Isabel & Finn

- ... A lényeg az, hogy ezt nem feltétlenül tartom jó ötletnek, Bray – igazából eléggé szét voltam zuhanva a tegnapi buli után, de ettől függetlenül felfogtam annak a lényegét, amit nekem mondott: ő akar üzletemberi útra lépni. Nem igazán láttam volna akadályát ennek az egésznek, ha mondjuk minimális tapasztalata lenne, nem pedig csak pénze, ami amúgy is elég rendesen folyik ki a kezéből. Egyáltalán nem gondolom magam mondjuk felelősségteljesnek ugyanebből a szempontból, mert szintén mestere voltam a költekezésnek. Ennek minden bizonnyal az volt az oka, hogy mind a kettőnknek volt miből és így egyáltalán nem voltunk ahhoz szokva, hogy spóroljunk kellett. Azonban én ennek ellenére is igyekeztem nyitott szemmel járni a világban, és nem csinálni valamit szimplán azért, mert attól kapnék egy jóleső adrenalin-löketet, vagy csak mert unatkozom. Egyáltalán nem állítom, hogy mondjuk a haverom túlzottan felelőtlen lenne – amúgy sok helyzetben mégis annak tartom, de alapvetően szerintem életképesebb, mint amilyennek előadja magát – de a ténye, hogy mind a ketten tegnap elég rendesen szétcsaptuk magunkat és ezek után hasonlók járnak az agyában... Hát sok jót semmiképpen sem jelentett.
Igazából a múlt héten sikerült megünnepelnünk kemény egy héten keresztül a születésnapját, Vegasban, már csak a stílusosság kedvéért is. Ha már egyrészt ott látta meg a napvilágot, akkor avassuk férfivá egy kaszinóban. Ettől függetlenül annyira keményre sikerült az a buli, hogy arról se nagyon van fogalmam, hogy miként keveredtünk vissza New Yorkba. Jobban belegondolva igazából azt is csodálom, hogy élve megúsztuk az egészet.
- Szomorú. – elég egyértelmű volt a hangsúlyból, hogy jelen helyzetben nem fog rám hallgatni, én pedig hát... Nem igazán tudtam, hogy miként kellene lebeszélnem róla. Így szimplán csak meghagytam abban a hitben, hogy mindent meg fogunk majd beszélni, de egyelőre még nekem is meg kellett volna találnom önmagamat.
Egyáltalán nem lepett meg az, hogy a folyosón közlekedve sokak tekintete megakad rajtunk, mert lényegében ez mindig így volt. Viszont ennek ellenére is azt éreztem, hogy ez a mostani most nagyrészt nem a bájaink miatt van. Egyáltalán nem vitattam egyikünk hétfő-reggeli jóképűségét sem, hiszen mind a ketten hiába voltunk kissé kócosak, hiába tűntünk fáradtnak, az elvitathatatlan tény volt, hogy az elfuserált stílusunk is hibátlannak tűnt. Az, hogy mi ketten vonulunk a folyosókon, pedig már csak szimplán a személyiségünk velejárója... És egyfajta megszokás. Az ember akaratlanul is filmsztárkodni kezd, ha akad némi közönsége. Még az olyanok is, mint amilyen én vagyok.
Miközben a büfénél várakoztunk a szokásos koffein adagunk miatt, lényegében gyorsan végigjárattam a pillantásom az egybegyűlteken, hátha megakad valakin tekintetem, akit még nem sikerült megtalálnunk Vegas óta. Russ ide vagy oda, az lényegében semmi volt Braylen partijához képest, pedig ott is történtek érdekes dolgok... Csak arra kell gondolni, hogy néhány túlzottan visszafogott gyereknek egy kis ideig megengedték, hogy kedvük szerint cselekedjenek. Elszabadult a Pokol, de másnapra mindenki előkerült. Én így is felfedeztem az egyetemen olyan arcokat, akiket esküszöm, hogy múlt hét óta egyáltalán nem láttam...
... Illetve még valakit, aki hiába kapott meghívást a buliba, nem jött el. Ez pedig eléggé baszta a csőrömet, ahogy az is, hogy egy ideje éreztem a neheztelését. Elég egyértelművé vált, miután megismerkedtem Isabellel, hogy pasija van. Ugyanakkor a nyár folyamán az is, hogy szakítottak, én pedig hát utána azért minimálra kapcsoltam olyan szempontból, hogy némi érdeklődést mutattam felé... Nem túl sokat, hiszen voltak más lányok is, de épp eleget ahhoz, hogy valami féle kontaktus létrejöjjön közöttünk. Viszont az egész kevésnek bizonyult, hiszen az utóbbi időben egyre inkább éreztem azt, hogy neheztel rám valami miatt. Én pedig bármennyire gondolkoztam azon, hogy mi lehet a bűnöm, lényegében nem jutott eszembe semmi olyan, amit komolyan elkövettem volna ellene.
- Itt hagylak Claryvel – motyogtam egyenesen Bray fülébe, hiszen nekünk volt egy fogadásunk. Az pedig elég szerencsés, hogy a két lány egyszerre tartózkodik a közelünkben – Fizess most te, legközelebb majd én állom a kávédat.
Ezzel el is vettem a pultról a saját poharamat, és még mielőtt belekezdhetett  volna abba, hogy ő mennyire nem akar bunkó lenni, de baszódjak meg, amiért a nyakán élek és még a kávémat is kifizettetem vele, gyors léptekkel a lány felé indultam, és még mielőtt leléphetett volna, a feje mellé csaptam a tenyeremet a falra és elé kerültem.
- Hé – egészen halkan szóltam hozzá, mert az eddigieknél sokkal közelebb volt hozzám – Nem nézel a szemembe, Kjæreste.
Az egész szimplán csak egy ténymegállapítás volt, aminél többet első körben nem is kívántam mondani neki. Inkább még közelebb hajoltam hozzá, mert nem volt szerencsém rendesen látni az arcát, emiatt pedig néhányan felénk pislogtak, miközben elhaladtak a folyosón. Ezek szerint ilyen érzés lehet, amikor Braylen élvezi, ha műsort csinál... Én pedig ettől valamiért kegyetlennek éreztem magam, mégis engem is hasonló szinten boldoggá tett, hogy páran rajtunk felejtették a tekintetüket.

767 szó || outfit

Isabel & Finn

Pontosan tudtam, hogy Braylennel a fogadásunk egy dolog volt, az pedig egy másik, hogy Isabel mennyire könnyen megfogható csaj. Eddigi tapasztalataim alapján sajnos nem adta úgy magát, mint a vörös kis barátnője, aki teljesen bekajálta a legjobb haverom szövegét, de ez nem feltétlenül jelentett problémát. Szívesen változtattam stratégiát annak érdekében, hogy becserkésszem őt, mert ha valaki, akkor én aztán határozottan nem fogok azon háborogni, hogy randiznom kell egy csinos lánnyal azért, hogy a későbbiek érdekében lefeküdjön velem. Persze nyilvánvaló volt, hogy a saját kis nőcskéimet sem dobtam el magamtól, mert azért határozottan túlzás lett volna egy lapra feltenni mindent. Viszont Isabel nem csak szépnek, hanem intelligensnek is tűnt, ami elegendő volt ahhoz, hogy a jövőben ne zárkózzak el semmitől; már ami a dolgok alakulását jelenti.
Soha nem voltam az a típusú srác, aki túl komolyan vette volna a párkapcsolatait. Nem állítom, hogy lépten nyomon megcsaltam mindenkit, akivel csak összesodort a sors, de az határozottan igaz volt rám, hogy nehezen kezeltem a helyén a nőket. A legtöbb szerelmet, virágokat és elkötelezettséget akart, nekem pedig ez valahogy sok volt. A lányok egy idő után önzővé és akaratossá válnak, és legjobb tapasztalataim szerint basznak arra, hogy a pasijuk sok dologgal kapcsolatban mit gondol, vagy hogyan érez. És hát szokták mondani, hogy az ő kezükben van a hatalom csak azért, mert női nemi szervvel vannak megáldva viszont, ha ezt egy pasi gondolja vagy mondja ki az már rögtön szexistának számít. A magam részéről úgy voltam ezzel az egésszel, hogy inkább egyszerűbb volt olyan lányokat keresni, akik ugyanazt akarják, mint én és elkerülöm a felesleges problémákat. Aztán pedig megjelent Isabel.
Sokat nem tudok róla, de épp elég ahhoz a két szép szeme, hogy a haverom mocskosabb fantáziáját beindítsa… Gondolok itt most éppenséggel a fogadásokra, nem pedig arra, hogy mit csinálna vele. Így mivel Clary is egy volt azon hölgyek közül, aki „nem adta könnyen magát”, számunkra valamiért viccesnek tűnt az, hogy versenyezzünk a lányok kegyeiért. Itt jelen esetben a végkifejlet mindegy volt, ráadásul egyikünk sem egy érzéketlen faszparaszt, tehát teljes mértékben benne van a pakliban az, hogy a lányok mellett maradunk a végén, ha úgy alakul. Ezt igazából nem egyeztettük le és nem is beszéltünk róla, de én magam is tudom, nyilvánvalóan léteznek olyan nők, akik mellett még a magunk fajták is le tudnának horgonyozni. Hogy Isabel az ilyen-e, én még nem tudtam, de veszíteni sem szeretek, szóval elég egyértelmű volt, hogy nem fogom hagyni elmenekülni a mai nap folyamán se. Viszont Braylennel ellentétben, nekem nincsen kitartásom így, ha elutasít, akkor egyszerűen lemondok majd a lányról és keresek valaki mást, aki el tud szórakoztatni. Nekem egyetlen lány sem különleges annyira, hogy a végén én legyek az, aki egy olyan ajtón kopogtat, amit korábban az orrára csuktak. Még egy olyan szép sem, mint a szóban forgó személy.
Hála az égnek időben sikerült elcsípnem a lányt, aki pluszban még elég közel is volt hozzám ahhoz, hogy minden probléma nélkül elkapjam a pillantását és azt úgy tartsam fogva, hogy véletlenül se tudja elfordítani a fejét. Vajon, ha megtenné, akkor képes lennék beavatkozni az egészbe mindenki szeme láttára és megérinteni az arcát, hogy újra magam felé fordíthassam a fejét? Nem vagyok az a fajta srác, aki elnyomná a nőket, ugyanakkor nem vártam el lehetetlent tőlük soha. Jelen esetben csak annyit szerettem volna, hogy rám nézzen a kis műsorunk közben, amit lenyomunk, mert bunkóság nem a szemébe nézni annak, akivel éppenséggel beszélünk. Ha annak idején elfogadta a segítségem, akkor most legyen igazán merész és ne féljen a dolgok következményeitől.
- Igen, kellene – mivel nem engedelmeskedett nekem, én magam nyúltam az ujjammal az álla alá, és finoman felemeltem a fejét. Pusztán a szám széle kunkorodott fel egy kicsit, nem vigyorogtam telibe a lány arcába. Pontosan tudtam, hogy az előző bulink alkalmával a kis vörös barátnője miatt talán rám próbál meg haragudni még annak ellenére is, hogy nem én toltam le a torkán azt a pohár alkoholt, amit teljesen véletlenül bedrogoztak. Így nem is nagyon éreztem azt, hogy felelősséget kellene vállalnom érte.
- Nos, akkor talán el is kísérhetlek – rögtön el is löktem magam a faltól és a karommal a lány háta mögé nyúltam, hogy ezzel jelezzem felé az indulási szándékomat. Természetesen észrevettem azt, hogy valamennyire megzavarodott a közelségemtől, és ezt a későbbiek során majd jól fel tudom használni ellene.
- Úgyis meg kell beszélnünk pár dolgot – ezt már akkor tettem hozzá, amikor kiértünk a bámészkodó diákok közül – Gondolom a szememre akarod vetni, amiért nem viselkedtem jól a múltkor. Én pedig ezt a pillanatot akarom kihasználni arra, hogy elhívjalak randizni.
Vetettem egy oldalpillantást a lányra. Nem számítottam arra, hogy rögtön igent mond nekem, mert elég nemtörődömnek tűnhettem a lazaságom miatt, ahogyan ott álltam előtte zsebre tett kezekkel, de ettől függetlenül is, elég sok ötletem volt arra, hogy mit csinálhatnánk együtt. És itt most nem egy közös filmezésre, vagy sütizésre kell gondolni, aminek mind tudjuk, hogy mi lenne a vége.


807 szó || outfit

Isabel & Finn

Nyilvánvalóan soha nem mutattam túl jó példát a hallgatóimnak olyan szempontból, hogy a gólyákkal szemben mit engedhetnek meg maguknak. Mivel én magam is flörtöltem velük, nyilvánvalóan a csapatba tartozó többi HÖK-ös is hasonlóképp tett. Elég felelősségteljes voltam, azonban felnőtt emberek vagyunk, szóval egyáltalán nem éreztem kihasználásnak a dolgot. Nyilvánvalóan kerültem a ragadós pszichopatákat, akik még nem töltötték be a 21-et, mivel egy plusz feljelentést nem akartam a nyakamba, de határozottan nem voltam szent az elsős lányok hülyítésével kapcsolatban.
Nyilvánvalóan könnyebb lett volna találni egy olyan csajt, akinek nem nagy dolog az, ha lefekszik vele az ember. Ugyanakkor szerintem tizenhét év felett az embernek már tudnia kellene, hogy mire számítson. Én annál többet nem tehettem senkinél, hogy konkrétumokat nem mondtam; ennek pedig intő jelnek kellett volna lennie egy értelmes lány számára. Soha nem tudnék olyan csajjal valóban együtt lenni, akit pár kedves szóval és egy menettel le lehet venni a lábáról. Semmi érdekes nincs benne maradni egy ilyen kapcsolatban csak azért, mert könnyen megkaptuk az illetőt, tehát egyszerűen csak meghúztam a határokat. Ha valaki ezeket át akarta lépni, akkor csak egyszerűen emlékeztettem rá, hogy nem így működnek a dolgok.
Ennek ellenére jónak tartottam magam a HÖK-ös irányításban. Egyértelműen van bennem felelősségtudat és érzékem van a közösségépítéshez. Ugyanakkor nyilvánvalóan nem egyszerű mindenki kedvére tenni, pont ezért is voltam rugalmas és lehetőség szerint hallgattam meg a legtöbb egyetemistát, ha tehettem.
Elég egyértelmű volt a számomra az, hogy Isától akarok valamit, mindenekelőtt felhasználni őt arra, hogy megnyerjek egy fogadást, aminek valójában komolyabb tétje a győzelemnél nem volt. Nyilván Braylennel mondtunk egymásnak szép dolgokat azzal kapcsolatban, hogy mit tennénk egymásért, de ő nem volt hülye, egyáltalán nincs szüksége a segítségemre ahhoz, hogy lediplomázzon. Ha veszítenék az lenne a legkevesebb, hogy a diplománk megszerzéséig egyedül dolgozom gyakorlatilag mindenen. Lényegében ez arról szólt, hogy az egonk ne sérüljön. Túlságosan ugyanabba a kategóriába tartoztunk ahhoz, hogy bármit meg tudjunk adni egymásnak azon túl, hogy ilyen hülyeségekkel ütöttük el az unalmas perceinket, vagy hasonlókról témáztunk edzés közben.
Mindenesetre talán most már elég egyértelművé sikerült tennem a kis akciómmal legalább a mérnökök között, hogy Isabel pontosan kihez tartozik. Talán túlzásba estem, amikor utána rohantam és szabályosan a falhoz szorítottam a lányt, de én a saját vállamat a kis akció miatt szimplán megveregettem. Így kell valakit elkapni, aki kerülni próbál minket.
- Mert én azt szeretném – egészen halkan szóltam hozzá, egyáltalán nem az volt a célom, hogy mindenki ránk figyeljen, így valószínűleg a folyosón pihenő egyetemisták hangja elnyomta annyira az enyémet, még ilyen pozícióban is nyugodtan beszélhessünk. Nem akartam elengedni őt, mert ha megteszem, akkor megszökik. Én pedig nem kaphatok csak úgy utána. Ha menni akar, hagynom kell, ezért egyszerűbb volt elzárni minden lehetséges menekülési útvonalat és vigyorogni rá. A mosoly az arcomon pedig csak szélesebb lett, amikor észrevettem, hogy azért képtelen a szemembe nézni, mert a számat figyeli olykor. Ésszerű volt ebben a helyzetben nem meglépni olyat, ami miatt elronthatom a dolgokat, mert a fogadásunk megnyerésétől csak távolodnék vele. Az lenne a leginkább ideális, ha őt és a fogadást is megnyerném, mivel nem tudom elképzelni, hogy rossz lenne az ágyban.
- Ugyan. Én csak nem akarom, hogy valaki ellopjon, amíg odaérsz a dolgodra – talán egy kicsit túlságosan is mulattam a helyzeten. A valódi célom az szimplán annyi volt, hogy ne tudjon könnyen lekoptatni. Ha most meghátrálnék, akkor minden bizonnyal csak nehezebb dolgom lenne vele a jövőben, szóval hasonlót nem terveztem egyelőre.
- Szerintem tudod te – nyilvánvaló volt, hogy valahol én tartoztam magyarázattal, azonban az, hogy megszervezek egy bulit nem jelenti azt, hogy mindenre oda tudok figyelni. Talán túlságosan rideg volt a stílus, amiben kifejeztem magam és a hangom is kellemetlenül színtelennek, nyugodtnak hatott. Viszont legalább arra rá tudom ezt fogni, hogy északi vagyok és nem az minden vágyam, hogy a lányt felidegesítsem, egyszerűen ilyen habitust szedtem magamra. A szüleim is nyugodtak, szigorúak, ami miatt minden bizonnyal én is ilyenné váltam. Szerintem ezzel nincs semmi baj, mert legalább képes vagyok a pragmatikus gondolkodásra, és objektív döntéseket hozni. Pont ezért is gondoltam azt, hogy több értelme van beleállni a témába, mint sunnyogni.
- Tényleg sajnálom, hogy így alakult – egy pillanatra a tenyerem a vállára csúszott, megálltam és finoman magam felé fordultam. Annak ellenére, hogy egymással szemben álltunk, otthagytam a tenyerem, a másik kezemmel pedig pár tincset finoman hátrasimítottam az arcából – Ha tudtam volna, hogy az ilyenek előfordulnak a helyen, akkor nem ezt bérlem ki. Annyit tudok tenni, hogy legközelebb már nem szervezek oda semmit. Viszont a feljelentést a barátnődnek kell megtennie, ha úgy érzi, hogy kárpótlást szeretne. Nem léphetek helyette.
Nyilvánvalóan nekem nem volt bizonyítékom a dologra, úgy pedig kegyetlenség lenne ebbe belerángatni egy lányt, aki lényegében traumát szenvedett el a dolog miatt. Mivel alapvetően tényleg nem akartam, hogy az egyetemistáim közül bármelyiknek is baja essen, nem volt nehéz ezt az ígéretet megtenni. Tényleg nem szerettem volna, hogy bárkinek baja essen a jövőben, mert az részben az én felelősségem is. Nyilvánvalóan emellett még az is szempont volt, hogy én sem lennék boldog, ha a húgom hasonlóképpen járna. Az pedig, hogy Isabel továbbra is haragudni fog rám, jelenleg nem rajtam múlik.
- Mert te tetszel nekem – nem volt ezt nagy dolog kimondani, lényegében nincs vesztenivalóm jelenleg – Ha ez alapján válogatnám meg azt, hogy kit hívok el, akkor soha nem jönne el velem az, aki tetszik.
Jelen helyzetben nem akartam arra terelni a szót, hogy Braylen mondjuk mit csinál Clarissával, mert úgy érzem, hogy az más lapra tartozik. De valójában – még, ha nem is ismerte be ő – mind a ketten csak egy nőt fűztünk igazán. Lehet, hogy neki a dolog csak egy szimpla fogadás volt, de nekem nem. Mindenesetre olyan szempontból ő is határozottan gyanús volt, hogy túl sokat hasonlítgatott random dolgokat Clary fenekéhez. Egy ideje már csak Clary seggéről képes beszélni, viszont én erre nem hívtam fel a figyelmét.
- Jóvá tudom tenni valahogy a dolgokat, hogy ne haragudj rám? – nyilván nem egy ebéd fogja megoldani a dolgokat, de kíváncsi voltam arra, hogy pontosan mi az, ami segíthet azon, hogy rendben legyünk végre.

990 szó || outfit

Isabel & Finn

Nem vagyok egy álszent férfi, emiatt vannak olyan dolgok, amiket egyszerűen csak merek magabiztosan állítani. Ilyen volt többek között az, hogy igen, kerestem a lányok társaságát, és nem, soha senkitől nem akartam semmi komolyat. Szépnek láttam a szőke csajokat, de túlzottan nem nyűgöztek le, ennek pedig az is lehet az oka, hogy összességében túl sokat láttam belőlük. Braylen esetében nem tudom mi a fétisének a tárgya, de hallottam, hogy az ázsiaiak is kifejezetten kedvelik az ilyen lányokat. Mindenesetre ez legalább eredményezte azt, hogy mi ketten nem fogjuk ugyanazt a csajt kinézni, és míg ő elvolt a kis Barbie babájával, addig én tudtam foglalkozni a saját „latin szeretőmmel”, ahogy ő fogalmazott minden alkalommal.
Kedveltem Isát, talán egy fokkal érdekesebbnek találtam őt a legtöbb lánynál. Kár lenne letagadni azt, hogy már elsőre is nagyon tetszett nekem, hiszen nem szoktam mindenkit átkísérni a saját épületébe, főleg nem úgy, hogy közben direkt máshová akarom irányítani, hátha ezzel meg tudom magamnak előlegezni azt, hogy tovább beszélgessünk. Valószínűleg az egyik oka a jelenlegi ridegségének példának okáért az is, hogy akkor túl sokat játszottam vele. Mivel tényleg a Columbiára jött, gyakorlatilag tudja, hogy direkt vittem máshova, utána pedig csőstül jött a baj. Magam sem tudtam, hogy miként teszem helyre és hogyan fogom mindezt megtenni, de amikor megpillantottam, hirtelen azt akartam, hogy megint rendben legyünk. Ha ez csak a fogadásról szólna, akkor büszkeségből hagynám nyerni Braylent, mert nekem nem jelentenek annyit az ilyen versenyek, mint neki. Nyilvánvalóan nem csak az ő szórkoztatása érdekében szálltam bele ebbe az egészbe, de azért valamennyire engem is boldoggá tett, ha láttam az önelégült fejét, amiért nyert.
- Tényleg nem muszáj – mosolyodtam el, miközben volt merszem ebben a helyzetben is a válla mögé simítani egy tincset – De valóban ezt szeretnéd? Ha nem leszel a kedvemre való, idővel elhagylak.
Az utolsó szót már majdnem némán suttogtam oda neki. Senkire nem tartozott a beszélgetésünk, vagy éppenséggel az, ahogyan mi ketten egymással flörtölünk. Ha Isabel nem kényszerítene rá arra, hogy ekkora nyilvánosságot kapjon a kapcsolatunk, akkor valószínűleg neki és nekem is sokkal könnyebb dolgom lenne. Ha nem kéretné magát egy randival kapcsolatban, amit ő is akar, akkor nem kellene most mind a kettőnk arcáról égnie a bőrnek. Mégis helyesnek éreztem mindazt, ami velünk történik. Olyan volt, mintha a zsibongó folyosó valahol máshol lenne, egyfajta háttérzajjá züllött a fejemben. Nem nekünk kell szégyenkeznünk a kis műsor miatt, amit előadunk, hanem mindenki másnak, mert betekint az életünkbe ahelyett, hogy a sajátjukkal foglalkoznának. Valószínűleg akkor mi is nagyobb érdeklődéssel lennénk feléjük.
- Nem szeretek embereket kísérgetni, nem vagyok háziállat – a hangom inkább volt érzelemmentes, mint sértett, vagy vidám, de mosolyogtam, miközben beszéltem – Téged szeretlek kísérgetni.
Félig meddig igazat mondtam, egyáltalán nem az volt az elsődleges célom, hogy elcsábítsam őt. Mégis azt akartam, hogy megenyhüljön és megjegyezze azt, amit mondok neki. Ha mellette vagyok, akkor más nem meri rajta legeltetni a szemét, mert azt hiszik, hogy hozzám tartozik. Leszámítva a kínai haverját, de ő más lapra tartozott. Nem lett volna tisztességes többet foglalkozni annál, mint amennyit megért az ügy, ráadásul ő sem háborgatott engem. Talán azt is mondhattam volna, hogy a kakaskodás helyett az intelligens módot választottuk. Amúgy sem szeretek addig lealacsonyodni, hogy bárkivel nekiálljak vitatkozni. Azt Isának tartogatom.
- Mersz rá fogadni? – a hangomban kihívás volt, izgalmas lett volna véghez vinni azt a bizonyos lopást. Talán túl kicsi és harmonikus országból származom, ami miatt most vérszemet kaptam és megbolondultam a barátaim miatt. Tényleg szívesen elloptam volna akár az apja karjaiból is. Bray tuti, hogy büszke lenne rám miatta.
- Tudom, hogy nem csak tőled kellene – sóhajtottam fel halkan, aztán egyszerűen megcsóváltam a fejem – Valamikor együnk együtt és hívd el. Szerintem jobb, ha te is ott vagy vele, amikor megtörténik.
Egyrészt nem akartam feltétlenül a társaságommal traktálni őt. Másrészt talán, ha vinném Brayt, akkor vicces lenne a duplarandi gondolata, de nem egy ilyen helyzetben. Mivel nem voltam egyke gyerek, és az én kapcsolatom teljesen más volt a testvéremmel, valójában eléggé tartottam attól, hogy hasonló dolgokon megy keresztül. Szimplán csak kevésbé lehet ijesztő és félreérthető a másik lány számára, ha egy barátnője is vele van. Isabel pechére meg ő volt az egyetlen, akit hozzá kapcsolódóan ismertem.
- Nézd, én nem támogatom az ilyen dolgokat az egyetemi bulikon – elég keménnyé vált a pillantásom – Az életem jelentős részét egy olyan országban töltöttem, ahol a nőkkel egyenrangú félként bántak. Az, hogy valakit beginázzanak számomra megbocsájthatatlan és védhetetlen.
Soha nem itattam le lányt azért, hogy lefeküdjön velem, maximum együtt ittunk emiatt. Ugyanakkor, amit mondtam azt tényleg komolyan is gondoltam. A skandináv országok ezzel kapcsolatban eléggé előrehaladott állapotban vannak és nem olyan látensfeminizmus uralkodik, mint itt, Amerikában. Tényleg foglalkozunk egy csomó olyan dologgal, ami káros a világra, emiatt nem gondolom, hogy a környezetszennyezés lazává tenne, illetve van bennem fegyelem is. Más kérdés, hogy nem fogok mindenkinek erről beszélni, mert részese akarok lenni egy közösségnek.
- Annyit tudok tenni, hogy a hely tulajdonosának említem az esetet, ő pedig megpróbálja meg találni azt, aki lovedrogokat használt – mindezt abban az esetben tudom megtenni, ha tényleg a pultosok közül csinálta valaki a dolgot – Illetve reménykedünk benne, hogy senki mással nem történt meg ez.
Ha esetleg valakit elvinnének egy általam rendezett buliról, akkor tényleg szarban lennék és valószínűleg az egyetemről is kirúgnának. Nem akartam egyelőre erre gondolni. Hiába vágytam arra eredetileg, hogy Kanadában tanuljak, most mégis egyszerűen őrültségnek tűnt az, hogy feladjak egy olyan életet, amihez már annyira hozzászoktam.
- Érted? Csak ennyi – egy kis félmosoly jelent meg az arcomon – Akkor nagyon örülök neki, hogy érted, Isabel Marquina.
Nem vártam tőle szerelmi vallomást, az enyém is gyenge lett volna annak. Sokkal jobb volt a helyzetet szórakoztatóvá tenni, ami miatt jelenleg jobban élveztem a társalgást vele. Ha túlzottan odalenne értem, akkor talán ijesztővé válna és engem gátolna meg abban, hogy jobban kedveljem. Ezt ezek szerint egyikünk sem akarta.
- Megváratnál? – halkan nevettem el magam, aztán egyszerűen megcsóváltam a fejem – Inkább csak mondjad azt, hogy nem akarsz eljönni velem.
Nem az volt a célom, hogy bűntudatot keltsek benne, illetve nem szeretek szerencsétlennek sem tűnni a lányok előtt. Mégis, most pontosan úgy éreztem magam, mint egy gyökér, ez pedig csak erősödött bennem, amikor visszafordultam hozzá.
Felvont szemöldökkel néztem azt, ahogy közelebb hajol hozzám, és idővel képtelen voltam letörölni az arcomra kiülő önelégült vigyort. Valójában nyertem, a pillantásom pedig csak egyetlenegyszer kalandozott el az ajkai felé. Egy pillanatig hagytam azt, hogy elinduljon, de aztán végül elkaptam a karját. Nem húztam vissza magamhoz, én szeltem át kettőnk között a távolságot egyetlen hosszú lépéssel.
- Nem tudok úgy kitalálni valamit, ha megszöksz és kerülsz. Ne haragudj, de füstjeleket még a te kedvedért sem tanulok meg küldeni. Főleg nem úgy, hogy valószínűleg el sem tudnád őket olvasni – nincs már pasija, ezért csak fele akkora pofátlanságnak éreztem azt, hogy a karomat a nyakába akasztottam, mint amekkora valójában volt. Nem az én dolgom rájönni arra, hogy hol tart a szerelmi bánatának feldolgozásában. Ha kényelmetlen neki a közelségem, akkor nyilvánvalóan nem fogom ráerőltetni a dolgot.
- Merre tartasz most? – sejtettem azt, hogy akár órája is lehet – Nekem rajz és kompozíció órám lenne. De az a helyzet, hogy nem vagyok annyira jó benne, mint a legtöbben.
Az én erősségem sokkal inkább a számolásoknál mutatkozott meg, ellenben Braylen ügyesebb rajzoló volt és kreatívabb is nálam. Nekem még volt lehetőségem ellógni ezt az órát egyszer. Ha ő ott lesz és rájön, akkor egy hétig hallgatni fogom őt.
- Én, mint az egyik legjobb átlaggal rendelkező mérnök hallgató az évfolyamon – hirtelen kerültem el és fordultam meg, hogy a szemébe tudjak nézni – Kihagyom ezt az órát, mert nagyon tetszel nekem, Isabel. Ha esélyt akarsz adni arra, hogy eléggé megbánjam a bűneimet, akkor találkozzunk a második szint erkélyes részén. Meghívlak valamire.
Ahelyett, hogy megvártam volna a választ, egyszerűen elmosolyodtam és a kijárat felé indultam, hogy valami kajához juthassak. Ezen a ponton kell nagyot alkotni, mivel fogalmam sincs arról, hogy miket eszik meg.

1 295 szó || outfit