A zuhany alatt állva próbálom lemosni magamról a vért. Tartom magam ahhoz, hogy ne sírjak, bár most senki sem látna. Egyedül éllek egy nagy lakásban. Csak a testőreim vannak jelen. A beavatásom után apám egy lakást ajándékozott nekem. Természetesen kilátással a Brooklyn hídra, és a Hudson folyóra. Kieran pedig egy sarokra innen, hogy egymás közelében legyünk. Már egy csapat lettünk, és az elmúlt négy évemben mindig támogatott. Tudta jól, hogy én nem ezt az életvitelt akartam, éppen ezért türelmes velem a mai napig. Most már azonban késő, az a huszonegy éves egyetemista lány, aki a szurkolócsapat kapitánya volt, és terveket szőtt a jövőjéről, eltűnt. Itt van helyette Elyse O ´Donnell. Igen, ezt a nevet kell használnom. Anyai ágról örököltem ugyan az ír vérem, és ezt a terhet, hivatalosan már nem használhattam apám nevét, a Kendall. Néha azonban titokban megtettem, mikor nem akartam, hogy tudják, ki a családom. Aki meghallja az O ´Donnell nevet, azonnal menekülőre fogja, már tapasztaltam. Le merném fogadni, abban a pillanatban lepereg előttük az egész életük, és mindenféle verziók alakulnak ki a fejükben, mint mondjanak a rendőrségnek ha megjelennel az ajtóban. Szóval, mikor egyedül voltam a Kendall nevet használtam. Tusolás után felöltözöm. Egy fekete farmert, v kivágású felsőt és egy fekete szövetkabátot veszek, hozzá fekete bokacsizmát. A hajam kiengedem, és még egyszer megnézem, oda nem e fröccsent vér, de szerencsére nem. Egy kis ajakrúzs és készen is vagyok. A védjegyemmé vált fekete bőrkabátot sem veszem fel, van belőle pár, de most nem O ´Donnell vagyok, hanem Kendall, aki inni akar egyet, vagyis jó sokat. Kierantól hallottam egy jó helyről, amit egy volt bajtársa vezet, ő a tulajdonos. Szóval hívok egy taxit. Fél óra múlva ott is vagyok. A taxiból kilépve meglátom a kocsma nevét.   Bad Company Pub. Akaratlanul is elmosolyodom. Találó a neve, az már biztos! A kocsmába érve a pulthoz ülök és intek a csaposnak, hogy whisky kérek tisztán. Egy szőke copfos férfi szolgál ki, és azonnal felismerem őt a képekről, ő John, Kieran egykori bajtársa. Alaposan végigmérem őt, és be kell vallanom, nagyon is bejön. Jegyesem van, és kötelességeim, de egy éjszaka erejéig szeretném elfeledni azt a híres O ´Donnell vért, és az a régi Elyse lenni, aki egykoron voltam.
-Szia. – köszönök neki mosolyogva. Igen, egyértelműen jól fogok ma este szórakozni, már csak az a kérdés, vajon ő benne e van. De hát, tudom, hogyan hassak egy férfire, ehhez van tehetségem.
-Elyse. – mutatkozom be neki, és úgy teszek, mint aki nem tudja, ki is ő, és azt meg végképp nem mondom neki, hogy a nevem Elyse O ´Donnell. Az ok egyértelmű.
-Nagyon jó kis hely ez. Elismerésem a tulajnak. – mondom, és igen, volt már jobb beszélgetés indító az elmúlté években, az egyszer már biztos. Kezdek kiesni a gyakorlatból, vagy mi a franc? Ennél azért többre vagyok képes. Csak a vér jár a fejemben, és az üres tekintet, mielőtt meghúztam volna a ravaszt. Kiráz a hideg ismét. Miért nem tudom magam túltenni ezeken? Egy O´Donnell vagyok az Istenért! Muszáj erősnek maradnom! Talán az alkohol majd segít felejteni, még ha csak a mai estére is. Megiszom a poharam tartalmát, majd újat rendelek.
- Még egyet szépfiú, ha kérhetem. – kacsintok a pultosra. Aztán körbenézek kik vannak a bárban. Biztosra veszem, sok a katona közöttük, akárcsak Kieran. Még egyenruha sem kell, hogy felismerjem őket. A tekintetük elárulja, ilyen volt Kierané is, mikor hazatért, tisztán emlékszem rá. Kieran szemrebbenés nélkül öl a családért, utána lerázza magáról, és ördögi vigyort ejt, ami annyira a névjegye, viszont ha a katonai múltja a téma, ismét szembe találom magam azzal a fájdalmas tekintettel. Vajon az enyém is ennyire fájdalmas lesz, mikor a tetteim kerülnek szóba? Ma azonban nem akarok erre gondolni, csak élvezni az éjszakát, a röpke pillanatot, pont úgy, ahogyan régi Elyse tenné.

~Bad Company~ ★ ~

Alig vártam már, hogy este legyen. Fortuna úgy néz ki, ma nekem akart kedvezni, bár mit sem gondolt, hogy ez az én legnagyobb bánatomra végzi. Volt pár ügyem, amit el kellett intéznem, személyes és munka egyaránt, s úgy terveztem, hogy ha végzek, tudok pihenni egy órát, aztán mehetek is a pubba. Ehelyett az eltervezett 4-5 órányi intézkedést másfél óra alatt elvégeztem, így a maradék időmben meg voltam lőve. Jobb ötlet híján sétáltam egy nagyot a városban, sötétedésre pedig plusz húszezer lépéssel lettem gazdagabb. De még így is túl sok szabadidőm maradt, hát leültem a konzolom elé – na ezzel viszont túlságosan hamar eltelt a maradék idő. Mire észbe kaptam, a húsz perces utat huszonöt perc alatt kellett megtennem, illetve még előtte zuhanyoznom, majd összekapnom magam. Na, pont ezért nem szeretem, ha valami nem úgy történik, mint azt szeretném.
Pár perc késéssel értem be a pubba, hogy leváltsam a délutános srácot, és pár órára egyedül maradjak. Este 10-re érkezik az én váltásom, de magamat ismerve így is, úgy is maradni fogok zárásig. Tudom, hogy nem egészséges ez a pár óra alvás, amit nap-nap után kap a szervezetem, de ha egyszer nem tudok aludni, mit lehet tenni? Ha van társaságom, akkor általában nyugodtabban és hosszabban álomra tudom hajtani a fejemet, elkötelezni azonban aligha szeretném magam bárki iránt. Hogy miért, azt nem tudom. Szeretem a szabadságomat, talán ez a legfőbb indok.
Egy ismeretlen arcot vélek felfedezni a pult túlsó oldalán. Mosolyogva köszönök neki és kérdezem, mit kér, hogy aztán kiszolgálhassam. Alapvetően is egy jókedvű ember vagyok, nem csak a vendéglátói elvárásoknak akarok megfelelni a derűségemmel.
- John - nyújtom át a pult fölött a kezemet. Ha már bemutatkozunk, mutatkozzunk be rendesen.
- Örülök, hogy tetszik. A tulaj is köszöni az elismerést - akár tudja, hogy én vagyok a tulaj, akár nem, nem fogom az orrára kötni. Nem tartom magamat senkinél sem többre, csak azért mert a nevem mellett ott van a tulajdonos jelző és ezért sem villogok vele. Nyilván, ha rákérdezne, akkor megmondanám neki.
- Tessék, szépleány - szólalok meg mosolyogva, miután lerakom elé az újabb adag italt. Mivel nincs más, akit jelenleg ki kellene szolgálnom, rákönyöklöm a pultra, úgy nézek Elyse-re. - És még a neve is szép. Így teljes a csomag, mi? - egyik mondatom komoly, másik játékos. Látszólag nincs társasága, és amíg ez így van, addig foglalkozok én vele, hogy aztán ha ez változik, diszkréten kihátrálhassak.
- Nem láttalak még errefelé. Hogyhogy pont a mi kis szerény bárunkra esett a választásod? - kérdezem tőle érdeklődve. Magamban szólva nem tűnik katonának, de láttam már hozzá hasonló lányokat háromszor akkora súlyú férfit leteríteni, így nem véletlenül nem adok neki hangot.

~ ★ ~

Jól kezdek végre szórakozni, ehhez kétség sem fér. Most úgy tesz, mintha más lenne a tulaj? Ez tényleg jó lesz így. Mikor kezet fog velem, is a szemeibe nézek, és rá mosolyodom. Bókolni is kezd, és pimaszan el is mosolyodom.
-Valahogy úgy. -nevetek fel. – De több mindent takar még ez a csomag. Kellemes dolgokat. – kacsintok rá. Nem akarok a rossz dologra gondolni, a veszélyre és a sok vérre, mai velem jár, mert bizonyára tükröződne az arcomon. Csak a jóra akarok gondolni, és a jó részem megmutatni neki, azt a keveset, ami bennem maradt. Nem sok. Lassan elemészt a családom általi sötétség, a kötelesség, és az áldozataim száma, pedig nem akarok ez lenni, ki akarok törni, de aki egykor a családunk része lesz, sosem szabadul, legfeljebb koporsóban. El kéne fogadnom, és lerázni magamról a démonokat, amik kísértenek, de nem tudom, még nem legalábbis. Az sem segít, hogy ilyen szabad estéket veszek ki, mint a mai is. Ideje lenne végre belátnom, hogy hol a helyem. Hiába küzdöttem, lázadtam, a születésem pillanatában, ha nem előtte eldőlt a sorsom, nincs mit tenni.
John hangja visszahúz a jelenbe, ami nem teljesen a valóság, inkább csak egy zavart nő szabad éjszakája, mikor elfelejti ki is ő, és egy régi énje bőrébe bújik.
-Egy barátom beszélt a helyről, és nagyon dicsérte. – felelem neki. Nem megyek belé abba, ki is ez az illető, hiszen ismeri Kierant, tudja mivel foglalkozik a családom. Mintha csak normális állás lenne. Igen üzleteink vannak, és sok emberrel üzletelünk, de ez nem munka, ez harc. Akárcsak a királyoknak régen, a királyság a tét, ki lesz New York leghatalmasabb, legerősebb és legbefolyásosabb családja? – Nem baj, ha szerény. Nem szeretem a túlzásba vitt pompát. Itt érezni az emberi értéket. – ezt komolyan így is gondolom. Van valami láthatatlan energia, afféle nyugalom, ami a helybőr árad, mintha egy biztonságos zónába lépne az ember, ahol nem érheti baj, ahol meghallgatják. Mesélt erről a helyről Kieran, tudom főleg veteránok járnak ide, és igen a tekintetük még mindig ugyan az, az itt lévőknek, mint annak idején Kierannak. Itt viszont felejthetnek, hacsak egy pillanatra is. Vajon akad hely a magam fajta gyilkosoknak is? Mi lenne, ha megtudnák mit tettem? Fegyvert rántanának rám? Nem szeretem látni az emberek szemében azt a félelmet, vagy épp undort, esetleg sajnálkozást, mint amikor megtudják, O´Donnell vagyok. Volt rá példa, az egyetemi éveimben, sok kellemetlen helyzetet okoztak. Néha elő is jött az a bizonyos O ´Donnell vér, amitől annyira tartottak, és igazoltam a félelmük. Estem neki nem egy diáktársamnak, legyen nő vagy férfi. Azonban ritkaság volt, azokban az években igyekeztem nem mutatni a haragom, amikor csak lehetséges volt. Még gyenge voltam. Ma már tudom leplezni az érzéseim. Ez a részem, tényleg ideje belátni. Ma azonban nem, ma szórakozni jöttem.
-Örülök, hogy betévedtem ide, több szempontból is. – mosolyodom el, és szándékosan, jól láthatóan végig mérem a tulajt. Ideje még ha csak pár órára is, de szórakozni egy kicsit. -Mond csak, mikor végzel szépfiú? – biccentem oldalra a fejem egy buja mosoly keretén belül.

~ bad company ~ ★ ~

Felhúzom a szemöldököm a kacsintására és elmosolyodom. - Na igen? És mégis milyen kellemes dolgokról is beszélünk pontosan? - belemegyek a játékba, mert miért ne? Nem sok hozzá hasonló nő tér be ebbe a pubba, és ha a kéznek már semmi, legalább a szemnek legyen valami élvezete. Kétségtelen, hogy kimondottan szép arca van a hölgynek, annyira viszont nem vagyok egy kiéhezett neandervölgyi, hogy face-to-face stíröljem a többi részét, így azokról aligha tudok mérvadó véleményt mondani.
- Egy barátod. Talán katona? Vagy már leszerelt? - ahányan megfordulnak ezen a helyen, aki nem törzsvendég, annak sajnos én sem jegyzem meg a nevét. Két lehetőséget vetek fel, a harmadikra – miszerint halott az illető – már nem kérdezek rá. A bárra adott dicséretén elmosolyodom és bólintok párat. - Igen, ez volt a cél. Semmi puccosság, inkább egy családias légkör létrehozása. Hát a kiscsalád látod, hogy mennyire kinőtte magát az idő múlásával. Az eredeti elképzelésnél a legkevésbé sem hittem volna, hogy ilyen sikere lesz a helynek. Párszor be is kellett zárni néhány hétre, hogy kibővítsük, mert már nem fértek az emberek - mondom ezt egyáltalán nem panaszkodásként, sokkal inkább büszkén. Büszkén, mert olyat értem el, amellyel sokan megpróbálkoznak, de kevesen lesznek olyan sikeresek, mint én.
Nem kerüli el a figyelmem, ahogy a szemével látványosan végigmér engem. Felsóhajtok, majd elfordulva tőle töltök egy pohár vizet magamnak, mielőtt visszadőlnék a bárpultra. - Valószínűleg addig, míg az utolsó ember is kilép azon az ajtón - pillantok át a válla fölött a bejárati ajtóra, majd le az órámra. - Bár jönni fog a váltásom egy… fél óra múlva, ahogy nézem. Viszont szeretek segíteni maradni. Haza úgysem kell sietnem - terelem vissza a tekintetem Elyse-re, a válaszomat valamivel kibővítve. Nem vagyok buta, tudom, hogy mire akar kilyukadni és ha máshol lennénk, még el is gondolkoznék a felajánlásán. De hoztam egy szabályt, amit nem szeretek megszegni – bár tény, egyszer-egyszer volt rá példa.
- Miért kérdezed, talán jelenésem van valahol? - kérdezem játékosan, talán kicsit kihívóan is, inkább a saját szórakoztatásom miatt, semmint a valós szándékaimat jelezvén.

~ ★ ~