Éppen az igazak álmát aludnám tovább, mikor megszólal a telefonom. Kellemetlenül fejezem be az álmomat és nyomom ki az ébresztőt. Óvatosan fordulok a vissza, remélve, hogy a férjem nem kelt fel rá. Az lenne az utolsó dolog, amit akarnék, hogy hétvégén felriasszam, és emiatt dühös legyen. Ellenben ahogyan visszanéztem rájöttem, hogy semmi okom nem lett volna az ijedségre. Megint nem jött haza. Már kezdek hozzászokni ehhez, az is igaz, hogy nem is bánom. Vicces, hogy az ember még akkor is szeretné közel tudni magához a férfit, akivel összekötötte az életét, ha nem nagyon kedvelné. Elismerem valóban egy biztonságos érzetet ad a jelenléte itt a háztartásban, de egy év alatt azért képes elfogadni az ember, hogy ő ugyan nem fog csak azért haza fáradni, hogy én jól érezzem magam. Próbálom úgy felfogni, hogy kevesebbet kell látnom, legalább nem ugráltat és társai.
Bár most más miatt is kifejezetten hálás vagyok, hogy nem itthon találtam, mert ha nem is a telefon, hát más miatt bajba kerültem volna.
Végre kikászálódok az ágyból, felveszem a köntösömet és kisétálok a hálóból, hogy csináljak magamnak egy kávét gyorsan, meg valami reggeli szerűséget. Igyekszem csöndben lenni, így nagyon halkan főzöm le a feketémet. Szinte egyből meg is iszom. Hiába a meleg idő, mégis szeretem, ha belül is ez a forró érzés tölt el. Csak ezek után lépek a nappaliba a kanapéhoz, majd letérdelek elé.
-Braylen… ébresztő, mennünk kell. – kezdem el kicsit rázogatni az öcsémet, hátha erre is fel fog ébredni. Nem feltétlenül szeretnék elkezdeni kiabálni, hogy azzal keltsem fel, mert gondolom, hogy nem eshet jól neki a tegnap esti kis bulija után. Bár nem mondom, megérdemelné, hogy kicsit keményebb legyek, ha már úgyis hotelnak használja a lakásunkat, ha egyszer túl részeg ahhoz, hogy hazatámolyogjon. De ahelyett, hogy fejfájást okoznék neki, majd ezek után én magam is szenvedjek attól, hogy panaszkodik, egyszerűbb elkerülni a problémát. Nem, sokkal ésszerűbb, ha másképp bűntetem majd meg. Inkább elrángatom magammal vásárolni az egész napra. Ez elég lesz neki. Természetesen nem arra, hogy többé eszébe se jusson inni és hozzám jönni, mert arról úgysem tudom leszoktatni, azt pedig nem is szeretném, ha részegen ő megpróbálna hazakeveredni. Akkor inkább jöjjön már hozzám, itt legalább tudom, hogy nem esik baja ennek a kis gazembernek. Még akkor is, ha a férjem nem díjazza az ötletet.
-Braylen, most már kelj fel, mert nem kapsz reggelit a végén. – Nem tudom, hogy ez elég fenyegetés lesz-e ahhoz, hogy végre fogja magának a fáradtságot és méltóztasson fölébredni. – Egyébként mit kérsz enni? – kérdezem, mikor már úgy látom, hogy teljesen felkelt, hogy végre ki tudjak menni a konyhába és elkezdjek főzni. Bevallom már én is nagyon éhes vagyok, úgyhogy örülnék, ha mondana nekem valami ötletet.

A lustaság nagy úr. Meg az is, ha a kelleténél több alkoholt fogyasztunk valami teljesen véletlenszerű egyetemi bulin, amit senki nem tervezett, mégis mindenki oda keveredett. A hazakeveredés része azonban már nehezebben ment volna, mert olyan kótyagos fejjel, amikor már abban sem vagyunk biztosak, hogy pontosan hány van a legjobb haverunkból a két szép szemünk előtt, na akkor már minden taxisofőr potenciális szervkereskedővé válik. A tömegközlekedés meg soha nem volt az én világom, hála a szüleim vagyonának és annak a sok nullának az összegben. Amiatt meg eszemben sincs külön sofőrt alkalmazni, hogy elvigye a seggem egyik helyről a másikra, mert a végén csak beköpne az ősöknek és megtudnák, hogy mi mindent csinálok szabadidőmben. Erre pedig semmi szükség, épp elég, ha én tudom, meg azok akik ott voltak, vagy vannak minden buliban.
Na meg tulajdonképpen Mona is, aki van annyira jószívű a családom minden más tagjával ellentétben, hogy befogadjon, amikor nagy szükségem van rá. Nem jövök én ide, mindig, amikor valami bajom van az otthoniakkal - különösen apámmal -, arra megvannak a bevált módszereim és a megszokott hotelszobák, ahol béke és nyugalom fogad, apám újabb és újabb árulása helyett. Monáék lakása is olyan hely számomra, amitől sok esetben a hideg ráz, főleg ha itthon van a férje, akiről már azelőtt is próbáltam lebeszélni, hogy egyáltalán hozzáment volna. De mindegy.
A fene gondolta, hogy itt sem lesz már nyugtom és a rendszeresen délutánig tartó szépítő alvásom - jobban mondva kómám - meg fogja zavarni a nővérem kedves ébresztgetése, aminek először kifejezetten nem akarok nagy jelentőséget tulajdonítani, mert ha valamit nem látok, akkor az nincsen és mivel Mona hangját lehetetlenség látni, így valószínűleg most éppen nem is akar felkelteni, csak nagyon rosszat álmodom. Vagyis azt, hogy a nővérem épp fel akar kelteni, amikor még nagy szükségem lenne az alvásra, mert arra sem emlékszem pontosan, hogy mikor keveredtem a kanapéjukra, annyira összefolytak előttem a számok a digitális órán, ami egyébként a nappali olyan pontján van elhelyezve, ami zavarja az alvókat, akik a kanapét választják... Szóóval nem felejtettem el hajnalban valahogyan megfordítani azt, a fal felé. Meg talán fejjel lefelé is.
- Mmhagyjálbékén. - Jelentem ki férfiasan, miközben a hasamra küzdöm magam és a fejemet a díszpárnába nyomom, ami hirtelen sokkal kevésbé tűnik kényelmesnek, mint amikor először lezuhant rá a fejem.
Szuszogok néhányat a párnába és már egészen úgy érzem, hogy újra elnyom az álom, amikor újra meghallom a hangot, ami a nővéremből jön és határozottan nem az én agyam szüleménye az álmaimban. Épp ezért most átszenvedem magamat az ellenkező irányba, a hátamon fekve pedig az arcomra húzom a párnát, mielőtt a nagy ébredezésben kiégne a szemem a fénytől. - Mi ez, egy börtön, hogy már enni se adnál? - kezdek bele a csipkelődésbe, még mindig a párnával a fejemen, most már azonban sokkal éberebben.
- Nem tudom mit fogad be a gyomrom - nyöszörgöm, amikor végül lerántom a fejemről a párnát, mert a medencébe is érdemesebb gyorsan beleugrani, mintsem azon izgulni, hogy mennyire hideg a víz, ha fokozatosan sétálunk bele. - Amerikai palacsinta? - pislogok a nővéremre. Más esetben nem vagyok az édességek híve, még a szülinapi tortáimat is kifejezetten utálom, de ilyenkor, másnaposan valahogy ez tud visszahozni az életbe.

Néha elmegy otthonról, ezt tudom, sőt saját magam is tapasztaltam mikor még otthon laktam, hogy időnként egyszerűen felszívódik és pár napig haza sem jön. Gondolom, hogy néha felidegesíti a család, szerintem ezzel mindenki így van, de akkor sem értem, hogy minek megy el. Simán csak a szobájába is bezárkózhatna azzal, hogy senki még csak meg se merje zavarni. Rendben van, én könnyen beszélek, mert nálam nem sűrűn volt olyan, hogy a szüleink vagy a testvéreim annyira kihúzták volna azt a gyufát, hogy elmenjek. Nem tudom, hogy ez csak azért van, mert én türelmesebb vagyok, vagy azért mert én világ életemben szabály követő voltam, így nem is tudtak ellenkezni azzal, amit tettem, hiszen a szüleink akarata érvényesült.
Most ellenben, hogy már nem otthon lakok és van saját lakásom, időnként hozzám is betéved az öcsém és elfoglalja a kényelmes kis kanapénkat. A férjem nem repes az örömtől, ha finoman akarok fogalmazni, de én is megmondtam neki, hogy míg idejön, addig mindig be fogom fogadni, mert így legalább tudom, hogy hol van, mi van vele és nem azon aggódok, hogy részegen haza tud-e esni vagy sem. Az ő családjában talán nem divat ennyit inni, bevallom, én sem örülök, hogy Braylen ilyen, de nem fogom tudni erről leszoktatni, nem is áll szándékomban. Sok mindennel próbálkoztam, de sose sikerült nála semmit sem elérnem, ebbe bele se vágok. De ami igazán fontos, hogy itt legalább szemmel tudom tartani. Meg persze akkor keltem fel, amikor akarom, és akkor büntetem és úgy, ahogyan csak szeretném. Nem, ez nem is igazán büntetés, inkább kárpótlásnak nevezném. Ő itt alszik, én pedig cserébe kapok egy kis időt vele, plusz egy vásárlópajtit. Nahát, milyen jó megoldásaim vannak!
A keltegetés ellenére a testvérem a hasára fordul és továbbra sem hajlandó felébredni. De nem adom fel, inkább tovább rázogatom, persze még mindig nem erősen. Nem akarom, hogy az amúgy is másnapos állapota mellé, még jobban rontsam itt a helyzetet. Ezért vagyok türelmes és továbbra is kedves, de tény és való, hogy nem tudom, hogy a férfi mikor esik haza és mennyire lesz megint kiakadva, ha itt találja az öcsém, így szeretnék minél hamarabb elmenni, hogy még csak ne is tudjon az esetről.
-Börtön? Na szép! Kapsz szálláshelyet, még csak nem is kiabálok veled és próbálok itt finom lenni, mert figyelemmel vagyok az állapotodra, erre egy börtönnek hívod a lakásom… - kezdem el kicsit felháborodott hangon. Mondanám neki, hogyha annyira nem tetszik neki, akkor el is mehet, de félek, akkor többet nem is jönne ide. Nem, ezt nem fogom eljátszani, inkább csak belepöckölök a karjába, hogy értse, nem szép dolog ilyet mondania.
Mikor végre elárulja, mit szeretne, és csak pislog rám, annyira aranyosnak gondolom, hogy rögtön elkezdek mosolyogni. Szinte az előző megjegyzését is elfelejtem, így csak megcsóválom a fejemet és összeborzolom a haját. – Rendben, akkor palacsinta. Juharszirupot kérsz rá, vagy vajat, vagy tejszínhabot, esetleg gyümölcsöt vagy bacont mellé? – teszem fel a további kérdéseket miközben elindulok a konyha irányába, hogy akkor gyorsan összeüssem a reggelit magunknak. – Közben esetleg próbálj meg kijózanodni legalább annyira, hogy el tudj velem jönni vásárolni. – Nézek vissza rá egy pillanatra a konyhából mosolyogva. Most, hogy végre közöltem vele, hogy mit is várok el tőle, kíváncsi vagyok erre mi lesz a válasza és hogy vajon vissza fogja-e húzni azt a párnát a fejére emiatt.

Úgy érzem soha életemben nem voltam képes megfelelni a szabályoknak és könnyű szerrel lehajtani a fejem, tenni amit kérnek tőlem, becsületesen. Szerintem már az óvodában is volt, hogy lázadást próbáltam szítani a gyerekek között a délutáni alvást illetően, csak az óvónők elcsípték a pletykákat ezzel kapcsolatban, onnantól kezdve pedig már bukásra is volt ítélve az egész terv. Pedig akkor lett volna csak igazán szép az élet, ha nem dugnak minket minden délután ágyba és nyernek ezzel rövidke pihenőt a gyerekzsivajban. Nem mintha feladtam volna az abbéli céljaimat, hogy valamikor megpróbáljam átvenni a világuralmat... A terv megvalósítása egyszerűen csak még várat magára - de nem jelenti azt, hogy nincs.
Lehet, hogy épp ma lett volna itt az alkalom, Monáék kanapéján, hogy a nagy alvásban hirtelen olyan álmaim lesznek, amelyeknek hála helyére kerül az utolsó darabka is, összeáll a terv és holnaptól - vagy éppenséggel amennyi időt igénybe vesz a terv megvalósítása - a lábaim előtt hever a világ. Szóval lehet, hogy épp ebben akadályozott meg a nővérem. Mivel már felkeltem, senki nem tudja, hogy nem-e volt így, és sajnos azt sem tudjuk meg, hogy így lett volna-e. De ezeket a kérdések mind-mind túl bonyolultak most az én fejemben, s szinte érzem, ahogyan lassan de biztosan sajogni kezd a fejem, az ürességbe, ami most uralkodik benne. Egy kis reggeli, na meg egy kávé után viszont azt hiszem újult erővel indulnak be a fogaskerekek és pörögnek majd mindenféle haszontalan, de számomra annál szórakoztatóbb dolgon.
- Nem arra gondolok... - Mélyet sóhajtok, miközben próbálok valamennyi lélekjelenlétet összeszedni ahhoz, hogy hasznos tagja akarjak még lenni a társadalomnak. A minden sejtemben bizsergő nyúzottság azonban érezteti hatását, s úgy süppedek bele a kanapéba, mintha eggyé akarnék válni vele. - Nem úgy értettem, hogy a lakás egy börtön, hanem a bánásmód. Miért kellett felkelnem? - Ahogyan a párnába nyomott fejjel fekszem, megforgatom a fejemet jobbról balra, hol egyik irányba nyomva jobban bele az arcomat, hol a másikba.
Aláírom, itt én vagyok a vendég, nekem kellene illendő időben felkelnem és elhúznom a csíkot, mintha mi sem történt volna, én pedig egyáltalán ne lettem volna itt - nehogy a végén a nővéremnek legyen baja abból a férjénél, aki egyébként ocsmány módon nem jár haza Monához, hogy én ilyen-olyan bulikat követően az ő lakásukban térek nyugovóra. De! És itt jön a legfontosabb rész, mégiscsak egy család vagyunk, nem? Szóval valamilyen alapon akár jogom is lehet arra, hogy ellenőrizzem a nővérem hogylétét - nem mintha jelen állapotokban ez megtörténhetne, mert a szememet is csak annyira tudom kinyitni, mint egy most született kismacska.
- Fhujj, ne emlegess tejszínhabot -  jelentem ki meglepően határozottan a korábbi direkt módon történő 'haldoklásomat' követően. Ha már a nők amúgy is mindig szeretnek az érzéseikről beszélni, meg mit tudom én, akkor én is megtehetem, hogy állandóan nyavalygok valamin épp annak a nőszemélynek, amelyik a közelemben van, nem? - Legyen bacon és vaj -  vágom rá rögtön. A juharszirup már az én gyomromnak is túl édes lenne ebben a helyzetben, az emlegetett kombináció viszont épp eléggé kezdi el legyezgetni a fantáziám, hogy valamivel élénkebben viselkedjek a továbbiakban. Azt meg már emlegetnem sem kell Monának, hogy ez az egész csak akkor fog igazán jól működni, ha minden kényes hozzávaló laktózmentes, mert a Föld népességének hatvanöt és a kelet-ázsiai emberek hetven-száz százalékához hasonlóan én magam sem tolerálom a tejjel készült ételeket. Azt meg szerintem jelen helyzetben el is kell felejtenünk, hogy nálam van az enzim tabletta, ami ezen segíthetne.
Már épp kezdek odahalni újra a kanapéra, amikor meghallom Mona szavait a konyhából, s hirtelen úgy ülök fel, mint zombi a sírjából. - Micsoda? - Hangom egészen felháborodott, szemöldökeim olyan magasságokba szaladnak, mint korábban talán még soha. - Ezt most ugye nem gondolod komolyan? - Pillantásom óvatos, szemeimet pedig finoman összehúzom, gyanakodva méregetem a nővéremet. Elfelejtettem volna valamit? A szülinapját? Az évfordulóját? Miért büntet ilyesmivel? Mélyet sóhajtva dőlök rá a kanapé háttámlájára, s nézek ki úgy, mint tengeren sodródó, mentőövbe kapaszkodó hajótörött...
- Amúgy nem tudod mikor értem ide? - teszem fel a mumus kérdést. Habár a helyzet az, hogy nincs kitől bocsánatot kérnem a viselkedésem miatt, s amíg Mona nem dönt úgy, hogy beárul odahaza, nincs is különösebb jelentősége. Csoszogó léptekkel közelítem meg a konyhát Mona után és szerzek magamnak egy poharat, majd vizet is a hűtőből, hogy segítsek valamennyit a dehidratáltságomon. Most megígérhetném ünnepélyesen, hogy soha többet nem iszom, de jól tudom, hogy ez hazugság lenne. - Hol a telefonom? Vagy ha már itt tartunk... a férjed?

Szerintem nagyon is kedves és aranyos vagyok az öcsémmel, aki jelenleg másnaposan fekszik a kanapén. Még külön figyelek is rá, hogy ne okozzak neki fejfájást, ami később nekem is eléggé jól fog jönni, mert a nyavalygása után már nekem is az lenne, szóval igazán nem értem, hogy miért gondolja úgy, hogy olyan rosszul bánok vele. Majd legközelebb csak kihúzom alóla a lepedőt, aztán örülhet, ha fent marad és nem a padlóval csókolózik reggel. Na persze sose csinálnám meg ezt a valóságban, de felettébb vicces egy jelenet lenne, na meg persze jó leckéztetés, hogy máskor figyeljen arra, hogy minek hívja a viselkedésem, mert tudok én kegyetlen is lenni, csak nem feltétlenül szeretnék az lenni a saját testvéremmel.
- Válogathatsz… felkelsz, de nem fog minket megölni a férjem, amiért megint itt aludtál, vagy alszol, de valószínűleg az lesz az utolsó, hogy be tudtalak engedni. – Mert engem ugyan nem zavar, ha itt van, felőlem akár egész délelőtt aludhatna, hiszen családtag, így pont nem érdekel, ha az itthoni ruhámban lát, vagy nem ragyog teljesen a lakás. De persze annak a férfinak valamiért nem tetszik, hogy Braylen nálunk van időnként. Valószínűleg azért, mert nem kedveli. Mondjuk ez kölcsönös és őszintén szólva… Szerintem senki sem bírja. Talán apám egy kicsit, vagy szimplán csak elviseli, anyám pedig mindig csak mosolyog rá. De a féltestvéres reakciónk után nem csodálkozok már semmin. Ellenben tényleg nem akarom, hogy az öcsémnek bármi baja legyen abból, hogy a férjem engedélye nélkül beengedtem magunkhoz. Tudom, hogy már kismillió meg egyszer leszidott, amiért hagyom, hogy itt legyen egy-egy buli után, de sose foglalkoztam vele. Azokról tudott, meg akkor itt volt ő is, de most így, hogy megint elment valahova és nem is írt vissza nekem egyetlen üzenetemre sem, kénytelen voltam ezt tenni. Szóval a legjobb megoldás, ha minél előbb le is lépünk.
-Akkor hát bacon és vaj. – ismétlem meg a kérését, aztán el is kezdem készíteni a reggelijét. Természetesen ügyelek arra, hogy semmi olyan ne legyen benne, amit ne tudna feldolgozni a gyomra. Majd közlöm is vele egyből, hogy akkor megyünk vásárolni. A reakciója nem volt éppen a legvidámabb, de bevallom pontosan erre számítottam. Gondoltam, hogy nem fog repesni az örömtől, de valamit valamiért és pénz és kanapébér helyett, én társaságot kérek tőle mára a vásárláshoz. Ha nagyon akarja, akkor veszek neki valamit cserébe. – Annyira komolyan gondolom, hogy felkeltettelek. – mondom neki mosolyogva. Ez már tényleg nem tréfa, ha vettem magamnak a bátorságot és megzavartam alvás közben. Szóval remélem érzi a szavaimnak a súlyát és hamarosan összekapja magát annyira, hogy legalább egy kicsit lemosakodjon és elmehessünk végre.
-Hm… valamikor hajnalban, de bevallom annyira fáradt voltam, hogy nem is néztem meg az órát. Miért? Érdekes? – nézek rá kérdőn. Hacsak nem randija lett volna még tegnap este, amiről megfeledkezett a nagy alkohol mérgezése közepette, akkor nem tudom miért olyan fontos az időpont. Teljesen lényegtelen számomra, hogy mikor esett be hozzám. Közben pedig eljutottunk odáig, hogy felkeljen és igyon. Nos, ez is több, mint a semmi. Hamarosan akár még ki is józanodik. – A telefonod az asztalon a nappaliban, ha kell töltő szólj. A férjem… nos… nem itthon. – válaszolom meg kérdéseit. A másodikra én magam is szeretném tudni a választ, de attól tartok sose fogom megtudni, hogy ilyenkor hova is jár.

- Tudod van néhány dolog, amit nem értek! - Úgy lóbálom meg a mutatóujjam a levegőben, mintha valakit fenyegetni akarnék, holott csak szimplán épp eléggé fel akarom hívni magamra a figyelmet, hogy még a szomszédos épületben lakók is lássanak. - Milyen alapon mondja meg neked a férjed, hogy kit engedsz be a lakásotokba és kit nem? Az öcséd vagyok, nem teheti meg, hogy nem enged be. - Felháborítónak tartom, hogy valaki, aki csak bevándorlónak tekinthető a Yang családba... Mert hogy a kedves sógor pusztán csak egy akar lenni közülünk, Yangok között. Nem hiába dolgozik nekünk és nem fordítva, a nővérem lett felvéve az ő cégükhöz - amiről egyébként azt sem tudom, hogy létezik-e még, vagy pusztán a jól sikerült házasság mentette meg. Bevallom sosem kérdezem, mert amennyire az a fasz akarja, hogy a lakásukban legyek, engem csak annyira érdekel, hogy mi van vele, vagy a családjával.
- Ha nem ismernélek, még a végén azt hinném te nem akarod, hogy itt legyek. - Nem azért teszem a megjegyzést, mert én érzem magam kényelmetlenül, sokkal inkább mert a nővéremet akarom olyan helyzetbe hozni. Legyen akármilyen alacsony valójában az összetartás a Yang család tagjai között, mi fiatalok azért mégis rendelkezünk egyfajta bajtársiassággal, aminek az előttünk álló példák nyomán talán van egy szavatossági ideje. Mona pedig lehet, hogy elérte azt a kort, ahonnan nincs menekvés és pont olyan lesz, mint anyánk, aki nem tud létezni anélkül, hogy ne akarna még annak ellenére is oktatni és megnevelni, hogy tudja számomra már nincs remény.
Holott én szimplán csak szeretem olyan dolgokba forgatni az energiáimat, amibe megéri. Abba pedig lássuk be korántsem éri meg, hogy megpróbáljam megkedvelni Mona férjét, aki érzékelhetően velem sem igyekszik a kedvesség mintapéldája lenni. Innentől kezdve gyakorlatilag jogom van ahhoz, hogy úgy és olyan mértékben kampányoljak a nővéremnél a válást illetően, ahogyan csak akarok. Nyilván van egy-két ismerősöm a jogi karról, akiknek már csak a hecc kedvéért intéznék néhány ügyet, amit megnyerhetnek nekem - na meg a saját karrierjük építése céljából is. A mi köreinkben viszont a válás nem olyasmi, amivel csak úgy dobálózik az ember. Komoly házassági szerződések, jogi csaták és vagyonok vannak téten. Én magam sem kampányolnék Monának, ha nem gondolnám komolyan. Ugyanakkor meg sok-sok olyan dolog van az életben, amit hiába kellene komolyan venni, nekem egyszerűen nem megy.
- Szomorú. - Teljes beleéléssel jelentem ki a dolgot, hiszen ha hagynának és nem kellene hajnali... Ötletem sincs mennyi az idő, szóval ha nem kellene értelmes mondatokat összeraknom ezen a korai órán, valószínűleg még békésen aludnám az igazat álmát. - Te nem szoktál néha bealudni? Rászokhatnál - magyarázok vigyorogva. Kifejezetten viccesnek bizonyul elképzelni, ahogyan Mona netalántán elkésik a munkából és kapkodva szedi össze magát. Habár a jelenlegi katonás stílusának hála kezdem úgy érezni, hogy még akkor is öt perc alatt elkészülni inkább, mintsem hogy késsen.
- Persze, hogy érdekes. Így fogalmam sincs kiesett-e az ide út, vagy sem. - Ugyanolyan jókedvvel magyarázok neki, mintha épp kiscicákról lenne szó, vagy mondjuk valami hasonló aranyos állatról. Legfőképp mert már-már várom, hogy valami megjegyzést tegyen az illetlen és egyébként ennyi idősen nem is kifejezetten törvényes viselkedésem miatt. - Viszont ha tudnánk mikor értem ide, akkor tudnánk, hogy vajon teleportáltam-e. Mindig a kedvenc szuperképességem volt - vihogva szorongatom a poharat meg az abban maradt vizet a kezemben, viszont elég hamar megfájdul a fejem mindettől, így inkább hanyagolom a felhőtlen jókedvet és viszonylag borús pillantással nézem Mona ügyködését. - Kész lesz még ma? Éhes vagyok. - Túllendülni látszom azon a ponton, hogy ha hagynak lefeküdni valamilyen vízszintes felületre, akkor két másodperc alatt visszaalszom, így viszont előjön az, hogy az álmosság helyett inkább az éhség kerít hatalmába. De egy hozzám hasonló férfi szervezetének szüksége van a táplálékra.
- Ennyi? Nem itthon? - Kíváncsian pislogok Monára, akire csak azt követően nézek, hogy a poharat leraktam a pultra, aztán megtámasztottam a tenyereimet a pult szélében. - Ennyire érdekelt, vagy már megint nem mondta el? - Egyre kíváncsibb leszek, csak mert jelen helyzetben érzem magamnak az erőt ahhoz, hogy kialakítsak egy tervet Mona számára, csak hogy el tudjon válni. - Meg kéne szabadulnod tőle. - De igazság szerint a gyilkosság sem tűnik rossz opciónak. Mármint elméletben.
- Na jó, figyelj! - Összecsapom a tenyerem, miután kiegyenesedtem és rögvest grimaszba is torzul az arcom a hangerőtől. - Eszek, aztán lezuhanyzok, kinézem a férjed legjobb ingét, amit sosem kap tőlem vissza, aztán mehetünk vásárolni. De minden boltban limitált időt tölthetsz és nem cipelem minden cuccod. Megfelel? - Egyszerre vagyok nagyon komoly és jókedvű is, ami kellőképpen érzékelteti, hogy valamilyen szinten még mindig komolytalan vagyok. De épp az előbb hoztam fel, hogy egy gyilkosságot be kellene iktatnunk, szerintem nem gond, ha kicsit hűtöm a kedélyeket.

-Tudod, van egy csomó dolog, amit én sem értek! – nézek rá nagy szemekkel, miközben mosolygok. Én ellenben nem emelem fel az ujjamat, mivel én nem vagyok felháborodva, csak ha már egyszer ő így reagál, akkor én is hasonlóan fogok.  – Miért van az, hogy ennyiszer totál részegen esel ide? Nem zavar, te is tudod, hogy nálam mindig van hely, csak úgy megkérdezem. – Én amikor még tanultam, akkor nem jártam el bulizni, inkább tanultam. Most mondhatná, hogy de én ügyvéd vagyok, de azért az ő tanulmányai sem éppen olyan könnyűek, hogy másnaposan, nulla tanulással átmenjen a tárgyaiból. Vagy legalábbis szerintem. – De kérdésedre a válasz az, hogy olyan alapon, hogy nem kedvel. Valószínűleg azért, mert te sem bírod. Én ellenben fogok neked helyet szorítani, csak ha épp a férjem tudta nélkül vagy itt, akkor kicsit húzós lenne megmagyarázni, hogy miért is hallgattam ezt el előle. – Mert hát házasságban nem kéne, hogy titkaink legyenek, és én hiszem is, hogy egy rendes és normális párkapcsoltban ilyenek nem is fordulnak elő. De a miénkben a férjemmel még csak a szeretet legkisebb jele sincs jelen. Nem is bírjuk egymást, mégis együtt élek vele és egy ágyon osztozunk, mert ezt akarták tőlünk. Neki ez csak mind üzlet, és azt hiszem, hogy nekem is így kéne felfognom és talán még működőképes is lenne, ha nem akarná annyira, hogy egy rendes kis háziasszony legyek. Mert ez nem fog megtörténni.
-Braylen, csak azért, mert bízom abban, hogy még rendes ember lesz belőled és ezért próbállak nevelni, nem azt jelenti, hogy nem segítek neked, ha kell. Te is tudod, hogy hozzám jöhetsz bármikor bármivel. – Igen, valóban szeretném, ha kevesebb gondot okozna, és jól nevelt lenne, vagy legalábbis megpróbálna úgy viselkedni. De, és ez a legfontosabb, hogyha valami hülyeséget csinál, akkor nem fogok neki hátat fordítani. Most sem értek egyet azzal. Hogy ennyit iszik, mégis kap helyet nálam, de ha csak szimplán el akar menekülni otthonról, akkor is jobban örülnék, ha az én lakásomat választaná egy hotel helyett. Olcsóbb is és persze nekem megnyugtatás ad, hogy tudom, megint hol császkál. Bár nem csak vele kapcsolatban érzek így, én minden testvéremet féltem, még az új kisöcsit is kedvelem, és nem akarom, hogy bármi történjen velük. Mivel pedig én vagyok a legidősebb, így kötelességemnek érzem, hogy amikor anya nem képes kordában tartani őket, akkor én próbálkozzak. Remélhetőleg egyszer sikerülni fog. Ellenben van, amiben előnyt élvezek a szüleinkkel szemben. Én a nővérük vagyok a kisebbeknek, így ha nem is hallgatnak rám, legalább ha valami rosszul sül el, akkor remélhetőleg tudják, hogy segítek, ahogyan csak tudok. Most meg aztán pláne, akár eléjük is rohanok, addig sem kell látnom a férjemet. Azt hiszem, senki sem csodálkozik, hogy minden lehetőséget megragadok, hogy ne legyek itthon.
-Az annak számít, ha hétvégente nyolc helyett akár fél kilencig is alszok? Amúgy örülj neki, téged még később keltettelek. – Ötletem sincs, hogy min mosolyoghat… Maximum arra tudok gondolni, hogy az hiszi, hogy én olyan vaslady vagyok, pedig én is tudok lazítani, csak egyszerűen, ha dolgom van, akkor azt szeretem korán elintézni, aztán este vagy akár már délután is élvezhetem a megérdemelt szabadidőm, ami abból áll, hogy elmegyek futni, vagy találkozni a barátaimmal, esetleg filmet nézek. Nagyon sok választási lehetőségem nincs, így leélni az életet pedig unalmas.
-Oh hát… hajnali kettő után az egészen biztos, ennél pontosabbat nem tudok. – Először még komolyan is veszem, hogy érdekes, mikorra ért ide, de amint folytatja a mondandóját csak egy csúnya nézést kap. – Segítek, a lábadon se tudtál megállni, szóval biztos, hogy nem teleportáltál, de ha ez nem elég, akkor ott a tény, hogy ilyen a valóságban nem létezi. – Aztán inkább folytatom a sütögetést, mert a testvérem következő mondata máris az, hogy éhes. Komolyan, mit meg nem teszek érte, aztán még itt sürgettet. – Kész leszel még ma? Elindulnék reggeli után. – vágok vissza egyből. Ahelyett, hogy hálás lenne nekem, amiért a kedvére teszek és készítek neki reggelit! Simán kiguríthattam volna az ágyból és csak elvittem volna valahova kajálni. De mindig is úgy gondoltam, hogy az otthoni koszt finomabb.
-Szerinted nem gondoltam rá? – kérdezek vissza, mikor arra céloz, hogy el kéne válnom. – Nézd öcsi, engem már nem érdekel, hogy hol van, vagy hol nincs. És igen, ez valóban egy rossz házasság volt. Ki is lépnék belőle, ha ez annyira egyszerű lenne. – Persze, hogy eljátszottam már a gondolattal, hogy megválok tőle, de sajnos a szüleink és egyéb okok miatt ez eléggé necces lenne.
És ismét belemerültem volna ezekbe az álmokba, ha Braylen tapsolása nem hozott volna vissza. – A legjobbat? Nem, nem azt nem lehet… A kéket vidd el, a belső csíkos mintával, amire az van írva, hogy boss. Az a kedvence. – javaslom neki mosolyogva. Úgyis alig hordja. Mire feltűnne neki, addigra már hónapok is eltelhetnek.

- Mert fiatal vagyok és ez a dolgom. - Másrészt meg sokkal jobban járok úgy, hogy a nővéremet botránkoztatom meg és nem a szüleimet. Utóbbiak nem csak hogy a belém vetett bizalmukat vonnák vissza, hanem valószínűleg a bankszámlámra történő rendszeres utalásokat is, amelyek nélkül valljuk be, kifejezetten nehéz életem lenne. Megszoktam, hogy különösebben kérnem sem kell és megkapok mindent, erről a privilégiumról pedig határozottan nehéz lenne lemondani. Mellesleg fogadok mindenki sokkal jobban örülne annak, ha pár éven belül egyszerűen megtörténne a csoda és feladnám azt az életmódot amit folytatok, helyette megkomolyodnék valamelyest és még valamiféle tiszteletteljes viselkedést is elsajátítanék, mintsem hogy most, az egyetemi évek alatt tartsanak jófiúnak, aztán ugyanúgy vénségemre ne bírjak magammal, mint a tulajdon apám. - Pedig igazán kedvelhetne, ha már nekünk hála van munkája és a mi pénzünkön élősködik. - Fújok egyet a gondolatmenet mellé, miközben a szemeimet forgatva dőlök hátra a kanapén. Azt sem gondoltam volna amikor felkelek, hogy olyan napra ébredek, amikor a nővérem történetesen az idióta férjét védi velem szemben. De hát ez a nap is elérkezett. Az emberiség tényleg megérett a pusztulásra. - Jobban örülnél neki, ha a bulik után mindig valami teljesen véletlenszerű taxiban utaznék hazáig? Emberkereskedők is kapnak már engedélyt, sőt a szerveimet is eladhatják! Ezt akarod? - Kérdőn pislogok felé, s bár a felét sem gondolom komolyan a rögtönzött kiselőadásnak, amit tartottam neki, mégis képes vagyok nem elnevetni magamat és egészen komoly képpel várni Mona válaszát.
Tisztában vagyok vele, hogy New York függetlenül attól, hogy mit gondolunk, mennyire civilizált emberek lakják, tulajdonképpen mindenki számára rejt veszélyeket. Az ilyen helyzetek jellemzően nem válogatják meg az áldozataikat, egy gazdag embernek és egy szegénynek ugyanannyit érhet egy-egy szerve a feketepiacon, egy férfinek és egy nőnek ugyanannyi pénz lehet a tárcájában. Így mindenki potenciális áldozat, aki az utcán sétál, New York-ban lakik, vagy csak idejött látogatóba. Habár szeretek úgy élni, mintha nem lenne holnap, azért még elismerem, hogy igenis rendelkezem a minden emberben meglévő kicsinyes vággyal azt illetően, hogy szeretnék jó sokáig élni. - Túl fiatal vagyok még a halálhoz, Mona. - Nyilván ha nem akarnék idő előtt elpatkolni, akkor gyakorlatilag attól is félhetnék, hogy holnap elcsap egy busz, vagy éppenséggel meteor csapódik be a városba és mind meghalunk.
- Ó, tudom én. Számítok is rá, hogy leszel az ügyvédem, ha véletlenül belekeveredek valami illegális dologba és el is kapnak vele. - Nem szerepel a bakancslistámon - gáz -, sem a teendőim listáján, de még csak a világuralomra való törekedésre kialakított tervemben sem, hogy egyszer rács mögött végezzem, de sok esetben ezeket a dolgokat nem is én keresem, hanem megtalálnak maguktól. Akkora probléma, hogy nem akarok unalmas életet élni és gyakran igent mondok a rizikós helyzetekre is?
Amikor az alvási szokásainkat kezdjük megbeszélni és Mona olyan időpontokat mond nekem, amelyeknek jellemzően csak az esti verziójával találkozom az órámon, fintorogva pislogok rá és vacillálok azon, hogy egyáltalán megszólaljak-e. Nem akarok kapni az arcomba egy párnát, de igenis felháborítónak tartom, hogy nem osztja a véleményemet azt illetően, hogy ha már annyi pénzünk van Yang családként, akkor engedhessük meg magunknak, hogy néha délben keljünk. - Nem, nagyon nem - hevesen megrázom a fejem, ami rettenetes ötletnek bizonyul, mert kicsit olyan érzés, mintha az egész világ megindult volna vele, a fejemben pedig nem lenne semmi, ami tartja az agyamat és megakadályozza azt, hogy ilyen alkalmakkor - amikor megrázom a fejem -, a koponyámnak ütközzön. - De én fogadok sokkal később is feküdtem le, mint te. - Erre mérget is vennék.
- Kettő... Akkor nem lehetett túl jó buli - megrántom a vállaim, közben még a számat is elhúzom. Bármilyen buliról legyen is szó, ami tényleg élvezhető és nem az elit rétegek tekintik annak, nem kezdődik tizenegy előtt. Így a hajnali kettő utáni érkezés tulajdonképpen elég silány bulit mer feltételezni. De erről majd később megkérdezem mondjuk Finnt, hátha neki több emléke van. Elvihogom magam azonban, amikor a nővérem folytatja. Ez rám vall. - Akkor lehet, hogy mégiscsak jó volt a buli. Nekem. - És azt is sikerült elérnem, hogy megbotránkoztassam Monát. Mégsem kell elpusztulnia a Földnek, mert bár bitang erős fejfájással küzdök, de lassacskán minden a helyére kattan ebben a világban. - Köszönöm, hogy ilyen keményen dolgozol értem. - Gondolok itt arra, hogy reggelit készít nekem. A köszönetnyilvánítást pedig azzal is igyekszem megspékelni, hogy a vállára nehezedem és úgy ölelem őt át pár másodperc erejéig, hogy majd' megfojtom mellé. De mint ahogyan én sem, a nővérem sem érdemel ilyen halált, ezért hamar le is szállok róla és még mielőtt arrébb lépnék, finoman összeborzolom a haját.
- Reggeli után begyorsulok majd, nyugi. De én nem működöm kaja nélkül. Vagy ez, vagy pia, de szerintem nem akarsz ilyen korán itatni engem. - Vagy úgy egyáltalán. A nővérem elég határozottan a tudtomra adta, hogy nem támogatja az alkohol iránt táplált érzelmeimet, így talán jobb is lenne, ha nem is emlegetném neki a fogyasztással kapcsolatos gondolataimat.
- Miért ne lenne egyszerű? - Értetlenül pillantok rá. - Keresünk egy jó ügyvédet, talál egy kiskaput a házassági szerződésetekben és minden meg van oldva. Te megszabadulsz tőle, én akkor jövök hozzád, amikor csak akarok és mind jól járunk. Nehogy azt mondd, hogy a mai világban még érdekel, hogy mit fognak rólad gondolni, ha elválsz! - Ráncok jelennek meg a szemöldökeim között, miután összevonom őket és komolyan csak remélni merem, hogy Mona megérti a véleményem. Olyan felesleges egy rossz házasságban szenvednie, amikor szép nő és bárki elvenné másodjára is. Vagy valami ilyesmi.
- Hát legyen... Akkor ma sem találkozom a jövendőbelimmel, ha nem vehetem fel a férjed legjobb ingét - morogva veszem tudomásul az utasítást, de azt követően, hogy a megjegyzést teszem, el is indulok előbb az ingbeszerző útra, aztán pedig a fürdőszoba felé, ahol egy zuhanyzással igyekszem magamból új embert varázsolni. Ami valljuk be félig sikerül annak köszönhetően, hogy a hajam egészen vizes lesz, mire végzek. Sokkal frissebben - és legfőképp átöltözve - térek vissza a konyhába bő tizenöt perc múlva, ahol remélhetőleg már a Mona által készített reggeli vár. Komolyan, nem akarom még egyszer megjegyezni neki, hogy hol van már az étel!

Mondatára értetlenül nézek rá és összeszűkült szemekkel kérdezek vissza. – Az a dolgot, hogy totál részeg legyél? – Én is tudom, hogy valószínűleg nem éppen így értette azt, amit mondott, de ez, és ezt neki is be kell látni, elég furcsán jött ki. Ezért is forgatom ki a szavait, meg persze engem is időnként elszórakoztat, mikor kivetni valót találok a mondandójában. Szeretem a testvéreimet és a világért se gúnyolnám ki őket, sőt viccet végképp nem akarok csinálni belőlük, de időnként megesik, hogy csak azért is visszakérdezek. Azt hiszem ez a munkámból is adódik, elvégre ügyvéd vagyok és ha valami fogást találok a másik szövegében, akkor azt egyből a saját javamra tudom fordítani. Valószínűleg ezt nem a családomon kéne gyakorolnom, de jött az esély, én pedig automatikusan élek is vele. Szakmai ártalom.
Az meg már más kérdés, hogy valóban szeretném, ha nem ez volna élete célja, hogy egy-egy este után olyan ittasan essen hozzám, hogy azt sem tudja jóformán, merre van az arra. De azt hiszem ez csak álom, hogy egyszer talán végre jól nevelt lesz és nem fog ilyeneket csinálni. Most még reménykedem ebben, de ha így haladunk, akkor minden belévetett bizalmam eloszlik majd. Szépen lassan persze. – Azért maximum apát kedvelné. Még engem sem szeret, akkor téged milyen alapon bírna? – Nem védem a férjemet, abszolúte nem, én csak az igazat mondom. A férfi, akivel összekötöttem az életemet már régóta tudom, hogy nem igazán bír engem, de mivel a testvéreim, nos legalábbis ketten, szintúgy nincsenek odáig érte, így az utálat kölcsönös velük szembe is. Az is igaz, hogy már az elején volt a férfiban valami, ami miatt nem kedveltem. Hiába próbálkoztam kedvesnek lenni vele, akadtak időről időre olyan jellemvonásai, ami miatt mostanra teljesen megutáltam.
Mondandójára én is csak nagy szemekkel pislogok rá. – Miért kell mindent ennyire túlreagálnod? Amúgy sem mondtam neked ezt soha. – Végül csak egy nagyot sóhajtok. Néha komolyan elgondolkodom, hogy testvérek vagyunk-e. Bizonyos esetekben annyira különbözünk, de azt hiszem muszáj lesz ezt annak betudnom, hogy ő neki ez a normális. Most foghatnám arra, hogy ő csak azért ilyen, mert fiatalabb nálam, az az öt év nem hiszem, hogy annyit dobna ezen, meg én sem vagyok éppen öreg, vagy legalábbis nem hiszem, hogy úgy viselkedek. Inkább csak nem jártam el ennyit és így bulizni. – Braylen, nyugodj meg, nem fogsz meghalni, legalábbis nem mostanában. – Olyan drámaian képes fogalmazni, hogy lassan én érzem magamat rosszul. Az ilyen esetekben kezdek el elmélkedni, hogy vajon tényleg megéri-e nekem az, hogy ennyire gondoskodó nővér akarok lenni. Hogy tényleg van-e értelme annak, hogy neveljem, vagy teljesen feleslegesen erőltetem meg magamat, mert úgysem fog tudni megváltozni. Sokszor úgy gondolok erre, hogyha egyszer az életben lesz gyerekem, akkor addigra lesz rutinom hogyan kéne vele foglalkozni. Meg hát a remény hal meg utoljára, hogy talán egyszer képes lesz felnőni az öcsém is rendesen fog viselkedni. Akkor talán már nem fog az agyamra menni az ilyen és hasonló megjegyzéseivel. De azt is gyanítom, hogy ez sajnos nem mostanában lesz.
-Hiába állnék ki melletted és harcolnék azért, hogy ne csukjanak börtönbe, határozottan értékelném, ha nem kerülnél olyan helyzetbe. Mert mi van, ha nem leszek elég jó, hm? – Én sem valami istenség volnék, hogy képes legyek bármilyen helyzetből kirángatni. Még csak azt sem tudom megítélni, hogy mennyire vagyok jó, mert sok munkát nem adnak nekem. Nyilván a végsőkig elmennék, hogy kihúzza a testvéremet a bajból, de az lenne a legjobb megoldás, ha nem kerülne semmi olyanba, amiből aztán a bíróságon kötnénk ki.  
Az alvási szokásomra adott válaszán csak megrántom a vállamat. Eleve nem szoktam és nem is nagyon szeretek sokáig aludni. Elmegyek aludni, mikor fáradt vagyok és felkelek, mikor úgy érzem, hogy kipihentem magamat. De azt kifejezetten nem bírom, mikor egész nap csak alszok, mert akkor elmegy az az értékes idő, amit mással is tölthetnék. Arról nem is beszélve, hogy lehet, vele szembe nincsenek elvárások, vagy nem ilyenek, de nekem főznöm kell, takarítanom és valami rendet varázsolnom. Arról nem is beszélve, hogy még ott van a mosás, vasalás és bevásárlás. Emellett, ha néha behívnak dolgozni, akkor sem pihenhetek délig. És akkor még nem is említettem, hogy talán magamra is szeretnék némi időt szánni. Jelen esetben például vásárolni, bár ez inkább csak egy újabb kibúvó, hogy ne kelljen összefutnunk a férjemmel. – Az biztos, de pontosan tudtad mit vállalsz azzal, hogy idejössz. – kezdem el mosolyogva rebegtetni a pilláimat felé. Ő is tudja, hogy az én házam, az én szabályaim és ha nem kéne lelépnünk, akkor biztosan hagytam volna még szundizni, de az ő érdekében most inkább el kéne menni. Majd kap kávét kárpótlásnak.
-Ahogyan elnéztelek, eléggé „jól” sikerült. – Már ha az annak számít, hogy gyakorlatilag állni nem tudott annyira részeg volt. Nem tudom mi a jó ebbe, hiszen így csak elhalnak még idő előtt az agysejtjei, arról nem is beszélve, hogy azt se tudja, mi történik vele. Mi az, ami annyira vonzó egy önkívületi állapotban?  Valahogy sose tudtam ezt átérezni, de nem is nagyon vágyok rá őszintén. A köszönetére egy pillanatra kipattannak a szemeim, hogy jól hallottam-e, majd utána meg is ölel, vagyis inkább megfojt. – Bray! Imádlak, de én is szeretnék még élni. – Végre elenged, hogy ismét kapjak oxigént, majd a hajamat is összeborzolja. – Hogy lehet az, hogy tök aranyosnak gondollak, majd a következő pillanatban ezt a képet el kell rontanod? – fordulok felé mosolyogva. És én is nyúlok, hogy összekócoljam én is őt, ezzel is kiegyenlítve.
-Max vízzel itatnálak le, vagy gyümölcslével. De nálam mást nem kapsz. – Nem azt mondom, egy kevés még nem halálos és senkinek sem fog gondot okozni, de azért nem mindjárt korán reggel. Sőt remélhetőleg a tegnap este után, úgy mára hanyagolni fogja ezt az egészet.
Bólogatva hallgatom végig a kis monológját. – Ez mind szép és jó, de apáék mit fognak szólni? Ők akarták ezt, szerinted segítenének megszabadulni tőle? De még ha így is lenne, és tényleg elválnánk, akkor utána mi lesz? 26 vagyok Braylen, lassan amúgy is meg kéne állapodnom, lehetőleg valami jobb fickó mellett és utána családot alapítani. De nem leszek örökké fiatal, így jobb lenne minél előbb ezt elkezdeni. Egy válás viszont évekig is elhúzódhat, és milyen férfi kezdene ki egy házas nővel? – Meg úgy alapból honnan szereznék én magamnak új pasit? A munkahelyen biztosan mindenki kitagadna, pláne a válás után. Én pedig nem járok bulizni, hogy ott valami random férfival kikezdjek. Plusz nem biztos, hogy az a hely a legmegfelelőbb az ismerkedéshez.
-Ha a legjobbat veszed fel, akkor ahelyett csak vesz egy másikat és nem is fogja érdekelni. Ha fel akarod húzni, akkor kedvencét viszed el, hogy dühös legyen és tomboljon. – Azt már nem teszem hozzá, hogy remélhetőleg nem engem fog okolni a végén. Mondjuk de, egészen biztos, hogy én leszek az, akit majd hibáztat, de beadom neki, hogy véletlenül elégett vagy kilyukadt, vagy valami. Úgyis én rendezem a cuccait, fel se fog neki tűnni, hogy hazudnék.
Közben Braylen elmegy, én pedig befejezem a reggelinket és ki is teszem az asztalra, nehogy már azért is morogjon nekem, hogy nem kap idejében enni, vagy hogy ő már végzett, én is csipkedjem magamat.

- Neem, bírónő, hanem az, hogy szórakozzak. Minden korombeli szórakozni akar. - Ez persze kis jóindulattal is erős túlzásnak nevezhető, tekintve hogy másoknak több problémája akad az életben, mint nekem. Csak azért, mert annyi pénzünk van, hogy ha hatvan éves koromig nem csinálok semmit, akkor is megélek belőle, még nem jelenti azt, hogy ne tudnám, hogy a világon létezik szegénység, gyerekmunka meg olyan emberek, akik napi két dollárból élnek meg. A két dolláros részben ugyan egyáltalán nem vagyok biztos, de talán azt sem kellene feszegetni, hogy honnan veszem ezeket az infókat és pontosan miért jegyeztem meg. - Mona, neked is szórakoznod kellene még. Nem vagy öreg és tök feleslegesen kényszerítettek bele egy házasságba. Nem akarsz te háziasszony lenni, ugye? - Lehet, hogy a szavaim nem feltétlenül a legkörültekintőbben lettek megválogatva, tény és való, hogy nem finomkodom, amikor ezeket mondom neki, de teljesen őszintén gondolom, hogy az én nővérem jobbat érdemel. Ha már családot akar és egy férjet maga mellé - amit egyébként egyáltalán nem értek minek -, akkor az a valaki szeresse.
- Engem kevesen nem szeretnek. - A mondat végét elnyeli egy nagy ásítás. Igyekszem ugyan a szám elé tenni a kezem, de még így is olyan hangokat sikerül kiadnom, mint egy nyújtózkodó macskának. Nem mintha tisztában lennék azzal, hogy a macskák adnak-e hangot, amikor nyújtózkodnak, mivel nem kedvelem túlzottan a háziállatokat, nekünk meg amúgy is csak Jes kígyója jutott, akit egy állatkertbe kellene berakni, nem egy családi házba. Amúgy sem tudom mit eszik rajta annyira a húgom, tekintve hogy nem lehet vele úgy időt tölteni, mint mondjuk egy kutyával. A kígyó elég haszontalan kisállat.
- Az, hogy azt mondod nem szereted, ha úgy jövök ide, hogy ittam, illetve hogy mit szólna hozzám a drágalátos férjed, számomra egyértelműen azt jelenti, hogy nem akarod, hogy ide jöjjek. - Csak azért mert kettőnk közül Mona az ügyvéd, még nem jelenti azt, hogy én ne lennék profi abban, hogy megpróbáljam kiforgatni mások szavait. Sőt, nekem azt hiszem ehhez nagyobb tehetségem van, ráadásul én nem használom jó dologra ezt a tudást. - Ergo ha nem jöhetek ide, akkor máshová kell mennem és akkor már megvan az esélye, hogy bajom esik. - Egy egészen tenyérbemászó mosolyt küldtem a nővérem felé, mert úgy ítéltem, hogy az én magyarázatommal nem lehet vitatkozni, még ha tisztában is voltam azzal, hogy Mona nem utál engem.
- Én szeretnék örökké élni amúgy - bólintásokkal igazoltam, hogy mennyire komolyan gondolom ezt. - Nem tudom hogyan, mert ha nem találnak fel valami technikát, akkor kénytelen leszek a tetteimmel bevonulni a történelembe. - Utóbbi pedig azt hiszem sokkal aggasztóbb azok számára, akik tudják a tervemet, mint azoknak, akik még nem ismernek. De az is lehet, hogy mindenkire egyformán veszélyes.
- Én ebben nem hiszek - megrántom a vállaimat. - Szerintem te lennél a legjobb ügyvéd nekem. Amúgy lehet olyan ügyvédje valakinek, akivel családi kapcsolatban állnak? Gondolom... - Ugyan nem büntetőjogról van szó, de Mona tulajdonképpen a családunknak dolgozik. Tehát ha olyan dolog történne a cégen belül, ami már-már illegálisnak nevezhető, gondolom nem védhetné apát, mert meglenne az esélye, hogy szimplán bűntársak. Vagy valami ilyesmi. Túl korán van még ahhoz, hogy ilyen komoly gondolatokra szánjam magam. - Amúgy... - Beletúrok a hajamba, aztán pedig összefonom magam előtt a karjaimat, miközben a konyhapultnak dőlök. - Japánból van kiadatás? Ha mondjuk Felix ott követ el valamit, akkor nem nyírhatják ki, vagy ilyesmi, igaz? - Volt valamennyi halvány fogalmam arról, hogy milyen büntetések vannak még érvényben Japánban és őszintén szólva nem hittem abban, hogy Felix képes lenne embert ölni - főleg mert orvos akart lenni -, de attól még azt is nagyon jól tudtam, hogy kettőnknek együtt pontosan dupla annyi esélye volt nagy bajba keveredni, mint külön-külön. Időzített bombák vagyunk.
- Tudod, hogy nem szeretem a szabályokat. - Nem véletlenül próbáltam meg forradalmat kirobbantani már általánosban is, az ellen a hülye szabály ellen, hogy a lányoknak állandó jelleggel szoknyát kelljen hordaniuk az egyenruhájuk részeként. Tény és való, hogy azóta megvilágosodtam és sokkal jobban értékelem, ha a nőkön szoknya van, de akkor még fiatal voltam és naiv.
- Tényleg jó volt! - Egy fokkal lelkesebben jelentem ki, mint ahogyan a nővérem gondolja a dolgot. - Figyi, még mindig jobb, hogy ilyenkor iszom le magam, mintha azokon a dögunalom eseményeken tenném, amire apáék rángatnak - megrántom a vállaimat. Lehet, hogy ott is becsúszik egy-egy ital - meg még pár, amikor nem figyelnek -, de abban a társaságban egyébként sem tud engem senki annyira szórakoztatni, mint amikor valami egyetemi bulin veszünk részt a haverokkal.
- Nem is akarlak kinyírni. Viszooont... Ha már halálról van szó, nem akarsz segíteni eltenni láb alól Jes kígyóját? - Ezt pedig teljesen komolyan kérdeztem tőle. Lehet, hogy ha nem egyedül én lennék a bűnös az állat eltüntetésében, a húgom nem is akarna utána vasvillára hányni, vagy kitűzni a levágott fejemet az Empire State Buildingre. - Úgy, hogy én nem vagyok aranyos, szóval kezdettől fogva rosszul gondolod - vigyorogva pillantok rá, majd rázok néhányat a fejemen, hogy az általa összeborzolt hajam visszaálljon abba a szénaboglya állapotba, ahogyan felkeltem. Ezen már semmi nem fog segíteni, csak egy zuhany.
- Nem is gondoltam. Szerinted Dan adna nekem alkoholt? - Persze az csak egy dolog, hogy Mona mit gondol a nagybátyánkról, azt hogy ténylegesen is bízna-e bennem annyira az idősebb férfi, hogy együtt igyunk, nekem magamnak kellett volna kipróbálnom. Talán legközelebb hozzá megyek egy buli után, hogy kiderüljön.
- De pont most tapintottál rá a lényegre. Ők akarták ezt és nem te. Lehet, hogy túl fiatal voltál, meg megbíztál bennük és hallgattál rájuk, de most már nem muszáj megtenned. - Nem Monát akartam ezzel az egésszel minősíteni, sokkal inkább a szüleinket, történetesen a férfit, akit kénytelenek vagyunk az apánknak nevezni. Őt, aki még a saját gyerekeit is csak arra használja, hogy hasznot húzzon belőlük. - Hát... - fintorogva vonom meg a vállaim. - Nem tudom miért akarsz hajnal háromkor azért fent lenni, hogy valakit pelenkázhass ahelyett, hogy mondjuk egy jobb bulit keresnél magadnak, de.. Ha ezt akarod, akkor nem valaki olyannal kellene családot alapítanod, aki meg is érdemli? - Ha a nővéremnek ez a vágya, hát legyen. De akkor legyen száz százalékig boldog az életével és ne olyasvalakinek szüljön gyereket, aki csupán csak a megcsinálásában vesz részt, aztán ugyanúgy magára hagyja Monát, mint az egész házasságuk alatt.
Ha Mona képtelen lenne megmondani a férjének, hogy egy nyomorék, szívesen megtenném én. Ha pedig történetesen ő próbálna meg kilépni ebből a házasságból, pillanatok alatt pofára esne, mivel ugrik a szerződés azon része, ami őt helyezné előnybe. Ezért, ha csak tehetem, megpróbálok borsot törni az orra alá - a jelenlétemmel, a viselkedésemmel, azzal hogy Monát megpróbálom rábeszélni a válásra. Ennek egy része persze már meg is történt, a másikat viszont majd vásárlás közben akarom véghezvinni. Ahhoz viszont előbb ennem kell, így a zuhanyzást és átöltözést követően újra megjelenek a konyhában, ahol szerencsére már terített asztal vár. - Mikor tanultál egyáltalán palacsintát csinálni? - Én a magam részéről nem is tartom hasznosnak a dolgot, de nem is nagyon adódott még alkalom, hogy valaki ilyesmire próbáljon megtanítani. Így Monánál sem értem, hogyan lehet meg ez a képessége. Ellenben amikor belekóstolok az ételbe, már nem is nagyon érdekel. - Nagyon finom - félig teli szájjal közlöm ezt vele és kicsit sem érzem magamat zavarban miatta. Nincs kedvem 0-24-ben vigyázzban állni, valaki olyannak a kedvéért, aki a saját családját sem szereti eléggé - apa.
- Szóval mit szeretnél vásárolni? Tudok neked tippeket adni, hogy mit hordanak a csajok az egyetemen. - Pofátlan vigyor ül ki az arcomra - ezúttal legalább nincs egy hatalmas falat a számban, amikor beszélek -, és csak remélem, hogy Mona nem akar majd a szóbeli fenyítés után ezúttal fizikaihoz is folyamodni. Akkor sosem indulnánk el, pedig ilyen tempóban pár percen belül befejezem a csodásan elkészített reggelit is.

-Én a te korodban az egyetemre koncentráltam! –  Te jó ég, ez de rossz volt kimondani! Ennyire öreg lennék? De nem, nem vagyok öreg, csak idősebb nála. Mégis úgy beszélek, mint valami idős emberke, aki már annyi mindent megélt. Éppen hogy csak elkezdtem dolgozni. Meg azt is figyelembe kéne vennem, hogy Bray már egy teljesen más közegben nőtt fel, arról nem is beszélve, hogy pasiból van, így nyilván neki a szórakozásból áll az élet. De akkor mikor fog megkomolyodni?
Az öcsém kérdésére kapásból rávágnám a választ, de bennem ragad a szó, így csak becsukom a számat és elgondolkodok. – Nem az a bajom, hogy háziasszony vagyok, vagy nem mehetek szórakozni, mert ezzel nem lenne semmi gond, ha egyébként egy szerető férjem lenne. Azt hiszem. De őszintén? Szerintem már arra sem emlékszem, hogyan kell táncolni. –  Ezzel próbálom jelezni neki, hogy már az élményt sem tudom, milyen egy igazán jó buli. Néha eljárok a barátnőmmel, de hát férjes asszonyként mégiscsak más, mint szingli nőként. Akkor több lehetőséged van, nem kell időben hazaesned, nem azon jár az eszed, hogy vajon ki van-e takarítva a lakás és mindent megfőztél-e, hanem elengedheted magadat és szabadon flörtölhetsz bárkivel. Na jó, van abban valami, amit a testvérem mond, de ezt a világért sem közölném vele.
-Maradjunk annyiba, hogy kevés ember közli ezt így veled. – nézek rá félig felvont szemöldökkel. Azért neki is van egy stílusa, ami lehet a haverjai számára nagyon menő, de biztos vagyok benne, hogy egyesek falnak mennek tőle. – És moderáld már magadat, társaságba is így ásítasz? –  Ez már csak az „anyai” énem, aki előtör és próbálja nevelni. De nem mehettem el emellett megjegyzés nélkül. Van, amit már fel sem hozok nála és nem kötöm az orrára, de még így is akad bőven olyan, ami miatt szólok neki, hogy álljon le vagy lehet ezt elegánsan is csinálni.
-Braylen, te komolyan az ÉN szavaimat akarod kiforgatni? Átgondoltad ezt te? –  Ügyvéd vagyok és mégis engem próbál meg rosszabb helyzetben feltűntetni? Lehet neki is ilyen pályára kellett volna mennie. Mondjuk nem, félek, ahogyan most nem tud időnként viselkedni, úgy a bíróságon sem tudna, ami viszont hátrány. – Egyébként nincs bajom, ha iszol, csak megjegyeztem, hogy ihatnál kevesebbet is, a férjem meg… eddig is mindig megdumáltam vele, ha itt volt, hogy márpedig itt alszol. –  Ha valaki miatt veszekszem vele, akkor az a család. Meg magam miatt is. Tulajdonképpen min nem szoktunk összekapni? Maximum az ágyon, mert az elég nagy, hogy ketten elférjünk, meg hát, úgyse sűrűn van itthon, így nincs is gond ebből.
Mosolyára nem is reagálok, sőt igyekszem nem tudomásul venni, ahogyan most rám nézett, mert abból csak egy csúnya válasz lenne, azt pedig nem mondom ki, mert megint csak ellenem használná fel. Oké öcsi, ha harc, hát legyen harc, nem én fogok veszíteni. – Mindig idejössz hozzám és te is látod, hogy mindennek ellenére befogadlak, ha ellenben egyszer úgy döntesz, hogy nem így teszel, és tegyük fel ténylegesen bajod esik, akkor az a te hibád, mivel tudtad, hogy itt van biztos helyed, mégsem használtad ezt ki, így ne próbálj meg ENGEM rossz színben feltűntetni oké? Köszönöm. –  És ezzel lezártnak tekintem a vitát, de ha megint felhozza, akkor most már komolyan megcsapom a konyharuhával. – Hibernáld magadat, amíg nem találják fel az örök élet szérumot, vagy nem tudnak egy kiborgá változtatni, hogy az agyad tovább funkcionáljon, még ha a tested nem is tud. – Valami ilyesmiket szoktak csinálni azokban a bugyuta filmekben. Bár ha ennyire élni szeretne az örökkévalóságig, akkor tulajdonképpen ezek megoldások lehetnek számára. Kétlem, hogy az örökélet olyan felemelő lenne, hiszen ha mindenki kihal mellőled, akkor neked mi marad? Vagy ha mindenki élhetne, ameddig csak akar, akkor meg ott vagyunk, hogy több embernek nem kéne születnie. Egyszóval ebből jól kijönni nem lehet.
-Semmiképp nem lenne előnyös, mert gondolj bele, hogy családtagként eleve védeni akarnálak, vagy esetleg bűntársként mentenélek, ahogyan tudlak. De ha letagadod, hogy a nővéred vagyok, akkor szívesen leszek az ügyvéded… de inkább ne hozz ilyen helyzetbe kérlek! – Nagyon nem örülnék neki, ha bárkinek a családból ügyvéd kéne, mert olyan bűnt követ el. Pláne nem a tesóim esetében. Ott kissé, vagyis inkább nagyon csalódnék bennük. – Miért mit csinált? –  nézek a testvéremre döbbenten. Nem is ez volt a jó kérdés… Csinált bármi olyat, amibe ő is belekeveredett? Nagyon ajánlom Braynek, hogy tiszta maradjon és nem csak a család hírneve miatt.
-Néha azért jók. Tudod azért vannak, hogy rendet tartsanak. – nézek rá rosszallóan és egyben utalok arra, hogy esetleg néhányat ő is követhetne, ha nem is tartja be az összeset. Időnként elgondolkodok, hogy tényleg rokonok vagyunk-e.
-Tény, apáék mellett inkább maradj józan. –  Még a végén pipák lesznek rá, amiért szégyent hoz ránk. Megértem, fiatal, buliznia kell, de az ilyen eseményeken jobb, ha nem az italba folytja magát.
-Nem. –  felelem egyszerűen. Biztos, hogy nem fogom kinyírni a kis hüllőt, bár parázok tőle, de én nem élek ott, így nem az én gondom, hogy együtt kéne laknunk. – Amikor még kicsi voltál, tudod olyan egész pici, mikor még nem tudtál beszélni, akkor cuki voltál.
Egy pillanatra megáll a kezem. -Ha túl sokat ad neked, akkor én fogok vele elbeszélgetni. –  Dan nem lenne olyan. Ugye? Nem, egészen biztosan nem… Ezt majd meg kell vele beszélnem, miután Braylen elment, meg szólni neki, hogy ne adjon túl sok alkoholt az öcsémnek.
-Most már kicsit késő. Ha vissza tudnám pörgetni az időt, akkor biztosan nem mentem volna hozzá. – Elmondtam volna a fiatalabbik magamnak, hogy nem lesz jó és csak gyűlölni fogom, de sajnos nem ugrálhatunk vissza a múltba, így ebbe ragadtam. – Hát… szívesen buliznék is még és keresnék ÉN magamnak valakit, aki jó lehetne a gyerekem apjának… És most tegyük fel, hogy elhatározom, hogy addig is keresek magamnak valakit, amíg nem válok el. Szerinted ha megtudják, hogy házas vagyok nem fordulnak sarkon? Vagy nem csak rövid távra terveznek velem? – Elvégre ő pasiból van ezt neki kéne tudnia. Nyilván ennyi idősen durva lenne, ha ilyen lányt fogna ki, de azért az ösztönei biztosan sugallnának neki valamit ezzel kapcsolatban, ami más férfiakban is ugyanazt az érzést váltaná ki nem? Elvégre ők egyformán működnek.
Amíg pedig ő zuhanyzik, addig én befejezem a reggelinket. Mire visszaér már minden tálalva van és ehet is. – Ha egész nap otthon ülsz és unatkozol, akkor néha fogod magad és tanulsz valami újat. Én például megtanultam a férjem ízlésének megfelelő ételeket főzni. –  Plusz eleve csak úgy engedtek el otthonról, hogy tudtam már főzni, mert az egy házasságban előny, meg hát nyilván a nőnek ezt is tudnia kell. Az egy másik dolog, hogy voltak olyanok, amiket az uram kért én meg csak pislogtam, hogy olyat még nem csináltam. Na azokat gyakoroltam unalmamban. – Örülök. –  Még az sem zavar, hogy nem nyelte le a falatot és úgy mondja ezt, mert hát ízlik neki és ez a lényeg. Közben meg már én is eszem a saját adagomat. – Nem fogok egyszál melltartóban és valami lyukacsos totál átlátszó felsőben rohangálni! –  jegyzem meg két falat között. – De ha tudsz olyat, ami illik hozzám és a pasiknak is vonzó, akkor szívesen meghallgatlak. – nézek rá mosolyogva, bár még mindig nem tudom mennyire jó ötlet az, hogy én ismét elkezdjek pasizni. Kijöttem én ebből már és nem vagyok benne biztos, hogy jó lennék még most is.

Személy szerint nem látom magamat a jövőben, mondjuk olyan húsz éven belül, nős emberként és családdal. Nem érzem úgy, hogy bármi olyasmi nyújthatna nekem az az élet, ami miatt vonzó lenne számomra, hogy gyűrűt húzzak valakinek az ujjára. A saját szüleim házassága sem olyasmi, ami különösebb példának tekintenék, Mona házassága sem olyasmi, aminek csak a jó oldalát látom. Ezért nincs szükségem sajátra. Egyébként is megfogadtam, hogy velem nem játszhatják azt, amit a nővéremmel, amíg nem házasodott meg a nagybátyám is. Ha ő lehet közel a harminchoz szingli, akkor még nekem is van legalább tíz évem élvezni a szabadságot. Addig meg úgyis kitalálok valamit, hogy ne kelljen megnősülnöm.
- Hát nem is tudom.. - Elhúzom a számat, mert én magam soha nem tudnék azonosulni azzal a gondolkodással, amilyen férfit a nővérem szeretne maga mellé. Azzal persze egyetértek, hogy a férjére ráférne egy alapos verés, mert lényegében az én nővéremről van szó, akit senki, semmilyen körülmények között nem szabadna, hogy bántson. - Táncolni nem lehet elfelejteni, ne mondj ilyeneket. Az csak úgy jön... magától. - Mellé olyan mozdulatokat teszek a kezemmel, ami sokkal inkább menne el egy Hawaii utazáson, mintsem ténylegesen egy klubban, de a jelenlegi energiaforrásaimból pusztán ennyire telik. Ha Mona felhozná valaha, amúgy is letagadnám. Azt viszont már magam sem tudom eldönteni, hogy az ütemet a fülemben doboló vér szolgáltatja, vagy a tény, hogy még mindig úgy érzem, mintha hallanám a hangszórókban doboló basszus hangját.
- Miért? Ismersz valakit, aki azt mondta, hogy nem szeret? - Negédes mosoly jelenik meg az arcomon. - A férjed nem számít. - Hirtelen emelem a levegőbe a mutatóujjamat, hogy leszögezzem ezt a kitételt. Rajta kívül nem gondolom, hogy Mona ismerné azokat az embereket, akikkel egy egyetemre járok és akik között ténylegesen akadhat olyan, akinek nem vagyok a szíve csücske. A családunk által látogatott jótékonysági és egyéb eseményeken mindenki jól öltözött, jóképű Yangnak tart, akinek annyi pénze van, hogy ha akad is benne hiba, azért a pár millióért megéri. - Attól függ milyen társaságban. - Szégyentelen mosollyal az arcomon közlöm ezt vele, habár tény és való, hogy a szavaim igazak. Finn és Felix előtt például majdnem mindenre képes vagyok.
- Igen, pontosan. - Hevesen kezdek bólogatni, aminek újfent csak annyi lesz az eredménye, hogy megsajdul a fejem. Ez pedig rögtön arra késztet, hogy abbahagyjam és inkább odafigyeljek a nővérem szavaira. - Látod, ezt mondhattad volna először is. - Angyali - már ha nekem van olyan - mosoly jelenik meg az arcomon, ahogyan kimondom ezeket a szavakat. Nem az volt a fő célom, hogy az őrületbe kergessem a nővéremet kora reggel(!), de ez nem jelenti azt, hogy nem tartom szórakoztatónak a kis szócsatánkat. - Persze, persze. Én csak azt akartam hallani, hogy én vagyok a kedvenc testvéred. - Hiába mondják, hogy egy szülőnek nem szabadna kedvenc gyereket választania, azért mindenkinek vannak hibái, megesik. Ugyanezen az alapon pedig a testvérek között is kialakulhatnak preferenciák.
- Őszintén szólva egyik sem tűnik rossz ötletnek. De... Tudsz nekem ajánlani olyan helyet, ahol hibernálnak? - Ez most az életem egyik legfontosabb kérdése. Mindenki elhitte kicsit gyerekként, hogy lehet belőle Amerika Kapitány, na de hol vannak a szórólapok a szolgáltatással kapcsolatban? - Én úgy ítélem egyszerűbb lesz valamit letenni az asztalra. - És nem úgy, mint ahogyan valószínűleg apánk tette a titkárnőjével. Brr.. Ez a kép még az én másnapos fejemben is túl élénken villan fel, csak a hányingert hozom magamra.
- Viszont ha letagadom és mégis kiderül, ráadásul olyan ügyben védesz, amiben akár bűntárs is lehetsz, akkor az információ visszatartásáért nem leszel automatikusan bűntárs, még ha technikailag nem is vagy az? - Nehezen tudom elképzelni, hogy meg tudnám ismételni ezt a kérdést újra, meg újra. De épp elég nagy eredménynek tartom, hogy most épp erről beszélgetünk és nem arról, hogy mennyire meg akarok halni, vagy hogy jól jönne egy pohár víz. - Semmi olyat, amiről neked tudnod kellene - jelentem ki vigyorogva, pont azt az információ-visszatartást gyakorolva, amit az előbb emlegettem neki. - Csak kíváncsi voltam. - Ez pedig technikailag nem is feltétlenül hazugság.
Nem reagálok a nővérem szabályokkal kapcsolatos megjegyzésére, mivel nem érzem úgy, hogy meg akarnám változtatni a gondolkodásomat ezzel kapcsolatban. Nyilván vannak olyan dolgok, amiket még én magam is kénytelen vagyok betartani, csak azért, mert ellenkező esetben börtönbe kerülnék... Onnan pedig nem hallottam még túl jó sztorikat, hogy ki akarjam próbálni milyen a rácsok mögött. Ennek pedig valószínűleg Mona is nagyon örülne, ha tudná.
- Akarsz velem fogadni, hogy meddig hiszi azt mindenki, hogy én áldott jó gyerek vagyok? - Azzal például semmiképp sem terveztem lebuktatni magamat, hogy pontosan mennyit költök az egyetemi óráim elvégzése érdekében más tanulók szolgáltatásaira. Ez egyébként is olyasmi volt, amit az egyetem berkein belül is meg kellett tartanom magamnak - legalábbis megpróbálni elérni, hogy ne jöjjön rá senki. Különben búcsút mondhattam volna a Borostyán-ligás diplomámnak. Ami néha nem érdekelt túlzottan, néha igenis mindenki orra alá akartam dörgölni. Attól függ épp milyen kedvem volt.
- Szomorú - elhúzom a számat, közben pedig megcsóválom a fejemet. Ennek fényében valaki mást kell találnom odahaza, aki hajlandó nekem segíteni ebben. A hüllőtartás az állatkertnek való, nem nekünk.
- Akkor ha lehet, használd mondjuk inkább rám, hogy jóképű, vagy hogy tökéletes. A csajoknak nem az aranyos pasik jönnek be. - Ahogyan pedig mindketten megállapítottuk, én már gyerekkorom óta nem vagyok aranyos, sem pedig cuki. Az óvónők is úgy gondolhattak rám, mintha ördögfajzat lettem volna, aki alig tud megülni a seggén. De egyáltalán nem bántam meg és bizony azóta sem teszem, hogy ilyen vagyok.
- Úgysem tudnád meg. Ez olyasmi, ami férfiak között marad! - Legalábbis arra a kapcsolatra alapozva, amit anya emleget mindig és próbál nekem fényképekkel is bizonyítani, amikor kicsi voltam, nagyon jóban voltam Dannal. Ebből következtetek arra, hogy ha megkérném, tényleg nem árulna el a saját családja tagjának sem. Főleg nem azzal kapcsolatban, hogy én történetesen mennyit iszom, vagy mennyit nem. - Ha ő adja nekem, akkor amúgy is az ő felelőssége, nem? Egyébként is, felügyelet alatt ihatok, amennyit csak akarok. - Talán nem ez a legjobb felfogás, de mindketten tudjuk, hogy olyan komoly bajba még nem keveredtem, még ha ittam is előtte.
- De azért találták ki a válást, hogy ez megoldható legyen. - Ha minden más cselekedetünkkel kapcsolatban nincs is meg az az opció, hogy egyszerűen töröljük, ami történt, a házasság intézménye mégis ilyesmi. Ezért sem kellene Monának attól félnie, hogy emiatt pletykálnak majd róla, vagy rossz helyzetbe keveredik. Ha bűn lenne a válás, akkor nem találták volna ki. - Szerintem egy kapcsolat a vonzalomról szól, és nem úgy lehet kialakítani, hogy meghallgatod az ember teljes élettörténetét, meg azt, hogy mit gondol bizonyos dolgokról. - Legalábbis elég unalmas lenne a magánéletem, ha mindenkivel végigbeszélgetném előbb az élet fontos kérdéseit és csak azután bújnánk ágyba. - Az meg, hogy épp házas vagy vagy sem... Tulajdonképpen te vagy versenyelőnyben, mert ha nem jön be a másik csávó, szimplán mondhatod, hogy mégis meg akarod javítani a házasságodat. Ha valóban el akarsz válni más miatt, akkor meg egyértelműen jelzés értékű, hogy a harmadik fél fontosabb számodra. És ennek elégnek kell lennie. - Sosem gondoltam volna, hogy egyszer odáig jutunk, hogy én adok tippeket a nővéremnek, ami a párkapcsolatokat illeti. Főleg nem azután, hogy - bár ezt ő nem tudja -, de engem az egyik barátnője vezetett be ennek a világába.
- Legközelebb is ide jövök akkor, ha kajára van szükségem. - Kijelentésem könnyed, habár tisztában vagyok vele, hogy mennyire kellene szervezkedni ahhoz, hogy ugyanígy, kettesben legyünk a nővéremmel. - Tényleg el kell válnod. Akkor több időt tölthetünk együtt - elvigyorodom, mielőtt újra az evésre kezdenék koncentrálni. Bár Mona nem mondta, hogy annyira hiányoztam neki, hogy szeretne a jövőben többet látni, de ez még nem jelenti azt, hogy ne fognám magam és jelennék meg nála én magam, amikor akarok.
- Nem is ajánlottam volna olyat... - A hanghordozásom elárulja, hogy talán mégis megfordult volna a fejemben, hogy valami olyat javasoljak a nővéremnek, aminek köze nincs az ő stílusához. Viszont az öccseként nem tenném meg, hogy olyan dolgokat vásároltatok vele, amiben nem szívesen látnám más férfiak előtt. - Ha választhatok neked én valamit, akkor te is választhatsz nekem. De csak egy dolgot. - Amikor ezt kimondom, a könyökömet az asztalra teszem és felé nyújtom a kisujjamat. Senki mással nem fogadnék kisujjesküt, csak vele. Hiszen ő a nővérem.

Bray korában valószínűleg engem is pont hidegen hagyott a házasság gondolata és igazából utána is csak azért volt jelen, mert tudtam, hogy férjhez kell mennem valakihez, akit a szüleim is elfogadnak. Illetve adott esetben ők találják én meg csak jó arcot vágok hozzá. Azzal talán még gond sincs, hogy nem magamtól találom meg a nagy Őt, hanem a család mutat be neki, de az mégsem boldog vég, ha egyébként nem bírjuk egymást. Az elején azt hittem majd hozzászokok, hogy majd összemelegszünk, de egyre inkább megyek a férjem ellen és ha nem félnék attól, hogy nem kellek majd másnak, vagy mit szólnak apáék, akkor már kiléptem volna. Mégis ezt nehéz megugrani egyedül.
Mozdulataira csak nevetni kezdek. – Na jó, ennél azért tényleg jobb vagyok! – mutatok rá arra, hogy ezeket a mozdulatokat nemhogy leutánzom, de azért többet is tudok ennél. Csak nem tudom… 27 évesen gondolom, hogy még járnak bulizni az emberek, sokkal inkább azon gondolkodom, hogy milyenek mehetnek ilyen helyre és közülük mennyi lehet a potenciális férfi jelölt. Ha már magamnak választok, akkor egy kicsit válogatósabb akarok lenni. Kezdjük például azzal a kritériummal, hogy nem akarja, hogy csak egy háziasszony legyek és ne dolgozhassak. Igen, ez egy elég fontos szempont lenne. – Hah, de van ilyen? – sóhajtok fel hangosan, majd az öcsémre nézek, hogy mennyire hallotta, figyelt vagy leginkább mennyire foglalkozik a felkiáltásommal.
Már nyitnám válaszra a számít, de megállít. -Biztos van más is… - motyogom inkább magamnak, mintsem neki, de azért biztos vagyok benne, hogy jól hallja a szavaimat. Már csak azért is mondom, hogy akad olyan, aki nem kedveli, mert ilyenek az emberek. Én, aki semmit sem szokott más ellen tenni is begyűjtöttem annak idején néhány rosszakarót, na most Braylen stílusával bármikor el tudom képzelni, hogy neki meg még több is van mint nekem volt. Persze nem vádaskodom, lehet az ő korosztályának ez jön be és ezt tartják követendő példának. – Néha elgondolkodom, hogy tényleg egy család vagyunk-e… - csóválom meg a fejemet rosszallóan. Tudom, hogy vérszerinti tetsvérek vagyunk, csak azt nem értem hol csúszott ennyire félre a dolog és hogy lehetünk mind a hárman… négyen ennyire különbözőek.
A halántékomat kezdem masszírozni a szavaira. – Nekem nincs kedvenc testvérem oké? Ha mégis lenne, akkor az Jessie. Ő is maximum azért, mert lány és vele másképp lehet beszélgetni, de mindannyitokat szeretlek, pont ugyanúgy, szóval ebből ne csinálj vitát kérlek! – Már ismerem annyira, hogy most kiakadna, hogy hogyan mondhattam ilyet. Igazából tényleg nem szeretem egyiküket sem jobban a másiknál, pusztán csak a nagy arcából akartam, hogy egy picikét visszavegyen. Bár ez gyanítom nem fog sikerülni, mégis egy próbát megér. Legalább elszórakoztatom magamat a nagy vihar előtt, ami után vehetek majd be egy fejfájás csillapítót.
-Hát… be tudlak rakni a mélyhűtőmbe, ha az úgy jó. Vagy vehetek neked repjegyet az Északi-sarkra, ott biztos tök jól le tudnának fagyasztani! – villantok felé egy kedves mosolyt, csak ahogyan ő szokta csinálni. Pont én tudjam, hol hibernálja magát? Őszintén azt se tudom, hogy van-e ilyenre tényleges lehetőség, vagy ez is csak a filmekben van jelen. Sose foglalkoztatott ez a kérdés, azt meg nem is értem, hogy az öcsémnek honnan jött ez. De mindegy is, amíg ezzel foglalja le magát és nem valami illegálissal, addig csinálja csak.
Braylen kérdésre csak pislogok és inkább iszok egy korty kávét. – Ehhez nagyon reggel van még, várj egy kicsit, amíg feldolgozom az információt. – A fejemet megtámasztva az asztalon gondolom végig, amit mondott, de csak képes vagyok összerakni, amit kérdezett. Nem értelmetlen volt, vagy nehezen követhető, csak így hirtelen egyszerre pont elég szó hagyta a száját ahhoz, hogy át kelljen gondolnom mit szeretne. – De igen. Igazad van. Ezért mondtam, hogy ne hozz ilyen helyzetbe. Ha Igen, akkor meg nem fogom az ügyvédedet játszani, maximum azt tudom megmondani, hogyan felelj a bíróságon. – Amit kifejezetten nem akarnék, mert akkor az azt jelenti, hogy valami bajba keveredett. A családnak is rosszul jönne ez, de neki meg gyanítom még inkább a későbbi boldogulásában.
-Ezzel nagyon nem nyugtattál meg, remélem ezzel tisztában vagy. – De legyen nem fogom faggatni, ha nem akarja, csak technikailag, most ezen fog pörögni az agyam. Persze, hagyja csak, hogy ez vegye át a gondolataim helyét ahelyett, hogy a saját családi drámámon problémáznék tovább. Bízom benne, hogy azért van annyi esze az öcsémnek, hogy semmi olyan nagyobb dolgot nem csinál, amit valami szimpla bírság kifizetésével ne lehetne lerendezni. Nem szívesen járogatnák be hozzá a börtönbe meglátogatni. Bár eleve ha megtudnám, hogy dolga volt a rendőrséggel már elszomorodnék.
-Nem fogadok olyanban, amit nem tudok biztosra, hogy megnyerek… És tartok tőle, hogy vannak olyan emberek, akiket a mosolyoddal el tudsz bűvölni. Ha nem lennénk rokonok gyanítom én se jöttem volna rá, milyen is tudsz lenni. – Őszintén megmondom neki, hogy tudom mennyire angyali tud lenni néha. Nem is bánom, mert időnként inkább gondolják ilyennek, mintsem megsejtsék milyen is tud lenni. Mondjuk egy olyan rendezvényen kifejezetten hasznos, ha jó arcot vág mindenhez.
-Nem fogom elismerni még akkor sem, ha te kéred… - forgatom meg a szemeimet. Persze, hogy helyes, elvégre a Yang család tagja, de azért hogy tökéletesnek hívjam, vagy ezt nyíltan bevalljam neki… Inkább aranyosnak hívnám, az legalább még böki is a csőrét.
-Kivéve, ha odamegyek hozzá és megrebegtetem a két szép pillámat. Szerinted nekem nem mondaná el? – kérdezem tőle oldalra döntött fejjel és ártatlan arccal. Mondjuk lehet ha megkéri Bray, hogy egy szót se szóljon nekem, akkor nem is árulná be, de én kiszedném belőle. Valahogy. Gondolom. – Felügyelet alatt sem kell azért részegre innod magad. Csak azért mert más felelőssége, attól még neked lehet eszed. – Én legalábbis biztosan nem akarnék szándékosan az ital hatása alá kerülni akkor sem, ha valaki vigyáz rám. Kiszámíthatatlan lennék, amit utálnék.
-Tudom, hogy ezért találták ki, de azért biztos lenne némi… nézeteltérés a felek között. És most nem csak a férjemre és magamra gondolok, hanem gyanítom a szüleink sem díjaznák. – Bár az még hagyján, őket meg tudnám nyugtatni, hogy még egy nála is jobbat fogok találni, de a párom szerintem eléggé nézne, hiába tudja ő is, hogy ez a kapcsolat veszett ügy. – Inkább csak arra ment a kérdés, hogy én például nem kezdenék ki házas pasival, mert az nem is szép dolog meg félnék tényleg csak második nőnek tartana és nem azért, mert szeretne. Megcsalni én sem akarok senkit csak… lehetőséget adni magamnak azt hiszem. – Mert most eléggé húzósan hangzik, hogy nagyban házas vagyok még, mikor elkezdek randizni. Még akkor is ha már beadtam a válókeresetemet. – Hát ez mondjuk igaz… Ah, nem értem kiért megyünk ennyire bele mondjuk, hiszen ki se mondtam még a válást! – kapok a fejemhez a felismerésben. Előbb tisztázni kéne a másikkal is, hogy mi a helyzet. Vagy előbb anyának szóljak?
-Komolyan csak a kaja miatt? – nézek rá döbbenten meg némileg megsértődve, hogy csak emiatt jönne ide és nem is engem akarna látni, de a következő kijelentésére meglágyul a szívem. – Aw… Tudsz te kedves is lenni! De hidd el a férjem mellett is szívesen vagyok veled, amúgy sem ön haza néha napokra, szóval biztos tudnánk kettesben lenni. – Legalábbis elintézném ezt érte.
-Ühüm, persze… te sose igaz? – hitetlenkedve nézek rá, mert nem hiába mondtam amit. Kinézem belőle, hogy olyat ad rám, ami tőlem nagyon távol áll. Nem mondom, hogy nem kell időnként változás, de azért nagyon elrugaszkodni sem akarok magamtól.
Az ajánlatát hallva mosolyogva fogadom el az esküt. – Legyen! Te nem panaszkodhatsz, hogy mit választok neked vili?

- Azt nem tudhatjuk, amíg nem mentünk el egyszer együtt bulizni. - Vigyor kúszik az arcomra, mellé pedig a szemöldökeim is felfelé szöknek. Egészen pimasz lehet az arckifejezésem, amit talán csak én érzek annak, tekintve, hogy érzek valamit ugyan belül - igen, a másnaposságon kívül is -, de mivel nem láttam még magamat soha kívülről, nem lehetek benne biztos. Tükörbe ilyen korán, amikor egyébként semmi dolgom nincsen, ami miatt fent kellene lennem, meg egyébként sem szeretek nézni. Jó, tény és való, hogy ma éppenséggel akad dolgom, és még csak nem is valamelyik órámra kell bemennem, de mivel Mona nem tud a gondolataimban olvasni, így nem olyan nagy baj, hogy olyasmin gondolkodom, mint egy meghosszabbított alvás reggeli után. Állítólag pihenni egyébként is a temetőben szokás csak.
- Volt egyszer egy csajo... Na mindegy, szóval az egyik ismerősöm mindig azt mondogatta, hogy azok mondanak ilyet, akik irigyek. Te mit gondolsz? - Ha egy nő ilyesmit mond és egy másik egyetért, akkor már csak van neki valóságalapja, nem igaz? Más, hímsoviniszta férfitársaimmal ellentétben nekem valahogy soha nem volt affinitásom ahhoz, hogy a férfi nem felsőbbrendűségét bizonygassam, mert én magam is tisztában vagyok vele, hogy amikor hódolni kell a női nemnek, akkor egyszerűen hódolni kell. Sosem írtam még ennyire körül azt, hogy mennyire hasznát veszem az egyéjszakás kapcsolatoknak, de ha Mona véletlenül mégis tudna gondolatban olvasni, akkor határozottan szeretném, ha nem ilyen és ehhez hasonló gondolatok fogadnák.
- Hát erről talán Mr. Yangot kellene kérdezned - utalok itt rögtön az apánkra, akit már nem is igazán van kedvem annak hívni, amilyen szerepet be kellene töltenie az életemben. Nem akarom, hogy bármit is átadjon nekem, a pénzén kívül és akkor még kifejezetten finoman fogalmaztam. - De az is lehet, hogy anya ivott, amíg meg nem szült minket Jessel. Las Vegas veszélyes hely. - Nem teljesen úgy értem a veszélyeset, ahogyan használnom kellene, de egyes embereknek az alkohol is veszélyes, mert függőséget okoz, szóval mégsem beszélhetek annyira félre.
- Már késő, kimondtad! Hogy akarod, hogy elmenjek veled ezek után vásárolni? Depressziós leszek... - Az egyik kezemet finoman a homlokomhoz érintem, majd eltakarom vele a szemeimet, mintha csak a sírást próbálnám leplezni, de nem bírom túl sokáig előadni a drámaian megbántott kisöccsöt, felvihogok. - Én vagyok... voltam az egyetlen fiú, ráadásul a középső gyerek is, el kellett volna, hogy kényeztessetek. De már ezt is elvette tőlem valaki - fintorogva húzom el a számat. Nem akarok most belegondolni abba, hogy Skylerrel mi van épp, vagy hogyan érezheti magát a Yang házban. Ha már a részese az életünknek, akkor tapasztaljon meg valamennyit abból, amit én is éveken át átéltem.
- Az nem menő. Finn már meghívott magukhoz Norvégiába, az elég közel van. Ha amúgy sem én vagyok a kedvenc testvéred, majd nem jövök haza. - Feltétlenül szükségesnek éreztem odaszúrni ezt a megjegyzést, habár valószínűleg mindketten tudtuk, hogy egyáltalán nem gondolom komolyan a költözést. Hiába szeretek utazni, képtelen lennék leragadni egy helyen, legyen az akármilyen szép, vagy épp alkalmas a hibernálásra.
- Jó - szórakozottan mondom ezt ki, míg én magam is újra átgondolom, hogy pontosan miről van szó. Úgy vagyok vele, hogy ha már van egy ügyvéd a családban, aki vitte is valamire és aki történetesen szóba áll velem, akkor tőle kérek tanácsot és nem várom meg, amíg élesben kell megtapasztalnom a dolgot. Csak a biztonság kedvéért. - Pont, hogy nem hozlak ilyenbe, mert nem is mondtam most semmit. - Nem mintha lenne mit. De túl jól esik most körbejárni ezt a témát ahhoz, hogy kihagyjam annak a lehetőségét, hogy húzzam egy kicsit a nővérem agyát. - Sok dolog áll jól nekem, de szerintem a büntetett előélet nem feltétlenül - megrázom a fejemet és megint olyan fejet vágok, mint aki éppenséggel citromba harapott. Lehet, hogy olykor voltak elvetemült ötleteim, vagy épp meggondolatlan döntéseim, de soha nem jártam még fél lábbal sem börtönben és szerettem volna, ha ez így is marad.
- Látod, innen lehet tudni, hogy egy család vagyunk! Én sem fogadok, csak ha tudom, hogy nyerek. - Meg amúgy is, általában tudom magamat pozicionálni, így minden általam tett szívességért cserébe kapok egy másikat. Jó esetben én magam választom meg, hogy mit is akarok, rosszabban egyszerűen csak kapok valamit. De gondolom nem lehet túl válogatós az ember - ezen a téren legalábbis.
- De miért tennéd, hát én vagyok a testvéred és nem ő. - Ezen a ponton én produkálok valami pilla-rebegtetés szerűt, csak épp a férfi változatát, amit ha jól emlékszem kiskutya szemeknek neveznek, de lehet, hogy ezen a - számomra - korai órán épp nem kattog jól az agyam és nem is jó dologra gondolok. - De jobb most, mint később, nem? - Ezt is csak mondani szokás. Én személy szerint nem hiszem, hogy ezen akár csak kicsit is változtatnom kellene a jövőben, mert mégis mi a fenéért tenném? Nem tervezek olyan kötött életet élni, mint az unalmas házaspárok, akiket a szüleink által látogatott eseményekről ismerek.
- Akkor el kell érni, hogy valami olyasmi derüljön ki, ami miatt el kell válnotok. Kutassunk a férjed családjában? - Sosem gyanúsítottam volna nyíltan Mona férjét mondjuk azzal, hogy megcsalja őt, a távol töltött esték mégis elég gyanúsak voltak - senki nem szeretheti ennyire a munkáját. Viszont a nővérem olyan nő, akit nem sérthet meg senki ilyen formában, ezért pedig hajlandó lettem volna betörni a fickó orrát is. Talán nem is olyan rossz ötlet az a nyomozás. - Ááá... - Elgondolkodva bólogattam párat, de okosat ezen a ponton már nem tudtam volna mondani. Furcsa dolog a házasság, legfőképp mert az előbb épp ellene beszéltem és elfogadhatónak tartottam azt, ha valaki megcsalja a házastársát, de apám esetében megbocsáthatatlan bűn volt a szememben az egész. De az is tény, hogy apám meg Mona teljesen másfajta kapcsolatokban kell, hogy éljenek. Anya soha nem tett olyasmit, ami miatt ezt a bánásmódot érdemelné, Mona férje pedig épp elég nagy pöcs, hogy valaki ilyen formán móresre tanítsa. Még szerencse, hogy ez tulajdonképp nem az én döntésem volt, mert lehet, hogy a nővéremmel ellentétben már rég cselekedtem volna.
- Mert ha állandóan csak beszélünk róla, akkor a végén nem jutunk sehová! - Ez az érzés kifejezetten ismerős volt a számomra, ugyanis én magam is sok esetben inkább a számat járattam, mintsem hogy a tettek mezejére léptem volna. De a lányokkal való kapcsolataimra inkább tartogattam az energiáimat, mint mondjuk a tanulásra. Érthető, nem?
- Neem, hát ha már te csinálod a kaját akkor lényegében a te társaságodban is vagyok. Amúgy meg! -
Újra felemelem a mutatóujjamat, habár nem szánom fenyegetőnek a dolgot. - Ki mondta, hogy megérdemled, ha nem én lennék a kedvenc tesód? - Ami jár az jár, és most egészen addig fogja tőlem ezt hallgatni, amíg valami miatt el nem feledkezem arról, amit mondott nekem.
- Igen, mert én szeretem a testvéremet, nem úgy, mint egyesek... - Háborítatlan jókedv csendült a hangomban, habár csak újabb adagokat lapátoltam a korábban meggyújtott tűzre és arra, hogy meddig megyek ezzel a témával és viselkedéssel Mona agyára. De az, hogy kidobjon amúgy sem az ő szokása, szóval úgy éreztem nincs mitől félnem.
- Mondtam már, hogy áldott jó gyerek vagyok! - Elnevetem magamat, de a biztonság kedvéért felfelé pillantok és próbálom meglesni, vajon rám szakad-e a plafon, ha most ilyen hazugságokkal jövök. Végül csak egy egészen határozott mosoly marad az arcomon, amikor Mona elfogadja a kisujjamat. Úgy fordítom a kezemet, hogy a hüvelykujjunkkal meg is tudjuk pecsételni a dolgot. - Nem tudom meg tudom-e ezt ígérni, de majd próbálkozni fogok. - Talán mégiscsak megérte felkelni ma és megszakítani a szépítő alvásomat.

Kijelentésére csak felvonom a szemöldökömet és kérdőn pillantok az öcsémre. – Remélem nem gondoltad komolyan, hogy én majd veled megyek el bulizni… - Mert amúgy biztos vagyok benne, hogy esetleg még segíthetne nekem, vagy valami bátorságot önthetne belém így pasizás terén (persze nem alkohol formájában), de ugyanakkor meg nagyon nem vágyom erre. Még a végén előtör belőlem az idősebb nővér szerep és megpróbálnám hazarángatni, ha azt venném észre, megint túl sokat ivott. Akkor aztán lőttek az én esti bulimnak és gyanítom Braylen sem repesne az örömtől. Mondjuk ez a kisebbik dolog, ami zavarna.
-Ühüm… az egyik ismerősöd… - forgatom meg a szemeimet. Csak azért, mert nem fejezi be a mondatát, attól függetlenül hallom a szó kezdetét. Ez bizonyára ilyen átlag gondolkodásmód az embereknél, hogyha valamit elkezdenek, de végül nem fejezik be, akkor az azt jelenti, hogy gyakorlatilag ki sem mondták és nincs gond! Amúgy nem is értem, hát tisztában vagyok vele, hogy csajozik, ebbe nincs semmi bűn! Az ő korába ez normálisnak mondható… Csak remélem nem olyan életmódot folytat, ahol minden egyes este valaki mással van. Akkor azért nem lennék rá büszke. – De egyébként nem, nem vagyok irigy. Miért lennék? Jó életem van! – Ha nem számoljuk a férjes jelenetet. Azt igazán kihagyhatják, de egyébként ezen kívül minden rendben van szerintem. Igaz, hogy a problémáim jelentős részét a házasságom okozza… Oh hát így átgondolva… igazából jobbat is kívánhatnék magamnak, de legalább nem vagyunk szegények! Nézzük mindennek a pozitív oldalát.
Nagyot sóhajtok. – Tudom, hogy Skyler óta nehezen lehet megbízni apában, de azért abba egészen biztos vagyok, hogy te a vérszerinti öcsém vagy… És nem csak félig. – Bár abszolúte jogos a felháborodás, hiszen az, hogy apa megcsalta anyát… Engem is sokkolt az meg talán még inkább, hogy még együtt vannak. De az is igaz, hogy most már mit tehetne anya? Most hagyja el, mikor van három gyereke? Valahol azt is képes vagyok elfogadni, hogy egy biztos anyagi hátteret nem szívesen adna fel, pláne ennyi kölyökkel. Bár ha az én férjem tenné ezt velem… Az is más tészta! Nem is vagyunk olyan régóta együtt és nincs is gyerekünk. Nekem könnyebb lenne elhagyni talán, nem kényelmesedtem bele egy kapcsolatba és nincs is kihez kötődni. Anya azt hiszem megszokásból nem akar kilépni a házasságából. – Ne szórakozz anya nem ivott! – Még a feltételezés is sértő anyára nézve, hogy esetleg alkoholhoz nyúlt, miközben terhes volt. Ő semmiképpen sem ilyen felelőtlen.
Csak a fejemet fogva sóhajtok. – Na ezért Jessie a kedvencem… - jegyzem meg halkan, holott egyébként ez nem igaz, még mindig szeretem mindegyik testvéremet pont ugyanúgy! Milyen egy nővér lennék, ha sorba rendezném őket? – Ugye tudod, hogy erről nem Skyler tehet? Ha valakit okolni akarsz, akkor az legyen apa. De még mindig te vagy a középső gyerek és mi az, hogy nem voltál elkényeztetve, hm? Hát mennyi szeretetet kaptál tőlem is? Meg mennyi odafigyelést? Csak te mindig támadásnak veszed és inkább elvonulsz… - mondom neki a szememet forgatva. Szeretem Brayt, éppen ezért akartam, hogy jó gyerek legyen és ne legyen vele gond, hogy aztán később se kerüljön bajba. Értem én, hogy ügyvéd vagyok, de nem tudom mindenből kihúzni. A testvéri féltés pedig szerintem pont olyasmi, ami az egyik legjobban ki tudja fejezni a szeretetemet. De nem fogom azért is jutalmazni, meg dicsérni, ami szerintem nem helyes.
-Meddig fogod ezt az orrom alá dörgölni? Egy hét? Két hét? Vagy egy teljes hónapig? – Annyi idő alatt már csak elfelejti… vagy megunja. Bízom benne, hogy így lesz, mert nem szeretném, ha életem végéig azt emlegetné, hogy nem őt jelöltem meg kedvenc testvéremként. Ami egyébként lényegtelen, mert mindegyikük a testvérem és sosem hagynám őket cserben! De persze nyugodtan lovagoljon rajta, ha ez így neki jó és ez okoz neki örömet.
-Ajánlom is! A bíróság vagy rendőrség közelébe se szeretnélek látni soha. Ha mégis megtörténik… - és csak hogy komolyan vegyen a legcsúnyább pillantásomat vetem rá. – Nagyon dühös leszek rád öcsi! – Ennek ellenére segítenék neki és mindent elintéznék neki, amit csak tudnék, de utána nem ölelgetném halálra, hanem minimum egy alapos fejmosást kapna és talán esetleg utána valami szeretgetést meg némi sírást, hogy miért kell mindig megállítania a szívemet az ilyen húzásaival. Bár nem tudnám elképzelni róla, hogy bűntényt kövessen el, egy-két csíny meg talán még belefér, bár az ő korában már az is gyerekes… De mind tudjuk, hogy a férfiak később érnek!
-Alapból az ember csak akkor megy bele egy fogadásba, ha bizonyos benne, hogy ő nyer nem? – döntöm meg oldalra a fejemet és kérdőn nézek rá. Szerintem ez minden ésszel rendelkező ember esetében így van, nem csak a mi családunkban. De persze vehetjük ezt egy jelnek, hogy tényleg a Yang vér miatt nem fogadunk olyanban, aminél nem biztos a győzelmünk.
Az aranyos nézésére csak felvonom az egyik szemöldököm. – Ezzel akarsz megvenni? Édes vagy Bray, de nem hatsz meg. – jelenik meg az arcomon a mosoly. Nem, még ha ilyen kis kölyökkutya szemekkel is néz rám sem fogok meghatódni. Annyi év alatt már immunis lettem erre. – Hát… azt hiszem. – vonom meg a vállamat. Bár a „Jobb előbb, mint utóbb” valamivel biztatóbban hangzik nekem. Bár azt hiszem ezt is embere válogatja.
Kérdésére csak elnevetem magamat. – Kutatni? Ugyan minek? Még ha találnánk is valamit róla, félek csak lefizetné az embereket. Bár több pénzért mindig ki lehetni nyitni azokat a néma szájakat, csak nem tudom megérné-e nekünk. – vonom meg a vállamat és lemondóan sóhajtok. Meg még mindig nem tudom, hogy mit szólnának anyáék. Nem, inkább mit szólna apa. Elvégre ők mutatták be nekem a mostani férjemet, nagyon győzködtek, hogy majd ő jó lesz nekem és egészen biztosan kijövünk majd… Nem éppen, sőt! A legrosszabb férfi, akivel csak találkoztam valaha.
-Ez tény és való, de előbb az illetékessel is meg kéne beszélnem, hogy válni akarok nem? Vagy előbb anyáéknak kéne szólnom? – Hirtelen nem is tudom, hogy kinek érdemes ezt először elmondanom. A szüleim félek nem igazán támogatnának a döntésemben, így ha nem ők az elsők, akik megtudják, akkor utána hogy szívom vissza a szavaimat a férjemnek? Nehezen gyanítom. Szóval mindenképpen előbb a családdal kell ezt közölnöm. Majd… Előbb kell némi bátorság.
-Braylen! Komolyan meddig akarsz még ezen pattogni? – vetem hátra a fejemet, miközben nyüsszentek egyet kínomban. Ez most már tényleg kezd az agyamra menni, inkább csöndben kellett volna maradnom, akkor most nem kéne ezt hallgatnom.
-Jó rendben! Bocsánat, te vagy a kedvenc öcsém, sose cserélnélek le, csak hagyd abba ezt most már, mert kezd kiégni az agyam tőled… - Még valami könyörgő pillantást is kap tőlem, mert lassan bármit megtennék, csak felejtsük el ezt a „ki a kedvenced” dolgot. Inkább mondom, hogy ő, ha ez megnyugtatja a kis lelkivilágát.
-Valahogy te és az, hogy jó gyerek legyél, nekem nem jön össze. – De azért elfogadom a kisujját, majd mosoly terül szét az arcomon. – Nekem a próbálkozás már jobban hangzik, mint az, ha nem is igyekeznél. – kezdek el halkan kuncogni, utána pedig felállok. – Na, ha végeztél, akkor elmosogatok, aztán lassan mehetnénk is! – nézek rá nagy szemekkel, hogy befejezte-e a reggelijét és mehetünk-e akkor vásárolgatni.

- Nee csináld már, ne legyél unalmas. - A pillantásomban, amit a nőre vetek ott van minden: tisztában vagyok a bűnömmel és azzal, hogy épp most unalmasoztam le, de.. Ha a felelősséget nem is vagyok hajlandó vállalni, azért még szánom bánom a dolgot és hajlandó vagyok őt kiengesztelni valahogyan. Hogy egészen pontosak legyünk mondjuk azzal, hogy tényleg elviszem őt egy buliba, ami számára is megfelelő és nem nekem és a haverjaimnak van tervezve - ne menjünk bele a részletekbe. - Azt fogom hinni, hogy velem nem akarsz mutatkozni. - Még mielőtt egy potenciális letolás célpontjává váltam volna, gondoskodni akartam arról, hogy én legyek ennek az egész helyzetnek az áldozata. Együtt akarom tölteni az időmet valahogy a nővéremmel és még egy normális buliba sem hajlandó eljönni velem, amikor nagyon is megérdemelné, hogy részt vegyen egy ilyenen. Azok az események, amelyekre kicsi korunktól kezdve el lettünk rángatva mindennek nevezhetőek csak szórakoztatónak nem, ezt pedig nem tudom hogy nem fedezte még fel Mona is. Ha egy mód van rá, akkor én mindenképp saját magammal múlatnám az időmet, ugyanakkor számomra ez nem is feltétlenül opció.
- Úgysem ismered. - Olyan magabiztossággal közöltem ezt vele, mintha minimum érdekelte volna az egész mögötti történet, vagy épp az, hogy pontosan hogyan ismerkedtünk meg azzal a csajjal. De biztos vagyok benne, hogy Mona sem kíváncsi az én magánéletemre, mint ahogyan engem sem érdekel a férje. Azon túl, hogy illene békén hagyniuk egymást, ha már képtelen minimálisan is boldoggá tenni a nővéremet. - Biztos vagy benne? - Olyan tudálékos fejet vágtam, hogy azt még a stréber általános iskolások is megirigyelték volna. Ugyanakkor ebben a kérdésben nem ismerek ellenvetést, szerintem a nővéremnek lehetne jobb élete is, tehát jelenleg nem éli a legjobb életét. - Kapásból tudnék mondani három dolgot, ami miatt nincs jó életed. Az csak egy dolog, hogy mennyi pénzünk van, de a férjed.. - Ezen a ponton újfent azt választottam, hogy nyitva hagyom a mondatot és inkább az arcommal fejezem be, ami undorodó grimaszba torzult. Az a féreg, aki férfinak tekinti magát nem jelent többet számomra, mint valami, amitől meg kell szabadulni, mint egy ragtapasztól.
- Nem én emlegettem, hogy talán nem is vagyunk egy család... - Fölényesen emeltem meg az államat, hogy lepillanthassak a nővéremre, de hamar megjelent egy mosoly is a szám sarkában. - Hát amiről nem tud az nem fáj neki... - Megrántom a vállaimat, miközben már egész más témán jár a fejem. Egészen pontosan azon, hogy ha már annyit emlegetem Las Vegast, talán egyszer vissza kellene látogatnom. Mondjuk a születésnapom környékén, úgy egy hétig. Az épp elég lenne arra is, hogy visszataláljunk a reptérre és valahogy haza is keveredjünk a végén. Hm, nem is olyan rossz ötlet.
- Kutatások is bizonyítják, hogy mindig a középső gyerek kapja a legkevesebb figyelmet, és hogy semmit nem kell tennünk ahhoz, hogy mi legyünk az egész család legnagyobb csalódása. Habár... Az már nem én vagyok. - Nevetve forgattam meg a szemeimet, mert szerintem nem kellett nevet mondanom ahhoz, hogy mindketten tudjuk, hogy miről van szó. Apánk gyakorlatilag bármit csinálhatna ezen a ponton, akkor sem lennék hajlandó megbocsátani neki, a ballépése produktuma - Skyler - pedig állandóan emlékeztet erre a problémára. - Egyáltalán miért, ki mondta hogy kötelező jóban lennem Skylerrel? - Teljesen őszinte kérdés volt ez a részemről, mivel semmilyen belső késztetést nem éreztem ahhoz, hogy egyáltalán meg akarjam ismerni azt a srácot, aki egyébként is csak szánalomból lett hozzánk költöztetve, mert apánk nem tudta tovább befogni azoknak az embereknek a száját, akik tudtak a fiúról.
- Tudod drága nővérem ezt így előre nem tudom neked megmondani. Majd ahogy az élet hozza. - Vigyorogva pillantottam rá és már épp emeltem a kezemet, hogy megborzoljam valamelyest a tincseit, annak reményében, hogy talán nem harap bele közben a karomban - habár sosem úgy ismertem Monát, mint aki nagyon harapdálna másokat, még a nem-kedvenc testvérét sem.
- Igenis asszonyoom! - Kicsi hiányzott hozzá, hogy még a kezemet is a homlokom mellé lendítsem, mint egy igazi katona. Viszont tapasztalat hiányában, ami a nagybátyámmal ellentétben nekem nem volt meg, inkább hanyagoltam az ilyesfajta mozgást. Az egyik előnye annak, hogy én már nem Koreában születtem határozottan az, hogy nem kell kötelezően bevonulnom. Nem állna jól a lenyírt haj.
- Mikor fogadtál bárkivel utoljára? Mindenkinek akkora az egója, hogy azt hiszi nyerni fog. - Vagy ha másképp fordítjuk a dolgot, gyakorlatilag annyira utálják az önelégült képemet nézni, hogy bizonyítani akarnak, mégpedig velem szemben. A végén persze mindig mindenki rájön, hogy nem véletlenül akkora az arcom. Ilyen egyszerű a dolog.
- Igen, ez volt az egyik módszerem. - Pénzt hiába adnék neki, abból már így is van neki elég. Fogalmam sincs pontosan kitől tanulhattam ezt a trükköt, de határozottan örülök neki, hogy megtörtént - ugyanis mindenkinél azzal kell támadni, amire a leginkább vágyik. Mona például biztosan szeretne egy rendes és jól nevelt kistestvért - ami csak miatta néha hajlandó is vagyok lenni. De olyan ez, mint az introvertáltak és az emberundoruk... Egy idő után elegem lesz belőle és bizonyítanom kell, hogy élvezem az életet. Ezt a részt persze nem feltétlenül a nővérem előtt.
- Miért, nem akarsz megszabadulni tőle? Sokkal könnyebb azt mondani a válóperes ügyvédnek, hogy nézd itt vannak a felvételek a ribancával, segíts megszerezni a szemét összes pénzét. - Fejben ez az egész dolog tökéletesen felvázolódik előttem és még az is felbukkan a gondolataim között, hogy ha elég jó a sztori, akkor film is lehet belőle. Viszont tény és való, hogy nem ebből tervezek megélni - de talán megtehetném. - Csak akkor szokták megbeszélni a másik féllel, ha ki akarnak békülni, nem? - Én legalábbis hosszú ideje otthon vagyok már a ghostingban és nem félek tiltani is néhány telefonszámot. Én nyugodt életet szeretnék, az már kevésbé érdekel, hogy mások mire vágynak, vagy épp kire. - Nem tartozol neki semmivel. Szerintem a válóperes ügyvédnek kell amúgy is legelőször szólnod. - Onnantól kezdve pedig van egy megfelelő ember, aki intézheti az egész procedúrát. Csak elhatározás kérdése. Ha valami nem tesz boldoggá, ott kell hagynunk - még ha a nővérem esetében ez a férje is.
- Mondtam, hogy azt majd az élet eldönti - olyan ördögi vigyor költözött az arcomra, mintha csak kisgyereket kaptak volna csínytevésen. Talán egyszer megunom, hogy Mona vérnyomását puszta szórakozásból nyomom az egekbe a viselkedésemmel, talán nem. - Ez már rögtön jobban hangzik. Habáár... tudnék még vele kötekedni. - Például mi az, hogy a kedvenc öccse? Az nem túl választási lehetőség, ellenben ha a legkedvesebb testvére lennék, akkor még Jest is megelőzném. De mivel áldott jó gyerekként emlegetem magamat, néha meg kellene próbálnom annak is lenni. Ezért nem húzom tovább az agyát. Plusz azért sem, mert ideje lenne ténylegesen elindulnunk valahová, ha még vásárolni is akarunk ma.
- Muszáj most mosogatnod? Ezer évbe fog telni amíg végig megyünk annyi bolton, amennyit elégnek gondolsz. Meg fogok őszülni! - Lehet, hogy a reggeli kiválasztásával és az evéssel én magam húztam az időt, ettől függetlenül viszont tudtam, hogy milyen merényletet fog elkövetni ellenem a saját nővérem és nem vártam. Ugyanis nem raknak minden üzletbe olyan kanapékat, ahol kényelmesen várakozhat az ember, amíg a másik fele - jelen esetben testvére - vásárol. - Oké, figyelj... Van egy feltételem a vásárláshoz. Minden emeleten csak egyszer megyünk végig, jó? Ha kihagysz egy boltot, nem érdekel, nem megyünk vissza. - Feltartottam a mutatóujjamat, hátha abból érzékeli a kérésem komolyságát és azt, hogy be fogom tartatni vele a szabályt, amit tulajdonképpen én találtam ki és fogadtam el érvényesnek a mai napra.
- Mehetünk már? - Eszemben sem volt megkérdezni tőle, hogy segítsek-e a mosogatásban, mert nagyon is olyan dolognak gondoltam, amit a bejárónőnek kellene végeznie, aminek a hiánya szinte kongó ürességgel járt ebben a lakásban. - Mona... téged a férjed kényszerít házimunkára? - Ez csak még egy nagyon határozott ok lenne arra, hogy elváljon tőle.