Meséljek magamról? Mondjam el milyen vagyok? Nem lesz egyszerű, de megpróbálhatom.
Sokat jelen nekem a pénz, a vagyon tudata. Nem érdekel, ha anyagiasnak gondolnak, valójában rettegek attól, hogy létbizonytalanságba kerüljek. Gyűjtögetek, keveset költök, igyekszem megfogni a pénzt, nem elszórni baromságokra. Nincsenek nagy igényeim, mégis magasra teszem a lécet a minőségben. Inkább nem eszem, vagy nem veszek meg valamit, ha úgy érzem, nem vehetem meg azt, amit igazából szeretnék. Gyakran döntök hirtelen felindulásból amit olykor megbánok, olykor meg nagyon is bejön a számításom, de ez már csak ilyen.
Szinte egyfolytában üzleteken agyalok, nem félek bekoszolni a kezem, hogy sikert érjek el, sem szó szerint sem átvitt értelemben. Lelkiismeretem? Hát, az igen csekély mértékben van jelen. Persze nem bántok senkit, ha nem muszáj, de általánosságban nem vagyok túl barátságos. Ha megközelítesz, egészen valószínű, hogy arra fogok tippelni, hogy ártani akarsz nekem. Nem, nem fordul meg a fejemben, hogy alapvetően az emberek segítőkészek. Mert nem azok. Mind rohadék, mind csak kihasznál, meglop, csalódást okoz, eljátssza a bizalmadat. Nálam nem mész sokra szép szavakkal, mert a tettek bizonyítják, milyen ember vagy, nem a lepcses szád.
A kapcsolataimban megbízható vagyok, szeretnek velem dolgozni a megbízóim, bármiről legyen is szó. Okosnak tartanak, jó szervező készséggel és kitartással megáldva, megbízható és szavahihető. Ha valamire azt mondom, hogy úgy volt, az úgy is volt. Nem bújok a föld alá, hogy takargassam a hibáimat, és nem szégyellek benyelni pár öklöst sem, ha úgy áll a dolog. Persze küzdök, amíg tudok, de alapvetően nem vagyok beszari alkat, kiállok azért, amit gondolok és pár fenyegetéstől nem hátrálok meg.
Csendes vagyok. Magamban őrlődő típus, aki legtöbbször egészen mást mutat kifelé, mint amit belül érez valójában. Próbálom magam annyira kizárni az érzelmi világból amennyire csak lehetséges. Ha nincsenek érzelmek, nem tudnak bántani sem, nincs rajtam fogás. Minden tiszta és egyszerű. Szóval ha mosolygok rád és kedves vagyok meg előzékeny, ne hidd, hogy egyúttal balfék is. Nem jelenti, hogy könnyen hathatsz rám az érzelmeimen keresztül, mert nálam a könnyekkel, a hisztivel, a sírással, vagy épp a lelkifröccsel nem mész semmire. Garantálok neked pár csalódást, ha erre számítasz.
Ha valami mégis bánt, akkor nem szívesen beszélek róla. Nehezen nyílok meg, gyakran palástolom a vívódásaimat humorral vagy épp csendes elzárkózással. Sírni? Na, igencsak mélyen kell magam alatt lennem ahhoz, hogy engem bárki sírni lásson. Ha olyan bajom van inkább elvonulok valami csendes helyre, ahol egymagam lehetek és így magamban oldom meg, ha meg tudom. Gyakran süllyedek mély pontra, különböző okok miatt, emiatt a legtöbb nő rövid időn belül feladja a velem való küzdelmet, de így legalább tudom, mennyit is érek valójában. Nem harcolok már a szerelemért, családért meg ehhez hasonló szarságokért. Nem érdekelnek, mert tudom, hogy úgysem jön majd össze, szóval akkor meg minek?  
Amúgy meg kedvelnek az emberek, mert direkt nem vagyok seggfej senkivel, csak ha kihozza belőlem. Ha bajba kerülsz, és haver vagy, az éjszaka közepén is hívhatsz, megyek és segítek. Jókat lehet velem ökörködni, és bármikor kapható vagyok egy kis ramazurira vagy egy jó horgászásra. Szeretek horgászni, mert megnyugtat. Szeretek csak úgy elindulni a vakvilágba vezetni, nem nézve, hol lyukadok ki. Ha elfáradok akár a parkolóban is képes vagyok aludni a kocsiban, nem okoz gondot. Aztán hajnalban kelek és indulok újra. Random döntök dolgokról, néha pillanatok alatt változtatom meg a napirendem, ami egyfelől kiborító tud lenni, másfelől legalább sosem unalmas az életem.
Sok mindenhez értek, és megvan a magamhoz való józan eszem, és azonnal észreveszem, ha hazudnak nekem. Rossz tulajdonságom is van dögivel, például ez a bizalmatlanság, meg hogy könnyedén, lelkiismeret-furdalás nélkül vezetek félre akárkit, ha a céljaim ezt kívánják meg. Könnyen teremtek kapcsolatot mégis kívülálló maradok, megközelíthetetlen és elérhetetlen.
A családommal való viszonyom nagyon zűrös, anyám beteg lett, az öcsémmel megromlott a kapcsolatunk, de legalább vele még beszélek olykor-olykor, nem úgy, mint a nővéremmel. Az üzletet nem szeretem keverni a barátsággal, a családi kapcsolatokkal, de persze nem vagyok teljesen szőrös szívű, anyám meg az öcsém most is a lakásomban laknak épp. Miért? Mert ilyen vagyok. Néha érthetetlen dolgokat teszek, amikben nincs semmi logika, néha meg teljesen ellentétesen cselekszem. Mint mondtam, nem könnyű velem, nem is egyszerű, és hidd el, rohadtul nem fogom azt mondani, hogy ennek ellenére megéri. Nem éri meg rám pazarolni az idejét senkinek. Mindig vannak akik azt hiszik, hogy megváltoztathatnak. Nem fogok megváltozni. Mindig vannak olyanok, akik azt hiszik megmenthetnek. Nem fognak megmenteni sem. Nincs szükségem rá. Sem sajnálatra, sem támogatásra. Egyedül vagyok, voltam és leszek is, mert én így döntöttem. Legyen ennyi elég.
De azért olykor, gyengébb pillanatokban elkap a vágy, hogy tartozzak valahova. Valakihez. Nem kellenek nagy dolgok. Csak hogy olyannak szeressenek, amilyen vagyok, nem hibáztatva, nem büntetve. Mert nem minden rajtam múlt.

A kocsiban ülök, a rádió monoton zenét játszik. Az eső halkan kopog az ablakon, én az elhaladó járművek gyér fényét nézem a gyöngyöző esőcseppek görbületén.
Csendes este ez, a telefonom is lenémítottam, most nincs kedvem senkivel beszélgetni. A szemem sarkából persze látom, hogy időnként felvillan, de nem érdekel. Biztos valamelyik luvnya nem veszi a lapot megint. Hát mit tegyek, ilyenek ezek a nők. Állandóan a megmentésre váró eltévelyedett bárányt látják bennem, és ettől teljesen begőzölnek. Elég elhintenem, hogy egyszer nagyon összetörték a kicsi szívemet és azóta nem tudok bízni a nőkben, és úgy dobják le a bugyijukat, mintha fizetnék érte. De ezen csak röhögök, hamar rájönnek, hogy mire megy ki nálam a játék és a legtöbbje gyorsan elküld a picsába. Az én hátam meg bírja, nem sokat érdekel a véleményük. Köszi, jöhet a következő. Gondosan ügyelek rá, hogy a nőim távol legyenek egymástól, még távolabb a haveri körömtől. Elveim vannak, nem kell a haverom levetett csaja, bőven akad jelentkező így is.
A fejemben külön szálakon futnak a gondolatok. Míg az egyik a múltam egyik jelenetét eleveníti meg újra, egy másik a jövőről ábrándozik. A harmadik egy félelmemet testesíti meg, a negyedik megoldást keres a megannyi gondra és problémára amivel szembe kell még néznem. A kolumbiai maffia helyi tagjának lenni nem egyszerű, sőt, kifejezetten nehézkes. Nem vagyok nagy fejes, messze állok tőle, de azért vannak rokoni kapcsolataim, amik kötelezettségekkel járnak. Most is egy hasonló dolog miatt vagyok itt, bár órákkal előbb érkeztem, mint ahogy megbeszéltük. Miért? Mert nem volt semmi egyéb dolgom, haza nem volt kedvem menni, szóval maradt ez a verzió, amúgy meg nem tök mindegy hol parkolok?
Újabb fél óra telik el nagyjából amikor kopogtatnak az ablakomon, és nyílik az ajtó.
- Csá, késtem? - pattan be az ülésre a tesó, és kezet fogok vele.
- Ezt tőlem kérdezed? - vonom fel a szemöldökömet, de különösebben nem érdekel. Már itt van. Felé fordulva mélyedek el a szemeibe - Na mi a helyzet? Mit hoztál?
- A főnök személyesen akarta veled megbeszélni, de nem mentél el hozzá. Ezért küldött engem.
- Tudom - fordítom el a fejem, és a közénk beálló csendbe észrevétlen kúszik be a nagybátyám valója. Apám helyett apám volt, miután a fater otthagyott minket. Anyám betegségét nem akarta a nyakába venni, hát fogta a cuccait és elhagyott bennünket. Utána a nagybátyám által jutottunk ki Amerikába. Ő adott papíron munkát anyámnak míg végül megkaptuk az állampolgárságot. A nővérem ahogy elég idős lett, ugyanúgy ahogy apám, lelépett. Így végül minden rám maradt. A nagybátyám segített, adott munkát, meg támogatott is minket, de az ár amit kért cserébe túl magas volt. Mindig is sokat követelt, és nem volt olyan, hogy ne hozta volna föl mit tett értünk és mit tesz meg ma is, ha valamihez nem fűlt a fogunk. Raul, az öcsém más világ, ő rajong érte, és engem hibáztat azért, mert nem vagyok hajlandó teljesen alárendelni magam neki. De nem hazudtolom meg magam, nekem még van gerincem és tartásom, ha lehet így fogalmazni. Így dacolok vele. Gyakran. Tinédzserként háromszor vitetett be az intézetbe, hogy "jómodort" tanuljak, aztán katonai suliba küldött, mikor nem bírt velem. Gyorsan megtanultam mikor kell befogni a pofámat, de ettől még én én maradtam. Ez sem tudta teljesen kimosni az agyam, bár már jobban használom a fejem mint annak idején.
- Lenne számodra egy meló. Nagy volumenű dolog, de megérné. Az olaszokkal kapcsolatos.
A dologra felkapom a fejem.
- Az olaszok? Mit akarunk mi tőlük? - kérdezem, mire megvonja a vállát.
- Gondolom a kikötőt. Vagy egy újabb területet. Nem tudom, baszki, nekem annyit mondott a főnök, hogy mondjam meg, hogy van munka számodra, jól megfizetnek és nem nagyon érdekli, akarod-e, meg kell csinálnod. Pont.
Idegesen feszíti hátra a vállait, érződik rajta, hogy kellemetlen neki a szituáció. Gondolom a nagybátyám kedvesen elmagyarázta neki, milyen fájdalmas törött térdekkel közlekedni, ha nem bólintok rá a melóra. Amint előhalássza a borítékot érdeklődve fordulok ismét felé felsőtesttel. Az eső még jobban rázendít, de nem is bánom. Legalább eltakarja a kíváncsi szemek elől mi zajlik idebent. Elveszem a borítékot és kinyitom. Egy fényképet tartalmaz és egy utasítást. Már nyitnám a számat, hogy ellenkezzek, de a srác ahogy jött, úgy illan is el a kocsimból. Csak egy grimaszt vágok hozzá elvonulóban.
- Seggfej - morgom míg látom az eső elől menekülni egészen a sarokig, aztán csendben újra visszafordulok a papírhoz és végigfutok az utasításon. Tiszta sor, egyszerű zsarolás. De a rizikó nagy, mert a csaj egy fejes lánya. Előveszem újra a lesből készített fekete-fehér képet és alaposabban megszemlélem.
- Igazi nyávogó kis picsa vagy, igaz-e? - szemlélem a fotón keresztül a napszemüveg mögé bújtatott felhúzott orrú fruskát. Szőke haj, nagy mellek, csinos pofi, de messziről bűzlik, hogy beképzelt, elkényeztetett kis hercegnőcske. Rühellem az ilyeneket.
- Jó sok altató kell majd, mert meg fog őrjíteni a rinyálásával - sóhajtok, de az agyam már azon kattog, hogy is vitelezzem ki a dolgokat anélkül, hogy feltűnne bárkinek, hogy a kolumbiaiaknak van köze hozzá. Nem lesz könnyű, de csak rövid ideig kell képben lennem. Aztán már húzhatok is el és élhetem tovább az életemet minden gond nélkül. Remélem egy ideig a nagybátyám is leszáll rólam. Megvan a magam üzlete, jó lenne, ha nem engem rángatna állandóan. Beindítom a kocsit, a motor felberreg és az eső koppanó cseppjeit hallgatva beindítom az ablaktörlőket majd csikorgó kerekekkel elindulok. Előkészítem a terepet, információt gyűjtök aztán...a család mindenek előtt, nemde?