Akik látásból ismerik: Ő az a szomszéd, aki általában segít az idős hölgynek levinni a szemetet és hajlandó azért tíznél több percet is eltölteni vele, ha a néni nagyon beszédes hangulatában van. Kifejezetten barátságos jelenségnek hat, pont annak, akit meg mersz szólítani az utcán némi útbaigazításért, ha eltévedsz. Mindent összevetve első ránézésre inkább pozitív benyomást kelt az emberben, de leginkább ő is csak egy nő az átlagos New Yorki tömegből.

A páciensei szerint: Mindig türelmes, barátságos, képes megteremteni a nyugodt hangulatot, amire nekik szükséges, de ami a lényeg: figyel. Képes visszaidézni azt, amit legutóbb beszéltek, nem csak tessék-lássék módjára végzi a munkáját, komolyan tesz betegei jobbléte érdekében.
Utóbbi időben egyre többször foglalkozik börtönviselt személyek mentálhigiéniás kezelésével, így kriminálpszichológiai továbbképzésen is részt vett, ebből adódóan pedig ilyen típusú kezeltjei véleményét is megkérdezhetnénk… de mivel az nyomdafestéket nem tűrne, így jobb, ha hanyagoljuk.

Diákjai szerint: Annak a típusnak tűnik, akivel úgymond iskolán kívül is érdekes lenne időt tölteni, de attól még, hogy az óráit próbálja többnyire érdekesen előadni és úgymond egy barátibb hangnemet megütni a hallgatók felé, azért tart egy távolságot tőlük. Elvárásai is vannak bőven, pont ezért sokan tudják, hogy nem szerencsés nála kihúzni a gyufát, mert ő nem fogja zavartatni magát, ha pont az ő tárgya miatt ragadsz az egyetemen még egy kis ideig.

Állítólagos barátai szerint: Első helyen a munkája szerepel, de azért mégse annyira megrögzötten rabja a szakmájának, hogy ne fordítson időt a kikapcsolódásra. Inkább alszik kevesebbet, semmint lemondjon a szórakozásról. Ha felcsendül valamelyik kedvenc dala, akkor le se lehet rángatni a táncparkettről, a kártyajátékok pedig a gyengéi; bár akár kijelenthetjük azt is, hogy maga a szerencsejáték se áll olyan távol tőle. Szeret kockáztatni, de azért ismeri a határait, olyan hatalmas összeget sose vesztett… eddig.

Tényleges barátai szerint: Az a néhány személy, aki úgy érezheti magát, hogy Hell valóban befogadta az úgynevezett belső körbe, azok bizony már sejtik: a hölgy nem az a kedves, jóravaló teremtés, mint amilyennek mutatja magát. Persze, akik számára fontosak, azokért mindent megtesz, kifejezetten lojális és hűséges típus, viszont… mindenki más csak egy paraszt a sakktábláján. Nem ráz le senkit se gorombán, de bizony érzed, mikor nem kíváncsi a társaságodra. A nagyobb figyelmet mindig azoknak szenteli, akiket valamilyen formában érdekesnek talál – akár kutatásai, avagy saját kíváncsisága miatt. Mindig is megrögzötten érdekelték az emberi elme rejtélyei, így ha valakit kicsit is „furcsának” vél, azt nagy eséllyel szívesen meghívja egy kávéra.
Remek pókerarccal rendelkezik, lehet türelmesnek tűnik, de fejben sokszor már tombol, így aztán nem meglepő jelenség, ha egy telefonbeszélgetés után az egyik pillanatról a másikra dühös lesz, pedig látszólag a beszélgetés flottul zajlott.
Nem egy kényes teremtés, nem zavarja, ha be kell mocskolnia a kezét, de egyúttal az is megjegyzendő, hogy amihez nem fűlik a foga, azt valami úton-módon úgy is megpróbálja majd valaki másra áthárítani. Remek rábeszélőkével rendelkezik és szemrebbenés nélkül hazudik, ha kell.
Kifejezetten talpraesett teremtés, ami családi hátterét tekintve nem meglepő, továbbá elég nagy kreativitással és fantáziával áldotta meg a sors, hogy a legtöbb kellemetlen helyzetből valahogy kivágja magát; persze ez nem jelenti azt, hogy ne létezne ellenfele ebben.
Továbbá – szép lenne azt mondani, hogy ő az, aki a megbocsát, de nem felejt, de… ez nem írná jól körül a Hell jelenséget, közel sem. Ő inkább az, aki látszólag megbocsát, aztán ha eljön a pillanat, ugyanolyan kellemetlen és rossz helyzetbe hoz, mint te őt, ha nem rosszabbra. Ennek kapcsán mérhetetlen türelemmel áldotta meg a sors, hogyha kell, hát akár éveket is vár addig, hogy visszafizesse az adósságot.


Sokszor csak áldani tudtam az eget azért, hogy tökélyre vittem a látszólagos érdeklődés fogalmát. Értsd itt azt, hogy hiába kívántam a hátam közepére púpnak mindazt a sok hülyeséget, ami a másik ember száját elhagyta, mégis képes voltam elhitetni, hogy nagyon is odafigyelek minden szavára. Vagyis, inkább pontosítok: figyeltem és szűrtem. Bár már kezdtem attól tartani, hogy Mr. Davidson egy mondatát se tudtam volna visszaidézni, ha kényszerítenek, akkor sem. Miért? Mert ő úgy vélte, hogy számomra igen-igen érdekes téma lehet meghallgatni, miképp is végzi a munkáját, avagy miképp lehet felgöngyölíteni a vállalati csalások furmányos metódusait. Ha úgy vesszük, talán nem is lett volna egy unalmas téma, csak hát valljuk be, az úr nem sok előadói készséggel rendelkezett, bele-beleakadt mondandójába, avagy bizonyos tudás hiányában igazából nem is értettem miről is beszél. Pedig igazából nem is indult olyan kétségbeejtően rosszul ez a randi, más kérdés, hogy már az első percétől kezdve nem vettem komolyan.
Valljuk be, ez az egész egy szükséges rossz volt, a fél évente egyszer bekövetkezett kötelező vacsora, amikor is kénytelen voltam elmenni vacsorázni egy férfival, hagyni, hogy kifizesse a rendelésem és utána soha többet ne találkozzak vele. Mindezt miért? Drága édesanyám lelki békéje miatt. Átkozottul tartott tőle, hogyha így folytatom, akkor végül egyedül fogok megöregedni – az ő világában pedig ennél rosszabb nem is létezett. Pedig az én szótáramban ez a lehetőség nem hangzott annyira rosszul, hiszen így legalább senkihez se kellett alkalmazkodnom, elvárásokat se támasztottak elém… és senki se szúrt hátba a hirtelen és váratlan eltűnésével. Nem vághat át a palánkon senki, ha amúgy sincs kiben megbíznod; micsoda lelemény!
Tény, tisztában voltam azzal, hogy anyámnak több szempontból is szívügye volt ez a család történet – mikor az orvosok rájöttek, hogy saját gyermeke sose lehet, az igazán összetörte. Eleinte el is akart válni, hiszen nem akarta így magához kötni apát, de hála a jó égnek az én imádott apukámat nem abból a fából faragták, hogy ennyivel el lehessen tántorítani. Először azt a seggfejet vették magukhoz, akit nem nevezek nevén, majd később engem… és őszintén, nem is lehetnék hálásabb ezért. Sokan kérdezték már, hogy nem lennék-e kíváncsi a valódi szüleimre és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Kíváncsi lennék a személyükre, az okaikra, a motivációikra, de úgy vélem nem véletlenül mondtak le rólam. Jó lenne bárkinek is, ha hirtelen családfa kutatásba kezdenék, aztán rátörném az ajtót egy olyan nőre vagy férfire, akivel lehet a vér összeköt, de ezen felül semmi? Ők, akik hagytak elveszni soha nem lesznek a szüleim, viszont a Hunt család, akik mindig is sajátjukként kezeltek, hozzájuk már jóval több szállal kötődöm – pont emiatt gyűlöltem minden alkalommal, ha anya valamiért szóba hozta azt a hálátlan idiótát.
Mindegy is… aznap este megint egy olyan randipartnert sikerült kifognom magamnak, aki csak mélységesen untatni tudott, más képességet viszont nem nagyon tudott felmutatni. Igen, itt már megint ki kell emelnem, hogy esélyt se adtam neki, de egek… nem akartam elköteleződni! Egy porcikám se vágyott arra a jól ismert fehér kerítés-zöld pázsit-nagy család sallangra, ami sokaknak életük betetőződését jelentette. Persze, édesanyám szerint csak azért, mert még nem találkoztam az igazival, mire mindig csak egy kedves mosollyal reagáltam, mert őszintén – több mint tíz éve próbáltam meggyőzni arról, hogy ami neki jó, az nem feltétlen egyelő azzal, ami nekem jó, de… az ilyesmit egy idő után feladja az ember. Lassacskán egyre biztosabb lettem abban, hogy nekem tulajdonképpen nem is egy ál-íróra lenne szükségem, hanem egy ál-férjre, aki néha eljött volna hozzám a szüleimhez, kedvesen elbeszélgetett volna velük, majd a nap végén kifizetem és elhúz a büdös fenébe. Lehet utána kellene néznem, hogy létezik-e ilyen szolgáltatás, vagy valami hasonló…
Azt hiszem egy idő után Mr. Davidsonnak is feltűnt, hogy ő hiába próbál közeledni felém, én mégis megtartom azt a bizonyos falat, ami elég nagy akadálya volt kapcsolatunk elmélyítésének.
Értékeltem, hogy magától vetette fel a távozás lehetőségét, amit persze nem azzal a szándékkal tett, hogy meginvitáljon a lakására. Azért láttam rajta, hogy ő többet remélt ettől az egésztől és tény… megjelenés szempontjából az úr egyáltalán nem volt elveszett eset, így akár ha csak egy éjszakára is, mégis kipróbálhattam volna az úr lepedőakrobatikai képességeit, de őszintén… azokból a kiskutya szemekből látszott, hogyha én ezt a kártyát bejátszom, akkor onnantól még kényelmetlenebb lett volna lerázni magamról. Az ilyenfajta „testmozgást” csak olyanokkal voltam hajlandó bevezetni, akiknek eszükbe se jut engem valaha is az oltár elé vezetni.
Így a gyors búcsúzkodás után bepattantam az autómba, majd még mielőtt hazafelé vettem volna az utam megálltam egy útba eső közértnél. Szükségem volt némi alkoholra a történtek után, így levettem a polcról a kedvenc vörösboromat és már haladtam volna tovább, mikor is szöget ütött egy gondolat a fejemben – ezen az estén vééégig csak én voltam a hallgatóság és ha hazamegyek, ott is maximum csak magamban beszélhetnék, vagy leginkább annak az üveg bornak, amire akkor épp szert tettem. Viszont! Mennyivel jobb az, ha rögtön két üveg bort veszek és van még mellé társaságom is? Így vettem egy száznyolcvan fokos fordulatot, elkaptam még egy üveget, majd mikor kifizettem őket, szépen ahhoz az épülethez vezettem, ahol a lakásom volt található, de nem haza készülődtem.
Mikor beléptem a liftbe volt egy olyan gondolatom, hogy lehet át kellene öltöznöm, hiszen a kisestélyi, magassarkú és flancos smink nem éppen a baráti iszogatás elengedhetetlen kelléke, de… átkozottul nem volt kedvem ezzel foglalkozni, épp panaszkodni akartam egy kicsit, meg inni, drága szomszédom pedig nem is lehetett volna ebben jobb partner.
Így az üvegeket lerakva az ajtó mellé kopogtam be először, de persze nem érkezett válasz. Megpróbáltam még egyszer, de persze, arra se érkezett reakció, mire is hatalmasat sóhajtottam.
- Nyisd már ki ezt a hülye ajtót, én vagyok az! – továbbra is csend. Komolyan, megölöm ezt az embert. - Milyen kár, pedig hoztam bort is… – tudtam ám, hogy ez lesz a varázsszó, mivel erre mintha valamiféle szöszmötölés zöreje ütötte volna meg a fülem. Nem mintha amúgy lett volna lehetősége nem beengedni, de úgy hiszem így mindkettőnknek egyszerűbb volt. Minden drága közeli barátom tudta jól, hogy velem aztán nagyon nem szerencsés szórakozni, de főleg nem megváratni…