Évek óta benne vagyok abban a mocsokban, ahova száműztek, és kevertem magamat, mégis most először érzem azt, hogy igazi veszélyben vagyok. Nem mintha magamat félteném, - bár azt is kellene, - leginkább azt a személyt, aki velem tart. A menekülés már az életem részévé vált, ahogyan az is, hogy jobban figyeljek a hátam mögé a hétköznapokon. Tekintve arra, hogy olyan bandába keveredtem, melyből kikeveredni csak egy módon lehet, mégpedig ha kinyírnak, nem túl kecsegtető a menekülés gondolata. Bárhogyan is nézzük, az időm ezennel véges, és most, hogy ebbe Jake is benne van, talán az övé is. Felcsesz a tudat, hogy minden egyes próbálkozásom ellenére, hogy távol tartsam az általam kreált világomtól csak még közelebb kerültem hozzá. Egyrészről tetszett a dolog, mert mellette nem voltam ennyire üres, másrészről viszont idegesített. Neki egy normális életet kellene élnie egy családdal, biztos munkával, és nem azzal törődnie, hogy hány naponta kell váltogatnunk a lakóhelyünket ahhoz, hogy ne találjanak ránk. Én elszúrtam, - neki nem kellene.  Azonban a lakásomon történtek nem hagytak sok választást. Valaki üzenetet küldött, nekünk pedig lépnünk kell, ha még lélegzésre vágyunk.
Sosem jártam még Alaszkába. Mindig egy helyen mozogtam, és ez valahogy mégis rendjén volt. Gyerekként vágytam arra, hogy körbejárjam a világot, megismerjek új helyeket, de utána már úgy voltam vele, hogy csak valami állandóságot akarok ebben a zavaros világban. Mégis most úgy vettem észre, hogy a bátyám tudja, mit csinál, és nem csak elutazunk egy random helyre. Az igazság az, hogy az évek alatt annyira elváltak útjaink, hogy fogalmam sincsen merre járt, és ez baromira zavar. Szerettem volna az élete része lenni, de csak ha velem is úgy alakultak volna a dolgok. Abba az életbe, amelybe kezdetlegesen csöppentem, el tudtam volna őt képzelni. Ami utána jött, az már szóba sem jöhetett. Mégis most nyakig benne van ő is. Valamit nagyon remekül csinálhatok.
A magángéppel kissé rázósan, de sikerül eljutnunk, mégis minden ember, akivel szembetalálkozunk, gyanúsnak tűnik számomra. Soha nem tudhatjuk, kiknek milyen kapcsolatai vannak, ezért óvatosnak kell lennünk. Dögfáradtnak érzem magamat, mire leszállunk a gépről, és csak egy percnyi nyugalomra vágyom, bár van egy olyan érzésem, hogy arra várhatok. Talán időben fogtuk magunkat, és léptünk le, így senki nem követett. Elfedtünk minden nyomot, mely hozzánk vezetett, és hagytuk elveszni az eddig felépített valamit, amit életként címkéztem fel. Mégis a paranoia, mely a minden napommá vált egyszerűen nem hagy nyugodni, és parazita módjára rágja be magát a sejtjeimbe. Megviseltnek, és kimerültnek érzem magamat minden percben, melyet ébren töltök, de még tartanom kell magamat amennyire csak lehet. Taxit fogunk, és szállást keresünk, ahol meghúzhatjuk magunkat, Jake pedig már mondja is be a címet. Jobbra nézek, majd balra. A nyakamat nyújtogatom, a bőröndöm kihúzós felét babrálom, vagy éppen a bakancsom orrával rajzolok valamilyen motívumokat a taxi padlójára. A kezemben idegesen járnak az irataim, és a térdemhez csapkodom őket, mert nem bírok megülni a seggemen. Be vagyok sózva. Sosem jártam még itt, minden egyes épület idegen, de talán pont erre van most szükségünk. Távol minden szarságtól, meghúzva magunkat. Az is lehet, hogy összekaphatjuk egy kicsit magunkat annyira, amennyire azt emberileg lehetséges. Jake is teljesen ki van idegileg, és ez meg is látszik rajta már csak a géppel való utazás miatt is. ami közben igyekeztem inkább a segítségére lenni, mint hátráltatni. Neki egészen másképpen nem könnyű a helyzet, mint nekem, de mindkettőnk számára ez volt talán a legésszerűbb. Ma teljesen kifordult magából, és olyan dolgokat tett, amelyre még én sem voltam felkészülve. Nem akarom, hogy ilyen emberré váljon, de az élet kiszámíthatatlan, és néha olyan módszerekhez kell folyamodni, ami máskor az embernek eszébe sem jutna. Még most is zavar, hogy ki lehetett az az alak, aki reggel próbált hozzánk betörni, de hát ő tőle ezt már sose fogjuk megtudni.
Nem sokat beszélünk, mert a lényege az egésznek, hogy minél előbb biztonságba jussunk, márpedig ahhoz még erre sincs lehetőségünk. Pár szóból is megértjük egymást, azt pedig könnyen kijátsszuk. A sofőrt figyelem, a vezetését, és próbálok nem belelátni többet annál, ami valójában van. Habár ő csak egy szimpla sofőr, én is csak egy sima mezei ember vagyok, semmi több. Pár perces út után a taxi egy ház előtt áll le, Jake pedig már a kulccsal csörög, és nemsokára be is jutunk az épületbe.
- Ez a tiéd? – teszem fel az első kérdést, miközben lerakom a cuccomat, bár a választ valahogyan már sejtem. Nem érzem magamat túlságosan jól, és kissé émelygek is a fáradtság miatt, de tudom jól, hogyha most lefekszem, nem bírok egy percet sem aludni. Az utazás közben sem ment, most miért menne?
- Egyébként miért pont ez a hely? – érdeklődök tőle, és egy nagy sóhajjal egybekötve foglalok helyet az egyik ülőalkalmatosságon.

Dorian & Jake

Már most tudtam, hogy nagy szarban vagyunk, mert fejbe lőttem egy hajléktalannak kinéző pasast, akit az öcsémre küldtek. Annyira más lett az életünk az újratalálkozás óta, hogy lassan kezdtem elveszíteni a realitás talaján álló lábaimat. A kényszerpihenő alig kezdődött el, pár órája még az ex menyasszonyom is láttam, meg azon agyaltam, hogyan üssem ki magam, mert alig aludtam valamit a repülőszerencsétlenség óta, de aztán Doriannél sikerült egy keveset. Nem értettem, hogyan vagyok képes megint teljes bizalmat adni neki, amikor lenyúlta a pénzemet. Hogyan lehettem biztos abban, hogy józan, és nincs semelyik szer hatása alatt? A menekülés nem az én kenyerem volt, de amúgy is el akartam utazni pár napra, így még jókor is jött ez a „váratlan kiruccanás”. A szállodába mentünk vissza amolyan kerülő úton, hogy gyorsan készpénzhez, és a ruháimhoz jussak. Jamie telefonját felcsörgetve hamarosan elértem, hogy egy kis gép álljon készen arra, hogy minket Alaszkába repítsen. Nem számolhattam be neki arról, hogy miért is menekülök el, de jól irányzottan indultam neki a témának, és azt ecseteltem, hogy vészhelyzet történt a családomban, emiatt egy rövid időre elhúznám a csíkot a városból. Nem arról volt híres a kedves gyereksebész, hogy kérdésekkel bombázzon, csak simán belement, és nekem ez most jól jött. Nem mondtam semmit az öcsémnek, nehogy elszólja magát. Én elhittem neki, hogy az életemet akarja menteni, de miatta keveredtünk bele, és megígértem a szüleim sírjánál, hogy bármi áron, de kihozom ebből. Nem miattunk haltak meg, de azért részben hibásnak érzem magam, hogy ekkora fafej voltam abban az időben, és nem figyeltem jobban a helyzetünkre, a testvéremre, és vak voltam a világ dolgaira. Eladósodtak, és csak a látszat maradt nekünk…a két árva Lesternek. Évek elteltével csak még rigolyásabb lettem, és a magam által szerzett vagyonra úgy ügyeltem, mint senki más. Akadtak ingatlanjaim itt-ott, és ne szórtam a pénzt…milyen jó, hogy utólag megvettem azt a házat Anchorage-ben, mert most hasznát fogjuk venni, és amíg elcsendesednek a kedélyek, addig nyaralunk egyet a hideg fronton. A nyüzsgés hátrahagyása remek megoldásnak tűnt, bárcsak ne kellett volna repülőre ülnöm, mert rühelltem. Beszedtem két újabb bogyót, hogy kicsit lecsendesedjenek a viharos gondolatok a fejemben, és szinte kiütöttem magam az egész útra. Az öcsém ébresztett fel, amikor a pilóta jelzett, és szólt arról, ha vissza szeretnénk térni, akkor nyugodtan hívjam fel. Jamie Woodward lehet a világ másik végén volt, de nem felejtette el azokat, akiket a barátainak fogadott. Örökre a lekötelezettje leszek, és ha lesz helyzet, amikor viszonozhatom, akkor meg fogom tenni, mert nem áll módomban ezt a szívességet a levegőben lógva hagyni. A repülőtérről a kevés cuccunkkal együtt fogunk egy taxit, és szótlanul tesszük meg a házamhoz vezető útszakaszt. Néha hátrapillantok, de látom Jasonön, hogy ideges. Nem csodálom, mert ez az én terepem, és nem az övé. Most érzem igazán, hogy én vagyok az idősebb, és a megfontoltabb, még akkor is, ha ez mostanában nem jött össze túlzottan. Kifizetem a fuvart, és a ház előtt állunk meg egy pillanatra. Kifújom a levegőt, mert úgy hasogat a fejem, hogy nem sok hiányzik ahhoz, hogy felrobbanjak. A kulcsokat előhalászom a zsebemből, és fellépve a verandára tárom ki előtte, hogy bemenjen, de még nem méltatom válaszra. Az első, hogy felmérjem a biztonságot, felszaladok az emeletre, körülnézek ott is, na meg nem hagyom figyelmen kívül a magán lakrészemet, ahol a fegyvereim egy része pihen. Csak ezután megyek le, és nyomom be a riasztót, és fordulok a testvérem felé.
- Az enyém a ház, és pont amiatt jöttünk ide, mert ennél biztonságosabb helyet jelenleg nem tudnék. Itt rosszak az időjárási körülmények, messze vagyunk a nyüzsgéstől, és kimehetünk hószánkózni. Nyugalom Jas, tudod…át kell beszélnünk az elejétől, hogy mi a faszt basztál el, mit csináltál a pénzemmel, és hogyan húzom ki a seggedet abból a nagy fekete lyukból, amiben most van. Nem fogsz szeretni, de megígértem anyáéknak, hogy nem hagylak elveszni, te kis pöcs. – mutatok rá, hogy vegye a lapot. Mostantól én parancsolok.

Az égvilágon senki nem tudná megmondani mikor volt egy olyan utazásban részem, ahol a bátyám volt a partnerem ebben. Jake határozott tervei után nem volt más kiút: le kellett lépnünk. Szinte a nyakunkon tapostak a mocskok, és arra vártak, mikor szoríthatják ki belőlünk végül a szuszt is, bár volt egy olyan érzésem, hogy én voltam a fő attrakció az eddig még ismeretlen alakok különszámában. Nem sokáig tétlenkedtünk, amikor magánrepülőre ülve magunk mögött hagytuk a Nagy Almát, és vele együtt egyelőre a problémákat is. Mindketten tudtuk, hogy ez csak átmeneti megoldás, a kisebbik rossz, amit tehetünk ebben a helyzetben, de ez maradt nekünk. Ha már így egymásra találtunk, azon kellene lennünk, hogy ez ne váljon az ellenkezőjére.
Tudtam, hogy Jake egész úton ki lesz ütve az utazás alatt, én viszont egy szemhunyásnyit sem voltam képes aludni. Sokkal inkább lekötött, hogy elmémet a legtisztább pontján tartsam, már amennyire ez lehetséges. A külsős problémáktól könnyebb volt menekülni, mint azoktól, amelyek mélyen beásták magukat a szervezetedbe. Próbálkozni lehet, - én is megtettem, - de szart sem ér. A szükség akkor sem csillapodik, és minél inkább emlékeztetnek rá, annál jobban vágysz az elérhetetlenre. Elcseszett egy helyzet, de évek óta ezzel létezem, egykönnyen nem fog menni az eltörlése.
Leszállásunk után az utunk csendben telik, melyért nem éppen vagyok hálás. Jobb lett volna hallgatni valami szentbeszédet, egy átfogó tervet vagy bármi egyéb mást, mint a saját gondolataim szüntelen dübörgését a fejemben. Ennek ellenére én sem voltam a kezdeményező fél a dologban, hiszen mondanivalóm nem volt azon kívül, hogy mennyire végünk van, vagy hogy nem éppen lelkesít a kialakult helyzetünk, bármennyire is melengeti a szívemet a családi egyesülés.
Hangomat már csak akkor hallatom, amikor nem éppen egy leharcolt házba térünk be, és lepakolom a magammal hozott cuccaimat. Sokkal kényelmesebb, és elviselhetőbb lenne itt leélni hátralévő életévemet, mintsem abban a patkánylyukban, ahol eddig léceltem. Tekintetemet még egyszer körbefuttatom az impozáns épületen, majd nem zavartatva magamat vetődök le a kanapéra, és elkényelmesedek, hogy így nézzem végig bátyám kapkodó mozdulatait, és azt a kifejezést, amely átsuhan gondterhelt képén mihelyst jártatom a pofámat.
- Hószánkózni?! – kérdezek vissza buta vigyorral, kiragadva szavaiból a számomra megmaradt lényeget. Nem tehetek róla, ennek a tevékenységnek az abszurditása már-már szórakoztat, ezért nem hagyhattam vélemény nélkül.
- Nem tudom hogy vagy vele Jakey, engem a hócsata jobban éltet. – dörzsölöm össze két tenyeremet izgatottságot színlelve, végül kifújom a levegőt ezzel komolyságot festve az arcomra. Nem ringattam magamat olyan illúziókba, hogy majd félreteszünk mindent, és nem beszélgetünk arról a pár évről, amelyet kihagytunk, mégsem mondom, hogy lelkesít ezek kibeszélése. Bár sok mondanivalóm nem akad, a háromnegyed részére alig emlékszem, csupán homály meg valami erősen képzett massza keveréke az egész. Lelépni a pénzével, és eltűnni könnyebb megoldásnak tűnt, mint belekeverni őt. Jó nagy részem tisztában volt azzal, hogy már nyakig benne csücsül, de a másik igyekezett az ellenkezőjéről gondoskodni, és úgy játszani a kiterített lapjaival, hogy azok ne legyenek visszavezethetőek hozzá. Nem mondom, hogy teljesen kiismertem azokat az alakokat, de megfigyeltem egy-két mozzanatukat, így egy kis részét a játéknak képes voltam irányítani. Ez viszont nem azt jelentette, hogy nem bukhattam volna bele bármikor a szarakodásomba, csupán átmeneti megoldást biztosított, amíg fejben egy nagyobb, kidolgozottabb tervre készültem.
- Gondolod ez még játszik? – vonom fel a szemöldökömet kissé szkeptikusan, mert sajnálatos módon ez nem egy sulis szakkör, amiből bármikor kiléphetsz, amikor kedved szottyan. Itt kissé komolyabbak a következmények, mintsem az, hogy az igazgató rásóz egyet a hátsódra az 50 centis favonalzóval. Tapasztalatból mondom, az sem kellemes, de inkább verjen el az a vén boszorkány, - még riszálom is a hátsómat neki, - csak ne legyek interaktív bokszzsákja a nagyfiúknak.
- Ahhoz már egy kicsit késő. Ne törd olyanokon a fejedet, amiken nem érdemes. A végkimenetele ugyanaz lesz, csak késleltetjük az elkerülhetetlent. – vonom meg a vállamat, majd behajolva kulcsolom össze ujjaimat. Őszintén várom, mikor kever le egy fülest a nagy elszántságába, de őszintén belekerültem a feladási fázis buborékjába.
- De ha így akarsz játszani, hozz valami erősebb italt, mert a fejemben lévő ketyegő jobban működik egy kis lökettől. Ha érted, hogy értem. – vigyorodok el, mint egy jóllakott kiscsoportos előhozakodva egy számomra fontosabb ponttal, mert valamivel enyhítenem kell a kellemetlenségeket. Biztos vagyok abban, hogy egykönnyen itt nem találok olyan alakokat, akik segíthetnének az igazán lényeges problémámon, de kezdetnek ez is megteszi.