Juliette & Marco

A mai napom az átlagosnál is fárasztóbb volt. Ezek a gyerekek nagyon le tudnak fárasztani foci edzés közben. Bár, sima ügynek tűnhet edzősködni 7 év körüliek mellett, de egyáltalán nem az. Piszkosul kimerítő. Mindenesetre minden percét élveztem. S a legjobban azt szeretem benne, hogy ez egy olyan foglalkozás, amit a fiammal közösen űzhetünk. Igaz, ő a pályán, én meg azon kívül, habár van amikor valamelyik srác kis időre lebetegszik és nekem is be kell állnom velük játszani. Mondanom sem kell, mennyire élvezem azokat az alkalmakat. Mármint nem a betegeskedők miatt.. nem vagyok kárörvendő, én csak azt élvezem, mikor a fiam kicselezi előlem a labdát és gólt rúg. Az a magabiztos vigyora, ami ilyenkor az arcára kiül mindent megér nekem. Igaz, szerintem csak idő kérdése, mire rájön, hogy direkt hagyom magam.. túlságosan is intelligens ahhoz, hogy ne így történjen, dehát egyszer mindennek eljön a maga ideje. Annak is, hogy fair play-ben verjen meg Robby engem.
Amint hazaértünk a kis focistámmal, az volt az első dolgunk, hogy gyorsan bekapjunk valami harapnivalót, hiszen az edzés mindkettőnket maximálisan kivárasztott - mondjuk engem inkább lefárasztott, de ez most részletkérdés. Aztán utána Robby bement a szobájába, én pedig a mosatlan fele fordítottam a figyelmemet, egészen addig, míg a csengő hangja nem szűrödött be a konyhába a bejárati ajtó irányából.

Juliette & Marco

Fogalmam sem volt, ki kereshet ilyenkor, hiszen senkit sem vártam már mára. Esetleg valamelyik kollégám, vagy barátnőm lehetne?  Más ötletem nincs.
Miután gyorsan megtöröltem a kezeimet, kíváncsian sietek a bejárat irányába, hogy kideríthessem ki lehet az ajtó túlsó felén. De bárcsak ne tettem volna.. mert amint kinyitottam az ajtót és szembe találtam magamat a vendégemmel, hirtelen azt sem tudtam, miként reagáljak.. a meglepettségem miatt a szemeim egy másodperc törtrésze alatt kerekedtek ki.
- Szia. -  Nézek egyenesen a szemeibe az imént kikerekedett íriszeimmel.  - Hát, te meg.. hogy kerülsz ide? Hogy találtál meg? - Folytatom rögtön a kérdéseimmel, hiszen nem sokan tudták az iskolán kívül, ahol tanítok, hogy hol lakom. Azt meg ugye nem tudhatta, hogy hol tanítok.. kivéve, ha nyomozott utánam. Ami miatt joggal fel is háborodhatnék. De valamiért nem teszem. Sőt, inkább eltöprengek azon, vajon mi miatt is jöhetett ide.. hiszen házas, a fenébe is. Ám, nem éreztem helyesnek már a legelején azzal indítani, hogy "na és a feleséged mit szól ahhoz, hogy itt vagy?". Úgyhogy helyette inkább másként folytattam.
- Hogyha már idáig jöttél, esetleg van kedved bejönni? - Lépek egyet hátra, hogy bejöhessen, ha szeretne. Elég nyúzottnak tűnt külsőleg, de természetesen a virágcsokor sem kerülte el a figyelmemet.. mintha nem így tervezte volna ezt az egész találkozást..