2017. július 5. szerda Másfél hét, aminek minden egyes napján arra keltem, hogy Neithel álmodtam, majd azzal töltöttem a napomat, hogy a köztünk történteken kattogtam. Felkeltem az ágyamban, ahol szexeltünk, elmentem zuhanyozni, ahová másnap reggel menekültem, miközben reggeliztem, eszembe jutott az a kínos csendben töltött reggeli. A medencében dögölve a legeslegelső csókunk jutott eszembe, valamint a másnapi beszélgetésünk, a nap folyamán pedig részletek az éjszakáról. Nem egyszer izgatott fel az emléke, és pár napig álltam csak ellen annak, hogy beadjam a derekam a kényszernek. Nem szép dolog az embernek a legjobb barátjára kiverni, de amit nem tudsz, nem fáj, nem igaz? Nem gondoltam ezt teljesen át, és erre csak akkor jöttem rá, mikor már a lakása ajtajában álltam egy üveg piával és ő ajtót nyitott. Egy pillanatra lefagytam, aztán minden erőmet arra fókuszáltam, hogy ne lépjen életbe a pavlovi reflex, amire már egy hete szoktatom magam. - Itt van már minden göncöd? – lépek be, a kezébe nyomom a piát és felfedezőkörútra indulok, amint levettem a cipőmet, utálok abban mászkálni bent. Az kinti, New York minden mocskával a talpán. – Meddig fogsz dobozokból élni? – nyitom szét az egyiket az összetornyozott kupacból és kérdőn fordulok felé, őt ismerve örökkön örökké, vagy maximum egyesével szedi majd ki a cuccokat. Furán érzem magam, mert ugyan annyira kívánom most, mint azon az estén, és csak reménykedni tudok, hogy ez nagyon hamar elmúlik majd, különben nem fogjuk tudni folytatni a barátságunkat. Csak egy kis idő kell, hogy elmúljon ez a zsongás a fejemben. - Fasza… - akad el a szavam, mikor felnézek rá és összeakad a tekintetünk, kiszárad a torkom és teljesen zavarba jövök, megköszörülöm a torkom. – Fasza ez a lakás, van elől poharad egyáltalán? – megyek a konyhába és kinyitom a szekrényt, úgy érzem, vagy egy liter vizet meg kell innom, hogy leküzdjem a gombócot a torkomban. Nem járok sikerrel, megvárom, hogy megmutassa, hol találom a poharakat, észre sem veszem, mennyire közel lépek hozzá, mintha egy kibaszott mágnes lenne, ami olyan erősen húz magához, hogy nem tudok menekülni előle. Zavartan fordítom el a fejem és lépek hátra, mikor nekiütközik a mellkasomnak, olyan hevesen ver a szívem, hogy azt hiszem, most menten össze fogok esni és elvisznek a mentők. - Szóval, ja, öhh, mizu? – veszem el a poharat és megtöltöm vízzel. Mizu? Most már az arcom is lángol, soha nem szoktam ilyen kínos helyzetekben lenni, ilyen idiótán viselkedni, de valamiért most minden agyi funkcióm leállt.
2017. július 5. szerda. A nagyon kínosra és felejthetetlenre sikeredett buli után örültem annak, hogy a kiöltözéssel kell foglalkoznom és így kifogásként használhattam azt, hogy pakolnom kell. Ami igazából nem teljesen őszinte, mert Matilda pakolta a nagyját én csak egy két dolgot dobozoltam be, pl. a füves kis rekeszemet, hogy még véletlenül se találják meg és fosszanak meg tőle. Mivel anyáék már rég elutaztak így volt időt a saját dolgommal foglalkozni, nem jártak a nyakamra, nem mondták mennyire fogok hiányozni és a magam módján inthettem búcsút a gyerekkori otthonomnak, ami mondhatom elég stílusosra sikeredett. Áthívtam pár embert abból a bizonyos csoportóból és egyik dolog követte a másikat, és hirtelen azon kaptam magam, hogy a nappalink közepénk orgia zajlik. Nélkülem. Egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből a történteket, ahogyan hozzám ért a legjobb barátom és a testem reakcióját, hogy legszívesebben azt akarnám a hátra lévő életemben csak Ő simogasson, senki más. Ő csókoljon, ő vegye kezelésbe intimebb részeimet senki más. Erre Peter is megjelent, és bár nem vagyok büszke lefeküdtem vele. De utáltam, minden percét, mert végig Camil arca lebegett, hogy milyen helyénvalónak érződött ahogyan hozzámért és ez, amit most az exemmel csinálok, mennyire rossz. -Helló.– nyitok ajtót Camilonak, nem rég jöttem ki a tus alól így még csak egy alsónadrág van rajtam semmi normális öltözet. Hajam csurom víz, testem meleg. Amúgy is az. Kérdésére csak elállok az ajtóból, elfogadom a bor és leteszem a konyhapultra.– Még nincs, holnap még van egy adag doboz és utána ennyi. Hm… ha rajtam múlik sokáig fogok dobozokból élni, nem tervezek kipakolni. Viszont Matilda átjön valamikor gondolom majd ki is pakol. – vállat vonok, tisztességes távolságban állok meg tőle, figyelem, ahogyan össze vissza járkál a lakásomban és magamban elkönyvelem milyen szép kiegészítője lenne a helynek. -Majd ha gondolod hozhatsz ide valami könnyen kezelhető növényt. Zöld legyen. – az a kedvenc színem, rengeteg zöldes tárgyam van amik most szépen a dobozban csücsülnek. Zavar, hogy úgy pörög, mint egy búgó csiga mégsem mondok semmit, hiszen mindketten a történtek miatt érezzük ennyire kellemetlenül magunkat. De az élet megy tovább, mi meg barátok vagyunk vagy mi a tosz. -Milyen fasz..a? – rázódok fel elmélkedésemből, majd arra leszek figyelmes, hogy már itt van mellettem a konyhában és pohár után kutat.– Ja, van csak még nem ott. – közelebb lépek hozzá, teljesen zavarba jövök ahogy mellkasomnak ütődik, arcélem megfeszül ahogyan összeszorítom az állkapcsomat, majd kinyitom a hűtőt és kiveszek onnan poharat. – Ne is kérdezd. -legyintek, leteszem az asztalra így elkerülöm a kontaktot és távolabb húzódok. -Mizu… hát nem sok zu, az egyszer biztos. Egész végig a cuccaimat pakoltam össze, meg barátokkal lógtam. Nálad? – nagyot nyelek, majd előveszek magamnak is egy poharat és áldom amiért kupakos bort hozott, mert egyből kinyitom és teleöntöm.– Kérsz bort? Mással nagyon nem tudok szolgálni, a kanapét meg holnap hozzák meg így a földön tudunk csak ülni… de cigizhetünk, nem kell kimenni. – hadarom el gyorsan, majd a pohár tartalmának felét levágom. Olyan jól esik és mivel nem ettem valami sokat a mai nap érzem, hogy egyből a fejembe száll. – Megakarod nézni a hálót? – nem tudom miért kérdeztem, nincs semmi hátsó szándékom csupán meg akarom mutatni, hogy milyen jól néz ki a fekete bútorokkal és kékes szürkés fallal, meg a festéssel a falon. Napokig csináltam, hogy a fő falam, ami az ágyam mögött van az én színes tenyeremmel legyen tele…
2017. július 5. szerda Muszáj lekötnöm magam és minden mást nézni a lakásban, mert amint ajtót nyit, elönt a forróság. Nem bírom nem végigmérni, és bár ezelőtt is megvoltak a pillanatok, amikor alaposabban megnéztem a testét, talán egy ideje többször is, mint előtte, most már fantáziáltam róla, sőt, tudom, milyen vele lenni és azóta is akarom, majdnem, hogy még jobban. - Isten áldja Matildát – mosolyodok el kissé, az a nő egy angyal, nélküle biztosra veszem, hogy Neith már megrohadt volna a kupija közepén. Tipikus pasi, sőt annál is rosszabb, már volt, hogy én nem bírtam elnézni, hogy öt réteg ruhán taposunk a szobájában és kicipeltem neki párat. - Jól van, majd kapsz egy kaktuszt, amit még locsolnod se kell, és talán fél évig túléli – bólogatok, elmosolyodok, valamiért jól esik az egész ötlete. Ha hozok ide valami növényt, mindig jelen lesz az emlékem ebben a lakásban, ami azt jelenti, hogy semmi borzasztó és visszacsinálhatatlan nem történt azon a bizonyos hétvégén. - Oké – nézek le zavartan a pohárra, aztán fel rá, le a boxerére, aztán inkább azzal kötöm le a figyelmet, hogy a hűtőből vette ki a poharat, kinyitom utána az ajtót és bekukucskálok, miféle étkészletet rejteget még a hidegben. Egyből kattogni kezdek azon, mégis milyen barátokkal lóghatott és úgy megijedek attól, hogy elfog a féltékenység, hogy gondolkodás nélkül elfogadom a bort. Miért ne fogadnám el? Most egyébként is szükségem van az alkoholra, hogy oldja a hangulatot, azt hiszem kell még pár óra a társaságában, hogy el tudjam magam teljesen engedni, mint a régi szép időkben, a két héttel ezelőtti szép időkben. Amikor még nem tudtam, mennyire jó érzés megcsókolni. - Semmi – ismerem be és inkább utánozom őt, és én is nagy kortyokban tüntetem el a bor nagy részét. Mit mondtam volna, azt, hogy az elmúlt hetet azzal töltöttem, hogy rajtad gondolkodtam és vertem rád a faszom? – Igazából semmi nem történt – teszem hozzá gyorsan. - Adom, végre – én még nyár végéig nem terveztem felköltözni, üres a ház, van medence és minden más a boldogságomhoz, de azért más lesz a saját lakásban. – a végén még teljesen ideszokok, ha majd nem csak poharakat tárolsz a hűtőben – húzom le a maradék boromat is, remek ötlet volt tőle, hogy igyunk. - Persze – vágom rá lelkesen, követem a szobába és közben igyekszek elűzni az ággyal és Neith seggével, meg minden egyéb porcikájával kapcsolatos gondolataimat, mégis végigmérem, míg előttem megy, nagyot nyelek és megigazítom a farmerem elöl, igyekszek minden undorító dologra gondolni, mielőtt teljesen felizgatom magam. A szobába érve elszakítom a testéről a tekintetem és körbenézek, figyelmesen, mosolyognom kell. Az egész szoba üvölt arról, hogy az övé, alaposabban szemügyre veszem az ágy mögötti falat. - Mennyi idő volt? Te csináltad? – kérdezem kíváncsian és örülök neki, hogy végre valami leköti a figyelmemet, mert már kezdek megőrülni attól, hogy ennyire ráálltam a legjobb barátomra. Hallgatom és bólogatok, esküszöm, hogy odafigyelek rá, de minden egyes szónál lejjebb siklik a tekintetem az ajkaira. Koncentrálok a szavakra, amiket mond, hogy később tudjam, miről volt szó, de engedek a gondolataimnak, és nem értem, mitől, de annyira felbátorodok, hogy megkockáztatok egy hatalmas veszekedést is vele. Talán még a barátságunk végét is. - Neith – nyögöm ki, gyorsabban veszem a levegőt és megint azt érzem, mint másnap, mikor kint ültünk a medencénél. Mindjárt elájulok, nem akarom elhinni, hogy ezt teszem, még akkor sem, amikor közelebb lépek hozzá, tarkójánál közelebb húzom és megcsókolom, most jóval józanabbul, mint azon az éjszakán. A gyomrom ökölben és fogalmam nincs, miért művelem, amit, de már késő, most már nem lehet visszacsinálni. Mit hazudnék, hogy már mielőtt idejöttem szétdrogoztam az agyam?
2017. július 5. szerda. -Még szerencse ha van, bele se merek gondolni mi lenne itt ha nem segítene. – nevetek fel, mert bár sokszor volt az, hogy dacból nem takarított a szobámba egy idő után hamarabb megelégelte, mint én a rendetlenséget. Egyszer egy egész hónapig sikerült húzni a dolgot, utána arra jöttem haza, hogy még a szőnyeget is felszedte, átmosta majd kirakta száradni az udvarba. A bútoraim is odakint száradtak meg szellőztek és napokig kellett a vendégszobában aludnom, amit untam így átcuccoltam addig Camilohoz, akinél próbáltam nagyon jól viselkedni, hogy ne dobjon ki. -Úhh, nagyon imádom a kaktuszokat, főleg azokat amiket az IKEAban lehet kapni ilyen színes kis cserepekben. Meg láttam ilyen kaktusz kolóniát, hogy minik vannak egymás hegyén hátán. – lelkesedek, nem vagyok az a nagyon kertészkedős, gondoskodós emberke így nálam hamar kihalnának a növénye, mert hol túlöntözném, hol pedig kiszárítanám annyira nem tudnék rájuk figyelni. Az egész légkör körülöttünk olyan feszült, vágni tudnám ha füstöt is eresztenénk magunkból de helyette megpróbálunk normálisan viselkedni és minden erőmre szükségem van ehhez. Azon is csak nevetek, ahogyan leellenőrizni mit tartok még a hűtőben. Mindent kb. Az összes tányérom, evőeszközöm, mindenem ott van hiszen magába a hűtőbe kaját még nem rendeltem. -Még nem volt időm kitalálni hová kéne pakolni őket… - szabadkozok és érzem, ahogyan a barátaim említésére elkezd kattogni. Fordított esetben és is elkezdenék ezért, és hogy megelőzzem a rossz dolgokat gyorsan hozzáteszem.– A bandából meg nekik valami ismerőseik jöttek át hozzánk, csak zenéltünk. Semmi komoly. – legalábbis ez a normális változat, hiszen az igazságot mégsem mondhatom el neki. Olyan mintha kihallgatáson lennék és nem tudnék hazudni, de kell. -Az nem sok. Nem mentél sehová? Nem volt nálad senki? tényleg? Hová tűnt az egész nyarat átbulizó barátom? – veregetem hátba és a közös ágytornánk óta ez az első alkalom, hogy hozzáérek. A bőre perzsel, remeg az egész testem ezért gyorsan le is kapom onnan, hogy ne legyen a kelleténél is kellemetlenebb. – Csak nyugodtan, ameddig nincs kész a te birodalmad meghúzhatod magad nálam. Van hely. Meg szerzek kaját is addigra. – ajánlom fel, bár ez inkább baráti felajánlás mintsem komolyan gondolás. Lehet nem lenne a legjobb ötlet pont most összezárva lennünk, ez a másfél hét azért jó volt bár még így is minden pillanatban rá gondoltam. Hiányzott. Bevezetem a hálóba, hogy szét tudjon nézni mivel ez az egyetlen helyiség ami százszázalékban kész van és nem várok már semmit ide. Az ágy is használatra kész, még felavatva se volt de nem is szabad ilyenekre gondolnom. -Aham, mindegyik az én kezem nyoma. Hol a bal, hol a jobb. A múlthéten voltam fent Emilyvel meg Dylannel, ők összeraktak pár bútort addig én itt festettem. Talán egy délután volt az egész. – vállat vonok, majd közelebb megyek a falhoz és megsimogatom. Jó érzés volt így kikapcsolni. – Akarsz pizzát rendelni? Éhes vagyok kajám meg mint látod nem igazán van… a borhoz meg jó lesz. Van még valahol piám, meg fű. – ecsetelem, remélem tarthatunk egy fiús videójátékos estét a régi idők emlékére. Mikor a nevemen szólít felhúzott szemöldökkel fordulok irányába, szóra nyitom ajkaimat de nem jön ki rajta hang, mert megcsókol. A keze a tarkómon úgy szorít magához, a gyomrom meg liftezni kezd, testem remeg a történések miatt és eleinte csak állok ott földbe gyökerezett lábbal, majd elkezdek visszacsókolni. Először csak játszadozok, majd mohón kapok ajkai után mert nem akarom megszakítani ezt a percet, de mégis megteszem. Elhúzódok tőle, még két lépést is teszek hátra. – Camilo, ez mi volt? Miért? – nézek rá, alsó ajkamat rágcsálom. – Nem akarom, hogy játszadozzanak velem. A legjobb barátom vagy.
2017. július 5. szerda - Nem akarok belegondolni, már saját gombafajod nőtt volna ki a kupacok alól – vigyorgok, nem tudom felfogni, hogy nem zavarhatja az a végtelen, állandóan gyarapodó kupleráj, ami követi minden egyes mozdulatát. Az ő szobájában simán lehetett „keress tíz poharat” játszani, és még maradt volna három-négy, ami eldugva maradt az ágya alá gurulva. Muszáj mosolyognom a lelkesedésén, készítek róla egy mentális cetlit, hogy majd ha legközelebb jövök, már tudjam, mit hozzak magammal. Mini kaktusz kolóniát, ami túléli valahogy Neith gondoskodását. - Mondjuk a szekrénybe? Meg a fiókokban, mondjuk – nézek körbe jobban a konyhában, kihúzom az egyik kézre álló fiókot, majd mindkét kezemmel rá mutatok a tökéletesen üres és tágas tárolóra, ami szinte kiabál a tányérokért. – Itt? – muszáj elnevetnem magam az abszurdumon, hogy bepakolta a hűtőjébe a cuccokat, nem tudom, ezt hogyan szülte meg. Igyekszek nem többet gondolkodni azon, kik voltak nála, egyáltalán nem is értem, miért féltékenykedek. Attól még, hogy én vagyok a legjobb barátja, nem tartozik beszámolóval minden alkalommal, ha van nála valaki, és nem köteles engem is mindig hívni, mert megfojtanánk egymást, most mégis nehezen engedem el a dolgot. - Fogalmam nincs, kicsit el kellett szakadnom a tömegtől – az igazságot, hogy kemény másfél hét kellett magányban ahhoz, hogy egyáltalán feldolgozzam, mi történt, eszem ágában sincs elmondanom neki. Semmi értelme nem lenne. – A végén még elérnek hozzám anyám zen tanításai, és együtt jógázunk majd hajnalban a kertben – vigyorgok a gondolattól. Az érintése olyan, mintha belém csapott volna a villám, végigperzseli a gerincem. – Akkor jó, olyan helyre nem jövök, ahol pohár van ebédre – ingatom a fejem és a hűtő irányába sandítok, nem bírom túltenni magam rajta és ha pár órát még itt töltök, én magam fogom átrendezni a konyhát. - Tetszik – megyek közelebb én is a falhoz és közelebbről is szemügyre veszem a művét, azon kapom magam, hogy megint mosolygok. Örülök, hogy végre újra látom. Nem bírom felfogni a kérdését, a pizza még valahogy eljut az agyamig, de a többi már nem, mert csak arra tudok gondolni, hogy mennyire meg akarom ismételni az előző estét és mennyire kibaszottul kívánom őt és jelenleg senki mást. Arra számítok, hogy az első döbbenet után egyből ellök, de viszonzásra találok, a szívem még hevesebben ver és beleszédülök, úgy érzem, nem bírok betelni vele. És már megint itt tartunk, amíg el nem lép tőlem, zavartan vakarom meg a tarkóm és sütöm le a szemem. - Öhm – kezdek bele, de először nem találom a szavakat, halkan felsóhajtok és leülök az ágya szélére, úgy érzem a lábam most nem fog megtartani. – Nem tudom, ne haragudj – temetem a tenyerembe az arcom, veszek egy mély levegőt, elszámolok addig, amíg nem érzem úgy, hogy megint a szemébe tudok nézni. – És te is nekem, én nem akarok veled játszadozni, csak… - elakadok, most jön a nehezebb része. – Ne haragudj, kérlek – állok fel, mikor elég erőt gyűjtök hozzá, hogy a szemébe nézzek. – csak mióta… szóval, mióta mi, azóta is annyira akarlak – mondom egészen halkan, mert még borzalmasan furcsa érzés ezt egy pasinak mondani, főleg a legjobb barátomnak. – Te is akarod, az előbb legalábbis nagyon úgy tűnt. Vagy? – nem örülök annak, hogy nekiállok győzködni, de úgy érzem, ha most nem történik semmi, felrobban a faszom agyam. Csak még egyszer, tudnom kell.
2017. július 5. szerda. -Nyugi, szerintem mi már annyi időt töltöttünk egymással, hogy Te immunis vagy rá. – első alkalmunkkor már a nyakába öntöttem egy adag homokot, utána bocsánatot kértem és még a Milka csokimból is adtam neki. Azóta pedig elválaszthatatlanok vagyunk úgy, hogy nem akarom elveszíteni amiatt, amit részegen csináltunk nem is olyan régen. Egyszer kaptam egy hörcsögöt, akire vigyáznom kellett volna, hogy felelősséget tanuljak meg azért, hogy szegény pára túléljen, de nem igazán sikerült vigyázni rá. Szerintem nyáron a hatalmas takarításnál, mikor kihúzták a szekrényemet akkor találták meg a háta mögött a döglött állatot. Nekem fel sem tűnt, hogy hiányozna szóval nem garantálom a nővények hosszú életét. -Basszus, hogy erre én miért nem gondoltam? – cinikusan teszem fel a kérdést, nézem, ahogyan körbe néz a konyhámban és kihúzogatja a fiókokat. Olyan természetesen mozog ott, mintha tényleg hozzám tartozna.– Öööö, akár? Nem tudom, hogy a legoptimálisabb az elrendezésük ezeknek a tárgyaknak. Bár gondolom, ha hűtőbe nem kellett volna raknom őket, akkor a fagyasztóba se… Néhány edényt oda tettem. Csak nem lesz bajuk? – egy embernek tökéletes a lakás, még egy párnak is, de azért kicsi a konyha, hogy hatalmas reggeliket tartsak itt nem mintha tenném, de így még alkalmam sem nyílik rá. Akár el is mondhatnám, hogy kik jártak nálam és mit is csináltunk igazából, meg hogy Peter is meglátogatott és szexeltünk, de mindez valahogy nem tűnik helyénvalónak. Olyan érzésem van, mintha megcsaltam volna pedig nem így van. Sosem volt közöttünk semmi, meg igazából barátok vagyunk és nem kérhet számon pedig elmondanám, de mégsem, mert nem akarom megbántani. És ajh… szar ez. -Most komolyan? Ha te is kristályokkal meg teliholdi misével fogsz jönni akkor ott lesz vége a barátságunknak, ugye tudod? Mert akkor ezután jön a megtérés, meg a jurtában alvás és engem is belerángatsz, de én nem akarom, utálok sátorba aludni mert fáj a hátam. Nyannyer leszek, aztán azért nem leszel a barátom, mert találsz valakit, aki simán alszik sátorba.– hiperventillálom neki, teljesen felvázolom a jövőbeni dolgokat pedig nagyon nem szeretném, ha így lenne. Meg tudom, hogy igazából viccnek szánta, de valamiért olyan élesen ég a kép bennem, hogy valamiért meg fog szakadni a barátságunk. Ha nem a sátor miatt akkor azért, mert kisegítettük egymást. -Nagyon vicces vagy Camilo. Nálad még én is jobban főzök, még akkor is ha csak sajtos tésztát melegítek a mikróban.– hamar lekapom válláról a kezemet, mert ha nem teszem szerintem többet kívánna a testem és abból csak rossz sülhet ki. -Örülök, ha a Te ízlésednek is megfelel akkor átment a tesztet és maradhat. Viszont a ruháimnál lehet majd kéne segítség, meleg vagyok de nem a divatérzékkel megáldott fajta. – vállat vonok, nézem a váltakozó színekben pompázó falat. A kérdésem után az arcát fürkészem, hogy elmondja mit is szeretne vagy hogy éhes e mert én baromira, meg úgy innék is még valamit bár még ott van a bor is. De nem tudok sokáig ezen gondolkodni, annyira lesokkol, hogy megint megcsókol. Már másodjára kezdeményezi Ő a csókot, bár az elsőt, amit az üvegezés alkalmával kaptam, nem nevezném annak. Nem tudom mit csináljak, tizedpercek töredéke alatt döntöm el, hogy most vissza vagy nem csókolok, végül mégis megízlelem ajkait és úgy érzem helyesen cselekedtem. Átjárja az egész testemet a megnyugvás, ahogyan fogja a tarkómat pedig felizgat. Rengeteg lelki erőmbe telik, hogy elhúzódjak tőle. -Ne hülyéskedj Cami.– guggolok le elé, kihámozom arcát a kezei közül, keresem a tekintetét de szándékosan nem néz rám ezért elengedem arcát, és lezuttyanok a padlóra. Távolabb az arcától, bár ha csókolózni akarnánk még így is elérhető távolságban lennék.– Nem haragszom, de nem csinálhatod ezt, hogy megcsókolsz embereket még akkor is ha a legjobb barátodat. – gombóc van a torkomban, el akarok menni de ez az én lakásom úgyhogy megszívtam.– Direkt akarsz kellemetlen helyzetbe hozni? – beletúrok a hajamba zavartan. Mély levegőt veszek, a szemébe nézek.– Hogyne akarnám? Rengetegszer vágytam már rád, képzelődtem, álmodoztam, akartam, hogy megtörténjen egyszer, de te nem ilyen vagy, mint én… nem akarom, hogy kötelezőnek érezz bármit is. – kiengedek egy sóhajt, a lábaimon kezdek el dobolni az ujjaimmal.– Te nem engem akarsz, hanem valami újat, és ezt pont én tudom megadni neked. Nem? Nem azt mondom, hogy nem tenném meg újból, ha lehetőségem lenne rá, de ameddig nem tudod az érzéseidet… nem kockáztathatom a barátságunkat.
2017. július 5. szerda - Megnyugtató… - bólogatok a dobozaira nézve, ha sokáig itt maradok még, neki kell állnom, mert nagyon irritál, hogy minden dobozokban van. A helyére akarok mindent rakni, és akkor valószínűleg jobban megnyugszok majd ebben a lakásban is, de amíg nincs minden a helyén, egy extra stressz-faktor jelen van a tényen kívül, hogy mi dugtunk. - Nem is tudom, mert akkor talán a helyén lennének, és ezért az agyad nem tudta ezt az infót feldolgozni – élcelődök vele, csak akkor torpanok meg a helykeresésben, mikor felhozza a fagyasztót. Hitetlenkedve nézek fel rá, aztán elnevetem magam és a fejemet ingatva kinyitom a fagyasztót, mentőakcióba kezdek és a mosogatóba pakolom a lefagyasztott edényeket. Fogalmam nincs, használhatóak-e egy fagyasztás után, de egy próbát megért. – Miért pakoltál be a hűtőbe? – újból elnevetem magam, ránézek, várom a választ, mert bárhogy is forgatom, nem találom a logikát. Felvont szemöldökkel, szórakozott mosollyal hallgatom végig a gondolatmenetét, engem kifejezetten szórakoztat az elképzelése, annak kivételével, hogy vége lesz a barátságunknak. Tudom, hogy ez kattog az agyában és igazából jó barátként nekem most ezt ki kellene emelnem az egyébként vicces agymenetéből, mert ez lebeg köztünk a levegőben is és ez okozza a feszültség egyik részét. Én is félek. - Ne aggódj, nem lesznek kristályok, meg teliholdi mise, és én sem szeretek jurtában aludni. Nem foglak lecserélni valakire, aki hajlandó sátorban aludni – egyáltalán nem akarom és reményeim szerint nem is fogom lecserélni, remélem, hogy nem basztuk el teljesen a barátságunkat, szó szerint. Nem tudom elképzelni nélküle az életem. - Jaj, hát köszönöm, anyukám is ugyan ezt mondta – reagálok a nem-bókjára, felhorkanok a főzős megjegyzésén. – Talán még igazad is lehet – ketten még akár egy életképes felnőttet is alkotnánk, aki főz és takarít, és nem fagyasztja le az edényeit. - Jól van, de ha rendbe rakom, és egy hónap múlva egy kupacba vannak szórva a szekrényed aljára… - figyelmeztetem a mutatóujjammal, hogy abból bizony baj lesz, bár tudom, hogy valószínű ez lesz a ruhái sorsa, hacsak Matilda nem avatkozik be. Megnyugtat, hogy nem megy ki a szobából, az érintése is, de kell egy is idő, míg a szemébe tudok nézni. - Persze, mert szerinted nekem akkora élmény kellemetlen helyzetbe hozni – dünnyögöm. Neith az, aki előtt nem szoktam felvenni mindenféle álarcokat és tényleg, teljes mértékben önmagam merek lenni, és ez a helyzet ellenére valamennyire megnyugtat. – Nem olyan, mint te? Mármint mi, nem meleg? Mit éreznék kötelezőnek szerinted, ha én csókoltalak meg téged? – annyi kérdésem van, amitől csak feszültebb és feszültebb leszek, nehéz nem Neithre zúdítani az összes feszkómat. Nagyon nehéz. - Nem újat akarok, hanem téged akarlak, figyelsz te rám? – sóhajtok fel és hanyatt dőlök az ágyán, prüszkölök egyet és lehunyom a szemem. Annyira sok ez most. – Nem akarom kockáztatni a barátságunkat, tudod, mennyire szeretlek – ezt sokkal könnyebb kimondani a plafonnak, mint neki, főleg a történtek után. – Te vagy a legjobb barátom – felülök és most már a szemébe nézek, keresem benne a nyugalmat. – és nem akarlak elveszíteni, nem akarom, hogy feszültség legyen köztünk, mert beleőrülök. Csak annyira szeretném, hogy megoldódjon, de nem bírok másra gondolni, és – alsó ajkamra harapok, mielőtt túl sok infót osztanék meg vele. – Nagyon meg vagyok zavarodva, Neith, hadd maradjak – adom fel azt, hogy megint nekilássunk a dolgoknak vele, de szükségem van rá most, mert úgy érzem, szétfeszítik a fejem a gondolataim. - Csak legyen egy olyan esténk, mint szokott – utálok könyörögni, pitizni, de még kérni is, most viszont még a könyörgés szintjére is hajlandó vagyok lemenni, mert teljesen eluralkodott rajtam a kétségbeesés és nagyon nem akarok vele egyedül megbirkózni.
2017. július 5. szerda. -Hé, ne nevesd ki a szegény embert. Nem mindenki olyan rendmániás, mint Te, hogy tudja mit mire kell használni és hová kell pakolni. – sértődötten összefonom mellkasom előtt a karjaimat, alsó ajkamat lebiggyesztem és most kimondottan úgy nézek ki, mint óvodás korunkban amikor Henry elvette a zöld lapátomat és nem akarta visszaadni. Ameddig Cam nem ment oda és szerezte vissza nekem. Ebből az állapotomból az zökkent ki, hogy nevetve kezd kipakolni a fagyasztómból a kagylóba. – Hát… az egész úgy kezdődött, hogy elmentünk bevásárolni az IKEAba, vettünk egy csomó cuccot viszont, mint látod elég sok dobozom van, nem akartam, hogy leverjék vagy valami ezért helyet kellett keresnem nekik. A szobába nem vihettem, mert hát az mégsem a konyha, szóval itt kerestem helyet, ahol biztosan nem fogjuk leverni. Jött a zseniális ötlet, mert miért nézne be valaki a hűtőbe? Aztán ott maradt… vagy elfelejtettem, ja inkább az. – nagy beleéléssel mesélem neki a történteket, mutatok is körbe a dobozokra meg, hogy milyen kevés van és így tudtam meghozni a lehető legjobb döntést az edényekre meg rám nézve. Következő elmélkedésem már nem az edényekhez fogható, hanem a kristályos anyja agymenéseihez meg ahhoz, hogy milyen különös a visszafogott életmódja és ez mennyire fogja befolyásolni a nagyon szoros kapcsolatunkat. Bár annyira még sem, mint a tény, hogy dugtunk. És jó volt. -Ezt nem tudhatod pontosan Camilo! Halál komolyan beszélek, ha belépsz a szektába akkor neked le is út fel is út, mert az a jurta hideg lesz meg nem lesz kényelmes, én meg ha nem leszek neked akkor az nagyon szar lesz. Mert akkor ki fog neked nyak puszikat adni? Kivel lehetsz önmagad? – olyan természetesen ontom magamból a hülyeséget, mintha semmi nem történt volna mégis miután az utolsó szavakat is kimondom leesik a jelentésük. Nem puszilhatom most már soha többé meg a nyakán, mert többnek fogja gondolni. Ami igaz, mert nekem eddig is többet jelentett, de ezzel Ő nem volt tisztában. -Majd beírtalak egy főzőtanfolyamra, ha nagyon nagy szükség lenne rá. – nevetek a gondolaton, hogy egy köténnyel a nyakában ott áll és órákon keresztül főz. Meg valamiért azt képzelem el, hogy nincs rajta más emiatt pedig meg kell ráznom a fejem. Nem gondolhatok rá. -Ezt nem ígérhetem meg, nagyon jól tudod. De azt igen, hogy mikor itt vagy akkor nem fogod látni mekkora kupi van a szekrényembe és kaphatsz egy polcot is, meg fiókot, ha akarsz. Na? – nem érzek a felajánlásomba semmi oda nem valót, mindezt csak barátként értem meg nekem is van nála egy csomó cuccom, szóval úgy lenne fer, ha visszafelé is működne. -Nem tudom! Nem tudok én már semmit sem. – tárom szét karjaimat a csókunk után, amitől még mindig bizseregnek ajkaim és többet szeretnének. Sokkal többet. Állandóan szeretném csókolni, de nem lehet, türtőztetnem kell magam. – Igen! Rohadtul nem vagy meleg, eddig a lányokat szeretted és baromira összezavarsz azzal, hogy most engem csókolsz meg és velem dugtál, meg le is cuppantottál.– nem tudom szépen mondani, teljesen ki vagyok bukva és össze vagyok zavarodva. Nem tudom mi lenne a helyes cselekedet, mert bár szívesen megismételném, megnézni, hogy tényleg érezte e azt, amit én. Hogy annyira helyénvaló már-már tökéletes a kémiánk, de nem hozom fel ezt az ötletet. Mikor hátra dől és a plafonomat nézi akkor örülök igazán, hogy nem tettem oda szex tükröt mert akkor most látnám, és tudom, hogy nem akarja hogy lássam. -Én is baromira szeretlek, és nem akarom, hogy rámenjen a barátságunk. – nagyot nyelek, örülök hogy próbálunk valamerre elindulni ezen a hosszú és fura úton. – Miért akarsz engem Cami? Oké, engem akarsz, elfogadom, belemegyek, dugunk megint egyet és aztán mi lesz? Mert én már nem tudnék a barátod lenni… - kiengedek egy gondterhelt sóhajt mellkasomból, könnyebbnek is érzem utána és csak figyelem, hallgatom a szavait, ajkainak mozgását. – Nem bírsz másra gondolni? A farkamra gondolsz? Vagy mire… ? – ha azt mondja, hogy mindenre akkor isten bizony én leszek az első aki lefogja támadni, mert most is nagyon rá vagyok izgulva csak a zavarom valamennyire elnyomja. – Nem küldelek el, benne vagyok a közös estébe. Gyere, rendeljünk két pizzát meg igyunk bort és üzemeljük be a PS-t. Játszunk, mit szólsz? Az majd segít ellazulni valamennyire, meg kellemesebben fogjuk érezni magunkat egymás mellett…
2017. július 5. szerda - Vagy, hogy hogyan kell elpakolni – ha van valami, amivel nem hagyom békén, az a kupissága, és ha mondanom kellene valamit, amit a legnehezebben viselek őt illetően, az ugyan ez a dolog. Mégsem tudom annyira halálosan komolyan venni, mert ez hozzá tartozik, hozzá tartozik mióta az eszünket tudom, és esélytelen, hogy kinevelem belőle. - Aha, aha, zseniális ötlet – vigyorognom kell rajta, annyira tipikus rá nézve, hogy ilyeneket művel. – Talán még segítek pár dobozt is kipakolni, nem bírom elnézni – ismerem be neki, továbbra is a dobozokkal szemezek. Nem, azok nem maradhatnak ott sokáig, mert kiég a szemem. Megnevettet, és bár még mindig ott lebeg köztünk a tény, hogy nem csak, hogy leszoptuk egymást, mint két jóbarát, hanem még meg is dugtam, úgy érzem, valamennyire kezdek feloldódni. Nagyon viccesnek tartom, hogy mennyire belebonyolodott a jurtás sztoriba. Teljesen egyet kell értenem vele azzal, hogy nekem az irtózatosan borzalmasan fos lenne, ha ő nem lenne, meg nem adna többé a nyakamra puszit. A gondolattól is megborzongok, és egy részem nagyon reméli, hogy nem fogyott ki számomra ezekből, mert imádtam, ahogyan a nyakamba puszilt és nagyon szeretnék abból még. - Inkább magadat írasd be, és akkor te főzöl, én meg kilapátolom a kupit a szobádból, és te jársz jobban – eszem ágában sincs főzni, mert lefröcsköl a forró olaj, meg egyébként is, honnan tudod, hogy a tészta jó-e már, meg hogy én találomra nem kóstolok meg semmit, az is biztos, ezt az élményt meghagyom Neithnek. – Ez csak természetes, hogy kapok polcot és fiókot, de akkor biztos, hogy látni fogom, mit művelsz a ruháiddal, szóval nem is tudom – sóhajtok fel túljátszva, mintha nem szoktam volna még hozzá a látványhoz. Átérzem, amit érez, én sem tudok semmit, egy nagyon egyszerű dolgon kívül, hogy meg akarom csókolni újból. Ha akarnánk, sem tagadhatnánk le, hogy van köztünk kémia, ami annyira váratlanul dugta elő a fejét, de most nagyon úgy tűnik, maradni akar. Neith úgy vonz magához, mint a hűtő a mágnest, meg a mágnes a hűtőt, nehezemre esik nem visszarántani magamhoz. - Szerinted magamat nem zavarom össze baromira? – fakadok ki, fogom az egyik párnáját és az arcomra szorítom, hátha majd ez segít és belelehelhetem a feszültséget, de semmi. – És még élveztem is – dünnyögöm a párnába, nem figyelek rá, hallotta-e vagy sem. – Mi, és ha eddig a lányokat szerettem, akkor az nem is változhat, nem engeded, hogy ez máshogy legyen, vagy mi? – sóhajtok elkínzottan, szeretném én is megérteni, mi ez az újfajta dolog, és ez eddig miért volt ennyire mélyre ásva az agyamba. - Miért? – hajolok közelebb hozzá a homlokom ráncolva, most kezd nagyon zavaros lenni az ügy. – Mármint, miért nem tudnál a barátom lenni, é… - kezdenék bele, aztán nem merek rákérdezni pontosan arra, amire akartam, mert mi van, ha hülyén jön ki, és tökre félreértjük egymást? Vagy lehetséges, hogy tényleg érezne valamit, ami több? - Hát – elvörösödök, mint valami elsős kisfiú, aki most hívja el a játszótérre a nagy szerelmét, mert ez nekem nagyon új, nagyon fura és nem szoktam zavarba jönni. Megyek, megszerzem, amit éppen akarok, minden dráma és gond nélkül, és kész. – Úgy… rád – ismerem be a földet nézegetve, nem nagyon merem a szemébe nézve mondani. – Az arcodra, meg a testedre, meg – nyögök elkínzottan, nagyobb zavarban vagyok, mint valaha. – szóval úgy, mindenre? – nézek fel rá kissé félve, hihetetlenül sebezhetőnek érzem magam a nagy őszinteségemben. Megkönnyebbülök, hogy együtt töltjük az estét, szükségem van Neithre és azt hiszem, talán, neki is rám ezek után, vissza akarom kapni a legjobb barátom teljes egészében, nyakrapuszikkal együtt. - Jól van, jó ötlet – felállok az ágyáról és felé nyújtom a kezem, felhúzom a földről. Nehezemre esik nem még közelebb húzni magamhoz, és folytatni az előzőt, de nagyon koncentrálok, hogy ne lépjem át a határt, inkább előveszem a telefonom és nekiállok pizzázókat böngészni, kiválasztok magamnak egy négysajtos pizzát, aztán a kezébe nyomom a telefonomat, hogy befejezze a rendelést. - Panaszkodsz a jurta miatt, és a földön kell ülnünk, de egy jurta miatt véget vetnél a barátságunknak? – vigyorgok rá és töltök magunknak a borból, mellé telepedek a nappaliban a földre a PS elé és odaadom neki az egyik poharat. Egy űrlényes-lövöldözős játékba kezdünk, csapatban játszunk és vagy fél óráig teljesen kikapcsolunk, belemerülünk a játékba és nem igazán szólalunk meg. Boldog vagyok, hogy ide jutottunk és úgy érzem, van remény ezután az egész után arra, hogy egyenesbe jöjjünk. - A seggem – nyafogok, miután felállok a földről, hogy átvegyem a pizzát. Ajtót nyitok, megköszönöm és visszatérek a két dobozzal, visszadobom magam mellé és szétosztom a pizzáinkat. – Jóétvágyat – emelek felé egy szeletet, aztán hozzálátok, már én is farkas éhes vagyok.
2017. július 5. szerda. Különös dolog ez a zsén, mert egyik másodpercben inkább elakarnál bújni a világ szeme elől azért, amit tettél a másodikban pedig olyan, mintha sohase lett volna ott és minden olyan jónak érződik. Legalábbis ahogyan a tányéraimról, meg úgy semleges témákról beszélünk nincs akkora feszültség bennem és remélem benne se. -Ha téged boldoggá tenne akkor nyugodtan, nem foglak megállítani. –mosolygok rá, utána felnyitom az egyik dobozt és megnézem milyen katonás sorrendbe pakoltba be őket Matilda. – Matilda biztosan örülne neki.– jegyzem meg kedves hangnemben, majd a saját lelkem megnyugtatásáért összeborítom a dobozban lévő dolgokat, hogy igazi Kenneth feelingje legyen. Nem tudom mi üt belém amikor a jurtáról meg sátorokról és földönalvásról kezdek el filozofálni, de teljesen belefelejtkezek és már olyan dolgokat pakoltam össze a fejemben, hogy inkább ki se mondom. Nem akarom, hogy arról tudjon, hogy én arra gondolok miként lenne ilyen szoknyás megtért pasi, aki egésznap és még télen is félmeztelenül járkál valami oázisban és rendszeresen részt vesz valami szeánszon, ahol az újoncot szépen mindenki megdugja és WTF? Lehunyom a szemem és elszámolok húszig, megpróbálva kirázni a fejemből a gondolatokat majd csettintés szerűén esek ki a transzból. -Persze, és akkor végleg a fejemre fogsz nőni mert állandóan főznöm kell rád. És tudod nem fizetsz nekem annyit, máshol jobban értékelnének! Meg te sose ennéd meg az újításokat én meg akkor, hogy fejlődjek, mint séf?– adom elő a hattyú halálát, még a mellkasomra is húzom a kezem és valamennyire megszorítóm a bőrömet, mintha ez akkor nagy fájdalmam lenne, holott csak a szappanoperákban szokott így lenni.– Olyan polcot kapsz, amiről nem látsz a kupira, de megpróbálom majd valamennyire összeszedni őket. Büszke leszel rám. – most szívesen összepacsiznék vele, de mégsem teszem. Még túlságosan fájdalmas lenne megérinteni, mert érzem a bizsergést meg a késztetést, hogy több dolgot tegyek vele ez pedig nem lenne jó hatással a nagyon régi és jól működő barátságunkra. Eddig könnyű volt, én meghagytam neki a lányokat cserébe a fiúkért. De most, hogy mi van nagyon nem értem… -Nem tudom Camilo. Gondolom igen. – vállat vonok, próbálom nem felvenni a hangsúlyát meg a kiakadását de ez az egész téma olyan kínos. Ha meleg vagyok, ha nem. – Én is élveztem. –hiába mondja halkan, hiába próbálja elnyomni a párnával hallom és valami miatt teljes boldogsággal tölt el. Az agyam egyik része már templomi harangokat meg esküvőt szervez én meg csak pislogok.-Nem vagyis igen, vagyis nem tudom. Te tudod, hogy mit érzel én nem akarom rád erőltetni a heteroságot, csak nagyon különös és könnyebb amikor az embereknek megvan a skatulyájuk, de azt is megértem, hogy te még nem akarsz ilyet és ne haragudj csak… eddig én voltam a meleg srác a kapcsolatunkban és most baromi nehéz vagy nem tudom. – zavartan a hajamba túrok, elkapom a pillantásomat a párnával megfojtani készülő barátomról és csak ülök. Eddig tényleg könnyű volt, mert a tökéletes duót alkottuk, de most félek, hogy ha ő is szeretni fogja a srácokat akkor egy abba beleőrülnék, kettő nem férnénk meg egy csárdában és a barátságunknak vége lenne.-Mert, ha elkezdünk szexelni egymással így alkalmanként akkor majd valamelyikünk többet fog érezni a másikunknál, és ez pontot tehet a barátságra, és én nem akarlak elveszíteni. – hiszen én már jelenleg is gyenge érzelmeket táplálok irányába, de erről nagyon nem kell tudnia. Ő az egyetlen, akinek a társaságában már nem Peter jut az eszembe, már nem rá vágyom és nem is érdekel, de fordított esetben, amikor Peterrel voltam pár napja akkor minden gondolatom Camilo körül forgott és olyan érzésem volt végig, mintha megcsalnám. A szemeim kitágulnak, meglepettségemben a szemöldököm felfelé kúszik homlokomon és nézem, ahogyan a teljes arca vörös színben kezd el pompázni. Vágyott rám és talán még most is, és nem csak a farkamra, hanem úgy mindenemre és ez egy olyan információ, amivel nem tudok mit kezdeni. Helyette csak bólintok, elkönyvelem és inkább csak nézek rá, nem tudom erre mit kéne mondanom. Azt, hogy én is? Fájdalmasan felnyögök, az egész testem remeg a szavai hallattán és a belsőm teljesen fel van izgulva. -Igen, menjünk. – nyújtom át a kezem, hogy segítsen fel a földről. És még szívem szerint sokáig fognám, de elengedem, viszont előtte a hüvelykujjammal megsimítom kézfejét. Annyira hiányzik az érintése. Választok magamnak egy hawaii pizzát, csak úgy gondolva az este többi részére az ananász terén és leülök a konzol elé. -A jurta az más, mint a kanapénélküliség. Az egyik orvosolható a másik nem, meg a jurtában rajtad kéne aludnom a kövek miatt. - olyan természetesen jön ki, hogy először fel sem fogom mit mondok, meg hogy tulajdonképpen ez már meg is történt és jó is volt, meg szívesen megismételném, így ameddig nem jön meg a kaja addig csak a játékkal foglalkozok. Együtt tök jól nyomjuk, a csengő hangjára viszont felkapom a fejem és elbűvölve nézem Camilot, ahogyan megy kinyitni és átvenni az ételünket. -Vehetsz az én ananászos pizzámból is, ha kérsz. – ajánlom fel, általában mindig cserélünk és szeretném, ha tudná, hogy teljesen rendben van, ha most is akarna. Lehúzom a maradék boromat, majd nyammogni kezdek a kajámon, miközben a tv-ben Így jártam anyátokkal megy. Egyik kedvencem így nagyon sokszor nézem ezt. A telefonom után kapok, megnézem az értesítéseket és az üzeneteket, még azt is amit Peter hagyott és nem tudok mit tenni de hangosan felnevetek a hülye képén, amit küldött. Szemem sarkából Camilora nézek, remélem, hogy nem látta mit nézek így gyorsan ellököm magunktól a telefonomat, becsúszik egy doboz alá. -Akarsz kaja után cigizni? Vagy… itt alszol amúgy? Mert csak az ágyam alkalmas erre, de megértem ha nem akarsz mert kínos lenne de közben meg jó lenne, meg nem is, meg… maradsz egyáltalán?
2017. július 5. szerda - Hát abban biztos voltam… Matilda megérdemel egy hatalmas pacsit, meg valami pihentető nyaralást – kedveltem a takarítónőjüket, mert nem csak odament, elvégezte a munkáját és ennyi, inkább volt a család része és gyakran panaszkodtunk egymásnak Neith rendetlenségéről. Elnevetem magam a kifakadásán, annyira szeretném, ha visszakapnánk ezt, a kínos és kellemetlen pillanatok nélkül. Mindig azt mondtuk, hogy minket nincs olyan, ami szét tudna választani, hát most be kell bizonyítanunk, és bízok benne, hogy be fogjuk. Mert mi mi vagyunk. - Hiszem, ha látom – kétlem, hogy a rendezett ruhásszekrény ígérete egy hétnél tovább tartana, sokszor olyan volt, mintha Neith keményen belefektetné az energiáját, hogy mindenhol kupi legyen körülötte, nem pedig csak idővel felhalmozódnának a dolgok. Olyan volt, mint valami forgószél, maga a káosz, aki a káoszban is érezte jól magát. Nehezemre esik bent tartani a feltörekvő hatalmas sóhajt, mikor közli, hogy ő is élvezte. Nem tudom, mi lenne a jobb, ez, vagy ha azt mondja, ő aztán nem élvezte. Az még szarul is esne, meg kattognék rajta, de így is kattogok, nagyon, mert annyira izgató a tény, hogy ő is élvezte, és az azt jelenti, hogy ő is akarná újból. Ha az emberek élveznek valamit, azt újra akarják csinálni, ösztönszerű, és én nagyon újracsinálnám őt. Próbálom figyelemmel követni a kis monológját, hátha ki tudok rajta igazodni, de majdnem olyan zavaros, mint a bennem kattogó gondolatok ezzel a témával kapcsolatban. Eddig én is boldogan pengettem a napjaimat a tudattal, hogy a lányokat szeretem, aztán valami történt, nem tudom, honnan jött az egész, és azt hittem, majd szépen valahogy kipróbálom a dolgot. Azzal nem számoltam, hogy teljesen ráizgulok a legjobb barátomra. - Nem tudom, nekem is nehéz – sóhajtok nagyot. – Ez szar, de majd kitaláljuk, ugye? – szükségem van Neithre, mert bármennyire is még jobban összezavar a csodatestével, meg azokkal az ajkakkal, meg a kisugárzásával, meg hogy pezseg köztünk a levegő, akkor is nyugodtabb vagyok, hogy ő itt van, és azt akarom, itt is legyen, míg én kitalálom, mi zajlik bennem. Mert rohadtul megijeszt a dolog. - Én se akarlak elveszíteni – legalább egy ponton egyetértünk, bár én nagyon nem tudok másra koncentrálni, csak arra, mennyire nagyon meg akarom csókolni megint, és az előbb milyen jó érzésekkel töltött el, és magamhoz akarom húzni, és megérinteni… de megér ennyit, hogy emiatt véget érjen a barátságunk? Azt hiszem, nem, de tovább kattog az agyam azon, hogyan csábítsam el mégis, bármennyire is utálom magam, mert ez rohadt sunyi dolog. Még akkor is azon kattogok, ahogyan megsimította a kézfejem, mikor a pizzákat nézem, hiányzik az a barátom, aki állandóan tapizott, megölelt, meg a nyakamba puszilt, meg állandóan hozzám ért. Én nem voltam az a tipi-tapis típus, szex után sem bújtam össze az aktuális lánnyal, meg nem volt szokásom mindenkit ölelgetni, Neithel kiéltem magam, meg vele néztem filmeket összebújva, és ennyi, az igényeimet teljes mértékben kielégítette. Most hiányzott az érintése, meg hogy a nyakamon lógjon és mindent megadtam volna azért, hogy ezt visszakapjam. - Hát persze – mosolyogva ingatom a fejem, amíg bele nem merülünk úgy igazán a játékba, azon kattogok, hogy én azért szeretném, hogy rajtam aludjon. Mindig szerettem mellette aludni, eddig is hagytam, hogy egymás hegyén-hátán legyünk, meg szerettem, csak ezelőtt nem volt benne, legalábbis számomra, semmi szexuális töltöttség. - Köszönöm, még engedély nélkül is vettem volna – kiszedek két szeletet a dobozomból és átpakolom az övébe, magamnak pedig visszaveszek kettőt. Leköt a sorozat, szemem sarkából figyelem csak, mit csinál a telefonján, rossz szokásom, de szeretek belenézegetni. Meg érdekel, talán túlságosan is, hogy kivel beszél. Felvont szemöldökkel nézek a telefon után, de mielőtt rákérdezhetnék, ő szólal meg előbb. - Akarok – bólintok rá, nem kell túlzottan átgondolnom a dolgot. Ismerem annyira, hogy ha azt akarná, ne aludjak itt, valószínűleg nem kérdezne rá, megkönnyebbít vele, hogy említést tesz arról a kínos elefántról a szobában. – Maradok – hozom meg a végleges döntést. – Ha nem alszok itt, amúgy is a legközelebb meg még kínosabb lenne, meg minden, meg itt akarok aludni amúgy is – akaratlanul is kattogni kezd az agyam azon, hogy ott fogunk feküdni egymás mellett az ágyban, osztozni a takaróján, és akkor olyan könnyen hozzá tudnék érni, igazából elkerülhetetlen, és ott lesz mellettem, és meg akarom érinteni a meztelen felsőstestét, és érezni, hogy az enyémnek simul… - Kivel beszélsz? – ugrok inkább a témához, ami böki a csőröm, felvont szemöldökkel intek a telefonja után, amit igen messzire lökött tőlünk. Ismerem, esélytelen, hogy kamuzzon nekem valamit, és van egy nagyon jó sejtésem arról, ki írogat neki. És talán a kelleténél is jobban zavar jelenleg.
2017. július 5. szerda. -Majd felajánlom neki a lehetőséget, ha holnap átjön. Bár lehet nem kéne elengednem, mert mire visszaér hatalmasabb kupi lesz. Vagy addig takarítasz te nálam, kis bejárónő ruhában vagy nélküle... – ártatlanul megvonom a vállam de azért szóba fogom hozni a kedvenc alkalmazottunknak ezt az ötletet. Mióta ismerem, és ez nem mostanában kezdődött, azóta nem sokszor ment el szabadságra néha úgy kell kirugdosnunk tőlünk, hogy menjen már de mindig benéz a szabadnapjain is. Vajon ennyire szeret minket? Vagy csak a hűség? Kulináris érdeklődésem igazából nem olyan hosszútávú, természetesen megakarok tanulni majd pár dolgot, hogy ne kelljen mindig rendelnem meg azért jó flexelni a többiek előtt ezzel, de nem akarnék megélni belőle. Kiakadásom is inkább színházba illő, mintsem valós; de olyan könnyű így létezni Camilo mellett. Nem érzem azt a belső szorongást, mint beszélgetésünk elején nem mondom, hogy teljesen eltűnt de inkább tűnik valami gyomorbajnak mint viaskodásnak az érzelmeimmel. Megjegyzem, hogy valahová fel kell írnom a rendtartás szentségét, talán egy sárga postit-re, de a zöld jobban menne a szobámba viszont úgyis ki fog menni a fejemből amint elterelődik erről a téma. És hamar be is következik, egyik percben kezd felolvadni a jég közöttünk és ez a hegy nem akkora volt, mint ami eltette vízről – mentális poén – a Titanicot; a másik percben meg már megcsókol, újból, és én is akarom hogy megtegye meg, hogy folytassuk is de nem lehet és ez felfal teljesen belülről. -Perzse, majd kitaláljuk. Mindent. – beszéltünk a témáról, igaz még nem teljesen mert vannak dolgok amiket inkább a szőnyeg alá söpörtünk, ismételten. De nem baj, legalábbis engem nem zavar mert úgy érzem sokkal jobb most megbeszélni valamennyit és még a fájó részeket csak eltűntetni, mert így nem fogunk beleőrülni. Bár lehet pont ezért fogunk, fene tudja mi lenne a helyes de az egyszer biztos, hogy megcsókolni a legjobb barátodat és azon gondolkodni miket csinálnál most legszívesebben vele nem tartozik a helyes dolgok közé. Nagyon nehezen állom meg, nem akarok túl messzire sem menni de közben ott van a fejemben, hogy mi történik akkor ha hozzáérek vagy megpuszilom a nyakát. Jóformán a múltkor rengeteg kiszívást hagytam rajta, és nem biztos, hogy most megtudnám állni mióta megkóstoltam mennyire jó érzés. Mohó vagyok. -Tudom, de megerősítettem a gondolatot benned. Imádom az ananászt a pizzán. – meg jótékony hatásai is vannak ennek a zöldségnek vagy gyümölcsnek, fene tudja minek számít, nem vagyok jó az egészséges dolgokban. Megállás nélkül tömöm magamba a kaját, szerintem egy ültő helyemben megeszem a háromnegyed pizzámat, annyira zavarban vagyok. Rájöttem, hogy én olyan vagyok, hogy ha valami problémám van akkor azt inkább megakarom fojtani kajával, és most azt próbálom. Egészen addig míg rá nem pillantok a telefonomra és meglátom a képet, kicsit össze is szorul a gyomrom mert nem lenne szabad vele beszélnem de olyan jól esett ebben a pár napban. -Oké, akkor itt alszol. Elég meleg van szóval nem fog kelleni a takaró, meg majd adok alsót ha esetleg fürödni is szeretnél. Én már tusoltam, így azzal nem lesz gondom, bár sosem késő még egyszer tusolni főleg, ha… - elharapom a mondatom végét, nem akarom, hogy tudja mire gondolok. Végig nyalom alsó ajkamat és próbálom kitörölni elmémből a mentális képét annak, ahogyan a meleg víz alatt esünk egymásnak és teljesen bepárásodik az üveg annyira beleheljük és óh… összeszorítom lábaimat, mert érzem, hogy kezdenek beindulni odalent a dolgok. Köhintek egyet, majd felkapom a fejem. -Öhm… senki érdekessel. –mondom, majd eszembe jut, hogy nem fog békén hagyni míg nem tudja azt meg nem akarom, hogy megnézze kivel és mit beszélgetek. Elvégre vannak ott olyan képek, amiket nem kéne nézni. Igen, dickpicet szoktunk egymásnak küldeni Peterrel, mert könnyebb rá vernem, mint a legjobb barátomra bár rá is szoktam. – Ha elmondom megígéred, hogy nem fogsz kiakadni?– komolyan nézek rá, és csak akkor folytatom, ha igenlően válaszolt. – Az elmúlt napokban elkezdtünk beszélgetni Peterrel, meg a múltkor feljött mikor a többiek is ott voltak, és dolgok történtek… de nem volt komoly, egyszeri alkalom volt és nem fog előfordulni. Már nem izgat úgy, mint régen meg szex közben is végig rád gondoltam. – kezdek bele a mentegetőzésbe és annyira magával ragad a hév, hogy az utolsó rész is kicsúszik.
2017. július 5. szerda Muszáj nevetnem a gondolatra, mert hát ezek után teljesen helyén való lenne, hogy meztelenül takarítsak a legjobb barátom lakásán, akire a napokban kivertem és akinek szívesen be is verném. Teljesen helyén való. - Öt nap alatt talán nem fog megenni a kosz, ha néha a helyére rakod a dolgokat – tudom, hogy lehetetlent kérek, mert mintha Neithből kimaradt volna ez a gyári funkció, olyan természetesen dobja le a ruháit és hagyja ott a bögréit, hogy beleszáradjon a kávé, mintha magától minden a helyére mászna. Valamennyire megnyugtat, hogy szóba került a dolog, bár szerettem volna, ha ezt esetleg egy újabb menet után beszéljük meg, mert így a szexuális frusztrációmat nem tudtam kiengedni és továbbra is kattog rajta az agyam. Legalább már beszéltünk róla egy kicsivel többet, és majd megint többet fogunk és talán sikerül kitárgyalnunk és jutni valamire azon kívül, hogy ő is dugni akar, meg én is, de nem dughatunk, amitől azért nagyon csalódott vagyok. Mindig megkapom, akit akarok, erre a legjobb barátom nemet mond, és bár értem az indoklását, nem szeretném elfogadni. - Le azokkal, akik szerint az ananász nem való pizzára – értek egyet, az édes gyümölcs meg a paradicsomszósz a pizzán tökéletesen mennek egymáshoz, felesleges ezen háborogni, ez egy olyan dolog, amit csak el kell fogadni. Felszalad a szemöldököm, amikor nekiáll a tusolásról beszélni, bár eddig is őszintén nyilatkozott arról, hogy ő is mennyire akarna engem, de most már sokkal egyértelműbbé tette, hogy hasonló dolgok járnak a fejemben. Nem is bírok reagálni a mondandójára, megengedem magamnak, hogy a testére tévedjen a tekintetem, alsó ajkamra harapok és csak a torokköszörülése ránt ki a bámulásból. - Aha – bólintok lassan, már készen állok rá, hogy megszerezzem a telefonját a dobozok közül, és beleolvassak az üzeneteibe. Van egy igen jó sejtésem, amikor pedig nem osztja meg velem, ki az, még biztosabb leszek benne, és rossz érzéssel tölt el. - Ó istenem – forgatom meg a szemem, grimaszolok egyet, most már biztos vagyok benne, hogy kit fog mondani. – Meg – nézek rá és pofát vágok, nagyon nehéz lesz betartani az ígéretem, de az ígéret szép szó. Már készen állok rá, hogy elkezdjem osztani az észt arról, hogy ez mégis mennyire borzasztó ötlet, és ne kamuzzon nekem itt, hogy egyszeri alkalom volt, meg nem fog előfordulni, mert ezt már nagyon sokszor hallottam, de az utolsó kis megjegyzésével bennem akasztja a szót és csak egy nagyon döbbent „ó” jön ki a számon. Nagyon hosszúnak tűnő ideig csak fürkészem az arcát és próbálom visszafogni magam, megint felkavart mindent. - Meg kell ígérned, hogy tényleg csak egyszeri alkalom volt – emelem felé a kezem, csak a kisujjam kinyújtva, ez működik már ovis korunk óta. Ez szent. – Ja – kapom el a kezem, mielőtt hozzátennék valamit. – és azt is, hogy nem beszélsz vele többet, mert csak árt neked – nyújtom vissza a kezem és várakozóan nézek rá. A szívem hevesebben ver, ahogyan mélyen a szemébe nézek és összekulcsoljuk az ujjainkat, remegve fújom ki a levegőt, aztán úgy döntök, megér még egy veszekedést. Kihúzom a kisujjam az övének a szorításából, de csak addig, míg az összes ujjunkat össze nem kulcsolom, közelebb hajolok hozzá, majd habozok egy pillanatra, nem akarom megint csak úgy letámadni. - Akkor miért vele dugtál, ha rám gondoltál? – suttogom alig pár centire az arcától, lepillantok az ajkaira, aztán kérdőn vissza a szemébe. Most neki kell lépni, ha már az előbb ellépett.
2017. július 5. szerda. Tudom, hogy nem szabadna erre gondolnom és ilyet kiejtenem a számon de annyira jól esik. Ha most két héttel korábban lennénk akkor ez a poén nem lenne olyan töltetű, amilyen. És ezt akarom valahogyan visszahozni. -Ebben ne legyél olyan biztos Camilo, de ha akarod… Kihívás elfogadva! – ilyen Barney Stinsonosan önpacsizok magammal, ha lenne öltönyöm a közelben biztosan felvenném és úgy parádéznák 5 napon keresztül, teljes felfordulást csinálva. És hogy miért? Mert rohadtul megtehetem, bár Camilo is megtehetné, hogy enged a vágyamnak és megadja amit szeretnék. Eltudnám viselni, ha meztelenül porszívózna a lakásomban. Mondjuk van is ilyen szolgáltatás, ahol topless nők jönnek takarítani… Hm… Szeretnék túlesni a foghúzáson, kiszedni a romlott részt és valahogy orvosolni a még ép részeket de ez nem ma fog bekövetkezni. Csak egy normális estét szeretnék a legjobb barátommal, iszunk egy kicsit, eszünk, megverem videójátékban vagy ő engem, meg kiverjük egymásnak. Hogy mi? Hatalmasokat pislogok a gondolataimra, és csiklandozza a torkomat a ki nem mondott szavak jelenléte. Szeretném elmondani, hogy én szívesen megtenném újra de a barátságunk akkor is szent és sérthetetlen. Asszem. -Egyetértek. Chuck Norris is megmondta meg Dwayne Johnson is, hogy az ananász pizzára való és velük nem lehet vitatkozni. – emelem magasba a pizza szeletemet, majd foggal leszedem róla az egyik ananász darabot és ha most vakmerő lennék akkor odaborulnék Camilo elé, hogy vegye ki a számból. Át is fut a gondolat a fejemben, végül elrágom, mielőtt megfulladnék az izgatottság miatt. Nem gondoltam volna, hogy rákérdez a telefonomra meg, hogy kivel beszélek. Arra pedig főleg nem számítok, hogy belső késztetést érzek arra, hogy elmondjam neki az igazat. Oké, a legjobb barátom meg kiskorom óta ismerem és tisztelem, de ez a magánéletem mégis úgy érzem, ha nem mondanám el akkor valami titkos megegyezést szegnék meg. Tisztában vagyok azzal mennyire utálja az exemet, én is ugyanennyire utálnám, ha nem égne a fejemben olyan hevesen az emlék, ami összeköt minket. De közben ott kattog a másik bomba, hogy dugtunk és jó volt és szeretnék még számtalanszor ilyet, de nem lehet. És egyszerűen nem csak a fejem fog előbb utóbb felrobbanni, hanem a nadrágom is. Nagy nehezen jönnek ki belőlem a szavak, amelyekkel elmondom azt, hogy gyakorlatilag engedtem a kísértésnek és Peter magáévá tett párszor az éjszaka folyamán, bár azt nem mondtam el neki, hogy egész éjjel dugtunk a lakás minden részében, és hogy másnap alig bírtam leülni annyira fájt mindenem. Az már túl soknak tűnt, de valahogy megkönnyebbültnek érzem magam, ahogyan kiadom magamból. De a reakció amit kapok az rosszabb, mármint kiakadásra meg kioktatásra vágytam helyette meg valami teljesen mást kaptam. Nyugodt, ez pedig baromira megrémiszt, mert az ideges nők esetében a nyugodt nők a veszélyesebbek. Kérdőn felhúzom a szemöldökömet, a szemeim kissé összeszűkülnek ahogyan nézem, kíváncsian várom mit is akar tőlem. -Óóó? Szerintem is. – sóhajtok mélyet, majd elmosolyodom mikor a kisujját látom meglebegni az orrom előtt. Felemelem sajátomat és már majdnem megfogom mikor hozzáad még valamit az ígérethez. Nagyot sóhajtok. – Megígérem. Soha többé nem fogok sem Peterrel szexelni sem pedig beszélni. Sokkal jobb lesz nekem nélküle. – ismétlem meg a szavait még a buliról. Komolyan gondolom, ha ez kell ahhoz, hogy megmaradjon a barátságunk akkor pá-pát intek az ex szerelmemnek. Érzem, hogy gombóc kerül a torkomban mikor túl sokáig fogja a kisujjamat, utána még nagyobb lesz ahogyan összefűzi ujjainkat. Próbálok nagyokat nyelni, folyamatosan, de nem akar eltűnni ráadásul még a szívem is jobban rákezd. Túl közel van hozzám. Érzem a leheletét az arcomon és az ajka mintha súrolná az enyémet, kérdésén elképedek. -Mert… mert… mert… - próbálok rákezdeni de nem igazán megy, teljesen megőrjit, hogy ilyen közel van hozzám. Szabad kezem felcsúszik tarkójára és úgy húzom közelebb ajkaimhoz, már nagyon vártam, hogy újból megcsókolhassam. Nem óvatoskodok, tudom mennyire szeretné Ő is; egyből betámadom a nyelvemmel, kezeimet végig húzom karjain, egyikkel combján simítok végig miközben szépen a hátára terítem, a hideg földre. Felette vagyok, ágyékára ülök miközben végig csókolom. Egy másodpercre sem húzódok el tőle, túlságosan elönti az agyamat a vágy.– Akarlak.– suttogom, majd szépen elkezdem kigombolni az ingét, fél úton viszont megunom és teljes erőmből húzom szét ezzel elszakítva a gombokat. Nem érdekel, majd veszek neki másikat. Most a csupasz mellkasa jobban izgat, ujjaimmal végig járok rajta, rövid körmeimmel megkarmolom.
2017. július 5. szerda - Jézus gyere le – nevetem el magam, tudom, hogy mire képes Neith már akkor is, ha csak úgy tölti a mindennapjait. Elég megnézni, mit művel a fürdőben, még a plafont is összevizezi, aztán ott hagyja a ledobott törölközőt, és ha néha nem dobáltam volna ki a kifogyott fogkrémes tubusokat, amik amúgy félig még teli voltak, csak ő előszeretettel nyomkodta ki úgy, mint egy ötéves, akkor egy idő után már a földön is lettek volna. Annyira ledöbbentett azzal a kis megjegyzésével, hogy igazából kurvára nem is Peterre koncentrált, hanem rám, hogy nem is tudok igazán nagyon mérges lenni. Persze az vagyok, mert ha így folytatja és vissza-visszatér a sráchoz, akkor meg kell majd ölnöm Petert, aki most még az eddiginél is jobban irritál. Nem akarom többé őt Neith életében látni, nincs neki többé itt helye, és úgy tűnik, már minden téren betöltöttem a helyét, szóval akár meg is baszódhat. - Sokkal jobb – bólintok rá, mert továbbra is elszántan és őszintén így vélekedek. Ha kell, majd én megmutatnom neki, mennyivel jobb, bár ez a szándék eléggé megijeszt. Nehezemre esik visszafognom magam és nem ismételten letámadni, mióta itt vagyok, ő meg itt ül mellettem szinte meztelenül, erre a csókra vágyok, ha jól olvastam a viselkedését, ő is, tök mindegy, mit mond a barátságunk féltéséről. Néha megéri kockáztatni, mert ha nem tesszük, biztos vagyok benne, hogy felrobban a faszom a frusztrációtól. Szédülök a közelségétől, szeretnék még közelebb kerülni hozzá és mindenhol hozzáérni, egészen jól szórakozok azon, hogy alig jut szóhoz. Tehát teljesen kölcsönös a dolog, eszembe jut, milyen forró volt a szája és mennyire jó érzés volt a farkamon, mire megcsókol, már alig várom, hogy lehúzzam a nadrágom, mert most nagyon szoros lett. Mohón csókolom, forog az egész világ és minden olyan gyorsan történik, halkan nyögök, mikor elterít és rám mászik, ujjaim először vállán, majd mellkasán szántanak végig, oldalán, hasán haladok lefelé, most már hezitálás nélkül markolok rá boxerén keresztül és jelenleg úgy érzem még soha semmire nem izgultam fel ennyire. - Akkor abba ne hagyd… - harapok alsó ajkamra, vigyorgok egyet, amikor tulajdonképpen letépi az ingem. Kellemesen borzongok körmei nyomán, fel-le futkos az érzés a gerincemen, türelmetlenül nyúlok az övemért és oldom ki, kapkodva húzom le a sliccemet is, majd átadom neki a terepet. Combján simítok végig, mindenhol hozzá akarok érni, ahol eddig nem sikerült. Felülök és megcsókolom, aztán magam alá nyomom és végigcsókolom a felsőtestét, hihetetlenül izgat, hogy most nem a sötétben vagyunk és jobban látom. Alhasán elidőzök, finoman megharapom, megnyalom, kiélvezem minden pillanatát, hogy végre megkapom, és itt fekszik alattam pillanatok múlva teljesen meztelenül. Feltérdelek és lehúzom a boxerét, aztán visszahajolok felé és most már jóval magabiztosabban fedezem fel ajkaimmal, nyelvemmel, kezemmel a témát, mint az első esténken. Elvégre ha ez tényleg olyasmi, amit csinálni akarok, akkor jól akarom csinálni, száz százalékosan, nem pedig visszafogva magam, óvatoskodva. Legalább erről tudom, milyen érzés, meg mi a jó, nem annyira nehéz kimatekozni, mint a nőket.
2017. július 5. szerda. Nem vagyok az a rendszerető fajta, vannak dolgok, amiket az évek alatt sikerült elnőnöm, mint az óvodás kori dadogásomat, de a rendetlenség valahogy nagyon hozzám nőtt már és nem akar tágítani. Így, ha Camilo háborút akar, akkor tőlem bizony megkapja. Előveszem a legrosszabb énemet és mindent is össze fogok piszkolni, ha elmegy Matilda szabadságra. Csak azért, hogy megnyerjem a kihívást, ha már a buliján nem sikerült semmibe sem leinnom. Jól érzem magam miután elmondom neki a történteket. Mintha mázsás súly esne le a mellkasomról vagy hátamról, már nem érzem fojtogatónak az egész légkört. Meg talán azért sem, mert az elmúlt pár másodpercben inkább éreztem azt a Camilot, akit imádtam teljes egészében, mint az azelőttit. Aki teljesen zavarban van, meg árad belőle valami fura, valami, ami miatt nem tudok távol lenni tőle és minden vágyam megdöngetni. Vagy, hogy Ő döngessen meg engem. Nem esik nehezemre megígérni neki a Peter mentességet, mert szerintem agyilag is eljutottam arra a szintre, ahol felfogom mennyi rosszat okozott nekem az elmúlt években. Mégis megérdemli majd tőlem, hogy közöljem a dolgot és végleg megszüntessem vele a kapcsolatot. El is határozom, hogy amint lesz egy percem egyedül akkor írni fogok neki majd letiltom mindenhol. Meglep mikor rákérdez a dologra, hogy miért gondoltam végig rá bár szerintem ezzel Ő is teljesen tisztában volt. Mégis könnyebb megmutatni mit érzek meg mit is akarok tenni, mint most elkezdeni ecsetelni a dolgokat. Ezért is csapok le ajkaira és adok bele mindent abba a csókba, azt, hogy mennyire hiányzott az elmúlt másfél hétben és hogy mennyire nagyon kívánom. Még az ágyékomat is hozzá dörzsölöm, amiben elég keményen áll már a kapitány, miatta. Nem akarok vele óvatosan bánni, mert a bennem lévő állat nagyon durván kikivánkozik, de mégsem szeretném teljesen elijeszteni ezért óvatosan csinálok bármit is. Ahogyan felette vagyok, körkörösen mozgatom rajta csípőmet, hogy miközben a kezemmel cirógatom és csókolgatom máshol is érezze a törődést. Teljesen bele vagyok veszve az egész pillanatba, ahogyan simít rajtam és bejárja az egész meztelen felsőtestemet, ahogyan alsó ajkába is beleharap teljesen elpattan nálam valami, mert újból megcsókolom és most meghúzom az előbb beharapott ajkat. Akarom hogy érezzen. Hogy soha senki másra ne tudjon ez után gondolni. Miután szétszakítom az ingét végig csókolok meztelen felsőtestén, a nadrágja körül is eltöltök egy kevés időt de nem markolok rá, nem nyalom meg, csak kínzom. Halk kuncogás tör ki belőlem mikor türelmetlenül bontja szét a sliccét, de csak cicegek neki. Nem úgy fogjuk csinálni ahogy Ő akarja, most nem parancsol. Elfogadom a csókját és engedem, hogy fordítson helyzetünkön és élvezem az apró puszikat, az érintéseket. Teljesen átadom magam a pillanatnak, a hangom is kiengedem így a nyögéseim visszhangoznak a teljes lakásban. Megemelem a csípőmet, hogy könnyebben szabadítson meg egyetlen ruhadarabomtól és megremegek ahogy megérzem ajkait tagom köré fonódni. -Atyaúristen, Camilo… - nyögöm kéjesen, majd lenyúlok és a hajába túrok ezzel segítve eltalálni a tökéletes tempót, néha még a csípőmet is megdobom felé, hogy még mélyebben érezzem. Hátravetett fejjel élvezem a ténykedését, és mivel baromi jól csinálja meg alapjáraton is nagyon rá vagyok izgulva elég hamar sülök el, egyenesen a szájába. Nagyot nyelek, eleinte nem merem kinyitni a szemem, nehogy csak álom legyen ezért a kezeimmel keresem, megsimogatom az alkarját és felhúzom magamhoz, hogy megcsókolhassam. -Köszönöm. Most te jössz. – adok még egy utolsó szájra puszit neki, majd a hátára segítem közben a nadrágját húzom le együtt az alsójával, így kiengedve a szenvedőt. Egyből rácuppanok, kezemmel húzogatom míg ajkaimmal egyenletes tempóban, kissé rászorítva ellentempóban szopom. Szabad kezemmel a combja körüli finom bőrt simogatom, néha a nyelvemet is beleviszem a buliba egészen addig míg Ő is elmegy. Elégedetten morgok alatta, majd felfelé kezdem el puszilgatni az utamat, hogy minél hamarabb az ajkaihoz érjek és meztelen testünk újból egymásnak ragadjon. Mikor meztelen ágyékaink is összeérnek az egész testemen átfut a meleg, megremegek de olyan érezhetően, és belekapaszkodok az erős karjaiba. – Akarsz te… ? vagy én?
2017. július 5. szerda Izgatottan kapok levegő után, a fejem teljesen kiürül és minden gondolatom Neith, a csókja, az érintése, az, hogy mennyire felizgult köti le, úgy érzem mindegy, hányszor csókolom és hol érek hozzá, nem elég semmi. Már számtalanszor öleltem meg őt életünk során, értünk egymáshoz, láttam meztelenül, ez most mégis annyira új és annyira izgat, többet és többet akarok. Türelmetlenül morranok fel, mikor hozzám dörgölőzik és tovább ingerel, csípőjére markolok és magamhoz szorítom, finoman mozgatom a csípőm és rohadtul idegesít, hogy a nadrágomon keresztül érzem csak, minél előbb meztelen akarok lenni, vele együtt. Belenyögök a csókba, a hajába túrok, ahogy lejjebb csúszik a kezem, a nyakára szorítok, másik kezemmel lejjebb húzom a boxerét és kezemmel izgatom lassan, igyekszem minden pillanatát megélni és megjegyezni, hogy legyen mit felemlegetni a későbbiekben. Alig várom, hogy lejjebb érjen rajtam, szívem szerint lejjebb rántanám a boxerem és ráhúznám a fejét, mert már alig bírok magammal. Mégis élvezem, hogy húzza az agyam, bár már nem sok időt adok neki erre, pillanatok múlva én teszem meg, amit az előbb még tőle akartam olyan sürgetően. Élvezem a nyögéseit, hogy mennyire kemény, hagyom, hogy irányítsa a fejem, csak néha érzem úgy, hogy menten megfulladok tőle. Ki gondolta volna, hogy ekkora élmény, és ennyire szexi, mikor a legjobb barátod a torkodba élvez? Feljebb kúszok rajta és viszonzom a csókját, hagyom magam neki és újabb hulláma tölt el az izgalomnak, alig várom, hogy folytassa. Másfél hétnyi önakciózás után megváltás a szájának forrósága, ahogyan a nyelve köröz rajtam, ahogy szívogatja, úgy érzem, mintha csak pillanatok telnének el, mielőtt hangos nyögéssel elérnék a csúcsra, még akkor is úszok az élményben, mikor ismét egymás mellé kerül a fejünk. Megsimítom Neith felkarját és nyak hajlatába temetem az arcom, mély levegőt veszek és hosszan kifújom, nyöszörgök valamit arról, hogy egy pillanat, mert úgy érzem jelenleg, hogy nem is ezen a bolygón járok. Elgondolkodok a kérdésén, közben lassan cirógatom a karját, végül úgy döntök, mindent ki kell próbálni, minél előbb. - Most te… - emelem meg a fejét és megcsókolom, aztán magam alá nyomom, felállok és őt is felhúzom magammal. Szeretnék az ágya kényelmében átesni a dolgon, mert kezd nyomni a föld. Kézenfogva húzom magammal a hálószobába és az ágyra lököm, felé mászok és vele szemben ülök az ölébe, újból megcsókolom, végigsimítok felsőtestén és először csak éppen hogy végigsimítok férfiasságán, aztán ismét kezembe veszem. Rá bízom magam, mert még sosem jártak a seggemben, csak én, próbaszerűen és akkor is csak egy ujjal, de feladtam, mert nem bírtam rájönni a titokra. A vállába temetem az arcom, aztán megemelem és a szemébe nézek, egészen sokáig, mielőtt újabb csókban merülnénk el.
2017. július 5. szerda. Annyira jól esik összetört kis lelkemnek a közelsége, mintha a világ összes gondját cipelném magamban és a jelenlétével az összestől meg tud szabadítani egy csettintésre. Így érzem magam és az egész testemet átjárja ez a könnyedség, nem akarom elhinni, hogy a legjobb barátom kellett ahhoz, hogy elérjem ezt az alfa állapotot. Még soha semmilyen fűmennyiség nem segített rajtam ennyire… Láttam már Camilot meztelenül, volt hogy én magam szedtem le róla a ruhákat egy-egy jobban meghúzott buli után, de még sosem éreztem ezt. Nem bizsergett az egész testem a tudattól, hogy most meg fogom érinteni a meztelen testét, és nem izgatott az, hogy mennyire jól szop ahhoz képest, hogy most csinálja életében másodjára. Bár gondolom ilyen szempontból előnnyel indul, hiszen pasi révén tudja mit akar, mit szeret, így én csak lehunyt szemekkel és hullámokban rám törő élvezéssel fekszek alatta. Nem érdekel, hogy esetleg hangosak lennénk, vagy hogy az alattunk lévő nem éppen díjazná a plafonján való szexelést. De nem érdekel. Rohadtul el akarok élvezni a legjobb barátom keze és szája munkája által, amire nem kell sokat várnom. Amikor elmegyek szorosan kapaszkodok a hajába, kissé talán meg is húzom, de ahogyan remegek az élvezettől nem tudok mást mit tenni. Nem akarom kihasználni meg őszintén én is vágyok arra, hogy kemény farka a számba legyen és úgy játszhassak vele ahogy csak akarok. Mikor kínzó lassúsággal szabadítom meg a nadrágjától megint szembe tűnik mekkora mérettel rendelkezik és, hogy mennyire fájt nekem a múltkor. De élveztem, számba veszem, körkörösen izgatom makkját nyelvemmel és elégedetten hallgatom, ahogy immáron az Ő hangja tölti be a szobát. -Nyögd a nevem, ha elmész. – hagyom abba egy pillanatra, majd folytatom a fejem mozgatását. Hol gyorsan, hol lassan, állandóan váltogatva néha aprón ráharapok az érzékeny részére, de nem okozok fájdalmat neki. Amikor elmegy teljes boldogsággal tölti el a lelkemet és már most azon töröm a fejem, hogy mikor tudom megismételni ezt, mert baromira bejön. Felkúszok hozzá, arcát simogatom és lágy puszikat nyomok nyaka tövébe, majd mikor hozzám bújok a fejére csúszik a kezem és simogatom egészen addig míg nem érzi magát készen a válaszadásra. -Biztos? – kérdezek vissza, de a csókja elég megerősítés, megnyalom az alsó ajkát majd engedek az erejének mégis meglep, hogy a hálószoba irányába húz. Nem ellenkezek, megyek utána és engedem hadd dobjon az ágyra, magamra húzom, szorosan fogom csípőmnél miközben csókolom. Áttérek a nyakára is, egy apró foltot hagyva magam után miközben farkam a fenekéhez szorul, párat lökök csípőmmel, hogy megszokja a mozdulatot, először lesimítok fenekére kezeimmel, elkezdem kicsit masszírozni azt egyre közelebb araszolva a bemeneteléig, bal kezemet visszaemelem az ajkamhoz és jól benyálazom az ujjamat, majd óvatosan hatolok belé. Érzem, ahogyan megrezzen a teste így szabad kezemmel szorosan vonom magamhoz és végig a szemébe nézek.– Jó lesz. Vigyázok rád, de ha nem érzed jónak akkor csak szólj, oké? – döntöm homlokának a sajátomat, majd mikor kellően kitágultnak érzem farkammal is belecsusszanok. Először lassan mozgatom a csípőmet, majd gyorsabban, kezeimmel a csípőjét fogom és kezdem el mozgatni, hogy átvegye az irányítást. A hátát simogatom, néha rásegítek és lökök párat rajta, végig a szemébe nézek mikor nem csókolózunk majd míg én belül kapom a kielégítést addig ujjaim rákulcsolódnak férfiasságára és újból elkezdem izgatni, hogy mire én elmegyek addigra Ő is elmenjen, másodjára, nyugodtan rá a hasamra.
2017. július 5. szerda Még jobban felizgat azzal, ahogyan élvezi és ahogyan elélvez, még többet akarok neki nyújtani, azt hiszem soha nem élveztem még ennyire a csúcsra juttatni a partnerem. Nem tudom eldönteni egyelőre, hogy ez most nemtől vagy személytől függ, de imádom mindkét részét. - Mhm – még ezt is nagy nehezen nyögöm ki, de azért megjegyzem a kérését, lehunyom a szemem, hogy még jobban arra tudjak fókuszálni, ami deréktól lefelé zajlik. Neith nagyon tudja, mit csinál, teljes extázisba kerülök, mintha a mennyek egy újabb kapuját nyitná ki a nyelvével, emlékeztetnem kell magam, és miközben megtöltöm a száját, a nevét nyögöm. Jól esik a közelsége, ahogy rajtam fekszik, puszilgat, a nyakába mosolygok, boldogság veszi át az orgazmus utórezgéseinek a helyét. - Igen – bólintok rá most már magabiztosabban, aztán egyből elkap némi pánik, de nagyot nyelek, hogy eltüntessem. Ez az élmény teljesen új, az eddigi összessel volt már valamiféle élményem (kivéve a szopással, természetesen, de a fenti bejárat valahogyan kevésbé aggasztott). Nagy koncentrációra van szükségem ahhoz, hogy ne ugorjak a plafonig, mikor megérzem az ujját, minden idegszálammal azon vagyok, hogy relaxáljak. - Jól van – bólogatok, megnyugtat a hangja, megnyugtat, hogy ő az, arra fókuszálok, hogy ez mennyire fasza, és Neith az, és kibaszottul szexi, és idővel már nem is annyira rossz érzés az egész. Teljesen felizgatott, az biztos. Az érzés, a tudat, hogy mire készülünk, az, ahogyan megcsókol és ahogyan egymás szemébe nézünk és most annyira más, mint mikor barátként néztem rá. Sziszegve fújom ki a levegő, mikor átvált az ujjairól, magamra kell parancsolnom, hogy ne húzódjak el, úgy érzem, lángol az egész seggem. Lassan kezd elmúlni, mikor mozgatni kezd, követem az irányítását, könnyít a dolgon, mikor az egyik keze a farkamra csúszik. Egy pár mozdulat kell, hogy rájöjjek, mégis milyen irányba és hogyan kellene mozognom, annyi minden történik egyszerre, hogy a felét fel sem fogja teljesen az agyam. A seggem éppen szét szeretne repedni, közben élvezem ahogy a legjobb barátom éppen kiveri nekem és a szemébe nézve furcsa, csiklandós érzés fogja el a gyomromat és a mellkasomat. Magamból kiindulva nem nehéz kikövetkeztetnem Neith mozdulataiból és reakciójából, hogy pillanatok kérdése és elmegy, és az egész annyira hirtelen és új és őrült, hogy fogalmam nincs, én spriccelek-e végig a felsőtestén, vagy ő belém. Óvatosan szállok ki az öléből, mert érzem, hogy nem valami jó ötlet lepattanni, bármennyire is szeretnék minél előbb megszabadulni a feszítő érzéstől. – Jézusom ez nagyon fura – nyögök kissé elkínzottan, hasamra terülök mellette és a párnába temetem az arcom, de biztosra megyek azzal, hogy elég közel feküdjek hozzá ahhoz, hogy a vállam a combjához érjen. - Hát ez is megvolt, nem tudom, hogy fogok menni – közlöm vele hitetlenkedve. – Hogy is mondtad, sosem késő még egyszer tusolnod, ha? – fordulok a hátamra és felnézek rá, elvigyorodok. – Te mocsok, és még kéretted magad – boxolok a felkarjába és borzasztóan megijeszt, mennyire jó érzéssel tölt el ez az egész. Szívem szerint elmenekülnék és elmennék egy rohadt nagy körre futni, de nem tehetem, meg amúgy is erőm sincs megmozdulni. – Le akarok tusolni és megzabálni a maradék pizzát, amint meg tudok mozdulni. Nagyon megijeszt az egész, de úgy döntök, ma estére még átadom magam mindennek, amit akarok, aztán majd holnap, egyedül kitalálom, mi is van. Végigsimítok Neith kezén és összekulcsolom az ujjainkat, kis időre elcsendesedek és ha ő nem szólal meg, én sem töröm meg a csendet, csak amint képesnek érzem magam arra, hogy felálljak és a nap utolsó két kívánságát is teljesítsem. Zuhany, pizza, majd Neithet ölelve dőlök ki a vadiúj ágyában, az új szobájában, és mielőtt elalszok az az utolsó gondolatom, hogy remélem ez lesz az, amire első emlékként emlékezik a lakással kapcsolatban öt év múlva is, mert én biztosan.
Kezdőlap
