Vannak az életben olyan helyzetek, amikor valami jó ötletnek tűnik, utólag visszagondolva viszont kiderül, hogy rohadtul nem volt az. Na, a ma este tele volt ilyenekkel.
A fickó egy csilli-villi mocival próbált felszedni, én pedig a sörhas és az egyértelműen valamelyik motorosbandát jelző bőrdzseki ellenére is elfogadtam a felkínált sisakot és felültem mögé. Jó ötlet volt? Nem kifejezetten. Aztán közölte, hogy nem akar motelt kivenni, tud egy fasza kis helyet, ahová mehetünk, én pedig beleegyeztem. Jó ötlet volt? Határozottan nem. Erre leparkolta a mocit vagy 10 másik mellé, és bevitt egy bárba, ami így első ránézésre valamiféle motoros főhadiszállásnak tűnt. Nem véletlenül kerültem a bandákat és a szervezett bűnözés minden formáját, olyan szarságokba tudott keveredni az ember, ha ilyen körökben mozgott, amiből nem egyszerű kievickélni. De az elmúlt néhány napban nem pörgött az üzlet, a főbérlőm azzal fenyegetett, hogy rámrúgja az ajtót, ha tovább kések a lakbérrel és a dílerem már szart se adott hitelre, szóval úgy voltam vele, hogy kell ez a pénz. Meghivattam magamat egy felesre, aztán hagytam, hogy a fickó kézen fogjon és az emeletre vigyen. Volt egy olyan érzésem, hogy ezekbe a hátsó, eldugottabb helységekbe nem teázni járnak, szóval nem is nagyon nézelődtem.
Dohányszagú félhomály fogadott, mikor a szobába értünk. Az ajtó tompa kattanással zárult mögöttem. A férfi nem sokat szarozott, lerángatta rólam a ruhát és az ágyra lökött. Durva volt és erőszakos, nem annyira, hogy az életemet féltsem, de azért rendesen felkavarodott tőle a gyomrom. Kellemetlen volt minden érintése, ahogy a szakálla karistolta a bőrömet, a lehelete, miközben a nyakamba lihegett. Nagyon jól csinálod, drága, hazudtam rezzenéstelenül, hogy cirógassam kicsit az egóját, hátha a bankjegyeket is olyan lelkesen lóbálja majd a végén, mint a micsodáját. Csak annak örültem, hogy legalább hamar vége lett. Felajánlotta, hogy maradjak reggelig, akkor kisebb feltűnést fog kelteni a távozásom, de én nem vagyok az az összebújós típus, (főleg ha ő a nagykifli), és különben is reménykedtem benne, hogy összejön még egy menet ma estére. Szóval megvártam, míg elalszik, aztán kiosontam a szobából, mintha ott sem lettem volna. A tárcájával együtt. És ezen a ponton már nem is volt érdemes számolni a hülye ötleteimet. Ez vitt mindent.
Ahogy zárul mögöttem az ajtó, megpróbálom minél halkabban és minél gyorsabban elérni a hátsó kijáratot, de a hely egy kicseszett labirintus, szóval fogalmam sincs, hogy merre kéne mennem. Egyik sötét folyosó vezet a másikba. Magamban átkozom a tervezést, meg hogy nincs sehol egy nyomorult kis zöld emberke exit felirattal. Mi a szar van akkor, ha tűz üt ki? A lépcsőt sikerül megtalálnom, de tovább nem jutok, mert ahogy lelépek az utolsó fokról, valaki megragadja a karom.
- Állj csak meg egy pillanatra! - parancsol rám, mintha amúgy lenne választásom. Megtorpanok, felvont szemöldökkel végigmérem. Szakáll, sörhas, sok-sok tetoválás. A válla fölött felbukkan egy másik férfi is, kicsit véznább, világosabb hajú, idióta vigyorral. Timon és Pumba.
- Neked ismerős? - kérdezi Pumba és durván megragadja az arcom, hogy a társa felé fordítsa.
- Nem - csóválja meg a fejét Timon.
- Nekem sem. Márpedig egy ilyen csinos pofira emlékeznék - fordít vissza maga felé, nekem pedig kedvem támad arcon köpni. - Szóval mit keresel itt, cicavirág?
- A kijáratot. Ha megmutatjátok, merre van az ajtó, már itt sem vagyok - mosolygok vissza rájuk bájosan, amint a tuskó elengedi az arcom. Persze ennyivel még nem sikerül meggyőznöm őket.
- Na, mondjad szépen, ki a szar vagy és mit akarsz - morogja Pumba máris egy fokkal türelmetlenebbül. Nem értem mi ez a nagy felhajtás. Én tényleg csak ki akarok jutni innen, ez olyan nagy kérés?
- Nyugi srácok, csak egy prosti vagyok, nem az FBI - forgatom meg a szemeim. Az FBI is ezt mondaná, gondolhatják magukban a srácok, ugyanis Pumba arccal előre a falnak lök, hogy megmotozzon, és innentől már nem buli ez az egész.
- Hé! Tényleg! Izéhez jöttem… Bill? Bob? Mondom, most jövök a szobájából, csak a kijáratot keresem! Semmi közöm a… a semmihez! - bizonygatom sietve, miközben megállás nélkül kapálódzok, de minden ellenkezésem felesleges. Pumba könnyedén a falhoz szorít, miközben Timon alaposan végigmatat, aztán előhúzza a szőrme kabátom alól a tárcát. Ami szar ügy, de hát még mindig jobb, mintha rendőr jelvényt találtak volna.
- Szóval Robert - jegyzi meg, miközben előveszi az igazolványt és a fejem mellé tartja. - Gondolom nem túl friss a kép.
Ezen aztán elnevetgélnek, Pumba szorítása enyhül, szóval jól tökön rúgom és futok. Vagyis futnék, csakhogy Timon utánam kap.
- Na, ebből elég - hördül fel Pumba és még egy pofont is lekever, amint felzárkózik hozzánk, aminek köszönhetően még diszorientáltabb leszek.
Kettőt pislogok, aztán arra eszmélek, hogy arccal előre érkezem a frissen mosott parkettára. A térdeimmel és a kezemmel fogom fel az esést. A bárban vagyok, körülöttem asztalok felpakolt székekkel, egyedül a pult alatt futó ledsor világít a sötétben.
- Kit, ezt a kis ribancot most szedtük össze a folyosón. Lopni próbált - szólal meg mögöttem Timon. Vagy Pumba, nem igazán figyeltem. Tekintetem az előttem álló férfira téved, aki jóformán hegyként magasodik fölém. Biztos ő itt a főnök, gondolom magamban, ahogy tetőtől talpig végigmérem. Nem tudok sokat kivenni a vonásaiból, mert az arcára sötét árnyékok vetülnek. Mindenesetre úgy néz ki, mint aki két ujjal ki tudná törni a nyakamat. De talán csak azért ilyen nagy, hogy legyen hely annak a nagy szívének. Sosem lehet tudni. Szóval meg kell próbálnom elérni, hogy megsajnáljon, azt hiszem ez a legjobb taktika a túlélésre. Szégyenlősen összébbhúzom magamon a szőrmekabátot, amit valamelyik jómadár lerángatott a fél vállamról, és óvatosan a kézfejembe törlöm azt a pár csepp vért a szájam sarkáról. Megszeppenten pislogok fel rá és már gyűlnek is a krokodilkönnyek a szememben, miközben az ítéletre várok.

with a little bit of sugar

and lots of poison too

Szeretek 24/7 azon morogni, hogy idiótákkal vagyok körülvéve. Ami bizonyos fokig igaz is, mégis, ha így lenne, nem rohadnék itt beépülve nyolc éve, hanem sacc/kb három hónapig tartott volna begyűjteni elég bizonyítékot a banda ellen. Nem így volt. Mico okos, rohadtul okos, és tökéletesen játssza az oszd meg és uralkodj játszmát. Én pedig játszom benne a részt, amit rám oszt. Az emberekkel, akiket nélkülözni tud. Na és ott a bibi, hogy az viszont a hülye, a lusta, a megbízhatatlan réteg, vagy legrosszabb esetben azok, akik mindhárom opciót kimaxolják. Szóval teljesen jogosan morgok mindig, oké? Hát mit kezdjek én olyannal, aki azt mondja, hátra meg brunyálni, és közben meg felmegy aludni, rám hagyva a pultot? Vagy azzal, amelyik szerint felmosni, meg végigönteni egy vödör vizet a budi padlóján ugyanaz? Vagy mindegy, hogy 15 rekesz félbarna sör, vagy tizenöt rekesz baracklé? Esetleg el kell mennem két napra, és többszáz dollár hiányzik a kasszából? Mi bajom nekem azzal?
Néha úgy érzem, Mico direkt szívat, és ahogy ismerem, ez még nem is lehetetlen. Na nem azért, mert gyanítana velem kapcsolatban bármit, akkor nem lennék ott, ahol, egyszerűen csak egy faszkalap, és szórakoztatják az ilyenek. Szerintem mindenkit szórakoztat, ahogy ezen agyfaszolok konstans, kivéve azokat, akiket közben elküldök a halál faszára. Na, őket nem szórakoztatta. Egyre kevesebben hajlandóak a bárban dolgozni, mert itt tényleg dolgozni kell, nem embereket elverni, motorral ide-oda szállítani dolgokat, vagy fenyegető jelenlétet biztosítani valahol. Agymunka. Azt meg már túl sokszor vágtam a pofájukba, hogy az nem az erősségük.
Így esik, hogy kicseszett hajnali háromkor, zárás után én vagyok az a balfasz, aki elpakol a bárban. Alapvetően Seb lett volna, de állítása szerint rájött a cifrafosás, bár szerintem meg csak írt neki a csaja, hogy kívánós. Ismerve a nőt… még csak haragudni sem tudok szívvel-lélekkel. De attól még kívánok nekik egy enyhébb lefolyású nemi betegséget innen vagy onnan, miközben bepakolom a mosogatógépbe a korsókat, és rányomok egy mosó-gőzölő programot. Ezek után visszatérek az asztalok leszedéséhez, mert itt mindenkit az utca nevelt, nem az anyja, és hiába rohadnak feszt itt, mintha itthon lennének, visszahozni a szarjaikat a pulthoz már nem megy. Moshatok vagy négy körrel, faszom…
Mivel nyitva a hátsó részbe vezető ajtó, hallom, hogy valami felfordulás van, de nekem megvan a saját dolgom, majd rendezik, akik ma kamera-szolgálaton vannak. Legalábbis így gondoltam én, de aztán belöknek az ajtón valami random csajt, bele a felmosásom közepébe. Most lettem kész azon a részen, baszod! A fejemről is süthet, hogy nem értékelem a dolgot, mert Tats egyből magyarázza is, mi van. Visszaállítom a felmosót a vödörbe, aztán jobban megnézem, mit vetett elém az élet. Vagyis jobban mondva ez a két marha. A megjelenéséből ítélve tényleg ribanc, meg hát erre ilyenkor és így ritkán fordul meg másféle nő. A veszélyhelyzetet felmérő tekintetéből is süt, hogy nem ez az első rodeója, ahogy a meggyőző, de nem őszinte bekönnyesedéséből is. A vér a szája sarkában viszont maradéktalanul valós. – És mi a faszom? Melyikőtök gondolta, hogy majd egy pofon jó útra téríti? Vagy mi volt az ötlet? – nézek végig a két barmon, Welder fejéről pedig süt, hogy ő volt. – Tökön rúgott – felel mogorván az istenbarma.
- Gratulálok. Ha hagytad, meg is érdemelted. És ehhez ketten kellettetek? Most mégis ki a pöcs figyeli a kamerákat? – dörrenek rájuk, mire Tats motyog valamit, a kezembe nyom egy tárcát aztán eltűnnek. Hát eszem-faszom megáll ezektől. Láttak egy random nőt a folyosókon kóborolni, és gondolták kézenfogva összeszedik, vagy mi? Mindezt úgy, hogy az irodán még vannak vagy hatan, szóval szólhattak volna bárkinek. – Le van zárva minden, szóval innen nem jutsz ki, míg ki nem engedlek. A műkönnyeket máris hanyagolhatod – javaslom neki, aztán elindulok vissza a pult felé, ahol a fagyóból előszedek egy zacskó jeget. Belecsavarom egy tiszta ruhaszalvétába, amivel törölgetni készültem, aztán a pult felett felé nyújtom. – Tessék, a csinos pofidra. Kár lenne lilulni, kékülni, feldagadni – magyarázom, mit is akarok tőle. Mondjuk alapvetően semmit. Rohadt álságos lenne tőlem, ha kiakadnék, amiért lopni próbált. Ugyanakkor azt sem tehetem meg, hogy csak úgy elhajtom, adni kell a látszatra. A hírünkre. Hasonló szarok.
Kihajtom a tárcát, hogy megnézzem, kié is, és elhúzom a szám Rivet láttán. Általában okosabb ennél… De eléggé szét van csúszva, mióta az asszony otthagyta, szóval igazából még csak le sem tudom majd cseszni jó szívvel. Persze meg fogom tenni. De nem fogom élvezni. – Ez mégis minek kellett? Nem fizetett ki? Vagy nem adott borravalót? Taxi-pénz? – dobom a pultra a tálcát, aztán a zsebembe nyúlok a cigisdobozomért. Kiveszek belőle egy szálat, meggyújtom, aztán pár szívás után odakínálom neki is a dobozt, hátha venne. – Mit gondoltál, hol a faszomba vagy? Nem tűnt fel a sok rosszarcú motoros? Nem igazán díjazom, ha az engedélyem nélkül lopnak erre… - hallgatok el, a csajt figyelve. Prosti, gondolom. Amúgy miért lenne itt? Rivet egy viszonylag jó ember, de nem a nőhöz való kaliber. Plusz ha nem lenne prosti, már rég kiverte volna a balhét. Viszont ha prosti, és van egy csepp esze, most tudja, hogy kussban kell lennie. Vagy legalábbis tök fölöslegesen hisztizne, itt az van, amit én mondok. Maximum Mico bírálhat felül, de ő meg otthon alszik az asszony mellett. Pedig amúgy kedveli a prostikat.

danger is real but fear is a choice

Esküdni mernék rá, hogy a szemembe gyűlő könnyek teljesen meggyőzőek, elvégre nem kevés gyakorlatom van már abban, hogy szerepet játsszak, ez az én egyetlen Ördög Isten adta tehetségem. Szóval nagyon is zokon veszem, mikor műkönnyekkel vádol. Hát még sincs vajból a szíve? Nem azt mondom, hogy lehetetlen átlátni rajtam, de hát na, azért ritkán van rá példa, legalábbis azokban a körökben, amikben én mozgok. Ez most nyilvánvalóan nem az a kör, úgyhogy kénytelen vagyok taktikát váltani. Megszeppenten, elkerekedett szemekkel nézek fel rá, aztán sóhajtva oldalra billentem a fejem. Mikor a könnyek végigfolynak az arcomon, már nyoma sincs tekintetemben a rémült kétségbeesésnek. Inkább vagyok bosszús, elvégre tököm kivan ezzel az estével. Azért a szám sarka kihívó mosolyra görbül. Azt mondja, le van zárva minden, csak akkor jutok ki, ha ő kienged. Lenne erre mondanivalóm bőven, (gúnyolódás, főként), de ez az a helyzet, amikor nem érdemes jártatnom a pofám. Addig semmiképp, amíg nem ismerem ki eléggé a fickót ahhoz, hogy tudjam, mire ugrik, hol vannak a határai, pontosan mit is vár most tőlem. Szóval szó nélkül feltápászkodom a földről, és gyakorlott mozdulattal felhuppanok az egyik bárszékre. Kissé kétkedve veszem át a rongyba csomagolt jeget, amit felém nyújt. Hű, ez rendes tőle. Ez azt jelenti, hogy óvatosnak kell lennem. Ha valaki rendes, annak általában hátsó szándékai vannak.
- A vevőköröm nagyja gerjed a lilafoltokra - jegyzem meg egy vállrántással, és vigyorognék is, ha nem fájna. Szóval csak egy féloldalas mosolyra futja, ami aztán hamar grimaszba rándul, ahogy a hideget az arcomhoz nyomom.
Úgy szuggerálom az elém dobott tárcát, mintha valamiféle mágikus kristálygömb lenne, ami megsúgja nekem, hogy mi mindent kéne kifogásként összehordanom ahhoz, hogy ezt most épp bőrrel megússzam. Ez azonban még mindig nem az én estém, a tárca pedig nem szolgál válaszokkal.
- Őszinte leszek, nincs különösebb mentségem - sóhajtom végül. - Legfeljebb annyi, hogy túlságosan adta magát a dolog. De tényleg, a fickó képes volt egyszerűen az éjjeliszekrényen hagyni. Komolyan mondom, mintha azt akarta volna, hogy ellopjam.
Folytatom a mesét és még rosszallóan csóválom is hozzá a fejem. Előfordulhat, hogy ezzel csak magam alatt vágom a fát. Pedig igazat mondok. Nem terveztem előre, hogy meglopom, de ha egyszer egy ilyen lehetőség tálcán kínálja magát, nem tudok csak úgy elmenni mellette. Panaszkodhatnék, hogy milyen nehéz az élet, hogy van három gyerekem és alig telik lakbérre, de a könnyek eddig sem hatották meg, aligha hiszem, hogy ettől majd elérzékenyül. Baszki, pedig tényleg nagyon jól jött volna ez a kis pénz.
- De szánom-bánom minden bűnöm. Mit tegyek, hogy elengedj? - érdeklődöm őszinte megbánással a hangomban, mert hogyne bánnám, hogy ilyen béna voltam, és hagytam magam elkapni. Mikor felém nyújtja a cigisdobozt, kérdés nélkül kiveszek belőle egy szálat és elé tartom, hogy meggyújtsa nekem. Mélyet szívok belőle, majd jóleső sóhajjal fújom ki a füstöt.
- Ha szeretnéd, szívesen le is dolgozom - ajánlom fel készségesen. Az a része, hogy szívesen, enyhe túlzás, nem akarok mást csak hazajutni. De hát a munka az munka. A fickó legalább úgy néz ki, mint aki tudja, hogy mit csinál, talán nem is lenne olyan vészesen szar menet.
Nem mondom, hogy nem félek, hülye is lennék. Egyszerűen csak azon a ponton vagyok, ahol már nincs túl sok veszítenivalóm. Persze szeretném rövidre zárni ezt a dolgot és mielőbb szabadulni, mert már kurva jól esne a következő adag cucc. Meg egy zuhany. A pasas, akit asszem Kitnek szólítottak, nagy, ijesztő és morcos, de nem úgy tűnik, mintha olyan nagyon bántani akarna, szóval ezzel magyarázom a hirtelen felbátorodásom. Vagy csak kezdem elveszíteni a maradék józan eszemet is, ez is egy opció.
- Szóval a tied a hely? Nagyon fasza - jegyzem meg, miközben pördülök egyet a bárszéken és látványosan körülnézek. - Mindig a főnöknek kell feltakarítania?
Pimasz mosollyal fordulok vissza felé, és a pultra támaszkodom, de belekönyökölök valami ragacsba.
- Ó, itt kihagytál egy foltot - pillantok fel rá angyali mosollyal.

with a little bit of sugar

and lots of poison too

Mikor átveszi a jeget, és azt mondja, hogy a vevőköre gerjed a lila foltokra, elhúzom a szám. – Hát kislány, ez baszott hervasztó megjegyzés volt. Túléltem volna anélkül, hogy ezt tudjam – közlöm vele, ha már így kéretlen információkat zúdít ő is rám. Nem vagyok annyira finnyás, pláne az utóbbi években, de nőre kezet emelni még mindig tabunak érződik (kivéve, amelyik külön kéri, de azt a magam részéről nem annyira élvezem…), és nem is nézem sokba azokat, akik megteszik. Azokat pláne nem, akik erre indulnak be. Én magam régivágású vagyok, és a cicik vonzanak. Egy szép fenék is le tud kötni. De a lila foltok? Nem, kösz nem. Valószínűleg a kiscsaj sem gondolta komolyan, mert azért nekiáll jegelni. Vajon tényleg Welder képelte fel? Jövök neki eggyel.
Magasba szalad a szemöldököm, mikor azzal indít a tárcával kapcsolatban, hogy őszinte lesz, és őszintén nagy kamura számítok ezek után, de kellemesen csalódom. Valószínűleg tényleg őszinte, én meg visszafojtok egy vigyort, ami kikívánkozik. – Vagy tudta, hogy innen nem lépsz le semmivel, ami nem jogosan a tiéd – vetem fel neki, mint másik opciót, csak hogy ne nézze már tök hülyének Rivetet, mert amúgy nem az. Nem is Borostyánligás alapanyag, de nem is a hülyébbek közül való. Azt nem tudom, miért gondolta, hogy különösebben örülni fogok, hogy ide hoz fel ismeretlen nőket, de hogy biztosítva van a hely, azt mind tudják. Elvégre teljesít például ő is megfigyelő szolgálatot néhanapján.
Meggyújtom a cigit, amit tőlem szedett, miközben azon gondolkodom, mit is kéne tennie, hogy elengedjem. Igazából leszarom, hogy lopni próbált, meg ilyenek, tényleg csak presztízs kérdés, hogy nem rakhatom ajtón kívül csak úgy, hogy végre folytathassam a takarítást. Mikor aztán felajánlja, hogy ledolgozza, nem bírom ki, felröhögök. – Igazán ne vedd sértésnek, cicám, de mégis hogyan szeretnéd ledolgozni? Olyasmire nem igazán vágyom, mint amit odafent csináltál, és arra sem foglak megkérni, hogy ápold le Welder széttört mogyoróit, annyira nem a szívem csücske. Csapjam elő a családi ezüstöt, és kiszidolozod? – érdeklődöm meg, ha már így felajánlotta, mert hátha neki van jobb ötlete. Én maximum akkor szeretném térdelni látni, ha nekiáll a budiban lesikálni a fúgát. Ráférne, amúgy. A fúgára is, meg talán rá is. Nem mintha ne lenne csinos a kicsike, ráadásul nem is buta, mint a tök, azt utálom. De így, hogy konkrétan tudom, ki járt ott előttem, meg ilyenek… Nem véletlenül nem kurvázok. Mert hogy kurva, az mostanra elég nyilvánvaló, hogy jó volt az első tippem.
A pulton erre a célra tartott tálba pöckölöm a cigim végéről a hamut, miközben azt figyelem, ahogy a bárt vizslatja. Arra, hogy enyém-e, meg hogy fasza, csak vállat vonok. Egyrészt mi köze hozzá, másrészt meg faszának nem mondanám, elmegy. Késdobálónak. Kell a faszomnak ide a meglévőnél tágabb vevőkör, akik meg tizenéve idejárnak, kikoptatták már a seggükkel a saját székeiket, és sírna a szájuk, ha elkezdenék újítani. Hát majdnem fellázadtak, mikor bekerültek a biliárdasztalok, és darts táblának használnak bármit, amit újonnan felrakok a falra. Bezzeg Cindy Crawford playboy plakátja sértetlen, mióta ismerem ezt a helyet. Mondjuk UV alatt nem akarnám látni. – Megesik. Balfasz alkalmazottak tömkelege vesz körül. Amíg ki nem rúgom őket – felelek azért a kérdésére arról, mindig nekem kell-e takarítani. Általában nem. De akkor nyitás előtt tuti, hogy el kell még rendezni ezt-azt, mert tényleg mindenki balfasz. – Nem takarítjuk a pultot tíz éve. Így autentikus – mondom pókerarccal, ahogy felhívja a figyelmem egy ragacsos foltra. Persze kamu az egész, de mióta bezártunk mára, még tényleg nem töröltem le, és az előbb kilöttyent ott egy kis whisky. Azért a többségét sikerült a poharamba önteni, na. Egyébként kicsit úgy is néz ki a pult, mint amit valóban nem takarítunk, a fenyőn a fényezés már rég megkopott, és sok év zsíros kézzel való taperolás festette sötétre. A belekarcolt nevek, telefonszámok, trágárságok csak hozzáadnak a bájához. Ha egyszer lecserélem, ezt felfúratom a falra a nosztalgiafaktor miatt. – De ha nagyon aggaszt a hely higiéniája, nyugodtan segíthetsz kitakarítani – ajánlom fel, még mindig fapofával. – A budikra például ráférne egy alapos fertőtlenítés, gondolom sejted. Meg hát a felmosásom is eléggé tönkretette, hogy belehempergőztél…

danger is real but fear is a choice

- Bocsi, igazán nem akartam felzaklatni a lelkivilágod - felelem szemforgatva, miközben az arcomnak nyomom a jeget. Meglep, hogy pont ezen az elejtett megjegyzésen húzza így fel magát, elvégre olyan embernek tűnik, aki sok szarságot látott már. Azért aranyos, hogy így a szívén viseli szegény bántalmazott nők sorsát.
A legtöbb ügyfelem nem is azt élvezi, hogy fájdalmat okoz, egyszerűen csak szeretik nyeregben érezni magukat, hatalmat gyakorolni valami felett, ha már semmi más nem jött össze a szaros kis életükben. Sokan észre sem veszik, mikor az ujjaik a kelleténél erősebben szorulnak a nyakam köré. Vannak, akiket szimplán csak nem érdekel. És vannak, akiknek ez okoz örömet. De attól, hogy nem beszélünk róla, még ugyanúgy megtörténik. Nem mintha tehetnénk ellene bármit is.
- Te tudod - rántom meg a vállam kissé morcosan, hiába kezdte úgy a mondanivalóját, hogy ne vegyem sértésnek. Ami amúgy nagy lószar, ha az ember utána sértő dolgokat mond. Nem mintha nem töltene el megkönnyebbüléssel, hogy nem fog gerincre vágni a pulton, amit tíz éve nem takarítanak, de azért na, senki sem szereti a visszautasítást. Én meg aztán főleg, ha már egyszer a megélhetésem múlik azon, hogy vágyjanak rám. Mélyet szívok a cigiből és sóhajtva összébb húzom magamon a kabátomat, már nem is akarom, hogy nézzen. Nem érdemli meg.
Persze a duzzogás is csak a show része, őszintén nem érdekel, hogy mit gondol rólam, csak haza akarok jutni. Mikor a cigit tartó kezem kissé megremeg, megtámasztom a csuklómat a pult szélén. Nem akarom megvárni, hogy az elvonási tünetek látványossá váljanak.
- Ja, ezt volt szerencsém tapasztalni - jegyzem meg a balfasz alkalmazottakra utalva, és elemelem a jéggel teli rongyot az arcomtól, hogy finoman körbe tudjam tapogatni a sérült területet. Nem érződik duzzadtnak, szóval talán nem sokáig marad nyoma.
- Szerencse, hogy nem vagyok finnyás - felelem az autentikus pultot vizsgálgatva. Egy kis kiömlött sör közel sem a legrosszabb dolog, amibe valaha nyúltam. Ettől függetlenül tényleg ráférne a helyre egy kis karbantartás. Kedvem támadt a padlóra pöckölni a hamut a cigim végéről, csak hogy tovább cukkoljam a csávót, de végül inkább odanyúlok a hamutartó fölé, nem akarok feleslegesen szemétkedni. Kivételesen.
Az arcom már nem annyira fáj, a jég pedig közben olvadni kezd, és befolyik a ruhaujjam alá, amitől végigfut rajtam a hideg, meg egyébként is csak útban van, szóval kicsit dühös leszek rá, és inkább a pultra dobom. Azért elmormolok az orrom alatt egy köszit, mert azért hálás voltam érte Kitnek. Kedves gesztus volt, én pedig nem vagyok kedves gesztusokhoz szokva.
- Hé, a felmosásért nem vállalok felelősséget! - kérem ki magamnak, elvégre igazán nem a saját akaratomból hemperegtem bele.
- De legyen - teszem aztán hozzá könnyedén, és szívok még egy utolsót a cigimből, mielőtt elegáns mozdulattal elnyomnám a hamutartóban. Nem tudom, hogy mennyire gondolta komolyan a felvetést, mindenesetre én komolyan veszem. Él az emberekben egy általános kép, miszerint a csinos lányok, akik adnak a megjelenésükre, nem szeretnek dolgozni, mert félnek, hogy letörik a műkörmük. Én csinos lány vagyok, és adok a megjelenésemre, de azt hiszem, a körmöm a legkevesebb, amiért aggódok. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a félig lepergett vörös lakk, ami szintén egészen autentikus látványt nyújt, miközben ujjaimmal dobolok a pult összekaristolt lapján. Szóval nem, egyáltalán nem rettenek meg a felmosórongy látványától. Kit úgy néz ki, mint akire ráfér a segítség. Én pedig már kurvára túl esnék ezen az egészen, hogy indulhassak végre haza.
Lehuppanok a bárszékről és kibújok a szőrmekabátomból, hogy ne koszoljam össze, és ne is legyen útban. Hűvös van, vagy csak az elvonási tünetek miatt ráz ki a hideg, talán mindkettő. Sebaj, majd a munkától kimelegszem.
- Szóval ha felmosok és kisikálom a budit, akkor kvittek vagyunk? - kérdezem a pult mellett hagyott felmosóvödörhöz lépve. Igazából nem is várom meg a választ, csak nekiállok. Egész testemmel ránehezedem a felmosórongyra, hogy jó alaposan kicsavarjam, ha túl vizes marad lassan szárad meg és foltos lesz. A hátsó ajtónál kezdem, ahol az emberei berángattak, hogy aztán szépen lassan haladjak végig a pult előtt hagyott lábnyomokon.
- Gondolom egyikünk sem így képzelte ezt az estét - teszem szóvá, és a helyzet abszurditása miatt akaratlanul is vigyorra húzódik a szám, féloldalasra, mert a másik fele még mindig kicsit fáj. És tényleg, nem gondoltam volna, hogy hajnalok hajnalán egy olyan bárban fogok felmosni, aminek a nevére sem emlékszem. Azt sem tudom, hogy mennyi lehet az idő, pedig még rá is pillantottam az éjjeliszekrényen álló óra világító számlapjára, mielőtt kiosontam volna Bill… vagy Bob szobájából. Csak éppen azt felejtettem el, hogy mennyit mutatott.
- Szóval Kit… hívhatlak Kitnek? - pillantok fel rá a vállam mögül, elvégre még be sem mutatkozott.
- Tudod, ha valaki azt akarja, hogy ledolgozzam neki az adósságom, azt ritkán értik… takarításban. De inkább ez, mint mondjuk még egy kör odafent Bobbal. Nem terhellek részletekkel, tudom milyen érzékeny a lelked, de brrr... - csacsogok bután, és még látványosan bele is borzongok az emlékbe, miközben serényen takarítok. Soha nem állítottam, hogy erősségem a small talk, de csak gyorsabban telik az idő, ha közben beszélgetünk.

with a little bit of sugar

and lots of poison too

- Nem feltétlenül a lelkivilágomat hervasztottad le – vonok vállat, bár amúgy de, azt, tekintve, hogy egyéb másomon nem volt mit lehervasztani. Amúgy is furcsa prosti szájából a lelkivilágomról hallani, azt gondolná az ember, nem igazán érdekli. Mondjuk nem is vagyok fizető vendége. Semmilyen vendége sem. Szóval lehet, hogy teljesen önös érdekből emlékezett meg a lelkivilágomról, de sebaj. Más még önös érdekből sem teszi. Én sem feltétlenül vagyok annyira tekintettel az övére, különben úgy tennék, mintha nem tudnám, mit keres itt, és mit művelt fent. De tudom, és nem titkolom. Mondjuk melyik árus szereti, ha visszautasítják a portékát? Neki sem tetszik, látom, de magának köszönheti, minek ajánlotta fel ebben a helyzetben? Pláne hogy előtte arról beszélt, hogy vannak, akik az összevert nőkre gerjednek. Még benyomhatná azt is, hogy kiskorú, hogy mást se akarjak tőle, mint megpaskolni a feje tetejét atyaian. Uhh remélem nem kiskorú. Rivet lassan az ötvenet tölti, a fia meg harmincat, nem venné be a gyomrom.
Elfintorodok, ahogy az arcát vizsgálgatja a balfasz alkalmazottak említésére, és legszívesebben rászólnék, hogy tegye csak vissza a jeget, hátha még menthető a helyzet. És bocsánatot kérnék, amiért kapott egyet. Nem teszem egyiket sem, hivatalos álláspont szerint nem vagyok tyúkapó, sem a Prostituáltak Védőszentje. – Legközelebb talán ne köss bele nálad nagyobbakba – tanácsolom helyette. Azaz ne kössön bele kábé senkibe. Elhiszem, hogy némely pasit mondjuk meg tudná ruházni, de kettőnek nekimenni elég ostoba dolog volt részéről.
Nem bírom megállni, mikor azt mondja, szerencsére nem finnyás, halkan felnevetek, és megcsóválom a fejem. – Cicám, finnyás emberek ide nem tévednek be. És rohadtul képmutató lenne részedről, ha most jutna eszedbe finnyáskodni – mutatok rá. Nem akarok belegondolni, Rivet milyen testnedvei vannak még rajta, mert nem különösebben élvezem az ilyen képeket a fejemben. Arra meg csak hümmögök egyet, mikor visszaadja a jeget, és eltakarítom, tényleg nem kezdek bele, hogy még nem kéne levennie. Ha be akar lilulni, hát lelke rajta, én megtettem, amit megkövetelt a haza.
- Nem mondtam, hogy a te felelősséged, csak hogy te hemperegtél benne. Nem így volt? – kérdezem felvont szemöldökkel, tárgyilagosan. Hogy belelökték, az én elbaszott felmosásom szempontjából sokadrangú. A szemöldököm még magasabbra szökik, mikor felpattan tettrekészen, és félig-meddig arra számítok, hogy megpróbál kimenekülni az ajtón, de aztán ledobja a kabátját, és úgy tűnik, tényleg nekiáll takarítani. Hát mifaszom. Nem gondoltam komolyan, már csak azért sem, mert alapvetően nem kényszerítek random embereket kétkezi munkára a szabadidőmben. Meg mert egy átlag prosti tényleg előbb cuppant le, mint hogy felmosson. Ezért prostik. Jó, nem ezért, de én látom a párhuzamot. – Nos… Ártani nem fog az ügyednek, az biztos – mondom kitérően, mert nem, nem fogom kijelenteni, hogy ha kipucolja a budit, mehet. Mehetne most is, alapvetően. De ki is pucolhatja a budit, nem fogom benne megakadályozni. Egy darabig figyelem, ahogy a felmosóval szórakozik, aztán visszatérek a magam dolgához, nevezetesen a mosatlanok eltűntetéséhez. Meg a pultot is áttörlöm, szó ne érje már megint. Ebben torpanok meg egy pillanatra, mikor megjegyzi, hogy valószínűleg nem így képzeltem az estét… hát… - Én pont így. Csak mondjuk más társaságban – vonok vállat. Nekem alapvetően tök mindegy, ki segít, csak a meló legyen elvégezve. Meg jól legyen elvégezve. Ez az, ami sokaknak annyira nem megy, és ez az, amiért nem sokáig tartanak nálam az alkalmazottak.
Próbálom kiszámolni, mennyi csapolt fogyott ma, mikor megint beszélgetni próbál, szóval felnézek a papírjaimból. – Ja, többnyire úgy szólítanak – hagyom rá. Tőlem hívhat faszkalapnak is, többnyire szarok rá. Identitásválság felsőfokon. – Miért, szeretnéd, ha inkább szexben kérném én a kompenzálást? Abban mi a pláne? Mármint a nyilvánvaló pillanatnyi megkönnyebbülésen túl részemre. Neked legalább annyira gépies, mint nekem kitakarítani a budit, nem? Valami, amit nem akar az ember, de ha muszáj, hát muszáj – nézek rá kérdőn, aztán megint előszedek egy cigit és rágyújtok. Ezúttal nem kínálom meg, túl messze van, dolgozzon csak, ha már elkezdte. Halkan csipog mögöttem a mosogatógép, szóval lenyitom az ajtaját, hogy kihűljön kicsit, mielőtt mindjárt kipakolom, és újra megrakom korsókkal. – Mondjuk nem tudom, neked mennyire muszáj. Nem tűnsz annak a fajtának, akinek ne lenne más választása – teszem hozzá, miközben visszatérek a papírjaimhoz, meg a számológépemhez. Faszom, hogy ez sosem akar egyezni a kasszával. Valamelyik paraszt mindig elfelejti rendesen vezetni, mit ivott. Néha én vagyok az a paraszt. Mennyi sört is ittam ma? Négyet? Ötöt? De rohadt rég volt már délután kettő. Köcsög Gin is tuti többet ivott háromnál, nem tudom, mit szívott, mielőtt ezt ide behúzta.

danger is real but fear is a choice