"I'm scared of losing you, but then again, you're not even mine."

- Laaay..! Figyiiii..! - Teljes gőzzel előre trappolok ki a szobámból, ami technikailag csak az ideiglenes szobám, hiszen Jonah bácsi soha nem mondta, hogy örökre nála maradhatok, meg én is abban állapodtam meg vele, hogy nem fog ez örökké tartani, mivel hogy apa egyedül maradt otthon, meg biztosan magányos nélkülem, plusz illene majd személyesen is bocsánatot kérnem tőle amiért csak úgy eljöttem otthonról... Ezt viszont túl hosszú lenne mindig hozzátenni, amikor arról van szó, hogy pontosan mi a tartózkodási helyem, vagy éppenséggel a lakás szituációm, szóval egyszerűbb azt mondani, hogy a szobám. Na meg mellesleg azt sem gondolom, hogy bármelyik másik pasi a házban képes lenne a sajátjának tekinteni azt a rózsaszín kavalkádot, amivel átvettem az irányítást a helyiségben... Oké, nem mondom, hogy minden egyes cucc rózsaszín, de a szoba fénypontja, Jonah kis festménye, amit külön nekem csinált, igazán csajossá teszi a helyet.
- Lay? - Megtorpanok a szoba előtt, ahol egy ideje már a legjobb barátom alszik és óvatosan belököm az ajtót, a kopogásról pusztán azért feledkezve meg, mert a korábbi kiabálásom elég határozott előjele lehetett az érkezésemnek, na meg ha már félig nyitva volt az ajtó, mit kopogjak? Abban sem vagyok biztos, hogy bent lesz, így lecövekelve a küszöbön, lábujjhegyen pipiskedve hajolok be, miközben egyik kezemmel az ajtókeretbe kapaszkodom, másikkal az ajtókilincsbe, amit beljebb lökök. Sugárzó mosolyra derül az arcom, amikor meglátom őt, na meg azt, hogy egyedül van.
Nem emlékszem pontosan ki mit mondott, hogy mivel tölti a mai napot, ebben a házban meg amúgy is állandóan, de tényleg állandóan! mindenki mozgásban van. Lassan már abban sem vagyok biztos, hogy pontosan hányan lakunk itt, különösebben meg nincs is beleszólásom, mindenkit szívesen látok. Azt, hogy a nagybátyám hogy van ezzel, már nem tudnám megmondani, de talán legközelebb nem szalasztom el megkérdezni tőle. Tudom, hogy nem az a típus, aki kifejezetten aktívan keresné a többi ember társaságát, nem mindenki érti meg ugyanis a gondolkodását.
- Bejöhetek? - Kérdezem a fiút, s közben képtelen vagyok csillapítani az arcomra kiülő mosolyt. - Kérdezni akartam valamit... - Ha megkapom az engedélyt a belépésre, akkor beljebb is somfordálok, miközben a hátam mögött összefűzöm az ujjaim, az így hátranyúló karjaimat pedig oda-vissza ingatom, amitől egész testemben kicsit jobbra-balra kezdek mozogni. - Szóval, emlékszel, hogy a múltkor kiválasztottad milyen színű legyen a körmöm? Igen? Na.. az egyik ujjamon lepattant egy picit, de nem tudom eldönteni melyik szín is volt, szóval kellene a segítséged... - Előrángatok a ruhám zsebeiből két majdnem teljesen ugyanolyan színű körömlakkot és Lay elé nyomom őket. Ő választotta legutóbb is, hátha most is megismeri.
- Amúgy... - Az alsó ajkamat harapdálom, mielőtt ténylegesen eldönteném, hogy mit is akarok neki mondani. - Nem csinálunk valamit? Elmenjünk megint moziba? Vagy... Sikerült már elhívnod azt a valakit, akit szerettél volna? - Nem állítom, hogy nem esik rosszul, hogy Laynek tetszik valaki, akiről még csak nem is tudok, nos.. konkrétan úgy semmit, szóval még csak ki sem tudom nyomozni, hogy kedves-e az a lány. De attól még úgy döntöttem segítek neki bátrabbnak lenni, hiszen mindazok után amin keresztül ment, különösen megérdemli most, hogy valami jó is történjen vele. Habár inkább az a lány szerencsés, aki olyan embernek tetszik, mint Lay. - Vagy... Mit gondolsz? Kell még valami másban is a segítségem? A mozi szerintem jó ötlet, de van aki nem szeret oda menni randizni...

ruha | 543 |  | ✿

Lizzie & Blayze

"I'm scared of losing you, but then again, you're not even mine."

Úgy érzem egészen sikerült belejönnöm abba, hogy most épp nem Sydneyben élek, hanem éppenséggel New Yorkban, nagyon más elképzelésben, mint odahaza. Nekem a moteles megoldás is tökéletesen megfelelt volna arra az időre, amíg megtalálom Layt, de talán a sors is úgy akarta, hogy Joonie bácsikámnak akadjon egy kis társasága - ami technikailag ebben az értelemben nem helyes, mert nem is volt a városban, csak haza lett rendelve, de ez a része igazából lényegtelen. Ha szólok apunak arról, hogy jövök, akkor is hazarendelte volna az öccsét. Gondolom. Szóval addig teljesen rendben is volt, hogy a motelből át lettem költöztetve. Még mindig inkább a nagybátyám felügyelete alatt álljak, mint a nagyszüleimé alatt, akik még a szükségesnél is jobban túlféltenének, arra pedig semmi szükség. Így is épp elég volt megmagyaráznom nekik miért volt olyan morcos Jonah, amikor végül együtt elmentünk meglátogatni őket, ahogyan megígértem nekik és hogy miért is akart hazatoloncolni. De hát igazán megérthetné már végre mindenki, hogy egészen addig amíg Lay is New Yorkban van, úgy fogom gondolni, hogy teljes mértékben igazságtalan, hogy mindenki más az Államokban lakik a családból, én meg apával a Föld másik felén. Kenguruk ide vagy oda.
Semmilyen kifogást nem voltam hajlandó elfogadni azzal kapcsolatban, hogy Lay is velünk lakjon, vagyis inkább velem együtt vendégként a nagybátyám házában. Azok után, ami történt vele, szerintem igenis szüksége volt arra, hogy valami ismerős vegye körül, ne csak a gondok és negatív gondolatok. Azt viszont már egyáltalán, de egyáltalán nem szerettem volna, hogy más is itt akarjon lakni. Így nem is feltétlenül voltam különösebben oda az ötletért, hogy újabb emberek érkezzenek, mivel így már a kelleténél jobban is megtöltöttük a helyet, ami a Jonah-Lay-én kombó miatt remekül működött... Most meg néha olyan érzés, mint amikor van az embernek egy marék ropija és bele akar nyomni még egy szálat, de nem fér bele, mert egyszerűen nincs hely.
Részben ezért is örültem neki, hogy Layt most egyedül találtam a szobájában - szobájukban, mert szegénynek a felé elfoglalta Henry, akivel feltétlen beszélnem kell majd azt illetően, hogy mit gondol mikor tudja rábeszélni a nővérét, hogy menjenek el innen. Mivel nekem senki nem mondott semmit, hát nem is értettem mit nyaralnék még itt. Csak nem égett le a házuk... Ha meg igen, inkább mennének innen tényleg, csak balszerencsét hoznak Joonienak, akinek amúgy is baja van a tűzzel, meg azzal amikor a saját háza gyullad ki valakinek. Lay arcának a színe pedig most egészen arra emlékeztetett, mintha a tűzbe bámulnék és igyekeznék megtalálni a leginkább vörösen izzó részeket. - Nem akartam ám betörni, bocsi! Gondolom nem hallottad amikor ... Na mindegy, az előbb már kerestelek. - Mosolyogva rántom meg a vállaimat, miközben beljebb sétálok. - Nem akartalak megijeszteni. Segítsek feltakarítani? - Kíváncsian pislogok rá, s egészen addig merészkedem, hogy már lassan az ágya mellett állok.
- Mit néztél? - Érdeklődve teszem fel a kérdést, mert talán ez is lehet az alapja annak, amit ma csinálni fogunk. Én legalábbis szívesen vettem volna, ha együtt töltjük az időnket és csak kettesben, mert  a legjobb barátok között mégiscsak szokás ilyesmi. Főleg, hogy miénk az egész ház is.
- Milyen jó ötlet! Hát én erre eddig még soha nem gondoltam! - Csodálkozva csüccsenek le Lay ágyának a szélére, mert bár volt indokom bejönni hozzá, de attól még nem tervezek rögtön vissza is fordulni. Meg amúgy is, akkor már ki kellene festenem a körmömet. - Szerinted mossam le erről a körmömről a körömlakkot és fessem teljesen újra vagy rendben van, ha csak megigazítom..? - Ezúttal már a körömlakkok helyett a kezemet nyomom oda felé, hogy jobban meg tudja vizsgálni a körmömet, amiről lepattant a lakk és amiről az előbb hadováltam neki.
- Azért majd ne felejtsd el megtenni, biztosan örülne neki. - Örülhetne is neki, nem úgy mint én. De a helyzet az, hogy Lay amúgy sem úszná meg, hogy ne ismerjem meg a lányt, mert a legjobb barátok dolga a tanácsadáson kívül az is, hogy a párjukról kiderítsék, vajon megfelelő lesz-e. - Meg tudod nehogy valaki gyorsabb legyen nálad. - Hiszen biztosan szép lányról van szó, Lay mellé szép lány való.
- Hát csak meg kell kérdezni tőle, hogy nincs-e kedve valamikor moziba menni. Vagy hogy nem ér-e rá veled találkozni valamikor. Utólag nem tűnik majd olyan vészesnek - mosolyogva vetek véget a magyarázatomnak, s finoman felvonom az egyik szemöldökömet miközben a fiúra nézek. - Hát lehet beszélgetni a filmről például. Meg sétálni egyet. - Csak hirtelenjében jönnek az ötletek. Részben saját tapasztalatból, részben azt véve figyelembe, hogy mit is élveznék én adott esetben.
- De például a mozizás, meg az otthon való sorozatnézés tök más - nagyokat pislogva nézek a fiúra, remélve, hogy nem kell túlságosan belemennem a részletekbe és el tudja képzelni pontosan mire is gondolok éppen. - De neked most úgyis valami olyanra kell koncentrálnod, amit első randin lehet csinálni. Te mit szeretnél csinálni a lány társaságában? Arra gondolok, hogy csak kettesben... - Miközben fecsegek, a korábban megbeszélt módon kezdek neki a körmöm kifestésének. - Velem kipróbálhatod hogyan hívnád el randizni! - Úgy egyenesedek ki ültő helyemben, mintha áram ütött volna meg, s egészen jó érzéssel tölt el, hogy ilyen jó segítséget találtam ki számára. Az a része igazából már csak rajta múlik, hogy el is fogadja-e az ajánlatot. Most egészen ráérek. Layre tulajdonképpen mindig ráérek és jobb szeretném azt látni, hogy jól van és boldog, mint hogy bánatos és kedvetlen a bátyja miatt. - Vagy mást is szívesen gyakorolok veled, hogy sikerüljön később.

ruha | 892 |  | ✿

Lizzie & Blayze

"I'm scared of losing you, but then again, you're not even mine."

- Hát öö.. eddig igazából nem is gondoltam arra, hogy olyasmit néztél volna... - Nagyokat pislogva nézek a fiúra, miközben próbálom megállapítani, hogy akkor most pontosan kinek is van igaza és inkább ki kellene-e mennem, vagy még feltehetem neki a kérdésemet, esetleg lenne-e kedve együtt lógni. Szerettem, hogy Lay a közelemben van, mert szerintem ezt nem elég csak mondani valakinek, hanem ha tényleg ott akarunk lenni, akkor arra néha a jelenlétünkkel is rá kell erősíteni. Ugyan az én nagybátyám házában voltunk, de már az is sokkal otthonosabb, mintha valaki teljesen idegennek a lakásán töltené az idejét - oké, lehet, hogy a bátyja révén nem teljesen idegen emberről lett volna szó, de attól még nem olyan közeli rokon, mint nekem Jonah. Ha ez így következő. - Mármint, igazából ha azt akarnál nézni, akkor simán megtehetnéd, szóval... - Zavarodottan néztem Blayze-re, mert fogalmam sem volt, hogy pontosan mit akarok ezzel mondani, vagy hogy mikor okozok nagyobb traumát mindkettőnknek, ha végigmondom, vagy ha nem. Inkább a nyelvembe haraptam és próbáltam másra terelni a szót, mivel olyan fontos dolgok is akadtak, mint a körömlakkom kiválasztása.
- Miattam volt. - Halkan motyogom csak, mert tény és való, hogy eszemben sem volt őt megijeszteni és azt sem akartam, hogy baleset történjen. - Biztos nem eszel többet? Nem akartalak megzavarni. - Lebiggyesztettem az ajkamat, mert kezdem szabályosan rosszul érezni magamat azért, mert megzavartam őt.
- Hát jó. - Abból, hogy nem mondta meg nekem, csak arra tudtam következtetni, hogy valami annyira fiúsról van szó, amit vagy meg sem értenék, vagy annyira durva dolgok vannak benne, hogy egyszerűen meg akar kímélni attól, hogy egyáltalán belenézzek, vagy tudjak róla.
- Igazából csak az, hogy ha nem festem teljesen újra az egész körmöt, akkor tudni fogom, hogy ott már lejött és nem ugyanolyan szép, mint a többi. Hiába festem be azt a részt, ahonnan lejött, az igazából látszani fog. És ilyenkor általában mindig az van, hogy hiába igazítom meg, utána csak még jobban lejön és akkor igazából kezdhetem elölről... - Sokkal több energiát ölök a folyamatba és a magyarázatba, mint amennyibe telne teljesen új manikűrt alkotnom magamnak, de mivel csak nemrég választottam ki ezt a színt, nem akarok rögtön megválni tőle. Vagyis csak remélhetőleg, hogy ezt a színt, mert ahogyan Lay sem, úgy én sem vagyok benne biztos, hogy jót választottunk ki.
- Szerintem neked senki nem mondana nemet. - Sugárzó mosoly jelenik meg az arcomon, amikor válaszolok és Layre pillantok. Én annak a lánynak a helyében biztosan nem mondanék neki nemet, mivel minden megvan a fiúban, amire valaki vágyhat: Lay nagyon okos, rettentő kedves és vicces is, mellette igazából egyáltalán nem lehet unatkozni. Nagyon menőn öltözködik és bár mióta itt vagyunk New Yorkban, még nem láttam táncolni, de azt is nagyon jól tud. Plusz a legjobb barátjaként még azt is elmondhatom róla, hogy sokkal jobban tud támogatni, mint a felnőttek, mert amikor csak valami problémám volt, mindig szívesen meghallgatott és tanácsokat is adott. Szerintem minden lánynak egy olyan emberre lenne szüksége, mint Blayze. - Szerintem igazából moziba akármikor el lehet hívni valakit, szóval mindig aktuális lesz a kérdés. Csak akkor nem, ha valaki nem szeret moziba járni, de azt ki nem szeret? Igazából... - Csücsörítve gondolkodom el azon, hogy személy szerint én például mit szeretnék csinálni valakivel, ha randizunk. - Nem muszáj mozizni, mert vannak olyan lányok, akik nem szeretik. Mert nem lehet közben beszélgetni. - Az utóbbit csak hadarva teszem hozzá. - Hívd el bárhová, amit szeret csinálni. Biztosan tudod mit szeret... - A végén már csak motyogok, mert bár szeretnék segíteni Laynek abban, hogy boldog legyen, még azok után is, ami történt vele, ugyanakkor nem szeretném őt elveszíteni és azt mondani neki, hogy legyen boldog más lánnyal... Az egyúttal engem tesz szomorúvá.
- Hát tudood... - Kérdőn pislogtam rá, mert valamennyire hittem abban, hogy a tágra nyílt szemeimbe nézve majd hirtelen az ő agyában is megjelenik az, amire én már tudom a választ. - Otthon csomó olyan dolgot lehet csinálni kettesben, amit egy moziban nem. - Direkt megnyomtam azt a bizonyos szót, hogy még érthetőbb legyen az utalásom és ne kelljen szabályosan elmagyaráznom mi is van a Netflix 'n chill mögött.
- Azért, mert én tudok olyan válaszokat adni, mint bármelyik másik lány. És akkor tudod mire számíts - megrántom a vállaimat, majd a körmeimet kezdem szemlélni, mintha csak megint arra gondolnék, hogy lemossam-e a színt róla, vagy szimplán csak egészítsem ki. - Előbb randiznotok kell és utána lehet a barátnőd. - Legalábbis a nagyok is így csinálják, én általában csak megpróbálok úgy csinálni, mintha tudnám minek kell történnie.
- Hát... a csókolózást. - Úgy ítéltem meg, hogy ezen a ponton már nincs vissza út és pont úgy, mint amikor egy sebről csak le kell rántani a tapaszt, jobb kimondani a dolgot és végezni vele, mert Lay arcát nézve láthatóan nem volt kedve egyik javaslatomhoz sem, ami csak még inkább arra engedett következtetni, mint minden alkalommal, amikor azt vártam tőle, ami miatt most én buzdítom, hogy egy másik lánnyal tegyen meg: hogy randira hívjon. Ezek után viszont biztos lehetek benne, hogy mi határozottan csak legjobb barátok vagyunk, szóval talán nem is kellene feszegetnem a témát. Lay értelmes fiú, biztosan menne neki az én tippjeim nélkül is, habár... A szavai és a vallomása valamilyen szinten mégis arra engednek következtetni, hogy kell neki a támogatás. Legalább addig, amíg biztos nem lesz benne, hogy meg tudja csinálni.
- Azt tudom, hogy még nem volt barátnőd, elmondtad volna, nem? - Én is mindig megosztottam vele a legtöbb gondomat és bajomat, és így kell ennek működnie fordítva is. Ezért vagyunk legjobb barátok. - Szerintem egyáltalán nem lennél benne rossz, Lay. Kedves vagy és okos is, szóval ha tetszik neked valaki, akkor nyugodtan kezdeményezz nála. Aztán a többi majd jön magától. - A mondandóm végén nagyot nyeltem és inkább elfordítottam a pillantásomat, vissza a kezeimre. - Lehet, hogy inkább le kéne mosnom a lakkot.. - Egészen halkan magyaráztam, miközben éreztem, hogy egészen elszomorodom. Amikor azonban újra felpillantottam, mosoly volt az arcomon, még annak ellenére is, hogy valamilyen oknál fogva könnyek szúrták a szemeimet. - Arra gondoltam, hogy vágtok majd magamnak frufrut, mert Jordannel együtt megyünk fodrászhoz. - Nagyon más téma volt ez, mint amiről eddig beszélgettünk, de azt hiszem csak azért mert én kitaláltam, hogy hogyan tudnék segíteni Laynek, neki nem feltétlenül van arra szüksége. Amúgy is, a legjobb barátok nem szoktak csókolózni, nem?

ruha | 1043 |  | ✿

Lizzie & Blayze

"I'm scared of losing you, but then again, you're not even mine."

- Tudom, tudom... - Nem igazán tudom milyen érzéseket keltett volna bennem, ha tényleg valami olyasmin kapom Lay-t. Nekem nincsen fiú testvérem és hiába nagyon kicsi a korkülönbség közöttem és Jordan között, mégsem együtt nőttünk fel, nem tudom milyen dolgokat csinál, vagy hogy működik ez náluk, fiúknál. A tudásom jóformán az iskolában tartott felvilágosító órákon szerzett információkra korlátozódott és arra a néhány beszélgetés kezdeményre, amit apa akart velem lefolytatni, én pedig szimplán elmenekültem előle. Nem akartam az ő szájából ilyesmiket hallani, ezért inkább minden alkalommal úgy csináltam, mint aki meg sem hallja, ha ilyenről beszélt.
- És izgalmas? - Inkább próbáltam olyan téma felé terelni az egészet, ami nem volt annyira ciki, hogy mindketten legalább olyan piros fejjel üljünk egymással szemben, mint két paradicsom. - Ez az Alaszka nyomában? Én nem is hallottam, hogy csináltak belőle sorozatot. - Vagy ha olvastam, egyszerűen kiment a fejemből. Sok dologgal előfordult már ez velem korábban.
Magam sem tudom miért mondtam azt Lay-nek amit, mert az egy dolog, hogy legjobb barátként mindenre azt mondanám neki, hogy támogatom benne, vagy épp ellenkezőleg, vele értek egyet ha valami épp nem tetszik neki. De ez a téma még soha nem jött fel közöttünk. Ha beszéltünk is valamiről, az az volt, hogy engem ki hívott randira, mostanában pedig előjött az is, hogy neki tetszik valaki. Emiatt úgy érzem kissé féltékeny voltam arra a lányra, aki tetszett neki. Nem azért, mert el akartam tőle venni - aki ismeri Lay-t, mindenképpen jól járt, mert bár először félénknek tűnt és visszahúzódónak, de egyébként nagyon értelmes és okos srác volt, akinek a szíve is a helyén van, vagy hogy szokták ezt mondani. Szóval legjobb barátként mindenképpen szerettem volna, ha boldog lenne, de ha mással lenne boldog, az egyenlő lenne azzal, hogy velem kevesebb időt tud tölteni. Ezért voltam féltékeny.
- Rendben, értem én - bólogatva adtam hangot a véleményemnek és elfordítottam a fejemet, hogy végül inkább a körömlakkokra koncentráljak. Már majdnem kicsúszott a számon, hogy vajon Henryből kinéz-e hasonlót, de inkább csendben maradtam, mert alap esetben sem volt kedvem arról - vagy azzal - a fiúval beszélgetni, nem hogy ilyen témában.
- Édesség van? - Tettem fel a kérdést, majd amikor megláttam, hogy igen, szinte ténylegesen is sugárzó mosollyal néztem Layre. - Hogy csinálod, hogy ennyi minden megmarad nálad? Én már biztosan mindet megettem volna. - Ami után egyébként száz százalék, hogy tök rosszul éreztem volna magam és azt gondoltam volna, hogy túl sokat eszem, vagy hogy épp túl nagy a súlyom, senkinek nem fogok tetszeni és soha nem lesz olyan ember, aki szeretne. Kicsit fancsali képet vágtam, amikor a számba nyomtam egyet a csokis kekszből, amit Lay rakott elém. Még meg sem rágtam rendesen a falatot, amikor megkérdeztem: - Szerinted kövér vagyok? - Ha a legjobb barátunk mondja, hogy nem, akkor neki lehet hinni, ugye? De mi van akkor, ha igennel fog válaszolni és még ő is kövérnek gondol engem?
- Ahh, de az olyan fárasztóóó... Nemrég csináltam meg és máris lepattant belőle. Olyan idegesítő! - Viszont ha külön szalonba járnék, ahol megcsinálják a körmömet, akkor hetekig el kellene viselnem, hogy ugyanaz a szín és díszítés köszönjön vissza. Azt pedig tudom, hogy kifejezetten hamar megunnám. Jobban megérte minden hétvégén ezzel foglalkozni, de volt pár kellemetlen alkalom, mint a mostani is, amikor feleslegesnek tűnt a munka.
- Ühüm - teljes meggyőződéssel motyogtam ezt. Azt persze nem kellett hozzátennem, hogy én a helyében negyven évesekkel mondjuk nem próbálkoznék, de Lay nem tűnt olyannak, akinek hasonló gondjai akadnának és negyven éveseket kérdezgetne arról, hogy akarnak-e vele randizni. Amikor mesélt arról a lányról, egyébként is nyilvánvaló volt, hogy fiatal. - Én például jobban szeretek itthon filmet nézni, mert akkor lehet róla közben beszélgetni. - Meg persze meg lehet állítani és ki lehet menni közben pisilni. Ezt már csak azért nem tettem hozzá, mert valószínűleg ez a része nem érdekelte volna a legjobb barátomat. - Van, amit szerettek közösen csinálni? Vidámparkba például mindenki szeret járni. - Ott mindent lehet csinálni. Van vattacukor, meg lehet fogni egymás kezét a szellemkastélyban és fel lehet ülni az óriáskerékre is. Komolyan, a legjobb dolog a világon.
- Szerintem ha elég jól ismersz valakit, akkor azt is tudni fogja rólad, hogy nem vagy olyan fiú, mint azok akik hülyeségeket csinálnak és csak becsapják a lányokat. - Ezt pedig határozott meggyőződéssel tudom állítani. Blayze-ből alapból ki sem lehet nézni ilyesmit, de aki egy kicsit jobban megismeri, tényleg tudni fogja, hogy ez az igazság és hogy ő olyan fiú, akit szerintem az apukák is kívánnak a lányaik mellé. Ha már itt tartunk, kíváncsi lennék rá, hogy vajon az én apukám mit mondana erre a helyzetre és vajon szimpatikusak voltak-e neki az eddigi barátaim, akikkel hosszabb vagy rövidebb ideig randiztam.
- Menni fog, Lay - előre nyúltam, hogy finoman megpaskoljam a kezét. Hiába féltem tőle, hogy az idő, amit most együtt töltünk, csökkenni fog, ha valaki mással kezd randizni, de nem lehettem annyira önző, hogy ne hagyjak neki erre lehetőséget, mert ő sem tett soha hasonlót. A barátok nem arra valók, hogy korlátozzák egymást, hanem, hogy támogassák. Ezért is próbáltam biztatni őt. - Ühüm... - Csak a szemem sarkából vetettem rá pár pillantást, mert az ő zavarától nekem is elindultak az agyamban lévő fogaskerekek és azon kezdtem gondolkodni, hogy vajon illik-e ilyet csinálnunk. De ha nem, hát nem, akkor majd szavakkal támogatom őt. - Szerintem ezt nem lehet elmagyarázni, mert... Csak nem lehet. Igazából meg kell próbálni, mert mindenkivel más élmény ezt csinálni. - Ha nem is túl sok tapasztalattal a hátam mögött állítottam hasonlót, de én ezt gondoltam. Aztán persze lehet, hogy ez Laynek teljesen másként csapódik majd le. - De szerintem nem kell rajta izgulni - megrántottam a vállamat. Emlékeztem az első alkalomra, amikor valaki megcsókolt, még hetedikben a büfé mögött, de azt azóta már inkább el is akarom felejteni és nem azért, mert az volt az első.
Pár pillanatig összeszűkült szemekkel hallgattam Blayze magyarázatát. Magam sem tudom, hogy pontosan miért, végül újabb kérdéssel álltam elő. - Mióta ismered ezt a lányt? - Kérdeztem meg, kifejezetten határozottan. Létezik, hogy többször is lett volna alkalma rá, hogy elhívja valahová, mióta itt van New Yorkban? De hát nekem nem is tűnik olyan soknak az az idő! Akkor ennyire tetszene neki ez a lány? - Ha nem mondod meg neki, akkor más fogja és lehet, hogy más megbántaná. Te nem vagy olyan. - Újabb határozott bólintással adtam ezt a tudtára.
- Köszönöm! - Mosolyogva pislogtam fel rá. Az arcát nézve azonban valami nem hagyott nyugodni, habár nem a hajammal kapcsolatos terveimre adott kedves válaszával idézte elő bennem ezt az érzést. - Lay... - Nagyon lassan fordítottam el a fejemet és újra a körmömet kezdtem figyelni. Lehet, hogy csak a dicsérő szavai voltak azok, amelyek miatt én akartam lenni az a lány, akiről beszélt, de akkor is úgy éreztem, hogy egy kérdést megér, maximum nem fog nekem válaszolni. Előbb azonban meg kellett köszörülnöm a torkomat. Felnézni nem mertem, magam sem tudom miért. - Hogy hívják azt a lányt? - tettem fel halkan a kérdést, miközben továbbra is lent tartottam a pillantásom és csak akkor emeltem fel újra a fejemet, amikor azt mondta, hogy akár gyakorolhatunk is.
- Tényleg ne izgulj miatta, nem nagy szám... - Mivel nem rám figyelt, kihasználtam az alkalmat és közelebb húzódtam hozzá az ágyán, majd odahajoltam és úgy figyeltem az arcát, néhány centire az enyémtől. - Csak az a lényeg, hogy az orrotok ne ütközzön össze. Ha előtte állsz, akkor meg tudod fogni a nyakát így - észre sem vettem, hogy az ujjaim finoman remegnek, amíg fel nem emeltem őket, hogy Lay nyakán a tarkójára csúsztassam a kezemet. - És a hajába tudod fúrni az ujjaid. - Nagyon halkan fejeztem be a mondatomat, miközben úgy éreztem, hogy a szívem ötszörös sebességre kapcsolt. Lehet, hogy Blayze és én legjobb barátok vagyunk, de nem emlékszem rá, hogy lettünk volna egymáshoz ilyen közel valaha, ráadásul ebben a helyzetben. - És utána megcsókolhatod. - Úgy pislogtam a szemeibe, mintha korábban sosem láttam volna ennyire barnának és ennyire szépnek őket. Pedig Lay biztosan nem változhatott, mert gyerekkorunk óta elválaszthatatlanok vagyunk.

ruha | 1322 |  | ✿

Lizzie & Blayze

Lay & Lizzie

"I'm scared of losing you, but then again, you're not even mine."

- Aha, tényleg... - Az alsó ajkamat harapdálva próbálom kitalálni mit mondhatnék még. Nem akartam őt megzavarni, azt meg végképp el akartam kerülni, hogy rosszul érezze magát, csak mert nélkülem csinált valamit, amiről nem is tudtam, hogy szokta csinálni. Mármint nyilván arra gondolok, hogy az Alaszka nyomábant nézte. Amikor ismeretlen helyzetbe kerültem még az előtt igyekeztem elterelni minden alkalommal a témát, hogy kellemetlenül éreztem volna magamat. Ezért pontosan ezt tettem most is. - Te élnél Alaszkában? Láttam róla egyszer egy ismeretterjesztő műsort és nagyon durvának tűnik. Állítólag fizetnek embereknek, hogy ott maradjanak. - Merengve bámulok egy pontot a szoba falán, próbálva visszaidézni a részleteket, amelyeket abban a műsorban hallottam. - De tudod mi van? Nagyon szép a táj Alaszkában... - Sóhajtva fejezem be, hagyva, hogy a vállaim előre essenek, a tartásom pedig nagyon is helytelenné váljon.
Talán önző gondolat volt, de határozottan azt gondoltam, hogy ha Lay velem lenne, még Alaszkában is szívesen élnék. Hiányzott volna apa, Jojo és Jonah is, meg a barátaim, akiket már így is magam mögött hagytam, de Lay volt az, aki leginkább megértett engem. Ő hallgatott meg, amikor szerettem volna elmondani valakinek, hogy mi minden bánt, már azóta hogy először találkoztunk amikor kiestem a hintából. Lehet, hogy azért éreztem minden alkalommal jól magamat, ha a legjobb barátom vigasztalt, mert már a legelején is így tett. Biztosra ment, hogy nem sírok többet, ezért minden alkalommal neki sírtam, mert amikor azt mondta, hogy nem éri meg, én hittem neki. De mindaz, ami vele történt és ami miatt most itt vagyunk, azt hiszem megváltoztatta ezt. Mindent megváltoztatott. Rájöttem, hogy nem csak nekem van szükségem rá, hanem neki is én rám. Talán jobban, mint amennyire ki tudja mondani.
- Köszönöm. - Mosolyogva pillantottam felé, és fel sem tűnt, hogy talán az illendőnél egy fokkal tovább sikerült őt bámulnom. Nem sűrűn voltam zavarban az ő társaságában, most mégis úgy éreztem, hogy felforrósodik az arcom. Végül elkaptam róla a tekintetem és a lábaimat kezdtem bámulni, hátha attól elmúlik ez az érzés. - Anyukád és apukád... Nagyon jófejek. - Nem vagyok benne biztos, hogy így akartam befejezni a mondatot, de képtelen voltam rá, hogy múlt időt használjak, vagy hogy mást mondjak róluk. Ráadásul igaz volt minden szó, nagyon kedveltem őket, szinte olyanok voltak számomra, mint egy második család, akik ismerték a hóbortjaimat, tudták hogy ha együtt esznek a családjaink, akkor Lay melyik oldalán szeretek ülni a karácsonyi ebédnél és azt is tudták, hogy a pink a kedvenc színem. Ha lett volna három kívánságom, az lett volna az egyik, hogy visszahozzam őket Laynek.
- Nem tudom, csomó lány van aki nálam sokkal csinosabb... - Nagyot sóhajtva adtam hangot a véleményemnek. Tudom, hogy nem kellene másokhoz hasonlítanom magamat, meg hogy nem minden úgy van, ahogy az Instagramon tűnik, de voltak napok, amikor egyszerűen képtelen voltam kiverni ezeket a gondolatokat a fejemből. - Hát... - Elhúztam a számat, mert nem akartam kimondani, de mégis bólintottam néhányat, hogy megválaszoljam a kérdését. - Nem mondta konkrétan senki, asszem... De tudod amikor Jonahval voltunk a suliban, hogy beírasson, olyan furán néztek rám páran. - Ehhez egyébként abszolút köze lehetett annak is, hogy Jonahval voltam, aki valljuk be, nem néz ki az apámnak, ellenben annál helyesebb. A mi családunkban igazából mindenki szép. Mi lett volna, ha azok a lányok az iskolában Jojot látják meg?
- Én sem szeretnék fiú lenni. Szerintem mi így vagyunk jól, ahogy vagyunk - halkan nevetve vontam meg a vállaimat. - Te el tudod képzelni, hogy más emberek vagyunk, mint most? Én nem... - Akármilyen rossz dolgok is értek valaha az életben - igen, ide tartozik a körömlakkom lepattanása is a körmömről -, azért nem adtam volna fel mindent, hogy más lehessek. Akkor sem, ha olyan családban nőttem volna fel, ahol anyukám is van. Akkor sem, ha teljesen más helyen nevelkedtem volna és nem Ausztráliában. Sem a legjobb barátom, sem az apukám, sem a nagybátyáimat nem cserélném el.
- Miért? Nem szeretnél vele kettesben lenni? - Igazat tudtam neki abban adni, hogy a mozi egy külön élmény, de én túlságosan sokat beszéltem ahhoz, hogy élvezzem valakivel, akivel egyébként is filmet akarok nézni. - Mondjuk tényleg jó moziba menni. - Végül azért adtam igazat neki - vagy valami hasonlót, elvégre nem kérdezte hogy igaza van-e -, mert én sem választottam volna első pár randinak az otthon filmezést.
- A vidámpark tök jó dolog - lelkesen bólogatva mosolyodtam el. Ha mindent számba kell vennem, azt hiszem még akkor is azt szeretném, hogy Blayze boldog legyen, ha az azt is jelentené, hogy kevesebb időt tölt velem és bizonyos programokat már nem együtt csinálunk.
- Hát van akiről első ránézésre meg lehet mondani, de olyanok is, akikről nem. Szerintem rólad lehet tudni, mert első ránézésre is nagyon kedvesnek tűnsz. - És okosnak, stílusosnak, viccesnek, aranyosnak... De ezeket a dolgokat már nem tettem hozzá, mert én tudtam mindezt, valójában annak a lánynak kellett volna ezeket gondolnia Layről, aki neki is tetszett. - Szerinted lehet tudni ránézésre minden lányról is, hogy milyenek? - Kíváncsian tettem fel a kérdést, mert sosem tudtam a másik nem fejével gondolkodni, hiába volt ott apa is, aki megválaszolta nekem azokat a kérdéseket, amelyeket a fiúk gondolkodásával kapcsolatban feltettem néha.
- De nem vagy rá kíváncsi, hogy milyen lenne, ha megtennéd? - Még magasabbra ugrottak a szemöldökeim, mint az előző kérdésemnél, habár nem vagyok benne biztos, hogy hogyan volt ez lehetséges, mert már így is eléggé kikerekedett szemekkel néztem rá. Én sokszor azért keveredtem bajba, mert hamarabb cselekedtem, mint hogy átgondoltam volna, hogy pontosan mi lesz a döntésem következménye. Azért tettem meg bizonyos dolgokat, mert kíváncsi voltam, hogy mi lenne ha megtenném.
- Aha! Te... sosem próbáltad még? - Én mindig meséltem neki azokról a fiúkról, akik tetszettek nekem és azokról, akiknek én tetszettem, de sosem hallottam hasonlót tőle. Persze voltak lányok, akikről én is tudtam, hogy tetszik nekik Lay, de sosem járt még senkivel. Legalábbis senkivel, akit elmondott volna nekem. De ez nem azt jelenti, hogy nem is csókolózott még, igaz?
- Ó... - Nagyon kellett próbálkoznom, hogy érezze meg a hangomban a csalódottságot. Egy ideje tetszik neki valaki és el sem mondta nekem? Nem csoda, hogy annyira bizonytalan voltam, hogy akar-e még a barátom lenni, amikor szó nélkül eltűnt Sydneyből. Pontosabban csak nekem nem szólt, a nagyszülei tudták. - Akkor tényleg ne izgulj rajta! Ha egy ideje már ismeritek egymást, biztosan ő is így érez, csak fél elmondani. - Bólogatva fordítottam felé a fejemet és egy egészen biztató mosolyt is sikerült az arcomra varázsolnom. Legalábbis éreztem, hogy a szám sarkai felfelé görbülnek, olyan szögletes zárójelek módjára, mint amit matek órákon használunk. Kívülről nem tudom hogyan nézhettem ki.
- Hát... - Elgondolkodva emeltem a pillantásomat fél másodperc erejéig a plafon felé. - Igazából tényleg kezdeményezhetünk mi lányok is, semmi nincs kőbe vésve. - Megrántottam a vállaimat, s közben szinte magam is láttam, ahogy kigyullad a villanykörte a fejem felett, egy fokkal élénkebben pillantottam a legjobb barátomra. - Tudod mit? Megpróbálhatnád féltékennyé is tenni. - Vigyorogva vezettem fel neki az ötletet, mert ez nem csak a filmekben működött. Itt voltam én, aki nem is ismeri ezt a lányt és máris féltékeny voltam rá, amiért ellopja tőlem a legjobb barátomat.  Amiért ellopja tőlem Layt.
- Azért majd ne felejtsd el bemutatni egyszer. - A takaróját piszkálva fordítottam el a fejemet. Ha összességében vizsgáljuk a helyzetet, nem baj hogy nem mondta el. Az első dolgom az lett volna, hogy rákeresek az ismerősei között, aztán cafatokra szedem a lányról elérhető információt. Ez pedig nem lett volna fair Lay-vel szemben, mert ő sem szólt bele soha abba, hogy kivel mentem randizni. Figyelmeztetni figyelmeztetett, de nekem talán nem volt jogom ehhez, vele szemben. Elvégre ha tetszett neki valaki, miért ne lehetne vele boldog? Csak egy kicsit... Noszogatni kell.
Magam sem tudom mi ütött belém, amikor én magam akartam azzá a bizonyos noszogató tényezővé válni. Vagy amikor a nyakára simult a kezem és arról magyaráztam neki, hogy hogyan kell megcsókolni valakit, és közben csak arra gondoltam, hogy milyen érzés lehet megcsókolni Őt.
- Valamikor el kell kezdeni... - Nem beszéltem hangosabban, mint a korábbi szavaim, és ha őszinte akarok lenni, nem is nagyon akartam én beszélgetni. Mégis kénytelen voltam figyelni a szavaira, amelyet azzal akartam biztosan megtenni, hogy végig a száját bámultam. Általában amikor a kíváncsiságom annyira felgyülemlik bennem, hogy már képtelen vagyok azt figyelmen kívül hagyni, egyszerűen csak cselekszem, bele sem gondolva a következményekbe. Ki gondolta, hogy a mostani is egyike lesz ezeknek az alkalmaknak?
- Szerintem csak túl kell esni rajta. - Három másodpercig számoltam magamban, mielőtt odahajoltam volna hozzá, hogy a számat az övére nyomva csókot nyomjak az ajkaira. Automatikusan tovább számoltam a fejemben, és csak akkor hajoltam el, amikor már belezavarodtam a számolásba, valahol kilenc és tíz körül. Addigra a mellkasomban valami ragacsossá és folyékonnyá vált, betöltve az egész testemet, felmelegítve az egészet. Az érzés végig dübörgött minden porcikámon, nagyokat dobbant a szívemben, ami majd' kiugrott a helyéről, és egészen a fejembe szállt. Azt reméltem, hogy Lay szemeiből valami nagyon hasonlót olvasok majd ki, amikor tágra nyílt szemeimet rá emelem, de hirtelen nem voltam benne biztos, hogy ki tudnám találni a gondolatait. Ez pedig mindennél inkább kínzott. - Így... - nyögtem ki végül, a csókra utalva. Nagyon halkan, szinte alig hallhatóan tettem csak hozzá a következőt: - Látod? Képes vagy rá.

ruha | 1518 |  | ✿