Tök jót aludtam. a laptop nyitva, a könyvek szétpakolva, én könyökölve üldögélek és a szemeimet meg csak egy pillanatra csuktam be s máris ólomsúllyal nyomott el az álom. Hátulról és kívülről biztos úgy tűnik, hogy olvasok, jegyzetelek, szóval tanulok. Ami nem baj. Legalább kisebb eséllyel zargatnak. Én meg pihenhetek. Vagy nem.
- Mi? Ja!? Szia! - ocsúdom fel a bóbiskolásból először meglepetten, kissé morcosan is. - A... létrát, ja. - bólogatok, ahogy felfogom, amit mondott, majd megdörzsölöm szemeim s felállok székemről, hogy a vöröske felé tornyosuljak, aki megzavart álmomban. Igazság szerint a tegnap este túl hosszú volt a kolis bulinak hála ami előtt edzés is volt, úgyhogy eleve kissé fáradtan mentem oda, az meg nem volt meglepő, hogy itt elnyomott a buzgóság. És csoda, hogy még csak az, mert pokoli másnappal ébredtem, száraz voltam akár a tapló, a fejem kóválygott és egy falatot se bírtam enni. Egy forró zuhany mondjuk segített, hogy újra ember legyen belőlem, magamra rángassam az egyik farmerom, egy pólót, meg a sport felsőt, aztán nekivágjak a tanulásnak, mert pénteken vizsga. Ahol rohadtul nem kéne megbukni. Bár ehhez lassan valami csoda kell. Vagy rohadt sok kávé? Nem szoktam kávézni, nem vagyok a koffein nagy híve. De ide lehet, hogy kell. Meg mondjuk arra koncentrálni végre, amit kértek tőlem.
A létra. Ki is kérte? Ja, Elyse! Merthogy ő a vörös cicababa, aki előttem feszít éppenséggel, a szurkoló csapat formás kis madárkája. Megnéztem már magamnak párszor, volt olyan barátnője is, akit levarrtam egy-egy buliban (egyet tegnap is) de őt magát valahogy inkább kerültem. Volt valami pletyka is, hogy nem teljesen jó vele kezdeni, meg nem is egészséges dolog... mondjuk az ilyenekre sose adtam, annyi képtelenséget találtak már ki rólam is akár a kloiban, pláne a beavatási hét miatt. Olyan elkényeztetett kis fruskának tűnt, mondjuk ez valahogy most is így van. Lehet mert álmomból keltett? Nem tudom... az biztos, hogy volt benne valami, ami miatt eddig túlzottan nem érdekelt bármilyen formás is a feneke, vagy huncut a tekintete, amivel most is kitartóan pislog rám. - Máris. - dörmögöm mély hangomon, majd már megyek is és megfogom a létrát, hogy aztán akaratlanul is felpillantsak, ahogy felfelé mászik. Ő meg pont úgy hajolgat ott fenn, és úgy riszálja a csípőjét a létrafokok vételénél, hogy a szoknya libbenjen és tökéletes rálátást kapjak a fehér tangára, olyannyira, hogy még azt is lássam, a lábai között csipke az anyag, ami a hívogató völgyre feszül... oké, lehet mégis van valami azokban a pletykákban. Az tuti, hogy a feneke jó, mert abból is láttam most eleget alulnézetből és elég sokáig is rendezkedik, mintha műsort adna! Főleg, ha figyelembe veszem, hogy a létrának amúgy van kitámasztó féke a kerekeknél, amivel a polc mentén húzni lehet.
Ha az volt a célja, hogy igen szűknek érezzem a farmerom, hát az sikerült. Meg a vizsgáról is elvonni a figyelmem. - Tudom. - bólintok, amikor a nevét mondja, majd ismét, amikor az enyémet. Nincs ezen mit ragozni, így hívnak mindkettőnket és amúgy tudjuk is a másik nevét, csak azon túl, hogy "dobnál egy vizet?" a pálya szélén, még nem beszéltünk. Nagyon édesen cseng a hangja, ami egyszerre mérgezően kábító, és figyelemfelkeltő... kérdés: hagyom magam lépre csalni? Igazából nem veszítek vele semmit, ha alszom a könyvekkel azzal sem érek többet és nem leszek okosabb, másrészt meg ki tudja, ez a Kirké pontosan mit tervelt ki és valami csapdába sincs kedvem belefutni, márpedig a felsőbb éves játékosok mondták, hogy vigyázni kell az ilyen helyzetekkel. Csakhogy határozott vagyok és a pályán is szeretek kockáztatni, szóval nem sokat habozva biccentek immár harmadszor, ezúttal az ajánlatára. - Végül is, tanulhatunk együtt is. - teszem hozzá, majd megfordulok, hogy elcammogjak cuccomért s felnyaláboljam a két könyvet, meg a laptopot. - Gondolom a te helyedre menjünk, esélyesen neked több cuccod van. - mondhatnám, hogy mint a lányoknak általában, de ez egyértelmű. Akárhogy is, követem őt szépen a helyére, közben azért figyelve hogy riszálja a kis seggecskéjét előttem. És azt is tudom, hogy ezt ő tudja. Ahogy a bugyi csekkolást is . Tisztában vagyok vele, hogy a nők ezt észreveszik és megérzik, de nem izgat most: ő provokálta ki, szóval meg is kapja. Ha meg nem tetszik neki... hát csak tegye szóvá, aztán nekem is lesz arra egy válaszom. - Öhm biztos, hogy el fogunk itt rendesen férni? - kérdem az asztalhoz érve, mert azért rendesen kiterült rajta, de a mérete se olyan nagy, nem is tudom a két szék hogy fog ideférni rendesen.

- Akkor rendben. - bólintok rá a dologra, majd a vöröske után cammogok és figyelem, ahogy ringatja azt a kis fenekét, amit egészen jól megnézhettem nem is olyan régen. Szép, fehér kerek félgömbök, elég feszesnek tűntek és jó lenne rájuk csapni... Nincs ebben semmi rossz, ő provokálja ki a gondolataimat. Ez nyilvánvaló, főleg, ahogy megszólal.
- Hát...lehet, de lapozás közben meg fogjuk lökni akkor egymást. - vonom meg a vállam, mint aki nem érti, hogy mire is célozgat Elyse, pedig nagyon is értem. Lehet nem véletlenül figyelmeztettek rá, hogy vele csak óvatosan? Nem véletlenül kerülgettem bulikban? - Az viszont kétségtelen, hogy belőlem több ilyen csinos szurkolólány is kitelne! - nevetem el magam de csak halkan, hogy ne sértsem a könyvtár szabályait és megjegyzésemmel azért annyira félszegnek se tűnjek, még ha az egészben van némi (tettetett) teszetoszaság is, de ez leginkább azért van, mert még nem döntöttem el magamban, hogy pontosan miként is értékeljem ezt az egészet. Vonzó lány Elyse, egyedi a kisugárzása, de ott vannak a figyelmeztetések is és persze a szép szőke tanárnő is minduntalan eszembe jut, aki talán a kelleténél több gondolatom is köti le...
- Ja, kemény, a múltkor is több lány jött ki sírva. Bár igazság szerint én úgy gondolom, hogy szimplán nem tudják emberileg kezelni a tanárt. - vonom meg a vállam. - Elmentem megnézni a múltkor a vizsgázókat meg figyeltem az órákon és tipikusan az az ember, aki szeszélyes, de ha kiszolgálod a szeszélyeit, nem ütöd meg nagyon a bokád. - térek ki a vizsgára, ha már ez szóba jött s felajánlására bólintok, miután helyet foglaltam mellette s tény, hogy nagyon szűkösen vagyunk így, főleg ahogy a leányzó szétpakolt... - A jegyzeteket megköszönöm, lehet van benne olyan, amit én nem tudtam leírni. De korrepetálni nem kell, nem vagyok annyira kőagyú, mint amennyire annak látszom. - keményednek meg picit a vonásaim és hiába simul nekem a szűk hely (ürügyén) miatt, ami amúgy kellemes, mégis izmaim is picit megfeszülnek. Kevésbé szeretem, ha szenvedélyem a sport miatt hülyének néznek mondjuk. Jó, ő biztos nem úgy gondolta, de... azt se tudja, hogy mit tudok és még nem is buktam, szóval korai korrepetálásról beszélni, így kissé tán természetes, ha önérzetből meghúzok bizonyos határokat. Ha már fizikai kontaktusban ez most annyira nem megy.
- Ha ragaszkodsz hozzá, mehetünk oda is tanulni, ott legalább jobban elférünk és nem kell a pusmogással kínlódni, mert így ránk fognak szólni. - szinte gondolkodni se kell, úgy jön a válasz és végül is ez természetes. Amit Elyse ajánlott csak így, ahhoz nem kell lángelme és végső soron miért ellenkeznék? Már kellőképpen felkeltette testi figyelmem a magamutogatással, még ha az imént picit el is komorodtam, azért őszintén szívesebben töltöm vele az időmet, mint a tanulással most. Lehet jobb feltöltődés és utána meg lesz ami lesz, megoldom én azt a vizsgát is.
Végső soron összesepregetem és összerakom a holmimat, gondolom Elyse is ezt teszi, bár neki tuti tovább fog tartani, addig a telefont előkapva küldök szobatársamnak egy messenger üzenetet, mielőtt úgy gondolná, hogy ma csak övé a szoba ha már tanulni mentem...
- Mehetünk? - kérdem, amikor végül Elyse úgy látom, hogy elkészült, majd mintegy mutatva az utat (elvégre a szobám számát nem ismerheti még ha a kolit igen is) elhagyom a könyvtárat a társaságában.
- És te hogy állsz most a vizsgáiddal? Gondolom el vagy havazva mert nem nagyon láttalak az edzéseken a lányokkal. - persze nem mindig akkor edzenek amikor mi, de sokszor össze is van hangolva a dolog, vagy épp váltjuk egymást a konditeremben netán a tornateremben, amikor olyan edzésmunkát folytatunk. Közben persze szépen haladunk folyosóról folyosóra, hogy végül a kolikhoz vezető vasajtón át a fedett átjárót használjuk, elvégre mégis téli vizsgaidőszak van... - Mondjuk meg is értem, én nem hagytam ki edzést vizsga miatt, de vért kell érte izzadni. - teszem még hozzá, aztán lassan elérjük a koli szobát, az ajtón a szám: 101. - Na, egy pillanat.... - inkább magamnak mormolom míg karom alá fogom a könyvek egy részét, hogy a kulcsot előkotorjam, majd nyissam az ajtót. - Lépj be, érezd magad... végül is otthon! - egy koli szoba esetén ez végül is érdekes kitétel, elvégre nekem is átmeneti szálláshely, még ha évekre is. Bent pedig két ágy és egy tipikus fiú szoba várja Elyse-t: kupi van. Na nem vészesen, de azért látszik, hogy itt élnek, itt-ott eldobott ruhadarabok a padlón vagy épp egy nyitott szekrényajtón lóg egy törölköző s így látható bent a focis felszerelés az viszont pedáns rendbe lerakva. Büdös viszont nincs, inkább az aeroszolos dezodoraink illatát érezni még, amikből szintén van itt-ott egy-egy flakon kirakva. A falakon a csapat zászlója, focis vagy épp autós poszterek is vannak itt-ott, amolyan motivációs jelleggel. Én lerakom a könyveket az egyik íróasztalra a fal mellett meg a cuccaim elegáns alkotói káoszt valósítva meg ezzel.

+18

-Hé, csak izzadt pólót ne kérj, hogy szagolgathasd, amikor kedved támad! - nevetek fel, talán a kelleténél kicsit hangosabban, amikor azt mondja, hogy neki tetszik a közelség. Persze. Mondjuk ő pont nem tűnik az őrült rajongó alkatnak de az előző őszi mecvsek szültek fura tapasztalatokat. Például az is érdekes volt, hogy mennyi nem egyetemista drukker is kint volt, sőt hányan fogadtak is a meccsre ezek közül. - Bizonyos tekintetben minden ember egyedi és megismételhetetlen, amennyiben figyelembe vesszük, hogy mindenki más élményeken megy keresztül és eltérő körülmények azonos jellemeket is eltérőre formálnak. - az olvasott Jordan ismét felbukkan és tiszteletét teszi. Lehet túl sok volt a tanulás... minden esetre így elvettem picit kijelentése egoista élét is, mert bizonygathatja nekem, hogy belőle csak egy van, meghatni nem fog vele. Televan az instagram is "egyéniségekkel" akikből csak egy van.
A nőkben amúgy sem bízom meg könnyen. Nem apa hibája, nem ő traumatizált, de anya nélkül felnőni azért mégis más és tudni, hogy azt, aki megszült, nem a természet ragadta el, hanem mondjuk a saját önzősége, vagy tudom is én miért lépett le pontosan... de azt vágom, hogy nem éltek csórón, fater nem bántalmazta, ahogy engem se vert meg soha. Szóval nem tudok jobbat. És ezért se szimpatikus sok-sok mai lány, hiszen az önzőség újabb szobrait látom bennük s a beképzeltség is valahol ebbe az irányba mozog. A kettő nincs egymástól messze.
Lehet ezért is veszem jobban magamra a korrepetálásos dolgot, mert a fennhélyázó magatartással ez párosítva nem nevezhető imponálónak. Azért csak finoman jelzem, hogy merre is húzódnak a határvonalak, mert azok igen is vannak. Mondjuk a szög ki is bújik a zsákból hamarost. - Vágom. De velem az egyenességgel többre mész. - vonom meg picit a vállam, mintegy mellékesen. Ez is az igazság mondjuk, annyira én se szoktam játszmázni, mert fölöslegesnek érzem. A foviban taktikázhatok kedvemre és ott élvezem is a dolgot. De most végül is megtette, szóval ez a pont végső soron pipa.
- Tapasztalat? - kérdezek vissza a hangodkodás kapcsán, mert túl magas labdát adott és egészen sok módon le lehetne ütni, de nincs kedvem tovább vinni valami nagyon kétertelmű adok-kapok játékot, ami így is úgy is egy pontba vezet. Abban is megegyezünk akkor, hogy innen dobbantunk. Én már unom a tanulást és ettől még az is érdekesebb lenne, ha Elyse mondjuk ismét úgy tenne, mint aki butának néz. Mondjuk ez nem fog megtörténni, de érzékletes példa az anyag szárazsága mellett. Szóval elhagyjuk a könyvtárat és én felhozom a momentán egyetlen valid közös témát, az egyetemi sportéletet, aminek nincs annyira "beszéljünk az időjárásról szaga".
- Na, akkor jó! Végül is a vizsgák a fontosabbak. Gondolom nem akarsz szurkololány lenni az egyetem után hivatalosan is. Bár jól csinálod, szóval éppen az se lepne meg. - jelentem ki, hiszen edzésen és meccsen is láttam őket dolgozni és tényleg nyilvánvaló, hogy van érzéke a dologhoz, jobb és tudatosabb, mint a többiek körülötte, szóval lehetne esélye.
- Igazán az csak az egyetem végén dől majd el, ha végzek és az akkori Szuperkupa után a nagy csapatok a rostán jatékost válogatnak. De kedves vagy. - toldom meg a szavaim egy mosollyal persze. Természetesen nem tudhatja teljesen a dolgok menetét, elvégre nekik nem ez a dolguk.
- Már hazament, a héten nincs vizsgája, csak jövő héten költözik vissza. - adom meg a választ a kérdésre, ami koránt sem olyan ártatlan, mint amilyennek hangzik. Elyse meg elkezdi otthon érezni magát tényleg, bár, hogy minek ragaszkodik ehhez a bárgyú színjátékhoz a könyvekkel, azt magam sem értem különösebben. Eleve az elejétől gyanús valahpl ez az egész, mert a világ alap igazsága, hogy ingyen punci nincs. Annál is inkább, mert maga "mellé" invitál, ami aztán végképp banális, tekintve, hogy ő max oldalt feküdve fér el mellettem ezen az ágyon, ha mondjuk én fekszem el úgy az ágyon, mint ő. Úgyhogy végső soron nem variálok sokat, de esélyes, hogy meg is lepem a magam akciójával. Ugyanis meg sem probalkozom a ficeegős férjünk el játékkal, egyszerűen fogom és ráfekszem a karcsú vöröskére, könyökeimen megtamaszkodva mellette. Nem nyomom össze.
- Szerintem melletted már nincs hely egy ekkora embernek. - mormogok dörmögő hangomon a fülébe s megérezheti a tekintélyes keménységet is feszes kerek popójának feszülni odalent a nadragomon és a szoknyáján keresztül, ami alá már alaposan benézhettem. - Úgyhogy egyszerre az ágyon tanulni tuti nem fogunk. - morgom s ezúttal megharapom picit fülcimpáját. Kizárt, hogy félreértettem volna eddig. Ha mégis, akkor meg kapok egy pofont és kész, egy próbát megért. De ha nem helyteleníti tettem sem verbálisan, sem tettel, akkor jobbom változtat helyzetén, inkább csak a bal könyökömmel tartom meg könnyen testsúlyom. Az így szabad jobb kezem pedig lecsúszik a combjára, hogy a krémszín (vagy barnás? Mi férfiak színvakok vagyunk...) szoknya alá simítson alabástromfehér izmos, formás combjára és felfelé haladjon határozottan, hogy csípője alá csusszanva ölére érjen és két ujjam csiklóját tapintsa ki a fehér csipkén át, hogy aztán köröket leírva izgassa s ha azt érzem, hogy egyre jobban terjeda nesvesség és "átázik" a csipke, akkor még pofátlanabb módon odébb tolom az anyagát, hogy ezúttal ujjaim már a puncijában merüljenek el, míg mellkasom őt az ágyhoz szegezi és nyakát csókolgatom fel s alá, beszívva édes illatát. Ujjaim pedig határozottan járnak benne. Pont olyan vagyok, amilyennek egy "alfahím" egyetemista atlétának lenni kell. Ezt akarta nem? Hát, megkapja...