Dick & Alyson

When you touch me I die, just a little inside
I wonder if this could be love

A szorosan lehunyt szemeimen keresztül is éreztem a plafonra felcsavart neonlámpa vibráló fényét. Mielőtt behunytam volna, sikeresen megállapítottam, hogy az egyik fénycső fölött igencsak eljárt már az idő, és megérett a cserére. Azon elmélkedtem magamban, vajon hány, hozzám hasonló nő szemét bökte ki a folyamatos vibrálás, miközben itt feküdt a vizsgálóasztalon, a mellkasán összefont ujjakkal.
- Próbáljon meg lazítani. - a szavak nem hatottak rám éppen nyugtatólag, pedig minden bizonnyal ez lett volna a cél. Talán működött volna, ha nem éreznék ki némi türelmetlenséget az idős férfi részéről az első pillanattól kezdve, ahogy beléptem a rendelőbe. Nem vártam mást, elvégre ez, egy szociálisan rászorulók számára létrehozott szakrendelés, és nem kell fizetned semmit a vizsgálatért, ellenben futószalagon kezelnek, és még csak a szemedbe sem néznek, amikor közlik a vizsgálat eredményét. Veszek egy mély levegőt, és megpróbálok lazítani, de a következő pillanatban, egész testemben összerándulok a hirtelen ért behatástól. Az orvos mindenfajta figyelmeztetés nélkül felhelyezi a hideg sokasítóval bekent, hosszúkás ultrahangos készüléket, és a legkevésbé sem érdekli, miként hat rám az enyhe durvaságba oltott türelmetlensége. Oldalra fordítom a fejem, s hunyorogva próbálok valamiféle formát kivenni a fekete-fehér ultrahangos képből, mindhiába.
- Lát esetleg valamit? - kérdezem kissé vonakodva, mire csak egy morranás a válasz. A vizsgálat végét számomra az jelzi, hogy a készüléket kihúzza az orvos, majd hangosan csattanva rántja le magáról a fehér gumikesztyűt. Végül felemelkedik az alacsony alak a lábaim között, és az asztala felé sétál, én pedig ennél a pontnál döntök úgy, hogy visszaveszem a ruháim. Az erre kialakított paraván mögé lépek, és a táskámból előhalászott papírzsebkendővel tisztítottam le magam, majd bújtam vissza a ruhámba sietősen.
Az orvos még mindig az asztalánál ücsörgött, a klaviatúra fölé görnyedve, s látszólag jobban beleizzadt abba, hogy megírja a vizsgálat eredményét, mint az egésznapos vizsgálatokba. Az asztal másik oldalán leültem a székre, és idegesen markolászva a táskám, várakoztam arra, hogy végre kimondja azt, amiért itt vagyok. A megerősítés kellett nekem ahhoz, hogy tudjam, a két nappal ezelőtt elvégzett terhességiteszt helyes volt. Tekintetem a karórámra siklik, majd onnan vissza az orvosra, aki még két ujjával, nem éppen lelkesen gépelt. Újabb hosszú percek teltek el, mire végre rányomott a nyomtatás gombra.
- Maga terhes. - veti oda a szavakat, én pedig érzem, hogy a tüdőmbe szorul a következő levegővétel, a gyomrom pedig hatalmasat bukfencezik. - Hatodik hétben jár. Ennek megfelelően fejlett az embrió is. -
- Oh, értem. Hát.. köszönöm. - Megkönnyebbülést kellene éreznem, és örömöt, mert éppen ezt akartam. Az egészre azonban rányomja a bélyegét ez a vizsgálat. Megkapom a papírt, és már éppen állnék fel, amikor int a kezével az orvos, hogy még várjak, így ülve maradok. A fiókjában matat valamit, végül átnyújt egy prospektust. Kíváncsian veszem el, s ahogy rápillantok, szinte azonnal elkap a hányinger. Egy abortusz klinikát hirdető reklám, ami leírja, mit kell tennem annak érdekében, ha elakarom vetetni a gyermeket. Idegesen gyűröm be a táskámba, majd pattanok fel, és köszönés nélkül viharzok ki a kórteremből.
Megkeresve a legközelebbi metrómegállót, sietek le a lépcsőn. Előhalászom a mobiltelefonom, és tárcsázom Dick telefonszámát, de pár csörgés után csak a hangposta felel. Már megint.
- Szia, én vagyok. - várok pár másodpercet, mert nem igazán tudom, mit kellene mondanom, de végül kibököm azt, ami a legkézenfekvőbb. - Rég láttalak. Figyu.. beszélnünk kell. Fontos. Hívj vissza. -
Összecsukom a telefont, és a táskámba mélyesztve haladok tovább, a város másik végébe tartva, ahol a barátom lakik. A barátom, aki pár napja vagy nem veszi fel a telefont, vagy egész egyszerűen leráz. Így nekem kell odamennem a lakásához, ahol több barátjával együtt él. Péntek este van, és ilyenkor mindig póker partit tartanak. Nem valószínű, hogy ellesz ragadtatva a váratlan felbukkanásomtól, de az imént átélt megaláztatás után pont nem érdekel, mennyire nem lesz az ínyére, hogy megzavarom a kis kanbulijukat. Röpke négy átszálással, és két órával később végre odaérek. A lépcsőház kapuja nincs becsukva, így pár perc múlva már a lakás ajtaján dörömbölök.
- Hello Aly! - bukkan fel Matt, az egyik lakótársa az ajtóban, nem kis meglepettséggel az arcán konstatálva a jelenlétem. - Bejössz? -
- Hello Matt, nem köszi. Szólnál Dicknek, hogy itt vagyok? - kérdezem, mire bólint egyet, és eltűnik egy pillanatra, hogy nem is olyan soká megjelenjen az ajtóban a pasim. - Szia. Bocs a zavarásért, de nem feletél a hívásaimra, és.. tudnánk most beszélni? Fontos lenne. -
Idegesen babrálok az ujjaimmal, miközben felpillantok a magas férfira, majd a következő pillanatban odalépek elé, és szorosan átölelem.
- Elmehetnénk sétálni egyet, itt a környéken. - arcom a mellkasának simítva mondom mindezt, és nagyon remélem, hogy nem kezd el hadakozni a közeledésem, és a kérésem ellen.

Dick & Alyson

JUDAS

Két nappal ezelőtt:
Ahogy feltűnik látómezőben Matt feje, leállítom majd leengedem az ütvefúrót, félretolom a zajt kiszűrni hivatott fülvédőt, hogy kérdő tekintetem hegyére tűzzem a lakótársamat.
- Mivan'? - Mégis mi az isten lehet olyan fontos, hogy a vasbetont sem fúrhatom meg rendesen miatta?
- Aly keres. - Pontosabban annyit mond csak, hogy hmmmhmhhh, mert táplálkozási szokásait tekintve Matthew hörcsög felmenőkkel bír, csak a pofazacskó nincs meg hozzá - ennek ellenére úgy tömi a fejébe a sajtostallért, mintha az élete múlna a csomag tartalmának elpusztításán; Régi barátság a miénk, így nemhogy artikulálnia nem kell, de a szavak formázására sem kell igazán törekednie, értek én a dünnyögésből is - mindazonáltal tudom, hogy nincs ideje enni. Fél évvel ezelőtt feleségül vette a középiskolai szerelmét, aki nem elég, hogy orvul leállt a bogyó szedésével és teherbe esett, de Billienek akarja nevezni leendő gyermeküket: ha fiú, ha lány. Billie Eilish.... Nem is értem.
A képembe tolja a Nokiámat, kijelzőjén ALYSON felirattal, én pedig csak megrázom a fejem - nem, nincs kedvem vele beszélni. Egyébként leendő házuk, leendő gyerekszobájában ténykedek éppen, hogy a szivárvány ihlette falikarokat végre fel lehessen rakni.

Egy nappal korábban:
- A padlizsán egészséges, jót tesz neked Richy! - Mrs Eilish keresztbe font karokkal érvel.
- Húst, rántotthúst ígértél, nem ezt a lila szardarabot és soha többet ne hívj Richynek!
- Most miért faszolsz, Dick?
- Mert döglött tehenet akarok a tányorom látni, nem fonnyadt kecsketápot!
- A paleo konyha fantasztikus, csak még nem terjedt el globális szinten!
- Mint egy világjárvány? Egy vécét elpusztító fosmenéses világjárvány? - Színre lép a férj.
- Matthew, szólj rá!
- Igen Matthew, emelj szót a hús mellett amiből tutira több volt paleolit korban, mint panírozott padlizsánból!
- Ööö..öö..légiparádé van a kikötőnél, nem megyünk? - Közelebb lépek, készen arra hogy most már megütöm a kis pacifistát, de az illat...
- Öreg mi ez a molyirtó szag?
- Testápoló.
- Miért?!

Most:
- Aly keres. - Az én tekintetem pedig Matt kezében a mobilomat, de mivel mindkét tenyere üres... fejbiccentéssel terel az ajtó felé. Ilyenkor bezzeg nincs itt a kis felesége, hogy szóval tartsa Alysont.
Biztos a padlizsán farmra ment, hogy teliholdra való tekintettel beszéljen hozzájuk, sugdosson nekik.. Kelletlen szusszanással állok fel az asztaltól - Alynek kurva nagy szerencséje, hogy nem kezdtük még el, különben nem mozdulnék egy fél métert sem a két szép szeméért.
Beszélni akar. Jó jelnek veszem, mert minden szakításom így kezdődött - ám van valami az ölelésében... Magamhoz szorítom, tincsei közé simítok, rápuszilok a feje tetejére - majd behúzom magam mögött az ajtót.
- Mehetünk.

Dick & Alyson

When you touch me I die, just a little inside
I wonder if this could be love

Megkönnyebbülés járna át, amikor meglátom a felbukkanó alakot? Nem igazán. Izgatott várakozással tekintek a ránk váró következő percekre? Kizárt. Hiába készültem erre az elmúlt napokban és képzeltem el különféle forgatókönyveket, most mintha egyszeriben kirántanák a talajt alólam, és az ölelésében próbálnék kapaszkodót keresni. Behunyom a szemeim, s lassan szívom be az illatát, némi megnyugvást keresve, de a pillanat hamar elillan, s kelletlenül hátrálok egy lépést, s leszegett fejjel indulok el a közeli park felé, ahol gyakran róttuk a köröket. Szívesen megfognám a kezét, de valami meggátol ebben, így inkább a szűk farmerom zsebébe csúsztatom, kissé suta mozdulattal kísérve.
- Köszönöm, hogy eljössz velem. Nehezen találom a szavakat, de muszáj erőt vennem magamon, hiszen én vagyok az, aki idáig eljött, és én ragaszkodtam ahhoz, hogy beszéljünk. Ebben pedig alapvetően nincs semmi kivetnivaló, hiszen a párok normál esetben kommunikálnak egymással. - Nem rontottam volna Rád hívatlanul, ha felveszed a telefonod, vagy esetleg reagálsz az üzenetekre, amit a hangpostádon hagytam.  
Fakadok ki kissé indulatosan, bár sokkal inkább hasonlítok most egy dühösen cincogó kisegérre, akinek a farkára rácsapódott a csapda, és most nem ereszti.
- Úgy érzem, hogy kerülsz engem Dick. - némi bátorságot nyerve hirtelen feltámadó sértettségemből, pillantok fel Rá, s karakteres vonásaira, melyek valószínűleg nem tükröznek semmiféle érzelmet, és ha ez így van, akkor az csak olaj a tűzre, ami az én igen csak labilis érzelmiállapotomra. - Ha sikerült is beszélnem Veled, leráztál. Ez egyáltalán nem fair velem szemben, és ha így nézzük, igenis rászolgálsz a becenevedre. -
Még csak okot sem adott arra, miért nem akar velem találkozni, egy pár lopott órát velem tölteni. A kapcsolatunk elején nem kellett kérlelni, szinte elválaszhatatlanok voltunk. Csak Ő és én, és az ágy, na meg a sarki rendelt kaja, vagy az éjszakai éjjel-nappali hamburgeres randevúk, amikor egyedüli vendégként miénk volt az egészhely. Hová tűnt belőled a tűz? Régóta érzem már, hogy valami baj van, holott az én érzéseim változatlanok az irányába. Az igazság az, hogy túlságosan is ragaszkodom Hozzá, éppen ezért viselem olyan nehezen a kialakult helyzetet.
- Légyszíves mondd el, ha valami baj van, ha valamit elrontottem. Erről van szó? Magamra haragítottalak? Mit csináltam rosszul? Mondd el kérlek, mert nem bírom ezt a bizonytalanságot! - ebben a pillanatban csúszik ki a kezemből a táskám pántja, s próbálom menteni a menthetőt, de az leesik a földre, s a féltartalma kiborul az útra a lábaink elé, a zárójelentésemmel együtt, nem beszélve az abortuszról szóló prospektusról. Leguggolva, sietősen kaparom össze a holmikat, majd gyűröm be a táskámba, azonban mire a folyamat végére érek, már könnybe lábadnak a szemeim. - Szakítani akarsz velem? -
Hangom erőtlen, de még így is tisztán és érthetően ejtem a végítéletem szavait, miközben a fiú barna tekintetét keresem. Fogalmam sincs, mit látott az imént mind abból, ami a földre került, most azonban magamhoz szorítva a táskám, mint egy pajzsként használva nézek Rá, neki szegezve a kérdést.
- Terhes vagyok Dick, méghozzá Tőled. - képtelen vagyok tovább magamban tartani, és egyszerűen csak kimondom. - És nincs időm se kedvem a csendkirályos játékodhoz, mert döntenem kell az életemről, és a magzatéról, aki bennem fejlődik. Szóval ha véget akarsz vetni ennek az egésznek, akkor inkább mondd ki most! -

Dick & Alyson

JUDAS

Nyilvánvalóan fogalmam sincs, hogy mi járhat a fejében, és ez kivárásra késztet - egy szakítás soha sem egyszerű, még akkor sem, ha az egyik felet kurvára nem viselné meg a másik elvesztése. Megtisztelem azzal hogy nem sürgetem sőt, megengedem, hogy a saját tempójában tálalja a tényt, hogy el akar hagyni.
- Ne viccelj. - Nem legyintek, pedig tényleg kicsiség ez az egész, miért ne sétálhatnánk egyet együtt még így utoljára - és mert nem legyintek, a hanghordozásomból akár azt is leszűrheti, hogy szívesen vagyok vele holott mindketten tudjuk, hogy pókerest van..
Ráharapok a nyelvemre a zsigeri válasz helyett és nem engedem, hogy kibillentsen, hogy felkúrja az agyamat a csillagos égig a nyavalyás kis hisztijével: egyrészt ismerem magam - ha partnerré válok a veszekedésben akkor nem kell sokáig ráznia a pofonfát, hogy megkínáljam annak termésével; Másrészt fontos, hogy ő legyen az aki szakít, hiszen előtte kettővel én raktam ki a csajt, és hívogatta az exemet, Alyt, rólam nem is beszélve. Ha elhiszi, hogy ő van a tropa kapcsolat szerencsésebb oldalán, akkor akaratán kívül is megajándékoz engem a nyugalommal, önmagát pedig megóvja a csalódástól: nem lesz második beszélgetés, nem fogjuk egy hétig ugyanazt a csontot rágni és nem kell szembesülnie azzal, hogy mennyire nem fáj nekem a hiánya.
Szóval érezze magát szerencsésnek, amiért nem válaszolok, csak oldalra biccentett fejjel nézek le rá: gyerünk kisanyám lovald bele magadat, add ki magadból, leszek neked boxzsák ma este, Sarah meg majd elnyalogatja reggel a sebeimet.
Hogy ki az a Sarah? Lassan egy hete ő az új barátnőm - mert ne feledjük, 2001et írunk, nincs kamerás mobil, az internet betárcsázós, nincs facebook és a myspacenek is kell egy kicsivel kevesebb, mint két év...
Nem érdekel Alyson.
Szép volt, jó volt, ennyi volt - nem kellett hozzá sok idő, hogy kézhez szelídüljön: oda is lett a varázs rögtön.
Az estére és így a rossz látási viszonyokra való tekintettel adná magát, ne csak a tartalom kerüljön vissza a táskába, hanem néhány extra kavics vagy eldobott cigarettacsikk is - ha segítenék - illetve törvényszerű lenne, hogy a szemceruzát botnak nézve-érezve ne pakoljam vissza... Ismétlem, ha segítenék.
Nem azért nem segítek, mert picsog vagy mert annyira felkúrta volna az agyamat, hogy nem tudom szavakba önteni mindazt amit érzek - a mondókám történetesen készen áll már egy ideje; Viszont sötétség ide vagy oda, az abortusz szó neonfényként ragyogja be számomra az éjszakát - változik a perspektíva, változik a stratégiám is - anyám nem hülyét nevelt, viszont egy gyerek... Egy gyerek megváltoztat mindent.
Úristen de kellene most egy cigi.
Ugyanabban a tizedmásodpercben markolok rá a vállaira amikor ő felemelkedni készül, szívem szerint jól megráznám, de ha csak egy százalék esélye van annak, amiért ő a családtervező brosúráját tartogatja a táskájában... akkor nem akarom kirázni belőle a gyerekemet. Mert ha tényleg terhes, csak tőlem lehet az - igen, ilyen nagy mellényes önbizalommal vagyok megáldva, hovatovább érezném rajta, ha más farkán is pörögne.
Kifakadok, még mielőtt megszólalhatna újból, ezzel egészen sarokba szorítva engem: nem várt nyomás alá kerülök, a jól átgondolt duma egy az egyben megy a kukába, én meg improvizálhatok.
Klassz.
- Dolgozom, Alyson. Elmondtam nem egyszer, nem kétszer hogy az egyik helyen még a felmondási időmet töltöm, a másiknál meg már kezdtem, így napi tizenhat órában húzom az igát további - szükségtelenül nézek a karórámra - öt héten keresztül, heti hét napban, de tök mindegy, hiszen egyértelműen mindennek rólad kell szólnia. Esküszöm fel sem merült bennem, hogy gebasz van az édenkertben, de szemlátomást kurva nagyot tévedtem. Viszont ha így játszol, akkor erre a szarra nincs szükségem baszd meg, elég ideget és stresszt megeszek a melóban, itthon nyu-gal-mat akarok. Neked meg ezek szerint nem én, hanem egy papucsállatka kell akivel fullba nyomhatod az önbizalomhiányt. - Elengedem a vállait, zsebre vágom mindkét kezemet és lépek fél lépést hátra: tényleg olimpiai karikák vannak a szemeim alatt, bár nem csak a munka miatt.
Ledobja a bombát. Kráter, gombafelhő, nekem meg arcizmom sem rezzen - hallom a saját szívverésemet, nem kizárt infarktusom van éppen, de a várt hatás elmarad. Már ha egyáltalán volt bármi elvárt hatás. Hüvelykujjammal és a másik néggyel csippentő mozdulatot teszek neki arcmagasságban, ami egyezményes kézjelzés arra, hogy légyszíves kussolj.
- Ne próbáld meg a számba adni a szavakat baszd meg! Ha el akarsz menni, akkor menjél, de vállald is érte a felelősséget! - Kimondani, hogy vége... a csajok kicsit túlgondolják, bár aláírom ők azok akik jobban kötődnek; De tessék, megágyaztam neki, már csak bele kell feküdnie - a terhesség tudomásulvételét csak a mimikám jelezte, szavakkal nem bonyolódok bele egyelőre.
Ha szakítani akar szakítson, nem fogok pincsiként utána menni csak a baba miatt. Az iránta érzett közönyöm ellenére elvenném, mert nem tudnék anyám szemébe nézni ha végül a saját neveltetésem ellen mennék, de ha utálja a pofámat - ó Uram add - akkor nem hajtom a dolgot, ha megtartja sem.
Végtére is, 2001et írunk. Rágyújtok.

Dick & Alyson

When you touch me I die, just a little inside
I wonder if this could be love

A  magamra erőltetett nyugalom, és a megjátszott mézesmázas külcsín hamar leolvadni látszik az első cél elérésével. Végre sikerül kirángatnom a lakásáról, és elérnem azt, hogy beszéljen velem. Ha dúvadként törtem volna be az ajtón, félő, hogy egyszerűen az orromra csapta volna, és elküld, mondván, nincs ideje holmi csevejre. Pontosan így éltem meg minden kinyomott hívást, és megválaszolatlan sms üzenetet. Most viszont itt van, és én érzem, hogy percről percre kúszik egyre fentebb a vérnyomásom, és ezzel egyenesarányosságban emelkedik meg a hangom is, a szavak pedig hadarva vetem oda, egy oktávval magasabb hangon. Dick nem hagyhat figyelmen kívül, mert nem hagyom!
- Attól még válaszolhatsz a hívásaimra! - vakkantom bele idegesen a mondandója közepébe, miközben próbálom a vállamra markoló kezeket lerázni, valószínűleg sikertelenül. Tovább mondja, az én vonásaim pedig grimaszba futnak a szavak láttán. A legkevésbé sem tetszik az a hangnem, amit most megüt velem szemben, és ha esetleg azt hiszi, ezzel meghátrálásra késztet, akkor nagyon téved! - Hogy Te mekkora egy seggfej vagy! Azt hiszed, csak Neked stresszes az életed, és csak neked vannak problémáid?! -
Lépek el Tőle, majd elérünk a beszélgetés egy olyan pontjára, ami megváltoztathat mindent. A sértettségtől forr a vérem, éppen ezért igencsak indulatosan vetem neki oda a tényállást, miszerint hamarosan apa lesz. Fürkészve figyelem a vonásait, és várok a reakciójára, ami az első másodpercekben a büdös nagy semmi. Pontosabban azon igényét fejezi ki irántam, miszerint hallgassak el.
- Tessék? Hogy mit mondtál? - kérdezek vissza, szinte vészjósló lassúsággal ejtve a szavakat. - Vállaljam a felelősséget? -
Hangzik el az újabb kérdés, ami nem azért fogalmazok meg, és mondom ki, mert ostoba vagyok, és nem értettem volna elsőre, mit mondott az előbb. Nem. Szó sincs erről.
- Végtére is, igazad van. - szólalok meg, de az, ahogyan ezt teszem - egykedvűen, már-már érdektelenséget mímelve -, élesváltás a percekkel ezelőtt tanúsított viselkedésemhez viszonyítva. - Akkor gondolom az ellen sincs ellenvetésed, hogy felhívjam az édesanyád telefonon, és megkérdezzem tőle, vállalja-e az abortusz költségeit, mert a fia láthatóan leszarja, mi lesz a gyerekével. A megcsinálásában aktívan részt vállalt, de a következményeket már hárítja. Ezt szeretnéd? -
A percekkel ezelőtt begyűrt brossúrákért nyúlok - figyelve arra, hogy az zárójelentésem ne keveredjen közéjük -, és egyetlen mozdulattal vágom oda Dickhez.
- Ezt akarod? Vetessem el? - teszem fel a kérdést ismét, ha esetleg az imént nem értette volna tisztán mindazt, amit mondtam. - Hát van egy rosszhírem Dick! Nem fogom kioltani a gyerek életét, csak mert neked úgy kényelmesebb lenne. -
Vetem oda fogvégről, és kerül a kezem ügyébe a telefonom, láthatóan azzal a céllal, hogy hívást kezdeményezzek.
- Tudod, mindazok ellenére, hogy viselkedsz velem, én még mindig szeretlek. Teljes szívemből! Éppen ezért képtelen lennék arra, hogy a közös gyerekünknek ártsak. És mivel láthatóan ezt Te nem akarod, hát most megmondom Neked, hogy akkor majd én felnevelem egyedül! És azt garantálom, hogy soha a büdös életben a közelébe sem engedlek majd! - váltok vissza kissé indulatos hangnemre, majd veszek egy mély levegőt, és lassan kifújom. - Az anyádnak pedig elújságolom mindezt, hogy tudja, milyen fiút is nevelt. -