2017. december 25. hétfő
Karácsony, a szeretet ünnepe, és hogyan máshogy tölteném, mint Neith családjának a körében? Minden egyes évben megünnepeljük együtt is, ő is átjön hozzánk, én is átmegyek hozzájuk, együtt isszuk a tojáslikőrt és nézzük a Reszkessetek betörőket, szóval az egész nagyon wholesome.
Ez a karácsony most mégis egy kicsit más, mert az elmúlt évben olyan említésre méltó dolgok történtek, mint az, hogy dugtunk. Egyszer, aztán megint, aztán ocsmányul összeveszett velem, mert három hétre szó nélkül eltűntem, nem vettem fel a telefont, meg semmit. Egy nyárzáró bulin aztán megint összehozott minket a sors, üvöltöztünk, főleg Neith velem, én meg bólogattam, hogy bizony jogosan üvöltözik, de képzelje már bele magát a helyzetembe, én jöttem rá kettőnk közül most, hogy meleg vagyok, és nem gondolja-e hogy azért ez elég sok volt így.
Aztán békülésként elutaztunk a családom nyaralójába a tengerpartra, hogy majd megint mindenféle legjobb barátos dolgokat csinálunk, és mire odaértünk, már olyan boldogan csókolóztunk, mint ahogyan csak a legeslegjobb barátok szoktak.
Ősszel kapott el a legelső féltékenységi roham, amikor Neith összekavart valakivel abban a buliban, ahol én is voltam, aztán azon munkálkodtam, hogy minél több srácot próbáljak ki, mert biztosan csak azért éreztem olyan furán magam, valahányszor rá néztem, mert ő volt az első ilyen élményem, de mindegy, mit csináltam, nem változott, Neith szemébe néztem és boldog bizsergés fogott el.
Szerencsére decemberre éppen elültek a dolgok és békében vágtunk neki az ünnepeknek, ismételten „csak barátokként”. December elseje óta szigorúan szexmentes barátságban éltünk, ami rohadtul nehéz volt és alaposan megszenvedtem, mert mindig a tiltott gyümölcs a legédesebb. Alapvetően megőrültem Neithért, de amint tiltólistás lett, még többször fordult meg a gondolataimban meztelenül és mire megérkeztem a Holton rezidenciára, már attól féltem, kétszeresére fog dagadni a faszom.
Mosolyogva köszöntöttem az ajtót nyitó Matildát, közöltem vele, hogy mennyire hihetetlenül csodálatos tőle, hogy most is itt van, hozzátettem, hogy gondolom Neith hazajötte miatt extrán figyelnie kell, majd megérdeklődtem a kupikirály hollétét. Fent a szobájában készülődik, remek. Szerettem volna egyből felhúzni, miután a szövetkabátom felakasztottam, de nem volt pofám. Kezet fogtam Neith apjával, puszit adtam az anyjának, kézfogás a nagypapival, puszi az unokatesónak, aki még a nyakamba is borult és szorosan megölelt, majd a nagynéni és nagybácsi is kapott pár üdvözlő szót. Megkönnyebbültem, mert éppen nagyon belemerültek valami politikai témába, Neith anyjával közöltem, hogy mindjárt érkezek, csak visszaadom a fiának a töltőjét, ami nálam maradt, majd felstartoltam az emeletre. A szobája felé haladva meghallottam a fürdőből a zuhany hangját, megtorpantam, megfordult a fejemben, hogy ezt át kellene gondolnom, de aztán az ösztöneim győztek.
Óvatosan nyitottam be, és most kifejezetten örültem a tejüvegnek, ami a kifröcsögő víztől védte a fürdőszoba többi részét. Nagyon, nagyon halkan csuktam be magam mögött az ajtót, igyekeztem minél gyorsabban és minél halkabban levetkőzni, megállapítottam, hogy a kedves barátomat bármikor meg tudná ölni egy horrorfilmes gyilkos. A ruháimat igyekeztem a víztől biztonságban elhelyezni és a zuhanyzóhoz lopakodtam, Neith mögé léptem, a csípőjére markolva húztam magamhoz és a nyakába csókoltam, az izgalomtól már félig merev tagom a fenekének nyomtam. Kezeim hasára csúsztak, a forró víz bepárásította a levegőt és annyira jó érzés volt átmelegedett testéhez érni, hasizmain végigsimítani, amin a forró víz végigcsorgott, soha nem akartam kimenni innen. Talán ő sem akad ki olyan nagyon.
- Megjöttem – duruzsoltam a fülébe, finoman a fülcimpájára haraptam és késlekedés nélkül nyúltam hasánál lejjebb, fontos teendőm akadt.

~   ★

2017. december 25. hétfő
Nehezemre esik nem kuncogni vetkőzés közben Neith csodálatos hangjának hallatán, a részem, ami számára még mindig a legjobb barátomnak és semmi másnak számít, megtapsolná és füttyögné, de az, amelyik annyira szerelmes akarja, hogy megijeszt, inkább kussol, mert nem akarom, hogy kilépjen a zuhany alól. Maradjon csak ott, és én pillanatokon belül csatlakozok.
Izgatottan lehelek a nyakába, imádom, ahogyan nyög és a puszta gondolata, ahogyan nyög alattam, felettem, előttem, mögöttem, elég szokott lenni, hogy boldogan és teljesen ellazultan tudjak aludni, hát még ha hozzá jönnek az emlékeim a nyárról.
A hátába vigyorgok, finoman ráharapok, majd csókokkal haladok vissza a nyakához, finoman megszívom, figyelembe sem veszem az esetlen, tiltakozásnak szánt megjegyzését. Akarom, én tudom, hogy ő is akar engem, mert ahogyan az, hogy nincs Neith, meg Cam, hanem Neith és Cam létezik, úgy ez is kőbe lett vésve valamikor, amikor a sorsunkról tárgyaltak. Ő akar engem, én akarom őt, itt vagyunk meztelenül, álló fasszal, segíts magadon és Isten is megsegít.
Tovább folytatom a csókokat, az izgalommal együtt boldogság is tölt el, ahol csak érem, csókolom a vállát, a hátát, a nyakát, egyik kezemmel tovább verem neki, másik kezem ujjait benyálazom és fenekére markolok, majd rövid körözés után belé hatolok. Pár másodperc alatt összehangolom a két kezem mozgását, nyakán folttal hagyom ott a bizonyítékokat, hogy itt bizony hatalmas bűncselekmény történt. Izgatottan nyögök, imádom, ahogy hozzám ér és amit kivált belőlem, továbbra is úgy érzem, belőle soha, soha nem lesz elég.
Egy pillanatra elülső kezemmel leállok és felnyúlok az arcára, magamhoz fordítom és mohón megcsókolom, az elmúlt idők hosszadalmas és borzasztó hiányérzetét egyetlen csókkal próbálom betölteni. Belenyalok a szájába, nyelvével játszok, aztán belé hatolok, csípőjére markolva tartom meg, mielőtt a csempének lökve beverné a fejét is elhalálozna, nekem meg kő keményen kellene végignéznem az egészet.
Másik kezemmel a torkára fogok, lassan mozgok és csodálom a pillanatot, nehezen hiszem el, hogy valami ennyi idő után is ennyire jó és ennyire felizgat. Mellkasára, hasára siklik vissza a kezem és magamhoz szorítom, mélyebben hatolok belé és a hátába temetem a nyögéseimet, a kezemmel, amivel eddig a csípőjét szorongattam, most előre nyúlok, hogy elől-hátul élvezhessen.

~   ★

2017. december 25. hétfő
Mikor felsikít, még az eddiginél is lelkesebben folytatom, minél jobban élvezi ő, annál jobba élvezem én. Vele soha nem arra megy (csak), hogy én elmenjek, ő nem idegesít és nem irritál és nála maximum akkor törekszek minél előbbi befejezésre, mikor nagyon sietnünk kell valahová. Neith más, mint a többi, és ezt borzasztó beismerni, mert valahányszor erre gondolok, mikor magamban vagyok, elfog a rosszullét.
Szót fogadok és gyorsítok a tempón, ha azt akarja, hogy most keményen legyen megbaszva, hát meg lesz, minden kívánsága így teljesüljön. Együtt nyögök vele, elakad a lélegzetem, amint mozogni kezd rajtam, egy pillanatig elfedi az agyam a teljes sötétség és semmi más nem létezik, csak az egész testemet átjáró orgazmus. Remegve veszem a levegőt és fújom ki, izgatottan kapok érte a helyzetváltáskor.
Imádom, ahogyan csókol, bárcsak visszanézhetném az egészet videón, mert ez a top ötben már akkor is benne volt, amikor elsőre mentünk el, de ekkor újból izgatni kezd. Szerencsére még nem vagyunk abban a korban, hogy nehezünkre essen újabb lehetőséget generálni második menetre és bár első érintésére automatikusan elhúzom magam, aztán elkap az újabb hullám és már alig várom az ismétlést.
Göndör fürtjeibe túrok, imádom a haját, játszani vele, beletúrni, belefúrni az arcom, és rámarkolni szopás közben. Mozgatom a csípőm, míg fel nem nyújtja ujjait, számba veszem, végignyalok rajtuk és alaposan benyálazom, forog a világ, vagyis a zuhanyzó. Imádom a száját.
Hagyom, hogy úgy forgasson, és azt csináljon, amit akar, imádom átadni neki az irányítást. Nem kell erőltetnem magam ahhoz, hogy teljesítsem a kérését-parancsát. A csempének nyomom az arcom, egyik lábammal a combján támaszkodok meg és esélyem sincs csendben maradni, nyögök és teljesen elveszek a Neith nyújtotta gyönyörökben.
- Azt a kurva – zihálom, azt sem tudom jelenleg, merre a fent és a lent. – mindjárt elmegyek – nyögöm a csempébe, minden megmaradt figyelmem arra fordítom, hogy teljesítsem a kérését és míg nem érzem mozdulatain, hogy ezek bizony az utolsó löketek, megtartom magam, hogy aztán a nevét nyögve olyat élvezzek, mint már hetek óta nem.
Remegve engedtem le a bal lábam és teljes testemmel nekidőltem a csempének, kapkodtam a levegőt és egy szót se szóltam, mert nem jutottam egyelőre szóhoz. Lassan fordultam felé, szappannal megmostam az altestem, megpróbáltam nem teljesen összevizezni a hajam, de késő bánat volt.
- Boldog karácsonyt – csaptam a fenekére, csak úgy visszhangzott a fürdőben, puszit nyomtam az arcára, majd kinyitottam a szekrényt és elővettem magamnak egy törölközőt. Áttöröltem magam, aztán a derekamra csavartam a törölközőt, a kezembe vettem a ruháim, amit nem a fürdő bepárásodott levegőjén akartam nehézkesen magamra rángatni, majd óvatosan kinyitottam az ajtót, mint valami idióta, és egyből a pár lépésre álló Matildával találtam magam szemben.
- Van még fent valaki? – suttogtam oda a döbbenten visszabámuló nőnek, mikor a fejét ingatta, a nevetésem bent tartva osontam át nyomomban Neithel a szobájába. – Szegény nő – dobtam ideiglenesen a földre a törölközőt a csukott ajtó mögött, az ágyra raktam a ruhakupacom és igyekeztem magamhoz képest gyorsan felöltözni. – Anyud úgy tudja, a telefontöltődet hoztam fel – figyelmeztetem, mielőtt kimennénk a szobából, le a tömegbe. Hirtelen kicsit feszültebb lett a légtér, mióta kijöttünk a fürdőből, ezért nem is megyek bele a szokásos odaszólogatásainkba és nem kérdezem meg, hogy ugye hiányolt, mert tudom, hogy mérges rám és veszekedni most nincs időnk. Elbasztuk.

~   ★

2017. december 25. hétfő
Neith teste az enyémnek simul és ebben a pillanatban minden annyira a helyén van. A legjobb barátom, és szeretem, és megígértük, hogy most majd megint legjobb barátokként viselkedünk, csakis legjobb barátokként, mert különben úgy veszekszünk megállás nélkül, mint egy házaspár és az nem jó. Egyébként sem szerettem veszekedni, még vitázni sem, régen ha tehettem, felvettem a nyúlcipőt és elmenekültem az összes kitörni készülő vihar elől, de mióta először együtt voltunk, mintha Neith személyiségének ez a része is a gyomromban kötött volna ki a gecijével együtt, és hatalmas veszekedésekbe voltam képes vele bonyolódni.
Aggasztott, mert nem rám vall.
Mégsem bírok úgy nézni Kennethre, mint régen, mert valahányszor a szemébe nézek, valami megmozdul bennem és olyan vágyat kelt bennem, amit még soha senki. Egyszerre imádom és gyűlölöm a dolgot, eddig annyival könnyebb volt az életem. Éltem, megismertem embereket, szexeltünk és eltűntem az életükből, az övéből viszont nem tudok eltűnni, mert az életem része és nem akarok egy életet, amiben ő nincs benne.
- Igen… - mérem végig elégedett sóhajjal, megnyugtat, hogy végre újból megkaptam, mert már az agyamra ment ez a tilos a szex köztünk dolog. Tudtam jól, hogy nem tesz jót nekünk és azzal is tisztában voltam, hogy kicsináljuk egymást, de miért adjunk fel valamit, ami ennyire jól esik? Lehet, hogy holnap meghalunk.
- Mert fel is töltöttelek? – veszem könnyedén a dolgot, igazából hihetetlenül izgatónak tartom a tényt, hogy mekkorát basztunk, míg lent ült az egész családja. Nem csak apa, vagy anya, vagy nagypapa, hanem mindenki, unokatesóstul, nagybácsistul, miközben én őt pumpáltam. Meg ő engem.
- Eeh… - húzom el a számat a hazugságra, gondolkodok, mit lehetne ehelyett kitalálni, de nekem sincs jobb ötletem. – Jól van, jobb úgyse lesz – bólintok rá és megjegyzem magamnak a kis kamunkat, és bár rendkívül viccesnek tartanám, ha az igazságot mondanánk, eszem ágában sincs valójában megtenni.
Neith mellé ülök, még mindig vigyoroghatnékom van az egész élménytől, fel sem fogom igazán, mit mond az unokatestvéréről, csak bólogatok és nagyot nyelek, mikor megérzem a kezét a combomon. Annyira hiányzott az érintése, szeretném tovább tapizni, de nem ez az a hely és idő, tehát csak kiélvezem a kezét a combomon és a tudatot, hogy mit csináltunk az előbb. Ennek még lesz ismétlése az éjszaka, mert rohadtul izgat.
- De nagyon örülök, hogy most megtettem – hajol közelebb hozzánk Aurora, lezárja a telefonját és nagy, barna szemeivel végigmér. – ha ezt tudom, már korábban is jövök – kacsint rám, én meg hirtelen köpni-nyelni nem tudok, csak mosolygok válaszul. Úgy tűnik az egész Holton családnak az esete vagyok.
Neith flörtöl, én pedig akarva-akaratlanul is a száját nézem. Jelentőségteljes, amolyan „ebből még több szex lesz” pillantással nézek a szemébe, csak Aurora zökkent ki belőle.
- Én végre egy normális pasit – újból bent van a terünkben, de csak engem néz. – Nem tűnik akkora kérésnek, de azért válogatós vagyok… a világos szeműek a gyengéim – nyalja meg vörösre festett ajkait, én meg fogalmam nincs, mit kezdjek ezzel az agresszív udvarlással, főleg így a család körében. Végül az egyik alig pár éves kisfiú ment meg a válaszától, mert odarohan hozzánk egy sárga matchboxxal és nekiáll beszélni róla, elkapom a tekintetem a lányról és olyan feszülten hallgatom a kocsis sztorit, mint még soha.
- Akkor, ehetünk? – csapja össze végül Neith anyja a kezét, megkönnyebbült sóhajjal állok fel a kanapéról és megvárom, hogy Aurora előre menjen, vetek egy „ez meg mi a fasz” pillantást Neithre, majd követjük a többieket.
- Camilo, ülsz mellém? - Neith unokatesója megpaskolja a maga melletti széket, én pedig kénytelen-kelletlen (mert mit mondanék, nem, mert éppen most élveztem teli az unokatesódat?) mellé ülök, a legjobb barátommal szembe.
- És, te hogy állsz a párkereséssel, biztos nagyon kapós vagy – csacsog tovább, közben elfogadom a nekem kínált bort. Szükségem lesz rá, hosszú este lesz. Azt remélem, Neith arcán majd megtalálom a választ, de amennyire kényes a téma, így nem bírok rá sem sokáig nézni, nem tudom, mi lehetne a legdiplomatikusabb helyzet jelenleg.
- Bonyolult – erőltetem ki magamból és még egy mosolyt is hozzáerőltetek. Már éppen hozzászólna valamit, amikor Neith nagyapja feláll, hogy egy kis tósztot mondjon, megemeljük rá a poharunkat, és először a legjobb barátommal koccintom össze, majd a körülöttünk ülőkkel.
- Nehéz lehet választani, gondolom van bőven jelentkező – folytatja Aurora tovább a hadjáratát, én meg segítségkérően nézem a velem szemben ülőt, mert nem tudom mit kezdjek a helyzettel.

~   ★

2017. december 25. hétfő
- Ne kísérts – nevetem el magam a gondolatra, hogy ezt közlöm az anyjával, meg úgy az egész társasággal. Egy részem nagyon szívesen megtenné, ha vissza lehetne utána tekerni az időt, mert nagyon megnézném a család reakcióját, de természetesen eszem ágában sincs családi botrányt kirobbantani karácsony napján és ezt Neith is nagyon jól tudja. Én nem az a típus vagyok. – Jól nézel ki – markolok a fenekére, mielőtt kilépünk a szobájából.
Csak mosolygok egyet Neith megjegyzésén, Aurora későn érkezett a karácsonyi ünneplésekre, mert mostanra már lecsapott rám az unokatestvére és még annyitól is egészen izgalomba hoz, hogy barátian paskolja a combom. Az előző kis zuhany hatása, nem bírom kiverni a fejemből, mekkorát élvezett, a tenyerembe mélyesztem a körmöm, hogy kirázódjak a gondolataimból.
Vigyorogva hallgatom Neith élcelődését Aurorával, úgy tűnik, az alma nem esik messze a fájától, ez a két alma meg nagyon nem esett messze egymástól, még az ízlésük is hasonló. A fejemet ingatnám, mikor látom, hogy a kedves legjobb barátom meg akar indulni, hogy itt hagyjon a kiéhezett lánnyal.
- Úgy tűnik, családi vonás, hogy a Holtonok ennyire kedvelnek – mosolygok Neithre könnyedén, ártatlanul, nem hagyhat csak úgy büntetlenül itt. Aurora egyből közelebb csúszik hozzám és keresztbe teszi a lábát,többet villantva a combjából, lepillantok a lábára, aztán vissza az arcára. Nem számítottam rá, hogy egyik napról a másikra majd többé nem dugok meg lányokat, de mióta belekóstoltam Neithbe, eszembe sem jutott tovább próbálkozni az ellenkező nemnél. Igyekszek semleges válaszokat adni a szexuális töltetű megjegyzésekre, és nagyon, nagyon örülök annak a sárga matchboxnak.
Megkönnyebbülök, mikor Neith válaszol helyettem, eszembe sem jutott semmi használható válasz, mert az egyetlen dolog, ami a fejemben villogott, az annyi volt, hogy hagyjál már békén, most kúrtunk az unokatesóddal és eszem ágában sincs beléd mártani a faszomat. A hangneme azért meglep, akaratlanul is vigyorognom kell rajta. Csak nem féltékenyek vagyunk?
- Igen, igen – bólogatok Aurorára nézve. – Most csak az egyetemre akarok koncentrálni, - már éppen indokolnám is, mikor elakadt a szavam és elkerekedik a szemem, magamra kell parancsolnom, hogy ne nézzek egyből Neithre. Kiszárad a torkom, megköszörülöm és nagy kortyot iszok a borból, majd leteszem a poharat és beljebb húzom magam az asztalhoz, már-már kényelmetlenül közel. – khm, bocsi. Szóval, az egyetem mellett rengeteget foglalkozok a céggel is, nem igazán van időm kapcsolatokra.
- Én tudok azért valamit, amire… - kezdené vigyorogva Aurora, de az anyja is becsatlakozik a témába, és nekiállunk a szállodaláncról és a családomról beszélgetni. Egyáltalán nem vagyok itt az asztalnál agyban, úgy érzem magam, mint egy zombi, minden egyes hozzászólásomat és válaszomat meg kell fontolnom, mielőtt az jönne ki a számon, ami éppen a fejemben zajlik. Mikor már biztonságosnak ítélem, Neith szemébe nézek, hosszan, de azért nem annyira hosszasan, el sem hiszem, hogy ez most komolyan történik.

~   ★

2017. december 25. hétfő.
Szeretnék válaszolni valamit a megjegyzésére és viszonozni a seggre pacsiját, de nem teszem, hiszen a lentieket már így is sokáig várattuk meg a kis magánakciónk miatt. Lelki jegyzetembe viszont felírom, hogy muszáj lesz ezt még visszaadnom neki, amint lehetőségünk nyílik rá. Vagy kevésbé veszik észre a családom tagjai.
Aurora személyisége mindig is tenyérbe mászó volt és mindig mindent elért a rokonaiknál, azért hogy körbe legyen ugrálva. Rengetegszer játszottunk együtt és mindig én jöttem ki hibásan még akkor is, mikor az ő hibája volt minden. Mégis, ahogyan egyből rámozdul Camilo barátomra elfog a féltékenység zöld szemű szörnye és máris nem az unokatestvéremnek gondolom, hanem a vetélytársamnak. Szeretném még tovább tartani a gyertyát és megakadályozni a flörtölését a srác irányába, de nem bírom, így a paskolás után inkább szedem a sátorfámat.
-Az elragadó személyiséged miatt van ez Camilo. Mindenki akar belőled egy kis darabot… de nem tudják, hogy már az összes elfogyott. – mindegyiket elvettem magamnak, megszereztem és nincs szándékomban osztozni rajtuk. Apró kacsintást is megengedek irányába és máris együtt hagyom őket. Valamiért zavarja a tudatomat, hogy vele van ott de közben a legjobb baráti énem azt diktálja nekem el kell mennem onnan, ha pedig magamtól nem megyek anyám parancsolt volna odébb.
Ahogyan leülünk az asztalhoz, mint egy nagy boldog és nem ismeretlen család még én is elhiszem, hogy jó lesz az egész. De Aurora kérdései felviszik bennem a pompát, nem bírok nem pofákat vágni ahogyan kérdések sorát teszi fel neki és amikor az egyértelműre is rákérdez akkor muszáj közbeavatkoznom. Ami természetesen anyámnak nem tetszik, de nem kimondottan érdekel a véleménye. Erősen szuggerálom Camilot tekintetemmel, kíváncsi vagyok mit mond és erre az unokatestvérem miként reagál; közben lábammal elérem az övét. Először cipőjén simítok végig egyre feljebb kúszva, majd végig a sípcsontján egészen a térdéig. Leteszem a kanalamat, mintha bőven elég lett volna a levesből és hátra dőlök székemben, hogy jobban elérjem. Ahogyan kiül a felismerés az arcára elmosolyodok és feljebb csusszanok, combommal combját kezdem el simogatni kissé beljebb tolva azt, hogy a térdem megérintse az ágyékát.
-Igen, az apja próbálja mindenbe belevinni, hogy mikor átveszi a céget tisztában legyen mindennel. Aurora, szerintem téged nem érdekelne az ilyen, túl… gondolkodós. – állapodok meg a megfelelő szón, majd hideg whiskymbe kortyolok és elégedetten méregetem a velem szemben ülőket. Apa, nagyapa és a többiek az asztal másik részében elvannak, nem igazán figyelik miről diskurálunk. Anya felpattan mellőlem és kiviharzik a konyhába, valószínűleg megnézni, hogy hol késlekednek már a tányérok összeszedésével.
-Camilo, jól érzed magad? Olyan vörösnek tűnik az arcod, hozzak neked valami szíverősítőt? – ajánlom fel ártatlan arcot vágva, mire a nagynéném is felkiállt, hogy piára van szüksége. Anyám is visszatér, így és valamit motyog a nővérének a személyzetről így Őt elveszítjük, már csak hármasban maradunk a kellemetlen beszélgetések terén.
-Azt szerettem volna megérdeklődni, hogy esetleg nem akarnál e körbe vezetni New Yorkban? Kennethet hiába kérem meg erre nem hajlandó. – megérint a vállát unokatestvérem, ami miatt olyan dühöt kezdek el érezni hogy az valami borzasztó. Beharapom az alsó ajkamat és lenézek a tányéromba, erősebben nyomom belső combjához lábamat majd egy apró nevetést engedek meg irányukba.
-Aurora… úgy tudtam nem igazán jönnek be a hüvely nélküli kardok. – osztom meg vele ezt az apró tényt, miszerint kedvenc barátunk körül van metélve és ez a nő, valamiért utálja az olyan jellegű férfiakat. Pedig, ha tudná milyen jó érzés teljesen érezni a formáját, ahogyan használja… óh…
Arca elkerekedik, majd kérdőn pillant rám én pedig ártatlanul meghúzom a vállamat. A legjobb barátja vagyok, pont én ne tudnám milye van vagy milye nincs? Hamarabb nézegettük egymás növekvő szőrszálait, mint hogy elkezdjen menstruálni a csaj.
A vacsora nagyobb része gondtalanul telik el, Aurora próbálkozik és megérint egy csomószor vagy a kézfejét vagy pedig a vállát, megeteti a saját desszertjéből és olyan hányingert kelltően előadja a tökéletesen összeillőket, én pedig magamban rázkódok a nevetéstől, amiért továbbra is az asztal alatt izgatom legjobb barátomat. Élvezen nézni az arcán a kínlódást, Auroráén pedig az örömöt, hogy tőle van ennyire zavarban a barátom. Mielőtt véget érne a vacsora látványosan ejtem le a desszertes kanalamat az asztal alá, hogy lehajolva érte vissza tudjam húzni a cipőmet; majd mikor vége van én vagyok az első aki felpattan a helyéről és teszi a kezét a legjobb barátja vállára.
-Mi lenne, ha elmennénk egyet levegőzni? Édesanyád megígértette velem, hogy megmutatom neki az új fényeket, amint felkapcsoljuk odakint a díszítést.

2017. december 25. hétfő
Elgondolkodva nézek el Neith után a kis megjegyzése végett, mert tudom, hogy igaza van, csak arról nincs fogalmam, hogy ő tudatában van-e annak, hogy ez valóban így van. Eddig is az övé volt a nagy részem, a titkaim, a szeretetem, a bizalmam és a figyelmem, meg az időm is, de nyáron az utolsó szeletet is fellapátolta és elrakta saját magának, én pedig semmit nem tudtam tenni ellene. Néha nagyon szerettem volna, mert ez így nagyon nem volt oké, engem senki nem kérdezett, nem volt semmi beleszólásom és ez rendkívül megijesztett. Mégis néha annyira boldog voltam tőle.
Nem élvezem az enyhe szexuális zaklatást, amit átélek a vacsora alatt Aurora részéről, igyekszek minél udvariasabban és főleg minél távolságtartóbban válaszolni, mielőtt bármibe is beleéli magát; megfordul a fejemben, hogy egyszerűbb lenne, ha közölném vele, hogy egyébként én a velem szemben ülőt kúrogatom, meg ő is engem, de a béke kedvéért nem teszem.
Nagy kortyokban nyelem be a következő pohárnyi boromat, mikor Neith az ágyékomnak nyomja a térdét, úgy érzem, menten leizzadok és borzalmasan nehezemre esik bármi másra is figyelni. Rohadtul élvezem, de közben meg az egekben a pulzusom a gondolattól, vagy valaki mindjárt észre fogja venni, mit művelünk, és akkor tör csak ki az igazi dráma.
Lenézek az asztalra és a terítőre mosolygok, mikor Neith újabb beszólást szúr oda az unokatestvérének, bármennyire is kellemetlen, ahogy nyomul, nagyon jól szórakozok azon, ahogyan a legjobb barátom viselkedik vele. Mintha lenne mitől tartania.
Hitetlenkedve nevetem el magam Neith kérdésén, aztán torkot köszörülök és megemelem a kezem bocsánatkérően, iszonyatosan zavarban vagyok, és az agyam nagy része az asztal alá koncentrál, régen éreztem ennyire nehéznek, hogy normálisan és feltűnésmentesen viselkedjek. Mint mikor pont a te prezentációd előtt áll fel gimiben.
Nem tudom, mi a komikusabb, hogy mennyire nyomul az unokatestvére, vagy, hogy mennyire bosszantja ez a legjobb barátomat. Már éppen generálom, hogy mit fogok kamuzni, mikor nyomást érzek az asztal alatt és Neith felnevet. Én is ledöbbenek, hogy éppen azt vitatjuk meg, vagyis ők vitatják meg, hogy milyen a farkam, nem is szólok bele a témába. Mit mondanék? Igen, bizony, így van?
Próbálok a kajára figyelni, a zuhanyzós jelenetünktől farkas éhes vagyok, nehéz, nagyon nagyon nehéz Aurora tudtára adni, hogy nem vagyok elérhető számára, bármennyire is érdektelenül válaszolok és hárítok, nyomul és nyomul és nyomul. Kedves maradok, meg udvarias és beszélek vele, de nehéz figyelnem és sokszor vontatottan válaszolok, vagy megcsúszott reakcióidővel, vagy egyáltalán nem, mert azon imádkozok, hogy ne kelljen most felállnom az asztaltól semmilyen körülmények között.
- Jó, igen, benne vagyok – bólogatok hevesen és kihasználva, hogy Aurorától éppen kérdeztek valamit, gondosan figyelve arra, hogy a többieknek háttal legyen állok fel és szinte kirohanok az előszobába felvenni a cipőm és a kabátom, egy szót sem szólok, csak mikor kiérünk a hideg éjszakába.
- Nem hiszlek el – ingatom a fejem, kezeimet a kabátom zsebébe mélyesztem, a hideg kitisztítja a fejem és segít lelohasztani a dolgokat, hogy kényelmesebben tudjak járkálni. – Hová akarsz menni? – veszem elő a kabátzsebemből a cigis dobozomat és neki is adok egyet, megállok meggyújtani az enyémet és neki is adok tüzet. – Mit csinálunk?

~   ★

2017. december 25. hétfő.
Az egész vacsora alatt vegyes érzelmek kavarodnak bennem. Egyik részem nem érti, hogy miért zavar ennyire Aurora unokatestvérem közeledése a legjobb barátom irányába, a másik pedig borzasztóan jól szórakozik Camilo zavartságán. Örültem volna annak, ha inkább a szokásokhoz hűen mellém telepedik le Camilo bár lehet így jobb, mert nem érzem a késztetést, hogy a combjára csússzon a kezem vagy esetleg feljebb.
Bár így sem hagyom békén. Az egész vacsora alatt olyan érdeklődően méregetem, mint még soha. Eddig nem nagyon néztem, mármint igen, de nem ilyen szempontból, amikor rajta legeltettem szemeimet előző alkalmak során akkor tudtam mennyire esélytelen érzelmeim viszonzása, de most... Mondjuk most sem gondolom, hogy valaha mi együtt leszünk, mert nem úgy tűnik mintha akarna tőlem valamit úgy, bár én nem ellenkeznék. Na, mindegy.
A desszert közben úgy döntök eleget nyaggattam szegényt és már bőven szenvedett, ezért mentem meg a többiektől meg az egész kellemetlen szituációtól, amibe Aurora miatt került. Követem a kiviharzott barátomat, és egészen addig nem szólalok meg míg ki nem érünk és kettesben vagyunk.
-Miért is? Én nem csináltam semmit csak jó gyerekhez illően elfogyasztottam az ételt. – vigyorgok rá ártatlanul miközben elfogadom a felém nyújtott cigarettát és a nadrágom zsebéből kihúzom a gyújtót. – Aurora nagyon rád van izgulva, a helyedben félnék mert még rád mászik az este végére. – jegyzem meg semleges hangnemben, majd tovább sétálok a teraszunkon a medence irányába, hogy még ennél is kevésbé legyünk szem előtt.
-És… szerinted finom volt a vacsora? – nyalom meg alsó ajkamat miközben végig a szemébe nézek, és igazából nagyon nem a kajára gondolok. Hanem a magánakcióra, amit letoltam neki. – Gondolj bele mit kaptál volna, ha egymás mellett ülünk. – kacsintok rá majd mélyen beleszívok a cigimbe és az arcába fújom a füstöt. – Amúgy az ajándékod a szobámban van és csak este fogod megkapni. – jegyzem meg aprón, és tényleg várja fent valami. Jobban mondva két dolog is, az egyik egy piros masniba bújtatott meztelen pasi a másik pedig egy szép, egyszerű ing a nyáron szétszakított helyett.
Közelebb húzódok hozzá bár eddig sem volt közöttünk akkora távolság, a kezemet végig futtattam az övén és megállítom a vállánál. Aprón dobolok rajta majd a tarkójára csúsztatom át és húzom magamhoz, hogy egy csókra. A féltékenységet valamennyire megnyugtatja, de még mindig szétvet belülről az ideg.
-Egész este megakartam ezt tenni. Baromira kikészített, hogy Aurora így rád gerjedt. – nehezen ejtem ki ezeket a szavakat csók után, de megteszem. Homlokomat homlokának döntöm és új szívok egy újabbat cigimből, a füstöt átfújom a szájába. – De nem fogja feladni.
Már éppen újból megcsókolnám mikor meghallom Aurora hangját a távolban, ahogy minket keres. Hirtelen elhúzódok tőle, mintha nem az előbb értem volna ajkaihoz, meg nyelvéhez, majd eldobom a cigi csikket a kukába. Teljesen normálisan festünk. Nincs akkora szexuális feszültség.
- Úgy kerestelek titeket. – ér hozzánk, kabát nélkül. Tipikus. Forgatom a szemem és már éppen megszólalnék újból mikor hozzáteszi. – Neith, keresztanya keres téged. Azt mondta segítened kell neki valamiben és, hogy siess. – ribanc. Sziszegek valami oké szerűt a fogaim között majd kelletlenül hagyom őket kettesben.
Míg én odabent ténykedek és anyámnak segítek addig Aurora borzasztóan kelleti magát.

Aurora POV

- Nagyon egybe vagytok nőve az unokatestvéremmel. – mosolyogva jegyzem meg holott nem igazán tetszik ez a fajta összetartás. Lehetetlen így rámozdulnom. Nagyot nyelek, és közelebb húzódok Camilohoz. Látványosan megrázom magam, mintha a hideg futkosna a hátamon azért, hogy megkapjam a kabátját vagy valahogyan közelebb kerüljek hozzá. Ha átnyújtja akkor kihasználva a helyzetet csókolom meg és kezét egyből hosszú combjaimra helyezem, a bugyimat már rég lehúztam, ha véletlenül szükség lenne a minél kevesebb ruhára.

2017. december 25. hétfő
- Aha… - bólintok rá, vele vigyorgok és nem hiszem el, hogy milyen szinten le szeretném teperni. Részben elromlott a barátságunk, amiért nem álltunk le egy alkalom után, mert beleette magát a féltékenység, meg a veszekedések és az, hogy olykor hetekre elmenekültem Neith és a számára is titkos érzéseim elől, részben viszont még jobb lett. Imádtam vele mindent és olyan szinten vonzott, mint még soha senki, szívem szerint le se vettem volna róla a kezem.
- Én is attól félek – grimaszolok, rohadtul kínosan érzem magam és legszívesebben elmenekülnék, de mindeközben eszem ágában sincs sehová menni. Én ma Neithel alszok, és legalább még két orgazmust akarok az este folyamán, ha kell, akkor kulcsra zárom a szobája ajtaját, mielőtt éjjel közénk feküdni Aurora.
- Mhm… bár még elég éhes vagyok, szerinted kaphatok még? – lépek közelebb hozzá, szeretnék a cigi után felvonulni a szobájába, „játszani”, de tizennégy évesen sem tehettük meg, most kétlem, hogy jó szemmel néznék, hiába változott a játék. – Belegondolok, de ha annyira nem jó a képzelőerőm, majd megmutatod? – inkább beleszívok a cigibe, mielőtt rávetem magam. – Alig várom.
Várakozóan nézek a szemébe, gyorsabban ver a szívem és közelebb hajolok és úgy tapadok ajkaira, mintha már hetek óta várnék rá, halkan sóhajtok, mikor megszakad. Bejelentésére megértően bólintok, őszintén szólva baromira tetszik, hogy féltékeny, de azért sajnálom is, én valószínűleg sokkal jobban kiakadtam volna a helyében.
- Ha ez megnyugtat, te vagy az egyetlen Holton, aki akármit is megmozgat bennem – szabad kezemmel megsimítom az arcát, az unokatestvére hangja szakítja meg a már-már nyálas kis udvarjelenetünket. Csalódottan sóhajtok és zsebre vágom a kezem, lábamon hintázok előre-hátra és gondolkodok rajta, hogyan szabadulhatnék meg a helyzetből.
Könyörögve nézek el Neith után, de mégsem lehetek annyira bunkó, hogy azt mondjam, akkor megyek én is, igyekszem minél kedvesebb arcot felvenni. Mégiscsak a család tagja, a család pedig nagyon szeret engem és ezen nem mostanában terveztem változtatni.
- Igen – bólogatok, mert fogalmam sincs, mit fűzhetnék hozzá. Ha tudná, hogy mennyire egyben szoktunk lenni… még az is megfordul a fejemben, hogy közöljem vele ezt az apró tényt, de nem tervezek magánakciókba kezdeni, és ki tudja, mit csinálna az infóval, szóval inkább a nyelvemre harapok. Visszatartok egy sóhajt, mikor előadja, hogy fázik, leveszem a kabátom és odanyújtom neki, eszem ágában sincs nekem a vállára teríteni, mert az már túl közel van hozzá és én szívem szerint.
Elkerekedik a szemem, amikor rám cuppan, ennyire erőszakos nyomulásra azért nem számítottam, nem tudom, hogy a combjáról kapjam-e el előbb a kezem, vagy a fejemet húzzam el, de úgy hátrálok el tőle, mint aki pókhálóba sétált.
- Nem, nem, nem, oké? Nem – fakadok ki kissé, ha valamit nem szeretek, akkor az pontosan ez. Veszek egy mély levegőt és idegesen kifújom, a fejemet ingatom és próbálok diplomatikus lenni. – Nem akarok veled dugni, nem akarok kavarni sem, nem fog ma este semmi történni, mert én nem akarom – tartom a távolságot, ha közelebb jönne, a vállánál fogva tartom távolabb magamtól. – Szedj össze valakit Tinderen, vagy nem tudom, oldd meg – veszem ki a kezéből a kabátom és ott hagyom a kertben, udvariasság vagy sem, főleg nézőközönség nélkül nem kell innentől kezdve kedvesnek lennem.
Bent igyekszek már nyugodtabban mozogni, a fürdő felé haladva jelentőségteljes pillantást küldök Neith felé, majd elmegyek a ház hátuljában lévő fürdőszobába, hogy megmossam az arcom és ledörzsöljem a számról Aurora rúzsát.
- Megcsókolt – közlöm halkan Neithel, amint utánam jött, sóhajtva dőlök a pultnak és összefonom a mellkasomon a kezem. – Kicsit kiakadtam rá, de nem nagyon – folytatom, közben visszaindulunk a nappaliba. Kerülöm a közben már megérkezett Aurora pillantását, kiszolgálom magam a borból és megpróbálok inkább Neith apjával beszélgetésbe merülni valami felszínesebb, könnyedebb témáról és ebbe belevonni a fiát is, mielőtt összebalhézik a lánnyal.

~   ★

2017. december 25. hétfő.
Sikerül valamennyire megnyugodnom mikor már kint vagyunk a hideg teraszon és van egy két percünk kettesben. Legszívesebben most felmennék a szobámba és nem jönnék ki onnan két hétig, ott lennék és a lehető legtöbbet dugnánk mrt megtehetjük. Néha lejönnék azért kaját szerezni, de amúgy fent maradnék és remélem Camilo is csatlakozna velem.
-Nem tudom, majd leegyeztetem a szakáccsal, hogy tud-e még csinálni. – kacsintok rá és csak élvezem a csendet. Szeretek a legjobb barátom társaságában rengeteg időt eltölteni, de ezt még azelőtt is szerettem mielőtt megismertem volna közelebbről is. Azóta egyenesen vágyom rá, hogy minden értelemben az enyém legyen és csakis az enyém. Ezért is idegesít borzasztóan az unokatestvérem viselkedése. – Egyszeri alkalom volt, majd talán jövőre, ha jó leszel egész évben. – húzom tovább az agyát, de tudhatja, hogy ha este kettesben maradunk a szobámban akkor megkapja a teljes csomagot.
Kelletlenül reagálok arra, hogy anyám odabent keres, de nem tehetek mást, ott kell hagynom kettőjüket mert ha nem mennék be anyám teljesen kiakadna és még a végén én járnék pórul. Még a vállam fölött visszanézek rájuk mielőtt bemennék a családomhoz, próbálom lenyugtatni a zöld szemű szörnyemet, de nem megy. Teljesen szét vet az ideg miatta.
Ahogy beérek egyből letámad anyám, hogy ideje a fa alá hordani az ajándékokat és mivel a személyzet az ételeket meg a tányérokat pakolják ezért segítenem kell neki. Kissé húzom a szám, de a pillantására megemberelem magam és segítek.
-Jól néznének ki együtt Aurorával, nem? – kérdezi ártatlanul és legszívesebben megmondanám neki, hogy nagyon nem mutatnak együtt jól, és teljesen kivagyok bukva miatta, de nem teszem. – Nem is értelek fiam, miért nem hozod össze őket. – reménytelenül felszisszenek, felveszek egy nagy marék ajándékot és már megyek is a karácsonyfa alá tenni.
-Nem gondolom, hogy Camilo stílusa lenne Auri. Meg most komolyan távkpacsolat? Hülyeség az egész. – húzom a számat, majd az utolsó dolgokat is elhelyezem a fa alá és már megyek is a pultomhoz alkoholt önteni. Az első pohárt egyből le is húzom, ekkor veszem észre, hogy legjobb barátom bevonul teljesen felzaklatott ábrázattal és egyből megyek is utána a fürdőszobába.
-Hogy mit csinált? A hülye ribanc, nem lenne a rokonom megtépném. – sziszegem fogaim között, és egyből lehúzom a maradék frissen kiöntött piámat. – Nem baj, majd elkapom és megmondom neki a magamét. Gyere, menjünk apámhoz, akar tőled kérdezni pár dolgot. – megsimogatom bátorítóan a vállát, majd megvárom hogy elkészüljön és már megyek is a kanapén üldögélő fateromhoz. Út közben szerzek piát is magamnak, meg Camilonak is. Szükségünk van Aura jelenléte után.
-Camilo, kérdezni is akartam, hogy eljössz-e velünk az új esztendőben síelni? – elsüllyedek a kényelmes, puha kanapéban és szürcsölöm az italomat és csak örülök annak, hogy Camilo most már mellettem ül. A féltékenységem is kezd megnyugodni, és érzem, hogy megnyugszom. Talán a pia miatt is, nem csak a jelenléte okán. Nagyot nyelek. – Kenneth, még nem jeleztél vissza arról, hogy Jace jönne e velünk. – apám rám néz és igazán kíváncsi a válaszomra. Érzem, hogy a fejembe száll a vérem, és elfehéredek.
-Öhm.. még nem beszéltünk erről, de valószínűleg nem fog jönni. – túrok bele kínomban a hajamba és Camilora téved a tekintetem. Próbálom leolvasni az arcáról, hogy mit szól hozzá. – A szilvesztert sem töltjük együtt, a haverjaival lesz elvileg, - vállat vonok. Nem is értem miért kezdett el érdeklődni iránta, eddig nem kérdezte mióta a múltkor összetalálkoztak.

2017. december 25. hétfő
- Hagyjad – sóhajtok fel, a hideg víz valamilyen szinten lenyugtat, és kezd leesni, hogy igazából nem szabadna ennyire kiakadnunk, mert Aurorának fogalma sincs arról, hogy én mostanában nagyon is meleg vagyok, meg hogy nem csak simán legjobb barátok vagyunk, hanem valami annál sokkal zavarosabb, bonyolultabb és fájóbb. – Igazából nem tudhatta, azon kívül, hogy nem jött át neki, hogy nem érdekel, nem tudta a részleteket – nem feltétlenül védem, mert nagyon, nagyon felidegesített, de nem akarom, hogy ennél nagyobb ügy legyen az egészből. Jobb a béke.
Mielőtt válaszolnék Holton apuka kérdésére, belekortyolok a piába, amit Neith adott a kezembe és igencsak szükségét érzem. A következő, fiának szegezett megjegyzésre kis híján félrenyelek, amint megbizonyosodom róla, hogy nem fogok megfulladni, lehúzom a maradék alkoholt is. Égeti a torkom, de ha nem kerültem volna éppen bele ebbe a beszélgetésbe, már mennék is a következőért, mert teljesen behálózta az ideg a gyomromat és most erősen szorongatja.
Pillanatok alatt összerakom a dolgokat, legalább is annyira, hogy tudjam, amit szükséges tudnom: van egy Jace nevű valaki a legjobb barátom titkos kis életében, akit az apja még síelni is hívott a családdal, és nekem több infó nem is kell. Fáj a mellkasom, főleg szív tájékon, csalódott vagyok és ezért sokkal, de sokkal könnyebb idegesnek lenni. Megfeszül az állkapcsom, akaratlanul is gúnyosan felhorkanok Neith mentegetőzésére, rá sem nézek.
- Köszönöm, de idén ki kell, hogy hagyjam, van egy pár dolgom még az egyetemmel – mosolygok illedelmesen az apjára, majd itt az ideje, hogy visszaszúrjak Neithnek, csak mert annyira érett felnőtt vagyok.
- És akkor te kikkel leszel? – nézek a homlokom ráncolva, igencsak nehezen a legjobb barátomra. – Tudod, hogy én nem leszek itthon – mosolygok, majd a combomra csapok. – Erről jut eszembe, ne haragudjatok, de már délelőtt el kellett volna intéznem egy hívást – bocsánatkérően nézek vissza Mr. Holtonra és felállok. – Azért köszönöm a meghívást – hagyom ott őket és amilyen hirtelen slunggal az előbb berontottam, úgy megyek most ki. Arrébb sétálok a bejárattól a ház mentén, alig bírok kihalászni egy szál cigit a dobozból, annyira remeg a kezem, majdnem földhöz vágom a gyújtót, amikor állandóan lecsúszik róla a kezem.
Számítok rá, hogy Neith utánam jön, de előbb hallom meg magassarkú kopogását, kérdőn nézek fel a földről és mély levegőt veszek, mikor felismerem Aurorát a ház fényénél.
- Figyelj, ne haragudj – kezdek bele nagy sóhajjal, mielőtt bármit is mondhatna. – Normálisan is közölhettem volna, meg nem tudhattad, szóval – nagy slukk a cigiből, oldalra nézek, nincs kedvem a csodálkozó arcát nézni. – Szóval tényleg ne haragudj, nem kellett volna így kitöltenem rajtad – még egy mosolyt is kierőltetek magamból, egyből viszonozza. Előbányászom a dobozt a zsebemből és megkínálom vele, meggyújtom mikor ajkai közé veszi, halk sóhajjal dőlök a falnak és nézek ki a sötétbe, miközben nekiáll valamiről csacsogni. Nem akarok visszamenni Neith közelébe, vagy egyáltalán a szemébe nézni, mert rohadtul elárulva érzem magam, még akkor is, ha nem jogos.
Mikor végre megérkezik Kenneth, eldobom a cigit és eltaposom, szó nélkül megyek el mellette vissza bentre, az unokatestvére pedig ismételten pincsiként követ, nekem szánt szándékom élni a társaságával, meg mindenki máséval az állítólagos legjobb barátomét kivéve, így lelkesen ülök le Aurorával az anyja mellé és merülök el a nővel mindenféle üzleti témák megbeszélésében, mert úgy tűnik, nagyon kíváncsi rá.

~   ★

2017. december 25. hétfő.
Valamiért baromira felhúz az unokatestvérem viselkedése és nem tudom hová tenni az okát. Mármint magát az okot sem tudom beazonosítani, mert Camilo meg én nem járunk vagy valami csak néha nyomunk egy-egy intenzívebb menetet, ami után mostanában elszokott tűni hetekre. Ennek sem tudom az okát, de abban biztos vagyok, ha rákérdeznék vagy kérdőre vonnám akkor újból elkezdenénk valami hülyeségen veszekedni.
-Végül is, igaz. Nem mondhatjuk el neki, hogy szanaszét kúrjuk egymást meg úgy senkinek sem. Elvégre barátok vagyunk csak, nem? – nem tudom mire várok, hogy esetleg azt mondja nem csak barátok vagyunk hanem annál több. De egyáltalán akarunk-e többek lenni vagy megmaradunk legjobb barátoknak? Mert én a részemről benne lennék, de Camilo heteroként sem volt a kapcsolatos típus.
Reménykedek abban, hogy apámmal a beszélgetés könnyedebb lesz és elfeledteti az egész Aurora drámát de hamar rá kell jönnöm, hogy ez egyáltalán nincs így. Kiszárad a szám és úgy érzem menten elájulok mikor felhozza a Jace témát. Nem is értem miért teszi, hiszen kétszer találkozott vele egyszer miután dugtunk aztán másodjára mikor eljött értem egy randink alkalmával. Nagyot nyelek. Figyelem Camilo reakcióját és már most tudom, hogy ezért faszolni fogok.
-Sajnálattal hallom, de első az egyetem. Kennethnek is ezt mondom de néha mintha meg se hallaná. – legyint apám irányomba majd másabb vizekre evez. Érzem, hogy ég az arcom és megy össze a libidóm, hiszen ma este már nem fognak gerincre vágni.
-Khm… elfelejtettem. Azt hittem szokásunkhoz hűen együtt töltjük a szilvesztert. – megköszörülöm a torkomat majd nagy boci szemekkel nézek rá és szuggerálom a ne menj el beszéljük meg dolgot, de mintha nem találna be. Egyből elmegy én meg csalódottan nézek utána. Faszomba. Kiviharzik és mintha Aurora erre a pillanatra várt volna úgy megy ki újból utána. – Most komolyan apa? Muszáj volt felhozni Jace-t? Még nem meséltem róla Camilonak, főleg nem Peter után. – sziszegem a fogaim között, majd lehúzom a maradék piámat mielőtt apám elkezdene valami hegyi beszédet tartani az őszinteségről, meg hogy miért pont a legjobb barátom elől titkolnám el ezt.
Mire kiérek hozzájuk már a cigijük végén tartanak és már ez is zavar, Camilo nem osztja meg akárkivel a csomagját. Már épp szóra nyitnám a szám mikor elhaladnak mellettem és a legjobb barátom ügyet sem vet rám. Fáj, basszottul fáj és legszívesebben ordítani tudnék, hogy álljon meg a díszes hintó, kurvára nem lehet ilyen mert nem a pasim. Ahogyan Jace sem. De csendben maradok, elharapom a mondatom majd nézek utánuk, az ablakon keresztül is szomorú szemekkel nézem, ahogyan beszélgetnek. Majd valami szuper ötlettel vezérelve előveszem a cigitartómat és meggyújtom a füveset, hátra sétálok az eldugott pavilonhoz útközben leemelve egy piát a konyhából. Leülök, szomorú Billie Eilish számokat nyomatok miközben agyon terhelem a szervezetemet.
Mikor már kellően beálltnak érzem magam, és az agyam is letompult akkor tápászkodok fel onnan és megyek be egyenesen a boldogan vihorászó családtagjaim közé. Odahajolok a nagynéném, lánya és Camilo társaságához.
-Elnézést, el kell rabolnom ezt a csodát. – mosolygok rájuk, majd erősebben fogom meg a vállát és kezdem felhúzni. Mikor már jobban elhagytuk a családom szemeit megfogom a kezét és úgy húzom fel egészen a szobámig. Magunkra zárom az ajtót, mert így nem tud menekülni. – Tudom, hogy nem szeretsz de most rohadtul beszélgetni fogunk. – mondom határozottan és összefonom mellkasom előtt a karjaimat.
- Rohadtul nem jogos tőled, hogy kiakadsz egy srác miatt meg lepattintasz Szilveszter estén, pedig tudom, hogy kurvára nem fogsz elmenni sehová és azzal is tisztában vagyok, hogy nem így kellett volna megtudnod de nincs jogodban ez… amit művelsz Aurorával és kurvára féltékennyé teszel.

2017. december 25. hétfő
A kérdésére lefagyok, a csapból ömlő hidegvizet nézem, és nem tudok válaszolni rá. Nem tudom én is pontosan, miért titkoljuk, hogy kúrogatunk, de valószínűleg azért, mert nagyon érdekessé (ez alatt azt értem, kínossá) válnának a családi események, mert nem Neith párja lennék, hanem csak a srác, aki kúrogatja. Ez egyenlő azzal, hogy a szüleinek nem egy boldog, nyugodt párkapcsolat képe lenne a fejében, amiben kézenfogva sétálunk a tengerparti naplementében, hanem a drága kicsi fiúk arca, torkig teli a farkammal. Szóval igen, jobb, hogy titkoljuk.
- Talán majd egyszer rájön a fontossági sorrendre – veregetem meg Neith combját vigyorogva, örülök, hogy legalább a pia beütött, még akkor is, ha most már annyira nem figyelek oda a szavaimra, csak hagyom őket kiömleni a számon. Rohadtul mérges vagyok, meg ideges, de mindez alatt leginkább és főként szomorú.
- Biztos vagyok benne, hogy Jace barátai boldogan megismernek – kacsintok Neithre, mielőtt felállnék. Jobban járunk mind a ketten, ha én most kimegyek, akkor talán megússza, hogy a szülei előtt küldjem el az Isten faszára, vagy jelenleg inkább az új barátja faszára. Féltékeny vagyok? Rohadtul. Hajlandó lennék bevallani ezt a legjobb barátomnak, aki most úgy érzem, mintha megcsalt volna? SOHA.
Hagyom magam belevinni mindenféle témába, ami igazából nem nagyon érdekel, szóval minden mondat mellé iszok, hogy könnyebben jöjjön ki a következő, és mire Neith beér, alaposan szédülök. Nevetve ingatom a fejem és felállok, mikor nekiáll szorongatni a vállam, semmi kedvem vele foglalkozni jelenleg, meg a holnapi napon sem lesz és utána sem, de azért hagyom magam vinni.
Ledobom magam az ágyra és nagyot sóhajtok, mikor becsukja az ajtót, a kijelentésére csak hanyatt vágom magam és a szemem forgatom, de nem reagálok ezen kívül semmit. Bassza meg a beszélgetését. Elnevetem magam, mikor befejezni a mondandóját, idegesen, nem olyan jókedvűen, de tovább nézem a plafont, előhalászom a telefonomat a zsebemből és nyomkodni kezdem, csak mert tudom, hogy fel fogom vele idegesíteni.
- Semmit nem csinálok Aurorával, arról nem tehetek, hogy féltékeny vagy – rántom meg a vállam és felmegyek instára, hogy végigpörgessem az összes karácsonyozós posztot, egyiket sem lájkolom be. – Ki mondta, hogy nem lesz foglalt a szilveszterem? Azt hittem, nem muszáj az ilyen dolgokat megosztanunk egymással – mosolygok a telefonomra, mert most sokkal, de sokkal jobban esik bunkó pöcsnek lenni, mint idegesnek és féltékenynek.
Eszem ágában sincs folytatni a beszélgetést, úgy döntök, nincs is miről beszélgetnünk, szóval megnyitok a telefonomon egy lövöldözős játékot és belevágok, ha már bent ragadtam ebben a szobában Neithel, akkor szórakozni szeretnék, és jelenleg egyáltalán nem opció, hogy vele szórakozzak, szóval marad a telefonom, ő meg pattoghat bőven.
- Szerinted megy ilyenkor az über? – vetem oda neki csak olyan mellékesen, mert eszem ágában sincs vele tölteni az éjszakát, hívja át Jacet teljes nyugalommal.

~   ★

2017. december 25. hétfő.
Szeretnék mondani valamit, reagálni arra, hogy lepattint szilveszter estéjén pedig ez nálunk tradíciónak számított. Átmegyek vagy Ő átjön, játszunk valami hülyeséggel lent a nappaliban egész éjjel majd mikor már kellően elérkezett a lerészegedett lányok és fiúk órája akkor elmegyünk a legközelebbi buliba és felszedünk valakit, akit ott helyben megtöcskölünk majd visszaérünk és elkezdjük ledarálni az Így jártam anyátokkal első évadát. Legalábbis most azt első jött volna. Ismételten.
-Akkor az is lesz. – vetem oda szárazon és figyelem, ahogy lezajlik előttem a legrosszabb rémálmom. Mikor kimegy utána az unokatestvérem is olyan düh kerít a hatalmába, hogy egyszerűen nem tudnék annak nemet mondani, hogy neki menjek. Pedig tudom, lány és rokon is és nem bántjuk őket, de annyira féltékeny vagyok arra, hogy valaki más beszél AZ ÉN CAMILOMAL. Miért? Miért nem nézem csak simán, nyugodt állapotban azt, hogy valaki fel akarja szedni hiszen úgyis tudom kit fog este jól megtolni. És nem az asztalt.
A viselkedése még jobban irritál, mint rokonom jelenléte és a tudat, hogy nagyon is meg akarja baszatni magát vele. De ennyi whisky után már inkább azt mondom megérdemlik egymást, mintsem azt, hogy a kurva anyádat. Így elengedem, menjenek és én is megyek a saját dolgomra. A bad guyt hallgatom egy ideig miközben már a medence peremén táncolok, majd átvált az everything i wanted-ra és késztetést érzek arra, hogy kipróbáljam milyen a víz alatt kiabálni, de nem teszem. Helyette bemegyek és elrablom a barátomat, bezárom magunk mögött az ajtót mert most bizony komolyan akarok vele beszélni.
Nem tudom mi bassza fel jobban az agyamat alpoki magaslatokig, az, hogy hanyatt vágja magát és a plafont bámulja vagy, hogy olyan mintha nem hallaná amit mondok neki. Mindkettő, sőt még a telefonon való böngészése is baromira zavar, de nem megyek közelebb hozzá pedig elvenném és földhöz akarnám baszni azt a szar mobilt.
-Nem? Nem tehetsz arról, hogy én féltékeny vagyok? Haláli. – kínomban nevetek fel, és érzem, hogy a teljes testem kezd átmelegedni a dühtől ami átjár. Piros vagyok, ég az arcom és asszem fáj a szívem is. – Ezt nem hiszem el Camilo. A szilveszter az a mi dolgunk, tudod nagyon jól mi a menete annak. És akkor mondd el mit csinálsz szilveszterkor! – parancsolom neki, de olyan, mintha a falnak beszélnék.
Mikor még valami szar lövöldözős játékot is elkezd nyomatni akkor teljesen betelik a pohár, kérdésére csak felhúzom a szemöldökömet. Odamegyek a szekrényemhez és hozzá vágom a karácsonyi ajándékát, meg az én masnimat amit a derekam köré akartam kötni, majd kinyitom az ajtót.
-Tudod mit, Camilo? Menj innen a búbánatos here faszba. – kitárom neki az ajtót, és intek kezemmel, hogy menjen. – Soha többé nem akarlak látni. – sziszegem fogaim között mikor elhalad mellettem, majd minden erőmmel becsapom az ajtót és kulcsra zárom. Nem érdekel, hogy jut haza vagy ki engedi ki odalent vagy, hogy mit mond anyáméknak. Azt akarom, hogy húzzon el és engem rohadt gyorsan felejtsen el mert nincs szükségem ilyen emberre. Itt zárom le a barátságunk történetét.

2017. december 25. hétfő
Úgy érzem magam, mint akinek éppen széttaposnak a szívén, fáj az egész mellkasom és legszívesebben sírnék, de hát pasik vagyunk, olyat nem csinálunk, ugye? Teljesen normális, hogy Neith, akinek nem vagyok a pasija, más pasikkal járkál, olyan szinten, hogy az apja el akarja magukkal hívni a srácot síelni a családdal, ami azért nem jut csak úgy akármilyen egyéjszakásának, nekem még támogatnom is kéne az egészet. Hadd legyen boldog.
Meg se szólalok, az egyetlen dolog, amit szeretnék hozzávágni, az az, hogy tudja jól, hogy semmi más tervem nincs egyelőre szilveszterre, mert az a napom és éjszakám az övé, az övé volt mindig is, de most már nem lesz. Nem lesz, mert elbasztuk, és én kőkemény dolgokat érzek iránta, ő meg valaki mással alakítja a dolgait, és ebből richtig kapcsolat lesz, én meg akkor sehogyan nem fogok elférni az életében, és akkor ennyi is volt köztünk, és azért időben közölhette volna ezt, de szépen elsöpörte a szőnyeg alá. Az alá a szőnyeg alá, ami alá csakis én söprögethetek.
Lepillantok, amikor hozzám vágja a dolgait, rosszabb, mintha megütött volna, de úgy csinálok, mintha nem érintene meg túlzottan, és csak nézem tovább a telefonom, mert képtelen vagyok ránézni, mert fáj és hánynom kell. Forog a gyomrom és megtelnek a könnycsatornáim, hősiesen küzdök ellene, hogy egyetlen egy csepp is kiférjen rajtuk.
Lefagyok, mikor elküld, mert bár nem akartam vele aludni, akkor sem kalkuláltam bele, hogy majd kirak a házukból. Amint észbe kapok, felküzdöm magam az ágyról, a következő megjegyzése még jobban a szívembe markol és üvölteni tudnék vele. Mégsem szólok egy szót sem, csak felállok és kiviharzok a szobából, le a lépcsőn, ki az előszobába, meg sem állok, míg kívül nem találom magam a kapun.
Míg az übert várom, amennyi cigit csak lehet eltolok, talán még sírok is egy kicsit magamban, mert nem akarom elveszíteni őt, bárkit, csak őt ne, de azt hiszem ez az egész már késő bánat. Otthon aztán kiokádom a beleimet is, mielőtt a hányós tállal mellettem, a párnát ölelve alszok el, kínomban és részegségemben álomba sírva magam.

~   ★