An astrologer says we are on the eye of momentous and terrible event.
Az utcai lámpa tompa, sárga fényével szemben a telefonom kijelzője szinte kivilágítja a szemem világát, ahogy felnyitom arra rövidke időre, míg megnézem hány óra is van pontosan. Negyed tíz. Még öt perce volt ideérni.
Hátra dőlök és az autó motorháztetőjének nehezedek, miközben a kihalt és sötét utcán nézek körbe. A közvilágításból is csak két lámpa égett, de nem olyannak tűnt a környék, ahol lettek volna lakók, akik hiányolták volna ezt a luxust; A legközelebbi épület is valami halfeldolgozó lehetett néhány száz méterrel arrébb, mert messze volt ugyan a víz, de a döglött állatok szaga úgy nehezedett rá a tüdőmre, hogy majd belefulladtam. Ő mondta, hogy itt találkozzunk így feltételeztem, hogy viszonylag közel lehetett ahhoz ahol élhetett, mert autót nem láttam még vezetni… Valahogy olyannak meg nem tűnt, mint akinek a tömegközlekedésen lett volna órákat kedve rostokolni.
Feloldottam megint a telefonom és már nyitottam volna meg kedvenc játékomat (igazából borzasztóan rühelltem, de addiktív egy szarság volt, rosszabb, mint a heroin), mikor egy autó lámpáját láttam felvillanni az utca végén. Előttem állt meg néhány tíz méterrel, a taxiból pedig egy fiatal lány szállt ki. Ha nem lett volna az a búval baszott kifejezés az arcán, talán fel sem ismertem volna Zofiát a rövidebb és vörösebb hajjal.
Összevont szemöldökkel figyelem ahogy még odaszól a taxisnak valamit, mielőtt elindul felém. – Két perc – jegyzem meg a késést egy tenyérbemászó vigyorral arcomon. Kabátom zsebébe nyúlok, a dobozom cigim halászom elő és mikor még közelebb ér, akkor nyújtok felé is egy szálat. Ha kell sajátom előtt meggyújtom az övét is, majd a füstön pöfögve nyitom ki újra a szám. – Mondhattad volna a fodrásznak, hogy hagyja a hajad, mert ez így full olyan, mintha kis hableány megtalálta volna a tenger kokóját.
Nap mint nap drogosokat láttam, de egynek sem volt olyan kisugárzása, mint neki. Mindenki gyanús volt, minden függőnek volt titka - a picsába nekem még a saját életem is egy rejtély volt -, de neki annyi titkolni valója lehetett, mint amennyit néhány ember egész életében nem halmozott fel… És a legviccesebb, hogy nem is látszódott rajta, csak ha az ember nagyon figyelt. Nem gondoltam volna soha, hogy egy egyszerű függőnél több lenne, hacsak a legutóbbi találkozásunkkor nem akad meg a szemem a kulcscsontja feletti tetoválásán. Tudtam, hogy láttam már a jelképet. Sejtettem is, hogy hol, de kellett egy hét, mire rájöjjek honnan volt ismerős; És kellett még néhány nap, hogy egyáltalán ráeszméljek ez fontos információt jelentett e nekem vagy sem.
Még most sem voltam biztos benne, hogy valóban Ő volt az, akit az oroszok kerestek, de már elhatároztam, hogy kiderítem.
- Aztán húzzunk bele – szívok bele a cigibe – Fél óra múlva kezdődik a meccsem, a Crimsonok most játszanak három hónap után. Apám fordulna egyet a föld alatt, ha kihagynám. Te nézel focit? – fújom ki a füstöt, a kérdést egyenesen neki szegezve.
Mire Loise végzett, magamra se ismertem. Ez pedig tetszett, eleinte. Az ember azonban végül mindegyik arcát megszokja, és meg is utálja. Nem menekülhetsz, végképp nem saját magad elől. Én pedig már nagyon rég beletörődtem abba, hogy egyszerűbb elviselni, hogy a vonat húzzon maga után, semmint saját erőből futni azután egy életen át. Volt egy egészen kevés bűntudatom amiatt, hogy kihasználtam Loiset, de nem tehettem mást. Ez volt az, amit magamnak mondtam, és elég volt. Arra a rövid időre beértem ezzel is, míg a lelkiismeretem felbukkant. A végtelenségig azonban nem tudok hazudni, sem pénzt kérni. Főleg, mert Loise múltkor már felajánlotta, hogy bízzam csak rá a bevásárlást. Azt pedig kétlem, hogy a ketchup mellett ne tűnne fel neki, hogy valami narkotikum is fel van írva a bevásárló listára. A taxisofőr meglehetősen furcsán nézett rám, mikor megálljt parancsoltam, de miután előhúztam a zsebemből a Loise-tól kapott pénzt, egyből megszűnt gyanakvónak lenni. Ha hasznod van belőle, nem érdekel, hogy mihez kezd magával a másik. Mikor kiszálltam, a sofőr tett egy meglehetősen egyértelmű célzást arra, hogy mennyire szereti a vörösöket, ha szeretnék némi könnyű pénzhez jutni. A kurva anyja gyakran csuklott, miközben elhajtott. A megjegyzését csak szem forgatva fogadom, a középső ujjamat a lehető legelbűvölőbb mosolyom kíséretében felmutatva neki is a taxisofőr után. – Órákat is árulsz? – ironizáltam, de őszintén szólva, nem lepne meg. Hush-ból kinéztem azt is, hogy használt óvszerrel sefteljen. – Melyik vevőd jelenik meg időben? – kérdeztem értetlenkedve, de elfogadva egy szálat a felém nyújtott cigarettásdobozból. Közelebb hajoltam a tűzért, majd nagyot szívtam és mélyen tüdőztem le. Loise mostanában rászokott, hogy levigyen magával futni, amit a tüdőm nehezen visel. Így kiengesztelhetem. – Azt hittem bírod a drogos hableányokat – jegyeztem meg, halovány mosollyal az arcomon. – Gondoltam úszunk is majd a holdfényben – tettem hozzá ezt már valamivel szélesebb mosollyal. Kár, hogy nem tudok úszni. Plusz, mint legutóbb megtudtam az ismeretterjesztő műsorból, amit Loise nézett, a Holdnak kurvára nincs is fénye. Csak beáll a Nap elé és lopja a fényt. Micsoda egy seggfej már? ‑ Szóval van apád. Valaki azt mesélte, hogy az anyádat egy patkány csinálta fel. Mert… tudod. Egy patkány vagy – nevettem fel, de inkább szólt ez a történetnek, semmint neki. Mindannyian patkányok vagyunk, csak akad, aki nagyobbat harap. – Egy elégedetlen ügyfél, mi? Tudod, elég sok faszságot beszélnek rólad – aminek a nagyrésze ehhez hasonló baromság, míg a többi valamivel hihetőbb hülyeség, de … őszintén szólva, Hush kinézetre igen erősen hajazott egy sorozatgyilkosra, szóval simán elképzelhetőnek éreztem azt, hogy befőttesüvegekben tárolja az áldozatai fülét, orrát, szemét. ‑ Amúgy, nem. A Trónok Harcát is csak most kezdtem el – vontam meg a vállat, a kérdésére is válaszolva. Miután Loise többérdek Trónok harca poénja és utalása elszállt mellettem, a fejébe vette, hogy végignézeti velem az egészet. Leszámítva az utolsó évadot. Azt mondta, hogy ő is rászokna valamire, ha újra kéne néznie. ‑ Csak add ide a cuccot, és mehetsz meccset nézni – nyújtottam felé a kezem, de pénzt nem vettem elő. Egyrészt, nincs. Másrészt …nem, nincs másrészt. Ahogy Bobby olyan roppant elmésen fogalmazott a legutóbb Loise-nak: szopóágon vagyok. – Otthon hagytam a tárcám. Mondjuk, hogy… megelőlegezed. Mit szólsz? Majd visszafizetem – és az azutánit, meg az azutánit is. Az ígérgetésben nagyon jó vagyok. – Az egyik barátnőm – furcsa ezt így kimondani, mert hagyományos értelemben véve nincs ilyenem. – rendőr, szólhatnék neki rólad. Biztos érdekelné őket, hogy számlát is adsz-e a vevőidnek. Vagy adózol-e. Ne vedd magadra, de már csak ránézésre is a nemre tippelnék – vonom meg a vállamat mosolyogva. Kétlem, hogy ne lenne igazam. A hozzá hasonló alakok nem szeretik, ha kifolyik a kezükből a pénz. Hushtól ráadásul nem veszi el más, ő független, elvileg. Svájcnak pedig jól megy, szóval… kapja be.
An astrologer says we are on the eye of momentous and terrible event.
- Kell? – kérdezek vissza fél szemöldököm felvonva. Ha anyám élt volna, még őt is eladtam volna, ha ajánlkozott volna rá vevő. Persze Zofia nem tudhatta azt, hogy kurvára imádtam az órákat és ha úgy lett volna, akkor kis vicceskedő megjegyzése ellenére is valóban eladtam volna neki még akár azt is. – Egyik se, de valamikor változtatni kell, nem, huh? Az idő pénz, én meg már nem leszek fiatalabb – de mondjuk épp ezért felesleges is volt az évek miatt aggódnom. Már így is elcsesztem lassan negyven évet az életemből, a maradék negyvenre meg majd a kor miatt épp úgy nem fogok emlékezni, mint az előtte lévő negyvenre a drogtól. - Már kinőttem belőlük – fújom ki a füstöt orromon, ahogy a nálam alacsonyabb lányra sandítok. Valami hasonlóságot próbáltam felfedezni közte és Rox közt, de ahogy sejtettem, hajszínükön kívül semmi más nem egyezett; Zofia azokra az emo kölykökre emlékeztetett, akiknek tíz éve füvet árultam, mert menőnek tartották a kokainozó példaképeik, csak maguk nem nyúltak a keményebb anyagokhoz. A régi szép idők. - De romantikus. Utána mit terveztél? Gyertyafényes vacsorát amiért én fizetek, míg te a vécéből kimászol az ablakon? Nem mondom, hogy nem történt már meg velem a felfestett kép, csak a gyertyafényes vacsorát kellett valamilyen anyagra kicserélni. Zofia is olyannak tűnt, aki ha tudta volna, akkor a zsebemből lopta volna ki ami neki kell és futott volna el vele a vakvilágba. - Fuh baszki, lelőttem a poént? – szívok bele a cigibe vigyorogva. Az öreg Becker maximum átvitt értelemben volt patkány, de legalább így volt kitől örökölnöm ezen csodás tulajdonságom. – Remélem csupa jót csiripelnek rólam a madarak… Én inkább hívnám őket igazságoknak amúgy is, mint faszságnak. Mondjuk elárulok egy belsős infót: a kutyás sztori nem igaz – lehetett bármi is a mostani, szájról-szájra terjedő verziója annak a történetnek, amiben egy kutyám halálához társították az egész eredettörténetem. Gyanítom, hogy valaki beállva nézte meg a John Wicket és annyira nem volt már tudatánál, hogy valahogy engem nézett a főszereplőnek; Azóta a történet meg már olyan csavarokkal gazdagodott, amit én sem tudtam követni. - Meg amúgy, ha annyira borzasztó lennék, te sem tőlem vennél, nem? Vagy csak nincs más lehetőséged? – folytatom magamban a gondolatmenetet, tekintetemmel egy fél másodpercnél is rövidebb időre keresve rajta a tetoválást, de hiába, a ruhája most eltakarta. Pedig biztos voltam abban, hogy amit egyszer láttam az nem lehetett véletlen, nem keverhettem össze mással; Ahhoz túl sok mindennek kellett volna véletlennek lennie ahhoz, hogy mi most itt álljunk egymással szemben. - A mit? – kérdek vissza, még egy utolsóelőttit a szívva a szálba. A néha tizenkét óránál is hosszabb műszakok mellett nem nagyon jutott időm bármit is nézni, ami csak agy használatával lett volna emészthető… Ez a Trónok Harca meg pont olyannak hangzott – Ne is válaszolj. Annyira nem érdekel – pöckölöm el az útszélére a leégett csikket és csak azért nem nyúlok egy újabb szálért, mert akkor biztos, hogy Zofia is kért volna még belőle. Egyet még ingyen adtam, kettőért már fizetni kellett volna. Összefűzöm magam előtt a kezeim, szemöldökeim a szokásosnál is jobban húzva homlokom közepére. Ez már jól kezdődött. – A banknak, az államnak vagy zsidónak nézel, hogy itt előlegezgessek neked? Nem tudom mi a szart hallhattál rólam, de nem hiszem, hogy „Hush olyan jó fej, mindig kifizeti a drogjaim helyettem, csak szépen kell pislognom meg néha leszopnom” közöttük volt – utánzom azt, ahogy minden olyan nő hangzott nekem, akit ki nem állhattam: nyávogósan és öntelten. Felnevetek és visszaülök az átmeneti autóm motorháztetőjére, kezeimet pedig megtámasztom magam mellett két oldalt – Te most komolyan zsarolni próbálsz? Ezzel? Az én barátnőm meg Trump, ehhez mit szólsz? – kérdezek vissza addigra már magamba fojtva a hangokat. – Figyelj, Ariel, ha valóban van zsaru ismerősöd akkor húzz vissza a hullámok közé, mert ezt a játékot nem így játsszuk. Keress más dílert, mert én nem megyek késsel a kicseszett pisztolyharcba. Ekkor már tudatosulni kezdett bennem, hogy tulajdonképpen mi van, ha tényleg komolyan gondolta a dolgokat…? Hogy Ő tényleg képes lett volna a saját dílerét anyagért megzsarolni azzal, hogy börtönbe juttatja. Ez pedig az eddig nyugodtan, a háttérben dolgozó fogaskerekeim újból működésre sarkalta. Elgondolkoztam azon, hogy ő vajon miért ismert, sőt miért volt barátnője, aki rendőr. Pont olyannak tűnt, akinek az egyetlen tapasztalat velük a rendőrőrsön, őrizetben lenne; Hisz valakinek, aki a mi köreinkben mozgott barátai sem igen akadtak, nem hogy olyanok, akik a jog másik oldalát ismerik. - Szállj be – nézek fel rá, fejemmel a kocsira intve, de nem téve semmi fenyegető mozdulatot. Ha az volt a helyzet, amire gondoltam, akkor a szavaimnak is elégnek kellett lennie – Ha nem szállsz be nem kapsz tőlem semmit, beülök egyedül és hazahajtok. Én kibírom a pénzed nélkül - csak az a kérdés, hogy te kibírod az anyag nélkül?
‑ Óra? Nem, ha lenne, akkor azt hinnéd, hogy jogosan baszogathatsz azzal, mennyit kések. Amúgy is, nincs olyan, hogy idő. Nem tudtad? Einstein mondta – legalábbis azt hiszem, kissé be voltam állva, mikor a tévében beszéltek róla, de valami ilyesmire futott ki a dolog. Mire ennek az egésznek vége, egy zseni leszek. Már, ha előtte nem nyírnak ki, de legyünk pozitívak, kivételesen. ‑ Mondjuk, de a taximat még kifizetnéd – vontam meg a vállamat. Nyilván nem fizetné. Ahogy nyilván nem vacsoráznánk gyertyafény mellett. De egy valamit jól sejt: ott húznék le róla pénzt, ahol csak tudnék. De nem csak én, mindenki más is. ‑ Csak a dílerem vagy, nem a pasim – nem igazán érdekelt, hogy mennyire rossz. Egy valamit tudtam csak biztosan: jobb, mint az oroszok, az én szempontomból mindenképp. – És biztos vagyok benne, hogy egy kibaszott kamugép vagy, és a fele se igaz annak, amiket mondanak. Vagy te magadról. Az anyádat talán kinyírtad, de … a többit nem veszem be – ironizálok ugyan, de valójában tényleg nehéz leszűrni a sok hülyeség közül, hogy mi lehet az igaz. Nem sokat segít, hogy Hush-nak tipikusan olyan feje van, mint aki a gardróbjában tárolja az anyját. Vagy a fagyasztóban. ‑ Ami azt illeti, de. Az egyik lány szerint körül vagy metélve, amit pár grammért cserébe tudott meg – nem olyan ritka ez, a többségünknek nincs túl sok pénze, úgyhogy úgy fizetnek, ahogy tudnak. Megalázó, de … egyszerű, és egyébként is ezt várják tőled, úgyhogy az erkölcsi akadályok nem sokáig állják meg a helyüket. Főleg akkor, ha már függő vagy. Minden függő tett már olyat, amit legszívesebben letagadna, hogy a drogjához jusson. Nem vagyunk különbek, mindannyian olyanok vagyunk, mint az állatok. Ösztönök vezérelte korcsok, akiken, ha fogást találnak, a következő lépés a póráz. ‑ Személy szerint, leszarom, hogy felvágták-e a farkad vagy sem. Még kevésbé akarom látni – tettem hozzá, mielőtt még úgy érezte volna, hogy van értelme előhozakodnia ezzel. Egyetlen jó dolog van abban, hogy az oroszok vadásznak rám. Nem kell azért szopnom, hogy több pénzük legyen. Ha pedig nem kell, kurvára nem is fogok. ‑ Nem zsarollak, én csak… jobb belátásra akarlak bírni, ennyi – vonom meg a vállamat, összefonva karomat magam körül, miután a földre dobtam a csikket. – Azt, hogy egy avokádó előbb csajozik be, mint te. Az elnököd elnézve pedig nem itt, hanem az orális irodában árulnád a cuccod – csak annyit tudok az elnökről, amit a tévében mondanak, illetve időnként Loise is kommentálja a híreket, nem túl hízelgően beszélve az öreg Donnie-ról, vagy annak családjáról. ‑ Ha felteszed a kezed, senki sem lő le. Elméletben. Mondtam, csak haladék kell. Abba még senki se halt bele, ugye? – valószínűleg de, viszont az én szemszögemből nézve ez igencsak mellékes volt. West elég nehezen jutott anyaghoz már a múltkor is, Loise pedig segítőkész, de azt hiszem a heroin és egyéb drogok beszerzése egy olyan pont nála, ahol már komolyabb gátakba ütközik. A leszokás pedig nem opció. A fasz se akar kis híján beledögleni, hogy aztán visszaessen és újra, meg újra kezdje az egészet. ‑ Mi? – nézek rá értetlenül mikor a kocsi felé bök. Habozom néhány pillanatig, közte és az autója között járatva a tekintetem. Kurvára rossz ötlet. Nem csak azért, mert idegenek kocsijába nem szállunk be. De főleg azért. – Oké – böktem aztán végül ki, kinyitva az ajtót, beszállva az anyósülésre. – Az anyám mindig azt mondta, hogy ne üljek be idegenek autójába. Szóval hova akarsz vinni? Gondolom nem vacsorázni – grimaszoltam. Gyors pillantást vetettem magam köré, illetve hátra, keresve valamit, amitől félnem kellett volna. Leszámítva a helyzetemet. Nem vagyok nagydarab, sem erős, nem kéne neki kés, vagy más fegyver, de muszáj felmérnem a helyzetemet. Faszságot csináltam, mikor beszálltam. ‑ A kocsidban is alszol? Eléggé húgyszag van – jegyzem meg úgy mellékesen az ablakon kipillantva. Nem, mintha annyira bántaná az orrom. Hozzászoktam. – Ha azt hiszed, hogy leszoplak érte… – fordultam aztán felé. Nem különösebben lenne meglepő, ha ez volna a terve. ‑ Életed utolsó szopása lesz. Zacskóban viheted a dokihoz, hogy varrják vissza – vonom fel a szemöldökön, összefonva a karomat magam előtt. Nem éreztem jól magam. Nem csak azért, mert idegen autóban voltam, egy lényegében idegen emberrel. Hanem, mert jól tudtam, hogy nem én vagyok nyerő helyzetben. Nem szokatlan, de rohadt idegesítő.
Kezdőlap
