-Úgy nézek ki, mint egy amatőr maffia tag, akinek fingja sincs róla, hogy a baseball sapka és a nyakkendő együtt olyan, mintha a hot-dogodra a ketchup és a mustár helyett juharszirupot tennél. Tehát, fos. - Látok ugyanis mindent, teljes valómban. Igen, van tükrünk. Kint, a másoknál előszobának nevezett kis lyukban, rögtön a bejárati ajtó mellett, annak a fogasnak a helyén amit a becuccolásunk után véletlenül lelöktem a gitártokommal a falról. Pontosan arról a falról, ami már ezer éve itt áll, és ami a lekopott festék, s egyéb építészeti végtermékek összegányolt munkája mögött, valami ócska, szú kolóniák rágta faszerkezetű lófaszból van összetákolva. Nem csoda, hogy kifogástalan strapabíróságának köszönhetően egy bazi nagy kráter maradt a fogas helyén, amit muszáj volt eltakarni egy... tükörrel. Mert Pat ragaszkodott hozzá, azzal érvelt, hogy így könnyebb belőni a szexuális séróját, mint állandóan a telefon előlapi kameráját használni, szóval elment valami antikvitás boltba, és a kaució árából megvette ezt a rohadt ocsmány tükröt, ami nem illik a lakás mediterrán stílusához, és alig két nap múlva a fogas helyett a tükörnek basztam oda a gitártokomat... Tisztára megérte! -Ha engedted volna, hogy megkössem a nyakkendőt, most nem úgy néznél ki, mint egy aberrált gimnazista fiú, aki a ballagására készül. - Vérengző farkasszemet nézek a mögöttem toporgó lakótársammal a tükrön keresztül. -Te vagy az aberrált! Menj a picsába! - Húzom fel magam szinte pillanatok alatt, Pat meg csak röhögni kezd azon a cincogó hangján. Senkinek se mondtam még soha, de egyszer részegen tök véletlenül rátaláltam youtube-on valami dühkezelési tréner csatornájára. Na, hát akkor innen is üzenem neki, hogy: Feldughatja a seggébe a számolj magadban tízig, vegyél mély levegőt és fújd ki jó tanácsait, mert ha Patrickel élsz egy háztartásban, semmi nincs ami hatással lehet az idegrendszeredre. -Na jó... ez nem kell! A Police-met meg kérem vissza! - Várakozóan nyújtom ki elé a tenyeremet, türelmesen várva, hogy előkerítse végre az imént említett kölnimet amivel csúnyán lehúzott még a múltkor, amikor valami állítólagos randira ment. Amikor végre megkaparintom a jogos jussomat, először megtörten szembesülök a ténnyel, hogy kifújkálta magára majdnem az egész üveggel, végül egyszerűen csak beletörődöm a sorsomba és a maradékot magamra locsolom, ezzel leakasztva azt a pórázt a nyakamból. -Egy nagy kalappal. El ne cseszd! -Ilyennek ismersz? - Az ajtóból még visszanézek, és sanda félvigyorral rákacsintok, majd hagyom, hogy az ajtó bezáruljon előttem, így indulva meg egy újabb felé, ami remélhetőleg tárva nyitva engem vár, új reményekkel, új lehetőségekkel. Hamar kikalauzolom magam a koszos, büdös lépcsőházunkból, bepattanok a kocsiba, az elmaradhatatlan cigit beszorítom a fogaim közé, és míg egyik kezemmel a kormányt tartom, másikkal kikönyökölve élvezem ahogyan a hűvös, éjszakai menetszél rendet rak mindig rumlis fejemben. A hangszórókból a Rammstein énekesen üvölt, és én nem vagyok rest vele együtt végighörögni az utat. Eli nagyon titokzatos volt, úgy is mondhatnám, hogy csalafinta. Igen, egy igazi csalafinta, izgalmas kis dög. Aki pontosan tudja, hogy mi a gyengéd, és a szexi magassarkú cipőivel általában telibe is talál mintha már ezer éve ismernétek egymást. A legutóbbi találkozásunk óta elég sokszor eszembe jutott. Eszembe jutottak a hosszú, formás combjai amik sejtelmesen kivillantak a rövid szoknya alól. Eszembe jutott a hivalkodó dekoltázsa. Ő maga! A zuhany alatt, este lefekvéskor, vagy éppen a garázsban, próba előtt... Ha ma valamiért mégsem kötnénk meg ezt a szerződést, akkor is megérte ide jönnöm. Ide egy... -Mi a f....? - Pillanatnyi döbbenetemről mi sem árulkodik jobban, mint az állam, ami hat emeletet zuhan amikor is a kocsiból kiszállva meglátom, hogy mi is szerepel a bejárat fölött. Karaoke? Ha nem Ő róla lenne szó, most valószínűleg vennék egy száznyolcvan fokos fordulatot és már rég otthon döglenék a tévé előtt, egy szál gatyára vetkőzve valami szaftos pornót nézve... De nem fordulok meg, nem futamodom meg, hogy otthon aztán a magányos fürge ujjak öt percének szenteljem a drága időmet... Megigazítom a sapkát a fejemen, és belépek. Odabent már dübörög a zene, vannak akik csatak részegek, vannak akik kevésbé... A pulthoz lépek, ujjamon idegesen tekergetem az acélgyűrűmet. -Eli Lexingtonnal van megbeszélve. - Bököm oda a pult mögött ülő csinos kis Barbienak, aki elkezd valami könyvet lapozgatni, majd elmutat a hátsó bokszok, vagy miknek az irányába, és én egy féloldalas vigyor kíséretében máris leveszem a lábáról, hogy aztán tovább állhassak. A találka pont előtt még beállok a bárpulthoz és kérek egy, jobban mondva két italt. Soha nem kedveltem igazán a koktélokat. Nem tartom őket valódi alkoholnak, Eli instáján vagy facebookján, vagy hol a bánatban mégis szemet szúrt egy posztja az említett lónyálról, aminek alig tudom kimondani a nevét, de szerencsére a pult mögött álló bögyös kis bige érti mire gondolok, így pillanatokon belül már a két pohárral a kezemben lavírozok a lefoglalt hely felé ahol rögvest szemet szúr kiemelkedő személyisége. De ami mégis a leginkább szemet szúr, azok a hosszú lábai az asztalon, a falatnyi ruha és a dekoltázsa. Ezek együttesen olyan erős kombót alkotnak, hogy szükségem van egy kis időre amíg beljebb merészkedem. Látom, hogy telefonál, így úriemberhez hűen nem szakítom félbe, nem is köszönök, csak villantok egy féloldalas mosolyt és rákacsintok. Az egyik poharat leteszem mellé, míg a másikkal leülök vele szembe. Selymes, sima lábai végignyújtóznak mellettem az asztalon. A látványtól ismét elönt az a furcsa, bizsergető érzés, az a rohadt forróság amitől kényelmetlenül ficánkolni kezdek a széken, majd megemberelem magam, lazán hátradőlök. Nem iszom. Még nem, ameddig a szerződést alá nem írtuk. Mialatt arra várok, hogy letegye a telefont, egyik kezemet az asztal lapra simítom, és a háttérben szóló zene ritmusát kezdem el dobolni rajta az ujjaimmal, hogy aztán mutató és középső ujjam önálló életre kelve ellépegessen a lábához, ott megállva finoman simítva végig selymes bőrét -ha engedi-, mialatt felsandítva rá, a szemeit keresem tekintetemmel.
Előre elképzelem, szinte már csaknem érzem is ujjbegyeimen bőrének simogató, lágy tapintását. Olyan ez, mint a tűz. Valahol lázba hoz, olyan szemet gyönyörködtető, ha elkezded nézni, egész biztos, hogy rabul ejt, és utána képtelen vagy lekaparni róla a tekinteted. Kíváncsi vagy rá, meg akarod érinteni, el akarsz merülni benne, és közben tudod, hogy bármit is tennél vele, csak megégetnéd magad. Én mégis jó kanhoz hűen játszom a tűzzel, ám még mielőtt megperzselhetne, elhúzza mellőlem kecses lábait, melyek hívogató, formás, fehér combokban végződnek. Arról meg inkább ne is beszéljünk, hogy vajon mi lelhető a kettő között, mert rögtön kitépem a hajamat az utolsó szálig! Lehet ezt kéne tennem. Attól hót ziher, hogy az asztal alatt rejtőző, merev érdeklődést mutató egyszemű is lecsillapodna. Nyugi öreg! Itt ma te nem lősz lyukra! Khmm... gondolom ezt én. Mert az egész annyira rohadtul egyszerű egy ilyen vonzó nőszemély társaságában, mi? Mindenesetre, ha több nem is jár ma nekem, az illatát mélyen magamba szívom amikor közelebb oson, hogy megpusziljon. Lenne egy-két tippem, hogy ezeket a minden bizonnyal édes ajkakat a testem melyik más pontjaira kalauzolhatná még el, de jobb lesz, ha ezeket a gondolatokat inkább megtartom magamnak. Mocskos vagyok. A végletekig mocskos! Egy perverz disznó. Pat egész biztos, hogy szégyenkezve fogná a fejét miattam, ha most itt lenne. Cöhh. Kis álszent! Pedig imád. Úgy ahogy vagyok. És nagyon is élvezné a helyzetet... Minden egyes alkalommal, amikor valami kirívó mozdulatot tesz, vagy beszédének, arcának, jég kék szemeinek játéka táncba csábít, figyelmeztetnem kell magamat arra, hogy miért vagyok itt. Hogy tisztán és érthetően a számba rágta, ügyfelekkel nem kavar! Na vajon miért? Csak nincs a múltból rossz tapasztalata? Velem csupa jók lennének, baby! Tessék, már megint kezdem! Hogy a tököm tele van már! Minden értelemben... Amellett, hogy az általa lefektetett szabályok izgalmasnak ígérkeznek, és mint tudjuk, én vagyok az élő szobra a kibaszott szabályok megszegésének, most még izgalmasabb lesz, hogy hogyan fogom tudni türtőztetni magam. Nincs drog, nincs szex. Vele legalábbis egész biztosan! Ha nem láttam volna az irodáját, azt a rengeteg közös képet híres zenészekkel, egész biztosan telibe hánynám az összes tiltólistás dolgot, amit felállított amolyan banda szabályzat címszóval, és már csak azért is ellene mennék. De nem tehetem. A rohadt életbe is! Az, hogy ennyi tapasztalata, és ilyen ismeretségi köre van, megköti a kezemet. Szóval újra és újra emlékeztetnem kell magamat Pat jó tanácsára: El ne cseszd! Kösz baszd meg! Mintha csak a fejembe látna, ott is a legmocskosabb gondolataim közé, úgy pattan fel elém az asztalra, hogy tudtán kívül(?) tovább ingerelje a kedélyeimet. Bár ez aligha lehet igaz. Ez a Nő nagyon is jól tudja, hogy milyen hatást vált ki az emberekből, és biztos vagyok benne, hogy imádja kihasználni a fölényét. Már pedig ismét abba van. Jobban örülnék, ha ténylegesen fölöttem lenne. A szerződés említése nagyjából kizökkent a kangörcs okozta kínzó gondolatokból, és visszacsöppenek ide, a bárba, a valóságba ami hirtelen nagyon idegennek tűnik. A papírokat nézem, a fehér lapokon megannyi feketén vetett sor. Olyan sorok ezek, amik örökre megváltoztathatják az életünket, és senki sem tudja, hogy jó, vagy rossz irányba teszik majd ezt. De aki nem kockáztat, az csak veszíthet. És én kifejezetten gyűlölök veszíteni! Ettől a tollvonástól nagy terveket és jövőt remélek, úgyhogy kurvára ajánlom, hogy végre valami jó következzen már! Mondanám, hogy van nálam toll, hagyja a keresgélést, de egy az, hogy nincs nálam, a másik pedig... nos... igazán szívet gyönyörködtető látvány ahogy ide-oda, mindenféle nyakatekert pozícióban hajlong azért a tollért. Lazán szétvetem a lábaimat, hátradőlök, kissé talán lejjebb is csúszok az ülőalkalmatosságomban, kezeimet pedig várakozóan összekulcsolom a tarkómon, így somolyogva a baseball sapka takarása alatt, tekintetemmel minden egyes mozzanatát, rezdülését végigkövetve. Amikor végül előkerül a golyós, egyszerre válok lelombozottá, mégis valahol izgatottá is. Ismét előredőlök, úgy mozgolódok a széken, mintha valaki valamit feldugott volna a seggembe... És ezen egyáltalán nem segít a közelsége, az ahogyan mögém lép és a vállamra támaszkodik, az ahogy a fülembe suttog, szinte már-már érezve forró leheletét, ajkait a fülemen, nyakamon. Egyik lábam idegesen pattog fel, s alá az asztal alatt. Átfutom a sorokat töviről hegyire, érintése mégsem hagy nyugodni. Ha ennyitől beindít, vajon milyen lehet vele egy ágyban? Meg kell tudnom, meg kell szereznem! Legalább csak egyszer. Addig úgysem nyugszom. Rohadt libidó! Megköszörülöm a torkomat, ismételten hátradőlök. Nagy a kísértés, hogy végig simítsak a karjain, az ölembe rántsam, de türtőztetem magam. Hogy lefoglaljam a kezeimet, a tollat forgatom magam előtt az asztalon. Ujjról ujjra jár a vékony íróeszköz. -Legutóbb azt mondtad, hogy üzleti partnerekkel nem kezdesz... - Kezdek bele némiképp sejtelmesen, úgy vigyorogva magam elé pimaszul a baseball sapka árnyékában, ahogyan nem szégyellem. Mert kurvára nem szégyellem! -De én még nem írtam alá semmit. Addig nem vagyunk partnerek... Szóóóvaaal... mi lenne, ha mindenek előtt meghívnálak még egy italra, Eli Lexington...? - A tekintetét keresem, kacsintva rámosolygok, és a poharamat emelem felé. Egészen más indíttatással, mint ahogy azt ő tenné.
Akarom Őt. Akarom, hogy jó legyen! Valami igazán jó. Olyan élményt akarok amitől eláll a lélegzetem, egy pillanatra leáll a szívem a bordáim mögött, a szemeim elgurulnak a helyükről. Egy szóval, komolyan dugni akarok ezzel a megtestesült bombázóval itt velem szemben! Egybeolvadni, elveszni benne, a pillanatban. Nekem jó lenne! Eszeveszettül észbontó! És ha nekem jó, akkor garantálhatom, hogy ő sem maradna sivatag száraz az egésznek a végére. Már ha valaha is véget érne. Én meg már most nem vagyok az... Olyan ez, mint ama bizonyos macska-egér játék, amiben az a szemét kis laborszökevény minden alkalommal túljár a macska eszén. Már-már kézzel fogható közöttünk az a különös vibrálás, ami szinte égeti a bőrömet. Bevetek mindent. A kisfiús bájomat, a laza rocker fenegyereket, de ő olyan elemi erővel türtőzteti magát, hogy képtelen vagyok elhinni. Már nem azért, mert olyan lehengerlően sokrétű, és ellenállhatatlanul csábos vagyok a közel sem tökéletes fogsorommal -mosson fogat Amodenttel, az én fogam is attól ment el, ugyebár-, vagy a lassacskán seggközépig érő hajammal -nincs pénzem levágatni-, egyszerűen csak érzem, hogy mennyire akarná ő is. Ha és amennyiben nem lennénk a veszélyzóna közepén, a legmérgezőbb pontján. Gondolnom kell a bandára, nem tehetem meg velük, hogy egy igazán izgalmas pásztorórára felteszem az összes lapot, majd mehetünk vissza abba a szutykos, igazán fos akusztikájú garázsba és a kocsmába. Szóval valamivel muszáj lesz türtőztetnem magam. Ami valljuk be, az ő jelenlétében igen csak nehezített pályának ígérkezik. Durvább, mint a Super Mario! Nem is tudom... majd satupadba szorítom a golyóimat, vagy beleülök egy seprűnyélbe. Ha valami, hát ez a két dolog tutira elvenné a kedvem egy életre a szextől. Báár, ha róla van szó... Kíváncsian, várakozással, mégis némi kétellyel telve ugrasztom sűrű, fekete szemöldökeimet a homlokom tetejére. -Hallottam már két órás rövid sztorikat is. - Öblösen, de annál jobb ízűen felnevetek. Szeretném azt hinni, hogy ezt a bizonyos rövid történetet megúszom bő egy, vagy nagyon maximum két percben, mindezek ellenére van egy olyan piszok kis sanda gyanúm, hogy most valami olyan eszeveszett fejtágítás következik, ami képes lesz hamar lehűteni a libidómat mínusz fokokba. Végül is valahol ez volt a terv, nem igaz? Ez kevésbé drasztikus, mint a satupad. Egyik könyökömmel megtámaszkodom az asztallapon, halántékomat öklömnek döntöm, míg másik kezem érdes, hosszú ujjai a poharat forgatják az asztalon. Vigyorogva hallgatom a rövid történetet mialatt igézően bámulom a koktél tetején lebegő kávébabot. A koffeines lónyál valamiféle ismeretlen jel volt az univerzum részéről amikor a pulthoz léptem, hogy kikérjem az italokat. Na, nem mintha untatna, inkább csak túl klisésnek tűnik ez az egész ahhoz, hogy aggódnom kelljen akárcsak egy percig is. -Pff... erőszak, na persze! És volt olyan hülye, aki ezt be is vette? - Én az első magömlésem után alig vártam, hogy betegyem valakinek, holott akkor még a puncit hírből sem ismertem! Ez meg bíróságra ment, mert a szegény, ártatlan kis kukikáját bele kellett tennie egy igazán... Khmm... a többit inkább megtartanám az utókornak! -Négy-hat óra? A rekordom eddig a tizenöt perc volt, előjátékkal együtt. De bevállalom a tizenhatot is, ha kicsit elhúzzuk a vetkőzést. - Búgó hangon vigyorgok bele azokba a lehetetlenül szürkés-kék árnyalatú íriszekbe, hogy a következő pillanatban már ismét elbizonytalanodva szemezhessek a papírokkal, végezetül pedig a melleivel. Vajon igaziak? -Ugye tudod, hogy ezzel nem segítesz a helyzetemen? - Idegesen felnevetek, szemeimet akaratlanul is vonzzák az arcomba tóduló, fehér, hívogatóan sima, bársonyos dekoltázsok ahogy az asztalra dőlve áttöri az aurámat. -Hát jó. Nem bánom. A habtestű fiúkáim garantáltan alá fogják írni a papírokat, akárcsak én! - Ujjaim látatlanul a toll után nyúlnak az asztalon, egy pillanatra sem tévesztve mindeközben szem elől őt. A melleit. Őőő... akarom mondani, a szemeit. Fölényeskedő félvigyorom incselkedve bújik meg szám sarkában, aljas mód tervezgetve már a bosszút, és csak arra az időre hajolok hátrébb ameddig a papírokat töltögetem a nevem nyomtatott betűi alatt. Súlyosan pörgetem végig ujjaimon az íróeszközt miután az utolsó példányt is alászignóztam, végérvényesen is megpecsételve ezzel a sorsunkat. Mindnyájunk jövőjét. Feszült sóhaj távozik süvítő orkánként a mellkasomból, és dzsekim zsebébe nyúlok egy szál cigiért, melynek nikotinban és kátrányban gazdag füstje hamar lenyugtatja feszült idegeimet. Egyik karomat végig fektetem a szék támláján ahogyan kifordulok annak oldalára, lábaim nagyterpeszben dobolják a behallatszó zene ütemét, míg másik karomat kényelmesen pihentetem az asztalon, ujjaim közt a lassan leégő cigivel. -Nem kell segíteni? Bár, te nem olyan nőnek tűnsz, aki elfogadná egy hímnemű segítségét. - Egy félmosollyal együtt megvonom a vállamat, és mivel előrelátó típus vagyok -leginkább ha piáról van szó-, meg se lepődöm, hogy a dugó nem éppen úgy távozik az üveg végéről ahogyan azt ő eltervezte. -Mi a... - Hátrahőkölve ugrok fel a székből. Most elkezdhetnék olyan buzis klisékkel dobálózni, mint a: Ez egy vadonatúj , igazi, kínai Versace póló! Helyette csak lesöpröm pólómról a pezsgő néhány csepp nedűjét, és valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva én is elröhögöm magam. Talán csak az egész szituációnak a kínos, bizarr mivolta teszi, talán volt valami a piában amit az imént ledöngettem kiszáradt gigámon, ki tudja? Az az egy biztos, hogy lábaim magabiztosan megiramodnak felé, és ha már a mögötte lévő fal az útját állja, nem vagyok rest csapdába csalni. -Igazán ízletesnek tűnik! - Egyik tenyeremmel megtámasztom feje mellett a falat, szemeim elmélyülten cikáznak melleinek kecses, telt domborulatain, és a bőrén meg-megcsillanó cseppeken, melyeket a pezsgő hagyott rajta mintegy zálogául a ma estének. -Mi lenne, ha énekelnél nekem valamit? - Suttogom rekedten, és ha mindeközben nem csúszott ki a kezeim közül, akkor feltűnhet neki, hogy már-már intim ez a közelség, szavaim, leheletem valahol a fülcimpáját cirógatják, míg szabad kezemmel egy elszabadult szőke tincset igyekszem a füle mögé gyűrni.
Aláírni a papírokat, kicsit ahhoz volt hasonló, mint amikor életemben először megdugtam egy hús-vér lányt. Akit valóban kívántam is, aki velem egyidős volt, és ami még ezeknél a mellékes tényezőknél is fontosabb, aki többek között nem volt az anyám! Egyszerre töltött el a toll sercegésének a hangja a papíron izgalommal, kételyekkel és valami furcsa, ismeretlen, bizsergető érzéssel, ami végigszaladt a gerincemen, s valahol az ágyékomban összpontosult. Akárhogy is végződik, ez az este egész biztosan sorsfordító lesz az életemben. A srácok életében, a banda életében. Ez a néhány szignó, amit levéstem azokra a papírokra, mindent meg fog változtatni. Fenekestül fogja felforgatni az életünket, szétvetett lábakkal fogja várni, hogy valaki végre kielégítse. Mert a sors már csak ilyen rohadt számító ribanc. Jön, beleszarik mindenkinek a virágágyásába, és egyszerűen csak tovább áll, te pedig ott fekszel pőrén, megszégyenülve, és nem tehetsz semmit, minthogy együtt élsz a történtekkel... Legalábbis megpróbálsz. Vigyorogva hunyom le szemeimet, némán lenyelek egy kísértő, kivert kutyaként a lábai előtt csaholó sóhajt ahogyan ujja kiszáradt, mindenre kész ajkamat érinti. Lenne ötletem, hogy mivel lehetne benedvesíteni... Közelsége áramütés szerűen hat rám, érzem hogy ő is akarja. Nincs az az isten, hogy ő ne akarja! Érzem a felforrósodott, felgyorsult légvételeiből, melyek valahol a mellkasomon csapódnak le, ujjbegyének érintéséből, látom jég kék szemeinek különös csillanásából. És ez totál begerjeszt! Mint ahogyan gyenge, ám annál határozottabbnak tűnő próbálkozása, amivel eltol magától, hogy aztán a pezsgőt kettőnk közé ékelve biztosítson afelől, itt ma -egyenlőre legalábbis-, nem fog megvalósulni semmi abból a képzelgésemből, amiben ő és én az asztalon hálunk, magunk alá gyűrve a szerződést. Csalódottan, mégis letörölhetetlen vigyorral rázom meg a fejem, egy pillanatra még ki is kerülöm a tekintetét, végignyalva alsó ajkamon, csak hogy ne láthassa, mennyire fel tud húzni ezzel a szemét kis macska-egér játékkal. A nőknek vajon valami különös, rejtett képességei közé tartozik ez az incselkedősdi? Úgy tesznek, MINTHA, a következő pillanatban pedig könnyed mozdulattal letörik a szarvunkat. De ha ő így játszik, kénytelen vagyok elfogadni a játékszabályokat és belemenni. Lássuk, mi sül ki belőle a végére. -Nos, valamit valamiért. Ha ez az üzlet jól sül el, akkor még sokáig hallhatod az enyémet... - Kacsintok cinkosan, így hívva táncba őt, és bár az üveg nyakára szívesen rámarkolok, csak fanyalogva szemezünk egymással a továbbiakban. -Nem vagyok nagy pezsgős. - Vonok vállat, és már csúsztatom is le az említett nedűt az asztalra, hogy a következő pillanatban egy kurta intéssel jelezzem a néha fel-felbukkanó, hol teli, hol üres poharakkal egyensúlyozó kislánynak, igazán megszomjaztam ezekre a nagy izgalmakra, szóval egy pohárka Chivas Regal -nem aprózom el-, némi jéggel igen csak jólesne. És ha már itt van, a félig kiürült pezsgős üveget is meglötyögtetem neki, mintegy finom jelzésül, hamarosan Elinek is elfogy a frissítője, és gyanítom, elégszer ki lesz még tikkadva az este folyamán. Mielőtt visszaülnék a bokszba, észrevétlenül megigazítom a farmeromat úgy nagyjából pont középtájon, majd szétterpeszkedek a bevett ülőhelyemen, rákönyökölök a gránit asztallapra, fejemet öklömnek támasztom, mindeközben másik kezem egy kósza poháralátéttel játszik. -Szerintem te rossz korba születtél! A privát showal kapcsolatban pedig, ha meggondolnád magad, rám mindig számíthatsz! - Harsányan felnevetek, tekintetem szemérmetlenül méregeti közben. Ismét elidőzik hosszú, kecses lábain, kerekded combjain, és amikor megfordul, igyekszem úgy helyezkedni, hogy a mini alá is be-bepillanthassak. Hátamat nekivetem a támlának, karjaimat kíváncsi várakozással -vágyakozással-, fűzöm össze mellkasom előtt, és izgatottsággal telt érdeklődéssel sandítok ki rá a sapka sildjének takarásából. Lábam akarva akaratlanul is dobolni kezdi az ismerős ütemet valahol az asztal alatt, ez idő alatt egy cigit is kanyarintok a számba, amit nagyjából az első hamuzásig ki sem veszek a számból. Ennek a nőnek csúcs hangja van! Ha egy kicsit képeztetné magát, simán lehetne belőle valaki. Mégis miért akarja a tehetségét eltékozolni ilyen rozoga hangú, narkós patkányokra, mint mi?! Őrült! A hangja megtölti az egész helységet, szégyenlős, mégis tudja mit akar, tudja, hogy melyik hangnak hol kell lennie. Érdeklődően előre dőlök, ujjam az időközben kiszervírozott pohár száján körözget. Csak akkor jövök rá, hogy úgy bámultam, mint akinek elmentek otthonról, amikor elhalkul a zene, és vele együtt az ő hangja is. -Ha ennyire jó vagy, miért szarod el az idődet és a pénzedet olyan javíthatatlan félkegyelműekre, mint mi? - Persze, persze a videót már megmutatta, és annak elégnek is kellene lennie, de az nem válasz arra, hogy miért nem magával foglalkozik inkább. -Remélem nem valami AC/DC számot kell letolnom gyorsban mindenféle bemelegítés nélkül. Hamar belebuknék. Ahhoz még nem ittam eleget. - Sandán elvigyorodom, ujjaim izgatottan dobolnak az asztalon, amikor halkan felhangzik az intro, és én fejemhez kapva csapom le a nem létező moszkitót a homlokomon. -Ááuuuccss! The Clash. - Tenyeremmel végignyúzom a képemet és felröhögök. Hát te akartad! Ezzel megemelem felé a poharamat, lehúzom a tartalmát, majd lassan, komótosan felállok, köszörülök egyet kettőt a torkomon, és a mikrofon után nyúlok amit úgy veszek át tőle, hogy közben alig észrevehetően egymásba akadjanak az ujjaink egy másodperc töredékére. Ha ő is akarja. Magamban felidézem a rég hallott dallamokat, a szöveget. Hiába a kivetítő, nem akarok felsülni. Az előadásmódom koránt sem tökéletes, koránt sem olyan, mint az eredeti, de beleadok mindent amit csak egy ilyen tingli-tangli, mégis világi slágerbe bele lehet. És mialatt a hangok elhagyják a torkomat, végig a szemeit figyelem. -Should I stay, or Should I go now? Should I stay, or should I go now? If I go, there will be trouble, and if I stay, it will be double. So come on and let me know. - A végét rekedtes hangszínnel elhúzom, koránt sem úgy ahogyan az eredeti verzióban is hallani, de ha ezzel akárcsak egy kicsit is megőrjíthetem, már megérte! -Hu... még soha nem karaokéztam olyan számot, amit max kétszer, ha hallottam egész életemben. - Zavaromban felnevetek, és szusszanva visszaülök a helyemre. Talán még némi kósza verejtékcseppet is lesöprök a homlokomról, majd újabb kört rendelek. -Igazából tartogatok még neked valamit. Amit eddig csak egyetlen nőnek énekeltem el, és megfogadtam, hogy nem is fogom másnak, de talán most méltó ellenfelére talált. - Moira emléke még mindig fájdalmas, csontig hatoló tüskéket mélyeszt belém, valahova ide, a mellkasom mögé, de szükségem van rá, hogy végre elfelejtsem, hogy túllépjek rajta. -DE! Előtte még áruld el, hogy mióta követsz minket? Mióta vagy a csendes megfigyelőnk? És ha ennyire jól megy ez az egész, miért nem énekelsz? Nem gondoltál még rá soha? - Teszem fel kérdéseim tömegét őszinte érdeklődéssel, kezemet mindeközben észrevétlenül közelebb csúsztatva hozzá az asztalon.
Akárcsak a kiöntött aranyló pezsgő, úgy pezsgek én is a közelében. Minden kimondott szava felperzsel, a tekintete amivel engem méreget, és szinte letépi rólam a ruhákat, a fekete bőrzekémtől elkezdve az utolsó darab szaros alsónadrágomig, szinte megsemmisít. Alig bírok uralkodni magamon, a tornádóként tomboló vágyon, ami majd' szétszakítja rajtam a farmert, hogy aztán orkánként söpörjön félre mindent az útjából, megkaparintva ezzel az est fődíját. A maga egyszerű bájával, a titokzatos viselkedésével Eli olyan, akárcsak egy fesztiválon a céllövölde tombolája. Akárhányszor próbálkozol újra és újra, mindig mellé lősz. Már az összes jelentéktelen dolgot megnyerted, amit csak meg lehetett, de a két méteres plüss medvét, aki csillogó gomb szemekkel néz vissza rád a polcról, szinte már-már incselkedik, szavak nélkül felkínálja aznap éjszakára neked az áhított mézes bödönjét, képtelen vagy elnyerni. Nem tudnám megmondani, hogy a közeljövőben küzdöttem-e ennyit egy nő kegyeiért. Többnyire nem szoktam erőltetni. Ha nem kellek, elfogadom, és tovább állok. Rárepülök a következő ringyóra, otthon maximum sírok egyet a kispárnámba... A csajozás kicsit olyan, mint a fing. Nem szabad erőltetni, mert még a végén beszarsz... Vagy valami ilyesmi. Nem tudom, hogy ezt a bölcselkedő monológot kitől hallottam, de igazi lángelme lehetett a fazon. Az, hogy énekelhettem neki, megmutathattam a hangomat, vegyes érzésekkel tölt el. Más, amikor egy kocsmányi részeg fazon előtt eresztem ki a hangomat, és más, amikor kettesben vagyunk, csak Ő meg én. Eli, mint egyszemélyes zsűri, akinek bizonyítanom kell, hogy igenis kibaszottul méltók vagyunk arra, hogy foglalkozzon velünk, hogy pénzt öljön bele a közös munkába, hogy eljuttasson minket a lemezkiadók, a különböző stúdiók legnagyobbjaihoz. Ehhez nyilván alig két percnyi The Clash koránt sem elég, de kezdetnek talán sikerült megugranom az első akadályokat, és jó irányba tartok. Ebben bízom. Mindenesetre, az már jó jel, hogy aláírtam a papírokat. Már csak az a kérdés, hogy a többiek mit fognak ehhez az egészhez szólni. Mint egy világtalan szerencsétlen, akinek semmi vesztenivalója, csak úgy fejest ugrottam a víz nélküli medencébe. Legbelül nyilván tudom, hogy amikor leérek, rohadt nagyot és fájdalmasat fogok koppanni, de az adrenalin löketet adó zuhanás közben ilyenre nem gondol az ember. Várja, hogy mikor csapódik bele a vízbe. Önmagamhoz képest gyorsan túllendülök a kezdeti sokkon. Még egy korty a whiskyből, pontosabban az utolsó, még mielőtt a következő kör megérkezne, és máris képes vagyok újra vásárra vinni a bőrömet egy dal erejéig amit most én választok. Mint egy rossz kurva! -Mert a másik lány nem értékelte eléggé. Talán most nagyobb szerencsém lesz.... - A gondterhes szavak titokzatos suttogásba fulladva gördülnek le a számról. Hangomban nyoma sincs keserűségnek, bánatnak, vagy éppen haragnak. Moira egyszerűen ilyen volt. Kibaszottul gyönyörű, tökéletes. A külsejével, a maga kivételes bájával, azokkal a lehetetlenül kék, igéző szemeivel mindenkit az ujja köré csavart, hogy aztán a bábjaként mozgathassa. Ez az ő szuper képessége. A föld alá tiporni másokat az érzéseikkel együtt, aztán egyik reggel felkelsz, a melletted lévő párna üres, a hűtőre kitűzve meg fogad egy kézzel írt cetli, és soha többé nem látod. Ez alól persze kivételt képez, ha az utolsó kamatyolásotok alkalmával felcsináltad. De ez egy másik sztori. És én ma este nem akarom a múlt okozta sebeimet nyalogatni. Ez az éjszaka nem arról szól. Ez az éjszaka arról szól, hogy lezárjam az elcseszett életemnek azt a részét, és merjek belevágni valami újba, valami sokkal jobba! -Eli, te vagy a legtitokzatosabb nő akivel valaha találkoztam. De azt ne akard nekem beadni, hogy pont te nem vágysz a színpadra, a hírnévre. - Ajkam egyik széle kaján félvigyorrá formálódik át, szavaim a tőlem megszokott nyers őszinteséggel csúsznak ki a számon miközben meglötyögtetem az újabb adag italt, negédesen sandítva fel rá a baseball sapka sildjének takarásából, ami árnyékot vet a képemre. Akárhogy is, Eli arra született, hogy szerepeljen, hogy a kamerák kereszttüzében incselkedjen a riporterekkel és a paparazzókkal. A hírnévnek nyilván ára van, ő ezt nagyon jól tudja. Talán már meg is tapasztalta. -Ránk! - Hozzá hasonlóan emelem meg én is felé a poharamat, pont olyan sejtelmesen vigyorogva ahogyan ő is teszi egész este. Mintha csak a tükörképe lennék. Röviddel a whisky bódítóan kesernyés íze után már az ő vékony, kecses mutatóujjának begye az, amit alkalmam nyílik megkóstolni. Egész testem beleremeg az érintésébe. Csípőtájon a farmerom újra mintha egy-két mérettel szűkebbé válna. Fájdalmasan feszülök neki a merevedésem útját álló anyag kellemetlen érintésének, mindeközben állom játékos pillantását, nem eresztem tekintetét egyetlen másodpercre sem. Ajkaim elválnak egymástól, nyelvem hegyével megérintem a pezsgőízű begyet, s még mielőtt elválhatnék tőle, fogaimmal incselkedően rámarok a puha bőrre. Elégedettségemet ajkam megnyalásával fejezem ki. Az önmegtartóztatásom amit egész éjszaka kőkeményen gyakorolok valósággal kimerít, de nem lehetek túl mohó. Egy ilyen nőt kár lenne úgy kezelnem, mint az összes többi egy éjszakás numerámat. -Fogadok, azt se hiszed el, hogy milyen romantikus tudok lenni... - Kérdőn, már-már mondhatni kíváncsian húzom fel egyik szemöldökömet, hogy aztán felállva a kényelmes bőr ülőalkalmatosságból, a géphez lépkedjek, persze előtte innen fentről is alaposabban szemügyre véve a végtelennek tűnő dekoltázsát, melynek látványa ismét leforrázza az egész testemet. Viszonylag rövid időn belül rátalálok az áhított dalra. Az első gitárpengetések hangjai régi emlékeket ébresztenek bennem. Egy pillanatra úgy érzem, mintha megcsalnám Moirát, de hamar eszembe jut, hogy ő mit tett velem. A megcsalásnál sokkal durvábbat. Túllendülök a fájdalmas emlékeken, melyek szellemként kopogtatnak valahol a hátsóajtón, és átadom magam a gitár játékának, némiképp az eredetitől eltérően énekelve fel az első sorokat mialatt jobbomat nyújtanám felé. -Ez csak egy tánc. Semmi törvénybeütköző nincs benne! - Noszogatom sandán mosolyogva, amikor van egy lélegzetvételnyi szünet a zenében. Amennyiben teljesül kimondatlan kívánságom és elfogadja jobbomat, felsegítem őt, hogy közelebb vonva magamhoz, táncba hívjam. A zene éppen csak annyira hangos, hogy ne nyomhassa el a hangomat. Nem használok mikrofont, mert egyszerűen nincs rá szükség. Abban az esetben, ha nincs ellenére egy ártatlan lassúzás, a füléhez hajolva búgom az ismert dalt, kezeimet derekán nyugtatva, éppen csak ujjaim végével érintve feszes fenekét, illedelmesen, visszafogottan, a lassúzás íratlan etikettjének megfelelően.
Kezdőlap
