Nem könnyű saját magát jellemezni az embernek. Vagy túlságosan kritikus, vagy éppen magabiztos leírást adna. Én megpróbálom a kettő között. Édesanyám imád, de szerinte elpazarolom a fiatalságom idézem” Feslett nőkre.” Édesapám szerint pedig amennyire szorgalmas, annyira fafejű vagyok. Nem részletezte tovább. A kollégáim a talpnyaló üzemmódban agyon dicsértek, mialatt a hátam mögött lemondtak, és irigykedtek rám, a sikereim miatt. Tisztelet a kivételnek, akadt egy két hozzám hasonló fafejű, hogy apám idézzem, akiért egy golyót is bevállalnék, és ez kölcsönös volt. A barátaim pedig jó véleménnyel voltak, de ők mégis a barátaim. Szóval, én miként jellemezném magam? Nehéz ügy. Nem vagyok tökéletes, természetesen, ahogyan senki sem. Makacs természetem van, és igen, a nők utáni hajszát is néha túlzásba viszem. Imádok versengeni, és ezt is bizony túl sokat teszem. Azért, hogy valami pozitívumot is mondjak magamról, igazságos ember vagyok, aki segítene másokon. Megértő, néha napján még kedves is. A humorom egészen egyedi, néha kissé csípős, de hozzá lehet szokni. Külsőleg pedig nem hiszem, hogy sok magyarázatra szorulna. Igen, jóképű vagyok, kidolgozott izmos testtel. Hálát is adok ezért, de a testemért keményen meg is küzdök. Ennyi.
Három generáció
Harmadik generációs rendőr lettem, és ez nem is volt kétség, hiszen mindig is felnéztem az apámra, és a nagyapámra. Gyerekként arról álmodoztam, hogy olyan leszek, mint ők, szolgálok, és védek. Minden erőmet, és időmet ennek az elérésébe fektettem, és sikerült, egy újabb Arlington került ki az utcára, védeni az embereket. Természetesen hamar rájöttem, hogy mivel jár ez a munka, és nem minden fekete, vagy fehér. Néha bizony félre kell néznünk, hogy aztán a kisebb hal helyett, a nagyobbat kapjuk el, vagy, hogy igazságot szolgáltassunk. Erre a saját bőröm árán jöttem rá. Eleinte próbáltam tisztességen rendőr lenni, de utána rájöttem, az utca törvényei másképp működnek. Minden esetre ma igyekszem a lehető legtisztességesebb maradni, és a lehető legtöbb szabályt betartani. Elkötelezett maradtam a szakmám iránt, és ahogyan említettem, utat törtem felfelé. Nem a családom árán, és nevén át akartam elérni, hanem a saját sikereim, és szorgalmam árán. Sikerült? Igen… és az egyik legjobb lettem. Túl beképzelten hangzik? Nos, ezek pusztán tények… Ehhez a munkához kell gyomor, ez kétségtelen, főleg, ha az ember a gyilkosságiakhoz kerül. Mi az ami segít abban, hogy ne őrüljön meg az ember? Nos, embere válogatja. Nekem a családom. Mindig számíthatunk egymásra az alap feszültségek ellenére is. Továbbá a nők. Igen, ez is a viták alapja, hogy képtelen vagyok megállapodni, és unokát adni a szüleimnek. Ráérek még nem? Nem beszélve a munkámról. Gyerekként mindig azon aggódtam, vajon haza e jön este az édesapám. Nem beszélve az édesanyámról, aki mindig megrezzent akárhányszor telefoncsörgést hallott. Mégis rendőr lettem. Miért? Mert úgy éreztem ez a kötelességem, és talán, mert apám erre nevelt. Azonban képtelen voltam én ezt megtenni a leendő gyerekeimmel, egyszerűen még nem álltam készen az apaságra.  

Kell egy kis kikapcsolódás  
Aki ennyit dolgozik, mint én, annak kell bizonyos szórakozás is, ami kikapcsolja az agyát. Nálam ez a motorozás, többnyire. Van egy Harleym, és amikor csak tehetem kerülök vele egyet New York utcáin. Továbbá ott van még a futás, főleg reggelte, valamint az úszás. Régen még érméket is nyertem, a családom nagy büszkeségére. Aztán a nők. Elérkeztünk a lényeghez. Nem tagadom, élvezem az imádatuk. Nem mindenki van megáldva ilyen külsővel, ezt meg kell hagyni.  

Váratlan fordulatok
Szóval minden rendben volt, jó munka, elég nő jutott minden éjszakára, (akár több is), életem tényleg csodás volt, de aztán apa súloyosan megbetegedett, és kénytelen volt nyugdíjba vonulni. A rák nagyon szemét kórság. Az öreg mégis küzd, hiszen őt ilyen fából faragták. Csak remélni tudom, hogy képes lesz ezt a csatát is megnyerni…De egy biztos, mégpedig az, hogy mellette állok, és segítem őt, a családdal együtt. Sok a széthúzás az Arlington családban, de ha eljön a baj, összetartunk, akár egy falka. Ki is vettem pár hetet az öreg ápolására, és a csalás megsegítésére. Édesanyám mutatta, mennyire erős, de ez csak a felszín volt, tudtam, belül összetört. Szerencsére már túl van édesapám és a család is a nehezén. Apa meggyógyult, és anyával ismét boldogok. Viszont elköltöztek New Yorkból, egy kisvárosba, Montana államba. Nem nagyon közel, hozzáteszem. Mentem volna utánuk, de tudták, ahogyan én is, a karrierem ide köt, plusz édesanyám szerint, itt nagyobb esélyem van végre leendő feleséget találni. Ez állandó téma volt, meg is szoktam egy idő után. Szóval visszatértem dolgozni, amikor újabb fordulat érkezett be az életemben. A főnököm elutazott, én pedig ideiglenesen a helyére léptem. Az, hogy ennyire fiatalon lettem a helyettese, sem könnyíti meg a dolgokat. Nehéz munka lett ez is, pedig azt hittem a gyilkossági nyomozó munkámnál már mindent láttam. Nos, próbáljon meg valaki ennyi rendőrt irányítani. Nem kis munka, igazán.  

A főnök lánya
De nem a munka a legrosszabb része, hanem egy bizonyos személy, egy nő, Adriana Lane, aki mellékesen a főnök lánya. Amilyen szép, pont annyira idegesítő, az állandó pimasz megjegyzéseivel. Sok vele az összetűzésem, és egyáltalán nem könnyíti meg az így is nehéz munkám. Látom, hogy tisztel, mint főnököt, de mégis ott ez a hihetetlen feszültség közöttünk, amin az sem segít, hogy bizony a kémia is jelen van. Bizony, elviselhetetlen, mégis vannak pillantok, amikor titokban figyelem őt az asztalánál, és bizony elmerülök a látványba, és a mocskos gondolataimba. Ez már több, mint helytelen, mégsem tudok ennek gátat szabni. Felkelek az íróasztalomtól, és kitekintek az irodámból. Az ajtóban állva, a karjaim keresztbe fonva figyelem őt, ahogyan éppen a kollégákkal töpreng az egyik ügy anyagán. Az ajkait beharapja gondolkodás közben, és a szemeivel szinte szuggerálja azt az iratot, majd a táblát, amire felvázolták az esetet. Egyik oszlopban az áldozat, a másikban a leendő gyanúsítottak. Alul pedig az idővonal. Meghatározzuk merre járt az áldozat a halála előtt, hogy a végén visszavezethessük a gyilkosságig, és a tettesig. Egy fiatal nő holttestére bukkantak tegnap éjjel, az egyik sikátorban. A mi körzetünké lett az ügy. Az esetet Adrianának adtam, de a felügyeletem alatt tartottam. A halál időpontja este tíz és éjfél közé tehető, az orvosszakértő szerint.  
-Hogy halad az ügy? - kérdezem tőle, miközben mellé sétálok, és én is a táblát kezdem el nézni. Akadt pár kiindulási pontunk, ezeken fogunk elindulni.  
Jones és Vergas éppen ebben a pillanatban hozzák be az első gyanúsítottat, és viszik kettes kihallgatóba. Egy kis senki díler. Az ösztöneim azt súgják, nem ő tette, hiába drogozott az áldozat is. Mégis, ez az első igazi nyomunk, így ki kell húznunk belőle minden információt. Ha nem megy szép szavakkal, majd másképp, bár kétlem, hogy Lane kolléganő ennek örülne. Még szerencse, hogy nem ő a főnök igaz?  

A nyomozó
Adriana és én a kihallgatóba megyünk, ahol már az asztalhoz van bilincselve a gyanúsított. Rázkódik az egész teste, és izzad, elvonási tünetei vannak. Tipikus drogos. Most mégis kulcsfontosságú az ügy kapcsán. A kezembe veszem az aktáját, szép kis priusza van.  
- Nos, Hank. - szólalok meg, miután helyet foglaltunk előtte. - Szép kis aktája van. - nézem közömbösen a dokumentumot és hümmögők is hozzá egyet.  
-Az már a múlt, jobb útra tértem. - szólal meg, miközben a karjait összefogva hintázik. Az elvonási tünetei egyre jobban kijönnek.  
-Hol volt tegnap tíz és éjfél között? - térek a lényegre.  
-Otthon voltam. - válaszolja automatikusan.  
-Persze, én pedig a Marson. Hank, őszintén. A drogok most nem érdekelnek minket. Itt most gyilkossági ügyben nyomozunk. - felelem komolyan, és egyelőre a jó zsarut hozom. Azonnal megváltozik az arckifejezése. -Gyilkosság? - kérdezi ijedten. - Nem öltem meg senkit! - jelenti ki azonnal. -Akkor segítsen nekünk Hank, bizonyítsa, és el is engedjük. - felelem kimérten.  
-A biztonsági kamerák látták önt annál a sikátornál, ahol az áldozatot megtaláltuk, szóval ott volt, nem otthon. Mondja el mit látott. Most! - nézek rá ellentmondást nem tűrően.  
-Ügyvédet kérek! - feleli azonnal, én pedig csak a szemem forgatom meg rá.  
-Nem kap. Most pedig mondja el, amit tud, vagy inkább papot fog hívni ügyvéd helyett. - felelem hangosabban, közben felkelek, és megtámaszkodom az asztalon, Hank szemébe nézek, elővéve a fegyverem (ami szabály ellenes) és látszik Hanken, hogy megijed. Nem teljesen volt jogilag korrekt tőle megtagadni az ügyvédet, és fegyverrel fenyegetni, de néha ilyen eszközökhöz kell fordulni, hogy megtaláljuk a tettest.  
-Egy pasast láttam arra. Magas volt, fehér bőrű, fekete kapucnit viselt, egy pillanatra láttam csak az arcát, nem láttam sokat belőle, sötét volt, de láttam a tetoválását a nyakán. Tudok leírást adni, de többet nem láttam, esküszöm. - mondja ijedten, és még mindig rázkódva az elvonási tünetek miatt. Ez is közre játszott, hogy valljon: szabadulni akart, hogy ismét anyaghoz nyúljon.  
-Rendben Hank, most szépen Lane kolléga elviszi egy rajzolóhoz, neki megadja a leírást a férfiról. Aztán elmehet. - felelem, és kisétálok a kihallgatóból.  
-Aztán adjon ki körözést az illetőre, aki a képen lesz. - szólok még Adriánának, és tudom, semmi kedve engedelmeskedni nekem, de azt is, hogy ennek ellenére, tenni fogja a kötelességét. El is várom, elvégre, én vagyok az új főnök, még ha csak ideiglenesen is.