- Szerintem nem kéne menned – Cole az ágyamon terpeszkedve osztotta az észt, miközben éreztem a tekintetét a seggemen. Ötmillió ötletem lett volna arra, hogy mit tudnánk együtt csinálni, de abban már szinte biztos voltam, hogy az egyezés nem lesz meg a terveink között. Tekintve, hogy ő a tanulást preferálta volna... Engem már egy közös Netflixezés is boldoggá tudott volna tenni. Már kezdett egy kicsit elegem lenni abból, hogy csak a kovalens kötésekről tudunk beszélgetni, meg folyamatosan a biokémiában akar elmerülni... Amikor nekem ezernyi ötletem lenne arra, hogy miképp űzhetnénk másképp a biosz témát.
- Szerintem ott a helyem – válaszoltam neki ugyanúgy az ő stílusában, miután megigazítottam a derekamra simuló, piros anyagot – Leilának szülinapja lesz. Neked is jönnöd kéne, hiszen jó kapcsolatot ápoltok.
Az egyik palettámban található tükröt vettem a kezembe, hogy a sminktelen arcommal kezdhessek valamit. Illetve ez jó indok volt arra, hogy figyelmen kívül hagyhassam Cole ellenkezését. Hiszen nagy műgonddal dolgoztam el az alapozómat az arcéleimen, aztán figyeltem oda arra, hogy a kontúrom tökéletesen sikerüljön, hogy a pirosító árnyalata harmonizáljon a bőrömmel és a felhelyezett bronzosítóval. Hogy a highlighterből a lehető legtöbb mennyiséget felvigyem.
- ... Szóval szerintem Leilának is inkább a tanulással kellene foglalkoznia. Ezt mind meg fogjátok majd bánni később – én már jó ideje azzal voltam elfoglalva, hogy a szemeimet fessem ki, viszont most megállt a kezemben az ecset. Én magam sem voltam biztos abban, hogy jól hallottam amit mondtam.
- Te régen nem voltál ennyire unalmas – megcsóváltam a fejem, miközben a szemeimet forgattam – Mindig taxit kellett hívni neked, mert túlságosan leittad magad. Hol van az a srác?
- Felnőtt – egyszerű válasz. Talán nekem is ideje lenne felnőni, de egyáltalán nem akarok ilyenekkel foglalkozni 18 évesen. Mindenki azt mondja, hogy ez életünknek az az időszaka, amikor meg kell tapasztalnunk a rossz dolgokat ahhoz, hogy tanulhassunk a hibáinkból. Pont ezért sem hallgattam Cole-ra most és folytattam a kis tapogató mozdulatokat, amivel az arany színű pigmentet vittem fel a mozgó szemhéjamra. Egyátlalán nem tudom, hogy miről magyarázott még nekem, hiszen inkább lefoglalt az enyhén vöröses árnyalatú rúzs felkenése is.
- Az pedig nem illik a hajadhoz – való igaz, hogy egy ideje már viseltem a lilás árnyalatú, hamvas póthajamat, viszont ezt övön alulinak éreztem. Soha nem érdekelte az, hogy pontosan mi illik hozzám vagy mi nem, ő egyszerűen csak a saját képére akart formálni engem... Akárcsak a szüleim.
- Mióta foglalkozol te azzal, hogy mi illik a hajamhoz, vagy mi nem? – kicsit összehúztam a szemeim, amikor rápillantottam – Majd találkozunk.
Nem érdekelt, hogy mit szól ehhez az egészhez. Még hallottam a tiltakozó hangját magam mögött, amikor a kabátommal és a cipőimmel a kezemben kiviharzottam a szobámból.


- Ott kéne hagynod azt a faszt, drágám – simította végig a karomat az egyébként szó szoros értelmében cserépkályhákat megszégyenító módon meleg srácot. Én pedig csak mosolyogva vonogattam a vállam, hiszen nem nagyon volt tippem arra, hogy Cole és én miért vagyunk együtt. A magam módján szeretem, ugyanakkor megszoktam az eltöltött másfél évünketk. Nem igazán tudom, hogy milyen lenne nélküle.
- Lehet, hogy csak én reagálom túl – jelentettem ki határozottan, de annyira nem voltam biztos benne. Ezt a beszélgetést már százszor megejtettük, így sokkal inkább csak emeltem felé a poharam, hogy koccinthassunk, aztán magamba döntöttem a már kitudja hányadik felest. Talán pont ezért is kezdtem el végül nézelődni a környéken, aminek hála sikerült kiszúrnom egy lányt, aki baromi ismerős volt nekem. Ezer éve már, hogy találkoztunk, de mivel Instagramon követtem – ez is puszta véletlen volt – lényegében tudtam hogyan néz ki.
Annak idején egy napköziscsoportban voltunk, csak a kapcsolat elég hamar megszakadt, mivel én másik iskolában folytattam a tanulmányaimat, amint eljött a felső tagozat. Annak idején nehéz volt tartani a kapcsolatot, mivel engem túlságosan lefoglalt az új iskolámba való beilleszkedés.
Lényegében most is figyelmen kívül hagyhattam volna Isabel jelenlétét, de mégsem tettem. Talán a sok alkohol miatt, amit sikerült meginnom, de túlságosan örültem neki ahhoz, hogy a velem szemben ülő fiútól végül elnézést kérjek, aztán a lány mögé lopakodjak, finoman a hátára simítva a kezem.
- Úristen, nem hiszem el, hogy még itt vagy – talán egy kicsit jobban is lelkesedtem, mint ahogyan azt kellett volna, hiszen bőven lehetséges, hogy ő már nem ismer meg engem – Azt hittem, hogy a nagymamád visszatoloncolt titeket a délre, annyira eltűntél, miután sulit váltottam.
Innentől kezdve már biztosan tudni fogja, hogy ki vagyok. Sokkal inkább az esetünkben volt kérdéses a maradás, mégis mindig szerettem viccelődni kislányként Isa nagymamájával. Legalábbis általában ha menni kellett hozzá, mindig hisztizett és nálunk akart aludni, erre pedig tökéletesen emlékeztem.



821 szó || outfit

Cleo & Isa

- Az a srác már tíz perce téged néz. - Egy könyököt érzek az oldalamban, s oda is kapom a fejemet a hang irányába, hogy Mila arcát pillantsam meg magam mellett, amint épp a szájához emeli a poharában szédelgő szívószálat és kortyol egyet a vodka szódájából. Ötletem sincs mi vonhatta el a figyelmemet, hiszen az előbb még épp arról diskuráltunk, mennyire jó lenne végre utazni egyet - lehetőleg Spanyolországba, ahol kipihenhetjük az iskolai év fáradalmait, na meg barnulhatunk egy jót a tengerparton.
- De odanézhetek, vagy most is figyel? - teszem fel a kérdést nevetgélve, miközben az egyik lábamat igyekszem kecsesen felhúzni és keresztbe rakni a térdemet a másikon. - Jól néz ki? - A második legfontosabb kérdés. Nem mintha annyira érdekelne jelenleg ilyesmi, pusztán csak megszokott közöttünk az ilyesfajta élcelődés. Másrészt meg nem szabad megfeledkeznem arról sem, hogy akármilyen rosszul esik a szakítás, ez nem olyasmi, mint amikor meghal valakid és még bizonyos ideig kötelezően gyászolnod kell. Habár a fekete öltözékem már biztosan stimmelne hozzá.
- Nem látom jól. De felőlem oda is mehetnél hozzá, hogy jobban megnézd magadnak - meglegyinti a combomat, én pedig nevetve vetem hátra a fejemet, majd úgy fordulok vissza hozzá, hogy nemet intek a kezemmel.
- Az hogy nézne már ki? Az is lehet, hogy csak követ Instagramon és most alig hiszi el, hogy élőben is ugyanúgy nézek ki - magyarázom teljesen komolyan, miközben a kezeimet felemelem, hogy mindkét oldalon hátra tudjam söpörni sötét, szögegyenes tincseimet. Ötletem sincs zsinórban hányadik éjszakát töltjük házon kívül és hogy hányadik alkalommal kellett végighallgatnom a húgom aggodalmát azzal kapcsolatban, hogy amit csinálok, nem tesz nekem jót - sőt, ahogyan ő fogalmazott, egyenesen nem egészséges! Nekem eddig minden alkalommal az volt rá a válaszom, hogy ha csatlakozna hozzánk egyik este, biztosan megváltozna a véleménye és nem gondolná úgy, hogy jobb ötlet a nyarat otthon, a négy fal között tölteni. Oké, lehet, hogy ez ilyen formában kicsit túlzás, mivel Anának is megvannak a maga elfoglaltságai, a színház, meg minden egyéb, amelyeket most hirtelen az elfogyasztott alkohol mennyisége miatt nem tudok megnevezni... De az ő közege nem a klubozás és a hajnalokba nyúló táncikálás, na meg annak a tökélyre fejlesztése, hogy hogyan kiabáljuk túl legalább annyira a zenét a barátnőimmel, hogy halljuk egymást, de vigyázzunk magunkra legalább annyira, hogy másnap még legyen hangunk. Aztán persze valaki okos biztosan meg tudná nekünk magyarázni, hogy annak, ha holnap torokfájással és kiszáradt és cserepesedett ajkakkal ébredünk, nem a fecsegésünkhöz van köze.
- Csinálnunk kellene egy képet - közelebb hajolok a barátnőmhöz, hogy ne kelljen olyan hangosan beszélnem. A gondolat ugyan már jó ideje forog a fejemben, de épp elég lassúak most ahhoz a fogaskerekeim, hogy beleteljen pár percbe, míg ténylegesen is felvetem az ötletet. Különben is előbb úgy gondoltam jobb lenne, ha megvárnánk vele Sorent, akit ugyan meghívtam, hogy jöjjön velünk, de azt mondta csak a fotózása után fogja eldönteni jön-e vagy sem.
- Szerintem meg inkább el kell most mennünk mosdóba, de út közben véletlenül majd pont annak a helyes srácnak a környékén elhagylak, jó? - Azzal már ragadja is meg a kezemet és megteszi a bejelentést az asztaltársaságunk többi tagjának is, csak hogy senki ne maradjon le; mindjárt jövünk.
Nem ellenkezem túlságosan Milának, amikor a helyiséget megtöltő emberek között kezd el húzni a megfelelő irányba, mégis épp eléggé kapaszkodom belé ahhoz, hogy a magassarkú cipőimben tipegve ne essek el. Túl gyors volt a váltás az eddigi ücsörgéshez képest és nem sikerült még megszoknom, hogy az ital most azzal a tipikus szédítő érzéssel tölt el, mint amikor pont eléggé üt meg, hogy még jól essen. Ígéretéhez híven tényleg megszabadul tőlem Mila, habár még épp látom a vörösen hullámzó haját, mielőtt hátra kellene fordulnom, a finom érintés nyomán, ami eltereli a figyelmemet a barátnőmről. Tágra nyílt, kíváncsi pillantással nézek fel a lányra, akinek a vonásai ismerősek, de csak szavai nyomán üt meg a felismerés azzal kapcsolatban, hogy ki is ő pontosan. - Sziaa! - nevetve, jókedvűen köszöntöm, s odahajolok, hogy rövidke ölelést, vagy éppenséggel óvatosan hátveregetést produkáljak - ami inkább sikerül lapockaveregetésnek, mint bármi másnak. - Ez úgy hangzik, mintha ki kellett volna, hogy toloncoljanak! - jegyzem meg vigyorogva, holott tulajdonképpen ha igaz lenne, amit én állítok, még meg is sértődhetnék. De persze nem az a cél, hogy konfliktust generáljak, egyszerűen csak eszembe jutott, mint oly' sok minden más is, amikor dolgozik bennem a pia.
- Én tűntem el? - Arcomon eltúlzott felháborodással pislogok a lányra. - Ugyan kérlek! A nagyi akkor sem tudna elrángatni ebből a városból, ha az egész családot értem küldené - magyarázom nevetve, a kezeimmel gesztikulálva közben. Hosszú ideje ez az első eset, hogy amikor a családomról beszélek, nem jut eszembe az az érzés, amit még múlt évben a kórházban éreztem, hogy hazudtak nekem. Sőt, a Cleoval való találkozás nyomán furcsa nosztalgia kerít a hatalmába, holott semmilyen alapja nincsen, mert a legutóbbi közös emlékünk valószínűleg az, hogy egy pár csaton veszekszünk az oviban, ami mindkettőnk állítása szerint a másiknak állt volna a legjobban. Végül persze megegyeztünk, hogy mindketten viseljünk egyet-egyet, így lesz mindenki a legszebb.
- Sosem láttalak még itt! Vagyis... - elnevetem magamat, miközben finoman a karjába kapaszkodom. - Igazából abban sem vagyok biztos, hogy jártam-e már itt. - Legyintek párat, s jelzem a kezemmel, hogy felejtsük is el a témát. - Iszunk valamit? Ugye nem vár vissza senki? Mert most nem engedlek el! - széles mosolyom mellé izgatottság társul a hangomban, s már egészen meg is feledkezem róla, hogy Mila nem Cleo társasága miatt hagyott magamra.

900 | bocsánat a lassúságért  | outfit

Ami a barátaimat illette... Komolyan soha nem tudtam őket hova tenni. Minden alkalommal azt tapasztaltam, hogy igyekeznek értékes tanácsokkal ellátni, ugyanakkor nehéz volt elvonatkoztatni attól a bizonyos dologtól, hogy ők is mind egy követ fújtak. Lényegében egyre inkább kezdtem azt érezni, hogy nincsen sem befolyásom, se jogom dönteni a saját életem felett, mert mindenki jobban tudja azt, hogy mi lenne jó nekem... És mindent megtesz azért, hogy a saját befolyása alatt tartson. Ez számomra egyszerre esett jól, hiszen addig is valaki foglalkozott velem, viszont ugyanakkor teljességgel gusztustalannak is találtam az egészet. Egyáltalán nem volt kedvem mindenki kioktatását hallgatnom. Lényegében már én magam is kezdtem elveszíteni a hitem és a kontrollt, hiszen annyi befolyás volt már az életem felett, hogy azt tökéletesen kellemetlennek éreztem.
Gondolok itt elsősorban a szüleimre, akik minden alkalommal túl kurvásnak titulálnak. Nem arról van szó, hogy  nagy hatással lett volna rám a tinédzsereket állandó jelleggel érő, folyamatos érzékenyítés... Megvannak nekem a saját gondolataim, csak éppenséggel senki sem kíváncsi rájuk. Hiába voltam magas szinten jó tanuló, lényegében kevés volt, mivel a szüleim lassan már jobban adtak a pasim véleményére az enyémnél. Mindannyian azt akarták, hogy orvos legyek, én pedig nem is igazán láttam tragikusnak ezt a helyzetet... Vagyis próbáltam nem annak látni.
Nagyon szomorú, hogy a baráti köröm nagy részének egyszerűen csak nem merem elmondani azt, hogy én valójában kicsoda is vagyok... Mert attól kellett tartanom, hogy a tulajdon környezetem el fog ítélni érte. Ez sehogysem hatott normálisnak, viszont nem igazán maradt más választásom... Egyszerűen csak igyekeztem mások szabályai szerint élni a saját életem.
Talán túlságosan megszokhattam azt a jólétet, amibe belecseppentem a születésemmel, így nem igazán mertem volna magamért tenni semmit. Hiszen mindenki számára reprezentáltam a problémák nélküli, boldog és gazdag lányt, akinek még a párkapcsolata is makulátlannak tűnik. Rengeteg barátja van és folyamatos beszédtéma a gimiben, mert minden jó dolog csak úgy az ölébe hullott... Az már teljesen más kérdés, hogy én ezt egyáltalán nem így érzékeltem. Ugyanakkor meg hülyeségnek hallatszana az én helyzetemben kimondani azt, hogy a szeretteim zárják el az utat előlem abban, hogy megvalósíthassam saját magam, nem? Ettől függetlenül mégis ez történik... Nekem pedig egyszerűen akkor is fájdalmat okoz valahol mélyen, ha az egész csak egy üres hiszti a részemről.
Most pedig hiába volt velem egy olyan barátom, aki határozottan a kedvesebbek közé tartozik – és a szívemhez is közelebb áll – ettől függetlenül is csak azt éreztem, hogy jelenleg ő is csak jobban tudja azt, hogy miként kellene élnem az életem. Nem akartam szakítani Cole-lal. Egyszerűen csak egyfajta megváltásra  vágytam, hiszen én szerettem őt... Csak jobb lett volna, ha minden vissza kerül az szánalmasan reménytelennek tűnő párkapcsolatunkat.
Ahogy a tömeget pásztáztam, viszont minden olyan gondolat egyszerűen csak kiszállt a fejemből, ami korábban nyomasztott engem. Lényegében ahogy megakadt a pillantásom a lányon, rögtön azt hittem, hogy csak hallucinálok, vagy pedig rémeket látok már... Pedig ilyesmiről szó sem volt. Tényleg ő volt az, nekem pedig illett volna elfogadnom a tényt, hogy itt van. Hiába volt már régen az általános iskola, ettől függetlenül csak sosem futottunk össze, mert más körökben kezdtünk el mozogni. Viszont amikor a lány elfordította a pillantását rólam, azonnal lecsúsztam az amúgy hozzám képest nem túl magas bárszékből. Úgy voltam vele, hogy maximum hülyének néz, amiért összekeverem valakivel, de jelenleg talán szívesebben barátkoztam volna egy idegennel, minthogy a baráti társaságom köreiben maradjak... Ez pedig sokat elmondott az általam szánalmasnak talált helyzetről.
- Annyira elvesztél az utóbbi időben, hogy különösebben már az sem lepett volna meg, ha valaki egyszerűen kitoloncolt volna téged – jegyeztem meg a kelleténél talán egy fokkal hangosabban, de a dübörgő zene miatt nem is volt kifejezetten baj, hogy nekiálltam ordítani – Ahányszor feljönnek a képeid az insta kezdőoldalán, te mostanában mindig máshol vagy, ráadásul más pasival is...
Talán a világ legpicsásabb dolga volt, ahogyan végül ezen elkezdtem vihogni, de ettől függetlenül határozottan élveztem a kis szópárbajt, amit úgy néz ki, hogy le fogunk fojtatni. Ha valakinek, akkor nekem aztán semmi közöm nincs ahhoz, hogy ő kivel tölti el az idejét, hiszen az utóbbi időben sajnos távolabb kerültünk egymástól. Ugyanakkor be kellett ismernem azt is, hogy Isának határozottan nem volt rossz ízlése... Hiába vagyok párkapcsolatban, és játszom már lassan undorító módon a feleséget. A gondolataim legalább a sajátjaim maradhatnak.
- Csak ezt a nagyi meg ne tudja te jó ég! – nevettem fel, aztán folytattam – emlékszem ám, amikor nálunk voltál, és elrángatott tőlünk...
Egészen határozottan rémlett fel az, ahogyan együtt játszottunk, aztán egyszerűen csak megjelent a nagymamája, és elvitte Isát. Ha jól emlékszem, vagy bejelentés nélkül érkezett meg a néni, vagy egyszerűen az egész család elfeledkezett a hétvégi látogatásról. Akkor nagyon kinevettem szegényt, és egyedül vágtam le a barbim haját, amit annak idején úgy gondoltunk stílusosnak.
- Én korábban nem jöhettem ide – sóhajtottam fel halkan, majd óvatosan a füléhez hajoltam, hogy a következő szavakat  belesuttoghassam – De azóta szereztem hamis személyit.
Azt már nem éreztem szükségesnek kifejteni, hogy ha elegendő sminket kenek az arcomra, akkor jóval idősebbnek gondolnak az emberek. Nem beszélve arról, hogy határozottan kifejlett alakkal rendelkeztem, amiért hálás is voltam a sorsnak. Nem igazán tudnám elképzelni magam olyan szintű vékonysággal, mint amilyennel Isa rendelkezik. A szépség számomra annyira szubjektív dolog, hogy határozottan hittem abban, hogy az alakomban a talán kissé erősnek mondható csípőm volt a legvonzóbb.
- Mennyit ittál eddig? – szerettem volna én is legalább annyira piás lenni, mint ő, tehát határozottan nem akartam  visszautasítani az ajánlatát. Amikor pedig megkerestem a pillantásommal az előző partnerem, akkor rájöttem, hogy talán az én társaságomra vágyik most a legkevésbé – Dobtak egy pasi miatt, tehát a tiéd vagyok!
Határozottan kulcsoltam az ujjaimat a lány csuklójára, aztán egyszerűen magammal húztam a pult felé. Talán jobban is alakulhat az estém úgy, hogy a továbbiakban tényleg elmarad a fejmosás azzal kapcsolatban, hogy mit kellene tennem a párkapcsolatommal.
- Mit iszol? – pillantottam a lányra – Meghívlak az első körre.


956 szó || outfit

Cleo & Isa

Személy szerint nem tudtam volna megállapítani, hogy pontosan honnan örököltem azt az energiát, amivel mindig is éltem az életemet. Épp ezért volt nehéz elfogadni a tavaly ősszel történteket. Mert nekem kifejezetten nagy fejtörést okozott rájönni arra és elfogadni, hogy mi is határoz meg inkább emberként - azok, akik felneveltek és akiknek az értékrendje, életvitele szerint eddig éltem, vagy épp ellenkezőleg, sokkal fontosabb az, amit a génjeinkben hordozunk és hiába nevelt fel Joaquín és Margarita, én valójában sokkal inkább vagyok Stella és Dave gyereke. A helyzet azonban az, hogy sosem ismertem az édesanyámat és Dave-et eléggé ahhoz, hogy ezt végül meg tudjam állapítani. Ennek köszönhetően pedig le kellett mondanom arról is, hogy döntésre jussak ebben a kérdésben. Egyszerűen csak örülnöm kellett annak, hogy Dave életben van, hogy megismertük egymást és hogy mindketten nyitottak vagyunk arra, hogy részesei legyünk egymás életének. Nem túl megszokott dolog azt mondani bárkinek is, hogy gyakorlatilag két apával és egy anyával rendelkezem - még annak ellenére sem, hogy a mai világban már egyébként mindenféle kombináció működőképes. Azt sem gondoltam továbbá, hogy ezt tagadnom kellene, mivel nem gondoltam, hogy fair lenne Dave-el szemben, ha letagadnám a létezését, vagy csak titokban lennék hajlandó találkozni vele, mintha valami rosszat csinálnánk, amikor együtt kávézunk, vagy találkozót beszélünk meg.
Neki hála sikerült többet megtudnom Stelláról, aki a családunkban tulajdonképpen mindig csak a tragikus elvesztése miatt volt emlegetve. Tudtam róla, hogy nem volt az a szófogadó lány mindig, mint gyerekkorában és ez így utólag határozottan sok mindent megmagyaráz vele kapcsolatban. Viszont tény és való, hogy épp amiatt, amiért kicsivel többet sikerült megtudnom róla, mint az eddigi tizenkilenc évemen át, kezdtem elbizonytalanodni magammal és a viselkedésemmel kapcsolatban. Mi van, ha nem azért van szükségem annyira arra, hogy az átlagosnál is tartalmasabb szociális életem legyen, mert ezt szoktam meg már kicsi korom óta, hanem éppenséggel azért, mert ebben is hasonlítok az édesanyámra? Ugyanezen az alapon pedig mi van akkor, ha pusztán csak valamiféle szerencsének köszönhető az, hogy akadt olyan sport, amit élvezek és amiben jó vagyok, holott ha anyám életben marad és Dave tudomást szerez rólam, most nagyon más ember lennék?
Tizenkilenc évesen nem a legnagyobb álmom, hogy egzisztenciális krízisem legyen, így a legműködőképesebb alternatívát választottam helyette; történetesen azt, hogy minden mással igyekeztem elfoglalni magamat és a gondolataimat, csak azzal nem, hogy megpróbáljam helyretenni az életem. Az egyetem előtt talán nem a legokosabb döntés volt még inkább szétesni, amikor valami teljesen másfajta élmény és napirend vár rám, de erre most nem akartam gondolni.
- Én? Elveszni? - Vigyorogva rázom meg a fejemet, miközben nagyon is tudatában vagyok annak, hogy nem szédülnek a mozdulat miatt annyira, ha korábban nem fogyasztok már épp eleget ehhez az állapothoz. Akármennyire is szeretem a tequilát, akkor is azt gondolom róla, hogy alattomos egy ital, hiszen ha valaki épp elég gyorsan tudja végrehajtani a só-ital-citrom, vagy épp fahéj-ital-narancs kombinációt, akkor meg sem érzi az alkohol szúrós ízét, ami legurul a torkán. Nekem pedig a származásom lévén valószínűleg előnyöm is van benne. - Szerintem csak nagyon elkerülhettük egymást. Vagy túúl sokat tanulsz, mert sosem láttalak. Bemutassak neked párat közülük? - Kérdezek vissza jókedvűen. Ez is egyfajta megnyilvánulása volt annak, amit Anától már korábban megkaptam, hogy talán kicsit túlzásba viszem mostanában a bulizást. De az egyetemre fel kell valahogy készülni, én pedig így teszem.
- Az különleges eset volt! - Felelem rögtön nevetve. Nem tartom elfogadhatatlannak azt az életmódot és gondolkodásmódot, amit a nagyi, vagy épp a szüleim képviselnek - egy bizonyos pontig. A család nekem is nagyon fontos, még annak ellenére is, hogy éppenséggel hazudtak nekem és képesek lettek volna tovább is megtenni. De attól függetlenül nem tudtam volna azt mondani nekik, hogy innentől kezdve nem akarom, hogy közünk legyen egymáshoz. Különösen Anával nem lettem volna képes megtenni ezt. - Ráadásul! Ha tudnád milyen sztorikat mesél yayo a nagyiról! Volt, hogy kilógott otthonról, csak hogy elmehessenek randizni. - Megmosolyogom a történetet, amit egyébként is kifejezetten szórakoztatónak tartok. Egyrészt mert felhasználható a nagyi ellen, másrészt mert sok mindent elmond a nagyszüleim kapcsolatáról és arról, hogy mennyire kedvelték egymást már akkor.
- Hű, rossz vagy! - Az arcomra kiülő kifejezés azonban sokkal inkább az ellenkezőjéről árulkodik. Eszemben sincs elítélni a lányt azért, mert ilyen módszerhez folyamodott, hiszen rengetegen csinálják még rajta kívül. Ráadásul hivatalosan én sem vagyok még olyan korban, hogy alkoholt fogyaszthassak. - Hármat vagy négyet. - Egy kis ideig hallgatok, aztán elnyílik a szám. - Na jó, lehet hogy ötöt. Az is lehet, hogy az ötödikre még csak gondoltam és nem volt meg. - Elnevetem magam, ami miatt kell egy kis idő, hogy összeszedjem magamat és abba is tudjam hagyni.
- Minimum, hogy az enyém! Vissza sem adlak - mosolyogva magyarázok neki, miközben végigmérem a cipője orrától a kisminkelt arcáig. Nincs bennem hátsószándék, egyszerűen csak megszokás, amit bármelyik közeli barátnőmmel is megtennék. Ha nem nézne ki makulátlanul és tökéletesen, most valószínűleg rászólnék, hogy igazítsa meg a rúzsát, vagy emeljen picit a haján. A nők tartsanak össze. - Ez milyen kérdés? Tequilát. - Ha egyfajta sztereotípiának vesszük, hogy a latin származásom miatt iszom tequilát, akkor bizony büszkén erősítek rá erre a feltevésre. A sört undorítónak tartom, a bor túl szofisztikált egy ilyen helyre, a vodkára ráfoghatjuk, hogy olcsó, a tequila viszont épp olyan temperamentumú, mint amilyen én tudok lenni. - Egy angyal vagy! A következőt majd állom én. De várj! Most legyen valami koktél, mert felfordulok, ha még egy felest iszok. Mondjuk dulce de tequila? - Kimondva rögtön jól is hangzik, így bólintok mellé, hogy eldöntöttnek tűnjön a korábbi tanácstalanságom.
- Szóval azt magyarázd meg nekem, hogy ha barátnővel jöttél, akkor hol van a pasid? Hogy is hívták? - Csücsörítve gondolkodom el magam is a válaszon, a végső megoldást azonban mégis Cleotól várom. Amikor megkapjuk az italainkat, finoman ráfogok a karjára és egy valamivel nyugalmasabb, de legalább annyira hangos helyhez húzom, ahol le tudunk ülni. Beszélgetnünk azonban még így is nagy hangerőn kell majd. - És most mesélj! Mindent tudni akarok, amiről lemaradtam. Mi az egyetemi felvételid eredménye?

978 | bocsánat a lassúságért  | outfit

Ahogyan figyeltem a velem szemben ülő srácot, és próbáltam fogadni a magyarázatát bizonyos dolgokkal kapcsolatban, határozottan nem tudtam eldönteni azt, hogy mennyire bízhatok meg benne. Talán csúnya dolog folyamatosan ezen agyalni, de ő még határozottan azok az emberek közé tartozott, akivel szívesebben vettem magam klaörbe. Nem sokan voltak ilyenek körülöttem, éppen ezért is igyekeztem megbecsülni a társaságát és úgy gondolni erre az egészre, mint egy ajándékra. Mert ő itt volt nekem, meghallgatott, és próbált tanácsot is adni, ami sokkal inkább tűnt úgy, hogy az én érdekemet szolgálja. Nem beszélt ellenem, ami jól esett… Hiszen első alkalommal hallottam azt, hogy talán jobbat érdemlek Cole-nál, aki folyamatosan talál fontosabb elfoglaltságot magának nálam. Féltékeny és buta lánynak tűnnék, ha ezt a szemére vetném, ugye? Ezzel én is tökéletesen tisztában vagyok, mégis meg akartam tenni. Mert lényegében fontosak voltunk egykor egymásnak, most mégis olyan, mintha semennyire sem számítanék neki. Ezt sosem öntöttem szavakba, mert az én fülemnek is nevetségesen hangzott a dolog. Ha pedig neki mondanám, akkor minden bizonnyal olyan tüzet szítanék a kapcsolatunkban, amit holmi békülős szex nem fog megoldani. A legnagyobb probléma mondjuk számomra a szex hiánya is volt. Nem sokat segített rajtam az sem, hogy a barátaim rendszerint úgy gondolták, hogy Cole nem csal meg engem, szimplán csak túlzottan elfoglalt ahhoz, hogy velem foglalkozzon. Önzőnek és egy picsának neveztek azért, mert a barátommal akartam lenni.
Most, hogy kaptam egy ellenvéleményt, egyáltalán nem éreztem azt, hogy boldog lennék. Talán örülnöm kellett volna annak, hogy így vagy úgy, de igazolva lett mindaz más által is, amit én is éreztem. Ugyanakkor ki az a hülye, aki képes a saját párkapcsolatának a sírján táncolni? Most, hogy kiderültek bizonyos dolgok számomra is, igyekeztem összeszedni magam. Nem azért jöttem ide, hogy Cole miatt sírjak, vagy éppenséggel rá gondoljak. Talán ki kellene próbálnom azt, hogy milyen lefeküdni valakinek a haverjával, akivel együtt vagyunk. Viszont nem akartam ugyanolyan lenni, mint a fiú, mert ha most fájdalmat okozok neki, és bosszút állok rajta, attól nekem egy kicsit sem lesz jobb.
Szerencsémre a tömegben hamar sikerült kiszúrnom egy idegen arcot, eléggé kellemes meglepetésként szolgált nekem a helyen. Szerencsémre ő is felismert, és egyelőre nagyon úgy tűnt, hogy ha már azok, akikkel érkeztem nem, legalább majd ő gondoskodni fog arról, hogy jól szórakozzak a mai este folyamán.
- Igen, elveszni! Ahányszor kedvem lenne elindulni valahova, te már máshol vagy – meg minden bizonnyal más körökben is mozoghatunk, hiszen más gimnáziumba iratkoztunk be. Minden bizonnyal a két kör képtelen érinteni egymást, és annak az esélye, hogy találkozzunk egy-egy parti során. Ugye ezekből a házibulik bőven kiestek, mert én nem nagyon mentem olyanok otthonába, akiket nem ismertem. A sajátunkban meg nem tartok hasonlókat, mert a személyzet tuti beköpne a szüleimnek.
- A sajátom is épp elég, de köszönöm a lehetőséget – lassan húztam mosolyra az ajkaimat – Nem hiszek a poligámiában és tudod mennyire önző típus vagyok. De majd, ha szakítok vele, akkor mindenképpen felhívlak ez ügyben.
Ebben a pillanatban talán egy kicsit én is átértékeltem a párkapcsolatomat. Mert ha Cole megtehette azt, hogy egy hétig egy üzenetet sem írt nekem, akkor én is kereshetek magamnak lehetőséget arra, hogy idegesítsem őt, nem? Legközelebb majd összebarátkozok Isának valamelyik aktuális srácával, és én is lövök pár képet a sztorijaimba velük, hátha akkor visszatalál hozzám. Egy ideig működött az, ha túl feltűnő ruhákat vettem fel, de most már ezzel se igazán nyertem el a figyelmét.
- Tessék! Van egy ütőkártyád a nagyival szemben! – hangosan nevettem fel azon, amit mesélt a nagymamájáról. Hiába tűnt kifejezetten szigorúnak a nő, ez a sztori még engem is eléggé meglepett – Egyszer el kellene hoznod a nagyit egy buliba. Szívesen találkoznék vele újra.
Mert akkor is csak öt percre volt szerencsém látni, amíg elvitte az unokáját. Minden bizonnyal az ikerhúga köphette be, hogy már megint házon kívül volt annak ellenére, hogy a nagymamájuk meglátogatta őket. Az enyém is minden bizonnyal hasonlóan reagált volna, viszont általában ő nem mozdul ki Athénból. Én szoktam hozzá elmenni nyaranta.
- Csak gondolok minden eshetőségre – finoman megvontam a vállam, aztán hátrasimítottam egy tincset az arcomból – Szerintem lehet volt az hat is. Gondok vannak már a számolással, ahogyan észrevettem.
Finoman borzoltam össze a lány haját, de utána azonnal meg is rendeztem azokat a tincseket, hogy véletlenül se tehessen megjegyzést arra, hogy tönkretettem a tökéletes frizuráját. Az teljesen más kérdés volt, hogy lényegében teljesen mindegy mennyire kócos, mert mindenhogy jól nézne ki. Én sem akartam feltétlenül revansot
- Szuper, akkor el is indul majd hétfőn a pletyka arról, hogy Brodie dobott egy srácért, de én sem szomorkodtam sokáig, mert szereztem magamnak egy csajt – ráfogtam azért a lány kezére és határozottan vezettem a pulthoz, hogy ez esetben őt ne tudjam elveszíteni. Alapvetően is jóval magasabb voltam nála, így hiába viselt olyan cipőt, amiben talán képes lenne megközelíteni, én is megfejeltem vagy tíz centivel a saját magasságomat, ami miatt majdnem akkora voltam, mint a legtöbb ide tévedő fiú.
- Jó legyen az – képtelen voltam nem nevetni azon, hogy Isabel ténylegesen ilyen őszintére itta magát, aztán megismételtem a választását a pultosnak. Én magamnak valóban egy felest kértem, mert talán ideje lenne, hasonlóan részegnek lenni – Csakhogy beérjelek.
Ezt már a lánynak mondtam, aki úgyis csak lazítani akart egy kicsit. Elég sok minden történt mind a kettőnkkel, így azt hiszem amúgy is beszélgetéssel fogjuk tölteni az idő egy részét. Csak addig, amíg nem lesz kedvünk táncolni menni.
- Cole – azonnal meg is válaszoltam a kérdését, a neve hallatára pedig rögtön le kellett gurítanom a torkomon a saját tequilámat. Kértem még egy kört, hogy tudjak majd koccintani is a lánnyal – Nem tudom mit csinál éppen. Nálunk volt délután, de tudod ő már nem bulizik. Tiszta punci lett.
Jobb szót tényleg nem találtam rá. Megcsóváltam a fejemet, és némi szemforgatással mégy igyekeztem kifejezni a véleményemet arról, hogy mekkora egy idióta a pasim. Biztos átmosta az agyát a sok memóriaserkentő, amit eddig szedett. És gondolom van valami nálam rosszabbul kinéző, zsíros hajú, köpenyes kis ribanc, akit meg tud dugni a szertárban két anatómia óra között.
- Nem felvételiztem – csak elhúztam a számat és megráztam a fejem – Tudod, sokat készültem egy csomó tárgyra, ezért egyből megbuktattak, én pedig a pótvizsgára történő felkészülés helyett itt vagyok. Legalább tudom idegesíteni anyámékat, nem őszültek meg még eléggé tőlem.
Sosem találtam meg a hangot az otthoniakkal, erre meg most a pasim is rátett pár lapáttal. Minden amit tehettem az annyi volt, hogy szemtől szembe játszottam a jó kislányt, aztán ha ahhoz volt kedvem egyszerűen csak fogtam magam, és otthagytam őket. Persze csak azután, hogy kiraboltam apának a piás szekrényét. Ezekre a dolgokra az embernek egyszerűen csak szüksége van, ha olyanok a szerettei, mint amilyenek nekem.
- És a tiéd, hogy ment? – biztos voltam benne, hogy ő is továbbtanulhatott, és nem szimpla illemből akartam visszakérdezni neki. Reménykedtem benne, hogy ő sikeresebben zárta az évét, mint én.



1 118 szó || outfit

Cleo & Isa

- Túl sok a lehetőség. - Nevetgélve adom a válaszom. Nem akarok belemenni abba, hogy egyszer élünk, meg hogy bármikor történhet velem valami, ami miatt egyszerűen vagy nincs holnap, vagy sosem lesz újra lehetőségem bulizni. Azt már túl nyálasnak tartanám. Épp elég megvonásban volt részem a sport miatt, amikor minden nap edzésre kellett mennem suli után, amikor az uszodában éltem a fél életemet... Most mindent bepótolok, amit akkor kihagytam és még előre is dolgozom, mert ennyi idősen a leghelyesebb lenne, ha szimplán a barátaimmal töltöm az időt és nem egy szórakozóhelyen. A múltkori Jade-es esetből legalábbis tanulhattam volna. - Ha nem próbálok ki mindig valami új helyet, a végén unalmas lesz az insta feed-em. - Ha pedig túl sokat járok egy helyre, kialakulhat az a szerencsétlen helyzet, hogy valami fura követő velem akar majd lógni és nem száll le rólam. Ezt pedig határozottan el akartam kerülni.
- Na, de nem vele jöttél, szóval ismerkedni csak szabad! - A fejem egy pillanatra a tömeg felé fordítottam, mintha ténylegesen is a srácot keresném a pillantásommal, de lehetetlen lett volna ilyen fényviszonyok között felismernem őt, még ha képet láttam is róla korábban. - Ám legyen! Ismerek pár úszót is, ha szereted a sportolókat - nevetve emelem a lányra a pillantásom. Nem véletlenül volt már szerencsém többek között ahhoz is, hogy a pletykaoldalak hírbe hozzanak egy-két sráccal. Nekem valójában nagyon is elég volt Lou és a kapcsolatunk. Most viszont képtelen vagyok hasonlóra gondolni.
- De mennyire, hogy van. Habár mindig leszól, amiért neki több a tapasztalata, mint nekem. Kíváncsi vagyok, én mit mesélek majd az unokáimnak. - Ha majd egyszer valaha lesz olyanom. Egyelőre még olyan ember sincs az életemben, akihez hajlandó lennék hozzámenni. Nem hogy ennyi idősen esetleg gyereket akarjak szülni. Akkor tényleg beigazolódna az a feltételezésem, hogy sokkal inkább a genetikám határoz meg, mintsem a neveltetésem.
Fárasztónak tartom, hogy állandóan ehhez a témához térnek vissza a gondolataim. Szeretnék már túllépni rajta, elfogadni, vagy megbarátkozni a helyzettel, de sok esetben egyszerűen képtelen vagyok erre. Mindig az jut eszembe, hogy talán van még valami amiről nem tudok. Nem csak a családomon belül, hanem alapvetően az életemben, a barátaimmal kapcsolatban, vagy ha úgy vesszük, akár a párkapcsolatomban is, ami szép lassan tönkrement. Nem akarok paranoiás lenni és ilyesmin idegeskedni, állandóan ezen rugózni. Viszont jelen helyzetben nem segít, hogy szinte minden dolog változóban van az életemben.
Én ezt azzal igyekszem kiküszöbölni, hogy legalább egy dolgot stabilan megtartottam; az pedig a szórakozás. Sok esetben segít abban, hogy elterelődjenek a gondolataim és ne otthon legyek, begubózva és depressziósan. Épp elég volt az a baleset utáni pár nap, amikor Anának is elmondtam, amit megtudtam a szüleinktől.
- Szerintem neki itt túl hangos lenne. De téged bármikor szívesen látlak nálunk. - Ezt pedig határozottan így is gondoltam. Nagyon rég volt, hogy utoljára találkoztunk volna, de nem érzem úgy, hogy túl különbözőek lennénk, mert akkor nem egy ilyen helyen találkozunk. Ez pedig egyenesen arra enged következtetni, hogy lenne miről beszélgetnünk.
- Inkább az a baj, hogy nálad még nincsenek. - Nagy szemforgatások közepette emelem én is a kezemet a hajamhoz, de Cleo szerencsére veszi a fáradtságot és maga igazítja meg. Ezzel legalább megspóroltam magamnak egy utat a mosdóba, egy tükörig.
- És neked baj lenne, ha velem hoznának hírbe? - Nevetve teszem fel a kérdést. Minden túl mulatságos jelenleg, de nem is azért jöttem el ma bulizni, hogy szomorkodjak valami miatt. A lány társaságában pedig végképp nem fogok így tenni, mert nem lenne értelme. Sokkal fontosabb, hogy végre hosszú idő után újra látjuk egymást. - Helyes. - Vigyorogva bólogattam az ő választására is. Nem akartam egy lenni azok közül, akik csak trendből hypeolják a tequilát, de személy szerint nagyon is úgy gondoltam, hogy ha valaki a megfelelő technikával volt képes fogyasztani shot formájában, akkor meg sem érezte az ízét, csak később a hatását. - Egészségüünkre. - Szinte dalolva emeltem Cleo felé a saját poharamat, amikor már mindketten megkaptuk a pultostól az italunkat. Amikor válaszolt a kérdésemre, már a koktélt szürcsölgettem.
- Á, Cole... - Azt szinte a szívószálamba motyogtam csupán, miközben néhány apró bólintást is hozzá toldottam a reakciómhoz. Szerettem volna azt hinni, hogy az információ elraktározódik a fejemben, de épp annyira nem lehettem benne biztos, mint ahogy már abban sem voltam, hogy pontosan mennyi italt fogyasztottam. - Milyen gáz... - Elhúzom a számat, de próbálok nem belekapaszkodni abba a gondolatba, hogy mennyire emlékeztet ez engem Louisra. - Dolgozik valamit? Vagy miért nem kíséri el a bomba barátnőjét egy ilyen buliba? - Én például nem is bírnám bulik nélkül. Még mindig inkább fiatalon éljem ki magam, mint hogy negyvenöt évesen is a saját fiatalságomat próbáljam menteni és megőrizni. Akkor valószínűleg már egészen más céljaim lesznek, mint most.
- Jaj, sajnálom! Fogadok, csak ki akartak veled cseszni... - Nyilván nem tudom milyen teljesítménye van Cleonak a suliban, de azzal tisztában vagyok, hogy mennyire jó gimibe jár - még ha nem is egy intézményben végeztünk. A mi köreinkben hamar terjednek a hírek és amúgy is, a technika világában nem lehetünk annyira lemaradva azzal, hogy mi történik másokkal. Legalábbis azzal nem, amit megosztunk a nagyvilággal. Innen tudtam azt is, hogy Cleonak van valakije.
- Felvettek a Columbiára - jelentem be mosolyogva, miközben kicsit ki is egyenesítem a derekam, hogy jobb legyen a tartásom. - Egyelőre üzletet tanulok, aztán a sport- és rekreációszervezés a cél. - Ezzel kapcsolatban különösen izgatott voltam, mert teljesen más oldaláról ismerhetem meg azt, amivel eddig tulajdonképpen foglalkoztam. - Most nem vettek fel, oké, de... Mik a céljaid? - Kérdőn pillantottam a lányra. Néha azzal járunk a legjobban, ha másodszor is megadatik valamire a lehetőség, Cleonak pedig talán mást kellene választania, mint amit tervezett. Lehet, hogy ez egy jel. De az is lehet, hogy csak túl sokat ittam.

937 | bocsánat a lassúságért  | outfit

- Tényleg inkább most csináld, mint majd húsz év múlva – mosolyogva mondtam ki a szavakat, aztán hátrasimítottam az arcomból pár hullámos tincset – Én is többet buliznék, ha megtehetném, az biztos.
Elég necces volt otthonról eljárni úgy, hogy a szüleim valamennyire igyekeztek rajtam tartani a szemem, ráadásul ott volt Cole is, aki profin keltett bennem minden alkalommal bűntudatot, ha arról volt szó. Elég megrázó élmény volt minden alkalommal szembesülni azzal, hogy a saját családom és a barátom próbálnak korlátozni a szórakozási lehetőségeimben annak ellenére, hogy azért igyekszem odafigyelni a jegyeimre. Ugyanakkor valahol tényleg hálás voltam nekik a féltésért. Jelen helyzetben azt valahogy teljes mértékben részletkérdésnek gondoltam, hogy mennyire volt könnyű vagy nem ezekkel az emberekkel együtt élni, meg hát itt vagyok… Mert a barátaim mindig ki tudtak találni valamit annak érdekében, hogy semmiből se maradhassak ki.
- Mintha az insta feed-eden bárkit a helyek érdekelnének, ahol vagy – forgattam meg a szemeimet, de azért elmosolyodtam – Maximum az emberek lennének unalmasak idővel körülötted.
Mert az már sokkal inkább feltűnő volt, hogy nagyjából egy társasággal mozgott. Mindenesetre én magam is ilyen személy voltam, bár a saját instagramom inkább szolgált egyfajta archívumként, amin a képeimet tároltam. Jó ideje rájöttem már arra, hogy ha valaki követ engem, akkor nem feltétlenül az érdekli majd, hogy mit eszek, vagy milyen esztétikus képeket tudok feltölteni egy nyaralásról, hanem egyszerűen csak látni akarja a seggem. Én pedig – mivel ez az egyetlen módja annak, hogy Cole-t kicsit féken tudjam tartani – kirakom az olyan fotókat, amiket jobb esetben más lányok el sem készítenek magukról.
- Az úszók azok nem fuckboyok? – én magam túl sokat nem ismertem – Ne értsd félre, én nem akarom őket bántani, de ha én férfi úszó lennék, akkor magamat annak képzelném el.
Logikusnak tűnt a dolog, mivel tökéletes testtel rendelkeznek, és rendszerint sok lánynak ténylegesen elég az, hogy az illető sportoló legyen. Az már más kérdés, hogy az ilyen fiúknak – illetve főleg azoknak, akik eléggé tisztában vannak azzal, hogy jól néznek ki – nehéz elnyerni a szívét, mert mindig csak pár menetet akarnak majd.
- Majd adhatsz nekik bulizós tippeket – nevettem el magam – Nem hiszem, hogy te olyan nagymama lennél, aki visszafogná őket.
Sokkal inkább úgy képzeltem el jelenleg őt is, és magamat is, hogy menni fogunk az unokáinkkal egyes esetekben. Legalábbis én határozottan tisztelni tudtam mindent és mindenkit, aki egyszerre maradt lélekben fiatal, de méltósággal meg tudott öregedni. Emiatt én semmiképp sem úgy képzeltem el magam a későbbi években, mint valaki, aki teljes mértékben elhagyja magát. Túlságosan szeretek a külsőmmel foglalkozni ahhoz, hogy ezt egyszerűen meg tudjam lépni.
- Szívesen megyek bármikor – nem is volt kérdés, főleg nem annak fényében, hogy végre sikerült ismét egymásba botlanunk – Ha valamit rendszereznél, vagy hasonló, akkor csak szólj és megcsináljuk együtt.
Ezek az alkalmak a legjobbak arra, hogy feltegyünk egy arcmaszkot, és átbeszéljük azokat a dolgokat, amik esetleg nyomaszthatnak minket. Mivel láttam, hogy Isabel képei is lekerültek az előző barátjával, illetve az én párkapcsolatom sem volt olyan, mint az elején. Mindenesetre most nem azért vagyunk itt, hogy ilyesmiken agyaljunk, Isa pedig jól rámutatott arra a problémára, hogy még nem vagyok elég részeg.
- Tehetünk természetesen a dolog ellen – mivel eddig konkrétan egy csóró koktélt sikerült elszürcsölgetnem, amíg megvitattam a párkapcsolatom rejtelmeit. Nem mondom, hogy maga a tény egyáltalán nem zavar, hogy lényegében mindenki mindent jobban tud nálam, de valahol meg már elengedtem, hogy megpróbáljak megfelelni akár Cole- nak vagy a szüleimnek is. A baráti körömet érdemes lett volna ezzel kapcsolatban helyre tenni, de azzal is tisztában voltam, hogy a maguk elcseszett módján segíteni próbálnak nekem.
- Nem túlzottan – hezitálás nélkül folytattam – Szerintem jobban nézel ki, mint Cole, szóval határozottan nem bánnám.
Ettől függetlenül nem éreztem magam annyira elfogadónak, hogy előadjam a leszbikust annak érdekében, hogy kiborítsam a pasimat. Szerintem számára már maga a tény is éppen elég volt, hogy itt vagyok, ráadásul minden bizonnyal beszólt volna a ruhám hossza miatt is. Viszont ez az egész nem nagyon számított jelenleg, én pedig már el is feledkeztem róla, amikor Isa ismét szólásra nyitotta a száját. Nem akartam kinevetni, de mindig viccesek azok a szituációk, amikor valaki részegebb nálunk. Finoman koccintottam hozzá a poharamat az övéhez, aztán én magam is ittam pár kortyot az italból.
- Egyetemre jár – finoman megvontam a vállamat – Orvostan hallgató, szóval egy kicsit meg tudom érteni. Nem feltétlenül van ideje bulizni és nagyon ezt akarja. Nekem is csak jót akar.
Biztos voltam benne, hogy nem a rossz szándék miatt noszogat, csak néha túl meredek eszközöket ragadott meg annak érdekében, hogy engem is rá tudjon bírni a tanulásra. Nem igazán mertem bevallani neki azt, hogy halvány fogalmam sincs az anyag feléről, amikor magyaráz nekem. Ettől pedig éreztem, hogy tényleg szükségem lenne még egy körre, szóval egyszerűen elkezdtem szemezni a pultossal, majd odalöktem neki a poharam, ő pedig máris tudta, hogy mi a teendő innentől kezdve.
- Annyira nem bántam meg – kicsit megrántottam a vállam – Így tudom kicsit húzni az időt, mielőtt leadnám a jelentkezéseim.
Mondjuk nem csináltam nagy ügyet abból, hogy orvosnak lettem szánva, de ettől függetlenül én magam is tudtam, hogy nem ez az álmom. Éppen ezért is örültem neki, hogy még egy évig tologathatom a döntésem, hátha valami csoda folytán erőt merítenék az önmegvalósításomhoz és ezzel el tudnám intézni rendesen a felvételimet is. Ebben nem nagyon bíztam mondjuk, viszont abban már nagyon is biztos voltam, hogy fel kell szívnom magam egy orvosi egyetemhez. Mert én nem vagyok olyan, mint Cole.
- Ez tök jó, gratulálok – teljesen őszinte volt a mosolyom, aztán kitártam a karjaim, hogy megölelhessem őt – Örülök neki, hogy sporttal fogsz foglalkozni a jövőben is.
Azt már nem tettem hozzá, hogy az élsportot már sokkal kevésbé tartom egészségesnek. Nyilvánvalóan nem valaki olyannak kell ezt lenyomni a torkán, aki benne van a dologban, meg az én esetemben annyiban merül ki a sporttevékenység, hogy lejárok egy terembe, meg néha futni. Innentől kezdve nekem a sport nagyjából annyiról szól, hogy jól nézzek ki, és nincs jogom egy olyan valaki életébe beleszólni, akinek ez ennél jóval többet jelent.
- Azt hiszem, hogy én is majd orvosnak megyek, mint Cole – az arcomon nem volt túl őszinte a mosolyom, viszont még mindig jobb volt ezt mondani Isának, mint azon keseregni, hogy mennyire nem erre vágyok. Nem akartam szánalmasnak érezni magam, szóval egyszerűen csak lehúztam az italt, amit már egy ideje visszagurított elém a pultos – Gyere, menjünk táncolni. Remélem ide is hoztad azokat az úszó fiúkat. Jó lenne őket megkeresni!


1 052 szó || outfit

Cleo & Isa

Ha valaki komolyan gondolja a sportot, rengeteg áldozatot kell hoznia. Emberi kapcsolatok és élmények terén is, amelyeket hajlandó kihagyni más dolgok miatt. Én szerencsés voltam, mert olyan emberek neveltek, akik tisztában voltak ezekkel az áldozatokkal és mindazzal, ami egy profi sportoló életével együtt jár. Így fel tudtak készíteni arra, hogy bizonyos dolgokért cserébe milyen érzéseket fogok kapni és egyben kicsi koromtól kezdve megbékítettek azzal, hogy mi mindent teszek parkoló pályára azért, hogy érmek sorakozzanak a szobámban, amivel ők maguk is büszkélkednek majd az ismerőseiknek. Ugyanakkor azt is elmondták, hogy a dobogós helyeknek és a végeláthatatlan edzéseknek idővel vége lesz. Meg lehet próbálni szavakkal felkészíteni valakit erre, de sosem lehet eleget beszélni erről, vagy gondolkodni rajta, hogy könnyebb legyen átélni.
Mindig túlzottan élveztem a pörgést és azt, ha történik valami körülöttem, legyen szó versenyekről, edzésről, a barátnőimmel való lógásról, vagy épp bármilyen meglepő, arról hogy iskolába járjak. Túl sok mindent veszítettem el az utóbbi időben, hogy megkönnyítse annak az elfogadását, hogy soha nem fogok már profi szinten medencébe szállni. Ezt pedig sajnos, vagy nem sajnos, de bulizással pótoltam. Lehet, hogy a testem nem köszönte meg nekem a másnapokon, de amíg szinkronúszó voltam sem voltam mindig teljesen egészséges, innentől kezdve pedig mindegynek gondoltam, hogy hogyan teszek keresztbe magamnak.
- Csak várd ki, amíg egyetemista nem leszel! Gyakorlatilag a bulik fognak megtalálni téged. - Nyilván aki huszonegy éves kora előtt próbálkozott bármivel, annak ugyanúgy oda kellett figyelnie, de a lehetőségek tárháza tényleg végtelen volt. Néha elég volt annyi, hogy pár ember be akart ülni valahová, máskor gyakorlatilag egymás érték a hivatalos, HÖK által szervezett bulik és események.
- Miért téged mi érdekel a képeimen? - Vigyorogva tettem fel a kérdést, amire egyébként mindenki és az anyukája is tudta a választ. A legtöbb embert az érdekelte, mi van rajtam, kivel vagyok, kivel érkezem és ugyanazzal hagyom-e el az adott helyet. Mióta apa visszavonult, szerencsére nem kellett annyira odafigyelem minden apró részletre magam körül sem - de az is lehet, hogy az utóbbi időben egyszerűen nem érdekelt az egész. Jól akartam érezni magamat - egyáltalán érezni akartam valamit -, és ilyenkor sikerült is.
- Mind tudják magukról, hogy jól néznek ki. - Bólogatva értettem egyet a dologgal. - Egyébként meg elég kemény edzésterveik vannak, szóval nem sokszor van idejük párkapcsolatra. - De bizonyos helyzetekben az ember nem is azt keresett, akármilyen fura is ezt bevallani, főleg nőként. Szerintem az elköteleződés nem is feltétlenül a hivatásukon múlik, mivel rengeteg olyan profi vízilabdázó van, akit ismerek és akinek már családja is van. Szimplán csak egy korukból adódó dolog.
- Attól függ milyen gyerekeim lesznek. - Nem igazán gondolkoztam még ebben a témában, mivel olyan helyzetben sem voltam még az életem során, amikor egyáltalán fel kellett volna, hogy merüljön. Oké, nyilván én sem úgy terveztem a Louval való kapcsolatomat, ahogyan vége lett, és egy ponton minden lány ábrándozik arról egy komoly kapcsolatban, hogy milyen jövő vár rá a párjával, de ezeknek nem volt semmilyen valós alapja az én élethelyzetemben. - Amúgy beszéljünk másról! Lehangoló arra gondolni, hogy egyszer meg fogok öregedni, jó? - Nevetve pillantottam felé, a kérés pedig inkább az alkoholnak hála bukott ki belőlem, nem pedig azért, mert képes lettem volna itt helyben elkezdeni depressziózni azon, hogy minden nappal egyre idősebb leszek.
- Mindenképp. Csak érj majd rám és ne tanulj túl sokat, rendben? Nem éri meg. - Nem túl komolyan mondtam ezeket a szavakat, mert én magam sem fogadtam volna meg őket. Nem véletlenül kerültem be a Columbiára, ahová nem csak egy felvételi értesítővel kell bevonulni, benn is kell valahogyan maradni. Lehet, hogy a szorgalmi időszakom eddig a bulizásról szólt, de hittem benne, hogy képes leszek összeszedni magamat a vizsgaidőszakra.
- Cseréld le a barátaidat és járj velem bulizni, akkor nem lenne mit megoldani. - Illetve akkor holnap olyan szörnyű fejfájás kínozná őt, hogy biztosan nem köszönné meg nekem a dolgot. - Hmm, amit hallok erről a Cole-ról, nekem úgy hangzik, hogy nem vagy érte túlságosan odáig. Mi történt? - Megkérdezhettem volna azt is, hogy miért van még vele együtt, de nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy nem lehet egy embert csak úgy, egyik napról a másikra elengedni. Ugyanakkor ha tanácsolnom kellene valamit ennek a bomba nőnek, biztosan azt mondanám, amit a húgomnak is szoktam. Hogy olyan embert válasszon magának, aki mellett jól érzi magát és aki tiszteli annyira, hogy hagyja, hogy önmaga legyen. Különben nincs értelme a dolognak.
- Én azt hallottam, hogy az orvostan hallgatók a legstresszesebbek és annyira ki vannak készülve, hogy ők a legdurvábbak a bulikon amikor végül megtörnek és eljönnek egyre. - Ez persze csak valamiféle városi legenda lehet, mivel én még sosem buliztam együtt orvostan hallgatókkal. - De nem tudom, én általában építészmérnökökkel barátkozom. - Ezen a ponton olyan mosoly jelent meg az arcomon, ami többet mondhatott minden szónál. A barátkozás pedig erős túlzás volt.
- Így több időd van átgondolni azt is, hogy pontosan mit szeretnél tanulni. Csomó ismerősöm az utolsó pillanatban gondolta meg magát, aminek nem tudom mennyi értelme volt... Voltak nyílt napokon? - Egyszerű, ha valaki tinédzser kora óta arra készül, hogy valamit kezdjen magával a sportkarrierje után is. Egyeseknek viszont fogalma sincs róla, hogy mit akarnak és csak azért mennének egyetemre, mert mások is ezt teszik. Ezért tiszteltem nagyon Jadiet, akinek határozott tervei voltak és tudta, hogy nem akar egyetemre menni.
- Köszi! - Sugárzó mosoly jelent meg az arcomon, miután ittam néhány kortyot a koktélomból. - Igazából nem tudnám magamat elképzelni máshol. Tudod milyen érzés ez, nem? Ha belegondolok, hogy mondjuk jogásznak kellene mennem, vagy nem is tudom... diplomatának, egyszerűen nem látom magamat ott. - Úgy fecsegtem az érzéseimről, mintha épp TED talk-ot tartanék arról, hogy hogyan kell igazán eldönteni a pályaválasztást. - Tényleg? Akkor ti ilyen matching párocska lesztek? - Kérdőn vontam fel a szemöldökeimet, az arcomon egy mosollyal, de véltem felfedezni némi hezitálást abban, amit Cleo mondott nekem. Nem volt olyan kitörő a lelkesedése, mintha csak azt ecsetelte volna hogy a barátja megkérte rá, hogy legyenek ők az év párja az Instagramon és költözzenek össze. Pedig ő ilyen embert érdemelt. Az úszó fiúk iránt tanúsított érdeklődése pedig csak még inkább elültette bennem azokat a bizonyos kétségeket a jelenlegi pasijával kapcsolatban.
- Úúú, menjünk! - Egészen izgatott hangocska jött ki a torkomon, miközben igazítottam valamennyit a szorosan rám simuló ruhán. Ezt követően nyújtottam a kezemet Cleo felé, hogy legalább addig ne veszítsük el egymást, amíg megfelelő helyet találunk a táncra. Amikor egy ilyen pontjára értünk a táncparkettnek, egyszerűen úgy fordultam, hogy ne egyenesen a szemeimbe pásztázzanak a fények. - Minimum három féltékeny srácot láttam, csak ide jövet! - Magyaráztam nevetve, egy kicsit közelebb is hajolva a lányhoz, hogy meghallja, amit mondok. Mosollyal az arcomon hajoltam végül távolabb és így koncentráltam a zenére, na meg arra, hogy a testem szinkronban mozogjon az ütemmel.

1108 | bocsánat a lassúságért  | outfit

Nagyon érdekes dolog hallgatni, gyakorlatilag semmit sem mondani. Én magam sem értettem, hogy pontosan miért csináltam ezt, de már jó ideje megfigyeltem magamon, hogy egyszerűen elfelejtettem ellenkezni. Talán úgy is fogalmazhatunk, hogy konfliktuskerülő jellemmel lettem megáldva, amire a nagymamám minden alkalommal felhívta a figyelmem. Ő mindezt nem gondolta túl pozitívnak, mivel úgy érezte, hogy magamtól veszem el a lehetőségeket. Annak ellenére, hogy van önbizalmam, mindig is elfogultnak tartottam őt azért, hogy szépnek, okosnak és kedvesnek is nevezett egyszerre. Tudtam, hogy ő ezt az oldalamat ismerte, illetve családtagként természetes volt, hogy nem gondolt csúnyának.
Ezeket a dolgokat nagyon sokan a környezetemben arra próbálták felhasználni, hogy manipuláljanak. Ahogy anya kisimította az arcomból a hajam és otthonülő, eltartott nőként magyarázta, hogy túl szép vagyok ahhoz, hogy buta legyek. Ahogy Cole próbálta a számba rágni, hogy nem elég, ha szép vagyok, okosnak is kell lennem. Ahogy apám kettejük között próbált igazságot teremteni és a tekintetéből ki tudtam olvasni, hogy nem mer az oldalamra állni. Ha választanom kellett hármuk közül, akkor jelenleg vele tudtam a leginkább egy levegőt szívni, ugyanakkor nagyon szerettem volna, hogy Cole és köztem végre tényleg elkezdjen működni a dolog… Megint.
- A kórházi gyakorlat mellett nagyon is remélem, hogy lesz időm ilyenekre – sóhajtottam fel gyakran – Jelenleg a határidőket se tudom könnyen a fejemben tartani, annyi van.
Nem csak a dolgozatokra, házifeladatokra és kiselőadásokra gondolok itt. Az orvosira alapvetően teljesen más jelentkezni, mint csak szimplán elmenni egyetemre, emiatt nem volt annyira könnyű dolgom. Vagy négy nyílt napra kellett ellátogatnom, a legtöbb egyetem pedig nem is New Yorkban volt megtalálható. Emellett ott voltak az alkalmassági vizsgák, amik elég durvák voltak és ráadásul többfordulósok is. Úgy is fogalmazhatunk, hogy bőven van miért izgulnom, ami az egyetemet illeti, így konkrétan szinte csak arra maradt még pluszban lehetőségem, hogy idegronccsá váljak.
- A képeiden? – kicsit elgondolkoztam, aztán megráztam a fejem – Nem kifejezetten a képeid érdekelnek, hanem az, hogy egyáltalán jól vagy-e. Most úgy látom, hogy igen és ennek örülök.
Egy kis mosoly volt az arcomon, ahogy mindezt kimondtam. Elég könnyű volt manipulálni a social media-t, ezt pont Isának nem kellett volna megmagyaráznom. Nem gondolom, hogy ő hazudna a követőinek, de határozottan szükséges olykor arra, hogy az ember boldogabbnak mutassa magát annál, mint amilyen valójában. Senki se szívesen tárja az ismerősei elé az, hogy ha nincs jól, ezzel én tökéletesen tisztában vagyok. Egyszerűbb csak magamról képeket posztolni, mert akkor az emberek csak önteltnek gondolnak és nem azt találgatják, hogy valami nincs rendben otthon, vagy a párkapcsolatomban.
- Meg gondolom jóval egyszerűbb kimaradni belőle, mivel a csajok mindenhogy odáig vannak értük – egyszerűen megvontam a vállam, mert amit mondtam az szimplán feltételezés volt a részemről. Szerettem volna hinni abban, hogy ez nem egy vízilabdázó, vagy sportoló temperamentum, szimplán csak a jó pasik ilyenek. És azok, akik valamiben különösen eredményesek, egyszerűen jobban tisztában vannak magukkal, mint a legtöbb férfi. Ezért fuckboy az összes mérnök és orvostanhallgató is.
- Ahogy gyerekekről is baromi lehangoló beszélni – rázott ki a hideg – Nagyon nem vagyunk még abban a korban, hogy előkerülhessen ez a téma.
Elvileg minden nő vágyik a gyerekekre, de én határozottan úgy gondoltam, hogy ezen a téren más vagyok. Nem igazán gondolkoztam a távoli jövőnél tovább, emiatt egyáltalán nem voltam képes arra, hogy magamat anyaként lássam. Alapvetően már most tudtam, hogy hiába bizonyult tartósnak a kapcsolatom Cole-lal, mi ketten ettől még nem leszünk együtt örökké. Ez pedig valahol egyszerre volt szomorú és megnyugtató.
- Én is így látom, csak a családom túlságosan is maximalista – forgattam meg a szemeim – Vagy nem bíznak bennem eléggé. De most egy kicsit úgy vagyok vele, hogy csesszék meg. Anyám és apám is bassza meg.
Egyrészt bulizni jöttünk ide, nem pedig azon siránkozni, hogy mi nem működik az életünkbe. Az ilyen alkalmakra sokkal inkább tökéletesek mondjuk a másnapok. Másrészt pedig nagyon is úgy voltam vele, hogy a panaszkodástól a helyzet nem fog megváltozni. Nem volt bennem elég ahhoz, hogy változtassak a helyzetemen, emiatt már egy ideje inkább nem is próbálkoztam.
- Ez lesz a vége, mivel az összes barátom egy seggfej leszámítva azt az egyet – már én is kezdtem hallani a saját hangomon, hogy az alkohol hatással van rám jelenleg. Amikor a meleg fiú felé intettem, és rámosolyogtam az rögtön odajött hozzám, én pedig úgy borultam a karjaiba, mintha legalábbis az Isa által emlegetett Cole-ról lenne szó. Hagytam, hogy a nyakamba pusziljon, mert tudtam, hogy szeretetből teszi. És onnantól kezdve, hogy Cole-nak nincs kedve hozzám, ennyi nekem is járt. Tuti, hogy megcsal, de most nincs kedvem emiatt kiborulni.
- Hát maradjunk annyiban, hogy a kapcsolatunk nincs a fénykorában – ezen a ponton már csak intettem a pultosnak, hogy még egy kört adjon ki nekünk, aki valószínűleg elég jól szórakozott azon, hogy mi ketten egymással üvöltve- társalgunk és mégsem halljuk rendesen a másikat. Összességében az sem zavart most, hogy ha olyan részletek derülnek ki a kapcsolatunkról, amiknek nem kellene.
- Nem lepne meg, ha igaz lenne – összességében, ha a szüleim nem erőltetnék az orvosi pályát, akkor magamtól eszembe sem jutott volna hasonlóra készülni. Ugyanakkor az is bennem volt, hogy túlreagálom ezt az egészet, mert ha meg megcsinálom, akkor az tök menő. Értékesnek gondolhatom magamat, ha eljutok odáig, hogy egy ennyire magas presztízzsel rendelkező munkám legyen.
- Én úgy tudom, hogy azok csak megdugni akarnak mindenkit – nevettem el magam – Vagy a csajokkal lógsz? Jó fejek?
Nem tudtam volna elképzelni azt, hogy én személy szerint mit csinálhatnék egy rakat kockafej mérnökkel, de azért annak az eshetőségét sem zártam ki, hogy nem köcsögök azok a lányok. Simán lehet, hogy kijönnék velük, bár szerintem lehet, hogy egy kicsit lenéznének, amiért én picsás vagyok az ő szemükben, de talán meglepődnének azon, hogy a matekhoz értek egy kicsit. Bár annyira biztos nem, mint ők.
- Lesz pár, amit megnézek, de azt hiszem, hogy tudom mit akarok – talán annyira próbáltam határozottan kijelenteni ezt, hogy a végén az egészet megette a fene. Tényleg fontos volt nekem az, hogy be tudjam teljesíteni az elvárásokat, mert abszolút nem éreztem nagy tragédiának az életemet. Más a dollárjait számolgatja, én pedig bűntudat nélkül szórom a pénzt. Kompenzálnom kellett valahol, így nem voltam hajlandó rosszul érezni magam azért, hogy csak annyi adatott meg nekem, hogy orvos legyen belőlem.
- Már meg ne haragudj, de én sem látlak téged ott – nevettem el magam, aztán megcsóváltam a fejem – Szerintem senki sem tudna igazán komolyan venni, ha látna így elázva téged. Minden ügyedet elveszítenéd. Diplomataként talán az állásodat is.
Nem a képességeiben kételkedtem, szimplán én is úgy gondoltam, hogy ezek a szakmák nem biztos, hogy illettek hozzá. Az utóbbi kifejezetten toxikus lehet, hiszen az embernek teljesen makulátlannak és támadhatatlannak kell lennie. Én biztos nem lennék alkalmas arra, hogy egy egész országot kulturáltan tudjak képviselni külföldön.
- Ez így kimondva inkább gyomorforgató, mint cuki – húztam el a szám – Elhányom magam. Inkább ne is beszéljünk Cole-ról.
Talán nem a legjobb módja az, ahogy megnyilvánulok a barátomról, de amíg nem hallja, addig akár azt is mondhatnánk, hogy rendben vagyunk. Nem gondolom, hogy tisztelnem kellene valakit, aki ugyanezt nem adja meg nekem. Ez pedig egy fokkal jobb annál, amit még megtehetném a mai buli során, bár nem véletlenül hagytam a telefonomat a táskámban.
- Féltékenyt? De melyikünkre volt az? – nevettem el magam miközben egy kicsit közelebb hajoltam hozzá, hogy ne kelljen még hangosabban üvölteni – Most arra akarsz rávenni, hogy megcsaljam?

1 200 szó || outfit