Wolf bipoláris személyiségzavarban szenved, ami ismertebb nevén mániás depresszió. A beteg hangulatingadozásai nehezen követhetőek, és ez rendkívül megterheli az adott személyt, s a környezetében élőket is. Lehangolt és a mániás időszakok váltogatják egymást. Nem összekeverendő a betegség a depresszióval, amiben csak lehangolt időszak létezik.
Wolf tudatában van a betegségének, de jelenleg nem áll pszichiátriai gondozás alatt, ami sokat ront az állapotán, főleg ha számításba vesszük a legutóbb átélt traumát, hogy részese volt egy gyilkosságnal.
Összességében egy segítőkész emberről van szó. Nem véletlen, hogy az orvosi pályára lépett, amit röviddel azután ott is hagyott, hogy Kokóval ismeretséget kötött. Amikor szedi a gyógyszereit, kordában tudja tartani a betegségét. A számára fontos emberekért tűzön-vízen is keresztülmegy, nem véletlen, hogy annyira ragaszkodott Lillához, szinte már-már mániákusan birtokolni akarta a nőt. A hétköznapokban egyébként egy meglehetősen rendetlen ember, aki soha nem tudja, hogy mit hova rakott, aki soha nem ír bevásárlólistát, mert azt hiszi minden ott van a fejében, közben pedig rendre le szokott maradni valami fontos dolog. Betegségének mániákus epizódjaiban mindig ad a külsejére, tetszeni akar a nőknek, ki akar tűnni, a lehangolt időszakokban sokkal inkább nevezhető elhanyagoltnak, züllöttnek, már-már igénytelennek.


18+ (trágár kifejezések néhol)

Mind a ketten úgy gondoltuk, hogy Buda minden szempontból ideálisabb egy fiatal házaspár, és az éppen útban lévő ikreik számára, mint az állandóan nyüzsgő, szmogos Pest. A több millió forintot érő lakások erkélyein nyaranta balkonládákba ültetett színes, apró virágok hívogatják az arra tévedő, tehetősebb ingatlanvásárlókat. Néhány ház falán még mindig kifogástalan állapotban illegetik magukat a vízköpő szobrok, amik az épület felhúzása óta masszívan állják az időpróbáját.
Lilla ragyogott. A terhesség valóban jól állt neki. Imádtam, ahogyan tejföl szőke haját lazán befonta, de még így is kimaradt néhány tincs, melyek bohókásan keretezték az arcát, amit nem torzított el mindenféle kártékony kozmetikummal. A maga természetességével ő volt a legbájosabb kismama abban az egy órában. Zakatoló szívvel a mellkasomban végigmértem az előttünk tornyosuló míves ajtót, ami előtt lakatra zárható rács is elállta az illetéktelen behatolók útját. Biztosra mentek. A rozsdabarnára mázolt ajtóra a régi kornak megfelelő kopogtató volt kiaggatva. Egy tátott szájú farkast ábrázolt. A hideg egyszeriben végigfutott a gerincemen, elöntött a jeges veríték. Lilla hangja olyan volt, mintha a víz alatt lennék, ő pedig a szárazföldről beszélne hozzám.
-Mondtál valamit?
-Igen, azt kérdeztem, hogy bekopogsz már végre? Alig bírok állni. - Kifújt egy rakoncátlan tincset az arcából, kezei automatikusan simítottak végig gömbölyödő hasán, amin feltűnően feszült a világoskék farmer kertésznadrág.
-Ja, naná! Mi a baj anyuci? Nem bírod már ezt az édes terhet? Vagyis, terheket, mert kettő van, ugye? - Úgy kérdeztem rá a biztosra, mintha még bármikor kiderülhetne, hogy talán elnézett valamit a doki az ultrahangon, és mi leszünk a következő szenzáció Magyarországon, akiknek hatos ikreik születtek. Nagy volt a hasa. Óriási! Lehet kicsit eltúloztuk... Bosszúsan megforgatta a szemeit amin nem tudtam nem nevetni, majd tarkójánál fogva közelebb vonni magamhoz, hogy adjak egy csókot a homlokára. Megzörgettem a kopogtatót, Lilla összekulcsolta a kezünket, és ott helyben, abban a pillanatban tényleg olyanok voltunk, mint egy igazi család. De az is lehet, hogy csak én képzeltem bele túl sokat az egészbe.
-Jó napot kívánok, Farkas Tamás. - Pillanatokkal később már nyitódott is az ajtó, lekerült az ócska hevederzár, kinyílt a rácson a lakat. A tulaj egy, az ötvenes évei felénél járó férfi volt. Alacsony, szemüveges, korát meghazudtolván egy támbottal közlekedett, ami fából készült -talán akác?-, és gondosan le volt lakkozva. Amint tudatosult benne, hogy kik vagyunk, kezet nyújtott, szemüvegét kicsit lejjebb tolta az orráról, így mérve végig a feleségemet. Tekintete egyértelműen megállapodott Lilla hasán.
-Ő pedig a feleségem, Farkasné Tóth Lilla. - Lilla kedvesen rámosolygott a palira, amitől kedvem lett volna közéjük csapni és valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva addig ütni a szerencsétlen fószert amíg mozog, de türtőztettem magam, visszafogtam az indulataimat, ráharaptam a nyelvemre és én is csak mosolyogtam.
-Látom útban van a kis Farkas is! - Adott hangot szemrevételezésének roppantul tenyérbemászó stílusban, ez idő alatt pedig olyan gyanakvóan mért végig, mintha szerinte nem lennék képes teherbe ejteni egy nőt. Lilla szerint csak túlreagáltam.
-Első baba?
-Igen. Ráadásul ikrek. - Lilla még azelőtt lecsapott a válasszal, hogy nekem esélyem lett volna megszólalni. Túl jól ismert már ahhoz, hogy tudja, mikor jön el az a pont, amikor jobb, ha inkább ő beszél.
-Dupla gyermekáldás?! Ezt nevezem! - Az ürge jóízűen felnevetett, és gratuláció gyanánt megveregette a vállamat, amitől megfeszült az állkapcsom, Lilla pedig ezt érzékelve, megszorította a kezemet, és erőltetetten ugyan, de együtt nevetett a tulajjal.
-Na, de mit ácsorgunk idekint? Jöjjenek is be! Nem akarom rábeszélni magukat semmire, de ez a lakás pont alkalmas lesz az önök számára. Két szoba, de az egyik akkora, hogy akár ketté is lehet választani. Egy fürdőszoba, konyha étkezővel, és a lakás fénypontja, a hatalmas nappali. - A gyanakvó faszkalapból szinte pillanatok alatt kenyérre kenhető, nyájas sznobbá változott. Hát igen, a pénz az nagy úr, főleg ha egy több mint harminc millát érő budai lakásról beszélünk. Lelkesen beljebb invitált és miközben előttünk haladt, hogy helységről helységre körbevezessen minket, többször is ökölbe szorultak a kezeim.
-Fejezd be! - Hajolt hozzám Lilla, és súgta erélyesen a fülembe, majd fejével egy, éppen útba eső antik műremekre mutatott, ami érhetett vagy... nem is tudom... kurva sokat!
-Ez pedig a fürdőszoba. - Összenéztünk Lillel, szemeimmel az említett helyiség felé intettem.
-Ne haragudjon, de ha már itt vagyunk, megengedné, hogy használjam a mellékhelyiséget? Amióta az ikrek elkezdtek nőni... hát szóval, érti? - A feleségem kínosan elnevette magát, még össze is szorította a combjait, mint aki tényleg menten dob egy sárgát. Lilla jó színész volt, meg kell hagyni. Sokkal jobb, mint én. A férfi -nevezzük Tibornak-, előzékenyen utat engedett az igen csak terhes feleségemnek, és ameddig Lilla bezárkózott a fürdőszobába, én vele tartottam a nappaliba. Antik, ősrégi, de gondosan felújított bútorok, ránézésre sokat érő műtárgyak, festmények voltak mindenhol, látszott rajta, hogy szívén viseli a lakás sorsát.
-Nagyon bájos felesége van, biztosan sokan mondták már. - Leültem a bordó bársonnyal beborított kanapéra, gyanútlanul szemlélődtem amikor az ártatlan bók elhagyta a száját. Olyan hirtelen kaptam felé a fejemet, kezeimet ökölbe szorítva a térdeimen, hogy a férfi hátrébb hőkölt a kanapéval szemben elhelyezett karosszékében.
-Nem akartam tolakodónak tűnni, ne vegye sértésnek! - Kínosan elnevette magát, majd folytatta.
-Meleg vagyok. Nem akarom ám lecsapni az asszonyt a kezéről, ne izguljon. - Védekezően felemelte maga elé a karjait. Ettől a kijelentéstől mintha megkönnyebbültem volna, máris rendeztem a vonásaimat, megfagyott mimikám lassan kiolvadni látszott.
-És mivel foglalkozik, Farkas Úr? - Térdeinél keresztezte a lábait. A vér fülsüketítően kezdett dobolni a dobhártyáimon, hirtelenjében újra elöntött a jeges veríték.
-Ügyvédbojtár. Jövőre fog végezni. - Lilla a lehető legjobbkor teremt mögöttem, egyik kezével a hasát simogatta, míg másikat a vállamra tette, ujjaival meg is szorítva azt.
-Elképesztő ez a lakás! - Ámuldozott Lill, igyekezve elterelni mindenki -de leginkább Tibor-, figyelmét a kínos szituációról, amely talán gyanakvásra adhatott volna okot.


-Szerintem egész jól ment. - Én voltam az első, aki megszólalt, miután beszálltunk a kocsiba. Csak arra a napra béreltem egy Mercédeszt. Nem azt a csajozós típust, inkább azt a fajtát, ami megfelel egy családi autónak. Ha már fenn akarjuk tartani a látszatot.
-Farkas, te tiszta hülye vagy, de komolyan! Ilyen kevesen múlt, hogy elbaszd az egészet! - Próbáltam oldani a feszkót, de ő azonnal a torkomnak esett, mint valami vadállat.
-Bocs! Biztos velem van a baj, hogy nem tudom elviselni, ha idegen fickók így méregetik a csajomat.
-Ez az idióta meleg, mint a góbi sivatag! - Erősködött tovább, szinte tombolt miközben valósággal kitépte a hajgumit a hajából, majd össze is kócolta hullámos tincsekben meredező fürtjeit. Gyönyörű volt! Nem bírtam betelni a látvánnyal. Mindenre és mindenkire féltékeny voltam, aki a közelébe került, pedig tisztában voltam vele, hogy akkor már hónapok óta titokban kefélt Kokóval.
-Mi bajod? Mit nézel? Inkább segíts levenni ezt a szart. Mindjárt megfulladok tőle.
-Hát készülj fel, a terhesség ilyen! - Úgy beszéltem, mint akinek van már benne tapasztalata. Kipattintotta a kertész nadrág kantárjait a helyükről, hátat fordított nekem az ülésben, és mialatt megszabadítottam a derekán megkötött műhasától, ajkaimmal szenvedélyesen nyakának puha bőrére tapadtam.



Gyorsan és könnyedén, észrevétlenül, mindenféle kár okozás nélkül törte fel Molnár a zárakat. Ő volt az egyik aduászunk. Nélküle nem mentünk volna semmire. Az összes férfi felmenője lakatos volt, minden típusú zárhoz értett. Ritka volt amihez nem konyított.
A kamu lakás látogatás után két nappal mentünk vissza éjszaka, immár négyen, a teljes csapat. Lilla legálisan műkincs értékesítőként melózott, messziről is megmondta, hogy mi az a műtárgy, ami nem hamisítvány, és sokat ér. Kokó tíz évet kapott, de ebből csak öt évet ült le súlyos testi sértésért. Jó magaviselet és a távol tartási végzés betartásának fejében hamarabb szabadult. Én rezidens voltam a klinikán. Kilógtam a sorból. Rohadtul kilógtam! Így utólag belegondolva, gőzöm sincs róla, hogy mit kerestem közöttük, talán túl hízelgő, és így utólag belegondolva, eléggé mesébe illő volt az a rohadt sok pénz, amit egy-egy rablás alkalmával ígért Kokó.
-Oké. Tartsuk magunkat a tervhez. Bemegyünk, amit lehet bezsákolunk és már húzunk is tovább. -  Súgtam harsányan a többieknek, mire Kokó gúnyosan elröhögte magát.
-Mitől vagy beszarva Tomi fiú? Rád úgy látom nem jellemző a Nomen est Omen. Farkas. - Köpte gúnyosan egy fogpiszkálót szorítva a fogai közé. Kezeim feszesen ökölbe rándultak. Csak akkor enyhültem némileg, amikor Lill ujjai körbefonták az öklömet.
-Szállj le rólam! - Köptem vérben forgó szemekkel a nőnek intézve minden szavamat, és miközben leráztam magamról a kezét, gyilkos tekintettel álltam Kokó gunyoros ábrázatát amivel engem méregetett.
-Csinálunk is már végre valamit a faszméregetésen kívül? - Vágott közbe Molnár unottan. Fellendítettem a sporttáskámat a vállamra és fenyegető közelségben léptem el Kokó mellett. Ettől a feszült kis incidenstől eltekintve az akció további része gördülékenyen zajlott, a nappaliban lévő szinte összes festményt elloptuk. Éppen az utolsót akasztottam le a falról, amikor...
-Bassza meg! - Nem hittem a szememnek. Egyik kezemmel meg kellett támasztanom a falat, míg másikat a mellkasomra szorítottam. Légszomjam lett attól amit láttam.
-Mi történt baby? - Ugrott mellém Lilla. Attól amit látott, neki is elállt a szava.
-Molnár...? Értesz a széfekhez is? - Kékjeim, mintha csak hipnózisba estem volna, ráragadtak az említett tárgyra. Kokó megemberesedve, kiszélesedett mellkassal tört utat magának közöttünk, vérszemet kapott, mintha csak megérezte volna a pénz szagát, elkezdte feszegetni a széf zárát.
-Állj le baszd meg! Nem látod, hogy szám zár van rajta? - Felbőszülten indultam meg felé és ingerülten löktem rajta egyet amitől hátra tántorodott és nekiesett a mögötte lévő vitrinnek.
-Na ide figyelj te pöcs! - Neki se kellett több, két marokra fogta a vasat a kezében és megindult felém.
-Állj! Álljatok le idióták! - Lépett közénk Lilla, és halálra váltan a háló felé mutatott. Mindannyiunkban megfagyott a vér. A tulaj ott állt egy szürke köntösben, és legalább annyira ijedten bámult ránk -mialatt realizálta magában a történéseket-, ahogyan mi is néztünk vissza rá.
-Azt mondtátok, hogy nem lesz itthon. - Szűrte fogai között idegesen Kokó.
-Nem, én azt mondtam, hogy van amikor éjszakára jár. Melyik ujjamból kellett volna kiszopni, hogy ma éppen mire esik a beosztása?
-Azonnal pakoljanak ki mindent, vagy hívom a rendőrséget! - A hangja remegett ahogyan ő is. Hirtelen elkezdtem sajnálni a fazont. Ledobtam a táskát a vállamról, hogy elkezdjem kipakolni, de ekkor valami kattant a halántékom mellett.
-Kokó, baszd meg! - Hallottam Molnár hangját, de képtelen voltam felfogni a szavakat. Ekkor már farkasszemet néztem a fejemhez tartott, kibiztosított berettával.
-Kokó állj már le! Vissza akarsz kerülni a sittre? - Hisztérikusan próbálta csitítani Lilla, tekintete mindeközben közte és köztem cikázott. Lassan felnéztem rá, gúnyosan elmosolyodtam. Lebuktunk. Már nem volt veszíteni valóm. Nem habozott. Elsütötte. Lilla felsikított, Molnár kezéből kiesett a táskája, és bennem csak akkor realizálódott, hogy még élek, amikor a tulaj vérző mellkassal összeesett előttünk.
-Mi a fasz volt ez? Úgy volt, hogy nincs fegyver, nem ölünk meg senkit! - Őrjöngött Molnár, Lill térdre rogyott, Kokó látszólag fel se fogta, hogy megölt egy embert, bennem pedig egyszerűen csak bekapcsolt az ösztön, eszembe jutott a fogadalmam és odakúsztam a férfihoz. Kezeimet a mellkasából kibugyogó vérre szorítottam, minden áron meg akartam menteni, nem akartam, hogy vér tapadjon a kezemhez, hogy azzal a ténnyel kelljen együtt élnem, részese voltam egy gyilkosságnak, de a férfi ekkor már nem élt.
-Húzzunk innen. Gyere már Farkas, állj fel! - Lilla őrjöngve rázta a karomat, hallottam, hogy kiabál, de nem értettem a szavait. Mintha valami idegen nyelven beszélt volna. Engedtem a húzásának, botladozva felálltam és egészen addig a hullát figyeltem ameddig be nem zárult mögöttünk a bejárati ajtó.



-Hát ezt elbasztuk. Ezt kurvára elbasztuk. - A gyászos csendet végül Molnár törte meg. Vidéken -nem olyan messze a fővárostól-, béreltünk egy garázst. Olcsó volt, és elég nagy, hogy a lopott szajrét tárolni tudjuk valahol. A gyilkosság után rögtön oda hajtottunk. Kokó egy jointon rágódott éppen, lábait feltette az asztalra, nyugodtan hintázott a széken, Lilla az egyik sarokban kuporgott.
-Úgy érted, KOKÓ elbaszta. - Javítottam ki egy rozoga asztalon támaszkodva, úgy méregetve az említett félt, mint aki bármelyik pillanatban képes lenne kinyírni. Talán képes is lettem volna.
-Ja. Kokónak nem kellett volna nekiállni arcoskodnia azzal a berettával, neked meg lelőni a csávót. - Értetlen kifejezéssel a képemen kaptam fel a fejemet, tekintetemmel Molnárét kerestem, aki sajnálkozva mért végig.
-Mi a... mi a faszról beszélsz? - Hebegtem ingerülten, úgy rázva a fejem, mint aki valami teljesen másik nyelven beszél.
-Mi van Farkas, amnéziás vagy? - Röhögte el magát Kokó, amitől rögtön felment bennem a pumpa. Öklömmel az asztalra csaptam és lendülettel elindultam felé. Ő felugrott a székről, a cigit elnyomta a bakancsa talpán, de egy tapodtat sem mozdult. Fenyegetően közel álltunk egymáshoz. A mellkasunk szinte összeért.
-Ha nem kezded el játszani a nagymenőt, és nem rántod el a pisztolyt, még most is élne! - Sziszegte mérges kígyóként a fogai között azzal a rohadtul idegesítő, fölényeskedő kifejezéssel a pofáján.
-Te tiszta hülye vagy. - Vetettem oda. Nagyon el akartam hinni az állításának az ellenkezőjét, de hangom koránt sem volt magabiztos. Sokkal inkább össze voltam zavarodva, mint aki nem tudja mi történik körülötte. Molnárra néztem, aki sajnálkozva elfordította a tekintetét, majd Lillára, aki rám sem mert nézni.
-Hazug rohadékok vagytok mind! Rám akarjátok kenni a szart, mert egyedül én akartam megmenteni. - Hangom még sokáig visszhangzott a garázs falairól, kezeimre rászáradt a fazon vére.
-Velem nem basztok ki! Kérem a jussom. Kérem a részem ami ebből a melóból engem illet. Kiszálltam! Elhúzok innen a picsába. - Mint akinek elmentek otthonról, elkezdtem felforgatni mindent az említett pénz után kutatva.
-Hova fogsz menni Farkas? - Szipogta továbbra is a sarokban kuporogva Lill.
-Az mindegy! De itt nem maradok.
-Biztos vagy benne Farkas?
-Biztos!
-Itt a lóvéd. - Lépett elém lustán Kokó, és egy vaskos köteget kinyújtott felém.
-Á-á-á! Tudnunk kell, hogy nem köpsz a zsaruknak. - Húzta vissza mielőtt elérhettem volna.
-Leszarom mit csináltok. - Nyújtottam ki a tenyeremet türelmetlenül.
-Ja, és még valami... Ha egyszer innen valaki kiszáll, nincs második esély. - Átnyújtotta a köteg pénzt, és ezzel -mintegy kézfogással-, meg is pecsételtük az alkut.  


Az osztályvezetőnk nem volt egy nagy koponya. Jó, ez azért túlzás! A szakmai dolgokban nagyon is ott van a szeren, emberileg is egy szerethető fazon. A nővéreivel tisztelettel bánik, minden alkalmazottjához tud intézni egy-két jó szót. Talán ezzel akar kompenzálni. Az emberségével igyekszik palástolni a valós, szánalomra méltó tényt, miszerint semmi tekintélye nincs a saját osztályán. Minél hamarabb lépnem kellett. A fenyegető ítélet bárdként lebegett a fejem fölött, és nem tudhattam, hogy mikor fog lesújtani. Azt gondoltam, ha hátra hagyom a szülőföldemet, azzal semmissé tehetem a történteket, hogy egy másik országban tiszta lappal indíthatok, ahol nem kell vállalnom a tetteimért a felelősséget. Ahogy teltek a napok, és egyre messzebb sodródtunk az ominózus éjszakától, úgy telepedett rám egy kellemetlen, fojtogató érzés. Dekoncentrálttá, ingerültté váltam. Esténként álmatlanság gyötört. Az altatók, különböző nyugtatók néhány órára kiütöttek, aztán megjelentek a rémálmok, és már nem is zavart annyira a kialvatlanságom, ami egy idő után hallucinációkat, üldözési mániát okozott. Lillával közösen megfogalmaztunk egy levelet. Egy new york-i kórházból címezték. Állásajánlat állt benne. A prof persze bevette. Még egy ajánlólevelet is írt nekik, amit végül nem tudtam felhasználni.


Mielőtt felültem a gépre, az összes vagyonomat átváltottam dollárba, béreltem egy motelszobát, repülőjegyet vettem -csak oda-, Lill kikísért a reptérre. Mindent pontosan elterveztünk. Kokó nagyon jól tudta, hogy a történtek ellenére is találkozgatunk még Lillával. A gépem indulása előtt egy nappal felhívott telefonon és megfenyegetett. Ha köpök bárkinek is, ha Lilla utánam akar jönni, tesz róla, hogy úgy végezze ahogyan a lakás tulaja is. Kokó nem viccel. Megvannak az emberei, tudtam hogy bármire képes, ha pénzről és a szabadságáról van szó. Ő pedig nagyon jól tudta, hogy Lillel sakkban tud tartani. A szemétláda!
A Nagy Almába érkezésemet követően becsekkoltam a motelbe, majd céltalan bolyongásba kezdtem, hogy kicsit feltérképezzem a környéket. Úgy éreztem, mindenki engem néz. Hogy tudják a sötétben meglapuló, vérszomjas titkomat. Ez az érzés lassan az életem részévé vált, azt is mondhatnánk, hogy már egészen hozzászoktam. De akkor még teljesen új volt, félelmetes és irányíthatatlan, szóval meg sem álltam az első kocsmáig. Villogó neon táblák jelezték az aznap esti Vodka akciót. A hely legalább annyira lepukkant volt, mint az én lelki és szellemi egészségem.
-Kérek még egyet! - Intettem a csaposnak, akkor már a ki tudja hányadik kört kérve ki. Sután könyököltem a bárpulton, öklömmel támasztva meg súlyosnak tűnő fejemet a halántékomnál. Az akciós vodka akkorra már teljesen a fejembe szállt. Elő akartam venni a telefonomat, hogy írjak valami oltári nagy baromságot Lillának, de eszembe jutott, hogy nincs telefonom. A kártyámat a gép indulása előtt lehúztam a reptér egyik vécéjében, a telefonomat pedig összetörtem.
Jobb híján az őszinte szerelmes sms-ek és a Candy Crush helyett maradt az értelmetlen, részeg filozofálás, természetesen egymagammal, míg nem érdekes eszmecserére kaptam fel a fejem. Egy vörös hajú, vörös szakállú, ápolatlan külsejű, viking termetű fazon elszólta magát a favágóra emlékeztető, piros kockás inges cimbijének, miszerint a kínai negyedben van valami ismerőse, aki jó pénzért, feketén nem csak az okmányaidat, de akár még az addigi életedet is meghamisítja. Ekkor már tudtam, hogy ő lesz az én emberem. Kurtán intettem a csaposnak, hogy vigyen ki még egy kört a vikingnek és a favágónak, írja az én nevemre a számlát, majd szédelegve leküzdöttem magam a bárszékről, hogy a vikinggel világi haverságot kössek. Ő volt a kulcsa az újrakezdésemnek. Jobban mondva, az okmányokat hamisító pajtása.