Ha kívülről vizsgálnánk meg Tyrice Williamt - és miért ne akarnánk ezt megtenni- az első legszembetűnőbb tulajdonsága, hogy fekete. De nem olyan habkönnyű fekete, hanem azaz igazi negróra égett fajta, akiről azt hinnéd, hogy tegnapig valami dél afrikai ültetvényen szedte a gyapotot.
Továbbá megállapíthatjuk róla, hogy magas, ha pontosak szeretnénk lenni még azt is legjegyezhetjük, hogy 183 centiméter. Ha hiszünk a babonákban, amelyek a néger és a magas férfi emberekről terjednek - és erre is minden okunk megvan - akkor az is sejthető, hogy Tyrice William nem  a szűzlányok megrontására lett tervezve. Vagy tán pont arra.

Ha belülről szeretnénk górcső alá vetni Tyrice Williamt akkor megállapíthatjuk, hogy vicces. Talán ez az első, amit mindenki elmond róla. Tynak - mert a barátai így becézik - sajátos humora van
Ha kicsit tovább figyeljük észrevehetjük, hogy borzalmasan rendetlen. Nem is ez a jó szó rá, inkább, címkézzük fel lustának. Az örökké holnap elmosogatások élbajnoka.
De mégis látva, ahogy az életét rendezi, belátjuk, hogy valójában kedves, sőt, azt is gondoljuk, hogy az a szomszéd srác típus. Zárójelben megjegyezzük, hogy csak azért a szomszéd sráchoz és nem a mindenkori kertészhez hasonlítjuk Tyrice Williamt, mert az már cseppet sem lenne polkorrekt.  


És azt a viccet ismered, amikor a néger srác beleszületik a fehér elit púder illattal és villás reggelikkel körbejelölt terratóriumába?

Apám szereti a kihívásokat és egy időben abban találta meg vadonat mániáját, hogy eldöntötte: ő sikeres bárki lesz Manhattanben.  Öltönyben fog járni, brunchra és üzleti ebédre lesz hivatalos, megmutatja az egész jobb sorsra érdemes fekete társadalomnak, hogy igenis van élet a Harlemen túl.
Most nem kezdenék bele a családunk felemelkedésének módfelett izgalmas történetébe, akit érdekel olvassa a majdani memoáromat, abban részleteiben taglalom a bukások és sikerek centrikusan ismétlődő sormintáját. Legyen annyi elég, hogy a fater akármit is akart, elérte és munkáját megkoronázván megkapta a legnagyobb és legtökéletesebb jutalmat: engem.
Nekem már könnyű dolgom volt, beletapcsikoltam az ősök által kitaposott sárnyomba, nagynevű iskolák, fasza egyetem, pénz, buli, szalonna.
Ne hari, de nem tudok nagy életeleji válsággal szolgálni, nem volt gyerekkori traumám, nem drogozott az anyám és még csak nem is akart seggbe rakni a bébiszitter. De, ha már bekészítetted a zsepit - hiszen a niggák sorsa általában könnykergető - linkelek egy jó kis pornót, ne legyen az előrelátásod hiábavaló.



Én erre képtelen vagyok. - gyűröm a papírt, a foszló szélű cetlit azzal a négy elátkozott szóval. Mellette a kulcs, a lakásunk kulcsa, közös életünk - ezek szerint- sosemvolt oázisa. A falnak szorítom a hátam, lassan csúszok le, kőbetonná dermedt testem alatt fülsértően reccsen a parketta. Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani.
A torkomban nehéz gombóccá gyúródik a fájdalom, összeszorítom a szemem olyan görcsös erővel, mintha azt remélném: mindez csak álom, amiből tudatos akarással fel fogok ébredni. Akkor újra itt leszel, igaz? Hozzám bújsz, puha ujjaid rákulcsonak a tarkómra, én magamhoz húzlak, eltelek az illatoddal és egy lusta csókba sóhajtuk, hogy már csak tizenhárom nap van az esküvőnkig. Tizenhárom nap és hivatalosan, szétválaszthatatlanul, a törvény és az egyház előtt eggyé válunk.
- Meg sem magyarázta baszdmeg. - összefolynak a szavak, a fél üveg vodka delíriumos ködén át is érzem, ahogy Mat összerezzen a vonal túlfelén. Várjam meg, mindjárt itt van és könyörög, hogy ne csináljak semmi hülyeséget.
- De voltak jelek, biztosan voltak jelek! - a poharam a konyhafalnak csattan és a szívem metaforájaként csillingel szét ezernyi szilánkra. Mathias lebasz, felseper és próbál a ő tehetetlen módján megnyugtatni. Újabb Smrinoff  kupakjáról roppantom le a zárjegyet, már a pohár sem kell, ráhajolok a keskeny üvegnyakra és erőszakosan öntöm magamba az égető alkoholt. Mintha ezzel a tömény szesszel ki tudnám öblögetni magamból a fájdalmat.
- Szánalmas vagyok baszki, kibaszottul szánalmas. - összefolyik már a körülöttem lévő világ sziluettje, Burke vállába kapaszkodom, tartson itt, fogjon meg és ne hagyja, hogy  átbuggyanjon a fejem felett az önsajnálat feketén füstölgő mocsara.




- Csak, hogy tudd ez az a nap - ujjaim között hintáztatom a tollat majd szépen ívelt pörgődobással hajítom Mathias homlokközepe felé. Kimozdul, sikertelen volt a targetálás, elégedetlenül ciccentek. Ő meg egy fáradt fejcsóválással nyugtázza, hogy nem vagyok normális.
- A beba-nap - széles vigyorra húzódik a szám, ó igen, cimborám,  ma úgy bekarmolunk, mint a kurvaélet. Te is tudod, én is tudom, hogy ez nem választás kérdése, ma kénytelen leszünk gané mód lealjasodni.

Már nem számolom mióta kell nap, mint nap bámulnom ezt a faszfejet velem szemben, a mindig tökéletes öltönyében, a kifinomult, végletekig fehér stílusával és az örökké elviselhetetlen arroganciával.  Utána kerültem a céghez és lettünk ezáltal eleve elrendelt sorstársak; akik a meló után először még csak kollegiális udvariasságból fogadták el a másik ‘üljünk be egy sörre’ felajánlását, aztán észre sem vették, hogy ezek a levezető másfél órák beékelték magukat a napi rutinba.
Kiegészítjük egymást egyébként, mert, amíg ő minden szart elemez addig én a semmit is eladom jutányos áron vagy dumálok ki magunknak egy kilépő ajándék felest akármelyik kocsmában.
Az iroda nem lenne egyéb, mint nettó dögunalom, a munkatársak kördiagramjának egyik szelete frigid, a másik a sztahanovista, a harmadik informatikus, de abból az életképtelen fajtából.
Ha ez a gyökér nem lenne, lehet már a nyakkendőmnél fogva pörögnék a ventilátor poros proppellerjén.  

- Összefosod magam olyan helyre viszlek! - ráöklözök a vállára - Bár, mondtam, hogy öltözz ki, ez az egyik irodai öltönyöd, basszalak hanyatt. - meggyűröm a zakójának ujját, biztos idegösszeomlást kap tőle, de szeretem heccelni vele.
Hosszú ideje nem akartam nőt, még nem hevertem ki azt az ominózust, de ma egy olyan flancos fogadáson fogunk kellemetlenkedni, hogy muszáj lesz beújítanom valakit. Ez a gyászhuszár lesz majd a szárnysegédem, hálája jeléül, hogy bevezetem a felső tízezer kristálycsilláros barlangjába.
- Fasza lesz meglátod, lesz rák olyan kis apró szaron, tudod. - teljesen zsongok, mint valami kanos tizenéves, aki csuklóból gyúrt rá az első szexfilmre.
De vajon kihúztam-e a vasalót? Istenem, anyám öröksége ez a semmire se vezető paranoia, amit minden kibaszottal alkalommal megkérdezek  mamgamtól, amikor elindulok otthonról. A válasz pedig ugyanaz: igen, persze, hogy kihúztam, hisz ma is, mint mindig, háromszor néztem át mindent a legénylakban. Előny lenne, ha a reménybeli dugópajtit nem egy égő garzon lángcsóvái közé kellene vinnem.
- Felkészültél? - ráfogok a gondosan kimívelt sárgaréz kilincsre, Matre kacsintok még egy szórakozottat és vállal betolom a tömörfa ajtót. Megcsap az édes koktélok és burzsuj parfümök semmivel sem keverhető egyvelege.
- Hi, I’m Tyrice William, welcome to Jackass!