-Bocs, hogy késtem srácok, csak van egy... potyautasom. -lépek el finoman oldalra, hogy a többiek is jól láthassák Trixi-t, aki az apám harmadik, és talán legutolsó házasságából született. Elég fura, hisz van köztünk vagy húsz év, de én bírtam a kiscsajt. Vagány és szókimondó, az a fajta gyerek, akit a legtöbben imádnak azért, amilyen.
-Ne már, ez komoly???!!! Hogy fogunk így... bármit is csinálni?
-Ugyan már, jó lesz. Na... mozgás... -megmosolyogtat, ahogy a többiek hozzáállnak a húgomhoz. Hamar nyilvánvaló lett mindenki számára, hogy habár nem az édestestvérem, fontos nekem, így aki goromba vele, azt minden további nélkül elküldöm a francba, és nem foglalkozok vele tovább. Ez ennyire egyszerű.

-Megint késtél... -anya csak a szemeit forgatja egy hitetlen mosollyal. Tudja, hogy mennyire elfoglalt tudok lenni, és az idő mintha egyszerűen csak... kirepülne a kezeim közül. Az egyetem után azt hittük mindketten, majd több időnk lesz egymásra, deeee... nem.
-Egy mágus sosem késik... -vonom meg a vállamat ártatlanul mosolyogva, mire ő csak sóhajt egy nagyot. Ezek a ritka, közös ebédek jó lehetőséget biztosítanak arra, hogy lecsekkoljam az ő új férjét is, ha már egyszer apa velem egykorú nőjével folyton találkozom valami miatt. De ez az ürge szimpinek tűnik, és nem mellesleg nem kihasználni akarja, vagy korlátozni. Ő támogatja a művészi ambíciókat és azt, hogy anya szenvedélye a művészet és a műkincsek gyűjtése.
-Paul! Hoztam neked valamit. Tudom, hogy imádod az ilyesmit, szóval tessék. -amint átvette tőlem az antik zsebórát, nyomtam egy csókot anya arcára, és már rohantam is tovább. Várnak a betegeim...

-Elnézést kérek, de ezt muszáj volt felvennem. -nyomtam ki végül a nagyapa hívását, visszavezetve a tekintetemet a velem szemben ülőre.
-Tehát... pontosan mi is volt a kiváltó oka az újabb mély periódusnak, amibe kerültél? -a bipoláris zavar, vagy köznyelven mániás depresszió velejárója, hogy a felfokozott és depresszív időszakok váltják egymást, és nem mindig kiszámítható, hogy mikor melyik következik. Én mindig azt javaslom a betegek hozzátartozóinak, abban az esetben, ha "csak" egyszerű depresszió áll fent, hogy akkor kezdjenek el aggódni, ha a beteg indokolatlanul boldoggá válik, mert akkor ott bizony történni fog valami, ami lehet az önbántalmazástól egészen az öngyilkossági kísérletig... bármi.
Ahogy hallgattam őt, eszembe jutott, hogy a mellőzöttség érzése a legrosszabb a világon. Amikor úgy gondolod, mindenki megfeledkezett rólad, akkor sokszor kerülsz olyan helyzetbe, mintha mindenki problémáját neked kellene megoldanod, mintha te nem lennél fontos része a saját életednek. Lemondasz dolgokról, többségében mások javára. Ez lehet kiskori sérelem, lehet olyasmi, amit a szüleink tápláltak belénk, és ami miatt sosem éreztük magunkat elég jónak. Az ő esete sokkal összetettebb ennél, és a magam részéről már annak is örültem, hogy mert és tudott időben segítséget kérni.
-Valóban szomorú, hogy elfeledkeztek arról, hogy milyen fontos nap ez neked. -nézek rá egy megértő, halvány mosollyal, előhúzva a fiokból egy apró dobozt, a meglepett fiú kezébe adva.
-Tudom, hogy szeretsz olvasni, csak nem voltam benne biztos, minek örülnél, így jobbnak láttam egy utalvánnyal meglepni. Nem túl személyes, de azért... boldog születésnapot! -a hálás, hitetlen, könnyek közötti mosolygása olyasmi volt, amit szerintem sohasem felejtek el, amíg csak élek. Nekem is voltak már ballépéseim, pedig nem praktizálok túl régóta, de tudom, hogy mennyit jelent, ha valóban odafigyelünk a betegeinkre. És nem Bruce Willis meg a hatodik érzéke miatt, hanem személyes tapasztalatból. Imádom a szakmámat, de ha jobban odafigyelnénk egymásra úgy nagy átlagban, akkor kevesebb kellene belőlünk...

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

A történeted alapján egy igazán rendes srácnak tűnsz aki igyekszik mindenhol és mindenkinek megfelelni, közben pedig arra is figyelsz, hogy a te igényeid se kerüljenek háttérbe. Ez olykor azt eredményezi, hogy azt se tudod fejjel előre vagy hàtra vagy, de ha a végén célt érsz, akkor ez csak egy kis mellékes bája a személyiségednek. Mindezek mellett komolyan veszed a munkádat, de legfőképpen a pàcienseidet akik mindig számíthatnak ràd és akikre te magad is maximálisan odafigyelsz. Tudod jól, hogy a te szavaid vagy tetteid azok amelyek az életüket egy jobb, könnyebb szakasz felé irányítja és ez igazán sokat szàmít. Az pedig, hogyha néha szétszórt vagy mellette, nos belefér. Ne engedd, hogy ezek a megjegyzések letörjék a lelkesedésedet vagy azt éreztessék, hogy nem teszel eleget. Amit tudsz, azt igen és ez bőven elég. Ha valamit igazán szeretnél akkor a végén - ha még késve is - de eléred majd.  
Nekem tetszett a sztorid és sok játékot kívánok neked a folytatáshoz. Köszönöm, hogy olvashattalak!  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!