Alapvető esetben egy klasszikus családmodellnél az idősebb testvér az, aki felveszi a családfő szerepét, ha a szülők valami oknál nem képesek erre. A Ti esetetekben viszont nem is volt kérdés, hogy Te leszel az, akinek a felelős döntéseket kell meghoznia, hiába voltál jó pár évvel fiatalabb apánál. Nyilván nem ismertelek régen, apának pedig azt se hihetjük el, amit kérdez, úgyhogy nem tudom, vajon mindig is ennyire határozott és felelősségteljes voltál-e, vagy inkább a körülmények kényszerítettek rá.
A szüleid még Franciaországban születtek, aztán az ötvenes években vándoroltak ki New Yorkba; nem voltatok sokkal másabbak az átlagos munkásosztálybeliektől. Az apátokat megtörte egy kicsit érzelmileg a vietnami háború, az anyátok egy kicsit többet ivott dugiban esténként, mint kellett volna, a bátyád pedig, akinek mindezen terheket viselnie kellett volna, inkább elment művészkedni és varázsgombázni az "óhazába". Ó, és amúgy valahogy véletlen feleségül vett egy francia arisztokratát, aki ha nem lett volna eleve is távoli rokon, minden bizonnyal kitagadnak a családból emiatt. A távolság végett akkor kerültél igazán bele az életünkbe, mikor anya 1998-ban meghalt, apa pedig hazahozott minket ide, New Yorkba. Nem sokáig maradtunk, mert ősszel már Svájcban kezdtük a bentlakásos magániskolát, de a pénz gyorsan fogyott, pont úgy, mint a türelmünk apával szemben.
Azok után, ahogy velünk viselkedett, mind egy kicsit másként állunk hozzá; ezt viszont igyekeztünk sohasem kimutatni veled szemben, főleg, hogy a színfalak mögött mindig Te voltál, aki, ha csak néhány pillanatra is, de gatyába rázta apát, hogy megjelenjen egy-egy fontosabb eseményen. Valószínűleg te vagy az is, aki néha feltölti a hűtőjét ehetővel, különben rég elfelejtett volna enni is. Valószínűleg legalább akkora része voltál a nagyszüleink nevelésének, mint ők maguk, és feltétlenül többet köszönhetünk Neked, mint a tulajdon apánknak. Úgyhogy ha bármikor szeretnél csatlakozni a kávézó (vagy borozó, aktuális lelki állapottól és drámafaktortól függ) délutánjainkhoz, szívesen látunk.
// Párban áll kissé APA hirdetésével, ajánlott elolvasni mindkettőt, illetve persze a lányok ET-jét. Nincs annyi konkrétum megszabva róla, mint Peterről, próbáljuk majd a lehető legkevesebb ilyesmit emlegetni a megérkezéséig, hogy szabad keze lehessen a megalkotónak. A neve is nyugodtan változtatható. A foglalkozását illetően valami jelleméhez megfelelőt tudnék elképzelni, kevésbé kreatívat, inkább szabálykövetést igénylőt. Nyugodtan lehet családja, gyerekei, örülünk bármi extrának amit a családhoz tudna adni.   Várjuk lelkesen!//

Sokszor kívánom azt, bárcsak kisebb lett volna köztünk a távolság, míg a lányok és én felcseperedtünk, hogy ott légy, amikor bekövetkezik a tragédia. Biztos vagyok benne, hogyha valaki, te tudtál volna hatni apára az anya halála utáni kritikus pillanatokban, teljesen eltérő, valószínűleg pozitívabb ívet adva a történetünknek. Ez azonban sajnos nem több, mint vágyálom; mire apa New Yorkba ért, velünk a hóna alatt, már megtört benne valami, és ugyan nem tudom, pontosan mi zajlott le köztetek a színfalak mögött, de hiszem, hogy egyetlen szövetségesünkként minden tőled telhetőt megtettél, hogy emlékeztesd rá, nem csak ő vesztett el valakit, akit nagyon szeretett.
A svájci tanulmányainknak hála a találkozásaink nem sűrűsödtek olyan nagyon -  legalábbis amíg iskolások voltunk, nem -, mégis, megnyugtató volt azzal a tudattal repülőre ülni, hogy lesz, aki gondoskodik apáról, míg mi távol vagyunk (ami egy olyan aggodalmam volt, amit magamnak sem voltam hajlandó beismerni), és azzal érkezni, hogyha fojtogatóvá válna az otthoni közeg, te nem csak tárt karokkal, de használható tanácsokkal fogadsz minket.
Mint a legidősebb, úgy érzem, valamivel a többieknél is hálásabb vagyok érted; anya híján te vagy a hozzánk legközelebb álló női példakép, valaki, akivel megoszthattam az anyaszerepet a húgaim életében. Sokszor fordultam hozzád a húgaimmal kapcsolatos aggodalmaimmal és kérdéseimmel, és a megértő, intelligens válaszaid hallatán mindannyiszor megerősítetted bennem az érzést, hogy felnőve olyan akarok majd lenni, mint te. Nagyon szerettem a veled töltött időt; mindig is úgy gondoltam, hogy te voltál az egyetlen szerettem, aki nem állított lehetetlen elvárások elé, és úgy fogadott el, ahogy voltam.
A balesetem óta akad köztünk némi távolság, nem azért, mert megromlott a viszonyunk, hanem mert szándékosan kerüllek. Olyan jól ismersz, és annyira bízok benned, hogy félek, előtted bármikor leomolhat a gondosan felépített kis váram, amivel körbeemeltem magam, és kitűztem rá a "minden a legnagyobb rendben" feliratú zászlót. Vélhetőleg mindezek ellenére is átlátsz rajtam, mint a szitán, és talán még nálam is jobban tudod, hogy mi játszódik le bennem. Kétlem, hogy örökké elkerülhetem a veled való konfrontációt, de egyelőre reménykedek.
// Párban áll kissé APA hirdetésével - aki időközben megérkezett, így még többen játékpartner akad -, ajánlott elolvasni mindkettőt, illetve a lányok és Peter ET-jét is a teljes kép érdekében. Mitch előttem tökéletesen megfogalmazott mindent a háttérről, én itt inkább csak Renee (a név változtatható, természetesen) és Avie kapcsolatára fókuszáltam, reményeim szerint érezhető, menyire fontos a jelenléte Avie életében. Úgy képzelem, hogy egy végtelenül értelmes, karakán nőről lehet szó, aki ennek ellenére sincs gyengédség híján, valószínűleg remekül tudja ötvözni a kettőt. A leírtakon túl semmi nincs megszabva, ahogy Mitch említette, igyekszünk őt nem konkretizálva emlegetni, és ha úgy adódik, nagyon örülnénk egy nagybácsinak/nagynéninek és néhány unokatestvérnek nagy lelkesedéssel várjuk <3 //