Álmodozó: Clementine kiskora óta tele van álmokkal. Mindig tudja, hogy mit akar és igyekszik mindent meg is tenni azért, hogy véghez is vigye azt. Mindig keményen tanult, hogy méltó legyen a családja nevéhez, és az anyja biztos is abban, hogy egyszer még nagy sikereket fog elérni. Ő azonban nem a sikerre megy. Sokkal jobban vágyik saját családra, férjre, gyerekekre, cserében pedig kész feladni mindent, amit eddig elért. Az édesanyjához hasonlóan Ő is szívesen lenne háztartásbeli, akinek a házimunkán és gyereknevelésen kívül más dolga nincs is. Maximum csak annyi, hogy kényeztesse a férjét, akit imád.
Naiv: egyetlen rossz szokása van, hogy képes elhinni mindenkinek mindent, és az emberekben mindig a jót látja. Ez nem azt jelenti, hogy nem tud különbséget tenni a jó és a rossz között, hanem inkább azt, hogy a rosszat gyakran nem akarja inkább észre venni. Mindig hisz abban, hogy a rossz cselekedet előbb vagy utóbb jóvá fordul át. Mert hát ugye minden rosszban van valami jó is.
Visszafogott: a húgával ellentétben mindig vigyáz arra, hogy ne mutasson meg magából túl sokat. Úgy gondolja, hogy egy nő sokkal nőiesebb, ha szolidan öltözködik. Ettől még megvan maga sajátos stílusa, szereti a divatot, de tudja, hogy mikor kell vissza fognia magát.
Elégedetlen: az életét úgy ahogy van, szereti. Megvan elégedve mindazzal amije van, hiszen egy olyan előkelő családban, amelybe beleszületett nem lehet oka panaszkodásra, Clemi amúgy sem az a fajta, aki nem lenne hálás mindenért. Viszont önmagával valahogyan sosem tudott teljesen kibékülni. Volt egy időszaka, amikor szó szerint hánytatta magát amiatt, mert nem volt megelégedve az alakjával. Mostanra ez már kimaradt, viszont nagyon vigyáz arra, hogy mit eszik, igyekszik a lehető legegészségesebben élni.
Nem szeret segítséget kérni: bár az apja nélkül nem sikerült volna megalapítania a saját cégét, a fejébe vette, hogy amint sikerül egyenesbe hoznia az új építkezési vállalatot, amit egyenlőre még egyedül vezet, mindent visszaad az öregnek, mert Ő ugyan nem szorul rá senki pénzére. Szeret megdolgozni mindenért, mert szerinte nem az a dicsőség, amit a szülők értek el, hanem az, amit mi magunk.
Megfontolt: Mielőtt bármit is tesz, alaposan átgondolja, ha kell kétszer háromszor is, hogy biztosan ne kapkodjon el semmit.
Kapcsolatfüggő, Hűséges: Kevés férfi volt az életében, talán azért, mert nehezen kapható meg. Ha viszont valakinek mégis oda adja magát, ahhoz kötődik és soha nem néz rá más férfiakra, még akkor sem, ha társa vele ellentétben más nőkkel beszélget. Mindössze csak facebookja van, és onnan is letörölt minden férfi ismerősét, a vőlegényén és családján kívül senki mással nem beszél, aki a másik nemet képviseli. A párjához viszont ragaszkodik, és néha talán túlságosan is ráerőlteti magát annak érdekében, hogy a kapcsolatuk tökéletesen működjön. Talán épp ez a hiba.

Clementine, miután már sokadszorra pillantott a falon lógó órára, sóhajt egy nagyot, majd a konyha pultnak dőlve, az ujján lévő gyűrűt bámulva vár. Már este kilenc van, és a szeretett férfi, a vőlegénye még mindig nincs sehol. A legutóbb csúnyán össze vesztek ezért, a férfi nem veszi jó néven, ha Clemi számon kéri, így bár ideges, de úgy dönt, hogy nem hívja fel. Nem akar veszekedni a férfival, csak próbálja megérteni Őt. Valami elromlott a kapcsolatukban, és hiába érzi úgy, hogy meg kellene végre beszélniük, valahol legbelül pontosan tudja, hogy ezt már nem nagyon lehet rendbe hozni. Egyre kevesebbet beszélnek, a férfi csak ritkán érinti meg, emiatt pedig a lány szomorú, mégsem mutatja. Saját magát hibáztatja, mert akárhogy próbál megfelelni, valamit mindig elront. A legnagyobb hiba talán az volt, hogy ráerőltette a férfira, hogy húzzon gyűrűt az ujjára. Nem kellett volna, hiszen ezt az ember magtól kéne érezze. Gondolataiból az ajtó csukódása riassza fel, ismét sóhajt egyet, majd magára erőltetve egy mosolyt siet oda szerelméhez, hogy egy puszit adva az arcára üdvözölhesse Őt. A férfi nem elutasító vele, azonban hamar kikerüli a lányt, hogy a nappaliban lévő kanapén elnyújthassa végtagjait. Clementine gondolkodás nélkül megy utána, és miközben leül a kanapéra végig méri a jövendőbeli férjét. Még mindig olyan jóképűnek tartja, mint évekkel ezelőtt, amikor igent mondott az első randijukra. Valami azonban most mégis más. A tűz kettejük közé kezd kialudni, és olyan, mintha pusztán csak a megszokás kötné össze kettejüket. A lány retteg az újrakezdéstől, úgy hiszi, hogy nem lenne elég ereje felépíteni egy új életet a párja nélkül. Pedig pontosan tudja hogy ilyen az élet. Szakítunk, majd egy idő után újra képesek leszünk kitárni a szívünket valaki más felé. Mégsem bírja Ő kimondani azt a szót, ami elég lenne, hogy megszabadítsák egymást a hosszú hónapok óta érzett kínoktól. Szereti a férfit, csak talán jobb lenne szabadon engedni őt.
- Hol voltál ilyen sokáig? - szólal meg végül, ezzel megtörve a kettejük között lévő kínos csendet. Nem áll szándékában vitázni, csak egyszerűen mondania kell valamit, mert már lassan az sincs miről beszélniük. A kíváncsiság sem hagyja nyugodni, szereti mindig tudni, hogy hol jár, aggódik érte. Másfelől pedig nem hagyja nyugodni az sem, hogy a múltkor rúzsnyomot talált az inge gallérján, másnap pedig egy idegen női parfümöt érzett a szerelmét. Szinte biztos abban, hogy megcsalják Őt. Nem mer rákérdezni, mert fél a választól. Minden rossz mellett, még most is naivan hisz abban, hogy meg tudják menteni a kapcsolatukat, mert biza a sok rossz mellett, azért elég sok, szép pillanatot megéltek egymás mellett. Öt évet nem lenne szabad csak úgy eldobniuk holmi kalandok miatt.
- Dolgom volt. - zárja le ennyivel a férfi a témát, majd a távirányítóért nyúl, és bekapcsolja a tévét. Bár a néma képernyőt bámulja, Clemi azonban látja rajta, hogy nem is igazán érdekli a híradó, valahol máshol járnak a gondolatain. De vajon kin? Mert szinte biztos abban, hogy nem rá gondol. Pedig rá kéne, hiszen a nő is a szerelmére gondol egész nap, eszében sem jut még csak rá nézni sem más férfiakra. Néha valóban úgy érzi, hogy Ő rontotta el már a legelején, mert túl engedékeny volt a férfivel. Hagyta, hogy Ő irányítson - hiszen ez így helyes -, bízott benne, és ezt kihasználva a másik fél, csúnyán átveri. Pedig csak őszintének kéne lennie. Nincs olyan probléma, amit ne lehetne megoldani.
- Mindig dolgod van. - nem adja fel, reménykedik, hogy a férfi végre színt vall. Szeretné tudni az igazságot, ugyanakkor örülne egy hazugságnak is. Bármit, csak a férfi végre beszéljen vele. Úgy, mint régen. Szeretettel, és mintha számítana neki. Igazából sosem voltak túl nagy álmai. Csak szeretne már végre egy családot.
- Ne kezd már megint. - most először néz rá a vőlegénye, de nem úgy, ahogyan az Clemi szerette volna. Szánalommal és talán egy kis harag is leolvasható a tekintetéből. Nem is emlékszik már, hogy mikor beszéltek utoljára normálisan egymással. Néha eltöltenek egy - egy csodálatos éjszakát, reggelre pedig kezdődik minden elölről. Bár nem mondják ki, de boldogtalanok egymás mellett.
- Én csak aggódok. - halkan beszél, hogy a másik véletlenül se feltételezze azt, hogy veszekedni lenne kedve, pedig jól esne neki kiadnia magából mindent, ami bántja. Mégis inkább hallgat, mert nem áll még kész arra, hogy elengedje Őt. Még akkor sem, ha egyre jobban úgy tűnik, hogy a házasságig sosem fognak el jutni. Csak azt nem érti, hogy a férfi miért nem szakít. Ő is megtehetné, de mégsem teszi. Ezt pedig kénytelen egy jelnek venni. Valamit mégis csak kell éreznie Ő is iránta, másképp már régen kiszállhatott volna ebből az egészből.
- Ne tedd. - érkezik egy újabb goromba válasz,majd felpattan a kanpéról és a fürdőszobába megy, jól becsapva maga után az ajtót. Clemi ismét egyedül marad a gondolataival és a férfi utáni vágyakozásával. Van neki, de még sincs. Ez pedig felemészti.