszichés zavarokat, és ingerlékenységet okoz. Konkrétan láttam olyan srácot a campuson, aki úgy zabálta két pofára a japán kelt, mintha a következő pillanatban kitörne belőle a pszichopata sorozatgyilkos és lemészárolná a fél egyetemet.Bevallom neked őszintén, hogy én meg a vega pasiktól marom le magam. Egy pasi is tudja már élvezni az életet, meg az ételt is ugye….meg úgy bármit ami a szájába kerül.- naná, hogy nem hagyom, hogy itt különféle poénokat sütögessen el nekem, amire én nem replikázhatok rá. Rá fogok, elvégre ő is tud olyasmit a szájával amit kellőképpen élvezhetünk mindketten. Okés, témánál vagyunk, de nem tehetek róla, állandóan ő kanyarodik vissza...na jó legyünk őszinték, azért én is. De tudod ez olyan mint a pattogó gumilabda, amit lehet, hogy már nem dobál senki, meg hozzá se érnek, de idő kell amíg lecsillapodik és megáll. Még ha elsőre úgy is tűnik, hogy tiltakozom azellen, hogy hozzá menjünk, azért ez nem teljesen így van. Csak nem akarom, hogy mindenféle népeknek bemutogasson. Épp az előbb tisztáztuk a játékszabályokat, erre jön nekem itt valami hülyenevűvel...meg hát...ááá érted filmezünk. Hát persze, ezzel az erővel a bélyeggyűjteményét is nézegethetnénk. Nem, egyáltalán nem bánom a dolgot, sőt! Aztán persze megtudom kit is rejt a név, és kínosan de nagyon őszintén elröhögöm magam. Komolyan egy bettától voltam így beparázva? Nem vagyok egy nagy akvarisztikus, és az állatkák nem nekem valók amúgy. Néha még magamról sem tudok gondoskodni, nemhogy egy jószágról. Majd talán egyszer, ha kertes házam lesz, meg egy szép zsíros bankszámlám, egy kosárnyi gyerekem, meg egy férjem aki hozzám hasonlóan kurvasokat keres….na akkor talán lesz kutyám, meg mindenféle állatom. De a kis albérletembe Staten Island betondzsungelébe nem illene semmi. Még egy halacska se. Bár időnként jó lenne valakihez szövegelni, nem csak a félig kiürült kávéscsészéhez, de segond. - Horrornál hozzád bújnak a csajok? Hát tököm se bújkálna olyankor senkihez. Nekem az a parám, hogy ha ilyet nézek, hogy az illető hirtelen zombivá változik, vagy átmegy vérengző állatba és rám támad, akkor meg ne adjam meg a közelség lehetőségét, szóval ha horror, akkor én a kanapé másik oldalán vagyok, nemhogy még bújócskázzak. Phuuuuu...ne amúgy ezt nehogy magadra vedd, mindenkivel ezt csinálom! Tudom kicsit zakkant vagyok. Nem is kicsit, de ez van. Huszonévek alatt az agysejtjeim fura mutáción mentek keresztül, és a beszédközpontom fényugrással belezúgott az univerzumba, szóval ha sokat pofázok és hülyeségeket beszélek, tudd be annak, hogy egy evolúciós mellékvágány vagyok.- vonom meg a vállaim derűsen, mert ettől én még nem leszek rosszkedvű.De nem ám, ahhoz sokkal több kell, hogy lehangoljanak. Mondjuk egy fél vödör vodka. A vodkától kurvaszomorú leszek, nem értem miért. Gondolom rámragad az orosz pesszimizmus vagy nem tudom. Lényegtelen. Közben megérkezik a kajánk. Nem hazudok. Két akkora porcelán tálban, amiben szerintem alaphangon a leveseket szolgálják fel egy kisebb kompániának. -Aztabazmeg!- szólalok fel imigyen olyan hangerővel, hogy megint jó pár szempár fordul felénk, de nem bosszúsan inkább derültséggel. Örülök, hogy örülnek, mindenki örül, az jó. - Hát ez tényleg sok. De nem baj. Nálad majd legfeljebb csak tütükézek!- imitálok a kezemmel olyan mozdulatot, mintha egy feles poharat gurítanék a fejem mögé. Merthogy ezután nekem még egy mentolos cukorka sem fog kelleni, az is biztos. A desszertet meg kenje a hajára aki akarja. - Hát akkor jó étvágyat!- emelem meg a villámat és beleszúrok az első gombócba, amit kettévágok, és begyűrök az arcomba, jóízűen rágcsálva azt. Nem is én lennék, ha tudnék még kaja közben is fél percnél tovább csendben maradni. - Amúgy kérdezhetek valami személyeset? Mármint nem olyan jellegűt...érted, de azt már tisztáztuk, hogy nincs barátnőd meg ilyesmi...csak tudod ez nekem elég para, mert nem szeretem a foglalt verdákat, a foglalt mellékhelységeket és a foglalt pasikat sem.- szép kis triumvirátus hasonlat, de hát ebben sem szoktam finomkodni. - Szóval amúgy se menyasszony, se dühös elvált feleség, semmi ilyesmi? Ha van nyugodtan mondd meg amúgy. Sajna futottam már olyanba, hogy épp fogat mostam valaki kecóján, mikor beállított a volt asszony, és gyakorlatilag rommá verte körülöttünk a lakást. Na ilyenbe nem akarok belefutni. Vagy ha igen tudjak róla, és felkészült legyek.- na látjátok ezért ne kezdek idősebb faszival. Több vele a macera. De remélem Neonál ilyesmire nem kell számítanom.
Oh tonight you kill me with your smile, so beautiful and wild
JÉZUS...ÚR...ISTEN. Álmomban sem gondoltam volna, hogy valaki képes ilyen szómenést produkálni. Komolyan, mint a vécépapírtekercs, aminek az ember megrántja a végét, és legöngyölődik az egész, vagy mint egy papagáj. Ha most a fejére borítanám az asztalkendőt, vajon csendben maradna alatta? Erősen kétlem. Tulajdonképpen a helyében nem laborosnak tanulnék, hanem beállnék rendőrségi kihallgatónak. Az idegösszeroppanás szélére sodorná a delikvenseket, és lyukat dumálna a hasukba. Még a legártatlanabb fickó is bevállalná a Kennedy-gyilkosságot ennek a szófosásnak a hallatán. - Azt már most tudom, hogy a rendőri munkában a kedvenc részed a letartóztatott jogainak a felsorolása lesz - jegyzem meg. Na ja, ott bátran jártathatja a lepénylesőjét, sőt még kötelező is lesz. Őt ismerve még el is fogja az egészet ismételni, biztos ami biztos. Valójában nem tudom eldönteni, hogy ennyire imádja hallani a saját hangját, vagy egyszerűen van egy olyan mértékű intelligenciája, ami egy perc üresjáratot sem hagy a fejében, és folyamatosan pörögnek a gondolatai. Annyi bizonyos, hogy ha más ennyit pofázna a környezetemben, már ordítva hoznám a tudtára, hogy nincs szebb a mély, síri csendnél, Miss Thredsonnal kapcsolatban viszont kimondottan élvezem a locsogását. Vagy azért, mert üdítően hat rám a változatosság, és a belőle áradó életöröm, vagy csak sima mazochista vagyok, és erre csak mostanában kezdek rádöbbenni. Akkor bezzeg síri csendben marad, vagy legalábbis egyelőre ignorálja a nagymonológomat, amikor végzek a kettőnk közti kapcsolat felvázolásával. Nem akarom faggatni, vagy nyúzni vele, szóval ráhagyom a dolgot. Most eljött vacsorázni, és a jelek szerint nincs ellenére az sem, hogy kaja után az én lakásomon kössünk ki. Nem akarok túlságosan előre nézni, élvezzük a jelen pillanatokat, aztán a többit majd eldönti holnap, vagy utána... vagy idővel. Amennyit eddig megismertem belőle, abból már tudom, hogy a férfiak terén nem igazán preferálja az állandóságot, úgy repked pasasról pasasra, mint a méhecske, amelyik bejárja a nyári mező összes illatos virágát. De nem azért voltam nyomozó, hogy hülye legyek, és ne lássak a dolgok mögé: pontosan tudom, hogy jólesett neki éjjel hozzábújni valakihez, mert igényli a törődést, a gyengédséget, csak épp kapott egy akkora pofont kapcsolatok terén, hogy ezt nem vallja be még igazán önmagának sem. Én meg nem vagyok pszichiáter, hogy erre rávezessem, amúgy is lehet, hogy azzal csesznék el mindent. Előbb-utóbb benne is tudatosul majd az egész. - Kösz - dünnyögöm aztán. - Eddig se voltam túlzottan salátabarát, bár néha be-becsúszott. A közeli meg távoli jövőben viszont fix, hogy el fogom felejteni - húzom el a számat, mikor egy nem túl gusztusos - férfi számára legalábbis elég hányingerkeltő - hasonlatot talál a salátaöntet jellemzésére. Oké, innentől kezdve a majonézt is ki fogom húzni az amúgy se túl igényes étrendemből. - Honey, könyörgöm, egyél húst - értek aztán egyet vele. - Ha még pszichés zavarokat is szereznél a beszédkényszered mellé, az isten mentse meg az egész főiskolát, meg a rendőrőrsöt, meg úgy egész New Yorkot - emelem fel két tenyerem nevetve, a megadás pózásban. Milyen sorozatgyilkos lenne vajon Gyömbér kisasszonyból? Valószínűleg nem használna pisztolyt vagy kést, csak egy megafont, ami felerősíti a hangját. Az ő kezében ez egy simán halálos fegyver lenne. Közben megérkezik az étel, akkora tálakban, mintha legalább egy nyolc személyes asztaltársaság rendelte volna, és mikor megérzem a tészta, a paradicsomos szósz, meg a húsgombócok illatát, görcsbe kapódik a gyomrom, most jövök rá, hogy igazából tényleg milyen marhára éhes voltam. Miss Thredsonhoz hasonlóan - aki előbb egy rá jellemző felkiáltással nyugtázza a mennyiséget - felkapom a villámat, és legalább ugyanolyan mohósággal vetem magam a kajára, mint ő. Azzal a különbséggel, hogy vele ellenben és csendben maradok. Már csak azért is, mert ha ő hörcsögnek néz ki, akkor én úgy, mint egy pofazacskós mókus. Akkor viszont hajszál híján félrenyelek, mikor feltesz egy, a magánéletemre vonatkozó kérdést. Nos igen... ez eddig nem került szóba. Igaz, ha rendszeresen alattam fog fetrengeni - vagy felettem - és velem tölti az idejét, akkor tényleg jogában áll tudni, hogy számítson-e egy másik nőnemű lény részéről egy kisebb armageddon eljövetelére. - Egy évvel, vagy kicsivel több, mint egy évvel ezelőtt még lett volna balhé - válaszolom végül, most erőteljesen úgy festek, mint Gyömbér kisasszony férfi kiadása, mert kivételesen én dumálok, miközben tömöm a fejem. - Queens-ben éltünk. Sarah-nak hívták. Szóval minden full happy volt, aztán összedőlt, mint egy kurva kártyavár. Azt még elviselte, meg nagyjából túltette magát rajta, hogy keresztüllőttek, és napokig fetrengtem a kórházi ágyon anélkül, hogy tudták volna, feldobom-e a talpam vagy sem. Viszont a történtek nyoma, amiket utána produkáltam, már sok volt neki. Tudod, a rémálmok, a paranoia, meg ilyesmi - vonok vállat. - Szóval egyik nap összepakolta a cuccaimat, és kirakta a lakás elé. Írt rá egy cetlit, hogy vége, mert még annyi sem volt benne, hogy szemtől szembe közölje. Na, ennyit arról, hogy egészségben-betegségben blablabla. Igaz, nem voltunk házasok - teszem hozzá ironikusan. - Béreltem egy lakást Brooklynban, innen nem messze. Azóta is ott élek, és mint mondtam, Qwerty az egyetlen társ az életemben. Szóval nyugi kishörcsög, nem kell ökölharcot vívnod lehengerlő egyéniségemért senkivel - vigyorgom el magam. Igaz, nem szívderítő a téma, de már túltettem magam azon a kis kurván, akinek csak addig kellettem, amíg minden oké volt velem. - Az étvágyad nagyon tetszik nekem - váltok aztán témát. - Tudod, jó látni, hogy mekkora a szád, és mi minden fér bele - pislogok, és olyan ártatlanul nézek Miss Thredsonra, mint a kisbárány a zöld mezőre. - Ki tudja, talán később lesz kedved némi desszerthez is - nyelek le egy újabb adag tésztát. - Szóval, nem horror, és nem romantikus film jön be nálad. Akkor mit szeretsz nézni? Animét, vagy esetleg pornót? Ó igen, erősebben, csináld... - szinkronizálok egy képzeletemben forgó felnőttfilmet, és én se fogom vissza túlzottan a hangerőt, igaz már nincs bigott asztaltársaságunk, sőt semmilyen sincs. Hála az égnek, ez nem egy öt csillagos hely, ahová kikent-kifent dámák járnak, mert azok az előbbi kis műsorunktól már ájultan hevernének a lovagjaik óvó karjaiban, mint valami nyálas, ósdi filmben.
Éhes vagyok. Baromira. Ez csak akkor realizálódik bennem, amikor előttem hever az a nagy kondér húsgombóc, meg tészta meg mindenféle finomságosság.És persze nem áll szándékomban elvenni az étvágyát, de olybá tűnik, hogy a saláta öntet túlságosan erőteljesre sikeredett hasonlata kellőképpen kiveri nála a biztosítékot. - Bocs de ez az igazság. Ha nekem szenvedés neked se legyen már jobb!- vonom meg a vállam vigyorogva, majd apró nózimat mozgatva szimatolgatom az előttünk heverő kaját. Az illata nem rossz. Úgy tűnik, hogy itt a szakács is elsőosztályú, szóval mindenképpen megy neki majd a dícséret. - Hééééé! Nem vagyok beszédkényszeres. Na jó, kicsit sokat beszélek elismerem, de csak azért mert van közölnivalóm. Azért biztosíthatlak, hogy amikor melózom, olyankor annyira kussban vagyok, hogy még azt is hallanád, ha a pók a sarokban egy jó kiadósat szellentene. Mármint ha a pókok tudnának szellenteni ugyebár, mert amúgy teljesen más az emésztésük mint alapvetően a nem ízeltlábúaknak….most ne menjünk bele ennek részletes taglalásába, mert szerintem egyrészt elvenné az étvágyadat, másrészt meg elég hosszadalmas téma lenne. És ha belekezdek elég nehezen hagyom abba. Én nem vagyok finnyás. Sok anyagot néha egy-egy kínai mellett beszélünk meg a kollégákkal. Mármint a kaja kínai, nem a kolléga.- okés, megadom magam, tényleg beszédkényszeres vagyok. De nem tehetek róla. Az agyam gyakran már előbb pörög mint a beszélőkém, és időnként összefüggéstelenül tudom egybefűzni a mondatokat, ami nálam, ott úgy fejben eléggé összeáll, de annak aki hallgatja valószínű egy merő hablaty. - Amúgy a húsevésre bíztatnod sem kell.Egyedül talán a bárányt és a vadhúsokat nem szeretem annyira. Minden más jöhet. Ja és a polip. Na azt ugyan nem. Mégegyszer. Eskü egyszer bátor voltam és megkóstoltam. Na azt soha többé! Gusztustalan. Mintha egy gumicsirkét rágnál. Brrrrr!- rázkódom össze és legalább arra az időre befogom a szám, amíg a villa a kezünkbe nem kerül, és végre az első falatok is le nem csúsznak. Na hát ennek a kajának nem csak az illata, de az íze is nagyon guszta. Nem sajnálta belőle a szakács a bazsalikomot, amit amúgy nagyon szeretek. Erről is ódákat tudnék zengeni, de most visszafogom magam, és finoman abban a kérdéskörben puhatolózom, hogy ugyan lehet esetleg kell számítanom nála valami exbarátnő, és/vagy feleség felbukkanására. Mert érted a faszikat nem lehet mindig kiszámítani. A jeggyűrű sem mérvadó. Ismertem olyat aki kamuból hordta, mert jó volt vele csajozni, de senki nem akart lehorgonyozni mellette. Mondjuk ebben abszolút megértő vagyok a gyűrűzött galambocskákat én is messziről kerülöm. Aztán van az a fajta amelyik leveszi a gyűrűt és úgy próbál nyomulni. Csak arról feledkezik el a nagyon hülye, hogy az ékszer az évek alatt nyomot hagy az ujjon, és nem csak úgy, hogy fehérebb alatta, hanem a bőr picit bemélyed. Jááááhhááá, figyelek ám a részletekre. Amúgy is egy pasas keze legyen szép.Mármint okés, ha dolgos, de szép. Ezt úgy nem tudom jobban körülhatárolni, ezt valahogyan úgy tudja és érzi az ember lánya. Okos kislány tudja mikor kell hallgatni. Például most, amikor fontos és komoly téma van porondon és érdekel is a válasz. No lám, Neo is tud ám rendesen rizsázni, és miközben beszél én tömöm a bucimat rendesen, néha hümmögök, vagy elképedve nézek rá, néha komoly maradok, rágom a kaját, és ide-oda ingatom a fejem pár másodpercre lehunyva a szemeimet. Lereagálom a mondandóját, legalábbis a testbeszédemmel. Szóval Sarah. Azért ezt a nevet megjegyezzük, soha nem lehet tudni alapon, bár meg kell hagyni jó nagy szemétláda volt ez a Sarah, ha akkor dobbantott amikor a másiknak a legnagyobb szüksége volt rá. - Jó persze, vágom én, hogy egy paranoiás faszi mellett megmaradni nem egy leányálom, főleg ha a végén már te vagy az oka a félelmének. Vagy amikor üvöltve ébred melletted….na az nekem okozna paranoiát, mert elgondolkodnék rajta, hogy tényleg ennyire szar vagyok, hogy rémálmai vannak mellettem?- egy jó nagy villányi motyót kotorok be a számba és amíg azt rágom addig csendben vagyok. Már éppen szólalnék meg, amikor megjegyzést tesz a szám méretére. Hát kishíjján visszaköhögöm a cuccot és fejcsóválva fenyegetem meg a villámmal, amin egyetlen szál spagetti ott maradt és most rém mókásan fityeg ide-oda. - Te nekem te ne utalgass itt semmire! Hangember vagy! Desszertként mivel tudsz szolgálni?- billentem oldalra a fejem, és nyalom végig az alsó ajkam mint valami lusta, kíváncsi macska. Nehogymár csak ő okozzon nekem itten másodpercek alatt olyan fantáziabeindulást, hogy a fal adja a másikat. A filmes ízlésem taglalása már kissé neccesebb téma.Nem azért mert annyira gáz lennék sokkal inkább azért, mert akárcsak a zenei világom, ez is kissé eklektikus. Az animéra prüszkölve rázom a fejem, a pronószinkronnál, meg elnyílik az ajkam és elismerően billentem meg a fejem, és nevetve füttyentek egyet halkan. - Ne is tagadd, hogy rendelkezel ebben a műfajban némi múlttal. Az sem lepne meg, ha futottál volna valami frankó kis művésznével.Naughty Neo...aki úgy hajol be a csajnak, mintha a golyók elől hajolgatna el. Wehhehee- nevetgélek tovább, és a villát egy pillanatra a tányér szélére támasztom. Eddig öt gombócot végeztem ki, meg egy kis tésztát. Húbaszki hova fért ennyi belém? - Anime neeeeeem...kockának nézel talán? Isten ments attól a szutyoktól!Pornót néhanap megnézek, pusztán tanulmányozási céllal…- hátpersze! - De nah, néha igen, megnézem. Miért ne? Az is film, csak kevesebb benne az érdemi sztori. Például...azt megfigyelted, amikor a szomszéd pasi egy szál pöcsben átsétál a szomszéd csajhoz, aki egy szál semmiben nyit ajtót, megjavítani a légkondit. És a csajnál nincs zsé….most komolyan. Ha már ennyire rámennek a dugásra minek erőltetik a sztorivonalat? Felesleges, érted. Jó persze, nem vagyok a műfajban otthon, de ez az a hely ahol nekem tök felesleges a rizsa.- újra a villáért nyúlok, aztán azon gondolkodom, hogy megosszam vele a dilimet vagy sem. Kevesen tudják rólam, hogy kiért is vagyok annyira oda, hogy az összes filmjét láttam, van amit nyolcszor egymás után...és a Szenvedélyek Viharában című alkotáson például még bőgtem is. Ciki vagy sem, de tényleg. Az valahogyan megérintett, ott tényleg egy kibaszott nehéz szerelem volt, és szenvedtek tőle mint a lagzis kutya. - Énn...hát szóval- piszkálgatom a villával a tésztát és szépen lassan kezdem feltekerni. Zavarban vagyok, ami ritkaság, és olyankor előjön ez a dadogós énem. Laposan pislogok vissza Eliasra, és bár az ajkaimon ott tanyázik a kis hülye vigyorom, érezhető, hogy olyasminek a megosztásán gondolkodom, amit nem szokásom mindenkivel. Kivált nem egy egyéjszakással.De ez most más….komolyan. - Szóval odavagyok Brad Pittért na!- vágom ki gyorsan mintha túl akarnék lenni rajta, és a feltekert tésztát egy mozdulattal tolom a számba, hogy amíg rágok addig se kelljen beszélnem, és legyen Eliasnak ideje feldolgozni a hallottakat. - Ha kiröhögsz, eskü megtalálom a módját, hogy bokánharapjalak!- fenyegetem meg a félig megrágott kajával a számban, de láthatóan komolyan gondolom. - Szóval az ő filmjei, úgy bármelyik jöhet orrvérzésig. Vannak kedvencek, van amit kevésbé szeretek, de mindegyiket minimálisan is láttam vagy ötször. Nem mindenki szereti őt, de én nagyon. Ám ez nem publikus infó, szóval ne nagyon hangoztasd!- mutattam az ajkaim elé helyezett mutatóujjammal, hogy ez tényleg olyan hétpecsétes izé. - Azért tudod sajnálom, hogy így alakult neked….mármint, hogy ez a Sarah picsa így kibaszott veled, hogy kirakta a szűröd, amikor a legnagyobb szükséged volt rá.- kommentálom hirtelen visszakanyarodva a magam sajátos módján a vallomását. - Én….ahogyan mondtam nem vagyok egy nagy kapcsolatpárti, és szerintem ez így tisztességesebb mint megígérni valakinek, hogy mindig mellette leszek, és aztán jól alávágni amikor az kellene, hogy ott legyek. Biztosan lesz majd ilyen az én életemben is. Csak...hát kurvaóvatos az ember. Gondolom ezzel te is így vagy.- a téma komolyságát kompenzálandó vágok egyet a saját tányéromban lévő gombócból, a villám hegyére tűzöm és átnyújtom az asztal felett, egészen Elias szájáig egyensúlyozva, - Na gyere, én megosztom veled amim van. Jelenleg ezt a finom kaját.Haaaaaammm!- nyitom a számat vidoran, várva, hogy leemelje róla a falatkát. Hülye vagyok, mondtam már?
Oh tonight you kill me with your smile, so beautiful and wild
- Cöhhh... - reagálok szemforgatva mikor Gyömbér kisasszony kifejti, hogy ha már neki nem szívügye a majonéz, akkor innentől kezdve nekem se legyen. Remélem a paradicsomszószról nem fog bevillanni neki valami más, mert ha így haladunk, a kenyéren és a sajton kívül semmi más kajához nem fogok hozzányúlni, az fix. Amúgy se vagyok egy nagy gasztromittudomén micsoda, aki homárt eszik kaviárral, és bölcs pofával hümmög a szájában felrobbanó ízorgiához, szóval nagyon hálás lennék, ha ezt a tárgykört itt és most ejtené is. Kívánságom azonnal teljesül is, témát vált. Legalábbis részben. Ugyanis egy halvány szinten maradunk a kajavonalon, de aztán áttérünk a biológiára, és azon belül is nyolclábúak életére. Ja, mondtam már, hogy a pókokat is utálom? A lényeg, hogy egy japán gyorsvonat sebességével ugrunk témáról témára, néha alig tudom követni a gondolatmenetét. Na ja, és még ő nem beszédkényszeres... Volt egyszer egy srác a fogdában, egy elég balfék zsebes figura, a mellette lévő cellába bevágtam egy egyetemi tanárt, aki a főiskolások drogellátásával egészítette ki a keresetét. A két cella közt nem volt fal, csak egy elválasztó rács. A prof, mint aki otthon van, halálos nyugalommal hanyatt vágta magát a priccsen, és kiselőadást tartott geológiából. Fél óra telt el, és a zsebes elhülyülten meredt maga elé. Talán nem érdekelték a karsztok. Ez az emlék jut eszembe Miss Thredson szapora szájalását hallván, egészen addig, amíg alkalmam nem nyílik végre nekem is megszólalni, mikor egy adag húsgombócot töm a szájába. - A kínai kaját szeretem. Egészen addig, amíg nem vagyok tudatában, hogy biztosan csirkét kapok-e. Bár egy újfajta kínai mondás szerint a panír alatt minden állat egyforma - mosolygok. - A tenger gyümölcsei viszont bejönnek nálam. Egész pontosan a kagyló, és a polip. Én a tintahallal kapcsolatban érzek úgy, mint te. Mintha egy megrághatatlan gumi lenne a számban. Kétszer ettem életemben, egy hétig volt izomlázam az állkapcsomban utána - teszem hozzá, aztán belefeledkezem a vacsorába addig, amíg Gyömbér kisasszony fel nem teszi azt a bizonyos nagy kérdést, ami a magánéletemre vonatkozik. Amíg mesélek, látom rajta a véleményét: hol elgondolkodik, hol a szemöldökét ráncolja, van hogy a fejét csóválja, igaz nem tudom, ez utóbbi mire vonatkozik, Sarah szemétségére, vagy az én nyomasztó paranoiámra. Így visszaemlékezve mellesleg nem tudom, meséltem-e még ilyen nyíltan bárkinek is a privát dolgaimról, szerintem sokan még anno az őrsön is azt hitték, hogy az égvilágon senkim sincsen. Amióta meg rám szakadt a fene nagy magányosság, azóta feltenném rá egy havi fizetésemet, hogy az egyetem falain belül rengetegen hiszik azt, hogy vagy a saját csapatomban játszom, vagy csak simán aszexuális vagyok, lévén hogy soha nem emlegetek barátnőket. Valójában telibeszarom, hogy mit gondolnak rólam: van nekem elég bajom anélkül is, hogy az ő véleményük bármit is nyomjon nálam a latba. - Marhára kösz a megértést - dünnyögöm végül, mikor Miss Thredson kifejti, mit is gondol az egész dologról. - Igen, volt amikor ordítva keltem éjszaka, de... - hallgatok el. Ember legyen a talpán, aki egy ilyen, velem történt "élményt" csak úgy le tud magáról rázni, mint a kutya a vizet. - Na mindegy, tényleg nem számít. Jobb, ha ez még akkor kiderült, még mielőtt lettem volna olyan hülye, hogy elvigyem mondjuk Vegasba, és elvegyem - vonom meg a vállam, aztán elmosolyodom, kb a ragadozó barracuda mosolyával, amikor hangembernek titulál, és ahogy a villájával megfenyeget, amin egy szál tészta himbálózik a mozgatás ütemére, diszkrét paradicsompöttyökkel tarkítva az abroszt, már képtelen vagyok megállni hangos nevetés nélkül. - Bármit kaphatsz desszertként bébi, amit csak szeretnél - vigyorgok sokat ígérően. - Egyébként nem, nem szerepeltem felnőttfilmekben. Tényleg, miért nem? - teszem fel a kérdést szinte magamnak. - Egyébként aki azt mondja, hogy nem néz ilyen filmeket, az hazudik. Valami tíz körül voltam, amikor megtaláltam apám dugi filmjeit. Naná, hogy megnéztem, mert piszkosul nem értettem, hogy mi az rejtélyes XX + XY rejtjelezés a kazettán. Utána néhány napig nem volt étvágyam. Persze az ember véleménye erről 16 éves korában már megváltozik. Igen, annyi voltam - biccentek, még mielőtt Miss Thredson feltenné a kérdést. Előre látom, hogy ez következett volna. - Mondjuk, még ma is belevághatnánk a 18 kategóriás filmekbe. Jobban keresnénk. Társulhatnánk is. Naughty Neo és Nagyszájú Kisasszony - cukkolom, aztán kíváncsian figyelem, amikor zavarba jön, mint egy nyolc éves kislány. Fogalmam sincs, hogy miféle téma válthatta ezt ki belőle, de csakhamar kiböki, melyik színész a szíve csücske, én meg beleharapok az alsó ajkamba. Valószínűleg hiába, érzem, hogy a szám sarka így is felfelé görbül, a fejem meg vörösödik, mert már csaknem lenyelem a nyelvem, hogy ne törjön ki belőlem a kontrollálhatatlan hahota. Legfőképp úgy, hogy meglehetősen vizuális típus vagyok, és lelki szemeim előtt megjelenik a kép, ahogy Gyömbér kisasszony az asztalterítő alá mászik, hogy négykézláb beleharapjon a bokámba, mint egy mérgesen kaffogó yorkshire terrier. - Sean Connery csalódott lenne - válaszolom végül, mikor képes vagyok uralkodni az arcvonásaimon. - Bár valahol meg tudlak érteni, mert én ugyanígy érzek Scarlett Johansonnal kapcsolatban. Nem bírom felfogni, a szexshopok miért nem árulnak rá hasonlító babát. Na, olyanra még én is beruháznék - hülyéskedek, aztán mikor Miss Thredson felém nyújt a villáján egy húsgombócot, áthajolok az asztalon, és két fogam közé véve lehúzom róla. Viszonozni nem merem, mert ismerve a vörös istencsapását, aki velem szemben ül, már csak azért is egy erotikus műsort csinálna belőle, nekem meg nincs kedvem kitiltatni magam az étteremből azzal, hogy itt helyben az asztalra vágom, és rámászok. - Szóval, lenne még ma este kedved valamihez? - kérdezem aztán, mikor lenyelem az imént felkínált gombócot, és meglehetősen sokat gondolok közben a baseballra. Biztosabb ez így. - Azt már tudom, hogy szeretsz táncolni. És még? Van valami hobbid? A pasik ágyba rángatásán kívül - villantok fel egy vidám, szívből jövő mosolyt. - Van a közelben egy vidámpark. Óriáskerék, hullámvasút ilyesmi. Ha esetleg lenne kedved... Sean Connery azt hiszem, még tud várni 1-2 órácskát. Qwerty úgyszintén. De akár vehetjük az irányt hozzám is. Minden a hölgy igénye szerint - hajtom meg a fejem ültömben, mint egy régi, lovagi filmben, már csak az hiányzik, hogy elővegye a zsebkendőjét, és a lándzsám hegyére tűzze. Ezt persze nem mondom ki hangosan. Egyrészt naná, hogy félreértené, és hangot is adna ennek, másrészt ma este én szeretném lándzsahegyre tűzni őt.
Istenazatyám, esküszöm és még szenteltvízzel is öblögetek a szavahihetőség kedvéért nem szándékoztam megbántani. Illetve nem akarok belegyalogolni a lelkivilágába, főleg, mert bár nem beszéltünk róla sokat, nem nehéz kitalálni, hogy egy kemény és szenvedős időszak van mögötte. Én pedig egy nagyon bátor dolognak tartom, hogy ilyesmi mellett van energiája elviselni az én cseppet sem egyszerű szélvihar természetemet. Kicsit el is húzom a szám, csendesen befogva, és nem szólalva meg, pedig szívesen mondanám, hogy bocs, hogy nem vagyok olyan rohadtul megértő, amilyennek bizonyosan normál körülmények között lennem kellene.Meg azért is bocs, hogy néha rettentően tapló módon tudok megnyilvánulni. Képtelen vagyok néha egyszerűen csak átgondoltan kiejteni a szavakat, megfogalmazni a gondolataimat.Shithappens. Sometimes. Marad a kaja rágcsálása, amivel lassan és egyenletesen telik meg a pocakom, és valószínű az éhség is dolgozott bennem, csak éppen nem nagyon vettem róla tudomást. A gumicukor és a kóla nagyon jól gyógyítja nálam a másnaposságot, de éhségűzésre elég alkalmatlan, ami azt illeti. Vegas említésére felkapom a fejem, és csak azért nem szólalok meg rögvest, mert nem szeretném telibeköpni egy kiadós adag félig megrágott húsgombóccal. Szóval hümmögve, kézzel-lábbal kapálózva jelzem, hogy a falat eltűntetése után szólni kívánok. Mondjuk tőlem ez nem meglepő. Ha éppen nem a kajával vagyok elfoglalva szövegelek. Ha nem szövegelek akkor valószínű alszom. Álmomban legalább nem dumálok, azért ez is valami nem? Cserébe képes vagyok egész éjjel lerángatni valakiről a takaróját, miközben a sajátomat szépen, akkurátusan magam alá gyűrögettem. - Uuuuhhmm….Vegashoz van egy jó sztorim. Nem velem esett meg, hanem….na szóval valakivel, aki nem hitt abban, hogy annyira csacsirészegre lehet inni magát, hogy nem emlékszik semmire. Tudod, mint abban a hülye vígjátékban...a Másnaposokban. Na szóval a srác fogadást kötött a haverjával, hogy totálra vedelik magukat, majd kinyúlnak a hotelben és durmolnak reggelig. Semmi kaszinó, semmi csajok, semmi Cryiiiiiingggg in the chaaaaaapeeeelllll.- mélyítettem el a hangom, amúgy Elvisesre, és próbáltam visszaadni azt az orgánumot. Kevés sikerrel. Vékony hangom van, és leginkább úgy hatott, mintha félrenyeltem volna egy adag szénsavas löttyöt, és most büfimanó visszakívánkozik. Énekhangom pedig továbbra sincs, szóval még hamis is volt. Szegény Elias, hogy mi mindent ki nem bír mellettem. Valóban komolyan gondolta azt, hogy velem akar többet lógni? Legyintettem. Hagyjuk az éneket, csak tényleg a sztori színesítése végett hozakodtam elő vele. - Szóval az egyik azt mondta, hogy megnézi Vegast és anélkül hazajön a részegségből, hogy bármi hülyeséget csinálna...a másik meg állította, hogy van a helynek valami sajátságos vonzása ami miatt még olyan agyament kreténséget is el akarsz követni, amit alapvetően nem tennél. Na szóval….mit gondolsz ki nyert?- szúrtam fel a villámra egy újabb adag tésztát és tüntettem el huncutul vigyorgó csöpp ajkaim között. És mielőtt még Neo válaszolhatott volna, én megelőztem és tenyeremmel nevetve az asztalra csaptam. Nem nagyon, csak mégis, hogy hatásos legyen a dolog, érted. - Hát persze, hogy az aki azt mondta, nem lehet úgy hazajönni, hogy ne csinálj baromságot. A srác elkövetett egy négyszeres bigámiát laza egy éjszaka alatt. Minden pénzét odaadta a hotel recepciósának, aki becsület alapon a következő héten természetesen hiánytalanul visszaszolgáltatta neki. A ruháit miszlikre szabdalta és kiszórta a tetőteraszról, mondván konfettit Vegasnak. Másnap kölcsön kapott egy óriási tulipán mintás sötétkék inget, meg egy hawaii nadrágot, hogy ne meztelenül üljön a repülőre. Megfogadta, hogy soha be nem teszi a lábát abba a városba. Pedig szerintem ennek semmi köze a helyhez. Aki hülye, az vagy vállalja a következményeket, vagy ne igyon annyit. Mondom pont én….hehe!- vigyorogtam, mert eszembe jutott, hogy ha elmúlt éjjel kettővel több gondűzőt zavarok le, akkor valószínű nem telt volna olyan kellemesen az éjszaka. Tekintve, hogy nem Eliast ölelgettem volna olyan forrón, hanem a fürdőszobai fajanszot. A szemöldököm táncoltatom, és a szemeiben veszejtem el a saját huncut tekintetem, amikor arról beszél, hogy bármilyen desszertet megkaphatok. Ó hát mondani sem kell, tudom én mit szeretnék, és van egy olyan sejtésem, hogy ő is. Baszki, azért ez durva! A pasas olyan szinten izgalomba hoz másodpercek alatt, ami már a veszélyes kategória felső határát súrolja. -Na tényleg, miért nem?- teszem fel én is a leghülyébb kérdést, mint valami kis idétlen visszhang, végül csak nevetgélve veszem tudomásul, hogy mekkora jó páros lehetnénk a filmvásznon. Mondjuk való igaz, jól működtünk piásan, nem tudom józanul hogy nézne ki a dolog. Eltolom a tálat magamtól, amibe szégyen és gyalázat két gombóc azért benne maradt. De ha itt helyben hülyére pofoznak, akkor sem megy most le több. Kész, teljesen megteltem mint a déli tizenkettes szerelvény. - Naaaaaa nem szokásom a pasikat ágyba rángatni. Különben is, ha emlékeim nem csalnak, és a ködös homályból fel tudom idézni, márpedig miért ne tudnám, nem kellett téged rántgatni, jöttél te magadtól.- húzom el a villám sértettséget mímelve, lefelé görbülő csöpp ajkakkal. -Vidámpaaaaaark?- csillannak fel végül az íriszeim, és az előbbi sértést pikk-pakk el is felejtem, már csak annak okán is, hogy vannak bizonyos emberek, és én is az ő táborukat erősítem, akik valószínű vidámpark, és hasonló infantilis baromságokat illetően soha nem fognak felnőni. -Ójézusúristen!- áradozok, elalélok másodpercek alatt, majd hevesen bólogatok, és lelkesedek tovább. -Hullámvasút, olyan kis csésze alakú szar, amit a levegőbe emelnek aztán lezuhan...éééééésss….érmés kocsi, amivel lehet ütközni...ééééés phfúúúú nem is tudom hirtelen. Mesebarlang. Imádom a mesebarlangot! Emlékszem öt éves voltam, amikor az anyukám szerette volna, ha legyőzöm a félelmem a víztől. Mivel odáig voltam a mesékért, elvitt a vidámparkban, a mesebarlangba. Egy csónakban eveznek végig egy barlang alatt, ahol különféle vájatokban mindenféle mesejelenet van apró kis makettekkel kirakva, és megvilágítva. Így utólag visszagondolva rémesen giccses volt, de aaaahhhh öt évesen oda meg vissza voltam érte. És még az sem tűnt fel, hogy egy kis csónakban ülünk a vízen. Ilyen volt az én anyukám.- teszem hozzá a végén, és egészen elérzékenyül a hangom…..nem is tudom. A vidámpark, vagy éppen egy kirándulás valahol az erdőben, sátorozás a csillagos ég alatt, a mályvacukor illata...ez mind őt juttatja eszembe, és ilyenkor sikeresen megrohannak az emlékek. Totál nem akarok érzelgősnek tűnni, vagy olyannak, aki képes minden kis szarságon elpityeredni, de hékás, azért a nagypofázós természetem mögött van ám lelkem, még akkor is ha nem szeretem azt a kirakatba pakolni.Oldalra billen a fejem, és most is vigyorgom, de ez most más….ez most annak szól, hogy ez a pasas emberileg is emelkedett a szememben, ami azért kevés olyanról mondható el, akivel korábban már ágyba bújtam. -Te egy rendes faszi vagy, tudod? Mármint okés, eddig is rendesnek tartottalak, de ennyire ráérezni arra, hogy mivel lehet levenni a lábamról, aminek aztán a világon semmi köze sem a szexhez, sem a munkához….de még Brad Pitthez sem, ez azért….tehallod, komolyan...szóhoz sem jutok.- ráztam meg a buksim, és csak figyeltem a pasast velem szemben. Azon meditáltam, hogy ha a második találkozásunk is ilyen jól sikerült, akkor talán a harmadik és a negyedik is jól fog….és szerintem megleszünk….feltéve ha nem gabalyodunk jobban bele az érzelmekbe. -Vidámpark, aztán mehetünk hozzád. De azt már most kikötöm, hogy csak akkor vagyok hajlandó felmenni hozzád, ha veszel nekem epres vattacukrot és a céllövős játékban nyersz egy piros szemű szürke óriás plüss nyulat. De a vattacukorból neked is enned kell, nem ám kihúzod magad alóla. Össze fogunk ragadni….hehe!- nevetgéltem és láthatóan tollászkodni kezdtem. A vidámpark emlegetése egyenlő volt nekem azzal, hogy máris indulunk. Ettem-ittam, ő is….nem nagyon van miért maradni. Desszertnek meg jó lesz a vattacukor. És később maga Elias. Dupla desszert. Na kérem! Élni tudni kell! -Megyünk?
Oh tonight you kill me with your smile, so beautiful and wild
Tulajdonképpen már mindannyian láttunk legalább egy romantikus filmet életünk folyamán, vagy ha mázlisták vagyunk, akkor akár át is élhettünk valami hasonló szituációt, és azért valljuk be, hogy amit az ember a - vérmérsékletétől függően - nyálas képzelete mélyén lát, meglehetősen különbözik a valóságtól. Az illúziókban egy ilyen vacsora alkalmával megjelenik a NŐ, a tényleg nagybetűs nő, maga a végzet asszonya, a pasik azonnal diszkréten lefossák a lábuk szárát a puszta látványától, az istennő helyet foglal a széken, bájosan cseveg, a bókok hallatán szemérmesen mosolyog, minden mozdulata a báj és a kellem, a partner meg úgy érzi, hogy megfogta az isten lábát, hogy a gyengébbik nem eme tökéletes példánya egyáltalán reá vetette szeme sugarát. Ezzel szemben a valóságban Forgószél kisasszony beviharzott ide, hurrikánhoz hasonlóan csaknem elvitte a sarokban pompázó embermagas gazt, meg a pincért, lecsapta magát az asztalhoz, megrendelt annyi kaját, ami egy szőrös, izzadt és sört böfögő kamionosnak is tiszteletére válhatna, na és persze közben dumál szinte megállás nélkül. Ja, azt nehogy elfelejtsem a felsorolásból, hogy a hangerőt se fogja vissza, és sikeresen elüldözött egy tisztes, őszes házaspárt a szomszédos asztaltól. Oké Elias, tedd a szívedre a kezed, hogy ebbe te is besegítettél, méghozzá kaján örömmel, szóval ezt csak félig-meddig írom Gyömbér kisasszony számlájára. Nem számít, marad azon a listán így is jó néhány pont, amivel megcáfolja a Femme Fatale viselkedését. Ha belenéznék egy átlag nő képzelébe, és megkeresném a "tökéletes vacsora" címszó alatt szereplő vágyképet a milliónyi agytekervény között, akkor alighanem valami hasonló képzelgésbe futhatnék bele, csak ő meg amolyan Clark Gable típusú úriembert ültetne a helyemre. Igaz, ha ez így lenne, akkor az illető úriember már felkelt volna az asztaltól, megköszöni a vacsorát Miss Thredsonnak, aztán egy fél évig jár pszichiáterhez, hogy ezt az élményt valahogyan képes legyen elfelejteni. De mindegy is. A lényeg, hogy beszélgetünk. Ismét. Mindketten. Ami azt jelenti, hogy nem csak ő, hanem én is. Magamról. Ami azért is durva, mert ez végképp nem szokásom. Azt sem tartom kizártnak, hogy a szómenés Gyömbér kisasszony részéről pszichológiai fegyver: szétdumálja a másik agyát, és amikor az illető már belehülyült a szóáradatba, akkor bármit képes belőle kiszedni. Nem is értem, miért rendőrsuliba jár, részemről egyenesen a kormány titkosügynök-kiképzési projektjébe íratnám bele. Stréber lenne, tanulás nélkül is. Hát persze, természetes, magától értetődő, hogy neki a Vegas szó hallatán is vannak gondolatai, és kényszert is érez rá, hogy megossza ezt velem. Ismerősével esett meg... aha, így szokott kezdődni minden történet, amelynek az elmesélő a főszereplője, csak hát jobban hangzik ez úgy, hogy valaki más legyen hülyének nézve. A sztorizgatás közben még egy Elvis Presley karaokéval is próbálkozik, igyekszik hozzá mélyíteni a hangján, de ez úgy sikerül, mintha egy borjú nagyságú, öblös hangú juhászkutyát bezárnának egy hordóba, amitől aztán azonnal vinnyogó palotapincsivé válna. Magyarán, ezzel nem javít a történeten, sőt. Egyszer hallottam őt énekelni, egy egész életre kitart nekem. Ha a Walking dead-ben Negan nem az Easy street-et, hanem Tara Thredson dalolászását nyomatta volna napi 24-ben Daryl Dixonnak, secperc alatt megtöri a fickót. - Azért nekem ennyire még sosem sikerült szétcsapni magam - rázom a fejem. - Persze, nem éltem én sem mindig tökéletesen józan életet, az ember fiatalabb korában hajlamos a lovak közé csapni. De aztán jött a rendőrakadémia, és azért akkoriban nem lett volna elfogadható, hogy állandóan másnaposan kódorogjak a kiképzőtéren. Pláne pisztollyal a kezemben, mondjuk egy lőgyakorlat kellős közepén - vigyorintom el magam, ahogy elképzelem, hogy vetődtek volna hasra a többiek, ha mondjuk abban az állapotban, amikor egy SIG P320-as markola simul a tenyerembe, nem tudom merre van az előre. Aztán a vigyorgásom félhangos röhögésbe vált, amikor hozzám hasonló tűnődéssel ő is felveti, hogy tényleg szerepelhetnénk együtt egy felnőttfilmben. A kivitelezéssel fix, hogy nem lenne gond, csak az lenne némileg morbid része a sztorinak, amikor a stáb arra várna, amíg méltóztatunk kielégíteni egymást. Szóval a dolog inkább felejtős, de egy házi, privát 18 karikás videóban simán benne lennék. Lehet, hogy alkalomadtán fel is vetem az ötletet Gyömbér kisasszonynak. Talán nem kaparja ki érte a szemem. Kamerám meg van otthon. Hozzá hasonlóan a gombócok maradékát én is eltolom magam elől. Bárhogy is nézzük, legyőzött, mert én négyet hagytam. Ha lenne kalapom, most istenuccse meglengetném a teljesítménye előtt. Néhanapján, ha itt kajálok - csendes magányosságomban - becsomagoltatom a maradékot, most azonban úgy döntök, hagy legyen az étterem hátsó ajtajánál tébláboló kóbor kutyáknak is jó napja. - Igazad van - bólintok aztán Miss Thredson méltatlankodására. - Tényleg nem szoktál pasikat rángatni az ágyba. Valószínűleg megy mindegyik magától is, engem illetően meg el sem jutottunk az ágyadig - szegény szőnyeg, szerintem egy életre a bolyhai memóriájába vésődött az az éjszaka. A tegnap estéről való kellemes merengésemből aztán az ránt ki, amilyen lelkesen Gyömbér kisasszony reagál a vidámpark ötletére. Jézusom, mint egy kisgyerek, akinek előrehozták a karácsonyt... Másnak talán idegesítő lenne a lelkendezése, meg a máris felturbózott állapota, én hihetetlenül aranyosnak találom. Tulajdonképpen ha belegondolok, elmondhatatlanul különbözünk egymástól: ő imád dumálni, belőlem általában fogóval húzzák a szót. Ő élvezi az életet meg a bulizást, én sokkal inkább magamnak való vagyok. Ő harsány, feltűnő jelenség, én jobban szeretek beleolvadni az árnyékba. És lám, ennek ellenére mégis összestimmelünk. Vagy talán éppen ennek ellenére. Az emlékeink is hasonlóak, néminemű módosítással. Bár azért alighanem kevés az a kölyök, akit a szülei legalább életében egyszer ne vinnének el az önfeledt bolondozások földjére. - Igen, arra én is emlékszem! - bólogatok lelkesen, mikor felvetődik a Mesebarlang. - Igaz, veled ellentétben én nem figyeltem a figurákra. Ahogy szegény anyám sem. Azzal volt elfoglalva, hogy szorosan fogja a nadrágomat, mert ami engem illet, én mindenáron bele akartam mászni a vízbe, hogy ússzak egyet - nevetek. - Amikor végül előbukkantak a csónakok az alagút másik végén, én bömbölve ücsörögtem a ladikban, ő meg leizzadva. Azt hiszem, olyan 6-7 éves lehettem ekkor. Szóval ez se neki, se nekem nem volt jó emlék. Az én kedvencem az Elvarázsolt kastély, meg a Szellemvasút. Soha nem hagytam még ki az alkalmat, hogy ezeket újra és újra kipróbáljam. Az óriáskerékre viszont ne is próbálj felrángatni, hacsak nem akarod élesben tesztelni, hogy milyen vagyok stresszes helyzetben. De ezt inkább ne lásd - rázom a fejemet. Hallom, milyenné válik a hangja, mikor szóba kerül az édesanyja, és nem kell hozzá túl nagy logika, hogy rájöjjek, a múlt idő csak egyet jelent, és hogy túl friss még a seb, amit egy szülő elvesztése tépett a lelkén. Nekem pedig eszem ágában sincs erről kérdezgetni, mert nem vagyok benne biztos, hogy egyrészt itt az ideje, másrészt meg hogy az érzéseit pont velem akarja megosztani. Az a jelző, amit rám aggat, viszont elmondhatatlanul jólesik. Idejét sem tudom, mikor kaptam elismerő szavakat valakitől utoljára. - Hé, ez zsarolás! - méltatlankodok aztán - persze egy pillanatig sem komolyan - amikor feltételekhez köti, hogy feljöjjön hozzám. Azt simán lefogadnám, hogy elég lenne egy-két perc ahhoz, hogy vattacukor meg céllövölde nélkül is nálam kössünk ki, de egye fene, legyen meg, amit ez az elbűvölő és veszedelmes kis boszorkány szeretne. - Részemről a vaníliás vattacukorra szavazok, és arról fogalmam sincs, van-e piros szemű nyúl a céllövöldében, de valamit mindenképpen puskavégre kerítek ma neked - ígérem a szám sarkában bujkáló mosollyal. - Tehát akkor mehetünk? - intek a pincérnek, a számlát kérve. Most már csak azt remélem, hogy a hullámvasúton egyikünk sem fogja viszontlátni a most bezabált húsgombócokat.
Kezdőlap
