Mindenkinek kell egy hely, ahová visszahúzódhat úgy a gondolataiba merülni, hogy közben ki is tud kapcsolódni. Egy olyan hely, ahol végső soron tényleg senki nem zavarja. Legalábbis a megszokott ismeretségi köréből. Nekem a törzshely ezt jelentette. Mások esetében ez egy olyan szórakozóhely, ahol az általa kedvelt társasággal, barátokkal lóg együtt bizonyos időbeni rendszerességgel. Ez végső soron talán nálam is igaz volt, csakhogy én voltam magam számára az a kedvelt társaság. Ezt valamelyest akár egyedinek is nevezhetném. Persze vannak még maguknak való emberek a világon rajtam kívül, ezt aláírom. De ők talán kevésbé nyilvánosan élik meg ezt, mint én. Mármint nem valamiféle szórakozóhelyre mennek időt tölteni, nem az emberek környező kavargására vágynak. Én mégis így tettem és ehhez választottam helyet. Egy előkelő intézményt, ami nem feltétlenül erkölcsös többlet funkciókat hordozott. Volt ebben valami nosztalgikus, talán regresszáló, mert olasz és görög egyetemi ösztöndíjaim idejét idézte meg ez a szokás, ahol a többiekkel a mediterrán éjszakai életben merültünk el, új élményeket szerezve. Fiatal és zöldfülű voltam, egy megszorításokkal teli katonai környezetből, tinédzser éveim java részét férfiak közt töltve el, ahol inkább az erőszak vezethette le a feszültséget. Csoda, hogy nagy kanállal akartam falni az életet? Mostanra már jó ideje lenyugodtam, nem ugyan arról szólnak ezek a látogatások, mint ami akkor és ott ment. Persze most is szívesen iszom meg pár pohárkával, olvasgatok egy hetilapot míg csinos lányok járnak-kelnek a helyen, vagy éppen becsatlakozom egy kártya partyba s azt se bánom, ha egy dekoratív hölgyemény üldögél közben az ölemben netán, akkor se, ha egyébként nem teszek vele semmit... kikapcsolódás ez az egyetem és a kutatómunka mellett, segít leereszteni a gőzt. A kutató tevékenységet, publikációim, vagy épp a könyvem írását otthon és a könyvtárakban végzem, így érthető, hogy miért is van szükség egyfajta drasztikus környezetváltásra. És hazudnék, ha azt mondanám, hogy olykor nem engedek meg magamnak még több bűnös élvezetet. De talán jobb is így, mert senkit nem hitegetek hiú reményekkel, nincsenek félreértések, csak egy egyszerű folyamat, aminek a végén én elégedett vagyok, a másik fél pedig végső soron megél... nem szép, de nem érdekel a moralizálás különösebben. Mi a szép, mi a jó és mi az erényes ugyan ebben a világban? Persze vannak határok, elvek amiket tartottam és tartok. Mindenkinek meg kell szabnia ilyesmit, hogy ne legyen az állatokkal egylényegű végső soron. Abba pedig belefért, hogy egyedülálló férfiként olykor egy örömlány karjaiban leljek testi megelégedettséget. Ma is betértem estére, ráadásul egy pohár gin és egy kis olvasgatás után úgy döntöttem, hogy ma estére egy szoba is szükséges lenne a Sensual-ban és valaki, aki segít a lepedőt összegyűrni... így kerültem a bárból a már ténylegesen bordélyt képező hátsó terembe, onnan pedig az emeletre egy szobába, amit az estére ki is béreltem. Nem volt olcsó, de egyszer egy hónapban talán belefér, főleg, hogy se kutyám, se macskám... Bianca, a kreolos bőrű szépség, akit általában kérni szoktam, ma betegség miatt nem volt elérhető, így végül beleegyeztem, hogy más legyen ma estére a társaságom, főleg, hogy mintegy kárpótlásként a "legjobbat" ígérték. Nos, a kíváncsiságom sikerült felkelteni s ha már a számlámról így is úgy is leemelnek, akkor egye fene! Az elegánsan berendezett, luxust (és dekadenciát) sugárzó szobában ruháim levetve azt gondosan vállfára akasztottam és elrendeztem, majd fellógattam. Nem szerettem volna, ha elgyűrődik... ezt követően lezuhanyoztam a fürdőben, majd miután megtörülköztem, onnan már fehér alsóban és a ház fürdőköntösében jelentem meg újra a szobában...
Love is a shield, to hide behind, love is a field to grow inside
Néha meg tudom érteni azokat az embereket, akik hirtelen felindulásból gyilkolnak. Az előttem ülő nő pedig, csak még erősebbé tette az együttérzésemet. Maureen. Törékeny testalkat, szőke haj, ami már lassacskán őszbe fordul át, és az a gőgös mosoly, amitől most is a falat kaparnám. Őt nem jellemezte a kedvesség, vagy a gyengédség, a szeretet pedig véletlen se volt köthető hozzá. Az érzelmek számára, csak egy eszköz, ami előrébb viheti, ami megerősítheti a birodalmát. Ezért úgy bánt a szeretettel, akár egy fegyverrel. Csak akkor adott, ha cserébe együttműködtél vele. A gyerekkorom ezzel telt, hogy folyamatosan a kedvére tegyek, hisz akkor tudtam, hogy kifacsarhatok belőle némi érzelmet, amire szükségem volt. Hisz mindig csak abban voltam megerősítve, hogy eldobható vagyok. Ugyanúgy ahogy felejthető is. Ez az érzés továbbra is intenzíven ott lüktet bennem. Kivéve amikor.. - Jobban leszel tőle, te is tudod.- irritálóan hanyag magatartással, nézegeti az előtte tornyosuló papír halmokat. Én pedig meredten őt nézem, vajon mikor lesz hajlandó rám nézni? - Igen, mert te így akartad.- Hangom ridegen cseng, és megrándul az arcom, amikor végül rám emeli halvány kék szemét. Gyűlöltem a reakciót, amit ki váltott belőlem. Félelmet. Hogy elveszthetem azt az egy embert is, akitől kaptam valamit, miközben ez így nem volt igaz. Mert mindvégig csak elvett, és kedve szerint formált. - Így akartam volna?- Ártatlanul nézz vissza rám, amire csak egy gúnyos mosollyal reagálok. - Nincs kedvem játszadozni Maureen, most éppen kitől kell jobban lennem? - Teszem fel unottan a kérdést. Igazából bent sem kéne lennem, de Maureen gyakran hágta át, az általam felállított határokat, amiket igyekeztem megtartani. De mivel az életemmel tartoztam, az előttem ülő nőnek, így nem tehettem mást, csak azt amit mondd. Volt köztünk valami felé kapcsolat, ami cseppet sem volt soha őszinte. Ez leginkább az érdekről szólt. Maureen érdekeiről. Az enyémről, már akkor megfeledkezett, mikor idekerültem. Persze jobb esetben, egy kislány sem tölti az idejét, egy bordélyházban kurvák közt. Én viszont, megéltem a rosszabb eset, hátrányait, és azt a kevés előnyeit, amivel ez járt. - Meglepi. - Menj a francba! -Ezzel a végszóval pattanok fel a székből, és csapom be magam után az ajtót.
Kissé dühödten ráncigálom fel magamra, a fűzőt, ahogy egyre csak azon jár az agyam, hogy ki vár a szobában. Persze a szokásos zsigeri izgalom, megint kicsit hatalmába kerít, amitől vegyes érzések kezdenek el bennem keringeni. Általában tudtam kire készüljek, mert ismertem a vendégeimet. De Bianca kuncsaftjait, már nem igazán tartottam számon, elég volt a sajátjaimat megjegyezni, és a hozzá tartozó kívánságokat. - Nagyon helyes volt, kár hogy hozzám jönnek.- csicsereg Lucy ábrándosan, míg a fűzőmet húzza meg. - Erősebbre..- válaszra méltatom a fecsegését, mert egyrészt idegesített, másrészről pedig túlzottan lelkes volt. Ami egy ilyen helyen, nem volt túl előnyös, mert gyors kiégéshez vezetett. Ami személyemet illetti, nem a lelkesség jellemzett. Inkább valami más, amit magam sem tudtam volna megmondani mi az. Gyakran találtam ebben a helyben megnyugvást, arra az egy adott pillanatra, míg valaki mással kellett foglalkoznom magamon kívül. Az pedig nem elhanyagolható tény, hogy öt éves köröm óta itt vagyok, a légkör már a bőröm alá furakodott. Ami ha akarom, ha nem, formált. Megtestesítettem azt, amit Maureen mindig is akart. Mert az, akinek ez a lényévé válik, nem a kiégés felé sodródik, hanem táplálkozik belőle. Nem értettem magam sem, egy idő után bíztam benne, hogy talán undort kelt majd bennem, viszolyogni fogok az egésztől. De ez nem történt meg. Talán azért, mert számomra, ez volt a normális. És valójában fogalmam sem volt, mi az valójában, amit normálisnak neveznek az emberek. - Tudod, hogy van ez...- Lucy hangja vissza furakszik a fejembe, egészen idáig beszélt? Vagy, csak alapzengésként szolgált, a zavaros gondolataim mellé. - Kösz, most már megoldom egyedül is.- közlöm vele sietősen, miután elég szorosnak vélem a fűzőt. - Rendben, ügyes légy...- zavaros tekintettel nézek vissza rá, ami az ő arcán is tükröződni kezd.- Igaz, jónak mondom.- legyint egyet, mintha nem az lenne a valós probléma, hogy sok szerencsét kívánt egy dugáshoz. Az utolsó simításokat végzem el magamon. Egy szolid sminkkel kiemelem a szemeimet, végül beletúrok aranyló fürtjeimbe, hogy némi életet leheljek beléjük. Elhúzva a ajkaimat mérem végig magamat a tükörben. Többnyire ilyenkor, nem a végeredménnyel van problémám. Hanem, hogy megint ugyanott tartok. Ez pedig nem csak Maureennak köszönhető. Mert én magam is mentőövként kapaszkodtam, az intimitásba, ami pár évvel ezelőtt, még ingoványos talaj volt számomra. De mostanra már, jól kitapostam az utat, és biztonságosnak éreztem. Lazán magamra terítem a fekete selyem köntöst, ami némileg takarta ami alatta rejlik, de nem igazán foglalkoztam azzal, hogy össze kössem, mert előbb utóbb úgy is lekerül. Az ajtó elé érve, halk kopogással jelzem, hogy megérkeztem, és ajtót nyitok pár másodpercnyi várakozás után. Az izgalom kezd egy kicsit eluralkodni rajtam, de igyekszem, ezt abba az irányba terelni, hogy inkább átlendítsen egy bizonyos ponton. De ez nem történik meg, ahogy kulcsra zárom az ajtót, és megfordulok lemerevedek. Először a meglepettség szánkázik végig rajtam, ahogy szemem elidőzik a férfin, akit már jól megfigyeltem egy ideje, csak éppen nem így. Végül a rémület olyan lendületbe hajszolja a szívemet, hogy egy pillanatig biztos vagyok benne, hogy itt fogok szívinfarktust kapni. - Mi a franc..- ejtem ki a szavakat, először fel sem fogva mit mondok, miközben a tekintetem fel le liftezik a testén. - Mr. Goltz.- Remeg a hangom, és talán akkor kezdek el jobban kapcsolni, amikor végül megállapodik a szemem az arcán. Még jobban az ajtónak préselődök, miközben az egyik kezemmel igyekszem elrejteni, hogy mi rejlik a köntös alatt, a másikkal az ajtó gombot markolászom. - Ez lehet valami tévedés lesz.- nagyon szeretném, ha az lenne. Legalábbis egy részem, a másik részem, pedig újra arra késztet, hogy az alsóajkamat harapdáljam, és megálljt parancsoljak a szemeimnek. A félelmem egyre nagyobbra nő bennem. Nem tőle féltem, hanem a helyzettől. - Nekem most mennem kéne, küldök valaki mást..-kezeim kapkodnak a kulcs után, miközben folyamatosan az előttem álló férfit nézem.
My mind feels like a foreign land Silence ringing inside my head Please, carry me, carry me, carry me home
Az elmúlt évek folyamán megvoltak a magam kisérletei arra, hogy valami konvencionálisan normálisnak nevezhető létezést alakítsak ki. Rangos végzettségeim voltak, megbecsült és jó állásaim kiváló fizetéssel, a szolgálatom is becsülettel teljesítettem. Megvolt a rutinom, edzettem és amatőr vívó versenyekre jártam, Seattle-ben még edzéseket is tartottam, arra is volt egy kis "iskolám". Van autóm és egy kellemes lakásom, meg mellé persze hitelem, mint mindenkinek... de elbírok a részletekkel és mellette bőven jut még másra is. Magamnak úgy takarékoskodom, ahogy jól esik. A kulcsszó a magamnak. A magány. Merthogy ebben a tekintetben már nem sikerült a konvenciókba brlesimulni s valamelyest le is mondtam róla mostanra. Fura, de legalább élvezetes viezonyokat nevezhetek csak sikernek, amik arról szóltak, hogy érezzük jól egymást, de semmi több. Mondjuk Nyssa olyan volt, akivel még talán meg is állapodtam volna. Romantikát mellőző, kimért és jól kiszámított, higgadt házasság lett volna s ki tudja? Ha Seattle-ben maradok, talán tényleg odáig fajultak volna a dolgok. Fiatalabb egyikünk se lett... Mostanra valamelyest azt is meguntam, hogy érzelmi csatározásoknak akár az esélyét is fenntarsam és inkább az olyan helyzeteket keressem, ahol stabil a lapjárás. Ahol mindenki tudja, hogy mit akar és ez egyezik. Mi lehetne igazabb ilyen tekintetben, mint egy prostituált ölelése egy estére? Persze nem filléres útszéli szerelemről van szó ebben a vonatkozásban. Nem, itt is osztottak illúziókat, már annak, aki akarta és aki hagyta. Azokat Maureen intézménye szépen behálózta. Én mondjuk nem hagytam magam, alkalmi kilengés maradt egy-egy ilyen kaland, de azért annyiban rendszeres, hogy legyen olyan lány, akit nyugodtan tudtam kérni, ha kedvem tartotta. Nem hittem többet annál, mint amiről ez az egész szólt s ezért most volt bennem egy kis nyugtalanság-szilánk, mert azzal, akit ide küldenek, lehet az elejétől kell megértetnem a koncepciót. Hogy nem kell eljátszania egy pótfeleséget, pótbarátnőt, hogy itt tényleg csak testi magányról van szó és Maureen bármilyen ügyesen tanította is ki, velem szellemi fronton csak úgy nem bír el. Nem érdemes behálózni. Itt jártam gondolatban, amikor elzártam a zuhanyt, majd a fekete törülközőért nyomtam és ledörgöltem a nedvességet izmos alakomról, hogy aztán végül némi ruházatot vegyek magamra, ha nem is sokat. A köntösnél és az alsónál minek több? A fürdőből kifordulva láttam, hogy érkezik a lány, akit mára megfizetek. Egy szőke csoda. Fable. Igen, tudtam a nevét, ismertem az arcát, de nem innen. - Miss Hill. - biccentek meglepett megjegyzésére. A meglepetésében mondjuk csak mérsékelten osztozom. Miért? Mert nem ritka, hogy diáklányok szorult anyagi helyzetük altrrnatív módon próbálják kezelni ilyen-olyan okból. Volt, aki koli szobában rendelt, más webkamerázot, míg egyesek táncolni mentek. És az igazán kivételesek ilyen helyeken kötöttek ki. Nem vagyok mai bútordarab s ezt-azt már láttam az életből, így az egyetemen a szemináriumi teremben nagyjából már egyértelművé vált számomra, hogy a szőkeségben van valami, ami egy ilyen árnyakkal teli világhoz kötheti. A gesztusai, a kisugárzása, ahogy a többiekkrl viselkedett... aki sok diákot látott évről évre és ismert ilyen lányokat, megtanul olvasni a jelekből. Az sem lep meg, hogy mennyire megszeppen. Ez mondjuk mosolyra késztet, mert nem is olyan régen még úgy nézett az U alakba rendezett asztaloknál azon a bizonyos szabadon választható tárgyamon, amire joghallgatók is jelentkezhettek, mint aki lyukat akar perzselni a ruházatomra, a bőrömre pedig a maga billogát. Sokszor még lesunyt pillái alól is. Bene több merészség volt erre, mint a többi diáklányban. Szóval ez egy barátsagosnak látszó mosolyt von az arcomra, ahogy lassan, ragadozó módjára közelítem meg a talpam alá simuló sötét szőnyeg finom bolyhain haladva. - Csak akkor tévedés, ha kegyedre nem igaz, hogy a hely legjobb lánya, mert ez volt az igéret. - jegyzem meg nyugodt hangon, kompenzálva az ő madárcsicsergős hangjanak remegő szárnyrepesését. - Nem. - felelem egyszerűen következő megjegyzésére, ahogy az ajtóhoz érek és mélyen a kékségeibe nézve támasztom meg mellette a tenyerem az ajtólapon. Hangom most a katonás oldalam villantotta meg. Egy tiszti ranggal bíró egyen határozottsága vibrált benne. Másik kezem selyemköntössel borított derekára simult. - Figyelj ide... úgy sejtem, nem jössz ki jól, ha pénz nélkül távozol és azzal, hogy cserélni akarsz. Nem ismerem ennyire a belső viszonyaitokat, de általában az ilyesmit egy főnök sem díjazza semmilyen munkakörben. - nyugodtan beszélek és érintésem is nyugalmat sugároz a derekán, de határozottságot is némi gyengédséggel keverve, ahogy érintem, bár ebben a közelségben testem is az övéhez simul ugye. - Az nem változik, hogy találkoztunk és felismertelek, ahogy te is engem. Ennek a hmmm... titoknak az ismerete innentől összeköt minket egy bizonyos módon. -még nem közlöm vele, hogy túlzottan nem lepett meg ittléte, viszont tudatosan és következetesen tegezem, mert az közvetlenebb és bizalmasabb, reményem szerint oldja a szorongását az eltávolodást segítő magázódás helyett. - Úgyhogy most inkább próbáld meg nyugodtan átgondolni, hogy mit szeretnél. Azon túl, hogy a szükséges idő után fogsz csak innen távozni az összeggel, ami járna. Hogy az időt mivel töltjük el. - bár Fable vonzó nő, a legvonzóbbak egyike, akit ismerek ebben a városban, az nem jelenti azt, hogy nagyon vissza akarok élni a helyzetemmel. Ahogy mondtam, ez a titok is már elég súllyal bír, nem feltétlen akarok a helyzeten rontani. Eddig is kívántam, de nem léptem át a határt, talán most is menne. Azt meg ő is tudja, hogy mivel már lebukott, igazából ittlétenek tétje ilyen téren már nincs, legfeljebb azon akarhat dolgozni, hogy ne üsse meg a bokáját a dolog miatt. Persze az nekem se lenne könnyű kör, de az én helyzetemben könnyebb lenne talán elsimítani. Csakhogy zsarolni végképp nem akarom, nem is utalok rá és fel se vetem. Alapvetően megsajnáltam most, amiért így felkavartam, hiszen láttam: mélyen szedte a levegőt, pupillái tágultak, keze önkéntelenül kereste a kiutat...
Love is a shield, to hide behind, love is a field to grow inside
Mindig is próbáltam lavírozni a két életem közt, lehetőleg úgy, hogy ez a kettő még véletlenül se érintkezzen egymással. Ami lehetetlen, ezt én magam is tudtam, hisz elég nagy a város. És attól függetlenül, hogy igyekeztem mindenkitől távolságot tartani, az egyetem falain belül, ez nem azt jelentette, hogy nincsenek tisztában a személyemmel. Bizonyos időn belül tudtam, hogy ez bekövetkezik. De felkészülni nem tudtam rá. Ugyanazon okokból, amiért igyekeztem a falaimat megerősíteni, és csak nagyon kivételes okokból lebontani azt, ha a helyzet úgy adta. Az volt a szomorú valóság, hogy erre sosem volt példa, nem is nyitottam más felé, így aligha lehetett volna, hogy bármibe mélyebben belebonyolódjak. Akár barátságról volt szó, akár a férfi partnereimről. Nem hagyhattam, hogy bármi letérítsen arról az útról, amit kijelöltem magamnak. Ami talán nagyobb eséllyel megszabadított volna, Maureen uralma alól, anélkül, hogy elvágnám a torkát egy késsel. Többször elképzeltem már ezt a jelentet, mégis kötött hozzá egy elcseszett anya-lánya viszony, amiből ugyan kevés vált hasznomra. Jellemileg pedig elég meghatározó tud lenni, ha olyasvalakit nevezel anyádnak, aki szándékossággal nevel kurvának. Ha akarnám se tudnám ezt úgy előadni, hogy az emberek tekintetéből ne a sajnálat köszönjön vissza rám. Nem vártam el senkitől, hogy együttérzést tanúsítson, vagy segítőkezet adjon, mert ebből csak is egy magam szállhattam ki. Leginkább azért, mert saját magamon kívül, senkiben nem voltam hajlandó teljesen megbízni. Így a kapcsolataim nagy része, csak felületes volt, és nem képzeltem beléjük többet, mint ami valójában. Sokan túlértékelnek szavakat, amik talán egy verseskötetben hangzatosak, szívhez szólóak. De az élet korántsem, egy mesteri rímekkel bíró szavak halmaza, amiknek mi emberek jelentést adunk, majd érzésekkel töltjük meg. Ez sajnos nem így megy. Egyre inkább belevesztem abba a helyzetbe, amitől mindvégig féltem, mióta ténylegesen Maureen kezei alatt dolgoztam. Valamelyest ezért is volt bennem mindig is, egy jó adag szorongás, ami még iszonytatóbban hatott az emberek számára. Azt kívánom bárcsak ketté nyílna alattam a föld, vagy valami történne amivel ezt az egészet nem kéne átélnem. Akármi, csak semmissé tenném a pillanatot, amikor ide beléptem. Most nem tudtam, a jól megszokott álarcom mögé bújni, a helyzet hirtelenséggel tör rám, és akármennyire nem akarom, túl egyértelmű. Nem tudnám még csak kimagyarázni se magamat. Minden megfordul a fejemben, de tudtam, hogy kár lenne a gőzért. Ráadásul elég amatőr próbálkozás lenne, amivel csak rontanék a helyzetemen. Rajta viszont egyáltalán nem látok semmilyen jelet arra, hogy meglepett lenne, talán egy egészen kis pillanatig. De kevésbé reagál úgy, mint akit meglepne az egész helyzet. Valószínűleg azért, mert talán sejtette is. És Mr. Goltz jóval Összeszedettebb jellem, mint én, így jobban is tudta kezelni körülményt, ami számomra, még mindig olyan volt érzettre, mintha leforráztak volna. - Sajnos igaz.- sóhajtok, de érzem, hogy továbbra sem tudok megnyugodni. Engem ez nem büszkeséggel töltött el, hanem a szégyenérzett, ami minden alkalommal párosult a torkomat szorongató sírással, de soha nem adtam neki hangot. Ahogy most sem. Ráadásul, ebből az állapotból hamar kibillent, Mr. Goltz markáns jelleme, és közelsége. Egy aprót nyelek, és próbálok nem arra koncentrálni, hogy mennyire közel van, hanem arra, amit mondd. - Nem tudom mi történne, mert még sosem mondtam nemet. De, azt hiszem jól látja a helyzetet, Maureen nem igazán szereti, az ilyen fennakadásokat.- Valóban fogalmam nem volt arról, mi lenne, ha egyszer szembe mennék Maureen döntésével, mert ha ezt meg is tettem, valamilyen módon megkerültem őt. Ez pedig már egy eleve furcsa felismerés számomra, hogy néha csak kérdés nélkül követem, az akaratát. A bennem élő kisördög eközben persze nagyon is élvezte a helyzetet, és arra sarkalt volna, hogy a tettek mezejére lépjek. Hisz, végülis azért van itt. De ahelyett, hogy megérinteném a mellkasát erősen össze szorítom a kezemet a kilincs körül, míg a másikat a falnak tapasztom. Azt már viszont, kevésbé tudom navigálni, ahogy a dekoltázsomat szépen lassan libabőr borítja. Ez pedig csak egyre rosszabbodni kezd, ahogy kapkodom a levegőt, és így a mellkasának feszülök egy kicsit. - Igen tudom, én csak sajnálom, hogy miattam kényelmetlen helyzetbe került. Úgy látszik, ezen a ponton azért érvényességét veszti, hogy mindenkinek én lennék a legjobb. - Próbálok lazítani a bennem lévő feszültség miatt, ami kicsit a maga nemében kettőség jellemzi. És jelenleg én sem tudnám eldönteni, hogy mi miatt zubog bennem egyre intenzívebben. De továbbra se tegezem le. Tudom, hogy ezzel ő oldani akarta valamennyire ezt az egészet, de mégsem merészkedtem átlépni ezt a határt. Mégis amikor folytatja, egy apró mosoly megengedek magamnak, és még mélyebben a szemébe nézek. Kezdtem kicsit visszanyerni a magabiztosságamat, talán azért, mert túl voltam a kezdeti sokkon. - Nem akarok szemtelennek tűnni, de van egy olyan sejtésem, hogy Biancaval sem, sakkozni szoktak, és egy olyan helyen vagyunk, ahol nem az a lényeg, hogy én mit szeretnék, hanem hogy maga vágyai teljesüljenek. Tudom, csak kedves akart lenni. De nem tartanám fair dolognak. Már csak azért sem, mert mindketten tudjuk, hogy Maureen nem túl jutányos áron, árulja a “portékáit.” És ha jobban belegondol, amúgy is megtettem volna, csak mással. Az már számomra csak egy bónusz, hogy közelsége a gondolataimat a folytatás irányába viszi.- ismerem végül be, nem mintha eddig nem lettem volna elég egyértelmű, amikor az óráin részt vettem. - De persze azt is megértem, hogy inkább tartózkodna, mert Biancaban némileg gondolom megbízik, és nem véletlen kérte őt. Szóval, ha inkább addig mással ütné az időt addig..- keresem a szavakat, mert furcsa a helyzet. Mármint nem szoktam zavarban lenni, de most kikészít ez az egész. - Szóval, ha …- na Fable, ez most kifogott rajtad.-Nem venné igénybe az én szolgáltatásaimat, abban az esetben, majd szeretném vissza fizetni önnek a pénzt.- Veszek egy nagy levegőt magamhoz a mondat végén, és igyekszem tartani a szemkontaktust, nem pedig lesütni a szememet, mint egy kislány. És még rám mondják, hogy profi vagyok. - De mint mondtam, küldhetek mást is, csak túlélem Maureen haragját.
My mind feels like a foreign land Silence ringing inside my head Please, carry me, carry me, carry me home
Több, mint három évtized ezen a földön azért elég ahhoz, hogy egyet s mást meglásson, megtapasztaljon az ember. Ha figyelmes és van készsége tanulni, olvashat jelekből, az információk tömege sokat árulhat el. Ennek is köszönhető az, hogy Fable megjelenése nem tud teljes mértékben meglepni. Az nem igaz, hogy nincs benne váratlanság, hogy nem jelent újdonságot, de sejtettem, hogy van köze az élet sötétebb oldalához. Nem mondanám azt sem, hogy egyből tudom hogyan kezeljem a helyzetet, de próbálkozom. A határozottságom legalább kapcsol és teszi a dolgát. Megállítom. Ez mondjuk inkább az ő érdeke most, mint az enyém. - Nos, ez eggyel több ok, hogy ne most akard kipróbálni. - jegyzem meg s legszívesebben átölelném, megsimogatnám a buksiját és nyomnék rá egy puszit azért, amilyen szomorúság csillan meg a szemeiben, ahogy felnéz rám. De nem teszem, mert valahol sejtem, hogy nem venné jó néven. Talán majd máskor. Talán egyszer... amikor nem csak szüksége lesz rá, de el is tudná fogadni. - Mondjuk meglep,hogy nem feszegetted a határaid, de tényleg jobb akkor, ha most sem vonsz magadra semmit, főleg nem miattam. Nem szeretném, hogy én legyek az, aki esetleg szenvedésedet okozhatja. - nem mondom, hogy még többet, mert ilyen vonatkozásban fogalmam sincs dolgokról és kék lélektükreinek örvénylése túl sebes ahhoz, hogy egyértelműen olvassak bennük. Aztán hogy is venném a jogot, hogy ennek hangot adjak: Talán már így is túl messzire mentem, de őszinte vagyok vele, mert együtt keveredtünk ebbe és együtt is kell mindezzel valamit kezdenünk. - Ugyan, nekem ez kevésbé kényelmetlen, azt te is látod, hogy jelenleg nálam a jobb lapjárás. - fölösleges kertelni, de a szavakat úgy választom meg, hogy azok ne legyenek bántóak. Hogy ha lehet, az eddigi kiszolgáltatottság érzést ne növeljék benne. - És az, hogy Te vagy a legjobb lány, inkább külső és képesség függő, semmint személy alapján megállapított. - teszem még hozzá, mintegy önkéntelenül, mert ez is hozzátartozik a dologhoz. Talán az is vitatható lenne, hogy egy tanárnak nem egy diák a jó párosítás, hiszen megvan benne a pikáns fantázia, ami azt illeti. Legalábbis a közgondolkodás vonatkozásában mindenképp. Lehet Fable-t is izgatja ez, Szaggatottan, mélyen szedi a levegőt, mellkasunk össze-összeér a közelségnek hála s érzem a buja domborulatokat a selyemköntös alatt, kezem pedig picit határozottabban markol karcsú derekára. Bianca esetében már régen megpördítettem volna s a kis kreolbőrű a festéket kaparná a körmeivel az ajtóról miközben mélyre merülve mormolok a fülecskéjébe. Picit közelebb nyomódva Fable érezheti, hogy a fehér alsó alatt azért nem lanyha figyelem lapul... és tudja Ő jól mindazt, ami az imént eszembe jutott, a szavai is mutatják. - Valóban nem, ki tudja, lehet pletykált is nekem rólad név nélkül... - kuncogok. - Viszont lehet új, de nekem nem mindegy, hogy mit akarsz. Annál inkább, mert nem csak itt találkozunk. Én vagyok ma az első? - teszem fel a kérdést a mondóka végén a szavai alapján. Érdekes, hogy miként is érvel, ráadásul mi mellett. Kötelességtudat szaga van a dolognak, de közben mégis a kilincset markolássza. Na ez az, amiben rendet kell, rendet akarok tenni. Akármire jutunk, ez így nem fog menni ugye. - A diszkréciódban bőven van okom megbízni, az itt nem kérdés. - rázom meg a fejem. hallgatom persze a folyatást is, ahogy Fable keresi a szavakat, valamiféle utat. Valamiféle becsület, tisztesség körvonalai sejlenek fel, amik mintha őt is meglepnék. Csakhogy kezdi az egészet egy gordiuszi csomóba vonni. Nekem pedig itt át kell lépnem szépen Alexandrosz szerepébe. - Ahogy látom önmagadban nap mint nap lejátszol valamiféle alkudozást azzal, amit csinálsz. És minden esetben ugyan az az oldal nyer az alkun, mert egyoldalú a játék. Ez is lehetne az, tudod jól, hogy a lehetőségeim adottak hozzá. - elvonom szépen, finoman az ajtólaptól, a kezem a félfáról szőke fürtjeire simul, ahogy beljebb húzom picit a szobában a süppedős szőnyegen át. - Most mégis van lehetőséged neked is komolyan licitálni ebben az alkuban. A kérdés egyszerű: akarsz az enyém lenni ma? - teszem fel a kérdést megfelelő hangsúllyal és hasonló módon nézve szemeibe, már ami illeszkedik a hangnemhez ugye. Halkan, de határozottan beszéltem, mélyebb tónusú hangom furán bársonyos karcossággal tört elő a torkomból, főleg, ahogy a már-már szuggesztív szót kiejtettem. Nyilván nem teljesen fair a dolog, hogy alul öltözött vagyok hogy közben magamhoz vonom szorosan, hogy ilyesmiről az óráimon is álmodozhatott, a legutóbb talán tegnap délután... de nekem sem fair a helyzet, ahogy az egyik legszebb diákom egy szál selyem köntösben illant be ide.. Azt azonban már szerintem érti, hogy Ő számomra nem csak egy tárgy, egy darab hús, nem pont az, ami itt végső soron valamelyest megszokott. Miért? Mrt ismerem máás emberként is valamilyen szinten és mert az előbb, amikor nem tudott uralkodni meglepettségében magán, olyasmit mutatott, ami erre vezet engem...
Love is a shield, to hide behind, love is a field to grow inside
Szeretném kellő profizmussal kezelni a helyzetet. Túllendülni bizonyos dolgokon. De mivel az egész életem, arra épült, hogy ketté válaszam a két szakaszt amiben léteztem, így nehezen tudtam átgondoltan reagálni erre az egészre. Összemosódni látszott az egész. Én pedig meg voltam győződve arról, hogy az aki itt ebben a házban vagyok, az a részem nem hozzám tartozik. Egyszerűen csak a kényszerűség alkotta meg. Ezzel áltattam magamat, olyan hazugságba hajszolva magamat, ami csak egy ideig fenntartható, de egy idő után szembe kellett néznem vele. Ez volt az a pillanat, hisz átléptek egy általam felállított korlátot, amiről senki más nem tudott, csak én. Csak én voltam a felelős azért, amiért most minden elvemmel szembe menve viselkedtem. - Ez bonyolult. Sok minden köt ide, amikről általában nem szívesen beszélek.- van egyáltalán valami, amiről én szívesen beszélek? Ami nem engem érint, bizonyosan kellemesebb társaság vagyok akkor, de abban a pillanatban, ahogy kérdések merülnek fel velem kapcsolatban, elég gyorsan visszájára fordulhat a dolog. Nem az fajta nő voltam, akivel elcseverészel, akire azt mondod, hogy bájos. Leginkább semmit nem mondasz rá, mert nem ad rá okot, hogy véleményt formálj róla. - Maga is sejti, hogy aki ehhez hasonló helyen dolgozik, azzal járni fog némi szenvedés, csak vannak akik az apróbetűs részt figyelmen kívül hagyják.- vonom meg a vállaimat. Lényegében aki ilyen életet él, árnyként követi a munkájából adódó, esetleges fájdalmak. Amikkel vagy megtanul együtt élni, vagy nem. Minden csak döntés kérdése. Persze, akkor sem a legjobb döntés, kivívni magunk ellen a sorsot, ami az én esetemben Maureen volt. De talán még mindig jobb variációnak tűnt. Valószínűleg azért, mert féltem ennek az egésznek a hozadékától, és magamtól is. Így "jó” szokásomhoz híven menekülőre fogtam volna. Éles volt álasztóvonal, ami az életemben húzódott, mélyen és hosszan, többnyire meghatározta, az emberekhez fűződő viszonyomat, és hogy milyen mértékben terelhetem én az életemet. Ezért is ér olyan hirtelen ez az egész, mert védtelen vagyok, akármennyire is próbálom magammal elhitetni, hogy ez nem így van, csak saját magamnak hazudnék vele megint. - Számomra ez akkor sem lesz hízelgő.- Magam is meglepődőm, amikor érzékelem hangomban, a sértettség mardosó élét. Érzékeny terület volt ez, az én szempontomból, mert valamennyire arra kényszerített az élet, vagy Maureen, hogy a külső adottságaimmal érvényesüljek. Amitől csak még nagyobb üresség tátongott bennem. Bármennyire is igyekszem, másfelé hajszolni a gondolataimat, amit odalent érzékelek elég egyértelmű, és félreérhetetlen jele annak, hogy vannak szándékai. Mégis valamiért megálljt parancsol magának. Ami egyrészről dühített, másrészről pedig jól esett, de ezt az érzést még gyorsabban elfojtottam magamban, mielőtt még átvenné felettem az irányítást. Továbbra is feszülten meredek rá, az ő viselkedése jóval lazább, persze más helyzetben is vagyunk. Ő fölényben volt velem szemben, amit nem akart kihasználni. Én ennek ellenére se tudtam levetkőzni magamról, amit ez a légkör kihozott belőlem. A gépiesség ugyanúgy dolgozott bennem, ahogy az is, hogy Max nem közömbös nekem. Már csak az volt a kérdés, hogy melyik oldalam hajt előrébb. - Pedig, a külsőségeket leszámítva, nem sokban különbözök Biancatól. Az, hogy ismer, nem lehet befolyásoló tényező, itt nem. Ez egy üzlet. Semmi több. Bár, magam sem értem, miért van itt, mikor mind a tíz újára jutna nő, és még csak meg sem kéne magát erőltetnie miatta. -Csúszik ki, egy hosszadalmas megjegyzés a számon, ami annyira nem is meglepő. Érzékelhető a kettőnk közti kémia, így szerintem ő azért tudatában van bőven annak, hogy milyen hatással van a nőkre. - Igen, ön az első.- válaszolok a kérdésére. De azt nem teszem hozzá, hogy valójában bent sem kéne lennem. Mondjuk Maureen tökélyre fejlesztett bábjaként, ezen szempontból sem volt választásom. - Alkudozom, de csak azért, hogy egy részemet megóvjam ettől a világtól. Nem azért, mert más fordulatot várnék, ahogy most sem várok. Ez nem rólam szól. Én csak egy szalmaszál vagyok, amibe azért kapaszkodnak a férfiak, mert érzéki örömöket akarnak átélni. Ezért van maga is itt, ezért van meg a lehetősége, amivel jobb esetben élnie kéne.- azért akartam, hogy minden a megszokott dinamikájában menjen. Mert ha én döntök, azzal magamat is adom. A döntésem pedig egyértelmű lehetett volna, ha nem párosult volna bonyolultsággal a dolog. Követem az a mozdulatait, és egy kicsit a keze alá simulok, amikor megérinti a hajamat. Mélyen nézek a szemeibe. Volt valami abban, ahogy kimondta, azt a bizonyos szót. Egy részem beleremegett, mintha csak végigzongorázott volna rajtam eltalálva, a tökéletes hangot. A másik pedig a veszélyt hallotta ki belőle. A válaszom viszont elmaradt, és nem is kívántam válaszolni. Lomha mozdulattal, hagyom, hogy a köntös léhuljon rólam, felfedve mindazt ami alatta rejlik. Majd egyik kezemmel végig simítok a mellkasán, miközben ég közelebb simulok hozzá. - Ilyenkor mit szoktál tenni Biancaval?- teszem fel a kérdést, immár mellőzve a formaságokat, ami egy bizonyos pontig kötött volt. Most már egészen másképp nézek a szemébe, míg kezem végig simít kidolgozott hasfalán. Tudtam, hogy nem szép dolog manipulálni, de egy részem, nem csak azért tette. - Ha most valóban jót akarsz nekem, akkor úgy teszel, ahogy Biancaval szoktál.- szólalok meg végül halkan, míg a kezeimmel egyszerűen leveszem róla a köntösét.
My mind feels like a foreign land Silence ringing inside my head Please, carry me, carry me, carry me home
- Gondolom, hogy bonyolult. Ha a fiatal voltam, kellett a pénz helyzet lenne, valami egyszerűbbet csinálnál, manapság vannak ugye fizető, kevésbé, nos kiszolgáltatott megoldások is, ha csak ez a kérdés. De azt hiszem egyáltalán nem beszélsz róla, nem, hogy nem szívesen. - érzem ki az eufemizmust a hangjából és egyúttal egy problémára is rátapintok kimondatlanul. Az elfojtás, a beszéd elkerülése kínos kérdésekről nem tesz jót semmilyen szinten és gondokhoz vezethet. De ebbe nem fogok Fable-nek most belemenni, mert semmi értelme nem lenne és az ellenkezőjét érném el. Fájdalmas és kellemetlen dolgokról van szó ez tény, egy érzéstelenítés nélküli műtét az, ami ebben a helyzetben kialakulna és végső soron szükséges lenne, de ennek nincs itt a helye és ideje, ebben biztos vagyok. - Akkor pontosítok: legalább miattam ne kelljen szenvedned. Ezt nem szeretném. - jegyzem meg egyszerűen és egyenesen a szőkeségnek. Miért fontos ez nekem? Miért törődöm vele? Egyrészt mert végső soron, ha csak most egy fél évig is, de a diákom és aki a falkámba tartozik, annak járnak privilégiumok. Jó volt az órai teljesítménye eddig, összeszedett, kellemes előadást tartott, amikor referálnia kellett, ezzel ott rászolgált a figyelmemre, itt pedig ez továbbra sem szűnt meg a körülmények ellenére sem. És az is igaz, hogy összességében volt benne valami vonzó és szimpatikus is a terjedelmes árnyék ellenére, ami rá borult minduntalan. Mégis volt benne valami más is, annak a kísérlete, ahogy a két világot igyekezett ketté választani, ahogy a jelek szerint azért küzdött, hogy itt tartson bizonyos dolgokat és mellé valami mást is építsen. Halvány, de mégis létező reménysugárt jelenthetett ez neki és én ezt jó jelnek, jó dolognak tartom. - A külsőségek errefelé sokat számítanak... de nem mindent. Nem ítélhetem meg, de azért a testiség terén másban is lehet eltérés, ami alapján ezzel a címszóval választottak ki nekem ma estére. Viszont ha ez ennyire csak üzlet, miért is akartál azonnal eltűnni és mást küldeni? - szalad fel a szemöldököm, mert itt igen komoly a logikai bukfenc. Ha ő és Bianca is felcserélhető, egymásnak megfeleltethető s ez csak üzlet, akkor nem csak úgy kellett volna tennie, mintha nem is ismerne? Vagy az pont, hogy neki nem lett volna jó... pont, hogy számára nehéz erre itt és most üzletként tekinteni, ez csak egy fájdalomcsillapító tompítása lenne a számára. - Ennyire hihetetlen, hogy megvan rá a magam oka? De tudod mit? Egye fene... eluntam a sikertelen kapcsolatok sorát, eluntam azt, hogy érzelmileg ingoványos kalandokkal gyötörjek másokat és magamat... mielőtt ideköltöztem, volt egy-két barátság extrákkal viszonyom és az éppen nem volt rossz, összességében kellemes volt. Viszont ha őszinte az ember, akkor a vacsorák, közös programok, autózgatás, ajándékok útján mind-mind megfizettem a velem töltött időt. Tudod, hogy a világon semmi sincs ingyen... - szusszanok egyet keserédes félmosollyal ajkaimon. - Tehát miben is volt különb, mint ez itt? Árnyalatokban... de Bianca-val kialakult egy olyan kölcsönös szimpátia amikor Maureen rám küldte a bárban, hogy próbálkozzon, ami ad egy hasonló légkört és igyekszem a legkevésbé bántani, így talán annyira nem bánja, hogy velem kell töltenie az idejét pénzért. - vonom meg a vállam egy picit végül. Lehet Fable most csodálkozni fog, hogy erre nem számított. Nem hinném, hogy megszokta az ilyen helyzetet, ahol nem neki kell valamit előbűvölni a másikból, nem más megbízására kell információt szerezni. Kétségem sincs afelől, hogy csinál ilyet. Mindegyik örömlány csinál, ezt pont egy történész ne tudná? Ő most mégis nyíltan és praktikák nélkül kapott valamit, ami pont másnak nem hasznos, maximum talán neki egy kicsit. De lehet még azt se. Igyekeztem példát mutatni, azt illusztrálni, hogy milyen, ha egy tiszt azt mondja, hogy "utánam" és nem azt, hogy "előre". Nem kell ebben követnie, korai is lenne. De a magam részéről a magokat elhintettem, a többit pedig a képzeletbeli természetre bízom. - Akkor az utolsó is. Egész estére szoktam foglalni. - jegyzem meg, mert azért ezt csak érdemes tudnia, ha nem mondták volna neki. Meglátjuk mennyire fog neki ez tetszeni egyáltalán. - Ó, dehogynem szól rólad! Attól, hogy nem esik jól belegondolni, hogy a gyönyört is magadból adod, attól még a lényed osztogatod el... persze valamit megvédesz, ez kétségtelenül igaz. De ami nem kerül a védelmi vonal mögé az is te vagy az igyekezet ellenére is, hogy azt fölöslegesnek, vagy ne a magadénak tekintsd, és végül inkább a teljes lényed deperszonalizálod... csakhogy most van némi gond: fájni fog és mérges leszel magadra is, ha úgy használtatod magad velem, ahogy ezt az előbb lefestetted. Az ellenkezője, a saját akaratod meg metaforikusan egy fájdalmas szülés. - nem mondanám, hogy nem felfokozott a hangulat testileg is, de ez nem homályosítja el az értelmem, a gondolkodásom. Az intellektusom volt az, ami évtizedek óta mozgásban tartott, ami a kenyerem adta, aminek hála megteremtettem az egzisztenciám, nem lehet azt csak úgy kikapcsolni és ez Fable egyik balszerencséje. A másik persze az volt, hogy első pánikjában az álarca kissé félrecsúszott és úgy nyilvánult meg az elmúlt percekben, ahogy esélyesen még egy kuncsaftnak se. Már átlépett egy veszélyes vonalat ezzel, de ahogy ezt korábban mondtam, egy benne lévő vágynak engedve. Ez a nyom pedig engem nem hagy nyugodni és erre hajt. Hiába dolgozik a vérkeringésem egy része most is másik irányba... - Lényegében tehát pro primo a "mi lett volna ha" fog kínozni hosszú éveken át és ez az este bizony kisérteni fog. Fájni fog, hogy a képzet, amihez magadnak alig engedett ábrándokban valami mást tanúsítottál, a sárba lett rángatva s akitől mást képzeltél el, csak a valójában nem várt durvaságot kaptad. Pro secundo most egy esetlegesen nagyobb dózisban átesel a megrázkódtatáson és utána talán kevesebb terhet kell cipelned. - összegzem a gondolatkört már tényleg az egyetemet idézve fel, ami valahol merőben szürreális, de magamat nem tudom meghazudtolni. Határozottan, magabiztosan vezetem elő a dolgot, a rendszeremnek pedig megvan a bizonyossága, akkor is, ha Fable hangnemet vált a szimfónián belül. Felfedi mi lapul a selyem köntös alatt, a pompás halmait érzékien domborodó kebleinek, melyek kissé túlfűtött érzésekrúl tanúskodva emelkednek és süllyednek lélegzeteivel, a pikáns fekete együttest, ami tökéletesen simul mesteri szobrászkéz által faragott alakjának hívogatóan bársonyos és tökéletessége ellenére mégis meleg alakjához, ölének bugyitól nem fedett finom és hívogató mezítelen és selymes domborulatait... Érzem, hogy el akarja venni az eszem, ahogy játékos cicaként simul hozzám és cirógat, érzékinek szánt hangon duruzsol... nincs könnyű dolgom. Ujjaim picit rászorítanak aranyló hajzuhatagára. - Te nem Bianca vagy. Fable. - mormolom ajkaira egy már-már majdnem csók keretében a szavakat, mintegy nyomatékosítva is a dolgot. Teljesen nem bírok magammal, másik kezem megindul a testén, bebarangolja hátát, popsiját felfedező érintéssel, majd csípőjét, felfelé oldalán a kebleinek buja vonalát, aztán le az öle felé... de csak szeméremdombjának sima, puha bőrét érintem, míg fogaim nyakának tövére találnak, majd ajkaim is egy csókkal. - Úgyhogy azt még ki kell találni, hogy Fable-el miként is teszek. - mormolom fülecskéjébe, majd fülcimpáját is megharapom.
Love is a shield, to hide behind, love is a field to grow inside
+18 Szokatlan volt számomra, hogy valaki megpróbál kiismerni. Kicsit mélyebbre ásni, hátha felfedez valami olyasmit, amitől úgy érezheti, most már ért mindent. Egy lényemnek egy részét talán hagytam is, hogy valami olyasminek lássák, ami felé közelíthetsz, viszont egy adott ponton, inkább a menekülő utat keresik, mint sem tovább mennének. Nem szerettem, ha bárki a színfalak mögé lát, meg voltak az indokaim, és múltam, amiért ezt a legkevésbé sem engedhettem meg magamnak. Ezért is éltem meg, ezt az egyszerű találkozást, egyfajta törésnek. Amit most nem tudtam könnyen navigálni, és egy pillanat alatt rám zúdult, az a fajta sötétség, amitől mindig tartottam, amit magamban hordoztam, viszont soha nem engedtem ki. Mindig arra törekedtem, hogy tartózkodjak bármi olyantól, ami kibillenthet abból az egyensúlyból, amiben egész jól elvoltam. Ez mondjuk egész hamar megdőlt, ahogy megláttam Mr. Goltz itt állni, majdhogynem egy szál semmiben. Így elnyomtam magamban a késztetést, hogy esetleg valami olyan szaladjon ki a számon, amiért a későbbiekben még többet magyarázkodhatok. Elég hacsak azt akarom megmagyarázni, amiről nem is kéne beszélnünk, egyáltalán nem kéne. Mégis olyan gyorsasággal hatolt át a falaimon, amiből leszűrt egy-két olyan információt, aminek én nem örültem. Habár hangot nem adtam neki, de akaratlanul is, az arcom egy nem tetsző grimaszba rándul. Az hogy miről beszélek, és miről nem az, csakis az én dolgom. Éreztem, ahogy egyre mélyebbre kezdett ásni ebben a dologban, én egyre feszültebb lettem. Nem szerettem ezt a helyzetet. Így egy ideig némán néztem rá. -Aláírom, nem úgy reagáltam, ahogy normális esetben kéne. De ez attól még a körülmény lényegén nem változtat. Maga fizettet egy adott szolgáltatásért. Amit nekem, vagy akármelyik másik lánynak teljesítenem kell. Én most szakmaiatlan voltam, de ez még nem ír felül semmit. A mi esetünkben sem. - vonom meg a vállaimat. Maureen arra tanított minket, ha valamire csak egy szimpla üzletként tekintünk, amiből mindkét fél, nyereségesen jön ki, akkor sokkal könnyebben csináljuk végig. Most viszont kevésbé tudtam ennyire tárgyiasítani. Több szempontból sem ment, és zavaró volt, hogy nem tudtam, kikapcsolni teljesen. Az egyik felem, még mindig marcangolta az idegeimet, míg a másik lángolni kezdett, már a puszta gondolattól is, hogy hozzám ér. Ez a furcsa egyveleg tett, olyan feszültté. Talán ezért sem akartam engedni semmiből sem. Túlságosan ragaszkodtam, az általam megszokott korlátokhoz, mintha azok nem lennének simán kijátszhatók, vagy átléphetőek. Minden eszköze meg lett volna hozzá, a velem szembenálló férfinak. Egy kicsit talán el is játszottam a gondolattal, hogy mi lett volna ha rögtön átlépi, és nem törődik azzal a zavarral, ami kiütközött rajtam. - Sajnálom, én nem...- folytatnám a szabadkozást, mert nem igazán volt közöm ahhoz, hogy mit keres itt. Jött és kész. Nekem nem az a dolgom, hogy megfejtsem az okát, vagy kérdőre vonjam, amiért itt keres szórakozást. Azt hiszem az első probléma bőven érzékelhető volt, hisz soha nem szoktam megjegyzést tenni, sem ami arra utalhat, hogy valami furdalja a kíváncsiságomat. De nem tudtam elnyomni, túlságosan érdekelt a férfi ahhoz, hogy megálljt parancsoljak az érdeklődésemnek irányába. Abba már bele se mertem gondolni, hogy minél több mindent tudsz egy kuncsaftról, az egyfajta elcseszett kötődést eredményezz. Meghallgattuk, akármit mondanak, de nem merültünk túlságosan mélyre benne. Csak amennyi az igényeiket kielégítették, ilyen téren. Csak akkor tettünk ennél többet, ha Maureen érdekei úgy kívánták. Mégis ő valamiért olyan kendőzetlen magabiztosággal válaszol, mintha bármi jogom lenne tudni, ittlétének az okát. Habár a legtöbb ember az unalomtól hajszolva menekül ide, vele valamiért mégis megértőbb voltam. Kicsit jobban átéreztem amit mondd, és tudtam valamennyire a szavaival azonosulni. Így nem is nagyon szólalok meg, csak egy aprót bólintok. Tudtam, hogy ennél tovább nem szabad mennem, hiába mardosta a nyelvemet egy kérdés, vagy egy-két megjegyzés, amire nyilván nincsen szüksége, főleg nem tőlem. Így is talán túl messzire mentem. - Nem hiszem, hogy a magával töltött estéken, bármit is bánna.- csúszik ki a számon, amiért rögtön az alsóajkamra is harapok. Legszívesebben félrenéznék, de volt bennem annyi tartás, hogy ha már ennyire nem tudom visszaszorítani a gondolataimat, akkor a szemébe mondjam őket. Annyira összezavar az, hogy itt áll előttem, hogy megingott a magabiztosságom is egy pillanatra. Gondolataim még mindig zavarosak, nem tudok koncentrálni sem annyira, amennyire szeretnék. Nem tudnám megmondani, mi zavart jobban, az hogy a későbbiekben tudtam, hogy ebből baj lesz. Vagy az, hogy ennek ellenére, még mindig hatással volt rám a közelsége. - Egész estére..- ismétlem meg elhalló hangon a szavait, amitől ostobán érzem magamat. Attól meg aztán végképp, hogy elfog egy pillanatra az irigység, amiért Bianca egész éjszakákat tölthetett vele. Hülye kurva..Az izgalomtól érzem, hogy kiszárad a szám, így reflex szerűen végignyalok az alsóajkamon, és próbálom kordában tartani a lélegzetvételeimet, ami egyre hevesebb kezd lenni. - Nem állíthat csak úgy dolgokat, főleg nem egy olyan rétegről, amiben nem mozog mindennaposan. Ahogy engem sem ismer teljesen. A gyönyör nem mindig őszinte, ahogy a vágy sem. Ha bármit is elosztogatok magamból, az nem biztos, hogy feltétlen igazi. Lehet, hogy részben igaza van, és csak szeretnék, ezek mögé a ködös mondatok mögé bújni, nem elismerve, hogy valamit mégis valamit adok.- sóhajtok egy mélyet, mert tudtam, hogy igaza van, de nem akartam elismerni, mert mindig attól féltem, hogy akkor abból nagyon hamar valóság lesz, amiből már nehezen tudnék kikecmeregni. - Talán azért olyan biztos ebben, mert magát is gyötörné ez a gondolat?- vonom fel játékosan szemöldökömet, hangomat pedig csábító köntösbe bújtatom, ezzel elültetve, egy képzetet az elméjében. Nem akartam, hogy tovább felfedjen, olyan dolgokat, amiket még magamnak is nehezen vallottam be, vagy ismertem el annak létezését. Így minél nagyobb hatást próbáltam rá gyakorolni. Persze, nem ez volt az egyetlen célom. Mert az önmegtartóztatásom, lassan türelmetlenséggé alakult át, és egyre erőteljesebben lüktetett a lábam között. Ahogy laza mozdulattal megszabadulok a selyemköntöstől, még éhesebben kezdek el várakozni az érintésére. Sokszor elképzeltem már, egészen sok mindent vele kapcsolatban. De ahogy hozzám ér, még intenzívebben reagálok rá, mint amire számítottam. Megbabonázva hallgatom a szavait, és ahogy kimondja a nevemet, megint végigfut rajta az az érzés, ami tudtam, ha hagyom, hogy a hatalmába kerítsen...Minden mozzanata és szava, azt erősítette bennem, hogy képes lenne ledönteni, mindent, amit eddig felépítettem magamban. Ennek fordítva kellett volna lennie. De annyira elvesztem az érintéseiben, és abban, ahogy rám pillantott, hogy képtelen voltam koncentrálni. - Akkor gyorsan találd ki, még mielőtt én találom ki, hogy én mit teszek veled.- kacsintok fel rá, míg egyik kezemmel végig simítok a mellkasán, egészen az alsónadrágja szegélyéig, közben pedig ajkammal apró csókokat hintek a nyakára, játékosan, mindig kicsit lejjebb haladva. - Van valami, amire nagyon vágysz? Aminek a gondolatától nem tudsz szabadulni?- teszem fel a kérdést, míg a kezem immár az anyag mögé siklik, és határozottan ragadja meg a férfiasságát.
My mind feels like a foreign land Silence ringing inside my head Please, carry me, carry me, carry me home
- Érdekesen nem ír felül semmit, figyelembe véve, hogy mennyit társalogtunk eddig és tesszük most is. - eresztek meg egy finom mosolyt. - És alapvetően az indítás alapján azt is gondolhatnám, hogy jobban szeretnéd az akármelyik másik opciót... - folytatom változatlanul mosollyal. - Még a végén azt fogom hinni, hogy nem vagyok az eseted! - nevetem el magam, hogy egy kis viccel vegyem el a dolgok élét, mert amit mondhatnék mélyebben gyalogolna Fable világába annál, mint kellene s igazság szerint azt a határt már most is átléptem. Komolyan gondoltam, hogy nem akarok neki szenvedést okozni, legalábbis annál többet nem, ami szükséges. Mert bizony jelen helyzetében nem tartom ezt teljesen elkerülhetőnek és persze ez is szóba fog kerülni. De attól még változatlanul cél, hogy a lehető legkevésbé gyötörjem. Egyszerűen mert nem érdemli meg. De mielőtt erre rátérnék, még mesélek kicsit. Kérdezett, én pedig nem látom nagyon okát, hogy rejtegessem ezt a dolgot. Egyszerűen túl intim ez a helyzet ahhoz, hogy legyen értelme, ráadásul ma én is megtudtam róla valamit, Ő miért ne járhatna hasonlóan esetemben? Nyilván nevek és konkrétumok nélkül teszem ezt, de az átfogó képet megkapja, az okok és motivációk jelentős része a birtokába kerül. Látom, hogy meglepi, hogy kerekednek kék lélektükrei s hogy ki is akarna bökni valamit. Netán kérdezni? Lehet, de nem teszi meg, csak biccent. Ő tudja, hogy mennyire kíváncsi s mit akar megengedni magának, bár azt látom, hogy megengedés terén a "szinte semmi" a helyzet leginkább. Így hát nem bátorítom, hogy kérdezzen, nem erőltetem a dolgot. - Netán pletykál a kis huncut? Végül is van rá alkalma bőven... - nevetem el magam a megjegyzésre, ami a szöszke ajkain kiszalad s amivel mintegy ismét elárulja magát. Legalábbis azt végérvényesen, hogy a kezdeti zavara pontosan minek szólt. S elárulja azt is, hogy egyetemi megfigyeléseim helyesek voltak. Arra is célzok picit, hogy azért a kreol szépségénél tényleg rendszeresebb vendég vagyok. - Akárhogy is, azért azon leszek, hogy te is így gondold. - teszem még hozzá egy könnyed kacsintás kíséretében, hogy aztán azt is közöljem, ma az első és utolsó vendége leszek végső soron. Arckifejezése, tekintete s az, ahogy a fekete selyemköntös mell-tájékon emelkedik és süllyed, újabb következtetésre adhatnak okot. Megmaradok hát a magabiztos szerepben, amit eddig is tartottam s ehhez mérten szólalok meg, hanghordozásomra gondosan ügyelve. - Igen. Nem mondanám, hogy kicsi lenne az étvágyam... Szóval, ha netán valami véletlen folytán ábrándoztál kapsz egy estét velem, akkor azt javaslom, hogy használd most ki alaposan! - ez már színtiszta cukkolás a részemről, de egy adag tippeléssel megfűszerezve, mert csak az imént megfigyelt jelekből vontam le a következtetést. - Nem kell, hogy minden nap az árnyékod legyek ahhoz, hogy megértsek, vagy átlássak dolgokat. És a jelek szerint azt is elfelejted, hogy mivel foglalkozom... az én munkám tárgya, ha közvetett formában is, de maga az ember és minden, ami emberi. Évszázadok szorgosan felhalmozott tapasztalatai és tudása állnak rendelkezésemre ahhoz, hogy alátámasszam érveimet. Aki antikvitással foglalkozik, annak a prostitúció egyfajta megkerülhetetlen téma egyébként... Évezredes bordélyházi feliratok olvasgatása is a munkám része és része volt s így ne tudnék egyet s mást a dolgokról? - szalad fel a szemöldököm. A feltételezés megmosolyogni való, hogy azért, mert nem vagyok strici, vagy nem élem az életem 0-24 kurvák között, ne tudnék róluk dolgokat, ne lennének ismereteim, pláne véleményem és meglátásaim. Olyan halovány hárítási próbálkozás ez, amit megérteni ugyan meg tudok, de elfogadni semmiképp sem. Amikor az állítást megfogalmazó személyét akarja valaki diszkreditálni, hogy így a valós vitát el kelljen kerülni, alapvető és teljesen gyatra húzás, bármilyen népszerű is manapság. - Te is tudod jól, hogy ha valami nem igazi, úgy még nehezebb adni, hiszen nincs alapja, az akaraton tesz erőszakot... ezt pedig hosszú távon egy belső stockholm-szindróma oldja meg. - nem könnyű téma és ez az a szenvedés, amit most el kell szenvednie a saját érdekében. Helyesebben én úgy látom, hogy ez szükséges. Mert látom, és érzem, hogy valami nem kerek. Hogy az ilyetén szembesülés az, ami esélyesen még nem járt ki neki és ha valaki meg is próbálta, nem volt ennyire sarokba szorítva hozzá, mint most. Kétségtelen, hogy ezt nem szereti, hogy ettől a képzeletbeli benne lakozó macska felfújja magát, a hátát domborítva borzolja a bundáját és sziszeg, de ha komolyan gondolja azt a koncepciót, ami itt kiütközött: nevezetesen kettős életét vastag válaszfallal különíti el és egyik fele törekszik a normalitásra, akkor azt az oldalát bizony meg kell támogatni. Még azelőtt, mielőtt a kiút lezáródna és abszolút beleragadna jelen helyzete posványába. Ahogy kicsit visszatámad, az egyértelmű jelzés. Nem feszegetem hát tovább a dolgot különösebben, már ennyivel is egészen jól dolgoztam. Akár a jó kertész, beoltottam a fát egy másik ágacskával s már csak idő kérdése, hogy mikor és milyen eredményt hoz. - Engem nem gyötör az említett dilemma, pont azért, mert régebben sem féltem másokat közel engedni magamhoz, még ha nem is lett jó vége. Ismerem a játékot és így nincs mi lett "volna ha"... - rázom meg a fejem, mert azért annyi még belefért, hogy a gyermekded próbálkozást a helyére tegyem. Alapvetően ha nem így tálalta volna és nem ilyen körülmények között, még fárasztónak is találtam volna az ilyen egyszerű játszmázást, aminél lényegesen komplexebb kihívásokhoz voltam szokva. Ezt mondjuk az is bizonyítja, hogy pár perc alatt mi mindent vezettem elő a szöszinek... de hagyom, hogy a testiséggel fogja be a számat, hogy érvényt szerezzünk annak is, ami egy este alatt közöttünk megtörténhet... - Ez egészen úgy hangzott, mintha olyasvalaki mondta volna, akinek vágyai vannak... - cukkolom picit az érintések mellé, mert a korábban elővezetni próbált szenvtelen semlegességre igenis rácáfol és minden apró remegése árulkodik arról is egyúttal, hogy nem a hamis vágyat vagy gyönyört akarja most tálcán kínálni. Finoman felmorranok finom csókjaira és simítására, ahogy puha, foró ujjbegyei végigszaladnak izmos felsőtestemen s olykor meg-megérzem picit körmeinek hegyét is finoman. Kellemes bizsergést kelt bennem, akárcsak vágytól füstös hangja, amit tetéz, hogy éppen egyik tenyerem alá simul finom, puha és meleg szeméremdombja, amit lágyan simogatok. - Rád. - morgom elsőre a fülébe és ismét megharapom, ezúttal a fülcimpáját a korábbi nyakára elhelyezett harapás után. - Mindenestül... a puha, mézédes ajkaidra, formás, telt kebleidre, forró, nedves öledre, arra a csodásan kerek popódra... mindent akarok belőled és veled, mindent felfedezni, megízlelni, kipróbálni. - karcos, vágytól kissé fátyolos hangom egyenesen hallójáratába tör magának utat fülcimpájára s a füle mögé adott csókok közé szőve, részben annak is köszönhetően, hogy immár férfiasságomon érzem a kezét. A vér sebesen áramlik lefelé s érezheti, ahogy az erek finoman lüktetnek tenyere alatt a vaskos keménységben, ami most csak neki, az ő szépségének szól. Ujjbegyeim végigszántanak végül lábai között, tovább vándorolva szeméremdombjáról, hogy megérezzék a nedves forróságot, majd egy picit eltávolodva a szőkeségtől emelem számhoz a kezem, hogy ujjaimról lenyaljam vágyának nektárját kékségeibe pillantva mélyen. Utána megragadom karcsú derekát, hogy megpördítve tengelye körül egyúttal le is üljek vele az ágyra, Őt ölembe ültetve, harisnyába bújtatott karcsú, hosszú lábait pedig határozott simítással tárjam széles terpeszbe, amennyire csak lehet ebben a helyzetben. - Játsszunk. - morgom a fülébe, majd kezem oldalra nyúl, hogy az éjjelin álló pohár italomból kivegyen két darab hengeres jeget. Egyiket érzékien rajzolt ajkai közé helyezem, hogy fogaival rájuk fogjon, míg a másik ujjaim között marad. Szabad kezemmel kebleiről letolom a fűző bőr hatású anyagát, felfedve a telt, tökéletes halmokat, amik már önmagukban bárki vágyának tárgyát képezhetnék. - Szépen megtartod ezt a jeget a fogaid között. Ha elroppantod, elharapod, büntetést kapsz. - érkezik fátyolos hangom ismét fülecskéjébe, majd szabad kezem végigsimít felsőtestén, élvezve a csipkebetét bizsergető érzését ami a fűzőt borítja, hogy aztán kínzóan kéjes finomsággal érintsem a másik kezemben lévő jéggel kebleit. Incselkedve cirógatom a hideg hengerecskével, módszeresen kerülgetve jobb mellbimbóját, hogy várja a hideg érintését, de ne kapja olyan hamar... s végül csak megérezze, majd forró szabad tenyerem dédelgető kényeztetését rögtön utána s ezt megismétlem a bal oldalon is, majd ismét jobbra... picit húzom így, hogy aztán az olvadás figyelmeztessen: ideje folytatni, s még a jég fele megvan, amikor azt lágyan öléhez vezetem. Odalent is hasonlóan édes kínzásnak vetem alá a combfix szép mintákkal ellátott gumírozott pereme fölött belső combját s annak tövét édesgetve hol itt hol ott, hogy aztán puncija forró, rózsás ajkait is lágyan jegeljem, majd mikor még van elég a jegecskéből ami azért szépen olvad, csiklójára is jusson pár lehelet finom köröcske... s a játékot az teszi tökéletessé, hogy másik kezem forró ujjbegyei kompenzálják a jég hűvös érintését, érdekes kettősséget adva. Na meg kemény férfiasságom is igen erőtől duzzadóan feszül az alsón át Fable ínycsiklandóan feszes farpofái közé... Fable tökéletes, az illata és közelsége csodás, ahogy elég jól magával tudott ragadni, amikor támadásba lendült csókjaival és érintéseivel, de... valami mégsem teljesen helyénvaló. A hús és az elme viadala bizony időt kapott kibontakozni fejemben ahogy az előjátékot kezdtem elhúzni, mert mindaz, amiről beszélgettünk még csak ott rezonált bennem. - Mondtam, hogy akarlak. És ez igaz is. - mormolom a fülébe, ahogy lassan szelídülnek az érintéseim és nem annyira erogén zónákra vonulnak, inkább cirógatássá, kedveskedéssé válva s el is fordítom egy ponton a lányt úgy, hogy lábai összezáruljanak és féloldalasan combjaimon ülve jobban láthassam az arcát. - De... mégsem így. - mondom ki végül, halkan de határozottan, egy mélyebb lélegzet után. - Tudod, te vagy az egyetlen olyan diák, aki esetében nem tudtam kizárni soha, hogy mennyire vonzónak találom és ahogy belibbentél ide, tényleg olyan vagy, mint egy valóra vált álom: gyönyörű, lehengerlő és a fekete csipke csak tovább fokozza ezt. Az érintésed is olyan puha, ahogy elképzeltem és a kissé igézően fátyolos hangod, a szép szemeid engem is ki tudnak fordítani magamból. De utálnám magam, ha csak úgyhasználnálak... mint ahogy azért is utálni fogom magam, hogy az esélyt elszalasztottam, de utóbbival talán mégis jobb tükörbe nézni nem? - teszem fel az inkább költői kérdést az ő kékségeit vizslatva, amik a sejtelmes félhomályban még picit mintha levendula színben is játszanának, de lehet csak a képzeletem csal. Az órákon is szerettem vele beszéd közben szemkontaktust létesíteni és rácsodálkozni, mennyi árnyalatban pompázhatnak azok a kellemdús, de sziporkázó értelmet és ravaszságot is rejtő lélektükrök. A jégnek minden bizonnyal már nyoma sincs, így egyszerűen közel hajolok és megcsókolom a szőkeséget először. És igazán, mert közben a kezeim már nincsenek a testén. Ha hagyja, akkor ez egy lágy és lassú csók, csak ajkaink érintkeznek s végül ölemből is finoman oldalra csúsztatom a szatén lepedő finom anyagára. Nem is olyan régen mondtam neki, hogy ő nem azonos Bianca-val s ez így is van. Nem tudok úgy tenni, mintha más lenne, mintha ez megszokott lenne. Azért a szőke tincseket megsimogatom, de utána a poharam után nyúlok, hogy pár korty folyadékot magamhoz vegyek. Kell a kis pótcselekvés most, hogy összeszedjem magam, ráadásul könnyen lehet, hogy most még meg is sértettem a szőkeséget, ami persze nem volt szándékomban, de nem lehetetlen. Persze a bűntudat nem ennek hála csendült meg bennem, egyszerűen az nem tetszik, hogy azt az egyébként éles eszű lányt, akit az óráimon láttam, végső soron úgy teperjem itt le, mint bárki más. Azért fél kezem nem tud elszakadni tőle, mármint csak akkor, ha hagyja persze és nem érzi úgy, hogy mondjuk a hiúságát sértettem s löki el magától. Mert ha nem teszi, akkor tovább simogatom. Túlságosan is a tudatomba égett közelsége, az érintése és egyszerűen nem szeretnék már ettől szabadulni. Még ha ez is a legrosszabb döntés talán.
Love is a shield, to hide behind, love is a field to grow inside
+18 Nem tudtam mit kezdeni a kialakult helyzettel. A gondolatok áramlata vég nélkül cikáznak végig a fejemben. Latolgatom, hogy mi lenne a helyes cselekedett, egy ilyen kényes körülmény, megoldására, amiból talán kevésbé jönnénk ki rosszul. De ilyen szituációra nem voltam felkészülve, igaz valamelyest tudtam, hogy ez egyszer be fog következni. És megmásíthatatlanul, ott lesz rajtam a stigma valaki szemében. Csak éppen nem tudtam előre ki lesz az a valaki, akit ismerek, de ezen falak közt azt kívánom, hogy bárcsak ne ismerném. Nem könnyen birkóztam meg a feltörekvő pánikkal, ami hamar átveszi felettem az irányítást, és mozdulataim is inkább azt sugallják, hogy legszívesebben kihátrálnék az egészből. Menekülni vágyom ebből az egészből, ami magában hordozza a szégyenteljes érzést, ami egyben összeköthető volt a kudarcos életemmel is, amin soha nem tudtam túlnőni. Megfelelni a magam felé támasztott elvárásoknak meg végképp nem. Így szinte ez a szorult helyzet elrendeltetett volt, az idő haladtával. Ott lebegett a fejem felett, mégsem vettem róla tudomást. Most pedig ennek az egésznek a súly még nehezebb, ahogy Mr. Goltz-t vizslatom szemeimmel. Egyik lábamról a másikra állok, próbálom megtalálni azt a biztos pontot, ezzel próbálok úrrá lenni remegő térdeimen, és a cseppet sem kellemes zsibbadtságon, ami úrrá lett az egész testemen. Sarokba szorítom magam szó szerint, a kezeimet a falra tapasztom, de még hideg sem tud kizökkenteni ebből az állapotból. Habár szavak elhagyják az ajkaimat, mégsem eléggé összeszedett gondolatok ezek, amikkel rá tudnék cáfolni a helyzetre, vagy éppen amit az előttem álló férfi mondd. Valóban nem változtat? más lenne? De mitől? Az én szerepem idebent nem változik, ugyanaz maradok. Mindenki a körém felhúzott mitikus nőt látja, aki mások vágyaival játszint könnyedséggel hatása alá vonja azt, aki csak betér ide. Csak egy árnyék voltam, mások vágyainak árnyéka, ami csak pillanatok törtrészéig volt az övékké, mégis úgy érzik, hogy valami sokkal többet kaptak. Pedig ez nem így volt, egy olyan részt kaptak belőlem, ami talán az enyém, de csak mesterségesen lett belém építve. Olyan voltam, akár egy tökélyre fejlesztett robot, ami csak egy valamit tud elvégezni, de azt viszont kiválóan. Ezért volt ő is itt, valami kötetlen szórakozás reményében. Még ha nem is engem várt, akkor sem éreztem úgy, hogy az én helyzetem bármiben is elmozdulna. - Attól, mert beszélgetünk, ez még nem biztos, hogy az én betöltött szerepemen változtat. Nekem ezek a falak mást jelentenek. Attól mert beszélek magához, ugyanaz maradok, ugyanaz marad a feladatom, és magának ugyanúgy meg maradnak a vágyai irányomba. A szavak nem változtatnak, és nem is fognak. Ahogy akkor sem változtatatott, amikor még egykoron, ezen mesterséget űző nőket kurtizánoknak hívták. Talán kicsit több kiváltságot kaptak, és egészen más volt a felfogása ennek az egésznek. De mára ez kihalt belőle, maradt a helyén, valami üres ösztönből származó kéjvágy, ami csak pillanatokat add. Így lehet, hogy a maga szemszögéből, ez másként hat. De az enyémben kevésbé.- nem tudom miért áradnak belőlem így a szavak, ahelyett, hogy mozdulnék, és másként akarnék túllendülni az egészen. Nem teszem, valamiért el akarom neki magyarázni, látatni akarom vele az én perspektívámat. - Tudja, hogy egyáltalán nem erről van szó..én csak.. - tűrők egy aranyló tincset a fülem mögé, és a szőnyeget kezdem el fixírozni. - Maga igazán vonzó férfi, de szerintem ezt maga is tudja..- mondom még mindig úgy, hogy a tekintetemet még mindig a szőnyeg peremébe függesztem. Igazat mondtam, és talán nem lennék ennyire zavarban, ha tényleg egy meglévő, kevésbé vonzó kisugárzással bíró férfinak mondtam volna. Ott talán gátlástalanul a szemébe tudtam volna mondani, búgó fülbe simuló hangon, amitól tényleg elhiszi, hogy ez így is van. Maxnál teljesen más helyzet állt fent, mert a vonzalmam felé, talán még napnál a világosabb. Ritkán érzek igazi vonzalmat, így ez még jobban feszélyezett. Nem tudtam semmibe kapaszkodni, sem a megjátszásba, sem pedig abba, hogy lejátszásra tegyem ugyanazt a lemezt, mert ez más volt. - Elég cserfes lány, de igazából mindig csak azt meséli el, aki mélybenyomást tett rá.- emelem fel most már a fejemet, ideje lenn, kihúzni a fejemet a homokból. De legszívesebben megint visszadugnám, amikor realizálom, a kétértelműségét a mondatnak, ami meggondolatlanul elhagyta ajkaimat. Alsóajkamba harapok, mint aki ezzel próbálja megállítani a mentegetőzés folyamatát, amivel amúgy rontanék a helyzetemen, mert ha még az ő fejében nem is, de enyémben egészen más irányt vett a mondat. Ennek hatására az ölem telhetetlen sóvárgással rándul egyet, amire igyekszem nem figyelni. Többször is mély levegőt veszek igyekszem a levegő áramlására figyelni a tüdömben, ami a legkevésbé sem hat most nyugtatóan, sem az vitustáncot járó idegeimre, sem pedig más tájékon. Az arcát nézem, most sikerül igazán megfigyelni, mert az órákon talán próbáltam nem túl feltűnően nézni, néhol csak oldalprofilból láttam, de amikor rám kacsint, az arca kap egyfajta huncut árnyékot. Elnyílik egy pillanatra a szám, megakasztva ezzel a levegőt. Ez a helyzet egyszerre szörnyű, és elképesztően magával ragadó. Nem akarok a szavai hatása kerülni, mégsem tudok parancsolni a reakcióimnak, és ahogy kimondja, hogy nem kicsi az étvágya, az agyam folyamatosan olyan képeket vetít elém, amivel csak még nehezebb jelenleg megbirkóznom. Mentenem kéne a helyzetemet, nem pedig még jobban belesétálni. - Hm, még a végén oda lyukadunk ki, hogy nekem kell fizetni magának.- teszem hozzá, csillogtatom meg egy pillanatra a játékosabb oldalamat. Ami alapvető helyzetben már réges régen előjött volna, és talán sokkal őszintétlen módon tettem volna meg ezt. Most viszont csupán próbáltam, én magam is belemenni, egy olyan játékba, amit lehet, hogy nem teljesen ismertem, a szabályait meg nem is akartam megismerni. - Nem azt állítom, hogy nem tudhat semmit. Nem vonom kétségbe a tudását. Egyszerűen csak más, ha valaki ebben él, és éli a mindennapjait. Ha testközelből tapasztal valamit, ami nem közelít az igazihoz, mégis tetteké formálja őket. Ezeket sem feliratokból, sem pedig könyvekből nem lehet meg tudni. Mert a prostitúció az, amit még egyetlen embernek sem sikerült talán, úgy lapra vetnie, hogy a szavai túl mutasson, azon amit lát. Látványból merített szavak pedig gyakran felszínesek, és nem a legalaposabbak. Mert csak kapargatja azt. De más tudni, érteni, és érezni valamit..az én speciális esetemben pedig főleg más.- Arra nem térek ki, hogy miben is nyilvánul meg, hogy az én esetem más mint a többi lányé. De nyilván ez látszódott is rajtam, valamilyen szinten körül lengett, minden egyes élethelyzetben a kéj. Ami megmagyarázhatatlan volt mások számára. De aki kis kora óta itt nő fel, olyat lát vagy tapasztal, amit nem kéne. Szépen lassan a bőre alá férközve, a lényévvé issza magát is formálja a végleges tökéletességig. De nem akartam neki elmondani, nem akartam szánalmat látni a szemében, azt, hogy segíteni akar. Maureen is segítőkezet nyújtott, majd lerántott egyenesen a mélybe. - És úgy gondolja, hogy itt sokszor nem erőszak történik? - teszem fel a kérdést, fanyar mosoly jelenik meg a szám szegletében. - Lehet nincs alapja, de muszáj valamit odaadnom, valami ami nem is az enyém, de akkor abban a pillanatban az. Ha nem így teszek, akkor rövid időn belül a lelkem beleroskadna. Nem azt mondom, hogy ne most nem történik meg, de kell egy része a lényemnek, ami kitart mindezek mellett is, hogy ki tudjak innen jutni valaha is. Nem hagyhatom, hogy az árnyékommá váljon. Így míg a füst el nem szál, addig állarcot viselek, hogy ne fulladjak bele..- talán részlegesen bele látott, meg akarta érteni. De ez olyan játék volt, aminek tényleg csak akkor ismerheted meg a szabályait, ha magad is játékossá válsz. Határokat állítasz fel, amiket próbálsz nem átlépni a saját nyugalmad érdekében. Ezek voltunk mi prostituáltak, nappal rendes életet éltünk, este pedig egy álarc mögé bújva túléltünk. De egy pillanatra se hagyva, hogy az álarc mögé férkőzzenek. Mert akkor bemocskolná egész lényünket, és talán abba nem csak én, de a többi lány is belepusztult volna. Érzem, hogy a kérdésemet mintha inkább meg akarná magyarázni, mintsem válaszolni rá. Talán nem szerette, ha játszanak vele, mondjuk akkor kérdéses, hogy mit is keres itt pontosan? A kurvák néha bizony olcsó trükkökkel éltek, ha úgy érezték valamibe túl mélyen vájkált az aktuális vendég. Játékosságat gyakran használtuk hárításként. Persze ez csak akkor működött, ha az illető nem rendelkezett, olyan mély meggyőződésekkel, mint az előttem álló férfi. Másom így már nem maradt, a testemet használom ellene. Nem meggyőzni akarom, most már csak megadniazért amiért itt van. Habár még mindig azon részem nem kapcsolt ki, amelyik kételyekkel rendelkezett, de az erősebb volt, amelyik egyenesen fohászkodott azért, hogy a férfihoz érhessen. - Mindenkinek vannak vágyai, nem igaz?- vezetem vissza a kérdést hozzá mialatt, már megszabadulok finom mozdulatokkal a selyemköntöstől, és mint egy végszóra landol a földön. Kezeim bizseregnek izmai, és bőre után, így nem is nagyok késlekedem azzal, hogy ezt az éhínséget csillapítsam. Végig vezetem mellkasán a tenyeremet, lassan kiélvezve minden egyes duzzadó izomzatát. Eközben ajkaim sem maradnak tétlenek, nyakán találnak maguknak utat, miközben néhol nyelvemmel megízlelem bőrének selymes ízét. Saját magammal szemben is húztam az időt, mert tudtam, hogy ha nem teszem, akkor egésze hamar ki vetkőzőm önmagamból, és talán sokkal meggondoltalanabb tudok lenni esetében, mint azt hittem. Közelsége túlságosan is bódítóan hat rám, a hangjának rezonálása végigszalad a gerincemen. Ölem egyre hevesebb lüktetésbe kezd a kezei alatt, és megrándulok, ahogy végig simít az érzékeny ponton. Kéjes nyögés szakad fel a torkomból, kezem pedig közben szorosabb ölelésben szorítja meg a férfiasságát, és óvatosan mozgatni kezdem rajta a kezeimet. A mozdulata, ahogy egyszerűen csak megízlel, még jobban feltűzzel, érzem ahogy a testem elevenen szikrázni kezd. Szédülten vágytam még több érintésre, bármit amit add. Megbabonázva nézek a szemeibe, majd készségesen engedek a mozdulatainak, ahogy az ölébe ültet, szét teszem a lábaimat, amennyire csak bírom, hogy minél jobban hozzám férjen. Kezemet pedig a tarkóján pihentetem és cirógatom, miközben figyelem a mozdulatait. Ajkaimmal és a fogaimmal pont annyira szorítom meg a jeget, hogy meg ne csusszanjon ki. Az elmém még képes befogadni a szavait. De a testem már képtelen rá. A hideg, és testem melegének sercegő játéka, hamar eléri, azt ami ellen küzdenem kéne, és az első jég darabot, elroppantom. Túlságosan felhevült állapotban vagyok, így a koncentrációmon ez bőven ront. Az pedig már egyenesen az őrületbe kerget, ahogy játszadozik velem. Ahogy a nőiességemhez ér, úrrá lesz rajtam a mohóság, nem bírom tovább, és telhetetlen mozdulatokkal mozdítok a csípömön fel majd le, hogy még többet érezzek a jégből, és a hímtagjából, ami keményen a fenekemnek feszül. - Kérlek..- kérlelve nyöszörgök, mindent érezni akartam. Vállába marok amibe kapaszkodok, míg a másik kezemmel az ágyon támaszkodom, és úgy feszítem magamat neki az olvadozó jégnek. Alig vártam, hogy elolvadjon, és a kezének melegét érezzem magamon, magamban. Nem tudom, mikor de ez abbamarad. Én pedig próbálok a vágy ködén keresztül rá koncentrálni, végig nyalok az ajkaimon, ami teljesen kiszáradt, a heves levegő vételek közt. Egy egészen kis pillátlanig csak nézek rá, nem értem mit mondd, a mozdulatok sem ismerősek, és valami furcsa melegség önti a lelkemet. Nem tudtam mihez kötni, de ahogy mélyebben a szemeibe nézek, talán a bűntudatot láttam felsejleni . Már éppen szóra nyitnám az ajkaimat, hogy ne tegye ezt velem..bármit, csak ezt ne. De megelőzz. - Így...?- kérdezek vissza, bár a kérdés éle gyenge, erőtlen. Nem akartam hallani a választ, csak érjen megint hozzám. Nem akartam, hogy bármit is megmagyarázzon, mert tudtam, hogy akkor valami olyasmit kapnék, amivel talán nem tudok mit kezdeni. Talán feldolgozni se tudnám. Az intenzitás immáron az agyamat dolgozza meg, ahogy meghallom, a használlak szót. Nagyot nyelek, mert a kifejezés mindent magában hordozott, amit ez az egész néha jelentett nekem. Elmélyedek a tekintetében, szavainak őszintesége pedig ott cseng a fülembe. Nem ismertem a törődés semmilen fajtáját, de azt hiszem, ez valami olyasmi lehetett. Sőt talán annál több is. Felismerni vágytam ezeket, még akkor is ha féltem tőlük, mert több fájdalommal jártak, mint az én jelenlegi életmódom. Így elkerültem ezeket, de szavai stigmaként égnek a bőrömbe. Leforráznak, és kicsit talán fel is ébresztenek. Csókját lágyan viszonzom, kezeim pedig közben az arcán simítanak végig. Borostája bizsergeti az új begyeimet, akaratlanul is, egy másik életkép elevenedik meg előttem, egy sokkal érzékenyebb területen megérezve ezt, de igyekszem úrrá lenni magamon. Ez a pezsgés bennem pedig akkor csendesül, amikor lefektet. Simításai nyugtatólag hatnak rá, de egyszerre vissza lök abba az állapotba, ahonnan annyira nem is akartam kimászni. Az én kezeim pedig a mellkasát cirógatják, apró köröket leírva rá. Elgondolkodva figyelem a köröket, amik nem hagynak nyomot tökéletes bőrén, és egy mélyet sóhajtok. - A külső gyakran nem takar semmit, azt hiszem ez esetemben is igaz. Csak próbálom a normális életem szakaszát, emberibb pillanatokkal megtölteni, de mivel tölthetném meg, ha nem engedek embereket az életembe, mert félek, hogy a két véglet összemosódik, és van egy olyan érzésem, hogy nem a legjobb egyveleget alkotnák.- nézek mélyen a szemeibe ahogy kiejtem a szavakat. Nem tudtam volna összeegyeztetni azt amit éjszaka éltem meg, és amit nappal. Hiába volt üres a maga módján mindkettő, akkor sem ment. Most pedig itt volt Max, aki hagyott időt gondolkodni, hogy egy pillanatra ne sodorjon semmi magával. És fájt rádöbbenni dolgokra. - Kifizetted az egész éjszakát, és nem hiszem, hogy ezért. - nézek egy pillanatra félre. - Mit szólnál, ha beküldenék egy másik lányt? - simítok végig a vállain amikor újra ránézek. Jól esett amit tett, és azt hiszem sok mindenen el kell majd gondolkodnom. De Nem tehetem meg ezt vele.. - Tudom ez így nehéz lenne most neked, főleg annak fényében, amiket mondtam neked. De azt hiszem a testi reakcióim elárulták, hogy akarom, akarlak..de ez így megkuszáltam a dolgokat, és te nem ezért jöttél ide. - dörgölöm végig az arcomat tenyereimmel. -Szóval mi legyen? Vagy milyen lányt szeretnél?
My mind feels like a foreign land Silence ringing inside my head Please, carry me, carry me, carry me home
- A szavak márpedig makacs jószágok... beférkőznek a tudatba, simogatnak, vagy szúrnak és mérgeznek. Falakat építenek fel, vagy döntenek le. A szó mindig is hatalom volt, másként miért is akarná bárki a szólás szabadságát korlátozni? Márpedig sokan akarják a világ több pontján. - sorolom mosolyogva, ahogy végighallgattam és megfontoltam válaszát. - És őszintén szólva nem hinném, hogy valódi mélyen szántó beszélgetéseket folytatnál itt, szenvedélyesen érvelve valami mellett, vagy éppen ellen. Szóval próbálhatod azt mondani, hogy neked ez nem jelent semmit, hogy ez is csak egy látszat. Még az is lehet, hogy igaz! - a finom félmosoly ott marad az arcomon szelíden, talán picit talányosan is, mintha csak az órámat tartanám éppen és valami szórakoztató, de tanulságos esetről beszélnék, mondjuk a Kr. u. 3. század egy érdekes római peréről. Gyorsan zökkenek ebbe az állapotba. - De ha egyedül maradsz a gondolataiddal, mindaz, amit én mondtam neked, veled marad és dolgozni fog. - nyilvánvalónak látom, hogy ellen fog állni ennek is, nem feltétlenül most csak élőszóban, bár erre is van esély. Hanem önmagában, mert kezdem átlátni a mechanizmust, ami mentén gondolkodik és amit teljesen jogosan, önmaga védelmére üzemeltet. Nem vitatkozom azzal, ami egyértelmű, mert vannak dolgok, amiket Fable helyesen lát, nem meglepően, elvégre mégis benne van. Viszont én nem egy sima vendég vagyok s ő nem egy sima lány számomra. Szeretné, ha így lenne és végül nekem is könnyebb lenne, de mi a jó a könnyű dolgokban? Nem mondom, ezen a helyen pont könnyű dolgokat szoktak osztogatni, de ha őszintén magamba nézek, igenis vágyom bizonyos nehézségekre és azok a nehézségek, amiket Fable jelent, úgy látom, hogy igen is megérik. Miért? Mert az óráimon is felfigyeltem már rá és nem csak a külsője alapján. Már ott is igen éles eszű meglátásai voltak, hogy csak egy dolgot említsek. Most pedig, ahogy beszélgetünk, ha menekülni is próbál a szavaival, azok válogatottságával, a logikájával, mindazzal, amit felfed mind-mind arra ösztönöz, hogy harcolni akarjak érte. - Tény, hogy nem szoktak sűrűn kikosarazni, de ez nem jelenti azt, hogy neked is bejövök éppenséggel! - kuncogok. - Ki tudja, lehet nem én vagyok az eseted... - ez már cukkolás picit, de nem tudom megállni, hogy ne tegyem meg, mert olyan aranyos, ahogy a szőnyeget fixírozza és magassarkúja orrával már-már gyermekien piszkálja is a puha bolyhokat, amik kellemesen simulnak az én meztelen talpam alá is. Megjegyzésére önkéntelenül is elnevetem magam. Ezek az oldottabb percek kellenek és jót is tesznek, picit fel lehet töltődni, mert azért a beszélgetésnek nincs még vége. De most jól esik sekélyebb vizekben is úszkálni. - Szóval mély benyomást tettem rá... - kissé úgy pillantok most rá, mint ragadozó a vadra, azzal az ígérettel, hogy az ő fehér húsába is mélyen fogom az agyaraim mélyeszteni... s a testem valóban ezt is követeli, ez tény. - Ó, fizethetsz Fable! Csakhogy én kétféle valutát fogadok el: érzéki sóhajokat és szép szemek kéjesen fátyolos villanásait! - cukkolom picit. - És egy egész este alatt lehet, hogy alaposan ki is tudlak fosztani ezekből... - teszem még hozzá játékosan, mielőtt mélyebb vizekre eveznénk ismét. Mert van még bizony olyan dolog, amiről nem beszéltünk s ahol kicsit összemérhetjük gondolatainkat. Tudom jól, hogy Fable ahhoz túlságosan makacs és túlságosan hosszú ideje élhet elég fiatalon egy olyan világban, aminek hála megmerevedtek benne dolgok. Nem is várom, hogy minden azonnal leérjen, hogy változzon és elismerje. A lényeg, hogy a magvakat elvessem. Aztán majd az idő szépen öntözi és nagyra növeszti azokat, majd egyszer remélem óvó árnyékot is adhatnak számára végül a lombok mindaz elől, ami égetve bántja. - Egyetértek azzal, hogy más. Nem is állítom, hogy teljes igazság birtokában lennék bármivel kapcsolatban is. Csak azt mondom, hogy van sok dolog, amit ismerek és aminek mentén én is elgondolkoztam. S a gondolatok végül össze is állnak egyfajta rendszerré. De én szeretném, hogy meg tudjam érteni a te gondolataidat, a te oldaladat is. Nem muszáj velem megosztanod semmit sem és azt is megértem, ha ez mérhetetlenül nehéz lenne. Csak arra kérlek, hogy emlékezz rá: ha segítségre van szükséged, ha valakivel úgy érzed, hogy beszélned kéne, akkor engem bármikor nyugodtan kereshetsz. Soha nem küldenélek el. - nyugodtan és szelíd mosollyal ejtem ki a szavakat, miután végighallgattam szomorúságot sugalló szavait. Mert igen, sok bánat, de sok őszinteség is volt benne. Azért a fal kicsit repedezett az álláspontjaink végső soron közeledtek, kezdtük érteni, hogy mire gondol a másik és egyfajta konszenzus is kialakulni, ahogy ő is megértette, hogy én mire gondolok pontosan s én is elfogadtam azt, ahogy ő állt a kérdésekhez. Tényleg a legjobb és legtöbb az, ha adok neki arra egy lehetőséget, hogy máskor is fordulhasson hozzám. Nem tudom, hogy el fogja e hinni, hogy mennyire fogja komolyan venni s félek, hogy a benne lakó és meglapozott ösztönös bizalmatlanság miatt erre nem lesz teljesen képes, de ha nem fordulok felé nyitottan, ha nem mutatom, hogy én el tudom hinni azt, hogy a remény létezik és aszerint cselekedni, akkor végképp nem is motiválnám erre. - Igen, és az én vágyam te vagy, Fable Hill. - ha már visszadobta a labdát, hát tessék, megkapja. Elsorolom persze, hogy mit is szeretnék, nagy vonalakban, de ez a rövid kis mondat, ami a nevét tartalmazta, mégis sokkal jobban magában hordozza mindezt. Talán többet is. Sőt, szinte biztosan... miért? Mert láttam, éreztem benne valamit, ami meg tudott szólítani a nemi vágyon túl is. Ezt persze most nem tudom rendesen végiggondolni és megfogalmazni, mert a csábítás amit jelent számomra már túl sok és engedek a kísértésnek. Elkezdem egyre jobban birtokba venni, kényeztetni őt, és egek, mennyire jó ez! Hétről hétre láthattam őt s most olyan jól esik érinteni, felfedezni. Tényleg mindent akarok vele és éppen ezért nem is akarom elaprózni, ráadásul még csak nem is tud könnyen elmenekülni, hiszen egész estéről volt szó... éppen ezért hamarosan egy kis játékba kezdek, ami egyaránt csigáz mindkettőnket s még jobban arra szolgál, hogy az ösztönöket el- és felszabadítsa. - Ejnye... csak elpattant az a jég... ugye tudod, hogy ez büntetést jelent? - mormolom a fülecskéjébe és lágyan megharapom fülcimpáját egy játékos kuncogástól kísérve. - De nem foglak bántani... a büntetésed csak annyi, hogy el kell árulnod, milyen vágy fordult meg a fejecskédben velem kapcsolatban. - lehelem forrón füle mögé, míg mélyen beszívom édesen fűszeres, bódító és bujaságot ígérő illatát. A jég még köröz ölén finoman ekkor s minden bizonnyal ő is érzi, hogy fogadása előtt milyen illatú tusfürdővel zuhanyoztam. De hamarosan az ujjaim kezdik Őt odalent érinteni, nem sokkal, miután olyan szépen kérlelt. Minden mozdulata, ujjainak, popsijának vággyal telt feszülései és ringása magával tud ragadni és meg mohóbbá tesz, még jobban akarom Őt, de van egy kis baj: a bűntudat is fészket ver bennem, hiszen beszélgetésünk szavai még meg-megcsendülnek fülemben. Lehet, hogy most is erőszakot tesz magán? A kétely befurakodik és megmérgez mindent. Hiába kívánja testem, ez így nem lesz jó. Ilyen áron nem akarok elvenni semmit, tőle elvenni meg pláne, hogy nem. Minden akaraterőmet megfeszítve állok le és változtatok a helyzetünkön. Beszélni kezdek, mert csak ez adhat menedéket, csak így próbálhatom meg magam összeszedni és ösztöneimnek parancsolni, de ez pokoli nehéz. Vágyaim tárgya pihegve, remegő testtel, lángoló érzékekkel van a közvetlen közelemben a maga lehengerlő szépségével és ez nagyon sok. Ezért sem tudnak tőle kezeim teljesen elszakadni. - Igen, így. Az egyetlen dolog, amire és akire vágyom, az Te vagy. De tényleg rád és nem egy árnyékra, nem egy illúzióra. Nem is olyan régen még erősködtél, hogy tegyek úgy, mintha Bianca lennél. De te nem vagy és nem is akarom, hogy ő legyél. Én önmagadért akarlak. - magyarázom meg csendesen, ha már visszakérdezett, bár azt látom, hogy tekintete kissé fókuszálatlan, ahogy én is inkább suttogok, mert igencsak szorít a magamra parancsolt kontroll és a feszültség ezt hozza ki belőlem. Meg azt, hogy végül, és először megcsókoljam. És igazán megcsókolom, nem csak valamiféle játszadozás részeként, hanem úgy, mint egy nőt. Lágyan indítva, lassan és finoman, ajkát hosszan ízlelgetve, aztán mikor érzem, hogy ő is pontosan így viszonozza, nyelvét is táncba hívom kicsit. Ez semmit sem könnyített meg, de legalább tettem valamit, ami a szavaimmal azért annyira nem ellenkezik és mégis teret engedhetett annak, ami belülről az ösztöneimet annyira feszíti. - A külső olyan dolog, ami megragadja az ember figyelmét. Korábban te is mondtad, hogy biztosan tudatában vagyok az adottságaimnak, de ezt én is mondhatom rád. Egyikünket sem ez határoz meg, csak te belekényszerültél abba, hogy napról napra egy helyen mégis így érezd. De én látom benned azt az értelmes nőt, aki szeretne máshogy élni, aki igen is tudna rendesen érezni és valójában sokat is tudna adni, ha egyszer azt kapná, amire neki is valóban szüksége lehet. - gondolkodom el picit, ahogy szavaira felelek. Jól esik vele összebújva elnyúlni az ágyon, ahogy finoman cirógat s olyan meghitt ez az egész. Az én meleg tenyereim sem állnak le bársonyos bőrét simogatva ahol az anyag éppenséggel nem takarja, vagy épp selymes aranyló tincseit járják be, azokkal játszanak el. - Én magam sem tudom, hogy pontosan miért fizettem... mármint abból a szempontból, hogy nyilván nem azt kaptam, ami általában történni szokott, de mégse érzem magam szegényebbnek, mert valamit mégis kaptam. - kezdek bele a válaszomba, miután végighallgattam szabadkozását. Finoman álla alá nyúltam és visszafordítottam tekintetét az én kékségeimhez, mert nem tetszett, ahogy nem mert rám nézni. Azért, mert olyan volt, mintha szégyenkezne, pedig nem éreztem, hogy lenne miért. - Soha nem beszélgethettem veled eddig a pillanatig így és minden bizonnyal ha csütörtökön fél négykor befejeztük volna az órát, akkor azután sem, ahogy ez eddig is így volt. Úgy érzem, hogy akkor lennék szegényebb, ha ez nem történt volna meg, hiszen még ennyire se ismernélek, mint most. - szavaim után újra csókot nyomok az ajkaira, most rövidebben. - És nem csókolhattalak volna, nem érinthettelek volna... mást pedig nem is akarok. Szóval, ha tényleg az számít neked, hogy én mivel lennék elégedett, akkor nem küldesz ide senkit, hogy helyetted egy halovány másolatot ölelhessek azt érezve, hogy a Valódit elcseréltem egy hamisítványra. - ejtem ki szépen lassan a szavakat, mert nem akarom Őt elengedni. Se testben, se szavakban. - És neked milyen lenne kisétálni az ajtón, tudva, hogy más kapja meg azt, amiért még nem is olyan régen te kérleltél? Ezt végképp nem tudnám megtenni. - ha nem így döntök, ha elfogadom az ajánlatot, az végképp összetörte volna a szavahihetőségemet. Én megpróbáltam most megmutatni, hogy van, aki más, hogy van, amiért érdemes lehet küzdeni és úgy gondolni, hogy nem csak az üresség lehet. - Kérlek maradj velem Fable... mindegy mi lesz. - kérem őt mélyen a szemeibe nézve, ahogy egy tincset kisimítok szép metszésű arcocskájából és másik karommal szorosabban, már-már birtoklóan tartom, hogy simuljon csak hozzám és ne szökhessen el. Teste közelsége és melege egyszerre kín és édes kényeztetés még így is, amit inkább elviselek, de ne fosszon meg tőle.
Kezdőlap
Néha meg tudom érteni azokat az embereket, akik hirtelen felindulásból gyilkolnak. Az előttem ülő nő pedig, csak még erősebbé tette az együttérzésemet. Maureen. Törékeny testalkat, szőke haj, ami már lassacskán őszbe fordul át, és az a gőgös mosoly, amitől most is a falat kaparnám. Őt nem jellemezte a kedvesség, vagy a gyengédség, a szeretet pedig véletlen se volt köthető hozzá. Az érzelmek számára, csak egy eszköz, ami előrébb viheti, ami megerősítheti a birodalmát. Ezért úgy bánt a szeretettel, akár egy fegyverrel. Csak akkor adott, ha cserébe együttműködtél vele. A gyerekkorom ezzel telt, hogy folyamatosan a kedvére tegyek, hisz akkor tudtam, hogy kifacsarhatok belőle némi érzelmet, amire szükségem volt. Hisz mindig csak abban voltam megerősítve, hogy eldobható vagyok. Ugyanúgy ahogy felejthető is. Ez az érzés továbbra is intenzíven ott lüktet bennem. Kivéve amikor..
